Dunántúli Napló, 1956. június (13. évfolyam, 129-153. szám)
1956-06-22 / 146. szám
2 N APE ö 1956 JŰNITTS Sf T Ukrajna fővárosa fogadja Tito elnököt Kiev (TASZSZ) Ukrajna főváréba csütörtökön meleg, szívélyes fogadtatásban részesítette Joszip Broz Titot, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökét és a kíséretében lévő személyeket; A különvonat ünnepi induló hangjai mellett futott be a pályaudvarra. Ukrajna Kommunista Pártjának és kormányának vezetői baráti kézszorítással köszöntötték Joszip Broz Tito elnököt és utitársalt. D. Sz. Korotcsenko, az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke a pályaudvar erkélyéről beszédet mondott. Ezután Joszip Broz Tito elnök lépett a mikrofonhoz és mondott beszédet. A gyűlés után amerre a jugoszlávok szállásuk felé menet elhaladtak, az ukrán főváros lakosságának százezrei lelkesen ünnepelték őket. Katonai díszszemle Kairóban Kairó (TASZSZ). Egyiptom nemzeti ünnepe, a függetlenség és a köztársaság Tiapja alkalmából szerdán Kairóban, a Köztársaság-téren nagyszabású katonai díszszemlét tartottak. A díszszemlét Nasszer miniszterelnök és Abdel Haikdm Amer hadügyminiszter, az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoka fogadta. A díszszemlén jelen volt Sepilov szovjet külügyminiszter is, aki az egyiptomi kormány meghívására tartózkodik Kairóban. Jelen volt még Mulaj Hasszán marokkói trónörökös, számos miniszter a különböző arab országokból és más külföldi vendégek, a Kairóban működő diplomáciai képviseletek vezetői, külföldi katonai attasék, az egyiptomi és a külföldi sajtó képviselői. A díszszemlén jordániai, szu- dámi .szíiiai, szaudarábiai, libanoni, líbiai és jemeni katonai díszalakulatok is részt vettek. A díszszemle három és fél óra hosszat tartott; Kinevezték a lengyel polgári rendőrség jj új főparancsnokát Varsó (PAP). A Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Stanislaw Wo- lanski ezredest felmentette hivatala alól és helyette Ryszard Dobieszak belügyi államtitkárt nevezte ki a rendőrség főparancsnokává, s egyúttal tábornoki ranggal ruházta fel. A TASZSZ nyilatkozata Moszkva (TASZSZ). Ade- nauer, a Német Szövetségig Köztársaság szövetségi kancellárja, nemrég bonni sajtóértekezletén a Szovjetuniónak a német kérdésben folytatott po-á litikáját durván elferdítő állí-f tásokat hangoztatott. A TASZSZ-t felhatalmaztak, hogy kijelentse, Adenauer állításainak semmi alapjuk sincs1 és durván elferdítik a tényeket. A német probléma rendezése a jelen körülmények között mindenekelőtt attól függ, kész-e a Német Szövetségi Köztársaság megegyezni a Német Demokratikus Köztársa sággal a Németország újra egyesítéséhez vezető utak kérdéseiben. (| f ' I Hol a másik Liszt-zongora? jj Miért nem jelentkezik annak a zongorának a tulajdonosat '' amelybe Liszt Pécsett beleírta a nevét? :í Belgrád. A Magyar Távirati Iroda belgrádi tudósítója jelenti: Csütörtökön Belgrádbam a külügyi államtitkárság épületében aláírták az 1956/57. évi magyar-jugoszláv kereskedelmi árucsereforgalmi egyezményt. A magyar-jugoszláv kereskedelmi árucsereegyezmény jelentőségéről D. Vidícs külügyi államtitkárhelyettes a többi között ezeket mondta: — Úgy gondolom, hogy a szerződés mindkét fél részére előnyös, őszintén örülünk a két ország gazdasági kapcsolatai erősödésének. Dr. Sztam Pavlics (a külügyi államtitkárság államtanácsosa) hangsúlyozta: „Egészen természetes, hogy a két baráti ország, amely gazdaságilag kölcsönösen kiegészíti egymást, mind szarosabbra vonja gazdasági együttműködését. Ezen 1957 végéig szóló megállapodást nemcsak fiz jellemzi, hogy kibővíti az árucsereíorgalom keretét, hanem az is, hogy az áruk választéka is kiszélesedik. Különösen