Dunántúli Napló, 1955. december (12. évfolyam, 282-303. szám)

1955-12-25 / 303. szám

1955 DECEMBER *5

NAPLÓ

3

Pécsiek külföldön

— L/iba elvtárssal való megismerkedésem volt a legérdekesebb élményem — meséli Tényi Jenő, az egyetemi DISZ-bizottság titkára. Az eddig történteket, tehát a készülődést, a légiút eseményeist, bukaresti megérkezése történetét néhány perc alatt elmondta. Itt azonban Liba elvtárs históriájánál megáll, messze néz, mintha túllátna a határokon, mintha visszapillantana november 11-ére és az utánakö- éetkező napokra, melyet mint a Román Ifjúmunkás Szövetség vendége a Nemzetközi Diákhéten töltött el.

— Az úgy történt, — meséli, — hogy megérkeztünk a szállodába, de az én szobámmal még nem készültek el. Megkértek hát, hogy a délutánt töltsem együtt egy másik külföldivel, míg rendbehozzák a szobát.

— Kihez szállásolnak be? — kérdeztem.

— Liba elvtárshoz — felelte a tolmács.

— Úgy hívják?

— Nem. Odavalósi.

— Hm..; Liba... Ilyen országot nem ismerek .., Talán Libanon?

— Nem, nem, Liba!

A végén, azaz a bemutatkozás után kiderült, hogy mégis Tényi elvtársnak volt igaza, és a fiatal, barnabőrű férfi, Achmed Elmir valóban libanoni, csak Romániában Libanont „Liban”-nak nevezik. Sőt azt is megtudta róla a pécsi egyetem DISZ-titkára, hogy hazájában pártfunkcionárius, börtönbüntetésre ítélték és a fogságban szerzett reumáját gyógyíttatja Bukarestben . -.-.

De míg ennyire megértették egymást, sok víz lefolyt a Dunán. Mert..: De idézzük csak első beszélgetésüket:

— Áj szpik inglis! — kezdte a társalgást „Liba” elvtárs.

— Já nyet! Ich spreche dajcs! — felelte Tényi Jenő.

— Parié vu franszé? — így a másik.

— Nein! Ja govorju po ruszki! — feleli a DISZ-iit- kár.

Sóhajtozás ... Cigarettázás... Mi lesz itt? — gondolják mind ketten rémülten ... Egész nap hallgatásra vagyunk kárhoztatva!•

A magyar fiú ismét kísérletezik:

Megértették egymást

— Ja sztugyent!... Egyetem ... Univerzitét... Skála...

Semmi eredmény. „Liba” elvtárs csak vonogatja a vállát, nem érti. Végre Tényi Jenőnek eszébe jut a mentőgondolat. Kimondja a Nemzetközi Diákszövetség francianyelvű lapjának címét: „Etudiants du Monde!”

— Aha! — ragyog a libanoni.

A magyar — felbuzdulva a sikeren — tovább magyaráz és közben magára mutogat:

— Medikus!.. s

A libanoni ismét értetlenül nézi. Tényi Jenő imitálja, hogyan kopogtatnak az orvosok, hogyan adnak injekciót, hogyan hallgatják a beteget... Ez utóbbit úgylátszik libanoni nyelven mutatta, mert szobatársa ismét felderül és diadallal kiáltja:

— Aha! Dokster! Dokter! Dokter!

így kezdődött.; -. Azután egyre jobban megismerték és megszerették, sőt meg is értették egymást. Angira, hogy .... és itt újabb történetet mesél a Romániából hazatért:

— Küldöttségünk tagja volt Reimanné elvtársnő, aki egy alkalommal kitűzte árvízvédelmi emlékérmét. Achmed, azaz, ahogyan én neveztem, „Liba” elvtárs, mutogatott az érem felé és láttam az iránt érdeklődik; mi ez, miért kapta?

A többiek nevettek és biztatták Tényi elvtársat:

— Most mutasd meg, mit tudsz! Magyarázd meg az árvizet! Fogadjunk, nem sikerül!

— Jó! Hát idefigyelj, Achmed! Donau.:. Érted? Donau..

Achmed bólint, mutatja kezével, hogyan hullámzik a folyó, — tehát érti,

— Ez az, ez az! —örül

a magyar és most már 6 mutatja, hogyan emelkedik a Duna egyre magasabbra, magasabbra és közben utánozza az áradó Duna zúgását... Majd két kezét feje fölé emeli, segítség után nyulkál, keresi azt a bizonyos szalmaszálat és vészeset üvölt: „Segítség!" Azután azt mutatja, hogy valaki beugrik a fuldokló után, hajánál megragadja és kivonszolja..:

„Liba” elvtárs feszülten figyel, aztán megenyhül az arca, bólogat.

