Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)

1954-08-05 / 184. szám

N A P L ö 1954 AUGUSZTUS 5 Kulturált* hírek Célellenőrzés a Komlói KözéiLeztetesi Váltalainál SPORT Vasárnap, augusztus elsején aratóünnepet tartottak a Pécsi Ál­lami Gazdaság dolgo­zói. Mintegy háromszá­zan jöttek össze a gaz­daság bálicsi szőlészeté nek központi épületé­ben, hogy résztvegye- r.ek a rövid, bensőséges ünnepségen, átvegyék a jutalmat, azután gond talanul őrüljenek az egészévi jó munkának. Somogyi Gyula elv­társ főagronómus üd­vözölte a megjelente­ket KULTÚRMŰSOR AZ ARVIZ- KAROSULTÄK MEGSEGÍTÉSÉRE A villányi járási tanács népmű­velési előadója, Kovács István elv­társ felhívást intézett a járás vala­mennyi kultúrcsoportjához: rendez­zenek színvonalas kultúrműsort az árvízkárosultak megsegítésére. Az­óta már csaknem valamennyi köz­ségben készülődnek a műsorra. A villánykövesdiek és ivánbattyá- niak már megrendezték műsorukat és a bevételt, ezer-ezer forintot, pos­tára adták. Magyarbólyon és Villány ban vasárnap tartják meg a kultúr­műsort. vábbra Is bennünket, hogy még sok gazdag aratásunk és szüretünk legyen. ^ Ezután Kovács elv­társ, a gazdaság kivá'o dolgozója átadta Bun- ger Róbert igazgató­nak a kalászkoszorúb i font új kenyeret — egész évi munkájuk gyümölcsének szim­bólumát. A jutalmak kiosztása után a késő éjjeli órá­kig szórakoztak, tán­coltak. KÉPKIALLITAS nyílt a PÉCSI PORCELÄNGYARBAN Augusztus 2-án, hétfőn délután nyitották meg Nikelszky Géza festő­művész képkiállítását a Pécsi Por­celángyár kultúrotthonában. A kiállítás megnyitásakor Pfeiffer Tibor, megyei kultúrfelelős, a gyár volt festője mondott megnyitóbeszé­det és kifejezést adott annak a re­ménynek, hogy ez a kiállítás a gyár fiatal képzőművészeinek további munkájukban utat mutat és segítsé­get nyújt. A kiállítás mindennap délután 4 órától megtekinthető. MEGKEZDTÉK TÁBOROZÁSUKAT A KISVASZARI UTTÖRÖK A kisvaszari általános iskola Dó­zsa György úttörő csapata a télen több kultúrelőadást rendezett, most a nyáron pedig a Kisvaszari Állami Erdőgazdaság csemetekertjében dol­goztak. így 6743 forintot gyűjtöttek össze azzal a céllal, hogy. azt nyári tábo­rozásukra fordítják. Az összeg a ter­vezett egyhetes nyári táborozásra azonban soknak bizonyult, ezért el­határozták, hogy a táborozásra csak 3980 forintot fordítanak és a meg­maradt 2763 forinttal iskolájuk szer­tárát bővítik. Július 28-án tizennyolc pajtás, Kresz Frigyes csapatvezető elvtárs vezetésével Harkányfürdőre indult, ahol megkezdték egyhetes táborozá­sukat. teknek csak 10—12 nap múlva küldte el a szaloncukrot, de azoknak is a fenti drágább áron számlázta. Barcsi Kálmán annak ellenére, hogy az 1953 szeptember 5-én felvett arleszállitási jegyzőkönyvből tudta a hivatalos fogyasztói árakat, a keresz­tespusztai boltnak a citrompótlót 2.04 helyett 2.40 forintért, a nagy doboz cslszolóport 2.40 helyett 2.50-ért, a szappanfőzőt 16.20 helyett 16.30- ért, a 120 forintos hordót 200-ért, a nagy tűt 64 fillér helyett 1 forintért számlázta le. Amikor ez év január 16-án laká­sán házkutatást tartottak, 3 kiló kalocsai félédes piros paprikát ta­láltak. Barcsi Kálmán 3000 forintért 60 liter pálinkát vett Kőszegi Gé­zától és a pellérdi