vonatkozik ez az iparcikkekre." — A kölcsönös pénzügyi követelésekre vonatkozó, egy hónappal ezelőtt történt megegyezés lehetővé tette, hogy ezek a tárgyalások is gyorsan és sikeresen befejeződjenek. Reméljük, hogy a két ország' gazdasági kapcsolatai még tovább erősödnek, — fűzte hozzá. Magyar részről Czimer Ji Gyula, a külkereske- délimi minisztérium európai népi demokratikus országok államközi főosztályának vezetője a szerződésről elmondotta, hogy a 85 millió dolláros (I pénzügyi egyezmény aláírása után sokan azt gondolták, hogy ez a megállapodás csak szűk keretű lesz. Nem várták, hogy mindkét részről 20—20 millió dolláros árucsere forgalom jöjjön létre. — A tárgyalások azonban — mondotta — a szívélyes barátság szellemében, a kölcsönös megértés jegyében folytak. Ennek eredményeként ezen egyezmény ter jedelme 90—100 százalékkal felülmúlja a legutóbbi megállapodásét; Az ■ egyezmény struktúrája megfelel a két or- ( szág szükségleteinek, ami a \ legfőbb biztosíték arra, hogy(i realizálni is fogják. Az áru- i csereforgalom szélesedése hoz-]( zájárul majd a két ország baráti kapcsolatainak erősödéséhez is. Amióta sikerült a feledés homályából elókeritenünk azt a Bösendorfer-hangverseny- zongorát, amelyet Liszt Ferenc hozott magával 1846- ban zemtőrtémti kutatásunk tárgya az a másik zongora is, amelybe Liszt beírta pécsi tartózkodásának idejét és nevét. Amikor utolsó cikkünkben és rádíóelőadásunkban kértük a közönség támogatását t zongora kinyomozásához, érkeztek is levelek és személyes meghívások, de a nyomok járhatatlanoknak bizonyultak. Valaki a Pécsi Rádióban is jelentkezett telefonon, de sajnos, elkallódott a címe. Felkérjük, hogy közvetlenül értesítsen bennünket (Káptalan utca 4, telefon: 46-09). Hogy segítségére legyünk a közönségnek, ismertetjük Obersovszky Ilonának, a zongora egykori tulajdonosának, hozzánk intézett két, egészen megható részleteket tartalmazó levelét, A zongorát özv. Prangart- nétól vásárolták szülei 1907 táján. Nyomozásunk szerint ez özvegye volt annak a Prangart Gáspár kefekötő- nek, akinek Gizella leánya 1893-ban a Felsőhavi utca 21. sz. házban született, később pedig, amikor az apa meghalt, 1906-tól a Bányatelepi út 12. sz. házban laktak, ,.Prangartné leányával nemsokára Budapestre költözött. Akkor vettük meg tőlük a zongorát, úgy emlékszem 200 koronáért. Sem ők, sem mi nem tudtuk, hogy a zongora Liszt Ferenccel valami kapcsolatban van. Talán k.ét-há- rom év is elmúlt, amikor a rezonancszekrény belsejében a felnyíló tető oldalára eső rész közepén a fenéken, ahol húrok már nincsenek, a következő bejegyzést fedeztem fel: 25—27. Okt. 46. Fünf- kirchen. F. Liszt, örömöm határtalan volt. Mint gyereklány, mindenkinek elújságoltam, de senki sem volt meghatva, és úgy vettem észre, nem is értenek meg engem. Sajnos a zongora húrjai akkor már nagyon ereszkedtek, és mikor ötödik éves zongorista lettem, újat kellett venni. Nehéz szívvel váltam meg az öreg hangszertől. Hányszor álltam a bejegyzés előtt és kértem a nagy mestert, sugározzák az ő tehetségéből reám is, hogy híres zongora- művész legyek.., Gondoltam, legjobb helye a pécsi múzeumban lenne. írtam a múzeum igazgatójának és a helyi lapoknak, de a válasz elutasító volt... Nem lelkesedtek, sem meg nem hatódtak, ami nagy csalódás volt nekem. Csak én gondoltam 12— 13 éves koromban, hogy e zongorát meg kellene menteni ereklyének.; " Obersovszkyék azután 1915 táján eladták a zongorát Stubnya Flórián aknászék- nak Pécsbányatelepre, akik 120 koronáért vették meg 12 havi részletre Mária leányuk részére. Náluk gyakran játszott a zongorán Sass Ernő, ma nyugalmazott általános iskolai igazgató, aki szintén jól emlékszik még a beírásra. Mivel azonban ezen a valószínűleg Wlrth-gyártmányú zongorán már gyakorolni is alig lehetett, új zongora vételét ajánlotta. Így adták el 1927-ben. Hogy kinek, már nem emlékszik rá a Stubnya- család, mert leányuk 1945- ben meghalt. A híres zongorának életét tehát csupán két évtizeden át ismerjük: 1907-től 1927-ig. Hogy honnan került Pran- garték tulajdonába, arról Csak Gizi leányuk tudna felvilágosítani bennünket. Mivel Budapesten férjhez ment, férje nevét pedig nem ismerjük, a Központi Lakcímhivatal nem tudott róla közelebbit. 