Dunántúli Napló, 1956. április (13. évfolyam, 81-103. szám)

1956-04-08 / 84. szám

4 NAPtÖ EMBERTELEN KÖZÖNT Vékony borostásarcú fia- —• ta lem bér jött be a szerkesztőségbe. Mondta, hogy építkezésnél dolgozik. Azt hittem először, hogy ver­senyjelentéseket küldtek vele. De csak nem szedte elő a pa­pirosát. Elfogódottan, zavartan gyűrte kezében a sapkát s va­lami nagyon kikívánkozott be­lőle. De hogy is kezdje?l.,, Talán ott lehetne kezdeni, hogy Horváth Géza április 2-án becsomagolt otthon min­dent, amire csak szüksége le­het az építkezésnél s felült Magyarszerdahelyen a vonatra. Ott van ez a kis község Nagy­kanizsa közelében. Ki se szállt aztán addig a kocsiból, míg Pécsre nem érkezett. Még sosem járt ebben a vá­rosban. Ahogy kilépett az állo­más kapuján, olyan jóleső ér­zés töltötte el, »mintha csak ha­zaérkezett volna. Szép is ez a mi városunk, zeg-zúgos kis ut­cái, házsorai, amelyek a hegy­tetőről rákönyökölnek a síkra, a lomha villamos, a soklelkű nép, bányászok, rengeteg diák.., — Azt hiszem, sokáig itt ma­radunk — szólt a barátjának, Görcsi Jóskának, aki vele jött dolgozni. Annyit már tudtak, hogy a Szabadság úton van a 3-as Mélyépítő Vállalat. Megkeres­ték az irodáját: — Dolgozni jöttünk. Van-e felvétel? — Van, van, csak jöjjenek. — Akkor holnap mindjárt munkába is állunk. De nem ment az olyan köny- nyen. Papirosok halmazát töl­tötték ki addig, egyik főépítés­vezetőségről a másikra küldöz­gették őket, itt is mondott va­laki valamit, ott is hiányolt mást egy másik s jó késő-dél­után lett, mire a Szabadság úti irodában végre felvette őket egy szőke ember. Kérték, kösse meg velük a nyolcnapos próbaidő szerződé­sét is. Ki tudja, milyen lesz a munka s akkor — ha el i° mennek, — hozzájárulással kapják meg a könyvüket. De a szőke ingerülten nézett órájá­ra s ellenkezést nem tűrő han­gon jelentette ki: — Késő van már. Nem érünk rá. — De. * • — Jöjjenek majd be holnap. Különben is emlékezni fogok én. Másnap nem mentek be. Gondolták, mire való napokat eltölteni adminisztrációs ügyek intézésével. Meg különben is — eszükbe se jutott, hogy ha­marosan elmennek innét. Be­álltak a többiek közé, megmar­kolták a talicska szarvát s hordták a követ. Jól megéheztek, mire dél lett. De kell is az ebéd, ha nehéz munkát végez az ember. A le­ves, a főzelék, a hús új erőt ad délutánra, újabb nagy nekiru­gaszkodásokhoz. Hanem ebédet nem kaptak és másnap se kap­tak s 7-éig egy napon se. Pénzük nem volt, hogy ve­gyenek, hiszen valahogy kima­radtak a megélhetési előleg osztásából is. Vasúti jegyüket nem számolták el, szóval itt álltak pénz nélkül, élelem nél­kül — éhesen és cigarettájuk sem volt. Étkezési J«gyet hiába-------- 1 " kértek, mert an nak árát előre ki kell fizet­ni. De miből? Hiszen éppen azért jöttek el dolgozni, hogy pénzük legyen. Ám szigorú a bürokrácia s inkább elnézi, hogy éhezzenek emberek, (Hor­váth Géza éppen két napja nem evett, hogy bentjárt a szerkesztőségben), de nem elő­legez, mert „rendeletek van­nak”. ökölbeszorul az ember keze a dühtől — ilyen „rendeletek” hallatán, ,Két napja nem evett Hor­váth Géza és most azért jött be hozzánk, segítsünk, hadd kap­ja meg a munkakönyvét s mehessen haza. Bár odaadnák — mondta — csak „önkényes” bejegyzéssel. Azért így, mert az a szőke ember (megtudtam közben, hogy Tarjáni István főépítésvezető) nem emlékszik semmire. — Hat óra tájban nincs is itt senki bent -'''ink —< mondja. — Soha? — Hát előfordul, lehet.. ■ Többet nem mond. Miért blamálja magát. Különben is már nem hozzá tartozik a két ember. Menjek Nagy István főépítésvezetőhöz. Könnyű elintézése a dolog­nak. Igaz, sok ember megfor­dul nála s nem emlékezhet mindenkire, meg igazolja az a meg nem kötött szerződés is, mert hát csak az írás. marad, a szavak könnyen elrepülnek. S hogy miért hiszek mégis in­kább Horváth Gézának, miért nem a főépítésvezetőnek, aki­nek jogilag meg nem támadha­tó Igaza van, akinél csak az emberi érzésekre *tudok apel­lálni? Azért — mert Tarjáni Istvánnak nem számít két em­ber, ha ezek elmennek, jön helyettük majd másik, viszont ennek a két embernek a to­vábbi munkája függ attól, hogy milyen beírással kapják meg a* könyvüket. Jó, jó, nem jóté­konysági Intézmény a vállalat, de mégse nézheti, hogy éhezze­nek a dolgozói. (Azóta Nagy István főépítésvezető adott is ki egy rendelkezést, hogy hitel­be is kaphatnak a dolgozók ét­kezési jegyet). S azért is inkább Horváth Gézának hiszek, mert ahogy mentünk át a Garay utcai fő­építésvezetőséghez, szembeta­lálkoztunk egy fiatalemberrel. — Ez is most hagyta ott a vállalatot — mutogatta nekem már messziről. S ahogy a fia­talember (Horváth Sándornak hívják) odaért hozzánk, izga­tottan kérdezte: — Enni hoztatok? S ez az ember nem színész- kedett, hiszen honnét is tudta volna, hogy újságíró van a ba­rátjával. Nagy István főépítésvezető­vel csak másnap sikerült be­szélni. A válasza az volt: — Tarjáni vette fel, ő ismeri az ügyet. Ha áttelefonál vagy ír, szónélkül kiadom a köny­vüket, Neki igaza van Uj em­" ■■ 1 "■ bér, nemrég van a vállalatnál, nem is Ismerheti a dolgozóit. Ha­nem Tarjáni István furcsán gondolkodik. Körülbástyázza magát jó és rossz rendelkezé­sek egész sorával s Pilátus­ként mossa a kezét. Nem em­lékszik, aztán feltételezi, majd újra letagadja... Hát ne ké­telkedjék szavában az ember?! Ne kételkedjék, mikor két dol­gozója ügyét ennyire emberte­lenül Intézi?! önody György „Virágos, iiszia Pécsért“ A Szabadság utcai általános iskola úttörői, nevelőtestülete és az utca lakói április 5-én gyűlést tartottak, amelyen el­határozták, hogy az utcában lakó tanácstagok bevonásával „Virágos, tiszta Pécsért“-moz- galmat indítanak. Az úttörők és az utca lakói vállalták, hogy az utcában elültetett fák körül virágokat ültetnek, azo­kat egész éven át gondozzák és őrzik. Ugyanakkor az utca gyalogjárójának tisztántartását ellenőrzik és tisztántartásában maguk is résztvesznek. A Szabadság utcai általá­nos iskola úttörői, pedagógu­sai és az utca lakói a város többi utcájának lakóit arra kérik, hogy kapcsolódjanak bele a mozgalomba. Török Géza v. b.-titkár Hogyan metsszük ez évben szőlőinket? A szőlő metszése alapos szaktudást igénylő munka. Szakszerűen csak az tudja el­végezni, aki ismeri a szőlő­növény szervezetét, életmű­ködését és a környezeti igé­nyeit Ha gazdag és jó minőségű termést akarunk, a szőlőt a következő szempontokat fi­gyelembe véve kell metsze­nünk; A szőlőmetszés biológiai alapjai A szőlőnek Igen erős, a fő­tengely irányú (poláris) növe­kedése. Ezen erős poláris nö­vekedést metszéssel szabá­lyozzuk. Hosszúcsapokon és szál­vesszőkön a rügyek nem egyenlően hajtanak ki, hanem legerősebben a legfelső 1—2, az alsók pedig — különösen a függőlegesen, vagy ferdén ki­kötött szálvesszőn —• gyenge hajtásokat hoznak, vagy pe­dig ki sem hajtanak. Ez a poláris növekedés következ­ménye, erről sohasem szabad megfelejtkeznünk Hosszúcsa­pos, vagy szálvesszős metszés esetén mindig hagyjunk a hosszú-csapnak és szálvessző­nek megfelelő számú 2 rü- gyes ugarcsapot, mert egyéb­ként tőkénk idő előtt felkopa­szodik. Metszés szempontjából fel­tétlen fontos ismernünk a szőlőfajták azon eltérő bioló­giai tulajdonságait, hogy a termőrügyek nem minden faj­tánál azonosan fejlődnek ki. Vannak szőlőfajták, amelyek­nél a vessző alsó 1—3 rügye meddő, vagy csak fejletlen fürtöket hoznak a belőlük képződött hajtások (például a Leányka). Más fajtáknál vi­szont a vessző alsó rügyei is termékenyek (pl. az Ezerjó). Eavébként minden fajtánál a vessző alsó rügvei (1—-3 álta­lában fejletlenebbek, a közép­sők (4—7) a legfejlettebbek, a felsők ismét kevésbé fejlet­tek. A rügyek fejlettsége kö­zötti különbség azok kihajtá­sa után is megmarad. A növekedés és termékenység A tőkéken meghagyott rü­gyék száma nagymértékben befolyásolja a hajtások növe­kedését. Ha a tőkét erősen megterheljük rügyekkel, ak­kor a hajtások és fürtök is gyengén fejlődnek, s gyengén érnek be. Megterhelésnél te­hát arra kell törekedni, hogy a meghagyott ^rügyek és für­tök száma a tőke gyökérrend­szerével és a talaj tápanyag­készletével kedvező arányban legyen. A szőlőtőke vesszőállaga megmutatja nekünk, hogy mi­lyen volt előző évben a tőke megterhelése és a táplálko­zási viszonya. Ha nagyon vas­tagok a vesszők, akkor gyen­ge volt a tőke előző évi meg­terhelése. Ha viszont túl gyen­gék a vesszők a tőkén, az annak a jele, hogy a táp­anyag ellátottsághoz képest sok rüggyel terheltük meg azt. A termés mennyisé­ge és minősége Á gyakorlatban eléggé el­terjedt az a nézet, hogy rö- videbb metszéssel a termés mennyiségét csökkentjük, de annak minőségét fokozzuk. Ha viszont hosszabbra metszük ä- csapokat vagy szálvesszőt ha­gyunk, akkor fokozatosan emeljük ugyan a termés mennyiségét, de annak minő­sége fokozatosan csökken. Évek őta végzett kísérleti eredményeink azt mutatják, hogy ez a felfogás nem egé­szen helytálló, mert a szőlő­tőkék optimális megterhelésé­nek határáig nemcsak a ter­més mennyisége, hanem a minőség is fokozható. Tehát nem a metszés hossza szabja meg a termés minőségét, ha­nem a tőkék optimális meg­terhelése (rügyekkel, hajtá­sokkal,' fürtökkel). Az egy tőke optimális meg- terhelési határát annál na­gyobb rügyszámmal érhetjük el, minél jobbak a fekvési, talaj és időjárási viszonyok, s minél jobb a talaj tápanyag ellátása. Minőségi bortermelés érde­kében arra kell törekednünk, hogy a termőrefordult szőlő­tőkéinket olyan rügyszámmal terheljük meg, hogy a termés tökéletesen be tudjon érni; A metszés ideje A szőlőt metszhetjük . ősz­szel és tavasszal. A tavaszi metszés- is. lehet korai vagy kései. Koratavaszi metszéssel csökkenthetjük a könnyezést. A korábban megmetszett tőke korábban is fakad. Általában nálunk a korai metszés előnyösebb, mint a kései, azonban előfordul, hogy a kései metszés indokolt. Ilyen eset pl. ha a rügyek rosszul teleltek, mint ezévben Is. (A takaratlan vesszők rügyeiben, különösen a kedvezőtlenebb fekvésű szőlőkben, a téli fagy igen komoly károkat okozott). Ha a metszést korán akarjuk elvégezni, metszés előtt feltét* lenül meg kell győződni a rü* gyek egészségi állapotáról. A rügyek egészségi állapotéról azok felvágásával vagy elő- hajtatásával győződhetünk meg. Metszésnél feltétlen fi­gyelembe kell venni az el­pusztult rügyek százalékát, * annyival emelni kell a meg­hagyott rügyek számát. A termő-metszés alapelvei 1. A tőke rügyekkel való megterhelésénél annak met­széskor! állapotához kell iga­zodni. A tőke állapotát a vesszők száma és erőssége mutatja. A közepes erősségű vesszőkkel megrakott tőke előző évben helyesen volt metszve. (Ez évben feltétlen figyelembe kell venni az el­pusztult rügyeket, s aszerint kell a tőkét megterhelni.) 2. Igyekezzünk a tőke alak­ját megtartani. 3. A termő-, ugar- és bizto­sító csapokat a szőlő főten­gely irányú (poláris) növeke­désnek megfelelően helyezzük el, azaz a tőke elágazás leg­magasabb részén hagyjuk a termőcsapot, alatta az ugar­csapot, s az elágazások mag­fiatalítása céljából az elága­zások alsó részén a biztosító csapot; 4. A termőcsapokat cser­vesszőn (2 éves) hagyjuk, mert tapasztalat szerint a cser-csa­pok termékenyebbek, mint az egyszerű, neon cseren lévő csapok; 5. A tőkéket egyenletesen terheljük meg. Bakművelésű tőke minden elágazásán, vagy minden szemben lévő elága­zásán azonos számú rügyet hagyjuk meg. Kétsarkos tő­kén, ha csak egy szálvesszőt hagyunk, azt az egyik évben az egyik, a másik évben a másik sarkon hagyjuk meg. A kordon-művelésű tőkén a csa­pokat a karokon egyenletes távolságra helyezzük el. 6. Metszésnél ne ejtsünk durva, nagy sebeket; 7. A csapok metszésénél a metsz-lapokat ügy vágjuk, hogy a könnyezési folyadék ne folylon rá a rügyekre; A legfelső rügy felett hagyjunk 3 cm-es csonkot; 8. Termőcsapoknak közepes vastagságú,_jó beérett (vékony belü) vesszőt válasszunk ki. \ közepes vastagságú, jól be­érett vesszők rügyei terméke- nvebbek, mint a vastag, buján fejlődött vesszők rügyei. Király Ferenc a Szőlészeti Kutató Inté­zet tudományos munka­társa; A máit évet vidéken töltöttem Nem könnyű és főleg nem kényelmes távol élni a családtól. Néha az ember úgy beletemetkezik a munkába, hogy déli harangszókor veszi ész­re, még nem is reggelizett. Nem ér rá magá­val törődni, a feleség pedig távol van, aki elé­je tenné az ételt és ha másról nem, énről eszébe jutna, hogy itt az evés ideje. Lehetne ezen segíteni, ha például odamennénk lakni, ahol dolgozunk, dehát lakásprobléma is van a világon. így marad az egyetlen megoldás hétfőn menni, szombaton hazajönni. Egyszer a nyáron kijött velem a feleségem is. Latolgattuk, hogyha már lakni nem is tu­dunk kimenni, miként jöhetne ki időnként utánam mondjuk hetenként 2—3 napra. Le­hetőség