szövetkezeti bolt­ban 1200 forintos haszonnal kimérte. Az üzleti könyvekbe azonban ezt nem vezette be és ezzel a szövetke­zetnek 1200 forintos kórt okozott Barcsi Kálmán két alkalommal a Dellérdi tógazdaság halát, összesen 150 kilót 1.40 forintos áron árusítot­ta, de az üzleti könyvekbe ezt sem vezette be. Ezzel 222 forinttal káro­sította meg a szövetkezetét. A pécsi megyei bíróság Barcsi Kálmánt folytatólagosan elkövetett árdrágító visszaélés, áruhalmozással elkövetett közeliátás érdekeit veszé­lyeztető bűntett, társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sik­kasztás és károkozó visszaélés miatt 2 évi és 6 hónapi börtönre, 1000 fo­rint vagyonelkobzásra ítélte és a köz ügyektől 3 évre eltiltotta. Bűntársát, Kovács Ferencet egy- rendbeli árdrágító visszaélés, egy- rendbeli társadalmi tulajdon sérel­mére elkövetett kártokozó vissza­élés bűntettében bűnsegéd! részesség miatt 8 hónapi börtönre ítélte a bí­róság. Az Állami Kereskedelmi Felügye­lőség célellenőrzést tartott a Kom­lói Közétkeztetési Vállalat üzemegy­ségeiben, konyháin, btifiéiben, ital­boltjaiban, raktárhelyiségeiben. Az ellenőrzés célja az volt, hogy meg­állapítsa: a vállalat biztosítja-e a komlói és környékbeli bányászok el­látását. Az ellenőrzés során megállapítot­ták, hogy a gesztenyési Itaboltban az áruellátás általában megfelelő, a hidegétel azonban nincs biztosítva. A mánfai italboltban a büfféellátás nem megfelelő. Az Italboltban a vál­lalat hibájából 2 hétig sem szend­vicset, sem cukrászsüteményt nem leheteti kapni. A sikondai 55-ös büf- fében túlságosan sok sört, 900 litert találtak, jóllehet a napi fogyasztás csak 100—120 liter. A Vállalat 30-as, 34-es és 36-os konyháin az ellenőrzés alkalmával anyagtöbbletet találtak. Ez részben abból ered, hogy a dolgozóknak nem adják meg a nekik járó adagot, más- részi pedig az üzemegységek nem rendelkeznek hiteles, pontos mérleg­gel. A többi üzemegységben a hús és egyéb ételek mennyisége megfe­lelő volt. Több helyen hibák tapasztalhatók az áru raktározása és kezelése terén. A 36-os egységben például a kakaót a földön tárolták, azonkívül 8 zsák szárított, romlott főzeléket, 50 kiló penészes lekvárt és igen sok pené­szes cigarettát találtak. Nem megfe­lelő az árukezelés a 33-as konyhán sem, ahol a szocialista tulajdon vé­delme nincs biztosítva. Július 16-án a konyhán betörés történt, de azóta sem vetettek fel leltárt és védőrá­csok felszereléséről sem gondoskod­tak. Többféle áru tönkrement, mert az esőzés alkalmával a szennyvíz be­hatolt az alagsorba. Az ellenőrzés megállapította, hogy a 34-es üzemegység kivételével, a konyhák környéke rendetlen, egész­ségtelen. A szeméttárolók közel van­nak, nem zárható edényben. Különö­sen elhanyagolt a 31-es konyha kör­nyéke, a bejárati térségben pocso­lya van, sok a szemét. A fogyasztók panaszainak kivizs­gálásától a vállalat nem foglalkozik kellőképpen, a panaszokat nem vá­laszolja meg az előírt 8 nap alatt. A panaszkönyvben június 2-i bejegy­zés volt, erre azonban még július végén sem válaszoltak. A hibákra az Állami Kereskedel­mi Felügyelőség Komlón, a Mecsek- étteremben megtartott értekezleten felhívta a Komlói Közétkeztetési Vállalat vezetőségének figyelmét. Az értekezletet