Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-02 / 78 szám

Hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar kormány­és pártküldöttség (Folytatás az 1. oldalról) s—t A szovjet munkásokkal, kolhozparasztokkal, értelmisé­gi dolgozókkal Moszkvában, Leningrádban, Szverdlovszk- ban, Sztálingrádban, Kievben történt találkozásaink küldött­ségünk minden egyes tagját szíve mélyéig meghatottak. Küldöttségünk nemcsak látta és hallotta, hanem mindenütt, amerre csak járt, érezte is, hogy a szovjet dolgozók feszült figyelemmel, igaz baráti szere­tettel és együttérzéssel kísérik a magyar nép, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság h’arcát, gond­jait és sikereit, — Nagy örömmel teszünk eleget most, hazaérkezésünk első percében a legkülönbö­zőbb foglalkozású szovjet dol­gozó százszor és százféle for­mában hozzánk juttatott kéré­sének és megbízatásának is: a szovjet emberek forró test­véri üdvözletüket küldik a magyar munkásoknak, pa­rasztoknak, értelmiségiek­nek, nőknek, fiataloknak, egész népünknek. (Taps.) Azt kívánják, hogy sok sikert érjünk el a szocializmus építésében, népünk egészség­ben és boldogságban éljen s virágozzék hazánk, a Magyar Népköztársaság! — Elmondhatjuk, hogy párt- és kormányküldöttségünknek a Szovjetunióban tett látogatása és ott végzett munkája nyomán sikerült elmélyíteni és erősíte­ni a magyar—szovjet barátsá­got (Taps.) Mit kell tennünk most, hogy országunk fejlődő, virágzó állam legyen? — Mit kell tehát most ten­nünk kedves elvtársak, hogy a Magyar Népköztársaság a jövőben, a szocialista országok testvéri közösségének a saját lábán szilárdan álló fejlődő és valóban virágzó állama legyen? — Először éo mindenek előtt: tovább erősítve államunk vezető erejét, a Magyar Szo­cialista Munkáspártot (Üte­mes taps: Éljen a párt.) a tömegek saját tapasztalata révén megszületett bizalom alapján tömöríteni kell a nép minden egészséges ere­jét a párt köré, Éppen ezért párttagságunk és dolgozó népünk internaciona­lista nevelése elengedhetetlen feltétele a párt erősödésének, a népköztársaság fejlődésének, béke védelmének, a magyar nép boldogulásának. — Elvtársak! Nyíltan meg kell mondani azt is, hogy amíg a népek békéjét fe­nyegető agresszív szándékú NATO, SEATO és hasonló imperialista katonai tömbök léteznek — mindaddig az önvédelem céljait szolgáló minden csatlakozni szándé­kozó előtt nyitvaálló varsói szerződésre szükség lesz, (Taps) és e szerződésnek a Magyar Népköztársaság tör­hetetlen híve marad. (Taps) — Azon a véleményen va- ' gyünk, hogy a jelenleg Ma­gyarországon tartózkodó szovjet csapatok nemzeti függetlenségünket és Nép- köztársaságunk határait se­gítik védelmezni a külső imperialista támadó szándé­kokkal szemben s addig ma­radnak itt, ameddig erre szükség lesz. (Taps. Ügy van, hurrá! Szov­jet-magyar barátság! Éljen a szovjet hadsereg! — kiáltások.) Tárgyalásaink sikerrel jártak Kedves Elvtársak! Báró- Az összesen 875 millió A nép tömegek cselekvő aktivi­tását, a szocialista demokrá­ciát fejlesztve erősítenünk kell a proletariátus diktatúráját a rubel tömegek vonalén. (Taps.) Ügyünk igazába vetett hitünkben megerősödve tértünk haza taink! — A kormányok és pártok közötti moszkvai tárgyalások eredményeit önök a közzétett két egyezmény szövegével