Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-04 / 104. szám

2 N A P L ö 195« MÁJUS 4 1 május 1-i ünnepségek r Arvíx (Garami László naplója) Külföldi BRÜSSZEL A belga nép széles körben megemlékezett május 1-ről, a dolgozók nemzetközi szolidari­tásának napjáról. Az ország sok városában gyűléseket és tüntetéseket rendeztek. Jelsza­vakban követelték a munkás- osztály akcióegységének meg­szilárdítását, harcra buzdítot­tak az életviszonyok megjaví­tásáért, az új háború veszélye ellen. Brüsszelben a nagygyűlésen J. Blume, a Belga Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. ATHÉN A Görög Szakszervezeti Ta­nács május 1-én a „Kentri- kon” színházban nagygyűlést rendezett Athén és Pireusz munkásainak és alkalmazottai­nak részvételével. A dolgozók ezrei gyűltek össze a színház épületében és a színházat kö­rülvevő terén. A gyűlésen Arapisz, a Görög Szakszerveze­ti Tanács főtitkára, Papadi- mitriu parlamenti képviselő és mások szólaltak fel. A részvevők viharos tapssal fogadták a szovjet szakszerve- vezetnek a görög dolgozókhoz intézett üdvözlő táviratát. London, (MTI) Brentano nyugatnémet külügyminiszter és Hallstein külügyi államtit­kár szerdán Londonban befe­jezte háromnapos tárgyalásait az angol kormány vezetőivel. A két nyugatnémet politikus a többi között Eden miniszter­elnökkel, MacMillan pénzügy- miniszterrel, Selwyn Lloyd külügyminiszterrel és Thor- neycroft kereskedelemügyi mi­niszterrel folytatott megbeszé­lést. A tárgyalásokról szerdán hi­vatalos közleményt adtak ki, amely szerint a nyugatnémet és angol államférfiak egész sor nemzetközi problémát vi­tattak meg, beleértve a közel­és távol-keleti kérdéseket is. A szovjet vezetők londoni látoga­tásáról és tárgyalásairól a köz­lemény leszögezi: az angol és a nyugatnémet államférfiak „őszintén remélik, hogy a leg­utóbbi angol-szovjet megbeszé­lések a nemzetek közötti biza­lom tényleges növekedésének kezdetét fogják jelezni." Ami az európai kérdéseket Jugoszlávia külkereskedelmi mérlege TV-lgrád, (MTI) A Jugoszláv Szövetségi Külkereskedelmi Kamara igazgatóságának ülé­sén ismertetett adatok szerint a jugoszláv kivitel értéke az első negyedévben több mint öt milliárd dinárral haladja meg az elmúlt év hasonló időszaká- , ban megvalósított kivitel érté­két. Kedvező körülménynek tekinthető az is, hogy a beho­zatal ugyanabban az időszak­ban csaknem kétmilliárd dinár­ral volt kisebb, mint az elmúlt esztendő első negyedében. A mezőgazdasági termény­kivitelben a legnagyobb sikert elsősorban a dohány, aszalt szilva, bab, valamint a külön­böző gyümölcs- és zöldség­készítmények tekintetében ér­ték el. Az elmúlt három hónap­ban a dohánykivitel értéke el­érte a 2812 millió dinárt. A dohányvásárlók között az első helyen Franciaország áll. Az ázsiai országok közül In­dia mutatott legnagyobb ér­deklődést a jugoszláv áruk, különösen a gépipari cikkek iránt. Az afrikai országok kö­zül a jugoszláv árucikkek be­hozatalában Egyiptom, a dél­amerikai országok közül pedig Argentina halad az élen. (MTI) Havazott Dcl-Olaszországban Róma, (MTI) Az AFP jelen­tése szerint Dél-Olaszország külnöböző vidékein újból ha­vazik. Az Etnát hó borítja és Catániában 90 kilométer sebes­ségű szél fúj. Calábriában Cosenza kör­nyékén bőségesen esett a hó és több helyen megszakadt az i tsszeköttelcs. A Pollino hegyet Szintén hó borítja, (MTI) OSZLÓ Május 1-én egész Norvégiá­ban népes tüntetéseket rendez­tek. A lapok úgy vélik, hogy Norvégia az egyetlen olyan nyugati ország, ahol a kommu­nisták és a szociáldemokraták közös tüntetésekkel emlékez­tek meg május 1-től. Az oslói május 1-i felvonu­láson több mint tízezren vettek részt. GENF Bemben, Zürichben, Basel- ben, Lausanneban és más sváj­ci városokban május 1-én