Dunántúli Napló, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-25 / 21. szám
19SS JANUAR 2;> s WflPLQ imperialista kémbanda perének tárgyalása Krakkóban Varsó (TASZSZ) .V krakkói körzeti katonai bíróság folytatja a papi rumiba bújt imperialista kémbanda perének tárgyalását, A vádlottak kihallgatása során Jóséi Leütő katolikus pap fövádio-lt beismerte, hogy Lengyelország hitlerista megszállása alatt tagja volt a „Nemzeti Katonai Szervezet“ (NOW) nevű fasiszta bandának. A felszabadulás után heti épe it a politikai gyilkosságokat elkövető „Nemzeti Fegyveres Erők'1 (NUZ) nevű terrorista szervezetbe, majd a kiil- föOdön tartózkodó Jan Szponder közvetítésével felvette a kapcsolatot az amerikai imperialisták Müncheniben székelő kómközpontjával. A vádlott beismerte, hogy kémkedéséért több ízben pénzt kapott, Lelito bevallotta, hogy több kém- jéllegü értesüfjését a katolikus papok beküldött jelentéseiből szerezte, akik Sven értesüléseket gyóntatás alkalmával híveiktől csikartak ki. A vádlott beismerte, hogy az állta la folytatott hazaáruló tevékenységről a krakkói érseknek is tudomása volt és mindig számíthatott az érsekség támogatására. Tudomásom volt arról, — mondotta a többi között vallomásában a vádlott — hogy Sapega híbros vatikáni utazásai során lengyel emigránsokkal — köztük Anders-szel és a „Londoni kormány** képviselőivel — találkozott. Megbeszéléseiken amerikai tisztek is resztvettek. Lelito részletesen ismertett,.- a NOW fasiszta szervezetben kifejtett tevékenységét. A bíróság még több bűnös katolikus papot hallgatott ki. Pochopien, a krakkói érseki kúria jegyzője beismerte, hogy együttműködött az amerikai kémszolgálat javára kémkedő Lelátóval. A krakkói érsekség naponta ötven- szaz jelentést kapott vidéki katolikus papoktól és ezekből a jelentésekből kéinjelHegű értesüléseket gyűjtött, majd Lelito útján továbbította azokat a müncheni kémközponiba. Pochopien vádlott azt is beismerte, hogy7 az érsekség államcsínyre számi- tott Lengyelországban, amelynek — véleménye szerint — az Egyesült Államok részéről a népi demokratikus országok ellen irányuló fegyveres támadás következtében kellett volna bekövetkeznie. Mayer újabb dolláralamizsnát akar kérni Washingtonban Péris (MTI): A francia kormány jön Indokinába. Végül attó: teszik Tiha^ozás a Rosenberq-házasnár íervbevelt meggyilkolása ellen Berlin (ADN): Neusferliitz városának több, mint hétezer lakosa követelte aláírásával Eisenhower ame. rikai elnöktől, hogy rendelje ei Ethel és Julin- Rosenberg azonnali szaba* dorbocsáténát. A Német Demokratikus Mősizövet- «ég íetérówi járási szervezete több. mint kétezer nő és anya nevében erélyes tiltakozást emelt az amerikai torrörbtróság fasiszta ítélete e1- ten Paseiyalk. a hitleri háborúban sokat szenvedett város 1200 polgára nagygyűléséről határozatot juttatott a) az új amerikai elnökhöz, felszólítva, hogy adja vissza a szabadsá* trat a Rosenberg-bázaspárnak. A tranc'3 do’gozók iiercs’nak a ieiarióz’áwt hazafiak szabaiffábraheiyezésééri Paris (TASZSZ): Január 22-én a párisi közlekedési dolgozók sikeresen végigharcolták az Alain Le Léa.p sziabadonbocsátásáért folyó .harc. harmadik napját. ' Több megyében harci bizottságokat alakítanak a demokratikus saerveze_ tek