Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-14 / 88. szám

2

N A P L ő

1951. ÁPRILIS IC '

Hol van Vörös János?

Vörös Jánost sokan ismerik az országban — főként a bányászok — jó munkájáról. Csapata a múlt évben az országos kisfront-brigádok versenyében olyan eredményt ért el, mellyel elnyerte a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját. Évek óta 130—140 százalékos eredménnyel zárta a hónapokat. Természetesen az elismerés sem maradt el, any- nyi kitüntetést kapott Vörös, hogy majdnem minden Komlón töltött évére kettő is jutna, nem beszélve az elismerő oklevelekről. Kétszer járt a Német Demokratikus Köztársaságban, egyszer pedig Lengyelországban jutalomként. Egy szóval „befutott ember” volt.

Jól élt Maga mondta el,

hogy keresete évekre visszamenőleg meghaladta a havi háromezerötszázat Ezzel biztosította magának és családjának a gondtalan életet és emellett egy szép kis családi házat is építtethetett

1Hol van és mit csinál most Vörös János?

Miért nem hallani nevéről? Azzal a tiszta szándékkal indultam felkutatására, hogy mint elkallódott értéket megtaláljam és beszéljek vele. Bevallom, találkozásunk előtt sok ember véleményét meghallgattam. Sz. Cs. elvtárs felháborodott annak hallatán, hogy Vörös Jánosról akarok írni. Meg is jegyezte, „ha írok róla, lemondja a Dunántúli Napló előfizetését”. J. Sz. elvtárs szerint érdemtelen arra, hogy írjak róla, mert az ellenforradalom idején ő is üldözte a kommunistákat. B. G. elvtárs nem mondott véleményt, csupán annyit: „nem tudod Te azt szóra bírni október óta”.

Még sorolhatnám tovább a vélemény-nyilvánításokat, de nekem elég ez is ahhoz, hogy gondolkodóba essek. Kissé hatással voltak rám e lesújtó vélemények, de most már azért sem adtam fel tervemet — írok Vörös Jánosról. Nem, nem úgy, nem mint hősről, nem úgy mint akiről napjainkban is példát vehetnének a komlói dolgozók, hanem úgy, mint olyan emberről, aki arculköp- te magát és azokat is, akik őt magasra emelték, aki eldobta fegyverét és átpártolt az ellenséghez.

Ahogy beléptem az üzem épületébe, tekintetem a munkaverseny táblára szegeződött Üres. Nem szerepelnek a Vörösök, Sallósok, Szilik és a" többi kitűnő nevek. Hol vannak? Vagy talán már nincs szükség arra, hogy ismét keményen ragadják meg a csákány nyelét? Hogy csak egy csillével is többet adjanak az éhesen tátongó kazánoknak’ Kihalt belőlük minden vágy, nem akarnak élére állni annak a nemes harcnak, amelyet derék bányászaink elindítottak, ■■*■■■■■■■■■■■■■■■■■■*■■■■■■■■■■■■■■■■•,

iMú Hidasra a német szerelümunkáso'

A közelmúltban érkeztek meg a Német Demokratikus Köztársaságból, Zcldtzből azok a mérnökök, technikusok és szakmunkások, akik a hidasi brikettgyár teljes gépi automatikus berendezését tervezték és szerelik.

A hidasi brikettgyár magas- nyomású brikettet állít majd elő. A gyár berendezését az 1955-ös tavaszi lipcsei vásáron mutatták be. Mivel a berendezés cgycsapásra megnyerte a szakemberek teljes elismerését — a Német Demokratikus Köztársaság zeidtzi szerelői mind Közép- és Közel-Keleten, mind a népi demokratikus or szagokban azóta már jónéhá nyat felszereltek. Ugyanezt a típusú berendezést szerelik majd most nálunk, Hidason is.

A munka eddigi ütemét fi- gyelembevéve — szakértői vélemények szerint — hazánk első, magasnyomású lignit- brlkettgyára július elején megkezdheti próbaüzemelését.

hogy mihamarabb behegesszük

az országot érő sebeket?