tün­tetéseket és gyűléseket rendez­tek a dolgozók nemzetközi ün­nepe tiszteletére. Genfben, Sionban, Sierre- ben és néhány más helyen a tüntetéseket és gyűléseket a munkásmozgalom egységes megszilárdításának jegyében tartották. A Munkáspárt, a Szociáldemokrata Párt, a ke­resztény katolikus és más szakszervezetek tagjai egysé­ges sorokban vonultak fel az utcákon és a tereken. A genfi nagygyűlést három párt, — a Svájci Munkáspárt, a Szociáldemokrata Párt és h Haladó Párt — hívta össze. és főleg Németország újra­egyesítését illeti, a közlemény hangsúlyozza, hogy a kelet- nyugati leszerelési program megvalósulása „jórészt a Né­metországban és másutt fenn­álló politikai problémák meg­oldásától függ”. Vagyis ebben a kérdésben az angol-nyugat­német tárgyalásokon lényegé­ben elutasították Guy Mollet francia miniszterelnöknek azt az állásfoglalását, amely sze­rint Németország újraegyesí­téséhez a leszerelésen keresz­tül vezet az út; A londoni tárgyalásoknak egyik fő pontja az volt, hogy Nyugat-Németország 'továbbra is járuljon hozzá a területén állomásozó megszálló — köz­tük angol — csapatok költsé­1956. I. negyedévi eredmé­nyei alapján élüzem lett a Hirdi Kenderfonógyár. Ezt a megtisztelő címet elsőízben nyerte el a gyár, s ehhez a szép eredményhez hozzájárult az üzem valamennyi fizikai és szellemi dolgozója. Különösen az április 4-i verseny hozott kiemelkedő eredményeket, s Rádióirányítású traktor Angliában nemrégiben ké­szült el az első rádióirányításu traktor, amelynek távvezérlése kisméretű rádióberendezés és egy 27, 12 kiloherz frekvenciá­val működő telepes adókészü­lék segítségével történik. Ez az adókészülék a traktor által végzett műveletek számának megfelelően, hat egyidőben működő külön csatornán ke­resztül vezérel hat jelfogót. Ezek újabb jelfogókon keresz­tül irányítanak hat darab, hidraulikus áttétellel ellátott vezérlő elektromágnest. Az ilyen traktorral az aláb­bi műveletek végezhetők el: átállítják a munkagépet szál­lítóhelyzetből működésre é6 vi­szont, balra és jobbra fordít­ják a traktort, kikapcsolják a tengelykapcsolót. A táwazér- lésü traktor kipróbálását kül­földön igen nagy érdeklődés­sel figyelték. A kísérletek vi­lágosan meghatározzák a kö­zeli jövőt, amikor a magajáró mezőgazdasági gépek a szó valódi értelmében maga járók lesznek. Zipp-záras futószalag Az Egyesült Államokban eredeti szerkezetű, zártformá- ju futószalagot készítettek por­nemű és könnyű anyagok szál­lítására. A szalag három rész­ből áll: egy alsó és két oldal­részből. Ez utóbbiak lenti szé­A nagygyűlés befejezésekor a megjelentek elénekelték az In- ternacionálét, majd egy régi svájci dalt, amely a munkás- osztály szolidaritását dicsőíti. OTTAWA Kanada számos városában nagygyűléseket rendeztek má- május elseje tiszteletére. Nagy­szabású gyűlést tartottak To­rontóban, ahol Tim Buck, a Haladó Munkáspárt főtitkára mondott beszédet- Ezenkívül még számos kanadai városban rendeztek nagygyűléseket, amelyeken a haladó munkás­párt és a szociáldemokrata párt képviselői, szakszervezeti és közéleti személyiségek szó­laltak fel. MONTEVIDEO Az uruguayi dolgozók ünne­pélyesen emlékeztek meg má­jus 1-ről. A Montevideoban rendezett nagyszabású tüntetés nagygyűléssel ért véget. A munkásmozgalomnak a nagy­gyűlésen felszólalt vezetői arra búzdítottak, hogy erősítsék a munkásosztály egységét a dol­gozók jogaiért vívott harcban. Uruguay más városaiban is nagygyűléseket és tüntetéseket rendezték. (MTI) geinek fedezéséhez. Anglia er­re a célra ötvenmillió fontot követelt a következő költség- vetési évre. Nyugat-Németor­szág — mint ismeretes — eze­ket a követeléseket már több ízben visszautasította. Az AP értesülése szerint kompromisz- szumos terv van készülőben, amelynek értelmében