Dunántúli Napló, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-18 / 15. szám

»63 JANUÁR 18 V P P LO 5 Megyénk termelőszövefkezefe’nek életéből A szénbányászat e^yen’etos termeléséről MAKKOT GYŰJTENEK, KOSARAT FONNAK A Mohács.szigeti Vörös Fény tér- •he'öszövetkezet a i.éli napokat is jól kihasználja- A tagok rendszeresen le­járnak fát galyaznL a nődolgozók rendszeresen járnak makkot gyűj­teni a 16 dolgozó naponta 192 kiló ®akkol tud összegyűjteni és ez a mennyiség 38 sertésnek biztosítja a napi takarmányt. Nagy gondot fordítanak a csoport vezetői és tagjai a gépek és gazda­sági szerszámok kijavítására is. Ed. dig a gépeknek és szerszámoknak 80 százalékát kijavították. Még négy vetűgép javítási munkája van hátra. Jmit néhány nap múlva elvégeznek akkor teljes készenlétben állnak a tavaszi munkák beindulására Gondoskodik a tez arról is. hogy kosarakkal ez évn is elássa magát. Stkora János elvtárs. akit azzal biz. tak meg. hogy kosarat fonjon eddig W kosarat készített és ezzel, vala- mm} egyéb házimunkával két hónap a*att 50 munkaegységet szerzett. 18 CSALÁD BELÉPETT A TSZCS BE A kákiosí Uj Barázda tszcs az aszályos év ellenére is szép ered- ményt ért el a növénytermelésben. A tagok között munkaegységenként e9Y kiló 16 deka búzát, 38 deka ár- Pát egy jjüó 86 deka cukrot. 64 deka burgonyát 94 deka saénáit és Pógy forintot tudtak kiosztani. A községben az eredmények láttán löbb dolgozó paraszt a nagyüzemi gazdálkodás útját választotta Né- hány hét alatt 18 családdal emelke­dett a kákics! Uj Barázda tsz/^s lét- ^TOa. A földterületük és az állat- "Sományük is jelentősen fejlődött és Révben a község szántóterületének 'úbb. mint 40 százalékán aagyüze. ,n' gazdálkodás folyik, Építkeznek, szénporos téglát ÉGETNEK Jól megszervezték a téli munka- kat a béri Uj Elet terme’.ósziövetke- *rtben, minden tagnak bőven van ^unka a csoportban. A tsz vezető. S;(J gondoskodott arról, hogy bizto- s,tsa a munkalehetőséget. •lói szervezett munkával a tél fo- Yamá'n hatvanezer szénporos téglát égettek amelynek számát tavasziq 10 ezerre emelik. Építettek a tél .^•yamán My ^ 150 férőhelyes sertés- °‘at. 500 férőhelyes baromfiólat. te-' a;*ót alakítóát 20 lónak és 20 uovendák-szarvasinarhának di rövi­desen elkészül az 50 férőhelyes te- hénistálió is. , A csopvrttagok egvrésze trágyát drd a földekre, amit a traktor azon- * le is szánt. Most készítenek elő ,V®1 hold újfé’epítésü szőlőt,1 amely- n®k forgatják ;j talajt. A kertészetü­ket is a téli hónapokban hozzák rendbe. Készülnek a melegágyak a korai palántamagvak elvetésére. A termelőszövetkezet tagsága fog­lalkozik a háziiparral is Eddig 400 darab konyhaseprőt készítettek, de tavaszig még 900 darabot fognak ké­szíteni, amelyből jelentős jövedelem­re tesz szert a csoport. Az 1300 sep­rőért összesen 18 200 forintot kap­nak. Két tagot kosárfonással bíz­tak meg, akik eddig 60 darab kosa­rat készítettek. A osoporttagok a munka mellett tanulnak is. A szakmái oktatásra 26 tag jár. a politikai oktatásra 25 tag. ahol megismerkednek a szakszerű gazdálkodással és a politikai kérdé­sekkel. A TAVASZI MUNKÁKRA KÉSZÜLNEK Lendületesen folyik a vetőgépek es a kocsik javítása a nagyárpádi Uj Alkotmány termelőszövetkezetben is. Eddig két vetőgépet és két kocsi, nak az oldalát javították ki házilag. 