Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-12 / 295. szám
m »ECjBMBBB. n IfÄPEÖ sjPORjr Sportankétot tartott a Dunántúli Napló szerkesztősége 4 ZfeliräR N*pló iierkeBxtősége rpert- Jfckét^t rendez«^ Az ankéton a pécsi «port- förök ét a társadalmi szövetségek vezetői jelentek meg. Az ankétot Métaáras Ferenc «Irtára, a szerkesztőbizottság tagja nyitotta n*eg. ismertette annak célját. Utálta Csernus KáL joán elvtárs, a Megyei TSB elnöke szólott, kiefflerre a sajtó szerepei. Kérte a megjelenteket, hogy hozzászólásaikban, bírálatukban, tenácsaikkal **egítsék elő a sportrovat munkáját. Ezntán sportrorvatunk vezetője tartotta »eg beszámolóját a sportrovat munkájáról. hangsúlyozva, hogy a rovat munkája csak akkor lehet jó és eredményes, ha ínnak szerkesztésébe tevékenyen bekapcsolódnak a sportolók, sportvezetők és sport- kedvelők is. A levelező hálózat kiépítése ezért igen fontos feladata a szerkesztőségiek. . A beszámoló után hozzászólások következtek. Abay Nemes Oszkár a sajtó feladatáról beszélt. Hírközlés, nevelés és propaganda í sajtó 1 csontosabb feladata. Rámutatott *rra, hogy milyen eredményes munkát tud gyújtani a sportrovat a nevelésnél. A fe- Syehnezetlen, anyagias gondolkodású sportolókat pellengérezzük ki sportrovatunkbap. Kérte a sportrovatot, hogy ne csak az első helyezettek eredményeit hozza 1«, hanem gőzölje a 111, IV. helyezettek teljesítményeit ls; Javasolta, hogy sportolókból álló bizott- Süffot szervezzen a szerkesztőség, mely segítené a sportrovat munkáját. Darvas sporttárs elsősorban a neveléssel foglalkozott. Sokat fejlődött sportunk — {Mondotta —• de valami hiányzik belőle, o.rócg meg, a sportolókban az a lelkesedés, szív, nielv a régieket jellemezte. Az aiira- gondolkodás honosul! meg a sportolók között. A sportrovat nevelje állandóan a j;i*or tolók at. Cikkeivel hozza közelebb a telni a. városhoz és kérte a szerkesztőséget, hogy azokat a sportágakat is népszerűsítsék, melyeknek jelenleg még nincs meg a közönsége. Molnár József a labdarugó társadalmi szövetség titkára hiányolta, hogy nem építettünk ki megfelelő kapcsolatot a társadalmi szövetségekkel. A labdarugó társadalmi szövetség gel a sportrovat kapcsolata igen jó volt. Ehhez hasonlóan kell kiépíteni & többi társadalmi szövetséggel is a kapcsolatot. A sportköröknél elsősorban a játékosok nevelésénél van a hiba. Az utánpótlással nem törődnek a sportolók. Kért© a szerkesztőséget, hogy a téli holtidényt használják ki a különböző értékelő cikkek közlésére. Dr. Köves Ferenc a Pécsi Lendület SK vezetőségének, tagja hangsúlyozta, hogy a sportolók nevelés-ét már egészen fiatal korban kell kezdeni. Az iskolák fiataljait vigyék el a testnevelő tanárok különböző sportversenyekre, hogy minden sportággal megismerkedjenek a fiatalok. Weich László az asztalitenisz társadalmi szövetség titkára a szakosztályokban uralkodó állapotokkal foglalkozott. A sportrovat feladata, hogy időnként a szakosztályok életével is foglalkozzon. Hallgassuk meg a sportolók véleményét is. Majd a játékosvándorlásról beszélt. Régebben a sportolók a sportkörükben öregedtek meg, ma a sportolók nagy része évről-évre új egyesületet keres. Ebben hibásak a «portköri vezetők is. akik nem törődnek a játékosok nevelésével s az új játékosok