mutatkozott, mivel a szállításhoz rendszerint Pécsről kaptuk a gépkocsit, nem egyszer a szállítás is úgy alakult, hogy a so­főr útba ejthette lakásomat. Szép, szép a ter­vezés, de milyen másként alakul minden, mi­re az elképzelés megvalósulna. De hogy a dologra térjek, szeptember ele­jén egyik este későn lakásom elé állt a gép­kocsi, vezetője bekopogott az ablakon s nem telt bele negyedóra, feleségem úton volt hoz­zám a sötét éjszakában. S mire megérkezett, nyomorékká vált. Van-e telepátia, megérzés? Nem tudom. Ezen az estén ültem a búzágar- mada teteién, beszélgettem a munkásokkal és már háromszor is indultam aludni és újra csak maradtam, mint akinek még dolga van, Lett is, de milyen. — Api! api! Gyere gyorsan! Annyi rosz- szul van — rontott hozzám éjfél tájban ki- Mibbik fiam, aki szintén kijött feleségemmel. A kocsiban Ijedten ült a sofőr. Feleségem nnvatehetetlenül jajveszékelt az ülésen ; — Gyerünk az orvoshoz! — Nincs otthon. Onnan jövünk; — Induljon! Megyünk Bogádra; S mentünk. Útközben kérdem, ml történt, A sofőr akadozva beszél; Letértem az országútról, egy barátomat ittem haza az erdészlakáshoz és a dűlőúton gaz között nem láttam az átkot, belezöty­tyentünk. A kocsi átment rajta, azóta valami baja van az elvtársnőnek. Ezüstösen fut a kocsi alá a köves út, vi­gyáz a vezető, vigyáz, de már késő. Az orvos gondterhelten hajol a beteg fölé, mikor fel­verjük álmából. — Azonnal kórháziba kell szállítani; Feleségem már a kocsiban ül újra, mikor visszahív a rendelőbe. — Veszélyes? — kérdezem; — Nagyon. Bár tévednék, de gyanúsan olyan, mintha léprepedés lenne. Halálos le­het. Óvatosan hajtson a sofőr, de siessen! Megyünk a kínok országútján, a sofőr hall­gat, miről is beszélne, feleségem jajgat és ér­deklődik, mit mondott az orvos. — Ugye meghalok? Érzem, nagyon rosz- szul vagyok — lihegi, ­Hogyan vigasztaljam, mikor maga­mat is rémképek gyötörnek. Átvenném fáj­dalmát, de nem lehet. KI tudja, könnyebb-e nékem tehetetlenül néznem feleségem kín­jait?! Arra gondolni, hogy akár az úton is meghalhat karjaim között. Hogy még nehe­zebb legyen mindezt elviselnem, feleségem búcaúzkodik mindentől, az űj asztalitűzhely­től, amit éppen délután hozott haza a boltból, még tüzet sem rakott benne, messze lévő na­gyobbik fiától; — Mondd meg néki, nagyon, nagyon sze­rettem volna mégegyszer látni — súgja aka­dozva. — Találkoztok még — erőlködöm, — csak az a Pécs ne lenne olyan messze. Baksa, Gör- csöny már mögöttünk van, a pellérdi lejtőn gurulunk, kettőre jár, mire a Il-es kliniká­hoz érünk. — Vigyék a röntgenre, — rendelkezik az inspekciós orvos. Várok a folyosón. Órának tűnik minden perc. Ó, csak tévedne a bogádi ocvos! Téve­dett. Három óra tájban közli velem az orvos, ml a baja. t — Csigolyatörés. Méghozzá kettő. Remény? •— Remény mindig van; — Nem marad nyomorék? — Minden a körülményektől függ. Maradnék, de menni kell. Mások­nak több itt most a tennivalója; — Na jöjjön, nézze meg! Csak csendesen! Lábujjhegyen óvakodom a folyosón. Felesé­gem alszik. Legalábbis olyan a fehér takaró alatt, segített az injekció. — Reggel gipszbe tesszük — magyarázza a doktor, mikor kikísér — ha minden jól megy. szombaton hazaviheti. És szombaton hazavittem. Nyakig gípszpán- célt kapott. Hajolni nem bír. Úgy kell lefek­tetni és felemelni, ha fel akar kelni. Túl szép lenne, hogy ilyen könnyen átvészeljen ekkora bajt. Egy hét múlva újra a klinikán vagyunk. 