1953-ban még nagyobb munka­fegyelemre van szükség, mint az elmúlt évben. Fokozott szénterme­lésünket csak úgy tudjuk biztosí­tani, ha a műszaki vezetők párt- bizottságok és szakszervezetek na-, gyob nevelőmuukát végeznek a dol­gozók között. Tervünk teljesítését csak szilárd munkafegyelemmel tud uk biztosítani. Petőfi-aknán január 13-án ösze- ült az üzemi háromszög és öt rend­bontó, — Kiss István (30), Beiter József, Sápi Béla. Streili Andrásné és Elesz Ádám — ügyét tárgyalta. Ezek a dolgozók nem a terv telje­sítéséért harcoltak, hanem fegyel­mezetlenségükkel csökkentették az eredményeket. A szakszervezet fel­figyelt erre és fegyelmi elé állí­totta őket. Sokszor megtörtént, hogy Cukor János üzemi bizottsági elnök behívatta Kiss István (30) csillést, aki havonta négy-öt bum- lit csinált, hogy beszéljen vele: ne A gazdasági szerszámok csaknem készen várják a tavaszi munkák meg­indulását. A nőik is kiveszik a részüket a téli munkákból. Segítenek a trágyahor­dásnál, előkészítik a. tavaszi vető. magot, árpát, zabot éá bükkönyt sze. lektoroznak. PELLÉRDEN BEFEJEZIK A SM.OZAST, DE ELMARADTAK A MÉLYSZÁNTÁSSAL Néhány nap múlva befejezi a siló- zási tervét a pellérdi Alkotmány ter­melőszövetkezet A si’.ózási terv o- készítésével biztosítják az állatok átt emeltetését. A két darab vetőgép javítását be­fejezték. A kilenc dajab vaseke új. éles vassal felszerelve várja a tava­szi munkák beindulását. A jó munka mellett hiányosságo­kat is lehet találni a csoportnál. Nem végezték még el 25 hold földön az őszi mélyszántást. A tsz hat pár lófogata fuvarozni jár. az őszi mély. szántás pedig elmaradt. mulasszon műszakot, mert sok kárt okoz vele. Kiss István (30) sokszor megígérte, hogy nem mulaszt töb­bet igazolatlanul, de soha nem tar­totta be a szavát. Hamar elfelej­tette ígéretét és újra bumlizni kez­dett. így 1952-ben ' Kiss Istvánnak összesen 55 mulasztása volt. Tár­sai. Beiter József 48, Sápi Béla 4-6 Streili Andrásné 40, Hesz Ádám pe­dig 39 műszakot mulasztottak. Ezek a dolgozók fegyelmezetlenségükkel súlyos hibát követtek el. amiért megkapták méltó büntetésüket. A dolgozók azt követelték, hogy azon­nal távolítsák el őket Petőfi-akná­ról a becsületes dolgozók közül. Helyes, hogy a dolgozók állást fog­laltak és nem tűrték tovább, hogy egyesek felelőtlenül megkárosítsák népgazdaságunkat. Ne tűrjék a jö­vőben sem a hasonló eseteket, lép­jenek fel keményen a rendbontók ellen. Ezzel is segítik majd akná­jukat a terv maradéktalan teljesí­tésében. Állandóan foglalkoztat minket, műszakiakat a kérdés: hogy bizto­síthatnánk üzemünk egyenletes üte­mű termelését, hogy biztosíthatnánk a rendszeres százszázalékos terme­lést. Amióta András-aknán dolgozom, sok új tapasztalatot szereztem és több olyan tapasztalatot adtam át pécsbányatelepi dolgozóknak, ame­lyeket jól hasznosíthattunk a ter­vek teljesítésében. Kedden, terme­lési értekezletet tartottunk. Ezen az értekezleten is az volt a főtéma: hogy biztosíthatjuk üzemünkben az egyenletes termelést és hóvégére a terv teljesítését. Műszaki és fizikai dolgozók összefogva egy