megszerzésénél nem nézik azt, hogy az illető hogyan dolgozik a munkahelyén, milyen * magánélete, hanem csak azt, hogy jó sportoló-e. Helyes kezdeményezés volt az MTSB sportpedagógiai előadássorozatának megindítása. Mindenkire ráfér a tanulás, használják ki a pécsi sportvezetők a továbbtanulás lehetőségét. Szuhovszki Bertalan a labdarugó edzők tanácsának elnöke a sportolóknak a. munkában, a tanulásban elért eredményeiről beszéli A sajtónak ezzel a kérdéssel többet kellene foglalkozni. Helye« lenne a nevelés szempontjából, ha a fegyelmi tárgyalások eredményeit is lehozná a sportrov&t. Nagyobb teret kellene szentelni a lapban ^ különböző üzemi versenyeknek, s a minőségi sport mellett a tömegsporttal többet kellene foglalkozni. Kassai József a labdarugó játékvezetők tanácsának titkára a nézők, a szurkolók nevelését tárgyalta. Ezt a célt szolgálják: ,,Ismerd meg a szabályt" címmel a sportrovatban leközölt szabálymagyarázatok is. Országos viszonylatban úttörő kezdeményezésnek számít a Dunántúli Napló ezen cikksorozata. Molnár László a labdarugó társadalmi szövetség tagja szerint bővíteni kellene a »portrovatot. A sportrovat feladata, hogy bíráljon. Keményebb és több bírálatra van szükség. A jó és rossz eredményeket ^egyaránt hozza le a sportrovat, mindkettő segít. Ne csak a város, hanem a falu sportjával is foglalkozzunk. Az utóbbi időben mind több falusi vonatkozású anyag olvasható a sportrovatban, ezt tovább kell fokoznia. a szerkesztőséinek. Az MHK-val jelentőségéhez méltóan kellene foglalkozni. Színes, népszerűsítő írásokkal felhívni a dolgozók figyelmét az MHK-ra. Leleplezni egyes sportkörök valótlan MHK jelentéseit. A hozzászólások után a sportrovat vezetője adta meg a választ. Igen sok hasznos tanácsot és bírálatot kapott szerkesztőségünk — mondotta, ezeket igyekszünk felhasználni. Végül Mészáros elvtárs jutalorokönyvet adott át a fportrovatnak nyújtott segítségért^ Kassai Józsefnek, a labdarugó játékvezetői tanács titkárának, Melczer Miklósnak, a társadalmi úszószövetség aigit. prop. felelősének, Nagykálóczi Zoltánnak a pécsi, Takács Józsefnek a siklósi járási TSB ágit. prop. bizottsága titkárának. Sporthírek Kevés labdarúgó csapatunk adta be minő- S,tési kérelmét ezideig a YTSR hez. A me *ye T. ó-bán szerepelt csapotok közül az első [2 helyezett li. o. minősítést kérhet, a töb- M csapat III. o. minősítést kap. A megyei '• osztályban szerepelt csapatok közül a Leteti csoportban az első nyolc helyezett, a ív ugat? csoportban az első 10 helyezett harmadosztály ú. a városi I. osztályban az első *tet_ helyezett, és a városi 11. osztályban az ekő három helyezett 111. osztályú minősítést terezhet. Minősítést csak olyan játékos récére lehet kérni, .aki a mérkőzések í»0 ferózalékan részivett. A mohácsszigetiek tanácstagnak választotok Völgy esi Jenő általános iskolai igozga- l<*t. Völgyesi Jenő megteremtette u mohács jegeli fiatalok sportolási lehetőségét azzal, •agy újjászervezte a sportkört, több szak- 0sztúlvt létesített. ,jó labdarúgó csapatot ho- ^ft össze, amely a falusi kupában e'ső helyen végzett. De kulturális vf»rm!on is sokat dolgozott Megszervezte a hapréti kultúrotthon színjátszó tánccsoport- hit. az ő munkája eredményeként működik Iái a DTSZ szervezet. Maga is