Nyugat- Németország áruszállításokkal, nem pedig készpénzzel járul hozzá a területén állomásozó megszálló csapatok fenntartá­sához. Brentano egyébként a tár­gyalások befejeztével szerdán egy tiszteletére rendezett ebéd során beszédet mondott, s ab­ban határozottan kijelentette, hogy „az Odera-Neisse határ elismerése nem jöhet szóba“. többek között ez teremtette meg az élüzem cím elnyerésé­hez szükséges feltételeket. A vállalat vezetősége a 29-i élüzemavató ünnepségen okle­veleket, elismeréseket, s 6 000 forint pénzjutalmat osztott ki a legjobb dolgozóknak. Kovács János párttitkár helyettes lét hozzáragasztják az alsó szalagrészhez. Amikor az anya­got rárakják a futószalagra, az oldalrészek nyitva vannak. Továbbmozgás közben az oldal szalagok felső része a rakodás helyének közelében irányító görgőknek ütközik, amelyek az oldalsó szalagokat egy zippzár- hoz hasonló szerkezet segítsé­gével szorosan összezárják. Az anyag most már csőszerűén kiképzett, zárt futószalagon mozog tovább, amelynek vé­gén a fordítódobnál a szalag újból '„kinyílik“, hogy a rára­kott anyag lehullhasson. Elektromágnes a vetőgépen A kazahsztáni szűzföldeken óriási területet vetnek be idén kukoricával. A mezőgazdasági gépkezelők azt kutatják, hogy milyen módon fokozhatják a munkatermelékenységet ennek az értékes növénynek a veté­sénél. Nagyon jó újítást dolgo­zott ki V. Pavlov, a komszo- molszki gépállomás elektro­technikusa. Az ő általa java­solt négyzetes-fészkes vetési módszerhez nem kell mérő­drót, amelynek alkalmazása igen sok időbe és munkába kerül. A gépállomás műhelyé­ben két-három vetőgépből álló tagokat állítanak össze. Min­den vetőgép alvázára, a négy­zetes tengely középső csap­ágya mellé patkóalr’ elektro­mágnest szerelnek. A vetőgé­pek vetőszerkezetei pnműkö­Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége elutazott Belgiumba Moszkva (TASZSZ). A Szov­jetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége V. T. Lacisznak, a a Szovjetunió Legfelső Taná­csa nemzetiségi tanács elnöké­nek vezetésével a belga kép­viselőház és szenátus meghí­vására május 3-án Brüsszel­be utazott. A küldöttséget a repülőtéren a Szovjetunió Legfelső Taná­csának küldöttei, Loridan Bel­gium moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és a nagyikövetség munkatársai búcsúztatták. (MTI) Amerikai Legfelső Bíróság: Törvénytelen a Kommunista Párt üldözése Newyork (TASZSZ) Az ame­rikai Legfelső Bíróság a na­pokban olyan döntést hozott, hogy „a felforgató tevékenysé­get ellenőrző hivatal" vizsgálja felül az Amerikai Kommunista. Pártnak a McCarran törvény alapján történő úgynevezett nyilvántartásbavételéről szóló határozatát. Mint ismeretes, a McCarran töirvény előírja az ősz szes olyan szervezet nyilvántar- tásbavételét, amelyet a hivatal a „kommunista akció“, vagy a „Kommunista Front“ szerveze­teinek kategóriájába sorol. A nyilvántartásbavétel megtaga­dását a törvény ötévi börtön- büntetéssel és tízezer dollár pénzbüntetéssel bünteti. A Leg­felső Bíróság úgy döntött, hogy a hivatalnak a Kommunista Pártra vonatkozó említett ha­tározata kétes bizonyítékokon alapul. A Daily Worker szerkesztő­ségi cikkében helyesli a Leg­felső Bíróságnak ezt a dönté­sét, mint „A Bill of Right“ (azaz az alkotmányos törvényes­ség) „helyreállításáért vívott harc" részleges, de igen fontos győzelmét és egyúttal ismét felhívja a figyelmet a hivatá­sos besugórendszer felhaszná­lásának megengedhetetlen módszereire, amelyekhez az amerikai igazságügyminiszté­rium folyamodik. Brownell igazságügyminisz­ter az Atlantic Cityben (New- Jensey állam) megjelenő Times szerint a Legfelső Bíróság e határozatának — amely lénye­gében törvénytelennek minő­síti a Kommunista Párt üldö­zését — szelleme