Ahogy cikáznak agyamban a

gondolatok és nézem a jövőmenő öreg és fiatal bányászokat, a sokaságban meglelem Vöröst is.

Néhány perc múlva a munkástanács irodájában beszélgetünk. Igaz, kicsit nehezen indult, de

lassan megnyílnak a zsilipek

Várta Vörös János, hogy valaki felkeresse és szóra birja. Tudta, hogy megkérdik tőle: miért csendes. Lassan kezdett beszélni, hangjából kiérződött a „sértődöttség”. Minél tovább hallgattam, erősödni kezdett bennem egy olyan gondolat, hogy Vörös János elégedetlen, amit később maga sem leplezett. Azzal vádolja a műszaki vezetőket, a párttitkárt, hogy nem segítették megfelelően, nem kapta meg az őt illető tiszteletet, támogatást, hogy szinte minden hónapban dobálták egyik munkahelyről a másikra. Nézzük a tényeket: fizetése évekre visszamenőleg háromezerötszáz forint volt. Ami a sűrű munkahely-válto- zast illeti, az sem helytálló. A Vörös-csapat egy évig a tizes telepen, másfél évig pedig a tizenegyes telepen dolgozott. Ami a megbecsülést illeti, erről a külföldi kirándulások és a kitüntetések tanúskodnak.

A szóáradatból mindinkább kidomborodik, hogy Vörös János ennél is többre vágyott A mohóságának és a népszerűségnek nem látta határát Amikor látta, hogy az üzem vezetői nemcsak a Vörös-csapatot segítették, alábbhagyott a hazafiság, gyengült a párthoz való viszony, fittyet hányt a pártoktatásra. Emiatt többször is a szemére vetették: .mindenről megfeledkezik, csak egyéni boldogulását lát- ja ”,

Mindinkább távolodott a párttól,

míg végül az októberi ellen- forradalom sodra teljesen elkapta.

Az ellenforradalom hullámai Komlóra is elértek. Béta-aknán is hamar összeverbuválódott a „hazafiak” csoportja és követelésük túlharsogta a józan és megfontolt emberek hangját. Sztrájkbizottságot választottak, ahova elsők között

Vörös Jánost javasolták. Hogy miért állt a sztrájkot követelők közé, arra kissé zavarosan, összefüggéstelenül válaszolt. Egy bizonyos, hogy Vörös János mint volt párttag, ma is úgy fogja fel az októberi eseményeket, mint a jogát megtépázott ifjúság jogos megmozdulását. Nem látja, hogy az ifjúság mögött a felszabadult magyar nép megátalkodott ellenségei álltak. Ezek irányították az ifjúságot. De ne törjünk mindjárt pálcát. Tételezzük fel, hogy Vörös Jánost megtévesztették és így került az ellenforradalom oldalára. De az már teljesen érthetetlen, hogy Vörös János miért értett egyet a főkönyvelővel és a többi ellenséges elemekkel, akik követelték a kommunista vezetők leváltását, akik harcoltak a párt megalakítása ellen, akik kiűzték a kommunistákat a munkás- tanácsból. Vörös János felemelhette volna a szavát a kommunista üldözés ellen, mert a munkástanácsba választották. De nem tette. Sőt a munkástanács elnökségi választása alkalmából ő személyesen utasította ki az üzemi párttitkárt az ülésről.

Nem elveszett ember...

Az októberi ellenforradalmi események minden káderbizottságnál pontosabb jellemzést adtak a vörösjánosok- ról. De nem lennénk igazságosak, ha elhallgatnánk társadalmi nevelésünk hibáit is. Hogy egyes emberek idáig jutottak, ehhez mi is hozzájárultunk. Miért? Azért, mert egyesekre ráaggattunk volna mindent, több joggal ruháztuk fel őket, többet jutalmaztuk, mint más hasonlókat, s talán többször jogtalanul is. Ahelyett, hogy többet foglalkoztunk volna az átlag-dolgozók nevelésével, segítésével, sztárokat neveltünk. Ebből is le kell vonnunk a megfelelő tanulságot.

