Dunántúli Napló, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-05 / 285. szám
4 NAPLÓ 1952 DECEMBER 5 A Pécsi Kohssmű békebizottságai a munkafegyelemért A Pécsi Kotksamű dolgoséi évek ót« versenyeinek az éliüzemcsiillagért. November 7-re, végre beteljesült az évek vágya: az étüzeni jelvényt sikerült elnyerni a Hungária Vegyiművektől. A Iluingária Vegyiművek dolgozói a csillag átadásakor természetesen fo- gad'koztak, hogy visszaszerzik, dohát ez nem megy olyan kön.nyen, A Pé esi Kokszmű dolgozóiban él az akarat, bogy a nehezen megszerzett kincset december végén nem adják ki. Hogyan akarják elérni ezt az eredményt? Elsősorban is a politikai fel- világosító munka megjavításával. A pártszervezetek és a szakszervezet agilációja fokozódott. A meggyőzés fő módszere az egyéni agitáció volt, de amellett nem hanyagolták el a tö- megagitáció eszközeit sem. Ugvneve zett „objektív1* okokat nőm Ismertek el. A délutános műszak párttaggyű- léseit, pártnapjait és egyéb összejöveteleit például műszak végén., 10 óra után tartják. Es a dolgozók természetesnek veszik ezt így. A békebizottság nem vette ki kellően a részét a munkából. A Koksz- mű dolgozóinak mintegy 50 százaléka pórtonkfvüli dolgozó, a békebizotlsá goknak nagy működési 'lehetőségük és felelősségteljes feladatuk van. A békebizottság azonban nem hullhatta elvégezni n feladatát, mert csak egy békebizottság volt az üzemben, a nappali harmadban. Ez az egy békefoi- zottság — munkája bár az utóbbi hónapokban javult — de még mindig nem tudatosi’otta megfelelően a béke jelentőségét a dolgozók között. Az egységes pártvezetőség és a bé- kobizoMság elnöke szerencsére nem vakut1 el a sikerektől és megjötta ezi a hiányosságot. Az egységes pártve- zetőség, a mu'lt héten tartott vezetőségi ülésére meghívta a békebizottság elnökét, Arnoild István elvtársat és megbeszélték, mit fognak tenni. Elhatározták. hogy először is új békehizoltságokat alakítanak m cink a-harm adónk ént. Az új bék «bizottságok vezetőségében nagyobb részt párto.nikfvü!i sztahánovisták vefcz n>ek részt: Mester József, Csorbíts Mihály, Géczá Gyula, Arató János és a többiek. Ez igen helyes és követendő módszer lehet egész megyénk üzemi békebizottságai számlára. A párton- k,ívüli sztahánovisták a párton.kivfilll tömegek élenjárói, akik köze! állnak ahhoz, hogy pártunk tagjelöUjel, tagjai legyenek, akik a,z üzem első béke- harcosai s tettekkel bizonyítják be harcos békeakaratukat. Úgy az üzemvezetőségben, mint a dolgozók között szinte rendületlen az a hit, hogy az élüzeni csillagot megtartják. A november havi tervet 103.3 i. százalékra teljes fi ették, tehát eddig I jól megy. A dolgozók lendületesek. lelkesek, kemény fogadkozások látnak napvilágot. De vannak még lógósok is. Akadnak még bumlizók, mint például Papp Antal ürítő, Akadnak még munkakörben „lógók**, mini! például Orsós János kátrányüzeimi segítő. A békebizottság helyesen a munkafegyelem megjavítására fekteti a fősúlyt. Valóban: jó agitáció, jó munkafegyelem, jó termelés, felsősorba in ettől függ, hogy megtart jak-e az él- üzem csillagot vagy sem. Ezért a békebizottságok különös figyelmet fordítsanak a mulasztó és „lógós“ dolgozóikra. Papp Antallal például, másnap, alighogy bejött a mulasztás után. mindjárt beszélgetett Arnold István elv-társ békefelelős. A munkafegyelem agitációjámak a legdöntőbb fegyvere a személyes példamutatás. A békebizottságok tagjainak nagyrésze példamutatóan kiveszi a munkáiból a részét. Csorbics Mihály sziahánovista, a bék ebi zott súg egyik vezetőségi tagja példáiul a Kokszmű egyik legjobb dolgozója. A nagy hőségben a kemencék mellett dolgozik és fáradságot nőm ismerve segít társainak is. hogy megtarthassák ar, élüzem csillagot, hogy legyein gáz Pécs dolgozóinak, hogy elég gázt tudjanak termelni a pécsi Porce’án- gvár ,al a gíitk ran one é in e k, a-hol a November 7 Erőmű magasfeszültségű szí getelőit égetik. EGY SZÍNHÁZI PRÓBÁN „4 mi munkánk is aktív honvédelem“... A nézőtér sötét és üres, Csák a kihaltan ásító széksorok között felállított asztal mellett ü( néhány figyelő ember. A színpad azonban úszik a fényben és a háromfailu, elegánsan berendezett szalonban emberek küzdenek, szenvednek vagy örülnek, Iélekzetóllító gyorsan peregnek az események. A Pécsi Nemzeti Színházban vagyunk, az új bemutaló: „A második front mögött** próbáit nézzük. Vágyim Szobkó művének harmadik felvonását, annak is a befejező képét próbálják a Pécsi Nemzeti Színház művészei. A darab a második világháború végefelé játszódik íe és a végső kép éppen a háború és általában az imperialista háborúk mozgatóerőit leplezi le. Az angliai uriház szalonjában a zöldtapélés, faburkolatu falak, drága, bordó, fényes virágokkal átszövött huzatu bútorok között látszólag nvugodlan. csendesen folyik az élet. De a hamu mélyén ott izzik a parázs, a csendes élei gyilkos vágyakat, harácsolási lázat mindenáron érvényesülési törekvéseket takar — azaz nem is takar. Markov, az angol úri- házba érkező szovjet követség! atassé egy pillantással átfogja a képet: a Crosby család fejét, fe’eséeét, leányát és annak vőlegényét az amerikai ezredes: Sam Gibson kormányozza. — Az olyan köztiszteletben álló és becsületes hölgyek és urak tanúskodása, mint a jelenlevőké, minden kétségen felül áll — állapítja meg a «zovjet őrnagy, aki tudja hogy az egé*z úri família hazudik. aki tudja hogy egy erőszakkal elrabolt szovjet repülőfőhadnagynő éppen Gibsonnak és társainak „köszönheti“ becstelen elrablását és amerikai koncentrációs táborban fogvatnrtását. — Ez magától értetődik. A jelentés még ma elmegy kormányomhoz. Undd tudják meg Moszkvában, hogy a volt hadi- foglyokkal szemben itt semmf erőszakot nem alkalmaznék. Senki nem hurcolja el őket lakó- helyükről, nem adják át őket a legelső járőrnek, nem cipelik őket koncentrációs táborba és nem kényszerítik őket arra. hogy hűriének legyenek hazájukkal szemben... A szalonban mind feszültebb lesz a légkör. Az amerikai és a többiek is megérzik a halk. nyugodt hangon mondott, vagy inkább suttogott hangok élét. az ulvaria* szavak mögé rejtett gyilkos gúnyt. A rémülettől el. sáriadnak, a tehetetlen gyűlölettől ökölbe szorul a kezük, eireked hangiuk. Azután nyílik az ajtó és belép a halottnak hitt, e'rabolt pilótnnő. Es ekkor ismét megszólal 9 szovjet őrnagy, most a megvetés teszi súlyossá, döbbenetessé mondanivalóját: — Megállapítom, hogy Tatjana Jegorova tegnap délutántól kezdve koncentrációs táborban élvezte az önök jóvoltából az amerikai alkot- . mányban biztosított ősz sies szabadságjogokat. Biztosították a sznbrtd- sáaát. Szöges dróttal .1 elvetésem anyaga min denesetre némi módosuláson megy ál. Nem állíthatom, hogy Tatjana Jegorovával szemben senki sem kísérelt« meg az erőszak alkalmazását. hogy senki el nem hurcolta, el nem csalta a lokóhAyéröd, hogy senki nem adta át az első járőrnek: hogy nem cipelték koncentrációs táborba .. . hogy nem akarták hazája elleni hűtlenségre kényszeríteni. Mert