Fridmann Ármin, a fel­ügyelőség vidéki csoportjának veze­tője tartotta. Az értekezleten határozatot hoztak a hibák megszüntetésére. Rövidesen megkezdik a személyi igazolványok kiosztását A belügyminisztérium bar anyame­gyei főosztálya felhívja Baranya me­gye lakosainak figyelmét, hogy a sze mély! igazolványok kiosztása rövide­sen megkezdődik. Azok a 16 éven felüliek, akik a személyi igazolvá­nyokhoz szükséges okmányokat ed­dig még nem szerezték be, sürgősen zondoskod latiak azok beszerzéséről. Akik a szükséges fényképeket még nem készíttették el, egyrészt sajii érdekükben, másrészt pedig a szemé- 'yi igazolványok kiosztásának zavar­talan biztosítása céljából sürgősen készíttessék el, hogy azt a kiosztó kirendeltségnek az okmányokkal együtt át tlidlák adni. SZABÓ K A LM AN szds. osztályvezető. A Pécsi Rádió mai műsor» A Pécsi Rádió a 223.6 méteres hul­lámhosszon sugárnzza műsorát. 18.40: Délszláv műsor. 19.00: Magyarnyelvű adás. 19.00: A Pécsi Rádió gyermekmű­sora. — összeállította: Balogh Mária. 19 15: Hírek. 19.:í5: Faluhíradó. — A Pécsi Rá­dió műsora a falusi dolgozóknak. — Aratóból Görcsönyben. összeállítot­ta: dr. Nádor Tamás. 19.40: Ahol a villámokat szelídítik. — Látogatás az újhegyi erőműben. 119.45: A Pécsi Rádió hahgvéreeny- dobogójám. — Szerkesztette: Borsay Pál. — Közreműködik: Aradi Tibor- né és Takács Margit. 20.00: Műsorzárás. HOL MŰVELŐDJÜNK, HOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI, Kossnth: A ki« karmester (fél 5, fél 7, fél 9 ómkor). Petőfi: Kémek a vonaton (féli 5, fél 7, fél 9 órakor). Park: A ki* Mock történeté. (5, 71 9 érakor). Jószerencséf (Pécse za bolc*): Marina sorsa (6. 8 órakor). Kossuth (Mohács): Halhatatlan melódiák NÉPI TANCMOTIVUMOKAT GYŰJT A KOMLÓI „MÁJUS 1" KULTÚROTTHON A komlói .Jdájus 1" kultúrotthon 24 tagú népi tánccsoportja új mű­sor száma: a „Hosszúhetényi lakodalmas” bemutatására készül. A tánc­csoport tagjai rendszeresen látogatják a közeli Hosszúhetényi, ahol a köz­ség népi táncosaitól, valamint a régi tánclépésekre még jól emlékező öre­gektől összegyűjtik az Ősi „Lakodalmas” táncmotívumait. csaknem félórás műsorát októberben A ,.Hosszúhetényi lakodalmas’ mutatják be. KORSZERŰSÍTIK A MECSEK- NÁDASDI ISKOLÁT A mecseknádasdi volt püspöki kas­télyt harmincezer forintos költséggel korszerű, világos Iskolává alakítják át. Az épületet kívül tatarozzák, be­lül falakat törnek, ajtókat helyez­nek át, festenek, gyalulnak, ablakot vágnak. Tatarozzák az iskola negyvensze­mélyes napköziotthonát és a községi óvódét is. Az újjáalakított ovódában augusztus elsejétől még két óvónőt alkalmaznak. Tatarozzák, padlózzák, csinosítják az óbányai iskolát is, egy tantermet teljesen új berendezéssel látnak el. Kát és félévi börtön árdrágításért és sikkasztásért Tavaly októberben Kovács Ferenc pécsi lakos, a mecsekaljal földmű­vesszövetkezet volt ügyvezetője, el­mondta Barcsi Kálmánnak, a pel­lérdi földművesazövetkezet volt bolt vezetőjének, hogy Pécsett van egy kis szőlője, bort kellene készíteni, mert pénzre van szüksége. Amikor Barcsi Kálmán vállalkozott a bor elkészí­tésére, Kovács Ferenc 120 literes hordót küldött neki, amelyben mint­egy 70—80 kiló préseletlen szőlő volt. Barcsi Kálmán ekkor a