Megértette. A körülállók arcára ráfagy a nevetés. Elvesztették a fogadást.

Achmed viszont a libanoni társadalmi viszonyokat magyarázta el a mieinknek.

Éppen csirke volt ebédre. Csirke, burgonyával.

„Liba” elvtárs villájára tűzött egy darabka csirkét és mutatta:

— Burzsoá!

Azután a krumpli között kotorászott villájával és mondta:

— Proletár .:

Rövid és velős

dalomkritika!

társaDe nemcsak a libanoni elvtárssal értették meg magukat a magyar fiatalok, hanem a román ifikkel is.

— Meglátogattuk a bukaresti orvosegyetemet — meséli élményeit Tényi Jenő. — A tolmácsok elmondták, hogy 3505 hallgatója van és négy fakultása: általános orvosrvak. gyermekorvosnak, fogásznak és gyógyszerésznek készülnek hallgatói. A kapunál szépen fogadtak bennünket, öt—hat lány virágcsokorral, a rektor üdvözlő beszéddel és az egyetem hallgatói barátságos mosollyal. Egyszeresük bejön három fiú és egy lány, idősebbek, mint a többiek. A rektor külön bemutatja őket, mint az ötödéves orvostanhallgatók legjobbjait

— Megörültem nekik. Magam is ötödéves vagyok, ők is... Hátramaradunk, a tolmács elöl jár a rektorral és a többi magyarral, mi jelbeszéddel „érte kezünk..

Tényi elvtárs feltartja két ujját... „Anatómia — szemeszter” — mondja, mutatva, hogy nálunk az anatómia két szemeszter tantárgy ...

A románok ugyancsak két ujjúkat mutatják, mintha mondanák: „Nálunk isf’

összenevetnek. Értik egymást.

Másnap ismét találkoztak, megbarátkoztak. Rencke Viktor például gyolcsot vásárolt és mielőtt a magyarok elutazták, egész éjszakán át festette a szőttesre a szebbnél- szebb román népi motívumokat. Azután kikísérték az állomásra a magyarokat. Elhalmozták őket virággal, sok-sok üdvözlettel:

— Köszöntjük a pécsi egyetemistákat! Külön az ötödéveseket! Jó tanulást! A viszontlátásra!

JJe addig a viszontlátásig még néhányszor levelet váltanak. A bukarestiek románul, Tényi Jenő magyarul ír. Ha élőszóval megértették egymást, miért ne értené meg a magyar a románt, a román a magyart írásban is?

Az ifjúsági kulturális seregszemle hírei

Szulimán község színjátszói Moliere: Dandin György című művével készülnek a seregszemlére. A színjátszócsoport tagjai Pécsre utaztak, hogy megtekintsék — a minél jobb előadás érdekében — a megfilmesített „Dandin György“ c. művet.

*

A nemzetiségi csoportok közül a gyódi német, az alsó- szentmártoni román és a drá- vasztárai délszláv kultúrcso- port nevezett be. Jó lenne, ha minél előbb a mohácsi, szalán- tai, kátolyi, kásádi, felsőszent- mártoni és a többi nemzetiségi csoport is résztvenne a seregszemlén.

*

A pécsi XJttörőház száztagú

énekkarral, negyvenöt tagú* színjátszócsoporttal és húsz- tagú tánccsoporttal vesz részt a seregszemlén.

*

A Jogi Egyetem Marcel Pagnol: „Topaze“ című színdarabjával készül.

*

A legkevesebb benevezés Mohács városából jött, összesen három. Nem nevezett be például a Selyemgyár DISZ- szervezete, pedig az üzem fiataljai bizonyára szeretnek énekelni, táncolni.

*

Ugyancsak nagyon gyengén áll a pécsváradi járás (4 benevezés, összesen 167 személy) és a sásdi járás (6 benevezés, összesen 179 személy).

Űj partok felé

Lacisz Sztálin-díjas regénye

most a mozi vásznán, egy másik műfaj korlátlan lehetőségei közt kel új életre. Az olvasó megindított fantáziája a megjelenítésen keresztül mérhetetlenül kitárul, a mű szereplői kilépnek a betűk birodalmából s szavaik eleven életté válnak.

A nép írója a Lidum család sorsán át

a lett nép küzdelmét és felemelkedését mondja el

s az események és személyek tömegén át egy egész kort jellemez.

