Dunántúli Napló, 1955. december (12. évfolyam, 282-303. szám)
1955-12-25 / 303. szám
2 NAPLÓ 1955 DECEMBER SB HART ÉS PARTÉPITÉS * „Rosszul TV yflik az ajtó és magas fiatalember tart az első sorokhoz. — Pázmándi Imre:: i Ml kor volt utoljára taggyűlésen? Pázmándi ül és figyel. Hallgatja, hogyan kell készülni a pártvezetőségválasztásra, milyen emberek legyenek az új vezetőségi tagok. Majd más napirend következik: Dudás Rezső bácsi tagfelvételéről döntenek, akit két évvel ezelőtt igazságtalanul javasoltak kizárásra. Hozzászólások, szavazás, eredményhirdetés: Dudás Rezső elvtársat a taggyűlés egyhangúlag elfogadta A párttitkár összeszedi jegyzeteit. Már befejezi a taggyűlést? Pázmándi megmozdul, felemeli a kezét: — Szót kérek. . Pázmándi Imre 1953-ban lett sztahanovista. A húsüzem pártszervezetének vezetői már hosszabb ideje figyelték a szorgalmas, lelkiismeretes fiatalember munkáját és örömmel látták, méltó lenne a tagjelöltségre és 1953 június 4- én megkapta tagjelölt igazolványát. Az új tagjelölt — ha lehetséges, — még szorgalmasabban dolgozott — beiratkozott az alapfokú szemináriumra, eljárt a taggyűlésekre. A pártvezetőség szavaival: öntudatos volt egészen 1954 egyik nyárestéjéig, amikor arra ért haza, hogy hosszan megrepedt lakásuk fala. Végeláthatatlan huzavona következett ezután a tanáccsal és a PIK-kel. Még a repedést valahogy bevakolták, de a rogyadozó kapura már nem futotta a házkezelőség buzgalmából. Pázmándi végül is a húsüzem párttitkárához fordult. — Nézze Pázmándi elvtárs, — rázta le a titkár, — nemcsak maguk vannak ilyen helyzetben! A mi ablakszár- fánk is rothadt már, ki akar esni. Pázmándi köszönt és visszament a munkahelyére. De egykét nap múlva megint megkereste a párttitkért. — Látja Gáspár elvtárs, — mondta keserűen — bekövetkezett a baj. Ilonkára szakadt a kapu! Eltört a medence- csontja, amikor majd nyolc- hónapos terhes. Mi lesz a gyerekkel? Három hét múlva megszületett a kis Évi, de az asz- szony még két hónapig nyomta a kórházi ágyat. S mikor már mindketten hazakerültek a konyhában leszakadt a mennyezet. — Ha már nem nézik a gyermekemet, meg az asszonyomat, akkor néznék azt, hogy mennyit teszek az üzemben másokért. A pártvezetőség csak hónapokkal később vette észre, hogy Pázmándi Imre „öntudatával“ baj van. A pártcso- portbizalmija is jelentette: „biztos, anyagi gondokkal küzd, azért nem fizeti a havi négy forintot.“ Gáspár elvtárs beszélt vele, igyekezett „öntudatra“ ébreszteni. Ilyeneket mondott: „Neked csak a fogat kell, meg az ingyentrágya a földedre, de szeminárium az nem“, meg hogy „a jó tagjelölt még a családját is feláldozza a pártért“. Ezután szóltak az igazgatónak, beszéljen Pázmándival. Aztán ismét a párttitkár következett — eredménytelenül. — Akkor törődtek volna velem, amikor a párttitkár elvtárs is azzal jött, hogy a családomat is fel kellene áldozni. > Meg hogy az ő ablakszár- fája is rothad! — vélekedett Pázmándi és továbbra sem törődött semmivel. Elvégezte a munkáját és kész. A napokban aztán felkereste Szirtes elvtárs régi, jóbarátja, ajánlója. Még egy utolsó kísérlet, mert dönteni fog a taggyűlés a tagjelöltségéről. Most nem volt olyan kedves, mint máskor.;. De megértették egymást, s nem telt bele fél óra, együtt indultak el az üzembe.;» • p áspár elvtárs az asztal ^ mellől intett, beszéljen. — Elvtársak .;; Én egy évig nem fizettem tagdíjat. Megsértődtem, mert... Rosszul tettem... Egyes emberek miatt mégsem állhatok szembe a párttal... Megbántam már, most ítéljenek... Már vissza is ül égő arccal Szirtes mellé. Tán a taggyűlésen ülő kommunisták jobban érzik magukat ezekben a percekben, mint Pázmándi? Hogy is csak? Gáspár