célért har­colunk: egy csillényi szénadósságot se vigyünk át a következő hónap­ra, s már most januárban rakjuk le a negyedévi terv teljesítésének alapjait. A termelési értekezleten elhatároztuk, hogy minden körlet­ben patronáljuk a legfontosabb munkahelyeket, amelyek a jövő ter­melését biztosítják. így vállaltuk I Óbart Antallal, Danyi Lászlóval, hogy a jelenleg hajtott három gu- rítót, amelyekből hamarosan fejté­sek lesznek, patronáljuk és első­sorban mi felelünk azért, hogy e hó végére, illetve február közepére el­készüljenek. Felelősségvállalásunk egyben azt is jelenti, hogy az ott dolgozóknak fokozottabb segítséget, műszaki támogatást adunk a mun­kához, mert csakis így tudják be­tartani a kitűzött határidőt. Nemrég tettünk intézkedést a napi 480 perc jobb kihasználása érdeké­ben az elővájási és fenntartási csa-' patoknál. Azelőtt úgy szervezték András-aknán ezeknél a csapatok­nál a munkát, hogy a csapatok tag­jai maguk készítették be munka­helyeikre a szükséges fát. Most két dolgozót bíztak meg azzal, hogy az ötödik és hatodik szinten ellássák az elővájó és fenntartó csapatokat anyaggal így a csapatoknál dol­gozó szállítócsillések amikor ki­viszik a rendezőre a teli csillét, mindjárt beszállíthatják az ácsolás­hoz, biztosításhoz szükséges fát. Ez­zel megszüntették azt a régi és „be­vett“ szokást, hogy a fenti csapatok reggeles műszakon csak kilenc, tíz óra felé látnak munkához, inert előtte az anyagszállítással vesződ­tek. Ezzel a munkaszervezéssel reg­gel hat órakor megkezdődhet a munka, a csapat tagjai jobban ki­használhatják a munkaidő 480 per­cét. Az egyenletes termelés segftAj* most már a mi üzemünknél te az eredmények naponkénti értékelése. Az aknászok az aknai pártbizott­ság javallatára megfogadták, hogy naponta értékelik a dolgozók elért eredményeit és ezt a szakszervezeti bizalmiak tudomására hozzák, hogy azok a következő nap műszakján mér közvetíthessék ezt a csapat tagjaihoz, megdicsérjék „ az élen­járókat és felelősségre vonhassák azokat, akik hátráltatják a tervtel­jesítést. Trinter Béla 13-i teljesít­ményét például még ugyanazon a napon értékelték: 118 százalékra tel jesítette napi előirányzatát. Bocz József szakszervezeti bizalmi 140 százalékot ért el, Uranka Lajos ugyancsak 140 százalékos eredmény­nyel büszkélkedhet. De az értéke­lések nemcsak a jó eredményeket hozzák felszínre, hanem megmutat­ják azt is, hol van javítani való. Langauer Nándor, a Kálmán-csapat tagja például csak 66 százalékot ért el 13-án, Az alacsony teljesít­mény figyelmezteti a szakszervezeti bizalmit: többet kell vele foglal­kozni, törődni, többet kell neki segí­teni, mert nehézségei vannak.^ Sok termelést gátló nehézségűnk volt már az ürescsilleellátásban mu­tatkozó hiányosságok miatt is. Ezért most Spirich és Albrecht elvtársa­kat tettük felelőssé azért, hogy az ötödik és hatodik szinten biztosítsák az ürescsillét, kísérjék figyelemmel, mennyit dolgoznak a lovak a szál­lításnál. De nemcsak erre ügyel a két műszaki vezető, hanem arra is. hogy minél nagyobb segítséget nyújtsanak a fenntartó csapatok­nak. A termelés egyenletes ütemű emel­kedését segítette az is, hogy két fejtésünk kivételével valamennyi­ben