vezetőinek üldözése elLen és az akotmányos jogok védelmére. V haladó pártok győztek a gualemalai választásokon ’•ágjdi pénteken délután tanácskozásra ültek össze René Mayer miniszterelnök közeli londoni és wash- ingtówi út jóval kapcsolatban. Ugyanis Mayer londoni és washingtoni útja során megvitatja majd a francia frank leértékelésének kérdését és a francia kormány azt szer retné. ha Franciaországgal párhuzamosan Angliában is leértékelést haj. ípnának végre. Az Egyesült Államok, tói pedig különböző engedményeket szeretne kapni, a frank leértékelése .fejében. Az a tény, hogy a francia valuta leéi'tékelését. külföldön döntik ál még szembetűnőbbé teszi, milyen gyarmati sorba süllyedt Franciaor- szág. Pániban úgy tudják, hogy René Mayer Washingtonban 44 milliárd frankovi segélyt kér majd az Egyesült Államoktól, Az amerikai impe" rialisták a -segély fejében azt követe- Ük, hogy az amerikai nagytőke még könnyebben hatolhasson majd be Franciaországba és a francia gyarmatokra, . továbbá azt. hogy Fran- • -:»orarág újabb két hadosztályt küld. függővé a „segély’1 megadását, hogy a francia parlament minél előbb ratifikálja a bonni és párisi egyezmé* nyékét, Jacques Duclos a Francia Kommunista Párt titkára pénteken este a parlamentben interpellációt jegyzett bet, amelyben felvilágosítást kér a miniszterelnöktől a kormány pénzügyi politikájára vonatkozólag, valamint arról, hogy a kormány milyen intézkedéseket kíván tenni a frank védelmére.. Bukarest (TASZSZ): Románia nagy nemzetgyűlésének január 23-1 esti ülésén meghallgatták Potre Nicuiescu képviselőnek, a mandátumvizsgáló bizottság elnökiének beszámolóját. Be* számolója során a jelenlévők viharos tapsa közepette bejelentette, hogy Gh. Gheorghiu-Dejt az egész nép küldötteként választották a nagy nemzetgyűlésbe. A továbbiakban Ni. culescu köáölte. hogy a nagy nemBuenos Aires (TASZSZ): Guatema.. .óban a nemzetgyűlési választások eredményei arról tanúskodnak hogy a feudáiiE-imberiaiista reakció meg" semmisítő vereséget szenvedett. A szavazatok megszámlálása után ki-, adott végleges adatok szerint a nem. zetgyűlési helyek most a következő, képpen oszlanak meg: ft . kormányt támogató haladó pártok tömbjének 48 képviselője, a gualemalai Munkáspártnak három, míg a kormány" ellenes reakciós pártoknak, melyek az úgynevezett ..kommunistáéi! ones mozgaloméban tömörültek. — hét képviselőjük van. zetg-yűlés tagjai között 196 munkás. 132 dolgozó paraszt és 95 szellemi do gozó van. A 423 képviselő közü 308 tagja a Román Munkáspártnak. A Romániában élő nemzetiségek 77 képviselőt küldtek a nagy nemz-t- gyplésibe. Ezután jóváhagyták azokat a ion', deleteket, amelyeket Románia nagy nemzetgyűlésének elnöksége hozott a legutóbbi ülésszak óta. Románia nagy nemzetgyűlésének ülése A csehszlovák kormány iegyzáMien iveleüe a práp \nm katonai attasé és két nissik kiveísépi tiszlviseío visszaírnád Prága (TASZSZ): A Csehszlovák Köztársaság külügyminisztériuma január 22-én jegyzéket intézett a prágai francia nagykövetséghez. A .francia kormány a nemzetközi kapcsolatokban példátlanul áMó intézkedésével 1953. január 16-án el" rendelte a csehszlovák kereskedem! képviselet két munkatársa. Alois Pre. rechte! é; Siavomir Princ le tartózta- ását — mondja