Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-13 / 112. szám
4 N A P í rt 1956 MÁJUS IS Itt a Bécsi ftádiá! éfyty étíékcs noudtáckötei ti at óra tájban, amikor a napfény' már kiszorul a pécsi utcákból s a házak hűsé- ben százaknak és százaknak nyújt pihenést és szórakozást egy-egy estébenyúló séta — a nyitott ablakok úgy adják át a járókelőknek a Pécsi Rádió műsorát, mint a váltófutók a botot. Hírekkel kezdi az egyik kékfüggönyös ablak, a Pécsi' Sopiana gépgyárban készült riporttal folytatja a másik, hogy aztán egy alagsori kis ablaknak adhassa át a szót, amelyik a TTIT legfrissebb közleményeit tolmácsolja. Három éves a Pécsi Rádió, s három év röpke másodpercnek tűnik egy ilyen nagymúltú város történetében. Ez az idő mégis elegendő volt ahhoz, hogy a stúdió ugyanúgy hozzánőjön a lakosság szívéhez, mint a nemrégen létesült Kamaraszínház, a néhány éve megjelenő Dunántúl című irodalmi folyóirat, vagy sok-sok más friss hajtása az alkotókedvnek. E hároméves stúdióba vísz- szük most el az olvasót, ahol éppen az esti műsort állítják össze. Idő: pillanatban a falon elhelyezett hangszóróból kiszűrődő hangokban valamelyik komlói bányász, rózsafai tsz-tag, pécsi diók, vagy akár a kedves olvasó ismerhetne a sajátjára. A műsor szerkesztője figyel és jegyez, papírján alakul, formálódik az előző napon elkészített műsorterv. S azután ilyenfajta utasítást ad a stúdiónak: .,A vasutasriport elején hosszú a vonatfütty. Felét levenni! A zenés beszélgetés végén a zene felesleges! Vágják ki a következő ismétléseket...” — és diktálja. Mire a szinkron óra mutatója 15 áca 30 pecckoc már a bemondók ülnek és peregnek a riportok. A technikus az újjai alatt kattogó billentyűk és gombok segítségéve! vagy a bemondók hangját, vagy az előre elkészített tekercsekről a riporterek hangját tereli a műsortekercsre. Időnkint a keverő is munkába lép. A hanglemezre acéltű surran és egyetlen mozdulatra a magnetofonszalagot népesítik be a zene akkordjai. A keverőasztalon egy fogantyú billen, a zene halkul, halkul... Újra a bemondóké a szó. Egy óra múlva 14 áca 30 fistete 16 áca 30 pcccUóc 13 áia öt óra választ el tehát bennünket attól, hogy a 223.8 méteres hullámhosszon felcsendüljön a bemondónő ismert hangja: „Itt a Pécsi Rádió! Köszöntjük kedves hallgatóinkat”. Nos, lássuk, hogyan telik el ez az öt óra! A technikus kattant egyet a felvevőgép gombján, a* stúdió üvegfallal határolt helyiségében a Pécsi Rádió délszláv- nyelvű munkatársa előtt piros lámpa gyullad, a folyosón is piros fény villan a feliratra: „Felvétel! Csendet kérünk!” — s áz erősítőhelyiség hangszórója máris sugározza a délszláv hallgatók által annyira ismert hangokat: „Ovde Rádió Pe- csuj!” Amíg a délszláv műsor felvétele folyik, a riporterek is megérkeznek hordozható magnetofonjukkal, amelynek szalagján a legfrissebb eseményekről Készült felvételek sorakoznak. Miután a délszláv munkatárs „Lakú nocs”-csa) búcsúzik hallgatóitól, a felvevőasztalra új tekercs kerül, arra pedig a hórdozható magnetofonnal készült riportok. döccen, a hírszerkesztő jegyzettömbjében megsokasodnak a tények és adatok. „A Pécsi Szénbányászati Tröszt jelenti... Uj termelőszövetkezet alakult a szigetvári járásban :: i Uj ilalbolt létesült.:; Bemutatóra készül a Pécsi Nemzeti Színház . s i Csehszlovák vendégek érkeztek városunkba...” és a többi. Fogynak a hírszerkesztő jegyzettömbjéből a lapok, a teleírtakon pedig egy egész megye tárulkozik ki, városok és falvak, üzemek és termelőszövetkezetek találkoznak. már teljesen készen