aktív snort- ^Uiber. A Inbd árú gócs apai egyik legjobbja, mint játékvezető is jól dolgozik .Meghosszabbították a labdarúgó csapatok őszére kiírt teremkézilabda bajnokság^ tie* vézésti határidejét. A nevezéseket hétfőn ^tig fogadja cl a társadalmi szövetség. Baranyából Baranya megye férfi egyénig sakkbajnokságában a negyedik forduló után Fleseh János, Magvar Gyula és Sánta István, állnak az élen három és fél ponttal A negyedik helyen lévő András Ferencnek ket^ és fél pontja van. A női bajnokságban Karakán Takabué vezet. Mind a férfi, mind a női bajnokság mérkőzéseit naponta délután 5 órától este 10 óráig játsszák a szakszervezeti székház olvasótermében A Vejti községi sportkör vezetősége megfeledkezett arról, hogy nem elég a fiatalokkal az MHK próbákat letetetni, hanem a személyi lapokat be is kell küldeni a járási TSB-hez, hogy megkaphassák a jelvényeket. A siklósi járásbn is megkezdődtek a minősítések. Több sportkör máris kérte versenyzői minősítését. A siklósi Traktor, a siklósi Dózsa a gordisai SK és a Beremendi Vörös Csillag. Á. G. azonban elfeledkezett a minősítések beterjesztéséről, pedig ezekben a sportkörökben is sok olyan fiatal van, aki varja minősítési könyvét. A Pécsi ázpártákusz SK az országos bab nokságon szereplő asztalitenisz csapatának működését anyagiak hiánya miatt megszüntette. A csapatot a Pécsi Vörös Meteor sportkör vette át. A jó szereplés érdekében megerősítik az együttest, de nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére is. VASÁRMAIPII SPO^flMiySOff? Torna: MTSB országos mesterfokú és L osztályú versenye. Férfi verseny, Bőrgyár 9, ilu> verseny, Nagy Lajos Gimnázium, 9. I Ökölvívás: Técsi Dózsa—-Szekszárdi Dózsa ^álságos mérkőzés, Nagy Lajos Gimn.. I>. ..Röplabda: Fúklva—Gépipari Technikum, .Hi, o, Petőfi—Gépipari, női, 9.50, Gép- jteiri-*—Lövész Tiszti Iskola, férfi, Í0.30. Egyedi Tornacsarnok, Kézilabda: Fáklya II.— Haladás 1L, férfi 11. o. I, Haladás Atléta— Munkaerőtartalékok férfi 11. o. 9.45, Ped. Főiskola—Dózsa női I. o. 10.50, Pécsbányatelepi Bányász—Vörös Meteor női 1. o. 11.05, Pécsúihegyi Bányász —Fáklva férfi í. o. ÍÍ.40, Lokomotiv Torna- csarnok. Sakk; Pécsi Bányász—Szpártákusz, Lendület—Petőfi városbajnoki mérkőzések. Az MTSB második sportpedagógiai előadása Az MTSB sportpedogógiai előadássorozatának második előadását szerdán délután h órakor rendezik meg a városi tanács .nagy termében. Dr. Kelemen László tanszékvezető főiskolai tanár: ,,A sport és sportoktatás pszichológiai kérdései" cím- tart előadást. Az előadás iránt nagy az érdeklődés a Pécsi sportvezetők és edzők körében. Már az első előadáson is igen sokat teaulhattunk — mondotta Weich László, az tali tenisz társadalmi szövetség titkára. . °M> mint tíz éve dolgozom a sport tófűin, de bizony be. kell vallanom, hogy ,!*** az első előadáson is sok újat hallottam .*'»<len sportvezetőre ráfér a tanulás. Nagy ei«eklöí!