éjszakai előkészítés folyik, ami azt jelenti, hogy az éjjeles harmad dolgozói termeléskész állapotba hozzák a fejtéseket. Ezek a módszerek segítették üze­münket abban, hogy a decemberi 80—85 és az éveleji 78—80 száza­lékos teljesítménnyel szemben ma már elértük a 90.4 százalékos havi átlagteljesítményt, 12-i tervünket pe­dig 94.5 százalékra teljesítettük. A hónap végéig pedig elérjük a 100 százalékot. Elmondta: Kolb Vilmos helyettes bányamester, Pécsbányatelep, András-akna. Azokban a termei őszövetkezeti csoportokban, ahol n téli hónapokat is jól kihasználják jelentősen emel kedik a közös vagyon, de a tagok keresete is jóval több lesz. Feladat az hogy azok a csoportok, ahol egyáltalán vagy csak részben foglal koztatják a tagokat. ott sürgősen számolják f;'. azt a káros nézetet, hogy „a téli hónapok csak pihe. nősre jók." Meg kell erősíteni a mu nkaszervezeteket, javítsák a munka- fegyelmet. gyarapítsák a közös vagyonit: s úgy szervezzék a téli foglal­kozást hogy az a termelőmunkára való felkészülést, a magas termés­eredményekért folyó küzdelmet. szol« álja. Petőfi-aknán eltávolítói ták a műszak m ul aszták at KATONÁK KÖZÖTT A LAKTANYÁBAN ... . ! [udvarára a sö­LJ*_tiH/tn«Vola | téttel cqyüu rá. Uoruj a csönd. A tóg.alkozásnak. va- Cs°ráoak vége, a növendékek körülülik a kályhákat, asztalokat, és beszélget. ?e*t Egyik helyen az .új faliújság ervezetét beszélik meg, másutt sza. adsáq alatti élményekről folyik a Az egész napi kemény, becsü- ,e.ie® munka után jól esik a takaró- °előtti csendes beszélgetés, A laktanya azonban nem mindé. •üUt ilyen csendes. Az egyik épület e‘°l harsány énekszót hoz a szél: ,!>Szulikó'’ dallamai hömpölyögnek ‘Ovegőbcn. Az épület 'egyik osztály, érmében az énekkar gyakorol. Az italokat ‘ székeket ös-zetolták, a r®m egyik fele így szabadon ma. üt. Az előadói emelvényen most a v6rmester tiszt elvtárs áll, A harmadik szólam következik mondja, miközben hegedűjévé' j^gadja a hangot, — Úgy búgjon ez e> 1*5°am’ m^nt a harang .. De nem Sr Jla csak ,,szépen’1 énekelünk. mau**" ® szövßget is. Akkor iík ^ megy. Mert hiába énekei- trnL például „zúgjatok csak ktorok”, ha úgy állunk köbben, r, nt egy fadarab. Fütse át dalunkat szenvedély, a belső tűz! elvíá nem kell erre figyelmeztetni az latf-rs‘akat. Feledve a napi gyukor. haT,- ®da!'mait, kiköhögve az egész- j^P^szabadontartózkodás rekedtsé- m tisztán, üdén száll a hang és n„. * ®ár tvem is a klubestre gondol- Szülikó növen<i®kek hanem a távoli lom !** n*ncÄ takarékossági mozge. m e’vtársak! — kopog közbe a kar. 3Z ,eF °ivtárs, — Ami három taktus. hirt<i*i?m ,taíctus- hí kell o hangot elhalj Milyen lenne, ha a klubesten ás a l?atn^nk a Ihásodik taktus után vran^,rnac^^ccrt csak a zenekar ját. ÍÁnftyendékek | ^«-nevetnek------—r------------!Az imént még Ol Ta nA-,n a hangulatától el­honit nézö a da ,°®élyosult tekintetek felcsillannak fga b za van a karmester elvtársinak 1 ' ’"yen is lenne ... A próba folyik tovább. Egy másik épületből dobhártyaha- sogató füttyszó vidítja fel az éjtsza- kát. Ha kicsit hamisan is. de a .Ha­zunk előtt faragnak az ácsok’1 dal- amát zengi. Mikor aztán a csigasze- ges csizmák dobbantésa is megre­megteti .a