föld­művesszövetkezet boltjából 50 kiló kristálycukrott hozott ki, anélkül, hogy annak árát befizette volna. A szülővel együtt kivitte Kiss József pincéjébe, ahol a szólót ledarálta, annak levéhez 150 liter vizet öntött, az 50 kiló cukrot felfőzte, szirupját pedig hozzá öntötte. így körülbelül 251 liter hamis bort készített, amit Barcsi Kálmán Keresztes-pusztára küldött a szövetkezeti boltba. Annak vezetőjét utasította, hogy literenként 16 forintért mérje ki. A bor árából Kovács Ferencnek 2200 forintot adott, az eladott bor árát azonban az üzleti könyvekbe nem vezette be. A szövetkezetnek így 1348.80 forintos kára keletkezett. Barcsi Kálmán az elmúlt év no­vember 17-én a pécsi FÜSZÉRT-től 300 kiló szaloncukrot és 80 kiló krémszaloncukrot kapott azzal, hogy att a bakonyai, kővágószöllősi, kő- vágótöttösi, cserkuti, gyódi és ara- uyosgadányi földművesszövetkezetek között kiossza. Megkapta a számlát k, amely szerint a szaloncukor ki­lója 22 forint, a krémszaloncukor ára pedig 31 forint. Ennek ellenére Barcsi Kálmán tíz napon keresztül a szaloncukrot 28 forintért, a krém- szaloncukrot pedig 38 forintért adta eL Mintegy hetven kiló szaloncukrot hozott forgalomba a hivatalos árnál drágábban, A toldművesszővétkeze­íel 9 órakor). cAvatéiinnefi — Nehéz, fáradságos munkánkat, nemvárt •iker koronázta, — mondotta. — Gabonánk a szeszélyes időjárás el­lenére is jó közepes. Zöldségfélékben pedig evek óta nem volt otyan termésünk, mait most. Szőlőnket több­ször ts elverte a j>g, mégis gazdag szüretre számíthatunk. — Eredményeink szé­pek és ezt elsőscroan Önöknek köszönjük, elvtársak. Kérem Önö­ket, támogassanak to Egy nap a Főiskolai Világ bajnokság; kosár labdacsapatainak küzdelmén (T udósUónktól.) Egymást érik az események a budapesti főiskolás világbajnokságon. Az érdeklődő nem tud választani a jobbnál-joibb, ér­dekesebbnél-érdekesebb sporteseményekben. Budapest jól felkészült a nagy versenyek lebonyolítására, mintaszerű rendezésben, ki­válóan előkészített sportpályákon folynak. Jellemző a nagy érdeklődésre, hogy kedden délután csak néhány számban volt döntő, mégsem volt jegy a sportuszodában. A kosárlabdamérkőzéseket a Vörös Lobogó sportpályáján tartják. A labdarúgópályára két kosáríabdapályát építettek igen ügyes megoldással. A tribünről remekül lehet lát­ni a mérkőzéseket. Itt is nagy a közönség. A nézők az eredményhirdető tábláról azon­nal leolvashatják a mérkőzés állását ég így követni tudják a játékot. Mind a férfi, mind a női mezőny igen erős. Természetesen a szovjet kosarasok itt is az esélyesek, de igen jó csapattal jöttek a csehek, a bolgárok és a lengyelek is. Ttien nagy a sikerük a kínai női csapat játékosai­nak. Bár a csehek ellen elveszítették mér- kősésüke't, de megmutatták, hogy tudnak látszani. A kis, mindig mosolygós kínai lá­nyok nem győzik aláírni, illetve alárajzohii a nevüket, mert valóságos rajz egv-egy k.