és$el várom a következő előadásokat. Hiszen olyan problémák kerülnek megvitatásra, melyek minden sportvezetőt állandóan foglalkoztatnak. De nemcsak a sportvezetők, hanem «z edzők is sokat tanultak az első előadáson. —• A labdarugó edzők tanácsában állandóan foglalkozunk a nevelés kérdésével — mondotta Farkas József edző, — de sok kérdés elkerülte figyelmünket. Az első előadáson főleg mi edzők tannlínuk igen sokat. A most szerdán sorrakerüiő előadás olyan témát ígér, amely különösképpen foglalkoztatja az edzőket. Remélem, minden edző kihasználja az alkalmat é* részt- vesz az előadáson, mely továbbfejlődése érdekében igen fontos. Csak hálásak lehetünk a sporthntóságoknak, hogy megadták részünkre a továbbtanulás lehetőségét. ii r it i: m VASÁRNAP. DECEMBER 12 ^OVELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: J- sz. gyógyszertár, Széchenyi ler ■>. •’el.; 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kos- *>0h Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. jegyszer tár. Doktor Sándor utca V- sz. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: ^abriella. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: járható időjárás vasárnap estig — '’á!tozé> felhőzet, több helyen, főleg * Dunántúlon eső. Helyenként élén- ^ebb déli-délnyugati szél. Az enyhéiig tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: plusz "-plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: plusz 6—plusz .tok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 4—9 között lesz. ji'T? A városi tanács pénzügyi osztályának Cb*vételi ^oportjn felhívja az adózókat. jj.öV december havi adójukat 15-ig (szer- Pontosan fizessék be. A határidőn túl a 1. °tct* adó hátraléknak számít és utána jj^jfrótlckot kel! fizetni. Az adózók közül azok, akik fizetési kötelezettségüket ^ 9tosan teljesítik 2 százalékos kamattérí ^ 'teft részesülnek. Az adótartozásra vonat- Vi|,ú mindén felvilágosítást az illetékes ke- tet i rr tanács pénzügyi osztállyá ad. 1. Kerü- r M, tanács, Fürst S. u. 69. (volt Gyárvárosi í^^Vfőtthon), II. Kerületi Tanács, Pécs Yá- 1 *a*nucsháza 1. cm. 48 sz. 111. Kerületi T«a ^ y* Becs Szigeti ii. 35. (vn-lt T.altes lak— Az állp.merdéfrzet felhívja « ttkosfág figyelmét, hogy az állami erdőkben a bányászat érdekében telepített frmyőfána-k a kivágása társadalmi tulajdon fosztogatását jelenti s mint ilyen szigorú büntetést von maga után. — Halálozás: özv. Remes Ferencné (eme tcse hétfőn fél 4 órakor lesz. Id. Bodányi Ferencné temetése kedden 5 órakor lesz. — A pénzügyőrség értesíti az érdekelt bortermelőket, hogy december 15-án, hétfőn Kis- és Nagyszkókón. Szkokó-tetőn. Bárány utón és telőn, valamint a Buzásy Ábel és Visy László utón, 14-én, kedden a Báües utón és tetőn, Közép-, Felső-Ma kárban és Makúr-tetőn, 15-én, szerdán Kismély völgyben és Nagy-Dcimlolban, 16-án, csütörtökön Kis-Dcindolban cs az Enge.Is. Bártfa, Ady Endre utcákban, 17-én. pénteken Közép- llcimjolbari és a Székely Bertalan, Bartók Béla, Alkotmány. Damjanich utcák és Ró- kusdomb által " határolt területen, ^ 18-an. szóin balon Irányi Dániel tértől keletre és északra eső utcákban, 20 ún. hétfőn és 21-^n. kedden mindazokban a belterületi utcákban, ahol a készletfelvétel még nem történt meg. borkészlet felvételt tart. A felvétel naponként 8—16 óráig, szombaton 8—12 óráig tart. Minden termelő, ökinek a fenti helyeken szőlőterülete van, tartozik a bor tárolási helyén megjelenni, magával hozva a borszemleívet az összes mellékletekkel. Tartozik továbbá az elszámolást végző pénzügyőri közegnek a fcnálló borTorgalmi hátralékot, valamint az esedékes körforgalmiadét