ellenére' ki­jelentette, hogy „az Egyesült Államokban teljes erővel foly­tatni fogjuk kampányunkat a Kommunista Párt ellen“. (MTI) dően kapcsolódnak be. Egy három vetőgépből összeállított agregát egy nap alatt 60 hek­tár kukoricát vethet. A komszomolszki gépállo­más traktorosainak példája nyomán szerelik fel az akmo- linszki kerület más gépállomá­sai is a vetőgépeket. Eredeti sterilizátor A sterilizátor minden műtő elengedhetetlen kelléke. De a mo6t használt sterilizátorok egyik legnagyobb hibája, hogy kezelésük körülményes, sok áramot fogyasztanak, elkészí­tésükhöz nagymennyiségű ér­tékes színesfém kell. Az NDK két mérnöke az egyik johannstadti gyárban teljesen újtípusu eredeti steri­lizátort szerkesztett, amelyben a sebészeti műszerek fertőtle­nítéséhez ibolyántúli sugara­kat használnak fel. Sugárfor­rásul a sterilizátorban elhelye­zett kisnyomású higanylámpa szolgál. Az új készülék jóval olcsóbb az eddigieknél, keve­set áramot fogyaszt és köny- nyen kezelhető, A „repülő koporsó” Gustav Baum, német gép- szerkesztő és autóversenyző (NSZK) nem mindennapi mo­torkerékpárt készített, amelyet elnevezett „repülő heverő“- nek. Ezen a gépen számos mo­torkerékpárrekordot megdön­A szennyes áradat mun­kával megszerzett, féltve őr­zött kis vagyonkákat sodort el, s még emberélet is áldo­zatul esett az elemi csapás­nak. Emlékezetes marad ez a szomorú március, de em­lékezetes marad az a segít­séget nyújtó hősiesség is, mely szembeszegült az ár­ral, és embert, állatot, anya­gi javakat mentett Mohács­szigeten. Ezt a hősies harcot idézi Garami László árvíz naplója, mely a közvetlen élmény hitelességével számol be a döbbenetes pusztulásról. Nem a kívülálló szemével nézi a szennyes szürke víz rohaná­sát, nem a szenzációkeresés éhségével áll a gáton, nem is akar megejteni az érzelgö- séggel könnyetfakasztó szó­virágaival, hanem a tetteket visszaidézve igaz emléket ál­lít azoknak, akik a köteles­ségen túl megható és fel­emelő példáját adták a tiszta emberségnek. A riportokat elolvasva ki­világlik Garami szándéka: egyrészt hadat üzen a mara­di gondolkodásnak, a „rá­érünk arra még”-nek; más­részt nem marad meg a tör­ténetek szomorú regisztrálá­sánál, hanem a kibontakozó jövő útját is megláttatja. A szigetiek késedelmes- kedtek, nem akarták elhin­ni, hogy bekövetkezhet, ami be is következett. Ezt nem lehet elintézni a veszett fej­szével; ezek az írások fölve­tik ezt is, nem hánytorga- tásképpen, de okulásul, ta­nulságul. Lám, a vasfejűség, a „ne dam“ nem volt jó ta­nácsadás. Meg kellett ezt mondani, ha frissek is a se­bek. . .... Arra is figyelmeztet Gara­mi, hogy ennek a maradi gondolkodásnak a felszámo­lásához elengedhetetlenül szükséges az is, hogy a nép vezetői nagyobb életközel­ségbe kerüljenek a dolgozó emberrel, s okos, emberi szó­val közeledjenek mindenna­pos gondjaihoz. Garami László szép emlé­ket állít a honvédeknek, a névtelen mentőknek. A lá­zas, munkában töltött nap­palok, a pihenésnélküli éj­szakák hősei árnyékába azonban olyanok is megbúj­tak, akik csak magukra gon­doltak, csak a saját biztonsá­gukat, a saját ingóságuk megmentését tartották szem­tött az 50 és a 100 köbcenti­méteres kategóriában. A „repülő heverő“ csak annyiban hasonlít egy motor- kerékpárhoz, hogy két kereke ,és motorja van. Egyébként a levegő ellenállásának csökken­tése céljából olyan alacsony, hogy a versenyzőnek jóformán háton kell feküdnie. Baum, az 50 köbcentiméteres motorral országúton óránként 128 kilo­méteres sebességet, a 100 köb­centiméteressel 178 kilométe­res sebességet, versenypályán 204 kilométeres sebességet ért el. Rendszerint a verseny gépek készítése és a rekordokért ví­vott harc a sorozatgépek meg­javítását eredményezi. A Baum-féle szerkezet teljesen nélkülözi a perspektívát. A motorkerékpáros olyan rosszul látja az útat és olyan tehetet­len, hogy a verseny a halállal való értelmetlen játékká fajul. A „repülő heverő“-t helyesebb lenne „repülő koporsónak" ne­vezni; 7000 fajta árucikk műanyagból Az NDK sprembergi „Dr. Eranl“ műanyaggyárában 1950 óta ötszörösére növekedett a műanyagcikkek gyártása. Az üzemben ma már 7000 fajta árucikk készül műanyagból, így például fehér edény du- roplasztból. Igen jól bcv'lfr'* a duroplasztból készült fehér csövek is, amelyeket főleg a előtt, mint a lelkész; sőt olyanokat is, akik gáládul harácsolásra használták fel az embertásaikat ért csapást. Az írások frissesége szinte filmszerűen láttatja az olva­sóval a csaknem eszét vesz- tett öregembert, aki egysze­rűen nem képes fölfogni, hogy egész élete munkája a hullámokba veszett; vagy a fiatal családapát, aki ruhás­tól benne gázol a derékig érő jeges vízben, a volt szo­bában, hogy valamit meg­mentsen; vagy a mentőkben ellenséget szimatoló, a házzal együtt pusztulni akaró férfit; a gát tetején a megmentett gabonát, ruhát, apró-cseprő holmit hűségesen őrző ku­tyát. Ott vagyunk a terem­ben, ahol ítélkeznek a rab­lók felett, látjuk a gyűlölet­től izzó szemeket, és elszo­rul a szívünk, ha a szeren- cséHensorsú Horváth Sándor hárám kis árvájára gondo­lunk. Micsoda kontraszt! Mindkét apa maradandó em­léket hagyott örökségbe gyermekeinek: a fosztogató a szégyent, a hős pedig a hősi segítségnyújtás, a fele­lősségérzet nagy példáját! Látjuk a mindig talpon lé­vő vezetőket, s ahogy a víz apad, úgy tér vissza az ar­cokba az élet pirossága, úgy vibrál a szemekben a biza­kodó jövendő. A jó írásnak — sok egyéb mellett — az is velejárója, hogy tettékre indít. Az ár­vízi napló ilyen írás. Levon­ja a tanulságot, s a közössé­gi ember felelősségérzetével keresi és meg is találja a lehetőséget, a megoldást, hi­szen közvetlen szemlélője annak, hogy „új gondolatok születnek a viseltes kucsmák alatt”, A kárvallottak az önma- gukbaroskadás súlyos válsága után már reménykedve néz­nek a jövőbe, bizalom kél a szívükben, mert nincsenek egyedül, s az okos tanácson, a jó szavakon túl számíthat­nak az egész ország anyagi segítségére is. Aki csak elolvassa ezt a könyvecskét, tanulságot és bizakodást meríthet majd belőle, s bár az árvíz em­bert, állatot sodort el, há­zakat döntött romba, de sok maradiságot is elhordott az emberek gondolkodásából. Az új gondolatokat segíti tettekre váltani ez a kis könyv. világítástechnikában használ­nak. Az üzem 1955-ben 4000 tonna színesfém megtakarítá­sát tette lehetővé műanyag­cikkeivel. Műanyag jacht Angliában 16 méter hosszú hajótest épül műanyagból. A kb. 10 mm vastag hajótest el­készítéséhez üvegrosttal meg­erősített poliefir gyantát hasz­náltak. Ez a műanyagfajta nagy szakító- és ütőszilárdsá- gú, amellett könnyen hajlít­ható. Hogy a hajótest ne de­formálódjék, minden 30 centi­méteren különleges bordákkal kellett merevíteni. Az új jacht megépítése előtt elkészítették annak egytizen- kettedére csökkentett modell­jét. A bonyolult próbák bebi­zonyították, hogy a műanyag­hajó ugyanolyan megbízható, mint a többiek, húsz csomó sebességet fejthet ki. Amellett Jelentős előnyökkel rendelke­zik: a műanyag hajótestnek nem árt a víz, nem rothad és nem rozsdásodik. A hajótest egy darabból készült, s ezért nem kell tömítenl. A műanyag nem szívja magába a vizet, ez­ért a hajó holtsúlya mindig állandó. A hajótestet nem kell festeni s végül a műanyag nem vetemedik. Mindez való­színűvé teszi, hogy a műanyag sokkal könnyebben "nben tarthatják, karban­tartásához jóval kevesebb idő kell. Hivatalos közlemény Brentano londoni tárgyalásairól Élüzem lett a Hirdi Kenderfonógyár PAKOLITZ ISTVÁN A TECHNIKA VILÁGA

Next

/
Oldalképek
Tartalom