többek között a jegy. zék, majd így folytatja: . a francia rendőrség az említett személyekre olyan értelemben igyekezett befolyásit gyakorolni hogy árulják el hazájukat és fejtsenek ki hazájuk érdekeit sértő tevékenységet, A két csehszlovák állampolgár határozott tiltakozása végül is azt eredményez" te. hogy a francia hatóságok felszólították őket a legrövidebb időn belül. hagyják el Franciaországot. Közvetlen ezekután n Csehszlovák Köztársaság és Franciaország között fennálló kapcsolatok megrontására irányuló intézkedésed után a francia külügyminisztérium 1953. január 21.- én önkényesen azt követelte, hogy Vimra őrnagy csehszlovák ka'onaj attasé, hagyja el Franciaországot. A francia kormánynak ezek az iu- ténkedései cies cl! mtétbeft ál-nak mindé a nemzetközi' szokarsa.. A francia kormánynak visointe ke-1'1 « teljes te'etős.-é.get ennek a politikának a következményeiért. A csehszlovák kormány hosszú , időn .át eltűrte a francia katonai at" t a sónak, Gasta do ezredesnek tartózkodását Prágában, noha tudták róte. hogy együttműködött Vlanach. voi! braíisiavai francia konzu. kémcí-o- portjával és egyéb kémszérvezetek- fcel. Víost amikor a francia'kormány minden alap nélkül önkényes intézkedés---két hozott Cseht-ziovákia fran. ciaoiszági képviseöí ellen. ;i cseh" szlovák kortqány kénytelen felszó. Irtani a francia kormányt, hegy azonnal hívja vissza prágai katonái attaséját. Gastáció ezredest. Ugyan, akkor a csehszlovák kormány megvonja a tartózkodás-' engedélyt a prágai francia nagykövetség kereskedelmi osztályának két munkatársé, tói. Bail'ard'tól és Moun-ió'l. A Papagosz-\ormány újból bíróság elé állítja Nikosz Beloiannisz társait Szófia (MTI): A „Hellas Press” jelenti, hogy kedden Athénben befejeződött hat görög hazafi ellen indított per tárgyalása. A hazafiakra sú. lyos büntetéseket szabtak ki. Pénteki athéni jelentés szerint a Pripagosz-kormánynak az a szándé" ka. hogy felülvizsgálja Nikosz Beloiannisz é’.etbenhagyott társainak perét.A kormány fel akarja támasztani a vádat. Nikosz Boloiannisz társai, különösen Eüd Ioaimidu, a hős asz. szonv ellen. — Ennek az újonnan megtrendezés. re kerülő pernek- világos „ célja — állapítja. meg a „Hellas Press". — Amerikai gazdáinak parancsára - Pa* pagosz meg akarja seinmisíter.'. N:* kosz Beloiannisz társait és ezzel egy. időben azt V megkísérli, hogy 'más görög hazafiakat is perbe fogjon, főként Passzalldisí-t. az EDA elnökét aki legutóbb ,a -zaloníki pötvál .isz- táson több, mint negyvon.háramc?.c-r szavazatot kapott. *— Az amerikai megszállókat és monarebofasiszta szolgáikat ’ugyanis nyugtalanítja, hogy az EDA népszerűsége állandóan növekszik a néptömegfek közöt ’ A Papago szék előkészítette perekíp a görög nép fokozott harccal válaszol — szögezi le a „Hellas Press", iljabb beszámolóba! tartanak a népek bécsi békebongresszusán lészive!! magyar küldöttek Tovább folytatódnak a népek bécsi béUekong.resszusán résztvett magyar kiilelőttek beszámolói. Január 2ö-én. vasárnap Szádcczky-Kardoss Elemér kétszeres Kossutlrdíjas akadémikus a szegedi Szabadság moziban tart beszámoló gyűlés' délelőtt .10 órakor. Karinthy Ferenc író Győrött, .a színházban számol be a kongresszusról, r-ggel 0 órakor. Január • 26-án este 7 óral#r a pécsi Nemzeti .Színházban lesz gyűlés, amelyen Szádcczky-Kardos'; Elemér kétszeres Kossuth-dija* akadémikus tart előadást. Január’28- án délután tiat órakor Kiss Zoltán, az Országos Itéketanócs munkatársa ismerteti a népek bécsi békekoügresz- szusának útmutatásait Szómbat-hefy-en a. kultúrottho tubán. yj[ (PK ES I ",' I 'l'l S\ I \' Vatikán és az amerikai imperializmus szoros kapcsolata Olaszország nagytőkése .^Kölcsönözzetek. de nyereséget ne várjatok tőle“ — hirdeti nap, mint nap az igét a Vatikán, Ezzel szemben a valóság azt mutatja, hogy Olasz ország több, mint 140 bankja a Vadkárt kezében van, ahol a letétek és betétek összege a folyószámlákon meghaladja az olasz nemzeti megtakarítások kétharmadát, vagyis a COO milliárdnyi olasz betétek közül 400-ai a Vatikán rendelkezik. A Vatikánnak, ezenkívül még külön bankja is van. a Szentlélek Bank. Természetesen, a Vatikán eme bankjának tevékenységé! nem a szentlélek, h a n em a buy eresz- kedés vágya irányítja. A Vatikán, bankjain keresztül, döntő befolyást gyakorol egész Olaszország gazdasági életére. Nincs olyan jelentősebb pénzügyi vállalkozás Olaszországban, ahotl ne venne részt a Vatikán. A Vatikán, pénzszerzési tevékenységét a magas egyházi méltóságok, megfizetett ügynökök és a pápa üzletemberei végzik. Ezek a ci- viíhen járó, korántsem istenfélő üzletemberek Olaszország minden jelentő s<*bb vállalatában fellelhetők. A pápai üzletemberek egyik legjellegzetesebb alakja Bernardino Nogara mérnök, a pápa pénzügyi tanácsadója. Ez a Nogara elnöke a városi és me- ''őgazdasógi vállalatokat építő Input-. • an Részvénytársaság igazgatóságának, a Háztulajdonosok és Városépítő Vállalatok nagy trösztjének,, a Nyugati Lakásépítő Részvénytársaságinak, a jelzálogbanknak, a Róma: Ingatlan Bt-uek —amely az egyik legnagyobb részvénytársaság ingatlanok 'ételére és eladására — elnöke az Ulasz Déli Vasút Kt-nek, a Moníeca- •>ni vegyitröszlnek — a legnagyobb élasz hadi cs vegyiipari tröszt — elnöke az Adriai Villamos IU-iiek. amely nemcsak az ország legnagyobb tartományainak, hanem Olaszország ű»fontosabb gyarmatainak áramsznh , Kő)tatását, vízszolgáltatását, trádiipa rát, idegenforgalmát, szerszámgép gyártását és a vasúti gördülöanyag- Syártéat in ellenőrzi, Lehetetlen itt Olaszország valamennyi kapitalista vállalatát felsorolnunk, ahol Nogara és a Vatikán többi üzletemberei elnöki, alelnöki és más fontos helyet töltenek be. De ez a felsorolás is megmutatja, hogy a Vatikán kezében tartja Olaszország fő iparágait, fontosabb vállalatait. Megemlíthetjük még azt is. hogy Nogara alclnöke a ínontecailói játékbarlangnak is. ahol a ruletten és más hazárdjátékokon ,i Vatikán milliókat zsebel be. Egyes főbb iparágakban, váMaOkö zásokban a Vatikán szinte kizárólagos monopóliumra tett szert. A Vatikán monopóliuma az építőipar és tőlek- s[>.‘kuláciő„ a Vatikán kezében van az Olaszországban anmyira fontos villamosság; ipar ős energia gazdálkodás, a Vatikán kezében vannak Kóma ős:* sz.es közművei, a villamosenergiater- melő, a víz- és gázművek — és így 'sorolhatnánk tovább. A Vatikán a dolgozó nép bőrén óriási összegeket harácsol össze. Miközben az olasz nép diilcdező házakban, egészségtelen, piszkos és nod'-es lakásokban lakik, a Vatikán ügynökei mesés árakat kérnek dl a telkekért, lakbérekért, a Vatikán a • megfizethetetlenségjg felemelte a római dolgozóik villany-, sízés gazdiját. A Vatikán Olaszország legnagyobb tőkése. Emellett, Olaszország és más országok — Spanyolország, Portugália a délamerikai államok legnagyobb, vagy egyik legnagyobb földbirtokosa. Az olasz, spanyol és a többi kapitalista és gyarmati országok parasztjait az élih-aláii kerülgeti, mert a Vatikán, mint a középkorban, tizedeket, három-öt és nemritkán .héttizedeket hajt he. A Vatikán magas egyházi méltóságai mindenre képesek a pénzért. Olaszországban időről-időre zfijabb és újabb botrányok kerülnek felszínre, ahol kiderül, hogy a Vatikán egyjik- egvik vezetője sikkaszt. Ci.ppica Edoardo, a Vatikán kincstartója Rossini kereskedő, 800 millió líráját elsikkasztotta, — mintegy 16 millió forintot. — amiért, nagy huza-vona után- bőrt önbe került. Az olaszországi haszon csak kis része a Vatikán jöviedelniének, \ Vatikán fő jövedelmét az Amerikai Egyesült Államokból kapja. Amerikáiban, az. Anglia ellen viseli függetlenségi háború győzelmes befejezése idején, a pápa képét minden évben nyilvánosan elégették. Ez volt a helyzet az 17<-t)-as évek. végén, lía a Vatikán jövedelmének 80 százalékát Amerikábó': kapja — az Egyesüli Áillamoktól és Kanadától. — \ Vati-. kánnak üzleti érdekeltsége van az egyik legnagyobb amerikai fémipari : rüsztben, a Süggenheim Trösztben. A Vatikán, a Morgau'hnnk.házmjk, Amerika egyik legnagyobb finánc oligarchiájának a közbenjárására érdekeltséget kapott a kapitalista világ cgnagyciib réztrösztjében, az Aua- cur.i.la Copper Társaságban, a Vatikán részvényese a busás "Sztalóko! fizető Sinclair 0:1 Ccmpaiiynak - ó-s így söre .hatnánk tovább. A Vatikán 1945 ben. csupán a Péteri illérckliől, U.ö millió dollárt szedett be az Egyesült .V lámákban. így gazdagítja a hiszékeny hívők adakozása a Vatikán kin es t á rát. \ Vatikáe, az. amiriku: tökések.tö! kapott magas profit ellenében kötelezte magát, hogy mindenben aláveti magát a világuralomra törő amerikai imperializmus érdekeinek. A Vatikán ezt a hivatalos megállapodást he Is tártja és a lelki terror eszközétől kezdve az összeesküvésekig és a gyilkosságokig tPócspetri nálunk, hasonlói esőt Csehszlovákiában, és a többi népi demokratikus országokban! mindent elkövet, hogy a haladás! megakadályozza. A világ egyik lecmacivobb tőkése és földbirtokosa A Vatikán behatolt, a nyugatemó- pai kapitalista országok és gyarmataik gazdaságát)* is. A Vatikánnak érdekeltsége van a ruhrvidéki acélos széniparban, a német imperializ" musnak ebben a gyilkos feqyvert- gyártó műhelyében A Vatikán kezében tartja Svájc egyik legnagyobb bankját, az „E'ectro BanlC'-ot, a Va_ tikán ellenőrzése alatt áll több- olyan nagy francia bank, amely a gau'J-e- fasisztákat és a Vatikán irányítása alatt álló francia katolikus pártot, az MRP"! pénzeli. A Vatikán kezében van a Francia-Olasz Bank. amelynek útján behatolt az iraki olajéide-keif- .-égsk'oe, a Vatikán kezében van a Spanyol-Amerikai Bank. .amely a töbLi közölt az Argentínába mentv kii.t magyar fasiszta söpredéket is pénzűi. A Vatikán kezében vannak Argentína és Kanada elektroipari társaságai Buenos Aire-s-nek. . Ar" gentina fővárosának kÖTművci, — akárcsak Rómában Buenos Aires több lakónegyede, nyilvánosházai. A Vatikán kezében van Dél-Ameriko több aagy gumiipari, bányaipari és textilipari vállalata. A Vatikán gazdája Mocambique és Angola afrikai portugál gyarmat több bányájának és ültetvényének. Végnélkül sorolhatnánk azoknak a vállalatoknak, bankoknak és érdekeltségeknek ne. .-e':t. ahová a Vatikán kinyújtotta c-ápjait. A Vatikán a világ egyik legnagyobb tőkése, a világ egyik legnagyobb földbirtokosa, a hftiadá}' megátalkodott ellensége.. A Vatikán és az úri Magyarország A Vatikán az úri Magyarországon hatalmas jövedelm.'t biztosított mu* gártak. Az úri Magyarország. :gr,r jollemzö né.déja volt ’Vai-;:l:i '' klérus, sötét, elnyomó üz'c’i politikájának. Az egyház Magvak Tszágon 830 szer hold töddel rendelkezett nogV egyházi adót szedett, ezenkívül qagy állami támogatást kapó’: Az egyházak 1938—■-39-ben mintegy 102 millió pengőt kaptuk az, államtól, a nemzeti jövcde'em 2.1 Százalékát, ami nem csekély összeg, különös»'«, ha arra gondolunk, hogy á Horthy-úJ- sizinus söté' éveiben -1938s—39-‘oen katonai célokra az összes közti. beruházás oknak 86» százalék-.’: ■> szociális éií kulturális 'célokrr- • " cgont, még néni is egészen t ? százalékú' fordították. Saianvábftp a megye egyik gazdagabb birtokosa s. pécsi püspök. ség és pécsi káptalanság vojt. A pécsi püspökség és pécsi kapta an..-ág 49.563 katasztráiis hold földterülete milliókat jövedelmezett évente. A földbirtokok összértéke 22 millió aranypengő volt. ami a Zscnuay- gyár dolgozóinak 50 évi munkabérét tette ki. Az egyház tulajdonát képezte Pécsett 38 bérház :•«>. Közti'ü,U Kardoss Kálmán utca 11 13 szánj alatti bérház értéke 90 ezor pengő, a Hunvadkutcai 144 ezer aranypengő voW. A püspökségnek és székes- egyháznak külön takaríkpénztára volt, társtulajdonosai voltuk másik négy banknak, részvényesei más 9 hátuknak, több gyárnak, bányának. Az egyház vezetői szoros üzleti kapcsolatot tartottak fenn a nagytőkésekké!. Dreher JenőveJ. aki 14.8 millió pengő vagyont, és 650 euer pengő évi jövedilni:-t vallott hé. Cho. rin báróval, aki 1940-brn kc-reken 10 millió pengő vagyon* és> 621 ezer pengő évi jövedelmet vallott; be — és a többiekkel. A valóságos vagyon és valóságos jövedelem terme* szelesen sokkal több volt. ( ......láttuk , — mondta Hagyó.Kovács Gyula. a Grósz-pqr, ogyip 'lí'-plezett gyii. kosa, — hogy ezekkel a . nagytöké* sekkel való kapcsolatunk révén rén. dünk komoly spekulációs lehetőségek hez jutott.” Ezeket a spekulációs lehetőségeket a magas egyházi mél- tóságpk alaposan ki i- használták'.'a magyar pép nyomora és műnké,« árán óriást vagyoni zsebeltek he. Ennék a vagyonnak egy része u Va. tikán kincs :siáráb;i vándorolt. A Vatikán a magyar nép egyik leg- k egyetlenebb kizsákmányoló ja .volt a múlt rendszerben. Igv aztán neui cao. dáta.tos, hogy a Vatikán minden erő* vei vissza akarja szerem1 knta’mát. az amerikai impería'istákká.! iqvütt háborút készít elő, Ö6®zeesküyésc^et sző a magyar nép, "V. n. * De a ki zsákmány ;'ú- ideje léiért. \ Vatikán fs-lett elhaladt r&rté- nciem A nagytőkés Vatikán hiába iiostcrkedik. Népünk ébersége meghiúsít ml”;!, n összeesküvő ki'érteje!, mindén olyan 'örekvés*. mini-' .i ki. /.sákmányo ás vbszaű' '’úsá! "zz:i