í nai autogramm. A sötétedés sem Zavarja a játékosokat. A pálya fölött elhelyezett reflektorok nappali világosságot varázsolnak a küzdőtérre. Sok néző most lát először komoly kosárlabda­mérkőzést. A labdarúgószurkolóknak nagyon tetszik a cserelehetőség. — A labdarúgóvilágbajnokságon is lehetett volna cserélni — mondogatják — most nem kellene szemrehányásokat tenni az összeállí­tás miatt Sebes Gusztáv egy intésére beme- .letett volna líuuai és máris megoldottak volna a kérdést. A magyar-lengyel női mérkőzés hozta talán eddig» a torna legnagyobb küzdelmét. Az elejen a lengyelek 10:1 arányban elhúztak. A magyar csapat fokozatosan lendült játék­ba, a közönség élénk biztatása mellett J2:12-re alakították az eredményt A lengye­lek jobban dobtak kosárra, a félidőben még 32:30-ra vezettek. Szünet után jött meg iga­zán a közönség hangja. 43:43 arányban ve­zetett a magyar csapat. De a lengyeleknek is vannak szurkolói. ,,Polska!“ — Hallatszik a tribün egvik sarkából. A lengyel sportolók biztatják társaikat. Végig izgalmas, fej-fej melletti játék után a rendes játékidő 62:62 arányban végződött. Az ötperces hosszabbí­tást a magyarok nyerik s végeredményben 69:64 arányban legyőzik ellenfelüket. Este 10 óra is elmúlt. A magyar-izrael férfi mérkőzés részvevői kifutnak a pályára. A magyar játékosok virágcsokorral kedves­kednek ellenfelüknek. A két csapatkapitány zászlócseréje «tán kezdődik a mérkőzés. Á magyar csapat kezdeményez többet, egymás után esnek a kosarak. A félidőben 27:11 arányban vezettünk, végül is nagy pont- különbséggel biztosan nyertünk. Lassan kialudtak a reflektorok a pályán. A nézők azzal az érzéssel távoznak, hogy érdemes volt kijönni és a holnapi viszont­látásra ... Hegyi István. Vasárnap megkezdődnek a küzdel­mek a labdarúgó megyei II. osztály keleti csoportjában is Augusztus 1-én megkezdődtek a küzdelmek a megyei labdarúgás I. osztályában. Ugyan­csak beindultak a mérkőzések a II osztály nyugati csoportjában is. azonban több egye­sület kérelmére a II. osztály keleti csoport­jában csak most vasárnap veszik kezdetüket a bajnoki találkozók. Közöljük a megyei II. osztály két csoportjának sorsolását és a mérkőzések napját. II. osztály, keleti csoporti Angnsztns 8: Komlói Vasas—Pécsi VL. II., Hird—Dunaszekcső, Magyta rozék—Mohácsi VM., Pécsi Fáklya—Vasas L, Pécsvárad— Komlói Bányász II., Bólyi Traktor—Pécsi Postás Augusztus 18: Komlói Bányász IT.—Vaaas L, Mohácsi VM.— P Fáklya. Dunaszekcső— Magyarszék, P. Postás—Hird. Pécsvárad— Komlói Vasas* P. Vörös L.—Bólyj Traktor. Augusztus 22: Hird—Pécsi VL. ti., Magyar­szék—P. Postás, P. Fáklya—Dunaszekcső, Vasa« I.—Mohácsi VM., Komlói Vasas— Komlói Bányász II., Bólyi Traktor—Pécs­várad. Augusztus 29: Mohácsi VM.—Komlói Bá­nyász II.. Dunaszekcső—Vasas I., P. Pos­tás—P. Fáklya, P. Vörös L. ti.—Magyar­szék. Pécsvárad—Hird, Komlói Vasas—Bó­lyi Traktor. Szeptember 5: P. Fáklya—P. Vörös L. II. Vasas I.—P. Postás, Dunaszekcső—Mohácsi VM., Hird—Komlói Vasas. Magyarszék— Pécsvárad. Bólyi Traktor—Komlói B. II. Szeptember 12: Koin'ói Bányász IT.— Du­naszekcső. Mohácsi VM.—P. Postás» Pécsi VL. II.—Vasas I., Pécsvárad—P Fáklya, Konflói Vasas—Magyarszék, Bólyi Traktor —-Hird. Szeptember Í9: P Vörös L. IL—Mohácti VM. . Dunaszekcső—P. Postás, P Fáklva—^ Komlói Vasas, Vasas L—Pécsvárad, Hird— Komlói B. II., Magyarszék—Bóly. Szeptember 26: Komlói B. TI —P. Postáa, P .Vörös L. II.—Dunaszekcső. Mohácsi VM. —Pécsvárad. Komlói Vasas—Va§as L, Hird— Mn^Varszék. BAlvi Ttflktor—P Fáklva. Október 3: P. Postás—Pécai VL.. II.. Pé esi Fáklya—Hird. Komlói Vasas—Mohácsi VM.. Dunaszekcső—Pécsvárad. Magyarszék— Komlói B. TI.. Vasas I.—Bólyi Traktor. Október irt: Komlói Báhynsz II.—Pécsi Vö­rös L. T.T., Pécsvárad—Pécsi Postás. Komlói Vasas—DunasZfkcső. Hird — Va-sas I.. Ma­gyarszék—Pécsi Fáklya. Moháét! VM—Bó­ly; Traktor. Október 17: Vasas I.—Magyarszék. Hird— Mohácsi VM.. P. Postás—Komlói Vasas. P. Vörös L. TI—Pécsvárad. Pécs» Fáklya — Komlói B. II., Dunaszekcső—Bólyi Traktor. II. osztály, nyugati csoport: Augrftztns 1: Sásdi P.—Pécsi Dózsa TI., Szeri tegát—Sellyéi Dőz*n. P Szikra—Boro­mén H. Sellyéi VM —Villány, Vasas IT.—Pé­csi Petőfi. Siklóin TrakfoV—Lokomotiv II., P Lövész Tiszti Iskola—Szpártáküsz AlfCtt«xtlig 8: Szpártákufiz—Lokomotív TI., P. Petőfi—Siklósi Traktor. Villány—Vasas ÍI-. Beremend—Sell vei VM., Sellyéi Dózsa hírek CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 5 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 1. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kos­suth Lajos u. 81. Tel.: 12. sz gyógyszertár, Doktor Sándor utca 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Oszvald. — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: ma kevés felhő, száraz idő. Holnap töb* felhő, délután a Dunántúlon egy­két helyen záporeső, zivatar. Meg­élénkülő déli-délnyugati szél. A me­leg tovább tart. Várható hőmérsék­leti értékek: csütörtök reggel 13— 16, délben 29—32 fok. — Tanácstagok fogadóórái. Budai T. ftlapszervezet helyiségében 6-án délután 5— 6 óráig Kult Emil, Budai II alapszervezet helyiségében 6—7' óráig Dani Sándor, Nagy Jenő-utCa 36-os kerületi irodában 6—7 értig Brunner Béla tanácstagok fogadóórát taHanak. — A Baranyamegyei Moziüzemi Vállalat közli Pécs város dolgozóival, hogy a nagy érdeklődésre való tekim. tettel „A kis Muok története" című filmet a Park filmszínházban szom­batig, 7-ig meghosszabbították. — Tanulmányi kirándulást ren­dez a Doktor Sándor kultúrotthon és a TTIT vasárnap autóbusszal Zobáíkra. A kirándulás vezetője Geb­hardt Antal, a Természettudományi Múzeum igazgatója. Jelentkezni le­het szombaton délelőtt 10 óráig a kultúrotthon irodájában, —P. Szikra, P. Dózsa TI.—Szentegát, Lövész Tiszti Iskola—Sásdi P Augusztus 15: P. Szikra—P. Dózsa U., Sellyéi VM.—-Sellyéi Dózsa, Vasas 11.—Be­remend, Siklós—Villány, P. Lokomotiv—P. Petőfi, Szentegát—Lövész Tiszti Iskola. Sásd—Szpártáküsz. Augusztus 22: Szpártáküsz—P. Petőfi, Vil- 'lánv—Lokomotiv II., Beremend—Siklósi Traktor, Sellyéi Dózsa—Vasas II., P. Dó­zsa 11.—Sellyéi VM., Lövész Tiszti Iskola— P Szikra, Sásdi Petőfi—Szentegát. Augusztus 29: Vasa8 II.—P. Dózsa II., Siklósi Traktor—Sell vei Dózsa, Lokomotív 11.—Beremend, P. P.dőíl-Villánv, P. Szik­ra—Sásd, Sellyéi VM.—Lövész Tiszti Iskola, Szentegát—Szpártáküsz. Szeptember 5: Sapártákmsz—Villány, Be­remend—P. Petőfi, Sellvei Dózsa—Lokomotiv TI., P. Dózsa II.—Siklósi Traktor, Lövész Tiszti Iskola—Vasas 11., Sásdi Petőfi—Sei y- lyei VM., Szentegát—P. Szikra. Szeptember 12: Lokomotív II.—P Dózaá II., F. Petőfi—Sellvei Dózsa, Villány—rBe- remond. Sellvei VM.—Szentegát, Vasas 11.