a helyszín«!! megfizetni. Tanuljunk sakkozni! Gyalog a gyaloggal szemben, király harca a királlyá] A gyalogvégfátékok során eddig a szabad- evalog bevitelének lehetőségeit tárgyaltuk. Most ismerkedjünk meg az egymás útjában, egymással szembenálló gyalogok _ sorsával. Melyik nyerhető le, melyik rihető be vezérré? abcdeftfls 8 7 6 5 4 3 2 1 8 7 6 5 4 3 2 1 Állítsuk fel a táblánkon a diagrammon lévő hadállást! Mindkét félnek van egy védett, előrehaladásában akadályozott, úgynevezett „blokált“ gyalogja. Az esélyek látszólagosan egyenlőét. A valóság azonban az, hogy az nyeri le az ellenfél gyalogját, amelyik fél indul és betörve az ellenfél térfelére hátul, vagy oldalt tudja támadni a gyalogot. Persze jó védekezés mellett tudjuk, hogy egy gyalog nem elég a nyeréshez, ha a védekező fél oppozicióba tud állni. Következhet: t. Kf4 Kb5, 2. KÍ5 Kb4, 3. Ke6U Kc4. Sötét kénytelen védeni a gyalogját. 4. Ke5! Jól figyeljük meg ezt a hadállást! Amelyik fél lép, az veszít!! Most sötét van lépésen. Kénytelen gyalogja védelmét feladni. Világos lenyeri sötét gyalogját, majd bevezeti saját gyalogját, tehát nyer. Nézzünk meg egy másik levezetést a diagrammon lévő kiinduló állásból! 1. Kf4 Kd6, 2. Kf5 Kd7. Ferde oppozició. 3. Ke5 Kc6. 4. Ke6 Kc7, 5. Kxd5 Kd"! Világos lenyerte ugyan a gyalogot, de sötét oppozicióba tudott lépni, tehát az állás elméleti döntetlen. Persze az oppozició mit sem érne. ha a világos gyalog egy mezővel előbb állna, tehát az opponálás az utolsó soron történne, mert a gynlog sakkadás nélkül tudna előre menni és ükkor világos ismét nyerne. Nyomatékosan felhívom Olvasóim figyelmét az első levezetésben a király kerülő mozgására, mert pl. ha 1. Kf4 Kb5 után világos meggondolatlanul azonnal támadná 2. Ke5-tel a gyalogot, akkor sötét Kc4 lépése után világos kénytelen feladni gyalogja védelmét és sötét nyerne. Tehát kétélű a fegyver! Egy rossz lépés és visszafelé »ül el c. fegyver-! Sakkjátékban ez gyakran megtörténik gondatlan. kapkodó játékvezetés mellett. Feladat: Gyakoroljuk az előbbi két levezetést a diagrammon lévő hadállásból úgy, hogy sötéttel induljunk! Hegyi József * A Pécsi Lendület SK. Természetjáró Szakosztálya folyó hó 14 én Széchenyi tér 16. sz. alatti helyiségében este 8 órakor^ előadást tart a Mecsek keletkezéséről. Előadó: dr Balogh Lajos. Vendégeket szívesen látnak. * Haladás—Somogy megye válogatott vívó. versenyt tartanak vasárnap délelőtt az Egyetemi Tornacsarnokban. A versenjr során férfi és női tőrÖ/.ők. valamint kardvívók küzdenek me»g egymással. A verseny délelőtt 9 órakor indul. * A város? sakk csapatbajnokság során vasárnap két mérkőzést bonyolítanak le. A Bányász A Szpartnkusszal. a Lendület pedig a Petőfivel mérkőzik. * Budapesten rendezik meg az országos ökölvívó csapatbajnokságokat. A versenyen elindulnak Baranya megye ökölvívói is. Megyénk ökölvívói csütörtökön indultak fel Pestre. Horváth Nándortól, Dióslakitól és Dórá-ól várhatunk elsősorban jó szeren1.és-t A 2t-es sz. Autóközlekedési Vállalat felvesz szakmásítássail rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. (TEFL). ELADÓ egy é-as Si.k kötőgép. Petőfi u. 53. Arató. BUTORÁTALAKTTÁST, javítást, fényezést vállal. Alpár. Abóbalokány u. 41. Tel: 45-29. ZOMÁNCOZOTT asztalitiizhely eladó. Meg tekinthető. Szülészeti Klinika. Cipésznél. D1ÓSZINRE fényezett hálószobabútor eladó. Alsómalom u. 2. 