már ismerik. Küldöttségünk meg­győződése szerint a tárgyalások a várakozások­nak megfelelően » legna­gyobb mértékben sikerrel jártak. Á megállapodások a két or­szág, a két nép, a két párt köl­csönös kapcsolatait erősítik, a magyar nép érdekeit jól szol­gálják és problémáink meg­oldását igen kedvezően elősegí­tik. értékű hosszúlejáratú hitel és segély, az egymilliárd forint értékű adósság elengedésével, a műszaki és tudományos együttműködéssel nagy anyagi segítséget kaptunk a Szovjet­uniótól, az ellenforradalom ál­tal népünknek okozott károk helyrehozatalához, népgazda­ságunk fennálló nehézségei­nek leküzdéséhez. —1 Különösen nagy jelentő­sége van a gazdasági segítsé­gen belül annak, hogy a szov­jet kormány jelentős mennyi- . . ségű különböző nyersanyagok köztársasagunkat az impería- - -»—­-----—1 szemben. Máso dszor: fokoznunk kell a pártban, az államban, a munkásosz­tályban, az egész dolgozó népben az éberséget az oez- tályellensóg és az imperia­listák aknamunkája elten. Erősíteni kell a proletárdik­tatúrát az osztályellenség el­nyomására. (Taps.) Teljesen meg kell semmisíte­nünk a megvert ellemfomida- lom szélszórt erőit és hatáso­sén meg kell védenünk mép­— Teljes egyetértés van a magyar és szovjet kormány, a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága között, az ösz- saes megtárgyalt politikai kérdésben. — A szovjet elvtársak telje­sen egyetértenek velünk ab­ban az értékelésben, amelyet pártunk a régi vezetés hibái­val kapcsolatban kialakított. Egyetértenek velünk abban is, hogy munkánkban nagy figyel­met szentelünk a pártélet le­nini szabályainak betartására, hogy a törvényesség, a töme­gekhez való viszony területén a múltban elkövetett hibák ki- újulását mindenképpen meg­akadályozzuk, — Teljes az összhang a Nagy Imre—Losonczy-féle csoport áruié szerepének szigorú megítélésében. — Helyeslik harcunkat, ame­lyet a párt és a népköztársa­ság erejét aláásó revizionista nézetek ellen, az oeztályellen- ség és az imperialisták akna­munkája ellen folytatunk, a párt forradalmi egységének, a népköztársaság áliama, a ma­gyar proletárdiktatúra megerő­sítéséért, az ellenforradalom erőinek teljes szétzúzásáért. (Taps.) — Nagyon Jelentősek a gaz­dasági kérdésekben létrejött megállapodások. szállítását biztosította szá­munkra. — Fontos megállapodások jöttek létre kulturális kapcso­lataink továbbfejlesztésére és elmélyítésére is, —« Kedves Ehrtánsak, Bará­taim! •— A Moszkvában most meg­kötött magyar—szovjet kor­mány- és pártmegállapodások­nak a szocialista tábor orszá­gaiban s a békéért és a népek közötti barátságért küzdő tö- tőségeiket rejt magában nép- megekíben az egész világon je- gazdaságunk további egészre­lista aknamunkával — Harmadszor: állami és társadalmi veinknek, valamint a dolgo­zó tömegeknek Igen komo­lyan kézbe kell venniük a gazdasági építés kérdései­nek megoldását. Nagy segítséget kaptunk most iá a Szovjetuniótól, segít a többi testvéri szocialista or­szág is. Fejlett iparunk és mezőgazdaságunk nagy lehe­— Kedves Elv társak, — négy nap választ el bennün­ket nagy nemzeti ünnepünk­től, április 4-tól. Mosit, 1957- ben, 12 évvel azután, hogy a Szovjetunió felszabadított ben­nünket a hitleri fasizmus ször­nyű elnyomása alól, hálával gondolunk a Szovjetunióra az­ért is, mert