elvtárs meg ők, tettek-e valamit ezért az emberért? — Megszavazták tagjelöltségét és kész. Mert Pázmándi szorgalmas, a Pázmándi öntudatos, a Pázmándi példát mutat, a Pázmándi jól tanul — mi kell még. Még azt sem tudták pontosan, hogy hány havi tagdíjával maradt el. Próbálták-e megérteni nehézségeit és segíteni? Nem. Beszéltek neki párthűségről, öntudatról, stb. De ez nem elég. Megérteni kell az embereket. Most határoznak. Van, akinek megnedvesedik a szeme, van, aki csak a homlokát ráncolja, van, aki köhécsel... De amikor szavazásra kerül a sor, valamennyien felemelik párttagsági könyvüket. Döntenek, hogy Pázmándi Imre sztahanovista tagjelölt maradhat. Döntenek arról az emberségről, amely elsősorban a kommunisták sajátja, amely ha elvétve is, kihúny egy időre, de felébreszti az egymás iránti felelősség legbensőségesebb emberi érzése. II Pécsi Kesztyűgyár december 24-én az előírt határidőre teljesítette éves exportszállítás! tervét. Az év végéig még 4000 pár kesztyűt fognak gyártani. Jobbat nem is választhattak volna.. Ha meg kellene festenem | lám érdekéről van szó, akkor ----------------------------------------arról beszél a parasztoknak meggyőző hangon! Nem alaptalanul, nem is csak úgy a nagyvilágba. Ha példa kell, előhozakodik saját magával. (Ez a legjobb példa). Az állam ügyéről így beszél: — Baj van az adóval, Vendel ... itt az ideje, hogy rendezd. Feri bácsit, a pipát semmi áron ki nem hagynám a szájából. Nélküle meg sem ismernék Szentdénesen. Még az unokája is úgy különbözteti meg a dédapjától, hogy elnevezte „pipás papának.“ Basa Ferenc nemcsak a pi- pázásról nevezetes. Nagy szorgalommal neveli az állatokat, műveli a földet s ami még ennél is nagyobb dicséretére válik: jól tudja, hogyan kell beszélni az emberekkel. Nem véletlen hát, hogy Lengyel Béla, Papp Vendel meg a többiek, Feri bácsit választották meg tanácstagnak. Hanem erre megmozdult a falu. Miért legyen csak tíz ház képviselője Feri bácsi, mikor az egész falunak szüksége van ilyen emberre?! Szó se róla — tíz család is hasznát látja, — de 110 még inkább. A falu megválasztotta nem függetlenített elnökhelyettesnek. Azóta Feri bácsi Spannenberger Ferenccel — a tanácselnökkel — együtt intézi a szentdénesiek ügyes-bajos dolgait. Olyan ember Basa Ferenc, aki nem aprózza el erejét holmi kicsinyes dolgokra, ö mindig azon töri a fejét, ami mindenkinek hasznos. Ha az álAztán, hogy Vendel hallgat, hamar kitalálja, mi nyomja a lelkét. — Pénz kell? Én adok ... majd megkapom vásár után, de azért a pár forintért ne szólják meg a házadat. Nincs is hátralékos a faluban. Ha fel is sorolnám, miből hogyan állnak, csak egy lenne a vége: begyűjtésben Szentdénes a legjobb község a járásban. A békekölcsönt is befizették, mert Feri bácsi így biztatta őket: — Kell hídmérleg? Uj is, nagyobb is? Akkor ide hamar azzal a kölcsönnel! Már meg is vették a mérleget. Három tonnáig mér és nincs akkora szekér, amelyik el ne férne rajta. A helyét is kimérték, lesalakozták — társadalmi munkában. A tavaszon gyakran megállították Basa Ferencet itt is, ott is: mi lesz már a vasúti megállóval? Még az első világ» háború után ígéretet kaptak a „nagyméltóságú vasúti igazgatóságtól“, de csak az ígérettel lettek gazdagabbak. Feri bácsi nem nyugodott. Addig járta a tanácsot, a fogatos gazdákat, míg hozzá nem fogtak a megálló helyének feltöltéséhez. Ulner Aladár, Csernák Antal szekerezték a földet, a lapátos emberek pedig egyengették. Mikor elég magas volt, salakot hordtak rá és odakészítették a téglát. Csak a kőművest várják, hogy takaros várakozóhelyiség legyen belőle a szentdénesieknek és a nagyvátyiaknak. Feri bácsinál \ jobbat nem ----------------------is választhattak volna a szentdénesiek és a tíz család sem bánja, hogy az egész falu a maga tanácstagjának tiszteli. Mert tisztelik Basa Ferencet. Nemcsak azért, mert jó gazda, de azért is, mert szavának tetteivel veti meg az alapját. Az akadékoskodóknak könnyen odamondja: én le tudtam adni, mert kötelesség. De akkor sem hallgat, mikor jogosat kémek tőle. Nagyot szippant a pipából és mosolyogva biztatja a panaszttevőt: — Igazad van, majd elintézem. Gáldonyi Béla Gazdát cseréltek a babák, villany vasútok. Gazdát cseréltek már a babák, villany vasutak, vetítőgépek, autók, traktorok — a sokféle játék. Az Ajándékpalotából elkerültek az otthonokba. Karácsony este sokasok gyerek szorította magához a neki legkedvesebbet. Csaknem 57 000 látogatója volt az Ajándékpalotának — a felnőttek közül kevesen távoztak üres kézzel. Iskolák úttörői gyönyörködtek a játékokban. Az eladók százszámra próbáltak ki lendkerekes autókat, traktorokat. Szirénázott a mentőautó, szólt a tangóharmonika, sírtak a babák. Lőcsei elvtárs, a „fő játékmester” bűvész módjára pillanatok alatt sorbarakta a „15-ös számjátékH összekevert kockáit. társasjátékok használati utasításait mar gyarázta s közben oda szólt egyik kis bámészkodóhoz. — No öcsi, ml kéne neked? — Az ni — mutatott egy pepvUmad- rágos, nagyorrú bohócra. Lőcsei divtára levette a polcról, megnyomott egy gombot és rúdon csüngő bohóc forogni kezdett, először lassan, majd mind gyorsabban. A gyerekből kitört a nevetés. KOny- nye csörgött, összegörnyedt a kacagástól, körülötte a felnőttek sem maradtak komolyak. Ekkora sikere még a villanyvaeútnak sem volt — emlékszik Lőcsei elvtárs. Másnap a nagyapa megvette unokájának a mulatságos bohócot. Befejeztük íz íves tervet örömmel Jelentjük, hogy vállalatunk dolgozói december 20-án befejezték éves tervüket A tervteljesítésben a fűszerboltok közül a 2-es, a 20- as, a 21-es, a 26-os, a 34-es, a 40-es, a 48-as és a 68-as számú boltok érték el a legszebb eredményt Vállalatunk mindenegyes édességboltja túlteljesítette éves tervét, a trafikok közül pedig kiváló eredményt ért el a 73-as és 91-es számú. Ez évben terven felül három boltegységet létesítettünk; A közönség jobb ellátása érdekében vasárnap egy egész napos nyitvatartásu boltot üzemeltetünk és több üzletünkben bevezettük az előrendelés! rendszert; Nagy László a Pécsi Élelmiszerkls- kereskedelmi Vállalat Igazgatója. Adatok és tények A napokban egy értekezlet szünetében hangzott el a következő: „Azt nem értem, hogy 1948—49-ig miért emelkedett olyan gyorsan az életszínvonal és most Ilyen lassan, sőt egyesek szerint egyhelyben áll“. Erre „kapásból“ nehéz válaszolni. Ilyen válaszhoz át kell nézni visszamenőleg a statisztikai adatokat, különböző könyveket, újságokat, beszédeket. A válasz minden bizonnyal nemcsak a kérdezőt, hanem sok embert érdekli. Emlékezzünk 1945—48-ra, pontosan 1946 augusztus 1-ig terjedő időre. Az ország gazdasági helyzete katasztrofális volt. Az életszínvonal 1946 Június, július hónapokban érte el a legmélyebb pontot. Egy pár csirke, egy darab szalonna, de még 10—20 kiló burgonya is valóságos elérhetetlen kincs volt. Legtöbbet a bérből és fizetésből élők nélkülöztek. A falusi lakosságot az Iparcikkek hiánya sújtotta. Erre a csere-bere, milliárd pengős világra még mindenki emlékszik. Az 1938-as életszínvonal talán egyhanmadánál álltunk, de valószínűbb az ennél kevesebb. 