170 kiló körül] fiatal híZoUsertés eladó. DugeoéC* (CsokoB&ij «. 49. ALI<3 használt kettő db. nagy Argamian szőnyeg, 12 személyes, márkás porcelánétkészlet, férfi rövid-bunda, agronómusok- nák alkalmas lábzsák eladó. Rákóczi út 39/D. IL 8. HASZNÁLT (katonai és civil férfi ruhát veszek, Hetényi, Bem u. 20. fűzővarrodában. Telefon: 22-49. KUKORICA, kicsinyben és nagyban eladó. Zsebeházi, Rákóczi út 39/b. I. cm. UJ, modern konyhabútor eladó. Bajcsy Zs. u. 7. UJ konyhabútor eladó. Sallai (Ferenciek) u. 15. CIPÉSZMCHELYEMET megnyitottam. Mértékutáni rendelést és mindennemű javítást, gyorsan és pontosan készítek. Rókusalja u. Í9. Szabó. KARÁCSONYI ajándéknak olasz mester- hegedű részletfizetésre is eladó. Árpád u. 17. GYÖKERES szőlőoltványok, gyökeres vadhazai — garantált — megrendelheiő Vásárinál, Molotov u. 13. HÁLÓSZOBABUTOR, konyhabútor, reka- mié, ágyak, taiszta'.ok, székek, azonkívül, több más bútor részletre is eladó. Anna u. 11. NAGYOBBMÉRETU asztaditűzhely eladó. Kovács telep, Temesvár u. 11. (Taillér). FÉNYEZETT puhafa hálóbútor eladó. Szé- lesné, Majláth u. 29. BERKSHIR zsírsertés eladó. Tompa Mihály u. 3. EGY férfi és két női munkáit felvesz az üzem éleim ez esi Vállalat, Pécs-Bányatelep, Bányakonyha. KAZÁNFŰTŐT és udvari takarítót azonn*al felvesz, Állati fehérje Vállalat, Pécs, Basa- malom ut. TAMÁS Kálmán motoros fafűrészeJő teie- fonszáina: 39-91. György n. 6. ELADÓ Phönix harisnya-körkötőgép 8. 9. 10 hengerrel, duplia.talpa’ó és bordázás készülékkel. Körnvei István, Mohács, Vörösmarty utca 8. sz. HASZNÁLT rádiót veszek, eladok, becseré. lek. Néprádiót világvevőre alakítok, hang- erősítő, rádió, rezsó. vasaló, töltőtoll javítását vállalom. Horgas rádiós, Pécs, Teréz u. 1. Telefon: 26-92. 125—130 kg-06 hízottsertés eladó. Csillag u. 25. sz. BELVÁROSBAN szépen 1/útorozott szobái fürdőszoba használattal keresek. A címeke-t színház felügyelőjéhez kérem leadni. KAPITÁNY JÁNOS tiizifafűrészelő gépe üzemben. Alkotmány u. 6. Telefon: 33-83. Aprítást vállalunk. 80 em-es komplett .gyapjúfonó garnitúra eladó. Kaposvár, Sétatér u. 25. özv. Adorjánná. 3+2 nagy teljesítményű világverő rádió eladó. Hegyalja u. 41/3. Kifizetése megegyezés szerint. VITRIN, gzalongarnitúra, tükrök, meisseni porcelán, ezüst, kétágú aranyozott csillár és zsirosbödÖTi okadó. Széchenyi tér 6. I. ein. FÉNYEZŐ és kárpitos munkaerőt azonnal felvesz a XIV. sz. Autójavító Vállalat. Pécs. Munkácsy Mihály u. 35 sz. NAGYOBB mennyiségű széket vásárolunk a Bizományi Áruházon keresztül, kultiirhá- zunk részére. Az ajánlatokat kérjük Mélyfúró Vállalat, Komló 60. sz. telefon címre.------------------------------------------------------1 MARKLIN vasút eladó. Rákóczi út 39/D. II. 7. 