— Sásdi P.. Siklósi Traktor—Lövész Tiszti Iskola, P. Szikra—Szpártáküsz. Szeptember 19: Szpártáküsz—Beremend, Sellvei Dózsa—Villány, P. Dózsa—Pécsi Pe­tőfi, Lövész Tiszti Iskola—Lokomotiv II., Sásdi Petőfi—Siklósi Traktor. Szentegát— Vasas 1L, P. Szikim—Sellye! VM, Szeptember 26; Villány—P Dózsa TI., B<v remend—Sellyéi Dózsa, Vasas II.—P. Szik­ra, Siklós—Szentegát. Lokomotiv TI.—Sásd, P. Petőfi—Lövész Tiszti Iskola, Sellyéi VM. —Szpártáküsz. Október 3: Szpártákuaz—Séllyei Dózsa, P. Dózsa H.—Beremend, Lövész Tiszti Iskola— Villnnv, Sásdi Petőfi—P. Petőfi. Szentegát — P Lokomotiv II., P. Szikra—Siklósi Trak­tor. Sellvei VM.—Vasas II Október 10: Sellvei Dózsa-P. Dózsa 11., Siklósi Traktör—Sellyéi VM., P. Lokomotiv IT.—Pécsi Szikra, P. Petőfi—Szentegát, Vil­lány—Sásdi Petőfi, Beremend—Lövész Tiszti Tsköla; Vasas 11.—Szpártáküsz. Október 17: Szpártáküsz—Pécsi Dózsa II., Lövész Tiszti Iskola—Sellvei Dózsa. Sásd— Beremend. Szentegát—Villány. P. Szikra— Pécsi Petőfi. Sellyéi VM.—P. Lokomotiv II., Vasns 11.—Siklósi Traktor. Október 24: Lokomotiv—Vasas II., P Pe- tőfi—Sellvei VM.. Villány—P. Szikra. Be­remend—Szentegát. Sellvei Dózsa—Sásdi P., Dőtsa 1|.—Lövész Tiszt! Iskola, Siklósi Trak­tor—Sznárfáknsz. Ma délntan Mohácson a Mohácsi Pe­tőfi labdarúgócsapata a Pécsi Bányász NB IT-es csapatával játszik barátságos edzőmér­kőzést. * A szombat délután Pécsett sorrakerülő FVB. labda rűgómérkőzésre a jég vek elővé­telben mától kezdve a Megvei TSB helyisé­gében kaphatók. A mérkőzés szombat dél- utnn a Lokomotiv-pályán kerül eorra — BUDAPESTI lakásomat elcserél­ném pécsiért. Címeket kérjük Megye utca 16 sz. alatt leadni. HASZNAIT vaskaput kérésünk megvételre. Keltető Vállalat, Xavéf-utca 19. HASZNÁLT férfi 'ruhát veszek, hívásra házhoz fncgyek. Telefon: 22 49 Hetényl, Bem-utca 20. SOPTANA GÉPGYÁR üzemi tűzoltónak 22 éven felüli dolgozókat sürgősen felvesz. KÜLCSÁÍMAT elvesztettem hétfő est« Hegyalja-utca elején. A megtaláló kékruháé asszony adja le Perczel-utcai rendőrségre. MINDENFÉLE bútort veszek és eladok. Farkas József, Agota-u. 3. szám. ELADÓ éves ártányok. kőrisfa teleháló, diófa' ebédlő, Zsolnay étkészlet, króm evő­eszköz. Érdeklődni 17 óra után Zombor-ú. 35., háztelken. fÓAt.LAPOTBAN lévő férfi Singer varró- gép eladó. Pécs. Tettyfe-utoá 14. Somogy- vári István. 849 BPESTI Élelmiszeripari ÉpftÓ Vállalat pécsi munkahelyre felvesz kőművest és segédmunkást. Jelentkezni lehet: Növényolaj feldolgozó, Pécs, Battyányi-u. 2. Bedekovics. FüSZERSZAKMABAN gyakorlott bolt! el- ndóknt és árukihordókat felveszünk. Pée*i Élrlnrszerkiskéreskedelmi VáJIalat, Ko*. suth Lajos-n. 9. A PÉCSI Sütőipari Vállalat tanoneokat szerződtet. Bővebb felvilágosítást a munka­ügyi osztály ad. PéC9, Rákóczi-űt 25. 88. Két cukrász szakmunkás i* felvétetik HIRDT ^ Kendérfonógyár asztalost, lakato­sokéi. bádogost, női és férfi munkaerőket, anyagbeszerzőt és műszaki raktárost azon­nali belépéssel felvesz. Pécsről a busszal való kijárás biátoaítva. DUNÁNTÚLI NAPLÓ • Magyar Dolgozók Párfia Baranyamegyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GABR! MIHALT Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Pécs. Megve-n 16 Tel.: 13-32. 13.31, !M4 Előfizetés! díj: hav! ff.— forint Baranvamegvef Szikra Nvomda Péca, Munkács* Mlhálv-atca fó «a. Telefon: 20-27. Á nyomdáért felöl: MbVXS R.EZS6

Next

/
Oldalképek
Tartalom