áll a műsortekercs, hogy a Pécsi Rádió szünetjelének elhangzása után tájékoztassa a Baranya megyei hallgatókat a megyében történő eseményekről, ízelítőt adjon Pécs város gazdag kultúrájából, az ormányságiak vagy a sokacok kimeríthetetlen népi hagyományaiból. Viszonthallásra tehát 18 órakor a 223.8 méteres hullámhosszon! A z egész kötet 150 oldal — kerek egy tucat novella — de egyáltalában nem tucatnovella. Elkoptatott példázat már a vízcsepp és a tenger összevetése, de ha valamire illik, úgy erre a kötetre és minden egyes novellájára alkalmazható. Pataki Dezső „Assahy-pálma“ című kötete bemutatja a harmincas évek Brazíliáját, — tájait, flóráját csak vázlatosan, hiszen nem földrajz vagy természetrajz- könyv — életét, társadalmi berendezkedését azonban olyan mélyen és olyan igazul, ahogyan csak nagy művész, nagy, ihletett pillanataiban ábrázolhat. A „korlátlan lehetőségek hazája“ és a korlátlan nyomorúság hazája — ez Brazília Pataki Dezső tanúsástétele szerint. Korlátlan lehetőségek a pénzes embereknek, korlátlan nyomor a négereknek, a nincsteleneknek, a bevándoroltaknak ... Ennyiből már ki is derülhet, hogy ez. nemcsak Brazilia. Nem egy országot, hanem egy egész világrendet terít ki boncasztalára az író tizenkét elbeszélésben (sokkal többet Déry Tibor előszava szerint nem is írt, megakadályozta ebben korai halála) és mint egy jó anatómus, mindig ott árja fel a társadalom testét, ahol egy pillantással magát a lényeget foghatja át. Nem szimplifiikál, nem egyszerűsít. Ha a lényegre is tapint, észreveszi a kevésbé lényegeset is, meglátja és megláttatja, hogy az emberek nemcsak dolgoznak, éheznek vagy jóllaknak, hanem szeretnek és ayűlölnek is, hogy vannak kedvenc ételeik, hogy hangulatok támadnak fel és halnak meg bennünk, hogy a legelkesere- dettebb napokban is felvirul- nak vidám percek és órák és hogy e sokféle érzés, hajlam, gondolat összessége adja a tulajdonképpeni egész embert. Egész ember tehát minden alakja, annyira egész, hogy olvasás közben mintegy megelevenedni . látjuk magát az írót, aki főhősként kalandozza be Brazíliát és mindazokat, akik együtt róják vele a nagy dél-amerikai ország útjait és azokat is, akikkel kalandozásai során szembekerül. így lesznek rokonszenvessé számunkra azok a rongyosok, négerek, pincérek, csavargók, akiket ő szeretett, így lesznek gyűlöletessé azok, akiket ő gyűlölt. A festőművész azonban — A Bécsi faiskolai 15 áca 14- áca A műsorszerkésztő asztalán elefon búg és a következő Ajtó nyílik, a várakozószobába énekfoszlány rebben. A zenei stúdióban a Zeneművészeti Szakiskola egyik fiatal, tehetséges növendéke áll a mikrofon előtt. A technikus utasít: „Kérem a próbát befejezni. Piros lámpára indulunk!” És kigyullad a piros lámpa, de csodálatosképpen mindannyian a helyükön maradnak — az ifjú énekesnő, a zenei rendező és a technikus is — csupán annyi történik, hegy a magnetofonszalagon most már egy kellemescsengésű hang szárnyalása szerint rendeződnek a mágneses erővonalak. A kisebbik mikrofonszobában L' ó;iskolánk tanári kara és ^ DlSZ-bizottsóga május 19—20-án rendezi a már hagyományos Főiskolai Napokat. Városunk pezsgő kulturális életéről sok rendezvény győzi meg az érdeklődőket. A Főiskolai Napok szereplői és rendezői úgy állították össze a programot, hogy kitűnjék belőle a többirányú és egyre színvonalasabb, igényesebb munka. Főiskolánk a Dunántúl egyetlen pedagógiai főiskolája országos hírnevéhez méltó szerepléssel kívánja magára felhívni anyavárosának, Pécsnek és vendégeinek figyelmét. A két nap