130 kilós mangalica sertés eladó. Nyár u. 8. Törőék. CUKRÁSZDÁMAT ismét uneirnvitottain. Rendeléseket elfogadok. Araró (Ausch) István, Szabadság út 20. Telefon: 46-89. Mecsek* karácsonyi és újévi tortákat rendelésre készít, kívánságra alkalmi felírással. Megrendeléseket Mecsek cukrászda, Széchenyi tér 15. sz. alá kérjük. téli könyvvásár íííá ui cmu EK_____ MINDENFÉLE használt borászati, szőlészeti és pincegazdasági eszközöket állan* dóan. vásárol és elad. Gulyás Lajos, Alkotmány u. 14. Telefon: 46-56. HIZOTTSERTÉS eladó. Torda u. 29. FEHÉR, mély játék-babakocsit, 22-es fehér hócipőt és tanulópadot keresek megvételre. Telefon: 30-33. HIZOTTSERTÉS eladó. , Vak Bottyán (Kálvária) u. 1/1. KÉTSZEMÉLYES- rekiaanié, elsőrendű új sezlon eladó. Tavasz u. 15. KÉT db híZ'üttsertés és sárga, rugós, af- riksezfon eladó. Kisrókus u. 14. BÚTOROZOTT szoba kiadó, csak férfi részére. Zólyom u. 2. 11. jobb. 150 kilós. 11 hónapos fiatal zsírsertcs eladó. Alkotmány u. 83. JÓ kereseti lehetőséggel kocsist azonnalra felveszek. Szigeti ut 126. AUTÓ-karosszérita-lakatos és hegesztő műhelyemet megnyitottam. Pécs, Rákóczi út 38. Tel: 26-86. Gintner István. EGY pár új nylon harisnyát készítek két pár elbasználtból. Elhasznált nylon harisnyáit megveszem. Predslerné, P^rczel u. 32. fsz. 1. FODRÁSZAT! cikkek Pán-cél Gézánál szerezhetők be. Rákóczi út 57. Telefon: 23-04. NÉGY kövér mangalica sertés eladó. Vas Gereben u. 9. D1ÓSZINRE fényezett hálószobabútor eladó. Molotov (Mária) u. 15. ELADÓ 4+2 Orion rádió, előre-hátra varró női varrógép. 15 köves női karóra é« cs<i kő tűzhely. Petőfi u. 64. UJ diószinre fényezett hálóbútQr eladó. Rákócz,i u. t3/b. házfelügyelő. GYERMEK-járóka matraccal együtt eladó. Szt.Vince n. 20. Fark««. GYORSÍRNI tudó, perfekt gépírónő állást változtatna január 1,-cre. Telefon: 18-tt. MÁRKÁS töltőtollak szakszerű javítása. Blancz Vilmos. Perczel u. 13. KÉMÉN YFA hálószobabútor eladó. Jbarruri D. u. 4. fsz. 1. VARÁZSSZEMES Orion rádió zeneszek- rénnyel eladó. Kálvária u. 69. ELADÓ kereszthúros, rövid Lyra zongora. Telefon: 3S-S1. SINGER szabó-varrógép eladó. Pécs, Lyceum u. 6/1. x----------------------------------------------------KONYHABÚTOR eladó. Sztálin út 19. BARNA, zoináncos. nagyméretű vaskályha és csikó tűzhely eladó. Bálicsi út 4. Dittier. BŐRKESZTYŰ a legszebb ajándék! Nagy választékban kaphatók Kiss János kesztyűsnél, Pécs, Sallai (Ferenciek) u. 46. ELADÓ Singer női varrógép, himző-stop- poló készlettel és alig használt stoppoló üvegajtó. Felsőhavi u. 42. DIÓSZINRE fényezett hálószobabútor és két új ágy eladó. Szilágyi Dezső u. 16. KOM.BINÁLTSZEKRÉNY, rekamié eladó. Orsolya u. 18. ELADÓ alig használt, jó állapotban lévő gázrezsó. Megtekinthető az esti órákban. Kiss L. Felsőmalom u. 20. MODERN, diószínre fényezett hálószobabútor eladó. Rákóczi út 45. udvarban. __________________________________ „■ ■ ■ TÖ LTőTOLE-javítás. golyóstoll-töítés. Kos. suth L. u. 36. sz. Zátonyi János. HUSFUSTÖLÉST vállalok. Rónainé, Engels u. 4. ELADÓ mély és sport .gyermék-kocsi, gyer- mekpaplam, hintaló és lábzsák. Anna u. 47. CSEPEL motorkerékpár eladó. Dugonics u. 8. Scós. FELHÍVJUK az érdekeltek figyelmét, hogy a 400.— forintos SZOT tüzelőutalványok beváltási határideje december 2S-ig van meghosszabbítva. Pécsi Tüzép Vállalat. KOMLÓ környéki útépítésből kikerült tus, kok feldolgozását, villanypászták kituskózá- sát részes alapon adjuk ki. Jelentkezés: Árpádtetői Erdészetnél. Árpád tetőn. vaia. mint Zobák-pusztán. Mecsekkeletí Erdőgazdaság IPARI tanulókat asztalos cs kaptafa szakmába felveszünk. Érettségizetteknek fél- szabadulási időtartam, (a rendes tanulóidő fele).. Pécsi faipari Szövetkezet, Kossuth Lajos u. 50. sz.