Bonyolult és rendkívül nehéz feladat a film sajátos nyelvén maradéktalanul visszaadni mindazt, amit az író sokrétű — generációk küzdelmén végigfutó —■ történetében megalkotott. A film szerzői elolt két megoldás álllhat: vagy megkísérlik a regény teljességét nyújtva azt egészében filmre átültetni, vagy pedig — ami a film műfaji sajátosságának inkább megfelel s kevesebb buktatóval jár — a témát alkotni filmmé.

Alekszejev és Lukov, a forgatókönyv íróinak munkáját a regénynek járó tisztelet jellemzi, igyekeznek mennél többet átmenteni abból. Ez a törekvésük okozza azonban a film legjelentősebb hibáját, a túlzsúfoltságot. Még az epizódszálakat is megkímélik s ezzel a cselekmény fejlődésének folyamatosságát nem egyízben megtörik. A rendkívül bő történet, a sok szereplő felvonultatása meggátolja, hogy a főhősök, elsősorban Ajvar, Ilza és Jan Lidum jellemébe olyan mélyen pillanthassunk, hogy fejlődésüket úgy végigkövethessük, mint azt szeretnők. Néha hosszú időre eltűnnek a porondról, hogy azután egészen új, az előzményekkel nem mindig összefüggő helyzetben bukkanjanak ismét elő.

Így a film erősen tagolt, de mélyen ábrázolt és eljászott nagyjeleinetek sorozata. Nehéz lenne meghatároznunk mi az, ami belőle leginkább megragadó. A megcsalt, szerelmében

meggyalázott Ilza Lidum vesz*

szőfutása, vagy bátyja, Jan emberfeletti próbatétele, vagy fiának, Ajvárnak öntudatraébre- dése a kulák Taurin hálójában* mikor rádöbben hovatartozására s leküzdi a gondtalan jövő csábítását, vagy a rigai kikötő- munkások lenyűgöző megmozdulása, vagy az emberszámba sem vett Paceplisz Anna hőssé magasztosulása ?

A film pozitív hősei mindig mély emberségről tesznek tanúságot s ezáltal sikerül elérniük a néző teljes érzelmi melléj ükállását. Ezek az emberséget sugárzó jelenetek — Ajvár, Ilza, Jan és Arthur Lidum egyéni érdekük fölé való emelkedése — a film legszebb pillanatai.

Egységes játékstílus, helyzet, kor és környezetismeret jellemzi Lukovnak, a rendezőnek munkáját. Mennyire hiteles például a Taurin-birtok zselléreinek környezete, a mosásból élő Ilza fehérneműhegyek- kel zsúfolt otthona, a lett főváros háborúba szédült éjszakai képe!

Lukov nem beszélteti soHjít szereplőit. Hőseit elsősorban cselekedeteikkel jellemzi. Különösen az ellentétek, a lefojtott indulatok érzékeltetése sikerült. Gondoljunk csak arra, hogyan találkozik Ilza gyermekének atyjával, vagy Paceplisz és Ajvár, Anna és mostohatestvére, a tüntető dokkmunkások és a rendőrség drámai szembenállására, mikor a szavak szerepét a csend, szemek és mozdulatok játéka veszi át. Nagy része van ebben a művészi fényképezésnek is: a beállítások nem csupán egy- egy adódó helyzetet rögzítenek, hanem

határozott mondanivalót tartogatnak.

Sikerültek a lett tájak természeti szépségét megjelenítő képek, a kolhozünnep színes forgataga, a plasztikus, finom, tónusú felvételek.

Az új partok felé — szerkezeti hibái mellett is — kiváló alkotás. Azzá avatja eszmei mondanivalója, áradó optimizmusa, jellemnevelő ereje* Lippenszíky István.

KARÁCSONYI TÖRTÉNET

Éhes volt... Nem csak

úgy egyszerűen, mint más ember. Öt már hosszú évek óta marta az éhség. Húsra? Jóllakottságra? Arra is. És talán egy-két jó szóra, szerelemre, megértésre.. * mégjob- ban. Ez az egész uradalom nem más, mint egy hatalmas korgó gyomor, amelynek feneketlen mélységében fészkel 22 zsellércsalád, roggyant pitvaré viskóikkal, egy szál in- gecskében szaladgáló köly- keikkel. Hát mivégre él? Kije van neki, éppen őneki, Bi- ezó Istvánnak? Szüleit nem ismerte, anyjáról még egy elmosódott arcvonása sincs, amelyet emlékképpen megőrizhetett volna.:?

Megy, nekifeszül a szélnek, s lába alatt meg-megroppan a f ssen esett hó. Napok óta egyfolytában hull, éjjel-nappal, még az időjárás is kettejük kezére játssza a szerencsét. Mögötte Moharos lépked leszegett fejjel, gallérba húzott nyakkal. Sötét van, tizenegy óra is elmúlt, amikor elindultak az uradalomból.