1904 és 1908 közt járt a pécsi zárda külső polgári iskolájába. Volt azonban egy nála idősebb unokatestvére, Prangart Margit, aki Pécsett náluk lakott és ugyanakkor a zárdában a tanítónőképzőt végezte. Ugyan tudna-e bennünket valaki nyomukra vezetni? Bizonyára él még néhány tanulótársaik közül Pécsett. „De hol lehet az én régi zongorám— kérdi levelében Obersovszky Ilona. — „Miért nem jelentkezik új tulajdonosa? Nem hiszem, hogy Pécsről elvitték volna. Valószínű, hogy az illető nem is tudja, hogy Liszt bejegyzésű zongorája van. A bejegyzés határozott és erőteljes volt. de már akkor fakó. Gondolom, azóta is halványodott." Mivel Liszt pécsi tartózkodásának harmadik napján. 1846. október 27-én csak Witt Jánosékhoz látogatott el búcsúzni. azt gyanítjuk, hogy az ő zongorájukon örökítette meg hálából pécsi tartózkodásának emléknapjait. A székesegyház hegedűművésze hívta ugyanis meg 14 tagú küldöttség élén Lisztet Szek- szárdről Pécsre és utazott elébe Nádasára; ő buzgóíkodott legjobban Liszt pécsi hangversenyei körül. Hogy miként került azután a zongora a Prangart-család tulajdonába és kiknek a kezén jutott el hozzájuk, ma már aligha lesz kideríthető. Ennél azonban sokkal figyelemreméltóbb a zongora ismert húszesztendős vándorútja Pécsbányatelepev Bányamunkás Ságunk művelődési vágyára vet fénysu- gdrt. Mi bizton reméljük hogy a bányatelepiek és budai-külvárosiak segítségével ez a zongora is meg fog szólalni, hogy azután múzeumunkban hirdethesse tovább Liszt száztíz év előtti pécsi hangversenyeinek feledhetetlen emlékét. CSEKEY ISTVÁN EQY RÓMAI NAP n óma felett egyre magasabbra kúszik a nap. Az Ötön egy öreg taligát húz, raj- 4a pianinóra emlékeztető verkli. A felesége hátul tólja a tálcsikát, 6egít az öregnek. Kis térre érnek, megállnak és csakhamar megszólal a dal első akkordja: „Ezt a dalt azért a két sol- 4iért hallgathatjátok, melyet « verklisnek adtok. Azé a dal, aki korán kel, aki ábrándozik és remél. Hallgatóim <pyÍ6sátok ki ablakaitokat és Járókelők ismételjétek e dalt“, Igen népszerű lett a dalocska, különösen, hogy mindennap hallhatták. A Tiberius jobbpartjén, keskeny utcában iskolások táskát lóbálnak a kezükben. Csakhamar észreveszik, hogy fényképezéshez készülődöm és színházi pózba vágják magukat. Az egyik különös figyelemmel nézegeti „Kiev“-emet. — Szovjet? i— Igen. ;— Talán maga is az? Válaszolni már nincs időm. Éles fütty hasítja a dobhártyámat; — Peppo, Mario, Roberto! Gyertek csak! Ez az ember Moszkvából jött Pillanatok alatt összefutnak Róma ifjú lakói; — Már megint hazudik Marcello! — mondja lenézően az egyik. Marcello szeméből kiolvasom, hogy nem az első eset amikor „téved". Meg kell hát mentenem most az egyszer a tekintélyét. Tárgyi bizonyítékul előveszem az otthoni csomagolt cukorkát, melynek papírján a Szpaszkij torony látható. Egyszerre megváltozik a hangulat. Most már csak úgy záporoznak a kérdések. A fiúk egymást lökdösve és egymás szavába vágva kérdezgetnek, érdeklődnek a távoli Moszkváról. — Most nagyon hideg van ott ugy-e? — „Csak“ 35 fok. Bizony a kis gyerekek ott nem járnak Ilyenkor iskolába. — Az már igen! — sóhajtott az egyik. Közben a verklis tovább játszott a sarkon. A dalt elnyelte Róma, átcsapott a Tiberius felett, bejárta az utcákat és a hatalmas tereket;:» Egy kis bazárnál — amilyen Rómában számtalan akad — nagy a tolongás, folyik a vásárlás. A bazáros még ki sem rakta áruját, de már kiabál: Most vegyen, siessen, ez az utolsó darab. Banánt, narancsot tessék... Fehér tányérban a „tenger ajándéka’* pihen. Ha megkínálnak a „suppe di pese“-vel, abban megtalálod a halat és az osztrigát, a rákot és mindezeken felül egy kis tengeri kagylót; Közeleg az ebédidő. Kis étterem ajtaján sült hús orrcsiklandozó illata árad az utcára. A terem közepén — egy asztalnál — amerikaiak ülnek és halat fogyasztanak. — Mit parancsol enni, signore? — kérdezi a vendéglős tettetett nyájassággal. Majd figyelmesen megnézi a cigaret- tás dobozomat, melynek a tetején ez áll: Kazbek. — Halat kérnék. — Oh! Ma sajnos, nem szolgálhatok hallal. Ma csütörtök van signore. Kedden signora, kedden — ismétli kétszer is — Nekünk egyenesen a tengerről hozzák a friss halat. — Akkor mit esznek azok a látogatók ott? — intek fejemmel a középső asztal felé. — Azok csak hadd egyék — válaszol a vendéglős. Távozóban még megjegyzem: — Tehát mégsem ad nekem halat! Az üzletember nyájassága egyszerre elröppent a vendéglős arcáról. Már az egyszerű ember közvetlen mosolyával az arcán szólt. — Én rögtön láttam, hogy signore orosz és nem akartam, hogy rosszat beszéljenek az én kis vendéglőmről Moszkvában. Olaszországban évente «ak- nem tízmillió látogató fordul meg és valamennyien felkeresik Rómát és taxitúrán nézik a várost, gyönyörködnek szépségeiben. A gépkocsivezető vidám tarantellát fütyül. Miért ne! Az utasok a várost akarják látni és mindössze há« rom órájuk van, a gépkocsi- vezetőnek pedig három gyereke. — Először az amfiteátrumba! — Mehetünk; És a tarantella újra felhangzik, „tempó vivace!“ Amfiteátrum ;; s Valamikor itt tapsolták meg a rómaiak a győztes gladiátort, aki lábait a legyőzött mellére téve jelezte győzelmét. Itt, a mesterségesen emelt halmok között űzték az elefántokat, oroszlánokat. Most macskák melegszenek a napon. Ezek a ház nélküli „plebejusok". Bár a fajmacskákat gazdag emberek házában is megtalálni, sőt nem messze Rómától szanatórium is van számukra, ahol rendszeres étkezésben részesülnek és a friss tengeri levegőt szívhatják.? Néhány idegenvezető és fényképész ül tétlen az üres amfiteátrumban. Mikor megA Szent Péter tér pillantanak egy magas férfit szikár dámával, egy idegenvezető azonnal csatlakozik hozzájuk. — A nyolcvanas években, amikor az amfiteátrumot már... — és kezdődik a megszokott és betanult szöveg .. ? A Szent Péter téren található a legtöbb idegen. A svájci gárda testőrei őrzik a Vatikán állam kapuját; Lassan közeleg az est Róma fölé. Meggyúlnak a reklámlámpák az utcákon. Nagy tömeg vár a mozik, színházak, bejáratánál. Kis, keskeny utcában teljes már a sötétség. Az úton fiatal legény áll és felnéz a lefüggönyözött ablakra. — Na, gyere ki Fiora, — erősködik a legény. — Nem lehet, Alberto. Tudod, az apám;?, — Gyere ki. Csókolózunk, mint tegnap este. Szünet? Lassan kinyílik az ablak és megjelenik egy hosz- szú bajszú arc. — Sokáig rontod még itt a levegőt? — Nem gorombaság-e így beszélni a leendő vővel, signore, Andrea? — ellenkezik Alberto. Aztán dacosan zsebrevágja a kezét és lassan elindul a sötétben, már nem látható, csak nótája hallatszik ide: „Arri- vaderci, Róma“. Igen elterjedt kis dal ez. Ezzel búcsúznak a túristák is Rómától, «i Viszontlátásra, m Római Andrej Novikov Reméljük, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai tovább erősödnek Nyilatkozatok a magyar—jugoszláv kereskedelmi árucsereforgalmi egyezményről