40 fokos láz, szörnyű fájdalmak kínozzák új­ra. Kiderül, hogy a gipsz nyomósa következ­tében gennyes góc keletkezett a hátam Ab­lakot nyitnak a gipszen, és felvágják. Éppen a tört csigolyák fölött. Múlnak a napok, he­tek és még mindig kórházban fekszik. Isme­rősökkel ha találkozom, érdeklődnek: mint van, hogy van. Egyszer valaki azt kérdezte, vittem-e már valamit az orvosoknak? SZTK- ra ugyancsak várhatom a gyógyulást? Mint­ha mázsányi pöröly csapott volna rám. Hát itt tartanánk? Legfőbb érték az ember — mondjuk oly sokszor, — s hogy ez így van, számos példa bizonyítja. S most mégis va­laki azt akarja velem elhitetni, hogy az or­vosok kezében játékszer, vásári üzlet tárgya a beteg. Nem, ez nem lehet! Tiltakozik ben­nem valami. Rágalmazzák azokat, akik éjsza­kákat virrasztanak feleségem ágya mellett. Ismerősöm nem vitatkozik, csak szánalmas mosoly bújkál arcán, mintha vádolna, hogy buta jóhiszeműséggel halálra ítelem felesége­Nem akarok rágondolrif, de mégis előtola­kodik a feledés homályából a múlt. 41-ben szintén nagybeteg volt a felesegem. kezelte a konvenciós orvos — pusztán szolgáltam. — héten keresztül. Nem javult s végül volt képe kijelenteni, hogy nem adhat olyan or­vosságot, ami használna, mert akkor az Ura. ság kirúgja. Hogy ez a kezelés milyen lehe­tett, arról a kórház főorvosa mondott kritikát, mikor az első vizsgálatnál így kiáltott fel; volt az a barom, aki magát kezelte?“ De nem, nem lehet igaz, hogy újra idejutottunk. Summa-summarum: a karácsonyt már ott­hon töltötte feleségem, méghozzá gipsz nél­kül. Azóta többször volt moziban, a múltkor pedig elmentünk a Kamaraszínházba meg­nézni a „Dulszka asszony erkölcse” című darabot. Lassan szállingóztak az emberek he­lyükre. Egyszer csak a mögöttünk lévő sor­ban ismerős arcot véltem felismerni- Igen, jól tótok. igaz, nincs rajta fehér köpeny, de azért tévedés kizárva. — Nézz csak hátra, kissé jobbra! — Búg_ tam feleségemnek. Hátrafordul, az ismerőst észrevette, mosoly­gott a szeme, némán megbiccentétte fejét amolyan köszönesféleképpen. — A kövérebb az a Szabó doktor-- hajolt hozzám a feleségem —. a másik kettő ts or­vos. Egyik szememmel hátra ^ figyeltem, & ott a mögöttünk lévő sorban is összehajoltak a £ejek és félénk Pillantottak olyl<or'Olykor. Mi róluk, ők tulM a nemrég gjpszruhas bgw­ről beszeltek. A színpadon peregnek a jele_ netek sorjában, bőven akad néz?V.Yal6. mégis azon kapom feleségemet, hogy. hatrafe)g gyei, minttía tudna betelni annak az em­bernek a látásával, akinek olyan.sokat kö­szönhet. Távozóban újra csak fejbóUntás6al búcsúzunk ^Syiriás^Q^ Fe'eségem meggy6gya^’ Pedig nem adtam semmi mást ezen J- íráso" kivÜl s to ezzel leróhatom h^at a Szabó doktor^! nak, sz‘v“eJl teszem. A gondos, ön^j^ kft_ zelésért csak azt mondhatom, a sok meggyó­gyított beteg nevében: — Köszönöm, eivtársak! „ GyCnls József RAGALOli ÉS VALÓSÁG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom