Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-01 / 181. szám
N A P C ö 1954 AUGUSZTUS 1 A „DÜNÁNtOi*-RÓL „JC&mlóró/ máz is hallottam*1 Két évvel ezelőtt 1952 elején irodalmi életünknek új és Ígéretes színfoltja -született. A Magyar írók Szövetsége Dunántúli Csoportjainak szerkesztésében megjelent a „Dunántúl” című irodalmi folyóirat és műsorfüzet, mely a fiatal írók nevelését, útjának egyengetését, e tájegység egész irodalmának összefogását és az, ország kulturális vérkeringésébe való kapcsolását tűzte ki céljául. Az eltelt két esztendő alatt nyolc szám jelent meg, negyedéves időközökben. Két év nem magas élet kor egy irodalmi folyóiratnál. Mégis, egyre emelkedő színvonala és ezzel párhuzamos elterjedése azt tanúsítja, hogy az ifjú „Dunántúl” életképes, sőt egyre szebb reményekre jogosító tényezője egész irodalmi és kulturális életünknek. , Színvonalemelkedése természetszerűleg nem egyenletes. Magán viseli az egész ’‘irodalmi életünkre jellemző szakaszosságot. Főbb határállomás itt is az új kormányp'rogramm. Míg a tavaly,június előtt megjelenő négy számot — globálisan tekintve — bizonyos fokú sematizmus jellemzi, az ötödik számtól ugrásszerű emelkedés tapasztalható mind a bátor kezdeményezés, mind pedig az irodalmi igényesség terén. A szerkesztés alapja az írószövetség pécsi lektorátusa. Amellett, hogy a Dunántúli körülbelül 400 írójának és írójelöltjének műveit a folyóiratba válogatja, igen figyelemreméltó a lektorátusnak az’ a tevékenysége, amely azoknak első lépéseit egyengeti, akik még csak most próbálgatják tollúkat. Számosán vannak, akik a „Dunántúl” hasábjain érintkeztek első ízben az olvasóközönséggel, kaptak teret tehetségük, mind erőteljesebb kibontakozására, — túlnyomó részt nem a szerkesztés liberalizmusából, hanem a lelkiismeretes, nívós lektori munka következményeképpen Hogy csak a legjelentősebbek közül említsünk néhányat: Gál Istvánnak, a fiatal határőrnek, itt jelentek meg először versei. Főleg elbeszélő költeményeket ír, a régi keretet új tartalommal tölti meg. ö lesz az első, aki a „Dunántúl” kiadásában önálló kötetet Is 'kap. Az ugyancsak fiatal Pákolitz István, akinek most jelenik meg verseskötete a Szépirodalmi Kiadónál, indulásától kezdve szintén a „DunántúF-báW íkt.n ‘ Pál József költői- fejlődését az első számoktól kezdve nyomon lehetett követni, önálló kötete is a Dunántúl kiadásában: jelenik meg ez évben. Kalász Márton 19 éves sombereki paraszt- fiúríak is' itt jelentek meg először versei — egy egész ciklus. A már említetteken kívül .van a Dunántúlnak még egy jelentős „felfedezettje”. A hatodik szám örökség rovata nagyon érdekesen, egy Kóczián Sándor nevű, igen tehetséges, múlt század végén élt pécsi költőről ad hírt. Színesen szerkesztett a rovatanyag melyet a folyóirat csaknem minden számában megtart. Az örökség főleg dunántúli vonatkozású haladó hagyományokkal foglalkozik. Az Uj Dunántúl mai életünkről közöl irodalmi riportokat. Mozgékony rovat a Jegyzet. Itt inkább apróbb tanulmányok, kommentárok látnak napvilágot. Ennek a .rovatnak kell leggyorsabban reagálnia az irodalom napi kérdéseire. Sajnos, ez nem mindig sikerül. A rovat nehezen tud bekapcsolódni az irodalmi vitákba és ennek oka elsősorban az, hogy a lap negyed évenként jelenik csak meg. (Meg kell jegyezni, hogy a terjesztés szép emelkedése — a kezdeti 1200-ról 2200-ra nőtt és további komoly növekedésre van kilátása a példány számnak — azt indokolná, hogy a folyóiratot a jövőben havonta vagy legalább kéthavonként adják ki. Úgy gondoljuk, ez feltétlenül segítene a „Dunántúl” életének élénkebbé, lüktetőbbé tételében.) Kritikák és ismer tetések rovata a Szemle. Átfogóbb jellegű lenne és javítaná is a bizony kissé félrecsúszott arányt, ha több' dunántúli íróról közölne rövidebb terjedelmű kritikát. Az utóbbi négy számban ugyanis 11 Szemle-írás közül három foglalkozik dunántúli író művével, — e három közül is csak egy az élő. A Jegyzet rovatnál sem sokkal kedvezőbb az arány: öt írás közül kettő dunántúli vonatkozású. Erre az arány kérdésre még később rátérünk. — A folyóirat Látó határ rovata szélesebb kitekintést nyújt a külföld felé. a már megizmosodott idősebb író- és költőnemzedéket sem. Bárdost Németh János és Takács Gyula mellett sokat szerepelnek a „Dunántúl” hasábjain az írószövetség elnökségébe beválasztott Csorba Győző írásai. A jelentős Faust-fordítás részleteken kívül komoly irodalmi élvezetet nyújtottak a bensőségességiik- ben Radnóti lírájával rokon versei, melyek közül a „Testi háború” és a „Neked” című tetszett legjobban. — Vasvári István tájverseivel, Pákolitz István szatirikus verseivel és epigrammáival sorakozik még a „Dunántúl” költőélcsapatához, örsi Fe- renctől még több olyan kitűnő, emlékezetes novellát várnánk, mint az elég régen, az ötödik számban megjelent „Nanica néni”. Szöllősy Kálmán „Hej halászok, halászok” című, a mohácsi szövetkezeti halászokról szóló, továbbá Szántó Tibor „Gilván- fa, 1953. november 15” című, a kormányprogrammal kapcsolatos tsz problémákat felvető irodalmi riportját, Csorba Győzőnek a pécsi lektorátus működéséről, Zsikó Gyulának a szovjet fantasztikus — tudományos és kalandos irodalomról. Fábián Istvánnak a nyugati irodalom elembertelenedéséről szóló cikkét, és Galsai Pongrác „A mű születése” című tanulmányát emeljük . még ki s sok értékes írás közül. Az előbb felvetett arányproblémával kapcsolatban egy lényeges kérdést kell tisztáznunk. Mennyiben valósul meg a gyakorlatban a folyóirat címéből adódó és szerkesztési alapelvében is lefektetett táj-jelleg? Mennyiben dunántúli a „Dunántúl" íróit és azok témáit tekintve? Patika mérlegen ezt megállapítani nem volna helyes. A szűk provincializmus veszélyét rejtené magában és a „Dunántúlénak éppen az is egyik feladata, hogy bekapcsolódjék az egyetemes irodalmi élet vérkeringésébe. Ezt pedig elősegítheti más írók és nem dunántúli, esetleg országos problémák, témák szerepeltetése. Mégis, e szempontot figyelembevéve is a folyóirat tematikáját a tájjellegtől túlnyomórészt elvonatkozta- tottnak látjuk. A legutóbbi, a nyolcadik szám kicsit részletesebb ismertetésére térve is, az arányprobléma felvetését kell folytatnunk. A folyóirat ebben a Számban — igen helyes kezdeményezésként — országos nevű írók műveit is közli. Feltétlenül örömmel kell üdvözölni ezt a lépést több okból is. A „Dunántúl” színvonalát emeli, bekapcsolódását az országos irodalmi életbe hatékonyabban elősegíti, új szélesebbkörű olvasóközönséget szerez a folyóiratnak, végül nem utolsósorban növeli a Dunántúli írók önbizalmát és egyúttal felelősségérzetét — hiszen nem közömbös dolog például Szabó Pállal egy folyóiratban dolgozni. Csakhogy itt is arányeltolódást érzünk. Nem a két írót sokaljuk, hanem az oldalszámot, melyet elfoglalnak. (19 a 96-ból.) Mindkettő ugyanis próza. Szabó Pálé önéletrajzrészlet, Tamási Ároné novella. Ha még tekintetbe vesszük hogy a „Járvány” című novella, mely •egy anekdota feldolgozása, jellegzetes Tamási-ízekkel, de különösebb mondanivaló nélkül, az írónak nem a legjobb írásai közül való, — úgy gondoljuk, helyesebb lett volna ezt elhagyni és helyette inkább verssel vagy más rövidebb lélekzetű művel képviseltetni reprezentáns irodalmunkat. Szántó Tibor „Kötélhúzás" című írásával szerepel a számban. Szerkezetileg egységes, tömör és ugyanakkor egyféle ízes, bujkáló, pajkos Humorral megírt novella. Élvezetes olvasmány. Kifogásolható benne, hogy nem kapunk semmiféle támpontot vagy jelzést a novella kicsengésekor, hogy mi lesz a novella hősének sorsa a továbbiakban, hová fejlődik. Egy novellába nem lehet és nem is szabad mindent belezsúfolm. Mégis itt, ebben a drámai helyzetben és drámai, sőt történelmi időpontban (1944 nyarán játszódik az elbeszélés egy pesti építkezésen, melyet bombázás zavar meg) kíváncsi az olvasó, vájjon mi lesz, helyesebben mi lehet a suhanccal, akit az író bemutat, de akinek a jövőjét illetően jellemrajza hiányossága miatt semmiféle következtetésre sem juthatunk a novella alapján. Valamiféle múlt és jövő nélküli kakukkmareis suhancot ismerünk csak meg Szántó novellájában. Nehéz volna a „Dunántúl” nyolc számának e cikk keretein belül való ismertetése. Meg kell elégedni néhány kiemelkedően jelentős írás puszta felsorolásával. A fiatalok irányító támogatása mellett nem hanyagolja el a folyóirat az „öregeket”, Érdekes olvasmányos novellát írt Galsai Pongrác „Váltókon” címmel. Témaválasztása is dicséretes: a mai házassági erkölcsöt tárgyalja. Kár, hogy a fiatal Galsai öreg, rutinos novellista mivoltából a formai rutint érezzük ki legerősebben; Kosz— A bányászok élete. Az. hogy milyen körülmények között dolgoznak, milyen a kulturális életük, van-e szórakozási lehetőségük. Kár, hogy csak néhány órát tölthettem Komlón. Mint orvos, nagyon érdekelt volna Komló egészségvédelme is. > tolányi utánérzéseit, fel-felbukkanó formái sallangjait nem vetette még le egészen és egy-két tárgyi tévedése is olyasmit példáz, mintha ihletéből a forma pattanna ki először és csak később bontakoznék ki a tartalom. Csorba Győző verses önéletrajzának „Az iskola” címen közölt — bár éles megfigyelésekben gazdag — részlete nem a legjobban válogatott, valószínűleg ennél jobb részletei is vannak művének. Az eddig többnyire pesszimista ár- nyaltságú tájversekkel jelentkező Kalász Márton újabb verseiben az új embert ábrázolja és többnyire szerencsésen egyesíti a lírai hangulatot a mondanivalóval. Gömöri Györgynél a jó témaválasztást olykor a felesleges, nagybetűs frázisosság rontja le. — A további, a számot több-kevesebb meggyőző erővel színesítő versek közül Bárdosi Németh János és Pákolitz István költeményei emelkednek ki. Az új Dunántúl Ordas Iván első két írását közli. A folyóirat igen tehetséges felfedezettjei sorát gyarapítja Ordas is, akinek irodalmi riportjai némiképpen túl is lépnek ezen a műfajon. Valóban élő emberek és való események drámai megjelenítő erővel való novellisztikus feldolgozásai, A második riport amellett figyelemreméltó szatirikus hajlamról is tanúskodik. A Szemle Fábián István tanulmány jellegű bírálatát közli az új Batsányi kiadásról. Fábián írja egy régebbi tanulmányában egy francia esszéistáról: „Elsősorban a mű mögött álló ember érdekli... a kor, az élet embere.” Ez vonatkozik őreá is pozitív — de negatív értelemben is. Negativen annyiban, hogy talán valamivel többet foglalkozik életrajzi kérdésekkel a kelleténél és így ez a tanulmánya — eltérően az előzőektől — kissé szokványos, tanáros ízű. A folyóiratot lezáró Műsor-rovat Kopányi György: „A hétpróbás vitéz” című, ízes történeti komédiáját tartalmazza. A színjátszók által is jól előadható komédia olvasását csak egy gondolat zavarja: nem anakro- nizmus-e a Mátyás király idejére tett földosztás. Cikkünk elején az ötödik számtól tapasztalható bátor kezdeményezésről és irodalmi igényességről írtunk. Meg kell azonban állapítani, hogy a fejlődés nem teljes. Ami a bátor kezdeményezést illeti, az csak az itt-oti megnyilvánuló bíráló, olykor szatirikus hangvételben észlelhető, de ami a mai témákhoz fordulást illeti, ott nemcsak hogy bátor kezdeményezésről nem beszélhetünk, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a folyóirat íren súlyos lemaradást mutat. Hogy csak a legutób bi számot vegyük, a szépprózából csak Galsai novellája foglalkozik mai témával, a többi novella, regényrészlet, és a színdarab témáját a múltból veszi. Nem jobb a helyzet általában a többi számban sem. Semmiesetre sem menti ezt a súlyos hiányosságot, hogy a rovatanyag — természetszerűleg — többet foglalkozik mai életünkkel. Éles és sürgős fordulatra van itt szükség! Néhány szót még az illusztrációkról. A „Dunántúl” illusztrációinak (Kelle Sándor és Gádor Emil művei) művészi színvonala nem egyenletes. Általában kifejezőek, de néha elnagyoltak, odavetettek és a legutóbbi szám egyik illusztrációja, a „Kötélhúzás” novella egyik képe erősen súrolja az ízléstelenség határát. — Majdnem mindegyik címlapot Mártiin Ferenc rajzolta. Itt is egyenetlenség tapasztalható. Van egy-két szép művészi munka köztük, így az ötödik szám címlapja, de többet sajnos, valamiféle témájában és kivitelezésében egyaránt gyors odavetett- ség jellemez. A címlapok témáját illetően egyébként volna egy szerény elgondolásunk: a számonként sztereotip elébünk tűnő szokvány nőifigu- rák helyett nem díszítené-e jobban a folyóirat címlapját egy-egy dunántúli táj- vagy városrajz? Az elmúlt két év alatt szépen fejlődött „Dunántúl” minden bizonynyal további sikerek elé néz, ha a kisebb-nagyobb — remélhetőleg csak növekedésével kapcsolatos — nehézségeit lé tudja gyűrni; ha elsősorban a tematika kérdéseit az eddiginél jóval nagyobb elvi szilárdsággal, pártossággal meg ltudja oldani. Hiányosságai kiküszöböléséhez és a folyóirat mind jobbá tételéhez a „Dunántúl’ olvasói nevében jó és egyre jobb munkát kívánunk; POLGÁR ISTVÁN 4 bolgár kulturális küldöttség két tagja: Lyuben Sztanev író, a „Penicillin” című novellagyüj- temény és a „Füst a völgy fölött” című riportgyüj termény szerzője, valamint Petar Zatarev szobrászművész július 30-án ellátogatott Komlóra. Megtekintették a bányászfürdőt, az új tanácsházát és a Bányász Stúdiót. A bányászfürdőben Lukács Mihály bányamester, üzemvezetőhelyettes térképet tereget eléjük és azt magyarázza, milyen területen indul meg a szénfeltárás. Amikor négy-öt órai komlói tartózkodás után visszaindulnak Budapestre, feltesszük a kérdést, milyen benyomásokkal távoznak a városból? — Komlóról már Bulgáriában hallottam, — mondja Lyuben Sztanev. — Annyit már tudtam a városról, hogy Magyarország egyik legnagyobb bányaközpontja, melyet a kormány tervszerűen továbbfejleszt. — Mi érdekelte elsősorban Komlón? A kormányprogramm óta jelentősen megnőtt a dolgozók kulturális igénye. Ezért a megyei tanács végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy létrehozza a Baranyamegyei Műsoriroda Vállalatot. A műsoriroda feladata, hogy helyes irányítással, rend szerességgel és a legmagasabb színvonalon biztosítsa a megye dolgozói kulturális igényeinek kielégítését A műsoriroda működésével kapcsolatban az alábbiakat rendelem el: I Az országos műsorellátó in- -*-• tézmények és vállalatok műsorokat és előadásokat a megye területén csak a műsorirodával való előzetes megbeszélés és az egyeztetett terv alapján tarthatnak. Ezek a kulturális intézmények saját ren- dezvényü előadásaikat 15 nappal az előadás időpontja előtt kötelesek bejelenteni a megyei műsorirodának az előadás helyének és idejének megjelölésével. O Állami szervek, — ide értve a fegyveres testületekét is — vállalatok, társadalmi szervezetek és szövetkezetek saját rendezvényű hangversenyeikre, műsoros előadásaikra, műsorral egybekötött tánc- mulatságaikra hivatásos művészeket —. akár egyenként, akár csoportosan — csak a megyei műsoriroda közvetítésével és csak az iroda közvetítési — örülök, hogy a magyar-bolgár kulturális egyezmény alapján hat hónapig tartózkodhatom Magyarországon. Ez idő alatt figyelemmel kísérem Komló fejlődését. A komlói dolgozóknak kívánom, szépítsék ezt a bányavárost, hogy mire újból visz- szatérek Komlóra, még szebb legyen — Mi tetszett legjobban Komlón? — Az, hogy ilyen sok lakást építenek a bányászoknak. Különös örömet jelent részemre az, hogy ebben a fiatal városban sok a fiatal író — fejezi be nyilatkozatát Lyuben Sztanev. Búcsúzás előtt Ferenczi Lajos tanácselnökhelyettes, Ludas Matyi szobrát adja át Lyuben Sztanevnek és Petar Zatarevnek. Pusztai József lapján meghatározott költségek ffc zetése ellenében szerződtethetnek. Q A Pécsi Nemzeti Színház mö- vészei és a megye területért lakó egyéb hivatásos művészek csak a megyei műsoriroda közvetítésévei vállalhatnak fellépést. /I A hivatásos művészeket szem ződtető rendező szerv igényét a műsoros előadás ■ időpontja előtt 21 nappal az előírt nyomtatványon köteles bejelenteni a megyei műsorirodánál az igény kielégítéséhez szűk séges valamennyi adat rendelkezésre bocsátásával. A műsoriroda a kérés teljesítését megtagadhatja. C A tanácsok népművelési osz- tályai (előadói) addig nem adhatnak ki műsoros előadásra jogosító engedélyt, amíg a rendezői szerv a hivatásos előadóművészekre vonatkozóan a műsoriroda közvetí-, tési lapját be nem mutatja. A fenti rendelkezések a kihirdetés napján lépnek érvénybe. Az előadások rendezésével, hivatásos művé- ' szék szerepeltetésével kapcsolatos minden kérdésre a Baranyamegyei Műsoriroda Vállalat (Pécs, Sallai u, 38 sz.) részletes választ ad. Fazekas Istvánná Megyei Tanács V. B. Népművelési Osztály