műsora érdekes és változatos. Aligha akad olyan szemlélő, aki meg ne találhatná az érdeklődési körének legjobban megfelelő műsorszámot, aki a szereplők valamelyik csoportjánál ne örvendezhetne a nevelés területén elért valamilyen új eredménynek! Főiskolánk névelőintézet — jellégéből következik, hogy a mindenoldal úan fejlett személyiség nevelésével foglalkozik a Főiskolai Napokat bevezető előadás. A neveléstudományok fővárosi és helybeli szakemberei közül többen szólnak hozzá ehhez az időszerű kérdéshez. A pedagógiai ankét azt is bizonyítja, hogy rendezői: a Pécsi Pedagógiai Főiskola, Pécs város és Baranya megye tanácsa VB. oktatási osztálya egyaránt fontosnak tartják a szocialista ember nevelésének kérdésében való tájékozottságot. A fél 10-kor kezdődő an- kétot követi 11 órakor az Oktatásügyi Minisztérium országos pedagógiai újító kiállításának és a Pécsi Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskolája kiállításának megnyitása a rajztanszék termeiben. Délután 4 órakor a hallgatók és oktatók összefogását, nevelési elveit jelképező zászlót avat a főiskola az 5 éve végzettek, az intézet első növendékeinek jelenlétében. A bensőséges házi ünnepséget test- nevelési bemutató követi a sportpályán, a testnevelési tanszék rendezésében. A változatos bemutatón nemcsak a főiskola nő és férfi hallgatóinak, hanem a gyakorló általános iskola úttörőinek ügyességét is láthatjuk. Az első nap a 20 órakor kezdődő műsoros esttel zárul. A főiskolai kultúrgárda, az intézet dunántúli és baranyai jellegének megfelelően — dunántúli és baranyai népköltési anyagot mutat be művészi igényű feldolgozásban. A testnevelés szakaszok tornabemutatója, világító-buzogány gyakorlatai a napi műsor utolsó számai. A torna, a kosár- és röplabda kedvelői, az atlétika barátai másnap, 20-án érdekes, izgalmas mérkőzéseket láthatnak. A négy főiskola, Szeged, Eger, Budapest és Pécs ifjúsága, női és férfiversenyzői küzdenek. 17 órakor a Pécsi Dózsa NB I. csapata mérkőzik a pedagógiai főiskolák válogatottja ellen. A Főiskolai Napok befejezését 20 órakor tűzijáték jelzi. Ezután a szereplők és vendégek hangulatos zártkörű táncesten találkoznak * a főiskola dísztermében. báirmannyire is hitelesek, robosztusak, élőek alakjai —• csak úgy alkothat realista képet, ha a színek keverésének* alkalmazásának titkait ismeri: Az író színe, festéke, ecsetje a szó. a mondat. Pataki Dezső úgy él eszközeivel, ahogyan csak a legnagyobbak éltek és élnek. Képei valóban képek: Hasonlatai világosak közért- hetőek. keresetlenek és plasztikusak. ..A sárga és vörös fények. melyek éjszakánként olyan hívoentóan integettek ablakai mögül, elbágyadtak már, s haldokolná kezdtek a homállyal való viaskodásban.” — írja a kötet első elbeszélésében. „Én is a szegénység rongyos uniformisát viselem“ — mondia később. „Fénves lesz majd megint az életünk, akár a katonagomb1’ — szól Ciereben a „Quipapá“-bpn. Talán elég is ennyi a példázatokból — aki olvasta vagy olvassa. talál ilyen és még nagyszerűbb tömörséggel megfogalmazott mondatokat bőviben, amelyek mindent elmondanak és közben- mégis meesarVan- tyózzák az olvasó fantáziáját, A kének alkotásának és kibontásának nagyszerű mesterét ismerheti ük meg benne, olyannyira, hogy csak merő ismétlés lenne, ha kötetét il- lusztráltatták volna. A kritikus éppen ezért ónodban van. mikor a hibákról akar írni. Iaaz, Pataki Dezső nem tartozott azok közé. akik a reménytelenség teliében meglátták volna a reménvt. a kibontakozást (mintha megérezte volna, hogy a halál még