Voltak és vannak nekünk Vöröshöz hasonló bányászaink tucatjával, vessünk egy pillantást rójuk is. Juttassunk nekik is abból a támogatásból, amelyből a Vörösök részesültek. Biztos meghálálják jobban, mint azok, akiket eddig tejben-vajban fürdettünk. Vörös Jánoshoz annyit: ne érezze magát egyedül, dolgozzon becsületesen, mert csak így tudja a dolgozók és a vezetők bizalmát ismét megnyerni.

Baris István

Megalakult

a pécsi középiskolák KISZ-szervezete

Az elmúlt napokban az egyetemen működő KISZ- szervezet mellett megalakult a középiskolás ifjúság szervezete is. Célunk, hogy a becsületes diákokat sorainkba szólítva harcoljunk azért, hogy minden fiatal elfogadja és kövesse a párt politikáját és a középiskola hazaszerető, internacionalista gondolkozásé, művelt és jel- lcmcs fiatalokat neveljen a társadalomnak. A megalakult szervező bizottság egy héten belül nyilvánosságra hozza programját. Gazdag és tartalmas szervezeti életet kívánunk teremteni. Klubéletet alakítunk ki, képző- művészeti, irodalmi, technikai köröket, kirándulásokat, táborozásokat szervezünk. Fel akarjuk használni a DISZ munkájának pozitív tapasztalatait is.

Középiskolás fiatalok! Diákok! Sorainkba hívunk és várunk minden becsületes fiatalt, aki kész pártunk politikájáért és a szocializmus felépítéséért dolgozni. A párt ügye, népünk ügye zászlaja * alá, nagy, igaz és becsületes " harcra hívunk benneteket.

Középiskolai tanárok! ! Tisztelt oktatóink! Önökhöz fordulunk és kérjük, támogassák munkánkat, álljanak mellettünk tanácsaikkal.

Tudjuk, hogy sokan támadnak majd bennünket. Vállaljuk a harcot, hogy a diákság sorai megtisztuljanak az ellenforradalmi nézetektől.

Diáktársaink! Elvtársaink! Lépjetek zászlónk alá, hív benneteket a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség!

AZ EGYETEMI ÉS KÖZÉPISKOLAI KISZ- SZERVEZET

1DZ0

Somogy-Hárságyon márciusban alakult meg a falus! KISZ-szervezet. Az alapszervezetnek 20 tagja van. Elnöknek Dubovszky Józsefet választották meg. A KISZ-szervezet aktívan megkezdte a munkáját. Jövő szombaton baráti találkozót szerveznek, melyre meghívják a megyénkben állomásozó szovjet alakulat fiatal komszomolistáit is.

OsutháJi nyeÉvésg

a Becsben élő disszidensekrő!

Az elmúlt napokiban az egyetemi és főiskolai KISZ- szervezetek országos értekezletet tartottak. A fiatalok között megjelent egy hazánkban tartózkodó osztrák nyelvész, aki felhasználta az alkalmat és a disszidált fiatalok helyzetét vázolta. Többek között a következőket mondotta:

_ Tincsben sok disszidált fiatallal beszéltem. Az

" a tapasztalatom, hogy a kint élő fiatalok három csoportját lehet megkülönböztetni. Az egyik csoport és ide tartoznak a legkevesebben, akik pénzzel, mondhatnám aranygömbökkel érkeztek Ausztriába. Amíg a pénzük tart, jól élnek, semmi elfoglaltságuk nincs, naphosszat az eszpresszókban ülnek, s magatartásuk nem sok dicsőséget hoz a magyar népnek. A fiatalok másik részé. félfasiszta katonai szervezetekbe vonják be. Legtöbb egyszerű zsoldos beosztást kap, idegenben tengődő közkatonák lesznek belőlük. A harmadik része táborokban él. Nem arról van szó, hogy a lét feltételeit: a kosztot, avagy a minimális ruházatot nélkülözik, de aki még nem volt táborban, az nem tudja elképzelni, hogy lelkileg, helyesebben morálisan milyen mértékben mennek tönkre az ilyen táborokban az emberek.

Nagy port vert fel a bécsi diákok közt az egyik disszidált hallgató esete, aki 1500 schilling ösztöndíjjal tanul, míg az osztrák fiatalok egyrésze is csak 200—300 schillinget kap. S ne, hogy azt higyjék, ez az esel általános. A többi disszidált hallgató sem kap 200 schilllngnél többet.

Ügy látom, hogy a fiatalok nagyrészét a kalandvágy hajtotta külföldre, mert hiszen nem is-a legrosszabb sorsúnk voltak azok, akik elhagyták az országukat. S vonzotta a fiatalokat a nyugati és keleti életforma közötti különbség is. Van-e ebben különbség? Van. Nálunk van a fiatalok számára szabadság? Van. Mert nálunk senki sem írja elő, hogy a fiatalokból tisztességes ember lesz-e vagy sem. A fiatalok nagyrésze semmi állami támogatásban nem részesül. S itt el szeretnék mondani még egy alapvető különbséget. Szüleim magyar emberek voltak. Apám négy elemit, anyám két elemit végzett. Még a második világháború előtt is a falusi gyerekek többsége alig végzett egy-két elemit. Míg Ausztriában egy emberöltő óta nem volt mezítlábas ember, a nyolc általános évtizedek óta kötelező vott. Ezek a különbségek tűnőben vannak, az Önök országa olyan mértékben fejlődik, amilyen tempó nálunk már ismeretlen. 48-tól 56-ig 34 ezerről 16 ezerre csökkent Ausztriában a főiskolások száma. -Bécs híres zenekultúrájú város, most mégis képtelen az osztrák kormány az opera számára igazgatót találni, éspedig azért, mert a művészet nálunk már üzletté vált, nincs művész, akinek szíve volna Bécsben maradni.

önök előnyére áll fenn sok minden, főként ami a fejlődést illeti. Hadd mondjak el egy személyes példát. Két gyermekem van. A nagyobbik lányom határozottan értelmes, s nem tudom módomban lesz-e taníttatni, s azután sem vagyok biztos abban, hogy álláshoz jut. Az Önök országában voltak hibák, s talán legnagyobb hiba volt, hogy az ifjúság számára a szocializmus eszméit absztraktummá tették. A mi ifjúságunknak az ideálja a motorkerékpár, sport, de nem hiszem, hogy ez képes lenne kitölteni egy Ifjú ember életét. S ennek az ideálhlinynak az oka, hogy az ifjúsági kriminalitás nagymértékben nő. A fiatalok másik része templomba, a miszticitásba menekül. Beszéltem itt Magyarországon egyetemi hallgatókkal, agronómussal, aki elmondta, hogy ha végez, egy eldugott faluba kerül, egy mérnökkel, aki elmondta, ha végez, kénytelen egy kis üzemben dolgozni. Tudják önök, hogy mit jelent az a nemzet szempontjából, ha a magyar falu, a magyar kisüzem dolgozói érettségizett, egyetemet végzett fiatalok? S ez ideál lehet a magyar fiatalok számira.

Befejezésül: az ifjúságnak nem absztraktam, hanem mindennapi ideál kell, s higyjék el, hogy az ember azért lelkesül legjobban, amiért áldozatot hozott és nem azért, aki neki áldoz.

Ahi manapság gyakori

vendég a falusi pártszervezetekben, az a mostani Időszakot sokban hasonlítja a 45-ös állapotokhoz. Esténként megtelnek a kis párthelyiségek, ki éppen valamelyik háztól érkezik, és belekapcsolódik a gyakran éjszakába nyúló vitába, ki pedig kéretlenül is munkát követel. Tétlenségre senki sem panaszkodik. „Most panaszkodjunk, amikor az emberekben ébredez a hit, a bizalom, a remény, éppúgy, mint akkor?” — mondják. S abban is kezd hasonlítani a mostani helyzet az akkorihoz, hogy a kibontakozás, a tervezgetés, a remény magán viseli a kommunisták kezenyomát. Szóval, most Is a kommunisták vezetésével lábalunk ki a bajokból.

Erről hallottam a minap egy elgondolkoztató megállapítást. Tehetem általánossá is, mert ha nem is ilyen megfogalmazásban, de hasonló tartalommal taggyűlésen, pártaktíván is megfogant, mintegy a mostani, egy további lépés feltételeként;

— A mi pártunk ma is vállára veszi az ország, a dolgozó emberek gondjait, vezeti a szocializmus építését. Ha ml, kommunisták a magunk portáján meg akarunk felelni, akkor, mint 45-ben is, mindenütt jelen kell lennünk. Akkor leszünk vezető erő a faluban, ha minden szervben erős képviseletünk lesz. Ezért a tanácstagok és más szervezetek soraiból erősítsük a pártszervezeteket. Ez a feltétel;: i

E szerint tehát a párt vezető szerepe — a 45-ös tanulságok megfogadása alapján Is — a különböző társadalmi és tömegszervezetekben meglévő képviseletünkön múlik. Kétségkívül ezen is. Ez a terület,

SliMOKís T1ETTE1K

a pártszervezés mai helyzetét is figyelembe véve, kiaknázatlan. Igyekszünk is minél előbb megvetni lábunkat, mert ezzel is növeljük a párt befolyását, hogy ott a dolgozó nép érdekének megfelelő munka folyjon, másrészt pedig közvetlen kapcsolatot teremtünk az emberekkel, akik ezekben a szervezetekben vésznek részt a politikai életben. Ily módon tehát formálni, alakítani tudjuk véleményüket, nézeteiket azzal, hogy kifejtjük álláspontunkat.

Mindez azonban a párt vezető szerepének egy, része. S ha csak ebben hasonlít 1945— 46-hoz, akkor ez csak a fele annak, kevés forradalmi emlék maradt meg emlékezetünkben. Mert Igaz ugyan, hogy a csatát emberek vívják meg. De itt a kérdés: mivel? Nem puszta jelenlétünkkel, hanem a politikával. Mert azzal, hogy valahol is megfelelő számban képviseljük magunkat, még nem sok történik, sőt ha a dolgozó emberek érdekeivel, kívánságaival ellentétben cselekszünk, beszélünk, lehetünk bármennyien is, mégsem követnek bennünket, pontosan az ellenkezőjét érjük el. Nem csupán a számok döntenek, sőt ezek gyakori hangoztatása az elmúlt években Is megtévesztettek bennünket. Megnyugodva ültünk babéralnkon, s mondogattuk, hogy miénk a vezető szerep, mert sokan vagyunk ; J l

Emlékezzünk csak 1945-re. Ml Is volt akkor? A kommunista párt kilépve az évtizedes illegalitásból, néhány hónap leforgása alatt nagy népszerűséget szerzett, hallgattak szavára, követték. Nem voltunk

sokan, de szinte minden nap győzelmeket könyveltünk el a falvakban, az üzemekben. Persze az akkori és a mai helyzet a párt általános politikáját, a megoldandó forradalmi feladatokat illetően különbözik egymástól. Egy valamiben azonban nem. Mégpedig abban nem, hogy az országos politika alapján minden községben kü- lön-külön a kommunista párt- szervezetek vívták meg a harcot. Emlékezetesek még, hogy az úgynevezett „aprómunka” milyen nagy politikai befolyást biztosított a pártnak, hogy ezen az alapon zúztuk szét a reakció erőit. S emlékszünk még az akkoriban készített „akcióprogramokra”, amelyeket a kommunisták kezdeményezésére a falvak társadalmi szervezetei örömmel fogadtak s a falu népe lelkesen fáradozott megvalósításukon. A hit, a bizalom, a remény a kommunisták munkája, mindennapos tevékenysége alapján ébredezett a falvakban.

Akkor is ás ma la. S ne

gondoljuk, hogy a hit és a bizalom növelése csak a felülről jövő intézkedések szüleménye lesz. A pártnak és a kormánynak van helyes politikája, munkastílusa, amely az egész országra egyaránt érvényes. Ez persze nagyon fontos, de csak mint alap. Az általános ppli- tika, a határozatok nem szabhatják meg konkrétan, hogy mit tegyenek Mágocson, vagy éppen Szalántán. Nekünk a helyes politikát, a nagy pénzt apróra kell váltanunk s helyesen, a helyi lehetőségeket, problémákat számbavéve kell megvalósítanunk. A „helyi politika” nem más, mint olyan

törekvés, hogy minden szervezetnek legyen a párt általánQS politikájának megfelelő sajátos politikája, amely a lakosság széleskörű bevonásával, kívánságainak, érdekelnek, a községben megoldásra váró feladatok alapján készül s amelyet a kommunisták vezetésével a helyi erők oldanak meg. Ez a legszebb forradalmi időkre emlékeztet, s a helyes célkitűzések biztosíthatják az illető pártszervezet politikai és gazdasági vezetését.

A célok, tervek községenként különbözőek. Néhány évvel ezelőtt Sellyén a községi pártszervezet kezdeményezésére a falu lakossága az egyik utcában járdát épített, a külső területen utakat hozott rendbe. Szentdénesen szinte „nemzeti ügy” lett a vasúti megálló és fogattal, gyalogmunkával, építési anyaggal járultak hozzá. Másutt a legelők feljavítása, a dűlőutak, hidak rendbetétele, vfzlevezetőárkok kitisztítása kerülhet a programba. Aztán Itt van az ara- nyosgadánylak példája: &z állami támogatás mellett önerejükből is hozzájárultak a bekötőút építéséhez. A tervezés egy másik csoportjába vehető a falu kulturális és szórakozási lehetőségének megteremtése. Indítsanak akciót a könyvtár működtetéséért, a színjátszás, a népitánc-kultúra felelevenítéséért, esetleg sportpálya létesítéséért. A programba tartozhatna a szövetkezett boltok munkájának, az áruellátás megjavítása, a szükséges mezőgazdasági cikkek biztosítása. Az elmúlt években eltűntek a faluból a kisiparosok, érdemes lenne helyiipari szövetkezeteket alakítani vagy a lakosság szükségletének megfelelő kisipari ágakat fejleszteni. A pártszervezet kezdeményezhetné azon a vidéken gyökeret eresztett jól jövedelmező mezőgazdasági kultúrák, borsó, káposztatermelés, állattenyésztés felvirágoztatását, esetenként mezőgazdasági szakemberek közreműködésével előadásokat szervezhetne. Egyszóval: se szeri se száma a falu népének kívánságait, érdekeit is kifejező elképzeléseknek, amelyeket szíves örömest támogat, s a kommunistákkal egyetértésben meg Is valósít;

Mint látható, nem „nagy” dolgok ezek és hozzátehetjük, nem Is újdonság. A munkás- mozgalom évtizedes elvi és gyakorlati tanításait alkalmaztuk az 1945—46-os években is s az „apró” módszerek nagy befolyást biztosítottak a pártnak. A kínai kommunisták is azt vallják: a nép kívánságaiból meríteni, ebből helyes következtetéseket ’e- vonni és visszavinni a né^sa. Ez az elv a náluk meghonosodott, úgynevezett „tömeg- vonal” alapja. így kell dolgozni nekünk is — mindenütt.

Egy pillanatig sem sza.

bad kétségbevonni és leki- csinyleni a politikai felvilágosító munka jelentőségét, szükségességét, különösen a mostani helyzetben nem. A kommunisták pártja azonban mindenkor a tettek pártja volt és lesz. Ezt várja tőle a lakosság Is. A párt nagy cselekvést szabadságot biztosít az alanszer- vezeteknek s ha ezt helyesen felhasználva talpraállnak, akkor a legkisebb kommunista kollektíva is a falu elismert, tekintélyes vezetőle lesz.

Bocz József.