vezetője. Ruhásatiipari kiállítás nyílt Pécsett A szocialista ipar jellemző vonása, hogy gyártási tervét a fogyasztók igényeinek megfelelően dolgozza k.i. A könnyűipari minisztérium igen érdekes és újszerű változatát választotta a közvéleménykutatásnak, ami_ kor az 1955 év első felében gyártani kívánt ruházati cikkeket kiállítás formájában a legszélesebb rétegek bírálata elé vitte. Buda pest után elsőnek Pécset érte az a megtiszteltetés, hogy dolgozóink véleményét kérik: milyen cikkeket is gyártson 1955 első felében a magyar köny nyűipar. Az MSZT széli ház nagytermében helyezték el a kiállítás gazdag anyagát. Valóban •nehéz itt a szemnek a sok szép holmi közül a legszebbet kiválasztani. Itt is ott is, szavazólappal a kéziben, gonablkodó, bíráló arccal áll meg egy-egy fiú vagy lány — hiszen a délelőtt még az övék — és fontolgatja, vájjon melyik árucikkre adja szavazatát. Mert a szavazat igen fontos dolog! Csak azokat az árucikkeket gyártják majd, amelyek egy bizonyos számú szavazatot elérnek. Megvalljuk őszintén, nehéz helyzetben voltunk, amikor bennünket is felszólítottak arca, hogy válasszunk, sőt md több, szavazzunk. Meg kellett állapítani. hogy a magyar könnyűipar alaposan felkészült erre a kiállításra. Bővebb, nagyobb választékot hozott, mint eddig bármikor és az árakat is sokkal inkább az átlagos dolgozó zsebéhez szabták, mint eddig. — Nagyon tetszettek az újszerű, finom árnyalatú világoskék és almazöld női kuligánok. A gyerekholmik között a dolgozó anyák nagy örömére egyre nagyobb helyet foglal el a népszerű kötött kezeslábas, játszóruha, vagy a nagyobb gyermekek részére készült pullover, szoknya vagy nadrág. Teljesül a férfiak régi vágya is: olcsó áron juthatnak hozzá a kötött fehérneműhöz. A szövetek is sokkal változatosabb képet mutatnak, mint eddig és nyugodtan hozzátehetjük, nemcsak a választék lett nagyobb, de ízlésben is sokat fejlődtek tervezőink. A bútortextilben csak annyi a fejlődés, hogy végre egyáltalán terv- bevették a nagymeny- nyiségű gyártást. A választék itt elég szegényes, csupán egynéhány takaró emelkedett az átlagon felüL Egyik legfontosabb problémánk a lábbeli, örömmel mondhatjuk, hogy az J9&5-Ö« éwca tervbevett gyártás rendkívül gazdag és aj árszínvonal tekintetében a jelenleginél lé* nyegesen olcsóbb vár lasztékot mutat — A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő nyersgumitalpú cipők ára 15—20, női cipőknél 25—30 százalékkal olcsóbb a jelenleginél, Meg kell azonban mondanunk, hogy a kiállításon egyetlen ízléses és megfelelő minőségű házicipőt sem láttunk- A kiállítás bejáratári nál helyezték el a nagy mennyiségű és igen szép változatokat mutató fehérnemű anyagokat — puplin, delén, golsol. stb-t. Kár, hogy elbújik kissé a néző szeme elől ez a rendkívül szép és értékes gyűjtemény és önkéntelenül is másodrendű fontosságot tulajdonítunk neki. Befejezésül: a kiállítás gazdag anyaga meg érdemli, hogy minél többen látogassák és szavazataikkal segítsék a ruházati ipari munkáját. A férjeknek külön ?s érdemes feleségüket elvinni a kiállításra, mert sok kiirakatnézést és hitvesi biztatgatást tudnak megtakarítani, ha feleségük már most eldönti, milyen anyagra szánja 1965 első felében megtakarított pénzét, V'+j? S5ÉSÍ- «* «► Rendelkezés a hivatásos művészek foglalkoztatásáról