az úi élet születése előtt ragadja el), igaz. becsúszott a kötetbe olvan elbeszélés is, mint a „Quioapa”, amelynek sodrása lendülete, mondanivalója elmarad a többitől, de ezt csak akkor érezzük, mikor összevetjük például a „Sza- márfei“-iel vagy a „FrakV’- kal. Inkább a válogatásnál és az összeállításnál kellett volna arra gondolni hogy az olvasó előbb az igénytelenebb, később a mind igényesebb novellákat olvassa és így a csúcs felé törve, egyre több és több iáruljon a szeme elé. Ez a megfontolás azonban csak afféle kákán csomót keresés. A magyar könyvkiadásnak igazán nagy nyereség, az olvasónak igazi műélvezet és nem utolsósorban nagy tanulság Pataki Dezső könyve melyet a Dunántúli Magvető bocsátott — hisszük — diadalmas útjára. barcsi vacsora után tüntetőén azonnal félrevonult, a kisasztal mellé telepedett és buzgón tanulmányozott valamit. Apja azonban — akinek szokatlan volt a leülepedő csönd — észrevette, hogy a fiú rejtett pillantásokat vet feléje, hogy ez az egész hirtelen tá-% mgdt nagy buzgalom valamit leplez. Mikor szemük találkozott, Karcsi hirtelen még jobban a könyvék, füzetek fölé hajolt, hogy néhány pillanat múlva ismét apjára függessze türelmetlen tekintetét. Az apa élvezte helyzetét, és most már ő is csak lopva nézett a gyerekre, látszólag cigarettája fodrozó füstjét kémlelte. így ment ez egy darabig, végül Karcsi beleunt a játékba és megszólalt: — Apa! .a — Nos? — Semmi.:: Jól van. Kincses hagyta, hadd kínlódjék, bár tagadhatatlanul örült, önérzetes gyerek! Az én fiam! Helyes, hogy kétszer, sőt tízszer is meggondolja, hogy segítséget kérjen-e, ámbátor, isten tudja .;; Nagyobb bizalommal is lehetne az apjához. Kincsesné közbén lerakta az asztalt, kihordta az edényeket. — Majd réggél elmósóga- tók... — sóhajtotta és leült a rádió méllé. — Keresek egy kig jenét, jó? — Hagyd csak! — fázta a fejét az érnbéf, és a gyerek feié intett. — Né závatjuk. Karcsi felnézett, öregesen komolyan legyintett. \ — Bekapcsolhatjátok, nem zavar... — Aztán hallgatott egy darabig. De hogy nem érkezett önkéntes segítség, ismét megszólalt: — Apa .:: — Tessék?! — Az a számtanpélda ... Csuda érdekes... Felolvassam? — Felolvashatod éppen, ha akaród. — Áh, van e nélkül is elég bajod! — mondta sajnálkozva a fiú és ezzel már le is vette lábáról Kincsest, aki ugyan elhatározta. hogy megvárja, míg kifejezetten kéri a fia, hogy segítsen, de ezek után nem kínozta tovább. — Mondd csak! Ezzel már se több, se kevesebb gondom nem lesz. — A darvak egy kért fölött szállnak. Elhatározzák, hegy megpihennék. Ha mindegyikük külön karóra telepszik, egynek nem lesz helyé, de ha ketten szállnak egy karóra, akkor égy karó még üresen is marad. Hányán vannak a darvak? — Hát miért nem számítod ki? Karcsi hadar: — Azért apa, mert éz egy egyisméretlenes elsőfokú egyenlet és én rtem tudom ezt az egyénletét felállítani..: — Mert ném figyeltél az órán! — Figyéltém ... Csák ott más volt a példa.;; fCintstsnek *gy Karinthy hurrtoreszk jut az észébe, ahol ha nem is pontosan ugyanígy. Qacomi Jjáselá: A sctóndattpélda dé hasónló szavakat vált az apa és a fia. Elnéveti magát. — Azért nem kell kinevetni engem! — sértődik meg Karcsi. — Te mondtad, hogy olvassam föl! Máskor inkább nem is szólok... Majd megkérdezem mástól. A Sóós biztosan tudja ... Annak segít az apja... — Jó, jó... — békítgeti Kincsés. — Nem ezen nevettem. — Hát min? — Csak úgy észémbé jutott valami. Ném mondja meg, hógy mi, méft Karési képes és kikéresi a könyvtárból Karirithyt és akkor befellegzett az atyai tekintélynek. De Kafcsinak szerencséje van. váratlan szövét- ségésfe tesz szert. — Segíts már a gyéfékhék! — súgja Kincsesné. — Látód, hogy nem bír zöldágra vergődni! Kincsés megadja magát. — Hógyart is szól az a példa? Karési Isfnétli. Kinésés kívánja, bárcsak észébe jutna valami, arnit a gimnáziumbart tanult, de nem segít a fohász. Gyorsan szómól, égy-kettőfe mégvan az eredmény. — Látod, milyen csaés* vagy! Három a karó és négy a daru. Ha külön karófa szállnak, égynek ném marad helye, ha párosával szállnak le, még marad is egy karó! D .atfa misan néz a fi áfa, de az egy cseppet sem megelégedett. — Ezt már én is kiszámítottam. Csak egyenletbe nem tudom hozni. És nekünk úgy kell. — Egyenletbe? — mérgelődik az apja. — Mi a fenének itt egyenlet?! Ha kiszámítottad, minek kell még tovább firkálni?! Még meg is_ dicsérnek majd, hogy fejből tudtad! Karcsi néfh válaszol, csak sóhajt, anyja pedig gyórs, halk párbeszédet folytat apjával. — Té tudod, hogyan kell vagy a gyetek? — Tud is ez valamit! — Igenis, hogy tud, de néked nincs türelmed hozzá! — Nem vágyók pedagógus! — Hát ákkór ki ségftsen néki?! Há azt mondja, hogy egvéhiethé kéll, akkor úgy kell! — Hát akkóf számítsa ki magái — Ki is számítottá! Hallód, hógy kiszátfiftóUa. Csák nem ■’’"V. ahógy az lakói óbon rtióndtak. — Hát számítsa ki úgy! Nem én járok iskolába! — De azért segíthetnél neki! — De azért!;:: — Kincses tehetetlénül széttárja karját, aztán odaül a gyerek mellé. — Nézzük csak... Az iksz, azaz ismeretlen Igaz,.. Hát most mi legyen az iksz? A darvak vagy a karók?..; Jó félóra múlva feltápász- kodik, nyújtózik egyet, aztán megkérdezi: — Mikor lesz számtanórád7 — Holnapután. — Akkor hagyd most az egészét. Fáradt vagyok. Holnap korán hazajövök a hiva- to’ból és megoldjuk. Másnap kétségbeesetten keres embert a kollégák között, aki konyít valamit a matematikához. Az ő osztályán senki sem ér rá ... Továbbmegy. A szomszéd szóba úgy ahogyan van, kiszállásra ment. Végre a statisztikusoknál rátalál Kalmárra, az pillanatok alatt felállítja az egyenletet és megoldja a példát. Kincses zsebrevágja a papírt, és zavartan magyarázkodni — Tudod, kérlek... a gye- réknek kell... És én már régén jártam iskolába ... Mikóf ézt a példát csióáliák. ak- kór éppen hiányóztam. De él- lenőfizni kell a gyéreket, nem igaz? Sóba ilyen kofán még nem ment haza. Karési még nincs otthon Türelmetlenül várja. — Hol a feliébe marad ez a gyerek? * — Miért? Csak nincs vele valami baj? — ijedezik a felesége. — Áh, semmi. Előveszi az újságot, olvas, aztán türelmetlenül topog, várja a fiát. Nem tudja, mivel töltse az idejét, így rendbeszedi a fényképeket, összerakja a könyveket a polcon, aztán nekilát az újságnak, mint aki már egyszer eltelt valamivel, de ismét megkívánja és most már azt is felcsipegeti, amit az imént még meghagyott. ISyolcóratáit berobog Kar esi. — Hű, de jó volt a film! — Persze, a film! De a lecke... az nem számit, igaz?! — A lecke? — csodálkozik Karcsi. — Miféle lecke? — Hát a számtanpélda! — mérgelődik Kincses. — Arról mégfeledkeztél, mi?! — Ja!? Hát az már készen van! A Soóssal megcsináltuk... Olyan egyszerű volt, mint egy pofon! Ezzel fütyürésznl kezd és rámolja a táskáját. Kincses pedig a jó ég tudja miért, olyan paprikás, olyan dühös, mint még soha. Légszívesebben jól elverné a fiát. de sajnos, nincs rá semmi oka. így hát beveti magát egy fotőlybe és onnan köpködi rnérgésen a szavakat: — Persze.:. A Sóóssal!.;» M'rt nevedül nem tudtad!.:» k°il az Ilyesmit meg- oluani, fiam, érted?! Egyedül!