miről adjad: jelentést? Egy mesebeli házról“! Vary a hatos számú amerikai koncentrációs táborról? Mire értékeljem négy angol és egy amerikai állampolgár megbízható közléseit? Feddhetetlen jellemű hölgyek és urak!... jelentésem mindenesetre igen érdekes lesz. Azután lehullik a füg göny és a nézőtéren felgyullad a fény. A kisasztal mellett U'ők: a rendezők és érdeklődő színészek összeszedik a jegyzeteket, szövegkönyvet, tollakat, ceruzákat, felkelnek és elindulnak, hogy megbeszéljék a próba tanúságait. a Miklós Klárává változott Tán- jával, a Földes Évává lett Jane Crosby-val és színpadi szü'eivel: Harkányi Margittal és Kovács Gyulával. Ott ü! a megbeszélésen Hegyi Péter, aki az amerikai Sam Glbsont alakítja, Ott van Puskás Tibor és Kálmán György, akik angol fiatalembereket játszanak, valamint a leleplező szavakat elmondó szovjet őrnagy megszemélyesítője: Kormois Lajos. Mi beszélnek? Azt. hogy mi volt jó a próbán és mi lehetett volna jobb, csiszoltabb, élőbb. A megbeszélések, próbák, a megfeszített tanú* ás eredményét azonban nem ezek az értékelések döntik" ej. F.ldöntik majd a pécsi dolgozók, akik vasárnaptól kezdve színházunkban 'áshatják maid az úí darabol: Vágvim Szobkó: „A másod'k front mögött" című színművét. Hol szórakozzunk ? SZÍNHÁZ. Fösvény (Szelvénybérlat „C*‘) este fél 8 órakor. MOZI: Kőszív (Kossuth) fél 5, fél 7. 0 órakor. Asszonysorsok (Park) 6, fél 9 órakor. Felszántott út (Petőfi) fél 5, fél 7. 9 órakor. A FÉNY fcPtSZ-SZOVKTKEZFT I. «zárná »flterme (Kossuth Lajo« u 10.) hétköznap reagál R-tól fölytatólagoaan este 10 ig áll dourozrtk rendelkezőére Va: 9 tol este 6-ig tartunk nyitva. Vasárnap regire! 1309 GYAKORLATI AL rendelkező gvors éa gépírónót felvesz a Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Jelentkezés Pécs. Légsz «X- gvár-utca 13. Személyzeti osztály. 13ti GYAKORLATTAL rendelkező künyvolM, valamint gyors- és gépírót keres azonnali be lépésre a Komlói Kenyérgyár, Ajánlató kát részletes önéletrajzzal kérünk. 1312 PÉCSI Víz- és Csatornamüvek felvesz segédmunkásokat. Jelentkezés Pécs, Zólyom-ii 2. szám, hivatali helyiségben, 7. s* szoba Merész Anitalnémk, a, Pécsi Bőrgyár dolgozójának ofctóberben bevonult a fia katonáinak. Lánya önkéntes, annak vőlegénye szintén katona. — Büszke vagyok rá, hogy egy ..katonacsalácT anyja vagyok — mondja. — A /elszabadulás elölt sohasem gondoltam volna, hogy még annak is tudok örülni, hogy a fiam és a lányom katona. De arra sem, hogy az én fiam tisztiiskolára fog járni ... Merészmé 125 százalékos látlegteb jesitéissel dolgozik. Azt mondja a munkáról: — 11a én rosszul dolgozok, ártok a hazának és magamnak. Ha jó1 dolgozok, akkor a hazáért, magamért és a világ békéjéért dolgozok ... Gyermekeim a hadseregben, én itt állok helyt a hazáért Én itt védem a hazát. TörjékJ István elvtárs a laklkosműheűyben dolgozik. 53 éves, megtört ember, Megtörte őt a tőkésnek végzett robot és a II. világháború. — Idősebbik liamat, Pistát 1943- ban vitték be katonának. Semmi jónak mondhatót nem éreztem. Csak olyat, hogy mészárszékre hurcolták gyermelccmet. Résztvettem az illegd fis szervezkedésben. De láttam ez nem el^ég. Szabotálni kezdtem A lakkiőzésnél voltam és nem vártam be az előirt 2 hetet a lakkfestés használatánál, hanem azonnal testek em, Minőségileg használhatatlan, selejtes árut állítattam elő. 1944-ben kisebbig fiát. Jánost is bevitték Jc.atoixárvak a fasiszták. István a fé’sasabaáuilás után hazajött, de Jánosról nem tudnak semmit Tör. (ék; eiv'ársék. A német fasiszták ál tál kirobbantott II, világháború vitte s’ Törjék! elvtárs kisebbik fiát. kit nemesek ő, hanem az egész Bőrgyár kedvelt. Ez törte meg Törjéki e'.v'ársat. De meg Is edzettf. Az, aki egykor a tőkés gyárában szabotált, ma a lakkosműhe'y első munkása. — Mu'Vhavt á'i'ag'eljssHmcnye 195 szá rüék volt, felesége okleveles sztahanovista, most terjesztették fel .jelvényre . — Pista fiam ma újra kalona. De most már örülök neki. Örülök annak, hogy a fiam a néphadseregben szo'gál, örülök annak, hogy fiam, munkásgyerek létére hadnagy lehet. Es büszke vagyok rája, mert jó katona. Megdicsérte őt a politikai tisztié, jutalom töltőtolla, valóságos kis könyvtár van a jutalomkönyvekből, „Pista“ is büszke lehet szüleire, 195 százalékot teljesítő apa. sztahanovista anya — nem mindenkinek van! — A ml munkánk Is aktív honvédelem — mondja Törjéki e'vtárs. — Piám a néphadseregben, én és feleségem a munkában védjük meg hazánkat és a békét. DlóFAS/.lNRE fényezett, új hálószoba, modern, új és használt konyhabútor eladó. lUUo.-i út V). 840 FIAIA1 házaspár ktllilnbejáratü hátoro/otl szobát keres ozonnotra, ágynemű nélkül. Cím: F’erene-ntca 7. szám, 848 ORVOS HÁZASPÁR albérleti szobát keres fürdőszoba használattal. „Külünbejúral'* jeligén' 847 FT'T ' í érett hízó eladó. Cím: Bálintné, ’ ! Húr.'vár alatt). 839 MINDENES főzónő állást keres, vidékre is megy. Doktor Sándor-u. 23., bal csengő. ERI DETI 81-2 zenegép váltó hanglemeze« kitűnő állapotban eladó. Bárány, Vsrjoll Antal-utca 7/1. 871 Az általános testnevelési szakosztály A SPORTKÖROK munkájának alapvető hiányosságra az, hogy nem vonja be kellően a rendszeres sportolásba az ifjúság tömegét é# a dolgozó felnőtteket. Az ifjúság nagyrésze nem ismeri eléggé a sportot, s azért nem lép be a szakosztályokba, ügyesek azért, mert félnek egyik, vagy a másik sportág elsajátításánál felmerülő nehézségektől, inasok nem akarnak ügyetlennek mutatkozni a tapasztaltabbak mellett. Ezért inkább a néző szerepét választják. \A sportköröknek nemcsak a sportszakosz- tálvok edzésein résztvevő ifjúság sportbeli fejlődését kell elősegíteni, hanem be kell vonnia a felnőtt dolgozókat is a rendszeres foglalkozásba és az ifjúság köréből állandóan újabb és újabb tömegeket kell a sportolásra megnyerni. E feladatok megváló, sítására legalkalmasabb az általános test- nevelési szakosztály. Célja, bevonni a rendszeres testedzésbe azokat. akiknek nincs kiemelkedő *portkópes&égük, nem kívánnak, vagy valamely ok miatt nem tudnak versenyszerűen sportolni. Az általános testnevelési szakosztály munkájában résztve- hetnek mindazok, akiket teljes egészében, vagy részben alkalmasnak minősített a sportorvos, rendszeres edzés folytatására. Az általános szakosztály feladatú a sportolók minden oldalú testi kifejlesztése é.s kiképzése, az egészség megvédése, ideológiai é.s politikai nevelés, előkészítés a magasabb termelékenységű munkára és a szocialista haza védelmére. Legfőbb eszköze, munkája alapja az MHK testnevelési rendszer. Az általános szakosztályokban való részvétel az ifjúság többsége számára csak időle- es jellegű. Általában addig maradnak eben a szakosztályban, amíg meg nem ismerik és gyakorlatilag el nem sajátítják az egyes sportágak mozgásmódját, amíg érdeklődésük egyik, vagy másik sportág felé nem fordul. Hu a sportoló annyira megerősödő*! az általános szakosztályban és elég erő* arra, hogy valamelyik sportágban működjön, az edző átirányítja az illető szakosztályba. AZ ÁLTALÁNOS SZAKOSZTÁLY a «portkor egyik szakosztálya. A szakosztály munkáját a megválasztott szakosztályvezető vezeti, az elnökség által megadott irányelvek ós elfogadott munkaterv alapján. Az általános edző végzi teljes felelősséggel a szakosztályi sportolók oktatását, versenyre felkészítését. A szakosztály vezetőségével csoportokra oszja a szakosztályt, minden csoport élére ■ tagok csoportvezetőt választanak. A csoportok nagysága, a sportolók létszámától, nemétől, korútól, tudásától, a tagok testi fejlettségétől és érdeklődési kö- rétől függ. Igen Jielycs, ha külön edző foglalkozik a férfi és külön a női sportolókkal. A szakosztály oktató, edző munkáját a testgyakorlatok különböző formáinak fel- használásával végzi. A csoportok foglalkozási tervébe olyan gyakorlatokat kell beleilleszteni, melyek a sporthoz szoktatnak, megszerettetik u testnevelést a tagokkal. A foglalkozások végső célja az, hogy a szakosztály minden tagja eredményesen letegye az Ml [főpróbákat. Az edzéseknek, hangulatosoknak, szórakoztatóknak kell lenni. Az edzéseket nem feltétlenül tornatermekben, vagy pályán kell megtartani. lehet bármely alkalmas helyen. Helyes időnkint közös kirándulásokra vinni a csoport tagjait EzzeJ nagymértékben elősegíthetjük a kollektív szellem kialakulását. Az edzéseket úgy kell megszervezni, hogy egy csoportra hetenként, két három nlkn'oiniual másfél, esetleg két óva elfoglaltság jusson. A szakosztály munkájának sikeres feltétele az. hogy a foglalkozások időpontját és a foglalkozás anyagát helyesen válasszuk meg. Az áltn'ános szakosztály egészséges, életvidám, edzett, ktízdenitudó fiatalokat nevel. Ebben a munkában teljes mértékben segítenie kell a sportkörnek a szakosztályt. Az általános szakosztály jó, vagy rossz munkája eredményesen befolyásolja a sportkör egész tevékenységét. ♦ A Pérsbányntelcpi Bányász vasárnap délután 5 órai kezdettel a Pécsbányatelcpl Kultúrházban tornabemutatót rendez. • Egyéni asztaliteniszverseny. A VTSÖ Társadalmi Asztalitenisz Szövetsége december 6 án, szombaton délután 4 órakor és 7étf vasárnap reggel 8 órai kezdettel a Vasutas Si>ortc.sarnok kistermében minősítő asztalitenisz versenyt rendez a következő számokkal: Női egyes, női páros. Ifi egyet, ffi páros, vegyespáro«. A Társadalmi Sport- szövetség felhívja a Sportkörök figyelmét, hogy a verosnyen minél nagyobb számban indítsák el versenyzőiket. A versenyen _ax élvonalbeli versenyzők nem indulnak. Nevezni írásban péntek este 6 óráig lehet a VTSB-n. Ugyanakkor sorsolás. Nevezni a helyszínen inég kivételes esetben sem lehet. Szombaton 4 árakor női egyes, női páros, vegyespáros. Vasárnap reggel 8 órakor ffi egyes, ffi páros. Párthírek HÍREK Értesítjük a Pártlörtfnet és a Politikai Gazdaságtan II. évén tanuló elv- társakat, hogy részükre csoportfoglalkozást (konferenciát) tartunk december 6-án, szombaton a ,.Nemzetközi helyzet és a Szovjetunió harea a békéért“ e. anyagból, A vezetők az alább fekvőről* Időben és helyen tartják a csoportfoglalkozásokat. Szombaton délelőtt 8 órakor Nemesiért László elvtárs a KIOSZ 5-ös és Kászon József elvtárs a KIOSZ 4 es termében (Rákóczi út 24.) Szombaton délután ké! órakor: Kővágó Iíczső elvtárs a KIOSZ 4-es, Or- sai János elvlárs a KIOSZ 5-fts, Vésh László elvtárs a KIOSZ adókiizösségi termében. Légrádi János elvtárs a megyei oktatási osztály tanácstermében (Bajcsy Zs. n. 1.) Jáhn Vilmos elvtárs a szakszervezetek megyelaná- csa 43-as termében (Szinház-tér), Sz&bó József elvtárs a Pártok tatás Háza nagytermében és Ambrus Jenő elvtárs a Pártoktatás Háza könyvtár- termében. Szombaton délután 4 órakor: Gunel Ferenc elvtárs a Pártoktatás Háza kistermében. Felhívjuk az elviársak figyelmét, a feltétlen és pontos megjelenésre. MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROP. OSZTÁLY • A pécsi járási pártibiizotkság értesíti ez összes középfokú, alapfokú politikai iskola vezetőit és a politikai alapismereték tankörének vezetőit, hogy december 6-án, szombaton délelőtt 9 órakor propagandista szemináriumot tartunk, amelyre kérjük az elvtársa- knt, hofgy jó; felkészülve, pontosan jeden jenek meg, a szokott helyen. MA VAUT An tóba «/.közlekedési Vállalnt gyakorlott gépkocsivezetőket keres Miskolc, 67.d, Salgótarján, C.vör, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Eger, Gyöngyös környéki bánvász- és munkásszáUító járataira. Középfokú, vagy t930 január !. előtti keltű, alapfokú, közhasznú jármű vezetésére jogosító személy, és teher vizsgával. Felvételi vizsga, felvilágosítás szombat kivételévé] hétköznapokon reggel 10 óráig. Bp XIII., ß/nliolcs-u. 17 s* Munkaügyi osztály 1305 VASESZTEHGALYOS szakmunkást felvesz XIV. Autójavító. Pécs. Munkácsy M.-u. 35. ÁTALAKÍTÁSRA H nlka'mas íprönyörű paliszander ebédlő, iratállvány írógép-asztal. fotelok, gyönyörű acél horgászbotok eladók. Cserkcsz-u. L 841 A PfiCSI Köztisztasági Vállalat szemétszállításhoz rakodómunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet Rózsa Eerenc-utca 17. (Alsómalom utca). KARTKAJIAJOS Singer varrógép olcsón eladó. Délelőtt 13 if?« Józscf-utoa 42. $51 Sok és ennek ellenére nagy nyeremények a TOTÓBAN! 12 találat “ 4900 Ft 11 találat - 177 Ft 10 találat =■ 28 Ft Góltotó - 111 Ft Totózzon ! Nyerhet ! PENTEK, DECEMBER 5 CGTELETES GYÖGYSZERTÁRAKl 10/3. sz. gvógvsrertár, Széchenyi-tér 5. telefoni 29-81, 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos u. 81, telefon: 23-94, 10/12. sz. gyógyszertár. Doktor S. n. 17, telefon: 13-53. — NÉVNAP: Erzsébet — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Váltható időjárás péntek estig: Túlnyomóan borult idő, sokféllé még havazás. Mérsékelt holnap éflénkebb északi szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken resjget 0—mínusz 3 fok között, délibe^ pfusz 1 és mínusz 2 fok között. A várható napi k özépti öni é r s ék tol december 5-én pénteken négy fok alatt lesz. — Tanácstagok fogadóórát A Budai II. MDP pártszervezet helyiségében pénteken délután 6—7 óráig Balogh Istvánná és Háhn József, a Budai I. pártszervezet helyiségében pénteken délután 5—6 óráig Btró Ferenc és Kovács Lajos, a Nagy Jfejlő utca 36. szám alatti kerületi irodában pénteken délután 6—7 óráig Lénárt Károly tanácstagok fogadóórát tartanak. — Tutáltak egy női kerékpárt, igazolt tulajdonosa a pécsi kapitányság házipénztárában átveheti. — Elveszett kedden délután a Kórház-téri Népiboltban egy kék-bordó- kockás esernyő. Kérjük a megtalálót, hogy adja le ugyanott. — Halálozás. Györki Pctor temetése szombaton fél 1-kor. (x) MC, VASFÉM December 5—/5-;t DUNÁNTÚLI NAPLÓ a IStoevar Dolgozók Pártja Baranyainegyei Pórtbizottsneának lapja. Felelős szerkesztő Pól INKA** (»YORGY Felelő* kiadó: EGRI GYEI A S/erkesztÓsóB é* k adóhivatal: Pécs. Perczel-u 2. — Telefon; l3-,'2 és |VA* Előfizetési díj: havi II.— lorinl Baranvameirvel Szikra Nvomrta P6c$, Munkáé«* Mihálv-utca 10. sa. Telefon: 20-27 A ayomdáén feleit MELLES REZSŐ