Már jól bentjárnak az erdőben, amikor Biczó megáll:

— Sodorjunk rá, Péter,;: Lépj ide a fa mögé, hogy a szél ki ne kapja a dohányt a papírból /. ;

A gyufalángra két fiatal parasztarc hajol. Biczó fekete hajából kamaszosan bukik egy tincs a homlokára. Moharos csak egy esztendővel idősebb nála, de mór asszonya van, a Julika, aki az uradalom egyetlen szépsége még most is. Az „istentudja“ hogy csinálja, de azok a szemek, keblére kígyózó barna hajfonatok kislányosan fiatalítják, pedig van gondja elég. Ha mással nem, hát a héthónapos gyeA két ember sokáig áll a fa mögött. A hideg lassan átjárja testüket, Biczó fogai össze- össze koccannak. Moharos jobban bírja a hideget, melegíti a mellényke, amelyet Julika erőszakolt rája még az este.

Fújják a füstöt, lassan eláll a hóesés is. Amikor a hold kiles a felszakadó felhők alól, kivilágosodik az erdő és a fák ágain megülő hó úgy csillog, mint a kristály. Moharos kifejti az olajosrongyból a fű- részeltcsövű öreg mordályt.

— Ha az Isten is úgy akarja, ma szerencsénk lesz!

Biczó kutatva néz körül és csak utána válaszol:

— Csak Krivácz őrmester bele ne köpjön a levesbe!

— Ilyenkor? Karácsony estéjén?

— Mit lehet tudni komám...

Kriváczot hat esztendeje,

hogy eldugták ide az isten háta mögé. Büntetésből, mert azt mondják, valami sötét „ügye“ volt. Bele is adja minden keserűségét azokba a pofonokba, amelyekkel a „rendet“ próbálja fenntartani a környéken.

Moharosnál kéthetenként megjelenik — van úgy, hogy sűrűbben is, — fölforgatja a házat, pincétől, padlásig, benéz az ágy alá, föltúrja a szekrényt, de a puska — sehol. Ezután odalép Moharoshoz, belehajol egészen az arcába, és szótagolva, valami vészes csendességgel mondja:

— Egyszer még nekifutsz a tenyeremnek. Moharos .. ,

És becsapja maga mögött az ajtót. Moharos csak mosolyog. Az ablak mögül figyeli, miként tűnik el a kakastoll az intézői kúria kapujában. Ezután előhúzza a bekecsből, csizmaszárból, nadrágszárból a szétszedett puska alkatrészeit. Újra összerakja ..;

Mert puska nélkül itt, akár fölkopna az ember álla. Végtelen erdőség az egész vidék, a lakosság többnyire fakitermeléssel szerzi meg a kijáró silány kommenciót. A vadállomány meg bőséges és ha F;sz- terházi herceg hetente rendezné a nagy körvadásze.to- kat, vad még mindig maradna annyi, hogy kerülne hús a cselédek asztalára is. De a törvény szigorúan bünteti az orvvadászatot. Csakhogy a „szükség törvényt bont“ ... — Ma, karácsony estéjén kettőjükre és az elejtett vadra várnak az uradalmiak. S az éhes ember várakozása a jóllakottságra — rettenetes dolog. Érzik a nyárson sült hús illatát, forgatják, ízlelgetik szájukban a képzelt falatokat. : olyan apró, kis húsdarabokat, amelyeket nagyszerűen fel lehet szúrni a bicska hegyére. És enni. *; többet enni, mint máskor. Ünnepelni és sokat enni..;

Hirtelen ágrecsegést, puha léptek neszét sodorja feléjük a szél. Állat közeledik.

— Látod már? — türelmetlenkedik Biczó.

— Látom ..: Nézd csak! Ott, ahol a két ösvény elágazik .:;

Moharos előre mutat, s kinyújtott karja irányában, — talán vagy harminc méterre tőlük, — áll, párát fújva, vékonyka lábakon »7 erdő „királya“. Karcsú nyakát ide- oda mozgatja, figyel, mintha

ösztöne súgná, hogy veszélyben van. De aztán megnyugszik, s lassan elindul a rejtőző két ember irányába ..:

Még jobban behúzódnak a fa mögé. Biczó céloz, Moharos a kését fogja marokra és várnak, várnak, de a lövés csak nem akar elcsattanni.

— Mi lesz, Biczó?! Mire vársz?