falakat és meghalljuk a láthatatlan vezénylő szavát ..Egy— kettő—három -négy. bal. dobbants, vissza, előre” — akkor már bizo- nvos, hogy emltt egv tánccsoport gyakorol. A növendék elvtársak lerakták a zubbonyt, sőt még az ingüket is- ki­gombolták. A tánc alaposan befűt, őbban mint egy ro-sz kályha, kü- 'önöse.i ez a tánc: a sámsoni leqé- nyes. Németh Ferenc elvtárs. Kisasszony fáról bevonult növendék irányítja a héttagú kicsiny csoportot. Ért hozzá hisze-n tagja volt a Győri Vagon­gyár kultúrcsoportjának. mely az első országos versenykor a budapesti fesztiválon Rákosi elvtárs előli sze­repelt örül is. hogy,itt. a néphad­seregben sem kell lemondania a kul. túrmunkáról, sőt több lehetőség var ■á talán, mint másutt. A nini munka ni«« minden _______ este ösz­sz ejönn&K táncosom .sein kell őket külön összehívni, meghívót sem kell kiküldeni, az ajtóra sem szegeztek ki láblát.. azzal a felírással hogy „tánc­próba”, mégis mindig mindenki meg­találja a helyét. Pedig nem egy fa- 'uböl, sőt még mm is egy megyé­ből valók ezek a katona-táncosok. Pest Szolnok, Baranya Vas. 'Békés megyék képviseltetik itt magukat és mindegyik növendék megyéiének nemcsak sajátos zamatú beszédét, ki­fejezéseit, hanem táncait is magával hozta. Csak az a baj. hogy ezek a táncok — párostáncok. Azonban el óbb.utóbb nem lesz nehéz talá’ni egy olyan „civil” kultúrcsoportot. amely ezen a területen kisegíti a növendékek tánccsoportját. Talán a kultúrcsoport készül, — és segít megoldani ezt a problémát hiszen azon résztvesz egy pécsi leánygim­názium, az óvónő és tanitónöképző is. — Jutalomképpen rendezhetjük mi ezt a klubestet — újságolja Németh Ferenc. — mert megnyertük az egy. ségek közötti kul túrversenyt. A ju­talmat még tetézi, hogy a klubestre megkapjuk az úi ruhát, csizmát is.' Méghozzá kimenőt — vág köz­be az egyik nekimelegedett táncos. nem ilyet, amilyenbe a déli ha- "anaszó is behallatszik ... nehéz eldönteni, hogy a szombati klubestnek* a .'ukszaru csizmának, a DISZ.'iatalok látogatásának vagy magának a tánc. nak. dalnak örülnek-e jobban a isztiiskolások. De mindegy az egy -a bizonyos: a klubes‘ jól fog -ikerülni! Hiznny. Válasz a mecsekaljai, ptüérdi és nagykozári utasok kérelmére A Pécsi Közlekedési Vállalat köz­li a mecsekaljai dolgozókkal, hogy kérelmükre mindennap 7 óra 35 perkor a^Széchenyi-tér felé autó- buszT indít. Nagyforgalmú piaci na­pokon esetleg előfordul, hogy né­hány percet késik a kocsi. De a vállalat így is biztosítja, hogy úgv a dolgozók mint a diákok még nyolc óra előtt beérjenek a vá­rosba. * Azt a kérését az utazóknak, hogy a szigeti vámhoz váróbódét ■ épít­sünk. egvelőre a vállalat nem tud­ja teljesíteni, de a lehetőségekhez képest azon lesz, hogy a régóta kért váróbódé mielőbb elkészüljön. A pellérdi utasok kérelmére közli a vállalat, hogy-a közlekedési ren­dészeti szabálvzat értelmében nem tehet különbséget pellérdi, patacsi vagy mecsekaljai utas között. így tehát a kocsik indulásakor a ka­lauz nem válogathatja ki a külön­böző községbe utazókat és nem hagyhatja le azokat, akik kisebb távolságra utaznak. Ä pellérdi uta­sok érdekében a vállalat kéri, hogv piaci napokon a szigeti vára felé utazók a 16.45 órakor az Istenkútig közlekedő autóbuszt vegyék igény­be, melyet a vállalat január 15-től indított a nagy forgalomra való te­kintettel. Ezzel mentesülne a 16.45-ös pellérdi járat. A nagykozári dolgozók kérésé­nek eleget téve a Pécsi Közlekedési Vállalat 19-től, hétfőtől kezdődően a Széchenyi-térről Nagykozárba autóbuszjáratot indít. A kocsihiány­ra való tekinteüel két járat indul. Az egyik a Széchenyi-térről reggel 5.30-kor indul, Nagykozárró] vissza 6 órakor, a másik délután 15.30-kor Nagykozárró! vissza 16 órakor. . Bakán József igazgató. KÉT ÉV SZÁM — KÉT VILÁG Nemrég u II. számú sebészeti klinikán egy világviszonylatban is ritka szívműtét zajlott le. Az erről szóló alábbi írás megmutatja, hogyan kell szolgálni az orvostudománynak az cm béri életet. »,A cikk rávilágít — írja lévőiében tír. Talmit László — a szocializmus útján baladó orvosok tól- nyemó többseiének ama véleményére, mely a szovjet vezetők meggyilko­lásának esztelen módját a legelvetemültebbnek és legaljnSahbnnk tartja." 1952 december 12. a pécsi 11. számú klinikán n.agy n sürgés-forgás. A kli­nika egész személyzete és orvoskara alpon van. Szivopcráció fesz. Azelőtt ez elképzelhetetlen voít, ma a haladó ‘udomány kezében van ennek a mű­tétnek a lehetősége is. * A beteg egy fiatal lány. Mikor a műtőasztalra teszik, karján előbukkan egy tétovád szóm. melynek tótiára -önkéntelenül is cvszámok jutnak szü mkbe. 1014: a dühöngő fasizmus éve, mely az akkor még 14 éves gyermeket sem kímélte. Auschwitz és Birkenau halál­gyárai. Milliós félrevezetett tömegek a halál szolgálatában szövetkeznek az „alacsonyrendű fajok" kiirtására. Hí- yatáscs «gyilkosok „új rémiét, új er már „ szombat esti klubest — amire KölcsöC“ hirdetnek. „Üzemek" állnak a halál és pusztítás szolgálatában. 1952. Az egész klinika mozgásban van. Problémák merülnek fel. Milyen legyen a selyem a szív bevarrásóhoz. Vastagabb vagy vékonyabb cső kerütl- jün-e a légcsőbe a túlnyomásos alta­táshoz? Az o]#ra teur, a kiváló sebész pro­fesszor, ellenőriz minden*, majd mo­solygó pillantásával megnyugtatja a beteget, aki bizalommal tekint orvo­sára. Megkezdődik a műtét. Az arco­kon feszült érdeklődő várakozás. Meg­nyitják a mellkast. „Tüdőt feljebb fújni!" — Mennyi a pulstrs? — Érfogót! Utasítások repkednek. A munkatár­sak némán cselekszenek egy akarat, egy cél érdekében. A sebész újjá már bent van a szív pitvarában. Matt! í tágítás megtörtént. Ki* vér frecoaem a srivb&l. „A varratot összehúzná!* Kész. A vérnyomás azonnal jay.uk Bevarrják a mellkast. A műtét »fke­rült. Az orvoa legyőzte a halált i megmentett egy életet, meflyet tömeg- gyilkosok el akartak pusztítani. Egy egész klinika dolgozott egyeWen em­berért. Két évszám, !ké! világ. Amott a ha­lál és pusztítás, emitt az élet é» épí­tés. Lehe4-e kétséges egy pfffcrnatlg te, hogy mi a feladatunk, és bol a bo­lyunk ? Lehet-e kétsége» egy pStenatlg it, hogy mindannymniknak, akik «nbert életekért harcolunk mindén nap, miért kell még kihsdewünk és miért kell még harcolnunk? Ha mindazt itérezzük, akkor a gonoszság bujtoga- tói, a halál gyárosai és az új háború gyujtogatói csúfos vereséget szenved­nek. Or. Faludi Lásd«

Next

/
Oldalképek
Tartalom