november 4-én nyújtott nagy segítségével is­mét megvédelmezte népünket az imperialista hódítók fenye­gető igájától és attól, hogy új­ból háborús tűzfészekké vál­toztassák már eleget szenve­dett hazánkat és áldozatul szánt népünket. (Taps) — örülünk, hogy pártunkat a proletárintemaclonaldzmtK szellemében a testvéri kom­munista és munkáspártokkal, elsősorban legnagyobb forra­dalmi tapasztalatokkal rendel­kező párttal, a Szovjetunió Kommunista Pártjával szoros baráti kapcsolat köti össze. Központi bizottságunk fel­adatának tekinti párttag­jainkat abban a szellemben nevelni, amely óv a máso­lástól, ugyanakkor azonban képessé teszi pártunkat ar­ra, hogy az összes testvér­párt gyakorlatában fellelhe, tő hasznos tapasztalatokat átvegye és felhasználja saját elméleti és gyakorlati mun­kájának fejlesztése érdeké­ben. — Kedves Elvtársak, bará­taink! — A Szovjetunióban járva, a testvéri fogadtatás forró lég­körében gyakran mondottuk a szovjet dolgozóknak, hogy ügyünk igazába vetett hitünk­ben megerősödve térünk haza körükből. — Erősítettek bennünket aa itthonról kapott hírek is, már­cius 21. méltó megünneplése, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezésének meg­kezdése, a csepeli, a köztársa­ságtéri, az angyalföldi, az er­zsébeti és kőbányai tömeg­gyűlésekről érkezett hírek is lelkesítettek bennünket. — Való igaz, kedves bará­taim, hogy a magyar szocia­lista forradalom erőinek nö­vekedése, a dolgozó tömegek fokozódó támogatása, a ma­gyar—szovjet barátság erő­södése, hazánk és népünk boldogabb jövőjének nem­csak biztató jelei, hanem reális, a barátot megörven­deztető, az ellenséget meg­rettentő hatalmas erőforrá­sai. (Taps.) *— Éljen a Szovjetunió! Él­jen a Magyar Népköztársaság! Éljen a Szovjetunió Kommu­nista Pártja! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen a megbonthatatlan szovjet- magyar barátság! Kádár János nagy tapssal, lelkesedéssel fogadott beszéde után felcsendültek az Interna- cionálé hangjai, majd a kül­döttség tagjai üdvözölték a bu­dapesti dolgozók jelenlévő kül­dötteit. Ezrek ünneplése köz­ben szálltak gépkocsijaikba, hogy elhagyják a repülőteret. Anyakönyvi hírek Születtek: Bercez József, Kelemen Dezső, Brodszky Klär«, Ivánkovics János, Fried Hdlkő, Oergl Qéza, Radnai Béla, Bzlkora Erzsébet, Buesku Erzsébet, Tóth Béla, Bertók Gyön­gyi, Bayer Mária, Gróf Rita, Kiss Dezső, papp Erika, Tóth Attila, lentós és kedvező visszhang- ges fejlődéséhez: az életszlnvo- Kleiber Ferenc, Krizsán Éva, Szán­juk van, ami a jövőben is érez­teti majd hatását. mai emelésének egyedül reá­lis alapja megteremtéséhez. — Meggyőződésünk szerint Ehhez doniban elsőseiben f»­megállapodásalnk által fel­tétlenül erősödött % szocialis­ta tábor országainak egysége és ereje. (Taps.) A két párt között le­folyt tárgyalások s a létrejött megállapodások sikeresen elő­mozdítják valamennyi kommu­ját erőinket kell mozgósíta­nunk — ezt semmiféle külső segítséggel nem lehet helyet­tesíteni. Minden gyárban, bányában, a földeken, az al­kotás és munka minden he­lyén maguknak a munkás, pa­raszt, értelmiségi tömegeknek leéli kézbevennlök a termelés nlsta és munkáspárt proletár- ^ a termelékenység növelésé- intemacionalista testvéri kap- nek, az önköltség csökkenté- oflolatait, ä marxizmus leni- ügyét, mert csak így nizmus zászlaja alatt harcoló biztosítható, hogy a szodaláfr- munkás és más dolgozó tömé- ^ társadalom építése együtt gek nemzetközi összefogását. haladjon a dolgozó tömegek ■ Ma amikor a népek füg- anyagi és kulturális színvona- getlensegének és az emberiség Ia ái]andó emelésével, bekeje megvedesenek fő ereje Negyedszer: amikor ar. ínv a szocialista országok egységé­ben, valamint a világ Összes kommunista és munkáspártjá­nak proletárinternaclonallsta tömörülésében van, akkor a proletárin temaclonalizmust erősítő szovjet—magyar egyez­mények előmozdítják és szol­gálják a függetlenségükért har­coló népek és a vllágbéke ügyét ia. perialisták és ellenforradslmá- rofc áskálódnak társadalmi rendünk, nemzeti független­ségünk, békés alkotó mun­kánk ellen, nekünk erősítenünk kell kapcsola­tainkat a szocialista tábor országaival. számoló, Orsós József gegédmun* kás és Koroknál Margit gépkezelő,. Sándor András gépkezelő és Ber­né th Mária gépkezelő, Balogh La­jos kazánfűtő és Földvári Mária segédmunkás, Molnár Gyula Iroda- ellenőr és Dobszal Vilma gazdasági előadó, Papp József csillés és Hor­váth Julianna takarítónő, Sára Dé­nes raktáros és Sárkány Eleonóra gondozónő. Meghaltak: Szak Jánosné szül. Maeher Mar­git 78 éves, Blumentaler Nándor 43 éves, Remmert Mihályné szül. Tleber Julianna 66 éves, Wéber Ferencné szül. Deutsch Teréz 84 éves, Patacsi Györgyné szül. Haff- net Anna 73 éves, Dlvják Mihályné szül. Slpter Magdolna 58 éves, Ko- peczky Gyuláné szül. Semmelmann Ilona 64 éves. Varga Ferenc 26 éves, Orbán János 68 éves, Poto- csár Jánosné szül. Varga Julianna 73 éves, Pongrácz Ilona I hónapos, setényi Éva 3 napos, özv. Breezlcó Józsefná szül. Varga Anna 68 éves, Kovács Katalin 5 napos, özv. Fodor Józsefná szül. Beke Mária 83 éves, Czlkla Nándor 3 napos, Pesti Já­nos 74 éves, Fried Ildikó 1 napos, özv. Horváth Jánosné szül. Hora- csek Jolán 81 éves, Szabó János 2 hónapos, özv. Cseh Jánosné szül., Sellel Rozália 69 éves, Szalai György 71 éves, Orsós Eva 1 he- Bota Ibolya adminisztrátor, Göbö- tes> Orsós Irén 1 hetes, Orsós Jé- lös Sándor MÁV pályamunkás és nos 1 napos, Krisz Katalin 2 hetes, Biharvári Ilona eladó, Lakatos szendródl Ferenc 72 éves, Sabján Jenő eladó és Szabó Ilona minő­ségi áruátvevő, Kovács József Márla 1 napos, Muller Jánosné csillés és Vida Anna konyhalnny, szül. Felső Ilona 73 éves, özv. G. Szabó FérenC villanyszerelő és Lengi Györgyné szül. Szabó Rozi ^I^^Z^/^ntézeu'oíuá^ó^s^Ko- «Jv**< Duse', M/,'y/sné ff1' váés Gabriella, Farkas István la- Schőnbach Rozália 82 éves, Szttes .katos és Mostbacher Ilona telj. el- Ildikó 1 hónapos. tál Balázs. Péteri! Andrea, Valen- tal Ágota, Tóth László, Gábor Ilo­na, Keszü Zoltán, Kiss Dezső, Ko- jetlnszkl Katalin, Kovács Csilla, Szűcs Béla, Juhász András, Kardos Szabolcs, Botos József, Cservenka Zoltán, Késik Károly, Méhes László, Demeter Valéria, Király László, Papp Erlkn, Baumgartner Ildikó, Nestlckl Erika, Pandúr La­jos, Orsós János, Czegle Lajos, Knézlts Károly, Éppel József, Bet­lehem Mária, Kresz Erika. Házasságot kötöttek: Nagy Mihály géplakatos és Szl- gocsán Anna gyors- és gépíró, Be- recz Lajos vájár ős Líszter Rózsa bányamunkás, Forró László üzemi lakatos és Osztopán Mária cement­ipari segédmunkás, Bekő Béla gé­pésztechnikus és Mezővári Mária gyors- és gépíró, Virág Zoltán eíektrotechhlkus és Pető Sarolta, Varga Dezső gépkocsivezető és A szabadegyetem heti programja Április 2-án; dr. Aralő László gimnáziumi ta­nár „Tóth Árpád és Juhász Gyu­la” címmel irodalomtörténet! előadást tart a közponU egyetem élettani előadótermében. Április 3-án: Hegyi József főiskolai tanár, tanszékvezető Bartók Béláról tart előadást. Az előadás kereté­ben ének, zongora, valamint le- mezszámokat mutatnak be. Az előadás helye a TTIT Bartók Klubja (Janus Pannonius u. 11.) Április 5-én: dr. Tlgyl András egyetemi ad­junktus „A hormonok” címmel, dr. Somfai Jenő főorvos „Munka- élettan, munkaegészségügy" cím­mel biológiai, egészségügyi elő­adást tart a központi egyetem élettani előadótermében. Az előadások Ideje mindig dél­után 6—-8 óráig tart. Vendégeket szívesen lát a szabadegyetem tit­kársága. vendégjegy ára 2 forint, diákoknak, egyetemi hallgatóknak 1 forint. A „Márciusi sörK sikere A Pannónia Sörgyár új sör­különlegességgel leple meg a nagyközönséget. A nemrég for­galomba került 13 fokos vilá­gos Bőrnek nagy a sikere. Pé­csett 150 ezer palack sört ad­tak el, Sikereink fő forrása — Kedves Elvtáreak! Ma­gyar Dolgozók! — Az a nagy erkölcsi, poli­tikai elismerés és támogatás, az a jelentős anyagi segítség, melyet a szovjet kormány, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága, a szov­jet nép a most létrejött moszk­vai megállapodások keretében részünkre ismét nyújtott? még fokozottabb mértékben rá kell irányítsa figyelmünket saját, itthoni feladatainkra. A felszabadulás utáni évek nagy országépítő munkájában sikereink főforrása az volt, hogy a Kommunisták Pártja által helyesen felismert cé­lok és meghatározott felada­tok megvalósítása érdekében megmozdult és lendületes alkotó munikába fogott az egész magyar dolgozó nép. Ennek tulajdonítható, hogy a Horthy faaáazta rendszer nagy­tőkés és nagybirtokos uraitól örökölt tönkretett és romok­kal borított országból új hazái épített magának a felszaba- x*ép, amely je&en­tős lépéseket tett a szocialista fejlődés útján. — Ezt a gyönyörű és telke sítő munkát zavarták a ké-j sőbbi években a vezetésben: megmutatkozott hibák, majd; megszakította, visszavetette és; A szülő és az iskola Irta: Takács Gyula, a Megyei Művelődési Osztály vezetője maga is gondosabban, figyel­mesebben és nagyobb ambíció­val tanuk 3. A szülő megfelelő biza­lommal és őszinteséggel köze­ledjen az iskolához. Ez feltéte­le az olyan légkör és hangnem H. val, az iskolával való kaipcso- kialakulásának, amelyben a „ ..... ... . lattartás nagy hiányával. Szán- család és az iskola együttmű­. ... , - . A szxilö es az iskola kap- ^ csokorra való az a problé- ködhet A szülő a nevelőben ma és helyes tanács, amely ez- még a hibák feltárásakor is az Októberi, az impenaldsUkj lultabb oldala a családi olda- ad kapcsolatban a vitában elsősorban gyermeke nevelé- f * '! eayyobbhlbak és tewu- felmerült. Közülük Csak né- séért szeretetteljes felelősséget lenfonradalml támadás. * valók itt mutatkoznak. Itt at- hányat szeretnék összefoglulá- érző szövetségest és seritőtár­h SUI “t1Í' s^l^^efgébb tenu­haaánk november 4-4 súlyos: vctelmenyck rendszeres telje- . , , ,... , , , iái- «diicn ne tarts« rat helyzetére, és ha számbavesz-: sítését a terület jellegéből adó- ?■ A legalapvetőbb követel- vacv ^tóave^rzeTM ií- szük az azóta megtett út lei dóan sokkal nehezebb elérni, mény hogy a szülő maradok- cJf« nem becsülhető nagy eredmé-: mint a szervezett, rendszeres, talonul teljesítse az iskolázta­1Í1 __t.5 . . . . *.................. All,«*-« — lYllTIt eiTC SOKSZOr niVatKOZ­az t is látnunk! tudatosan irányított : és nevelői munkában. nyedt, akkor keli; hogy . ___- ! rült ki a vitából is, ahol pe­07 . eredmények fo forrása ; áagógusok, de szülők 1s az itt a szocialista országok test-: jelentkező problémákra irá- vérl segítsége mellett — is-« nyitották a főfigyelmet, itt, mét a* volt, hogy a párt ál-j igyekeztek segítséget nyújtani . , ... a kérdés megoldásaiban, tol. világoson kitűzött céloki °- Mint a vita is mutatta és az iskolai tási törvényből adódó állam- ~ mint erre sokszor hivatkoz­ik .ip., polgári kötelességeit. Az isko- ^ szoktak , mert ezzel a lába járás biztosításán és el- magatartással éppen rtehezf- lenőrzésén túl a szülő gondos- tlk gyermekük helyzetét és az kodjék a gyermek otthoni ta- elodázással fokozzák a bajt! nulásának feltételedről. 4. a szülő az iskola oegíteé­2. A szülő tartson állandó törekedjék helyesen és rendszeres kapcsolatot az megismered gyermekét és el- -«kólával. Mindenekelőtt jéír- kerülni a szülői, vagy éppen , _ ,. ,'jj a • - .. * * ivixni n viun its duuuoiuuu. at .uw\.ui«*vwa. lú ja/r* ,,, . ’ CT< , és meghatározott feladatok; isl<olák tapasztalataá is iga- jón el szülőd értekezletekre, nagyszülőd elfogultság káros érdekében tevékeny munka-: zolják, sok szülő jó pedagógiai kísérje figyelemmel gyermeke vonásait! ba kezdtek a bányász, muti-j érzékkel segíti az Iskola mun- tanulmányi munkáját otthon 5. A sziülő tartsa ós tartassa kás, paraszt és értelmiségi! Icáját, tanácsokkal látja el és az iskolában, fogadja sze- tiszteletben az iskolai «zabáiy- töincgck. aktív harcokkal: szülőtársait, Sok eseloen te- rejtettel a családlátogató peda- zatból adódó feladatokat és alkotó munkájukkal segí-j láikozhatunk azonban még a gógust. Ha a gyermek látja ezt fogadja meg az iskolának a «szágvnk fejlődéséi.* családi neweiés komoly bibéi- orr. érdeklődést a szülő részéről, tanuló napirendjére vonatko­zó tanácsait! A szülő Ogyel- ■ me terjedjen kJ a* iskolén- kívüli magatartásra, a baráti környezetre j«! Természetesen figyelembe kell venni, hogy a szülök, illetve a családok ezeknek a kötelességeknek teljesítésében rendkívül tarka és különböző képet mutatnak. Van, ahol a legnagyobb erőfeszítést egye­lőre éppen az első pontból adódó kötelességek teljesíté­sére kell összpontosítani, má­sutt viszont már diferencidl- tabb igények is számításba jöhetnek. A szülő és az iskola kap- csolatia összefüggésben van. j a családi nevelés egészével. Nö)H véletlen, hogy a vitában a csa­ládi nevelés konkrét rési;- problémái is felmerülitek. Igj' pl. szó volt a tekintélyről, a fegyelemről, az elkényeztetée- ről, az önállóságra, kultúrált magatartásra nevelésről stb. Mindezekről a vitában részt­vevők helyesen írtak. Ezeken kívül szeretném hangsúlyozni, hogy a szocialista pedagógia egyik legfontosabb tanítás; hógy a nevelés legeredménye• sebben közösségben folyhat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom