Dunántúli Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-03 / 155. szám

2

ív a p r <s

1956 JÜLITJS f li

Az SZKP Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz és következményeinek leküzdéséről

r (Folytatás az I, oldalról)

széleskörű, párton belüli demokrácia feltételei között, a dolgozó milliók cselekvő, teremtő részvételével, a szovjet demokrácia sokoldalú fejlődésével folyjék.

A párt azzal, hogy erélyesen szembeszáUt a személyi kultusszal és következményeivel, nyíltan megbírálta a belőlük született hibákat, újból bebizonyította a marxizmus- leninizmus halhatatlan elveihez való hűségét, odaadását a nép érdekei iránt, gondoskodását arról, hogy a legjobb feltételek jöjjenek létre a párt- és a. szovjet demokrácia fejlődéséhez az országunkban folyó sikeres kommunista építés érdekében.

Az SZKP Központi Bizottsága megállapítja, hogy a párt- szervezetekben és a dolgozók ■gyűlésein a személyi kultusz és következményei kérdésének megvitatása a párttagok és pártonkívüllek magasfokú aktivitása jegyében zajlott le, és hogy a párt és a nép teljes

helyesléssel és támogatással fogadta az SZKP Központi Bizottságának irányvonalát.

A szocialista törvényesség megszegését és a J. V. Sztálin személyi kultuszával összefüg- gű egyéb hibákat megmutató és a párt által közzétett tények természetesen keserű ér zéseket és mély sajnálatot keltenek. De a szovjet emberek megértik, hogy a személyi kultuszt el kellett ítélni a kommunizmus építése érdekében, aminek ők aktív résztvevői. A szovjet nép látja, hogy a párt az utóbbi években állhatatosan hajtja végre a személyi kultusz következményeinek kiküszöbölésére irányuló gyakorlati Intézkedéseket a párt- építés, az államépítés, a gazdasági és kulturális építés minden területén. E munka

eredményeképpen a párt, amelynek belső erőit ma már semmi sem veri béklyóba, még közelebb került a néphez és jelenleg páratlan alkotó aktivitás állapotában van.

II.

Hogyan történhetett, hogy a szovjet szocialista rendszer viszonyai között megszületett és elterjedt Sztálin személyi kultusza összes negatív következményeivel együtt?

E kérdés megvizsgálásakor figyelembe kell venni mind azokat az objektív, konkrét történelmi feltételeket, ame lyek között a szocializmus építése a Szovjetunióban folyt, mind pedig néhány, Sztálin személyes tulajdonságaival összefüggő szubjektív tényezőt.

Az Októberi Szocialista Forradalom úgy került be a történelembe, mint a kapitalista társadalomnak a munkásosztály vezetésével végrehajtott forradalmi átalakításának

klasszikus példája. Más országok kommunista pártjai, az összes haladó és demokratikus erők a bolsevik párt hős harcának, a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a példáján tanulják meg a jelenlegi társadalmi fejlődés által felvetett alapvető társai dalmi kérdések megoldásának tapasztalatait. Országunk dolgozói a szocialista társadalom építésének majdnem négy évtizede alatt óriási tapasztalatokat gyűjtöttek, amelyeket tanulmányoznak és alkotó szellemben, saját konkrét feltételeikhez alkalmazva sajátítanak el a többi szocialista ország dolgozói.

Ez volt a történelemben az első kísérlet szocialista társadalom felépítésére és ez kutatások folyamán, sok olyan igazság gyakorlati ellenőrzésének folyamán alakult ki, amelyet a szocialisták azelőtt csak általános vonásokban, az elméletben ismertek. Több mint negyedszázadon át a szovjet ország volt az egyetlen ország, amely építette az emberiség számára a szocializmushoz vezető utat. Hasonló volt egy kapitalista gyűrűben lévő ostromlott erődhöz. A szovjet ország nyugati és keleti ellenségei a tizennégy állam 1918—1920-as összeomlott intervenciója után folytatták a Szovjetunió elleni újabb

„kereszteshadjáratok" előkészítését. Az ellenség nagyszámban küldött a Szovjetunióba kémeket és kártevőket, megpróbálta minden eszközzel aláaknázni a világ első szocialista államát. A Szovjetunió elleni újabb Imperialista agresszió veszélye különösen megnőtt a fasizmus 1933-as németországi hatalomrajutása után. A fasizmus céljaként a kommunizmus megsemmisítését, a Szovjetuniónak, a dolgozók első államának megsemmisítését hirdette. Mindenki emlékezik az úgynevezett „antikomintem paktum", a „Berlin—Róma—Tókló-ten* ~‘ly” létrejöttére, amelyeket a, egész nemzetközi reakció erői aktívan támogattak. A ttzovjet ország az új háború megérlelődött veszélyének légkörében, amikor a nyugati hatalmak elutasítottak a Szovjetuniónak a fasizmus megfékezésére és a kollektív biztonság megszervezésére több ízben is javasolt intézkedéseit,

kénytelen volt minden erejét megfeszíteni a védelem erősítésére, az ellenséges kapitalista környezet merényletei elleni harcra. A pártnak az egész népet az állandó éberség és mozgósítás, készenlét szellemében kellett nevelni, tekintettel a külső ellenségekre.

A nemzetközi reakció mesterkedései annál veszélyesebbek voltak, mivel az országon belül hosszú időn át elkeseredett osztályharc folyt, ekkor dőlt el a „ki kit?” kérdés. Lenin halála után a pártban aktivizálódtak az ellenséges áramlatok — a trockisták, a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalisták, akik elvetették azt a lenini elméletet, amely szerint lehetséges a szocializmus győzelme egy országban. Ez az álláspont a kapitalizmus visszaállításához vezetett volna a' Szovjetunióban. A párt kíméletlen harcot folytatott a leninizmus ezen ellenségei ellen.

A Kommunista Párt a lenini útmutatásokat teljesítve hozzálátott az ország szocialista iparosításához, a mezőgazdaság kollektivizálásához és a kulturális forradalom végrehajtásához. A szocialista társadalomnak egy, egyedülálló országban folyó építésével kapcsolatosan e hatalmas feladatok megoldásának útján a szovjet népnek és a kommunista pártnak hihetetlen nehézségeket és akadályokat kellett le- küzdenle. Országunknak történelmileg igen rövid időszak alatt, mindennemű külföldi gazdasági segítség nélkül meg kellett szüntetnie évszázados elmaradottságát, új, szocialista alapon kellett átépítenie egész népgazdaságát.

Ez a bonyolult nemzetközi és belső helyzet megkövetelte a vasfegyelmct, az éberség szakadatlan fokozását, a vezetés legszigorúbb centralizálását, ami szükségképpen negatív hatással volt egyes demokratikus formák fejlődésére. Országunknak az imperializmus egész világával folytatott kíméletlen harc során bizonyos mértékig korlátoznia kellett a demokráciát, amit igazolt népünknek a kapitalista környezetben a szocializmusért vívott harca, logikája. De a párt és a nép ezeket a korlátozásokat már akkor ideigleneseknek tekintette, amelyeket ki kell majd küszöbölni, amint erősödik a szovjet állam, fejlődnek a demokrácia és a szocializmus erői világszerte. A nép tudatosan vállalta ezeket az ideiglenes áldozatokat, mivel napról-napra látta a szovjet társadalmi rend mind újabb és újabb sikereit.

A szovjet nép a szocializmus építésének útján jelentkező mind e nehézségeket leküzdötte a kommunista párt és a lenini általános Irányvonalat következetesen megvalósító Központi Bizottsága vezetésével.

A szocializmus győzelme ellenséges környezetben lévő és a külső támadás állandó veszélyének kitett országunkban világtörténelmi jelentőségű hőstett volt, amelyet a szovjet nép vitt véghez. A gazdaságilag elmaradott ország az első ötéves tervekben a nép és a párt megfeszített, hősi erőfeszítései eredményeképpen gigászi ugrást tett előre gazdasági és kulturális fejlődésében. A szocialista építés sikerei alapján emelkedett a dolgozók életszínvonala, egyszersmin- denkorra megszűnt a munka- nélküliség. Az országban mélyreható kulturális forradalom ment végbe. A szovjet nép rövid idő alatt létrehozta a műszaki értelmiség nagyszámú kádereit, akik a világ technikai haladásának színvonalára emelkedtek és világviszonylat' ban az első helyek egyikére vitték a szovjet tudományt és technikát. E győzelmek lelkesítője és szervezője a kommunisták nagy pártja volt. A világ dolgozói a Szovjetunó példájából szemléltető módon meggyőződtek arról, hogy a hatalmat kezükbevevő munkások és parasztok sikeresen építhetik és fejleszthetik a széles néptömegek érdekeit kifejező és védelmező szocialista államukat tőkések és földcsurak nélkül. Mindez óriási lelkesítő szerepet játszott a világ valamennyi országában a kommu nista és munkáspártok befolyásának növekedésében.

J. V. Sztálin, aki hosszú időn át volt a párt Központi RÍ zottságának főtitkára, más ve zctőkkel együtt tevékenyen harcolt a lenini útmutatások megvalósításáért. Odaadó volt a marxizmus-leninizmus iránt, mint teoretikus és tekintélyes szervező vezette a párt harcát a trockisták, a jobboldali op portunisták, a burzsoá nacionalisták ellen, a kapitalst,- környezet ármánykodásai el len. Ebben a politikai és eszmei harcban Sztálin nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert. Helytelenül azonban az ő nevével kezdték összekapcsolni összes nagy győzelmeinket. A sikerek, amelyeket a kommunista párt. és a szovjet ország ért el, a sok hozzá intézett dicsérgetés a fejébe szállt. Ilyen körülmények között kezdett fokozatosan kialakulni Sztálin személyének kultusza.

I A személyi kultusz fejlődését nagymértékben előmozdították J. V. Sztálin bizonyos egyéni tulajdonságai, amelyeknek negatív jellegére már V. I. Lenin rámutatott. Lenin 1922 végén levelet intézett az összeült pártkongresszushoz. A levélben ez állt:

.Sztálin elvtárs miután főtitkár lett, beláthatatlan hatalmat összpontosított kezében és nem vagyok biztos afelől, hogy mindig elég körültekintően tudja-e használni ezt a hatalmat.” E levélnek 1923 január elején írt függelékében V. I. Lenin ismét visszatér Sztálin néhány, vezetőknél tűrhetetlen egyéni tulajdonságának kérdésére. „Sztálin túlságosan durva — írta Lenin — és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben megtűrhető közöttünk, kommunisták között, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javaslom, az elvtársaknak, gondolkozzanak Sztálin elhelyezésének módján és nevezzenek ki erre a helyre más embert, aki semmilyen tekintetben nem különbözik Sztálin elvtárstól, csupán abban van fölénye, hogy türelmesebb. lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakkal szemben. kevésbé szeszélyes és így tovább.“

A XIII. pártkongresszuson, amely kevéssel V. I. Lenin halála után zajlott le, leveleit a küldöttek tudomására hozták. Ezeknek az okmányoknak a megvitatása eredményeképpen célszerűnek tartották meghagyni Sztálint a főtitkári tisztségben azzal, hogy vegye figyelembe V. I. Lenin bírálatát és vonja le belőle az összes szükséges következtetéseket.

Sztálin, aki megmaradt a Központi Bizottság főtitkárának tisztségében, a Vlagyimir Hjlcs Lenin halálát követő első időszakban szem előtt tartotta az őt bíráló megjegyzéseit. Később azonban Sztálin mértéktelenül túlbecsülte saját érdemeit, szilárdan hitt saját csalhatatlanságában. A pártdemokrácia és a r"W'*«t demokrácia egyes korló .isalt, amelyek elkerülhetetlenek voltak

az osztályellenség és ügynökei ellen vívott kíméletlen harc idején, majd később a német fasiszta területrablók ellen vívott háborúban, Sztálin kezdte a pártélet és az állami élet normájává emelni, durván sárba- tiporva a vezetés lenini elveit. A Központi Bizottság üléseit és a pártkongresszusokat rend- szertelenül tartották, majd hosszú éveken át nem is hívták össze. Sztálin gyakorlatilag bírálhatatlanná vált.

A szocialista építés ügyének, a párton és az államon belüli demokrácia fejlődésének nagy kárt okozott Sztálinnak az a tétele, amely szerint, amint a Szovjetunió halad előre a szocializmus felé, egyre jobban és jobban éleződik az osztályharc. Ezt a tételt, amely csak az átmeneti Időszak bizonyos szakaszaiban volt helyes, amikor a „ki-kit?” kérdés dőlt el, amikor kemény osztályharc folyt a szocializmus alapjainak felépítéséért, előtérbe helyezték 193’7-ben, vagyis olyan időpontban, amikor a szocializmus már győzött országunkban, amikor a kizsákmányoló osztályokat és gazdasági alapjukat már felszámolták. Ez a hibás elméleti tétel a gyakorlatban a szocialista törvényesség legdurvább megszegéseinek és a tömeges megtorló rendszabályoknak szolgált megalapozásul.

Éppen azok között a körülmények között alakult ki egyebek között az állambiztonsági szervek különleges helyzete. E szervek iránt óriási bizalom nyilvánult meg, hiszen kétségtelen érdemeket szereztek a nép és az ország előtt a forradalom vívmányainak megvédésében. Az állambiztonsáel szervek hosszú időn keresztül beváltották ezt a bizalmat és különleges helyzetük nem járt semmiféle veszéllyel. A helyzet az után változott meg, amikor a párt és a kormány fölöttük gyakorolt ellenőrzésit fokozatosan felváltotta Sztálin személyes ellenőrző tevékenysége, az igazságszolgáltatási normák szokásos alkalmazó'!? helyébe pedig az ő egyjri döntései léntek. Még bonyolultabbá vált a helyzet, amikor Berijának, a nemzetközi imperializmus ügynökének bűnös bandája került az állam- biztonsági szervek élére. Megtűrték a szovjet törvényesség komoly megsértését és a tömeges megtorlásokat. Ellenséges cselszövések következtében megrágalmaztak és ártatlanul büntetéssel sújtottak sok becsületes kommunistát és szovjet pártonkfvüllt.

A XX. pártkongresszus és a Központi Bizottság Sztálin halála után folytatott egész politikája ékesszólóan bizonyítja, hogy a Központi Bizottságon belül megvolt azoknak a vezetőknek kialakult lenini magva, akik helyesen megértették * megérlelődött szükségszerűségeket, mind a bel-, mind a külpolitika területén. Nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ellenakciók azokkal a negatív jelenségekkel szemben, amelyek összefüggőitek a személyi kultusszal és fékezték a szocializmus előrehaladását. Sőt mi több, voltak meghatározott Időszakok, például a háborús években, amikor Sztálin egyéni akciói lényegesen korlátozódtak. amikor lényegesen gyengültek a törvénytelenségek. az önkény, stb. negatív következményei.

Ismeretes, hogy éppen a háború idején a Központi Bizottság tagjai, valamint kiváló szovjet hadvezérek a hátországban és az arcvonalon saját kezükbe vettek bizonyos tevékenységi területeket, önállóan hoztak döntéseket és saját szervező, politikai, gazdasági és katonai munkájukkal, a helyi pártszervezetekkel és a szovjetek szervezeteivel vállvetve biztosították a szovjet nép győzelmét a háborúban, A győzelem után a személyi kultusz negatív következményei ismét nagy erővel kezdtek mutatkozni.

A Központi Bizottság lenini magva nyomban Sztálin halála után erélyes harcot kezdett a személyi kultusz és súlyos következményei ellen.

Felvetődhet a kérdés: miért nem szálltak szembe ezek az emberek nyíltan Sztálinnal és

őt

miért nem távolították el a vezetésből?

A kialakult körülmények között ezt nem lehetett megtenni. A tények kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy Sztálin vétkes sok olyan törvénytelenségben, amelyet különösen életének utolsó időszakában követtek el. Ugyanakkor azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet emberek olyan emberként ismerték Sztálint, aki mindig síkra száll a Szovjetunió védelmében az ellenség merényleteivel szemben, harcol a szocializmus ügyéért. Ebben a harcban időnként méltatlan módszereket alkalmazott, megszegte a pártélet lenini elveit és normáit. Ez volt Sztálin tragédiája. De mindez egyszersmind megnehezítette a harcot is az akkor elkövetett törvénytelenségek ellen, mivel a személyi kultusz légkörében a szocializmus építésének, a Szovjetunió erősödésének sikereit Sztálinnak tulajdonították.

Ilyen körülmények között érthetetlen lett volna a nép előtt minden ellene irányuló megmozdulás és itt egyáltalán nem az egyéni bátorság hiányáról van szó. Világos, hogy aki Ilyen helyzetben szembeszállt volna Sztálinnal, nem részesült volna a nép támogatásában. Sőt, mi több, az akkori körülmények között az ilyesféle szembeszállást úgy értékelték volna, mint fellépést a szocializmus építésénél! ügye ellen, mint a párt és az egész állam egységének a kapitalista környezet viszonyai között rendkívül veszélyes alá- aknázását. Emellett azok a sikerek, amelyeket a Szovjetunió dolgozói kommunista pártjuk vezetésével vívtak ki, méltán töltötték el büszkeséggel minden szovjet ember szívét és olyan légkört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékosságok az óriási sikerek mellett kevésbé jelentőseknek tűntek, e hibák negatív következményeit pedig gyorsan kárpótolták a párt és a szovjet társadalom kolosszális arányokban növekvő életerői.

Tekintetbe kell venni azt a körülményt Is, hogy sok tény és Sztálin sok helytelen intézkedése, különösen a szovjet törvényesség megsértése terén, csupán az utóbbi időben, már Sztálin halála után, főként a Beríja-banda leleplezésével és az állambiztonsági szervek pártellenőrzésének megteremtésével kapcsolatban vált Ismeretessé.

Ezek a fő feltételek cs okok, amelii >k J. V. Sztálin személyi kultuszának megjelenéséhez és elterjedéséhez vezettek. Magától értetődik, hogy az elmondottak megmagyarázzák, de távolról sem igazolják J. V. Sztálin személyének kultuszát cs e személyi kultusznak pártunk által oly élesen és igazságosan elítélt következményeit.

III.

A személyi kultusz el vitathatatlanul komoly kárt okozott a kommunista pártnak, a szovjet társadalomnak. Durva hiba lenne azonban abbéi a tényből, hogy a múltban személyi kultusz volt, olyan következtetéseket levonni, hogy valamiféle változások történtek a Szovjetunió társadalmi rendszerében, vagy e személyi kultusz forrását a szovjet társadalmi rendszer természetében keresni. Mind ez, mind az teljesen helytelen, mivel nem felel meg a valóságnak, ellentétben áll a tényekkel.

Mindannak a bajnak ellenére, amelyet Sztálin személyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, nem változtathatta és nem változtatta meg társadalmi rendszerünk természetét. Semmilyen személyi kultusz nem változtathatta meg a szocialista állam természetét, amelynek alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a munkásosztály és parasztság szövetsége és a népek barátsága — bár e kultusz komolyan megkárosította a szocialista demokrácia fejlődését, milliók alkotó kezdeményezésének fellendülését.

Azt gondolni, hogy egy személyiség, még ha olyan nagy volt Is,. mint Sztálin, megváltoztathatta társadalmi-politikai rendszerünket, annyit Jelent, mint súlyos ellentmondásba keveredni a tényekkel, a marxizmussal, a valósággal, anv- nyit jelent, mint idealizmusba esni. Ez azt Jelentené, hogy olyan felmérhetetlen, természetfölötti erőt tulajdonítanak egy személynek, hogy megtud változtatni egy társadalmi rendet, méghozzá olyan társadalmi rendet, amelyben a döntő erőt a dolgozók sokmilliós tömegei jelentik.

Mint Ismeretes, a társadalmi és politikai rendszer természetét az határozza meg. hogy milyen a termelési mód, hogy a társadalomban kik birtokolják a termelő eszközöket, hogy melyik osztály kezében van a politikai hatalom. Az egész világ tudja, hogy országunkban az Októberi Forradalomnak és a szocializmus győzelmének eredményeképpen meghonosodott a szocialista termelési mód és hogy a hatalom már majdnem negyven éve a munkásosztály és a parasztság kezében van. Ennek következtében évről-évre szilárdabb lesz a szovjet társadalmi rendszer, fejlődnek termelőerői. Ezt a tényt még rosszakaróink Is kénytelenek elismerni.

Mint Ismeretes, a személyi kultusz következtében néhárv komoly hiba történt a párt és a szovjet állam tevékenysége

bizonyos ágainak vezetésében, mind a szovjet ország belső életében, mind külpolitikájában. Többek között rá lehet mutatni azokra a komoly hibákra, amelyeket Sztálin a mezőgazdaság vezetésében, a fasiszta hódítók visszaverésére való felkészülésnek a megszervezésében elkövetett, arra a durva önkényességre, amely a legutóbbi időszakban a Jugoszláviával való összeütközést

okozta. Ezek a hibák kárt okoztak a szovjet állam élete egyes oldalai fejlődésének, különösen Sztálin életének utolsó éveiben fékezték a szovjet társadalom fejlődését, de magától értetődően nem térítették le a kommunizmus iránya^ ba tartó fejlődés helyes útjáról.

Ellenségeink azt állítják, hogy Sztálin személyi kultuszát nem bizonyos régmúlt történelmi feltételek, hanem maga a szovjet rendszer, annak az ő szempontjukból nem demokratikus volta, stb. okozta. Az ilyen rágalmazó állításokat megcáfolja a szovjet állam fejlődésének egész története. A szovjetek az államhatalom új demokratikus formájaként a szabadságharcot vívó nagy néptömegek forradalmi alkotásainak következtében keletkeztek. A szovjetek az igazi népi hatalom szervei voltak és maradnak. Épp a szovjet rendszer teremtette meg a nép óriási alkotó energiájának megnyilvánulásához szükséges feltételeket. Mozgásba hozta a néptömegekben rejlő kimeríthetetlen erőket, ember- milliókat vont be az állam öntudatos Igazgatásába, a szocializmus építésében való aktiv, alkotó részvételbe. A szovjet állam rövid történelmi Időszak alatt győzelmesen került ki a legnehezebb megpróbáltatásokból, kiállta a próbát a második világháború tüzében.

Amikor országunkban felszámolták az utolsó kizsákmányoló osztályokat, amikor a szocializmus az egész népgazdaság uralkodó rendszere lett, országunk nemzetközi helyzete pedig gyökeresen megváltozott, a szovjet demokrácia kí- retel mérhetetlenül kiterjedtek és továbbra Is bővülnek. A szovjet demokrácia minden burzsoá demokráciától eltérő- leg nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagjának kivétel nélkül anyagilag is biztosítja a munkára, a művelődésre és az üdülésre, az államügyekben való részvételre való jogát, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a lelkiismereti szabadságot, valamint az egyéni képességek szabad kibontakoztatásának reális lehetőségét és minden

(Folytatás a 3. oldalon.) J

_