Sajnálja ezt a gyönyörű állatot. Remeg a keze, vagy talán a szíve ver erősebben a rendesnél? De a puska néző- kéjében most hirtelen mintha elhomályosodna a szarvas alakja, s helyébe egy másik kép villan fel szeme előtt: az uradalom apró házainak lámpafényes ablakai mögött egy maroknyi cselédnépség egyetlen falat húsért Virrasztja át ezt az éjszakát.;:

Elsüti a fegyvert. A szarvas hosszan elnyúlik a puha hóban. Biczó ledobja a puskát és öles léptekkel indul az elejtett vad felé. De hirtelen egy másik lövés dörren . *. — Biczó villámgyorsan megfordul. Moharos bámul rá csodálkozva, valami különös arckifejezéssel. Hang nem jön ki a torkán, csak a bekecséről tépi a gombokat tétova mozdulattal, s mire tenyere becsúszna a mellény alá, lassan összemegy, mintha valaki a föld alatt húzná lefelé lábánál fogva.

Biczó csak akkor érti meg, mi is történt, amiikot a csendőrök előrohannak a fák mögül. Krivácz őrmester lehajol a halottihoz, amíg két társa megkötözi Biczót. Nézi a fekvő embert ... Dühöng, hogy mennyi huzavona lesz ezután jegyzőkönyv .::, vizsgálat, miegymás. Elég lesz kikászálódni a bajból. Ö mondta is ennek a marha tizedesnek, hogy emberre ne lőjjön.: ?

Hangosan csak ennyit mond.

— Ugye megmondtam ..; Moharos, hogy egyszer ráfizetsz!

Biczót már tuszkolják kifelé a sűrűből. Valami iszonyatos fájdalom és düh szorítja a torkát. Nem! ö még soha sem sírt, talán csak pendelyes korában utoljára, de most nem tudja tartani. Markáns parasztarcán lecsurog a könny, le egészen az álláig. ?. Nem magáért ... hiszen senkije az ég világon, hanem ez a Moharos, a jó komája most halott és mi maradt? Julika, akinek tán a szíve is megszakad és a gyerek .;: ez a kéthónapos gyerek, aki még nem is ismerte az apját.

Enyhe szél kerekedik, fölkapja a havat és a halott Moharos fölé fehér szemfödelet húz a természet;: ?

Az évek gyorsan tovarepülnek:?: Elmúlik, kettő, három, négy esztendő, ismét itt a karácsony és az uradalomban csak mcst beszélgetik, hogy „Ha jól emlékszem Biczó a napokban szabadul, mert úgy tudom négy évet kapott;:.“ A másik rákontráz, hogy „Csak hármat, mert állítólag *;szóval így megy ilyenkor. A napi gondokban, a mindennapi kenyérért való küzdelemben feledésbe megy még az ember is, aki akár így, vagy úgy, de el* kerül más tájakra, vidékre,

Így aztán Biczó István sem lepődött meg, amikor négy esztendő börtönnel a hátamögött hazatért s nem várta senki.

Benézeget a házak tenyérnyi ablakain, de semmi sem változott. A gyerekek cseperedtek, nőttek, a felnőttek fjedig öregedtek, de a szegénység éppen olyan, mint négy esztendeje. Aztán egy nagyon ismerős ablak alá ér .;. Homlokát nekitámasztja az ablaküvegnek és néz, befele a szobába ..; ahol a döngölt föl les padlón egy kisfiú terelget: cirokszárból faragott ökreit. Az asszonyt oldalról látja... A haja még most is olyan lágyan bukik a vállára, mint régen ..; Csak a testtartása... az, olyan furcsa, mintha örökös fáradság bántaná. *:

Megkocogtatja az ablakot. Julika riadtan lép az ajtóhoz, s ahogy Biczót meglátja a küszöbön, nem jut szóhoz.

— Jóestét.:: Julika ..: — köszönti Biczó s az asszony alig hallhatóan rebegi rá a választ:

Gyorsan betessékeli a szobába, lehúzza róla bekecsét és most már hogy a meglepetésből felengedett, bátrabban néz Biczó szemébe:

A gyerek pedig — aki eddig csodálkozva bámulta a kályha mellől az idegent — lassan előbújik, közelebb merészkedik .: ?

— Ugye apu, most már nem mész el többet: s ?

A gyerek csak annyit tudott apjáról, „elment, de majd egyszer visszajön“. Hát most itt van. Megjött:??

Biczó lehajol, egyik tenyerével fölemeli a gyerek állát, belenéz ezekbe a csodálkozó szemekbe és azt mondja:

*— Ha te is úgy akarod: ? ? IkisíianVjM

— Rab Ferenc

/