1946 augusztus 1-én megszületett a forint, amely óriási lépést jelentett előre. Pénzért lehetett venni élelmet és elérhető lett a ruházati cikk is. Ez óriási változást jelentett a néhány nappal azelőtti helyzethez, legalább 20—30 százalékos életszínvonal emelkedést hozott együk napról a másikra, Nagyon szembetűnő volt ez a hirtelen változás, amely éppen a legszükségesebbekben éreztette hatását. Hús, tojás, bor stb. került a bérből és fizetésből élők asztalára és megkezdődött az elnyűtt ruhák, lepedőkből készült ruhadarabok kicserélése. Megnőtt a piaci felhozatal, — értékálló pénzt kapott a paraszt termékeiért. Tovább folyt a háborúban leromlott és gazdaságilag tönkretett roszág helyreállítása. Megsérült, részben romba- dőlt üzemeket kellett helyreállítani, a megrongálódott gépeket kijavítani. Hősi munka volt ez, amelyre büszkén emlékezik a munkásosztály, az értelmiség. A parasztság az 1946 —47-es gazdasági évben fokozta termelését, már több gabonát, kapásnövényt, takarmányt termelt, mint 1945-ben, amikor valósággal szájától vonta el a vetőmagot, hogy legyen kenyér. A korabeli plakátra talán még emlékeznek: Elcsigázott paraszt térdel a földön, szemenként dugja földbe a magot, de a jövőbe néz: „Mégis lesz kenyér!“ Rendkívül gyorsan haladt a párt vezetésével az ország helyreállítása. újjáépítése. Annyira gyorsan, hogy a leg- roakciósabb külföldiek csodálatát is kiváltotta. Egy jellemző adat, 1945-ben mindössze 600 vagon cukrot termeltünk az országban, 1946-ban már 6 000, 1947-ben pedig 13 800 vagont. Egy főre ekkor 16 kiló cukor jutott a háború előtti 9—10 kilójával szemben. Ebben az időben kérték a Gazdasági Főtanácsot, hogy engedélyezze 2 millió tojás minden megkötöttség nélküli for- galombaihoza tálát. Azt írta a „Weltwacher“ című svájci folyóirat, hogy ami Magyarországon történik; „Európában kétségkívül egyedülálló fejlődés“ Az üzemek termelésének zöme, a földek termelése már nem az iparmágnásokat, a földesurakat gazdagította, hanem a néphez került. Sikerült külföldi kölcsön nélkül saját erőnkből a 3 éves tervvel újjáépíteni az országot. Helyreállítottuk az ország gazdasági életét, a termelés elérte, sőt egyes területeken túl is haladta az 1938-as színvonalat. Az életszínvonal elérte az ugyancsak 1938-as színvonalat már 1949-ben. Ez rendkívül gyors fejlődés volt. A forint megteremtésétől 1949-ig kb. 70 százalékot nőtt az életnívó és így nem csoda, ha olyan szembetűnő volt. Eltűnt a nyomor városon és falun egyaránt. De ez csak az 1938-as színvonal volt. Ennél népi demokratikus országunk, a munkás- osztály, a dolgozó parasztság, pártunk nem állhatott meg. A szocializmust lényegében kapitalista szinten termelő Iparral, a mezőgazdaság ugyancsak a Horthy-rendszerben elért hozamával felépíteni nem lehetett és nem lelhet. Hozzá kellett kezdeni az új ország építéséhez, az ipar, a mezőgazdaság, a gazdasági élet fejlesztéséhez. Ehhez viszont beruházásokra volt szükség, anyagra, pénzre, munkaerőre. Teljesen új üzemek építéséhez, gépek beszerzéséhez kezdtünk. Ez már nem újjáépítés volt, hanem új létrehozása. — és e kettő között nagy a különbség. Az újjáépítés során nem kellett minden üzemet alapjaitól felépíteni, nem kellett teljesen új felszerelést adni. Az ötéves tervben már teljesen újat kellett létesítenünk. Erre parancsolóan szükség volt. Felszámoltuk a munka- nélküliséget. 1947 óta a párt II. kongresszusáig a munkások és tisztviselők száma 600 ezer fővel emelkedett. A keresettel rendelkezők természetesen vásárolni is akartak, falun is megnőtt a fogyasztás, — paraszt már nemcsak akkor evett csirkét, amikor ő, vagy a csirke volt beteg. A párt II. kongresszusán Rákosi elvtárs többi között ezeket mondotta: „Ez a rendkívül megnőtt kereslet parancsolóan előírja, hogy sokkal többet termeljünk, mint a Horthy-időkben.“ A többtermelésnek, az életnívó további emelkedésének meg kellett teremteni az alapját, mert világos volt, hogy az 1938-ois színvonalon termelni és többet adni, annyi mintha fából vaskarikát kellene készíteni. És megkezdődött az ötéves terv, amelynek során 75 új nagyipari üzem létesült, 84-ben pedig nagyobb arányú átalakítást, bővítést végeztünk. Uj városok épültek, hatalmas összegű beruházásokat kapott a mezőgazdaság. Természetes, hogy ezután már nem emelkedett és nem emelkedhetett olyan ütemben az életszínvonal, mint 1945- től 49-ig, mert az új beruházások amellett, hogy nagy összegekbe kerülnek, nem éreztetik azonnal hatásukat De az emelkedés nem állt meg — bár 1953 nyaráig átmenetileg visszaesett ismert okok miatt — és nem áll egyhelyben napjainkban sem. Az átmeneti visszaesés után, már 1954 első felé-, ben az egy munkás reálbére valamivel magasabb »ott, mint 1949 első felében és 1955-ben ismét 4,3 százalékkal emelkedett. Az utóbbi szám országos átlag. Igaz, hogy vannak még szűk rétegek, akik a múltban akarva, nemákarva a munkás- arisztokrácia fizetéséhez jutottak és ezeknél az utóbbi években szembetűnő életszínvonal emelkedés nem volt Pártunk, kormányunk nem tűzhet maga elé olyan célt, hogy egyes rétegek életszínvonalát ugrásszerűen emelje, a többiét pedig elhanyagolja. Az életszínvonal emelkedésének az egész dolgozó népre ki kell terjednie és közben ki kell Javítani az előforduló aránytalanságokat is. Tény, hogy a múltban is kiváló szakmunkások és dolgozó népünk egésze jobban él, mint 1938bam. Ahol a családban a férj és feleség dolgozik, ott is több jut mint a két kereset mellett 17 évvel ezelőtt Hivatalos adatok bizonyítják, hogy az első ötéves terv időszaka alatt a munkások és alkalmazottaik reálbére 20 százalékkal, a dolgozó parasztságé pedig ennél többel emelkedett. Nem titok, hogy vannak nehézségek a nagycsaládosoknál, az egyes alkalmazotti minőségiben dolgozók fizetésénél. Senki nem tagadhatja, hogy dolgozó népünk egésze összehasonlíthatatlanul jobban él, mint 1938ban. Nem Igaz, hogy megállt az életszínvonal emelkedése. Mutatja ezt számos tény, annak ellenére, hogy ősszel egyes fogyasztási cikkek ára Indokolatlanul, elsősorban a kevés felhozatal miatt emelkedett Ez semmit sem változtat azon. hogy 1954 októberében 1 kiló élökacsa 30 forint volt, 1955 októberében 27,50 forintért lehetett kapni. A tejfel 1,30, a szárazbab 1,50, a lencse 1, a kelkáposzta 2, a fejeskáposzta 2,70 forinttal volt olcsóbb idén, mint tavaly. A gyümölcsféléknél átlagosan 50 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak a pécsi piacon. 1955 harmadik negyedében lisztből 10,1. kenyérből 18, burgonyából 15, cukorból 18, hentesáruból 14,4, zsírból és zsírszalonnából 14.3, baromfiból 39.1 százalékkal magasabb volt a fogyasztás Baranyában, mint 1954 azonos időszakában. Tovább lehetne sorolni a megnövekedőm szociális juttatásokéit, ami — ha nincs is a borítékban — érezteti hatását a dolgozók életében. Sok tanulságos adat van a különböző ruházati és iparcikkek fogyasz tásának növekedéséről, a minőség iránt megnőtt igényekről, a sertés árának csökkenéséről, ami ugyancsak nem az egyhelyben topogáat bizonyítja. A második ötéves tervben — nem utolsósorban azért, ment az első ötéves terv létesítményed már kezdik kedvezően éreztetni hatásukat — évenként 4—5 százalékot emelkedik az életszínvonal. Ez öt év alatt 20—25 százalékot tesz ki. Nem szóbeszéd, hogy az életszínvonal emelkedése a dolgozók kezébe van letéve. Ha több, olcsóbb a termelés, több jut a dolgozóknak, gyorsabban épül az ország. Ennek eszközeit a Központi Vezetőség 195S márciusi határozata világosan megmutatta. Minden reményűnk meglehet a további előrehaladásra, büszke lehet minden dolgozó munkájának eredményére, bátran nézhet a jövő elé,
