Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-11 / 85. szám

1957. Április it N APÍ rt 5 Ilii: LANTOS FERENC képkiállítása festőművész Lantos Ferenc neve ======= nem Ismeretlen előttünk. A megyei tárlatokon többször megpihent már szemünk finom, melegtó­nusú, a pécsi tájat, a Mecseket oly nagy szeretettel ábrázoló aquarelljein. Most mégis — mint minden kiállításinál — el- fogódott kíváncsisággal, vára­kozásteljesen lépünk a terem­be, s várakozásunkban nem csalódunk. A bemutatott ké­pek az elmúlt néhány év mű­vészeti alkotásainak legjobb­jai közé tartoznak. Noha a fiatal művész még életpályája kezdetén áll, mégis már tíz év szorgalmas mun­kássága, a nehézségek ellené­re is kitartó, sok tanulás áll mögötte. 1947-ben iratkozott be a budapesti képzőművészeti fő­iskolára, ahol Kmetty János művészeti vezetése alatt ismer­kedett meg a festészet maga- sabbfokú művelésével. Beteg­sége miatt azonban hamarosan abba kellett hagynia tanulmá­nyait. Felépülése után, hogy a rajztanán diplomát megsze­rezhesse, a pécsi pedagógiai főiskolát látogatta. 1952-ben már a főiskola tanársegéde. Tervszerűen, gondos önkép­zéssel tanul. Nagy szeretettel beszél a pécsi tájról, amelyet oly sokszor, oly sokrétűen meg festett már s amely még min­dig ezernyi titkot, a művész számára ezernyi élményt rejte­get magában. Mielőtt egy táj­képet megfest, a környezetet alaposan megismeri, „magáévá teszi’* s palettához csak ak­kor nyúl, miután a kedves, ismerős táj már meghitt jóba­rát lett. Célja: minél kevesebb eszközzel, minél többet kifejez­ni. E cél elérése érdekében ugyanazt a témát több tanul­mányképiben újra meg újra 14 évi börtön emberölésért A Megyei Bíróság szándékos emberölés bűntette miatt von­ta felelősségre Iván Rlsztov 48 eves pécsi bolgárkertészt. Iván Rlsztov 1957 február 24-én a Pécsi Vendéglátó Vállalat 31-es számú italboltjában történt szórakozás után, este hét óra tájban az ugyancsak az Ital­boltban tartózkodó, majd távo­zó Georgljev Kancsev bolgár- kertészt, saját zsebkésével szi- venszúrta. Az áldozat néhány perc múlva a helyszínen meg­halt. ' A Megyei Bíróság ítéletet hozott és Iván Risztovot 14 évi börtönnel sújtotta. Egyes jo­gainak gyakorlásától pedig 5 évre eltiltotta. megfesti, más oldalról, más hangulatban, friss szemmel. Kevés színnel, gazdag tónu­sokkal, egyszerű szavakkal — mély érzelmeket, igaz embert érzéseket kifejezni — ez a tö­rekvés érvényesül Lantos Fe­renc aquarelljein. Kö'ben az egyszerű szín­........ - •; hatások elérése melle tt a szerkezeti összefüg­gés, a tér megoldásának prob­lémája is foglalkoztatta. Ezért fordult már 1948—49-ben né­hány tanulmányában a mo­dern irányzatok felé. Azonban itt sem egyszerűen a kompo­zíció, a színek és formák játé­kos összhatása érdekli, hanem a belső lényeg, az eszmei tar­talom kifejezésére törekszik. Munkásságára nagy hatással van Martyn Ferenc érzékeny, kifinomult, magasfokú művé­szete s a nagy mesterrel való személyes kapcsolat igen ked­vezően befolyásolja művészi fejlődését. A fiatal művész alkotóvá- gya azonban igen sok nehéz­ségbe ütközik. Sokan azt gon­dolnák, ha valaki művészi haj­lamai mellett rajztanár, az kedvező, „szakbavágó“ munka s az alkotás lehetősége meg­adatott. Pedig távolról sem így van. Aki naphosszat általános iskolás kisgyermekek ügyetlen kezecskéit vezeti a legelemibb rajztechnikák elsajátítására, az estére túlontúl fáradt ahhoz, hogy alkothasson. Kevés is az ideje hozzá. Az pedig hazánk­ban sajnos, még csak kevesek­nek adatott meg — különösen vidéken — hogy művészetük­ből éljenek. Nem beszélünk itt most természetesen arról. hogy minden giccsfestő állami ösztöndíjat kapjon, de vannak néhányan, akik megérdeme1- nék a segítséget, azért, hogy dolgozhassanak, alkothassa­nak. Lantos Ferenc is ezek :— .. ...........-.as közé tar­to zik. — De erről beszéljenek a képek, beszéljen a kiállítás. Sarkadiné Hárs Éva múzeológus. 17 •• •• •• Köszönöm Fiatalos mozgású férd kopogtatott be tegnap dél­előtt a szerkesztőségi szo­ba ajtaján. — Csak egy pillanatra zavarom, — szabadkozott. — Szilágyi Endre duna- szekcsői lakos vagyok. Egy szívességre kérem a szerkesztőséget. Leült és beszélni kez­dett: — Pécsibányatelepről, a kórházból jövök. Felül­vizsgálaton voltam. Tud­ja, én már sok kórházban jártam, Pécsett is. Mohá­cson is megvizsgált né­hány orvos. De ilyen tisz­tességesen, korrektül, se­hol sem bántak velem, mint Pécsbányatelepen. Kedvesen beszéltek, előzé­kenyek voltak. A vizsgá­lat közben egy pillanatra rosszul lettem, megtánto- rodtam. Az orvosnő. — csak azt tudom, Horváth- nénak hívták — három­szor is megvizsgált. Befejezte. Felállt, kezet nyújtott. — Kérem írják meg: köszö­nöm fáradozásukat, min­dig örömmel gondolok rá­juk __ EQ Y ÓRA Múzeumban Vass Anna tudományos kutató Szűrke, szerényen meghúzódó épület a Rákóczi úton a Ter­mészettudományi Mú­zeum. A járókelő nem is sejti, hogy a fala­kon belül országos, jelentőségű tudomá­nyos munka folyik. A múzeum tájjelle­gű, a kutatók felada­ta a Baranya megye és a Mecsek termé­szeti kincseinek — kőzet, ásvány, nö­vény, állatvilág — feltárása, a gyűjtött anyag tudományos feldolgozása. Munká­jukról időnként be­számolnak az Álcádé- miánatk, a feldől go­zott anyagot pedig kiállításon mutatják be a közönségnek. Az állandó kiállítás földtörténeti és bioló­giai részlegből áll. Rajzok, fényképfel­vételek, leletek ma­gyarázzák, milyen természeti erők vet­tek részt a Föld fel­színének kialakítá­sában, megismertet bennünket a legfon­tosabb kőzetekkel, ás­ványokkal. Az ős­lénytani rész bemu­tatja, hogyan kelet­kezett az élet a Föl­dön. Hatalmas üveg­tárlókban a Mecsek növény- és állatvilá­gából láthatunk ta­nulságos ■ szemelvé­nyeket. Se szeri, se száma azoknak az apró ro­varoknak, amelyek szabadszemmel kis fekete pontnak lát­szanak, s csak a Me­cseken találhatók. Itt a szekrényben gom­bostűre szúrva, pre­parálva, fajtájuknak pontos megjelölésével a tudományos kuta­tómunka eredményei­ként pihennek. Ugyan Így a pillangók, lep­kék ezrei. A múzeum munka­társa, dr. Horváth Olivér, az általános botanikai vizsgálatain kívül a Mecsek vál­tozatos erdőtársulá­sait tanulmányozza s az erdő talajának figyelembevételével a hegység fásításának kérdéseiben ad taná­csot az erdőigazgató­ságoknak. Vass Anna, a Me­csek gombáinak, el­sősorban a mikro- gombák tanulmányo­zásával foglalkozik. Munkájának nagy a gazdasági jelentősége egyrészt egészségügyi vonalon (antibiotiku­mok), másrészt a pe­nész és rozsdagombák által okozott növény- betegségek el leni küzdelemben. Röviden ennyit a Természettudományi Múzeumról. Hasznos lenne, ha az iskolák tanulói nevelőik ve­zetésével gyakrabban eltöltenének itt egy- egy órát. Könnyebben tanulnák a földraj­zot, a biológiát, mert a múzeum anyaga ebben gazdag lehető­séget ad. A farkast a Mecseken lőtték Építsenek hányássüdülőt Harkányban! Az 1956. októberi ellenforradalom és annak követkéz« ménye, a sztrájk nagy csapás volt hazánkra. Bányá­szaink egy része ugyancsak megtévedt és a sztrájk mellett foglalt állást. Hat hétig tartott, míg rájöttek, hogy a bá- nyabárók malmára hajtják a vizet. Azóta az ellenforradalmat felszámoltuk, szétvertük. Kormányunk első ténykedése a széntermelés beindítása volt. Bányászaink gazdasági helyzete lényegesen megjavu’t. Természetesen ez nem minden. A kormányprogram magá­ban foglalja bányászatunk fejlesztését, gépesítését, a bá- nyászlakásépitést stb. Mégis én, aki 42 évig dolgoztam a pé­csi bányákban, szeretném felhívni pártunk és kormányunk figyelmét, hogy van a bányászatnak egy régóta vajúdó, fájó pontja — o harkányi bányászüdülő. Bányászaink ellensége a szilikózis mellett a reuma A bányában hideg, meleg, huzatos, vizes munkahelyek válto­gatják egymást. Ennek következménye, hogy évek alatt minden bányász szervézetébe befészkeli magit a reuma. ami idővel munkaképtelenné teszi. Ezért nagyon kívánatos lenne, hogy bányászainknak több lehetőséget biztosítsanak a reuma gyógyfürdőkben való gyógyítására. A pécsvlléki bányászoknak például máig sincs meg a lehetőségük, hagy úgy vegyék igénybe Harkányfürdőt, ahogy azt egészségi ál­lapotuk megkívánja. Bányászaink állandó követelése volt, hogy a szakszer­vezet létesítsen Harkányban bányászüdülőt. Nézzük meg, mi történt ennek érdekében! 1948-ban igényeltek a vasutas üdülő mellett egy parcellát, hogy oda építenek egy bányász- üdülőt. Ez, sajnos, máig sem épült fel. 1952-ben a SZOT- üdülőt igényelték a bányászok részére, nem sikerült, mert a SZOT reumakórházat csinált belőle. Ez helyes, azonban a bányászok helyzetén vajmi keveset javított, mert a kórház befogadóképessége kicsi ahhoz, hogy a többi beutalt beteg mellett a bányász fürdőzők létszámát emelni lehessen m így a bányászok harkányi üdültetése továbbra is prob­léma maradt. 1956-ban a Rudolf-szálló északi sarkában kan­ták helyet, hogy azt a bányászok részére berendezzék. Ez részben meg is történt. No de úgy látom, korai volt az öröm, mert ahogy a Dunántúli Napló 1957. március 7-t számában olvastam, a Rudolf-szállót a külföldi vendégeknek rendezik be. Elismerem, hogy a harkányi gyógyvíznek, amelynek gazdasági lehetőségeit csak minimálisan használták ki, most hazánk érdekében jobban ki kell használni, sőt az el­múlt 12 év alatt is nagy mulasztás volt a természetaita lehetőségeket nem kihasználni. Magam is úgy látom, hogy Harkányt világhírű fürdővárossá lehetne fejleszteni íha nem lenne bürokrácia). De ne tegyük ezt a bányászok ro­vására! Ha nem lett volna bürokrácia a világon, akkor ma már fürdőmedence és káddal korszerűsített kórház volna Har­kányban. Így azonban bányászainknak csak 5 százaléka ve­heti igénybe a kórházat, habár 35—10 százalék a reumás. Mi bányászok is azt akarjuk, hogy Harkány fürdőváros legyen, de nem a mi hátrányunkra. VANDOR1 ANDRÁS nyugd. bányász. lUmétiüíc a fákat is a pacitokat! Felmentem a Me­csekre sétálni, hogy gyönyörködjem a zöldbe boruló fák­ban — a tavasz­ban. Amerre csak jártam, mindenütt ünneplő ruhába öl­a „kislány“ kérésé­re megtépázza a virágzó ágakat. Sze­rencsére, az üdülő gondnoka megaka­dályozta a vanda­lizmust. tözött emberekkel találkoztam. Szőke és bamahajú apró­ságokat vezettek kézenfogva. Szép itt az élet! Kár, hogy vannak, akik igyekeznék ezt elrontani. Pél­dául az a barna- ruhás fiatalember is, aki az Üdülő Szálló előtt felka­paszkodott az egyik fiatal fára, hogy Nem csoda, hogy ennek láttán alább­hagyott a ked­vem. Eszembejutott ugyanis, hogy eh­hez a batna ruhás fiatalemberhez ha­sonló gondolkozásai fiatalok lehetnek azok, akik a pado­kat és a kerítéseket rongálják. De ha mégcsak ezt ten­nék! Ügyet sem vet­nek a parkírozásra, áttaposnak rajt aj Aztán hiába van közelükben a papír­gyűjtő-kosár, még véletlenül sem oda dobják a szemetet, hanem melléje. ök nem látják a szépet, a jót? Nem tudnának rendesen viselkedni? Azért vettem a kezembe a tollat, hogy fi­gyelmeztessem a ha­sonló virtuskodó- kat. Ügy gondo­lom, lehetne helye­sebben és jobban is élni, ha már másért nem, „hát a virtus kedvéért“. Sántavi Ágostonná GZÜRKE, KOPOTT FEDELŰ útlevelet u tesz a tenyerembe a kis emberke: ol­vassam el, a bejegyzések bizonyítják világ­körüli útját, sok helyütt megfordult, sok mindent látott, szép és fájdalmas emlékek... Neve: Julius Darányi, született Magyarmecs- kén 1897-ben, termete, — liliputi. Ez az útlevél — ennek a kicsinyke, kedves emberkének élettörténete. A II. büfé irodájának bútorai normális mé­retűek. de Gyula bácsi azért ügyesen felka­paszkodik a székre s kibontja a zsineggel át­kötött tekercset. Kihullanak fényképek... — Nézze meg ezt! Ilyen zenekarunk is volt... A képen 11 szmokingos liliputit látok, ke­zükben szákszofonők, pisztonok, hegedűk, har­monikák, Gyula bácsi dobokkal veszi körül magát. Csodálatos együttes. — Ezeket a hangszereket kizárólag a mi részünkre gyártotta egy amerikai hangszer- gyár. A hangszerek méretei arányban vannak velünk. Csajkovszkijt, Gerswint tolmácsolták Ka­nadában, Mexikóban, Kaliforniában, Los-An- gelesben és egész Észak- és Dél-Amerikában. A siker — leírhatatlan. A német származású Singer Midges varieté társulat Hliputijaival bejárta az egész világot. A másik kép a „Tűz­madár” című mesejáték egyik jelenetét áb­rázolja, ahol .Julius Darányi” mint öreg, sza­kállas mesemondó ül a királynő lábai előtt. A királynő is — mint a liliputi szereplők mis nő tagjai, — nagyon szépek, arányos, csinos alakjukkal. A következő kép San Franciscó­ban készült. A liliputik pónl-lovakon sora­koznak föl az Orfeum-színház előtt, majd meginduln és az egész társulat bemutatkozó felvonulást rendez a városban. Ez szokás volt ekkoriban. New Yorktól a II. Büféig... „st,...áriban?" Bizony, nagyon rég volt ez... — Hogyan került ki Gyula bácsi Ameri­kába? — Ügy kérem szépen, hogy a társulatunk 1914-ben Angliában vendégszerepeit. Közben kitört az első világháború, s-mi osztrák—ma­gyar állampolgárok akkor nem térhettünk haza. Angliában sem maradhattunk, így New Yorkba utaztunk és tizennégy évig kint ma­radtunk. Akkor jártuk be egész Amerikát, majd később, az európai országokat. Szerepel­tünk a londoni Operában, a párizsi Alhambrá- ban, a berlini Scalaban, szóval sok helyen! — Mi volt a legnagyobb élménye? — 01 Nehéz lenne összerakosgatni az emlé­keket. Talán az, hogy személyesen beszéltem az Egyesült Államok akkori elnökével, Wil- sonnal. Az egész társulatot meghívta Was­hingtonba a lakására. A fogadáson mindenki­vel kezet fogott és elbeszélgetett velünk. A másik emlékezetes „nagy találkozásom” is Amerikában volt. Chaplinnal beszéltem. Chap­lin, nagy művész.. ÉRDEKES TÖRTÉNETE VAN annak is, ahogy Darányi bácsi Pécsről a bécsi „Práterben” lévő littputl-faluba került. — Az öregek talán még emlékeznek rá, hogy itt a Kossuth utcában akkoriban volt egy hangszerész, Lenhardt Jánosnak hívták, sokat utazgatott Bécsbe üzleti ügyben. Len­hardt egyik alkalommal járt a Práterben és megnézte a Uliputíak műsorát. Felkereste ez­után az igazgatót s említette, hogy Magyar- országon, Pécs városban is van egy liliputi ember, hátha tudna alkalmazni engem a tár­sulatnál. Rövid idő múlva lejött értem az igaz­gató, személyesen, s magával vitt. Tizennégy éves voltam akkor. — A szülei beleegyeztek? MÉM AKARTAK ENGEDNI. Apám itt f ' volt iskolaszolga az Ágoston téri is­kolában. Sovány fizetésű ember volt, nehe­zen éltünk. Könyörögtem a szüleimnek, hogy engedjenek el. Rendben van, gyerek vagyok eltartanak, de mi lesz velem, ha ők meghal­nak s itt maradok apró termetemmel, mihez fogjak? Végül meggyőztem őket. Elengedtek... Talán furcsának tűnik, hogy egy tizenhá­rom, tizennégy éves gyerek ilyen komolyan fontolóra veszi"jövőjét. De Gyula bácsi maga elmondja, hogy ők, — már mint a liliputik — általában érettebbek voltak, mint más, ha­sonló korú, de normális termetű gyerekek. Ezt tapasztalta egyébként többi liliputi társánál is. Darányi Gyula, azazhogy „Julius Darányi” tehát bejárta a világot, majd a harmincas évek közepén hazajött Magyarországra. — Most itt dolgozom a büfében. Hogy ho­gyan vannak velem megelégedve? Tessék! Zsebéből előhúz egy piros dobozkát. Ki­nyitja: „Kiváló Dolgozó? jelvény. — A vállalat úgy érzem, megbecsül. Mun­katársaim is szeretnek, soha nem éreztetik velem, hogy ilyen kicsi vagyok. Csak tudja, az emberek itt a büfében... A vendégek rosszak. Panaszkodik, hogy a stricik, a vagányok s a csöves-lányok” gúnyolják, pimaszkodnak vele, szemtelenek, kihasználják testi fogyaté­kosságát, mert hiszen Gyula bácsi nem tud visszaütni. — Pedig kérem szépen, én nem voltam bo­hóc s nem is vagyok. Én sok keserű kenyeret megettem már, amikor ezek a taknyosok még a világon sem voltak. Szégyellem magam az egészséges emberek nevében. A büfé „törzsvendégeitől” nem is várhatunk emberséget. Nem, mert embertelen életmódot folytatnak ők maguk is. De azért azt hiszem van és lesz módja annak, hogy a gúnytűzők szarvát egyszer és végérvényesen letörje a rendőrség... A büfé törzsvendégei­nek egy része már úgy is megérett erre... Megkérdezem Gyula bácsitól, hogy a csa­ládban van-e, vagy volt-e valaki ilyen apró termettel? — Nincs. Csak én. A nővérem például öt­ször akkora mint én, vagyis éppen olyan ma­gas, mint bárki más. — Egyedül él Gyula bácsi? — Igen. Hazamegyek, otthon magam vég­zem el a házimunkát. Magam takarítom a lakásomat, tüzelőt készítek be miegymás. Fá­rasztó. Áprilisban betöltőm a hatvanadik éve­met. Fáradt is vagyok mostanában... Szeret­nék nyugdíjba menni, de nem lehet, mert csak öt éve dolgozom a vállalatnál s még öt évet kellene letöltenem a nyugdíjig. Nehéz lesz, nem tudom már azt a másik öt esztendőt in eltölteni a büfé trafikjában. Az emberek rosz- szak, tönkremennek az idegeim... 'Törvényellenes amit kivan, de talán mégis lenne mód rá... Csak ke­resni kellene, hiszen ez a kedves öreg ember már nagyon megérdemelné, hogy ennyi küz< delem, ilyen gazdag múlt után végre pihen­hessen. nyugodtan, gond nélkül élhessen em* lékei között... RAB FERF.Nr -ia}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom