Dunántúli Napló, 1952. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-20 / 272. szám
2 H H P t O m2 NOVEMBER >• (Folytatás az 1, oldalról) 2® órán keresztül. A szakszervezetnek és a szakszervezeti funkcionáriusoknak az idevonatkozó rendelkezést is he ke'J tartnniok. Nem véletlenül mondta ki a Minisztertanács kgutób bi rendelete. hogy januártól kezdve a fizikai munkások és általában a.dol gozók nyolc óránál többet egy hó napban nem túlórázhatnak. 1 tt van a nemes feladat a szakszervezet eíőtt: biztosítani, hogy ott, ahol nem Indo költ, semmi körülmények között ne lépjük túl a nyolcórás munkaidőt. Meg kell javítani a felvilágosító munkát is. Az esetek többségében a viasz; ólat rendszerint azt állapítja meg. liogv a balesetben n do'gozó a hibás. Ne kém itt fülemben csengenek a kapitaliz" nms idejében elhangzott megállapitá sok, amikor ..mindig a proli volt a hibás" Ez kapitalista maradvány. Mert ha a dolgozó nem tartotta be az utasítást, akkor is a vezető a fe lolós őriért nem ellenőrizte, hogy be Kristóf István elvtárs összefoglaló beszéde Az országos munkavédelmi konfe rencián elhangzottakat Kristóf István elvtárs. a Magvar Dolgozók Párt ja Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára foglalta össze. Az elhangzott felszólalásokból kiderült, hogy bár a munkavéde'em terén értünk e; bizonyos eredménye Vet, igen *ok még a tennivaló Ezért volt szükség arra, hogy é'esen és bí rá'óan vessük fel a hibákat. Ezért ven szükség arra, hogy az itt él hangzottak alapján az eddiginél sokkal nagyobb lendülettel fogjunk hoz zá a feladatok te jesítéséhéz. Ez az Az amerikai politikai és katonai tökotamnosok nyíltan beszélnek a koreai háború kiterjesztéséről Hírek Keszon tartsák a szabályokat. Vannak tény leg e6etek, hogy különösen a régi szak munkások elbízzák magukat és ezzel idézzük elő súlyos baleseteket. De biztosítani kell, hogy mindenki betartsa a munkavédelmi előírásokat és akkor jelentékenyen csökkenni fognak a balesetek. Ne hagyják a szak -zervezeti és párlfunkcionáriusok. hogy a szakvezetöség hajtsa vég re a kormánv és a párt által aláirt ha tározatokat. £-* ha balesetek e őfor- du'n.ak, követeljék a vizsgálatot és tekintet nélkül a sz:mé!yekre, von- Ak bVásségre a mu asztókat. És ne 10~50 forintos bünteléseket hoz. zanak, hanem olyan büntetést kapjon a felelős, hogy azt jódarabig el ne felejtse, súlyosabb esetben pedig az illetőt feltétlenül bíróság elé ke'J állítani. Meg kíjll érteni, hogy amint a Szovjetunióban Sztálin elvtárs és nálunk Rákosi elvtárs tanítja: a leg főbb érték az ember. értekezlet akikor válik eredményessé. ha az a hang. amely pártunk és kormányzatunk részéről itt megnyilvánult. elju4 a dolgozókhoz, ha a szé les tömegek megtudják, mi a párt nézete a munkavédelem kérdésében és milyen intézkedéseket vár pártunk a dolgozó tömegek egészségének megvédése érdekében. A konferencia részvevő! ezután kü lön munkabizottságokra oszolva tár gyalták m«g az egyes iparágak mun kavédelménok hiányosságait s azok felsizámo’ásának módjait. Miközben Acheson az ENSZ közgyűlésén képmutatóan a koreai Hdbo- rú befejezésének óhajáról beszél, az amerikai politikai és katonai körök más lökolomposai nyíltan a háború kiterjesztését követelik Omar fíradley, a vezérkari főnök kijelentette: „Most nem lehet vissza vonulni vagy lassítani William Foster, az Egyesült Államok hadügyi államtitkára a köveik* töket mondotta: „Clark tábornok és más katonai vezetők kétségesnek tart fák, hogy belátható jövőben létre, jöjjön a békeszerződés Koreában ” Amerikai hírügynökségek november 15-én leleplezték, hogy Clark to. vábbi 3—i amerikai hadosztályt kért „úiabb nagyarányú koreai olierrzfva előkészítésére:' A Pentagon vezető körei — William Foster hadügyi ál lomtitkár és az egyesített vezérkar tagjai — állítólag támogatják a kérelmet. F. hitek élénken rávilágítanak az amerikai agresszoroknak arra a szándékára, hogy lolytassák a koreai há borút. Moszkva A. Tkacsemko. a Pravda phenjanl tudósítója a koreai légvédelmi tüzérek által lelőtt amerikai légikalózok terrorbombázásairó! ad beszámolót Rober* Charles Henry amerikai re Koreáitól pülöszázados négyezer 412 rob bánó- és repesz-. valamint napa.m- és időzített bombát dobott koreai vá -osokra és falvakra. Ez a léqi kalóz fogságba kerülése után e mondta, hogy minden éjszakai bevetés után ötven—százhúsz dollárt kaP<>t! 8 fe' gyújtott vagy rombadöp.tött objoktu mok számától függően Euqene Stale, az 51. repülőcsoport pilótája —. akinek gépét az ellenséges repülőgépekre vadászó koreai lövészek lőtték le —. azt mondotta, bogy ha az amerikai kormány fo v tatja a koreai háborút és ha az ENSZ nem szünteti meg ezt a szégyenletes háborút, akkor Amerika mindörökr elveszti becsületét a világ e.ött. A pilóták egy része Eugene Stale bez hasonlóan egyrP jobban meggvö >’öd;ik arról, milv mélvségt's szakadék bn taszítják az nm érik ti vezetők az amerikai fiatalokat, akik közül sokezren le fék halálukat a távoli, békés és teljesen ártatlan Koreában. Koreai Arcvona! Heves harcok tolytak Szangkan hrgyvonulat Kumhvától északra eső magaslatain. A harcok során a népi erők súlyos veszteségeket okoztak az. ellenséges csapatoknak. A keleti parton. Készemtől délre a népi erők november 9 én megindított ellentámadása több. mint 750 főnyi veszteséget okozott az ellenségnek. A népi erők négy ellenséges állást fog- | taltak el Révai Jézse’ e’vlárs részvé’táv rata a Francia írók Országos Bizottságához A Francia írók Országos Bizottságán ik Pírls. Kérem, fogadják őszinte részvéte met Paul Eluard, a francia nép nagy költője, a francia irodalom büszkesége, a nemzetközi béketábor kimagasló harcosa elhunyta alkalmából. Révai Józ-cf népművelési miniszter. ItÖYlIft KELFÖLDI mid it November második felében osztályo zó értekezletet tartanak valamennyi általános- és középiskolában. Az ér tekezíeieken felmérik a tanév eddig eltelt részének eredményeit, a felme úrit hiányosságokat, részletesen fog lalkoznak mindenegyes tanuló fejlődésével, tanulmányi eredményével. * A Természettudományi Társulat nö véli elméleti fizikai előadásainak számát » hogv a nehezebb elméleti kér déseket jól megértsék a hallgatók, ú> szemléltető eszközökkel segítik az előadók munkáját. Ezek a szemlélte tő eszközök egyszerűek, olyan anya gokból készülnek, amelyeket minden dolgozó meg tud szerezni, hogy saját magn is elvégezhesse a kísérletet, Uj eljárás; dolgoztak ki például az elektromosság efiyiJk alapjelenségének. az ionok vándorlásának be mutatására, valamint a mikrofon mű ködésének szemléltetésére. Az új ki sérleti eszközök segítségével a Természettudományi Társulat még több dolgozót ismertet meg a fizika eredményeivel. '* Ady Endre születésének 75. évfor dulója a'kalanából a magyar rádió innopi műsorokat sugároz. November 21-én, pénteken 15 óra 50 perckor a Petőfi rádión ..Rohanunk a forrada lomba" című műsor hangzik el. — Ugyancsak pénteken 15 óra 50 perckor a Kossuth-rádió megzenésített Ady verseket ad elő. November 22- én. szombaton 15 óra 25 perckor Bö ,öni Győr.,' „így emlékszem Ady Endrére” című előadása hangzik el a Petöfi-rádión. November 23-án, vasárnap ,A mi Adynk" címmel Bóka László tart elő adást a Petőfi rád: ón. * Decemberben változatos, színes mű sör várja a mozilátogató közönséget. December hónapban kerül a közönséa elé a „Nagy koncert" testvérfHmj-e. a „Szárnyaló dallamok" című színes, szovjet film, amely Moszkva és Le ningrád legkiválóbb művészeinek előadásában örökíti míg az orosz és szovjet zene gyönyörű alkotásait. A Német Demokratikus Köztársaság filmgyártását két új film képviseli. Az egyik az .Asszonysorsok" című színes ti lm., amely Berlin asszonyainak életéről szó. Ajinásik az „Első. vagy második" című sportfilm. Vidéki filmszínházaink bemutatják majd a ,,Két út” című szovjet film magyarra szinkronizált változatát. Decemberben kerül a filmszínházai műsorára a nyugati haladó filmművészet egyik újabb müve: „Fiúk, Iá nyok. kutyák" címmel. Az amer.kiii monopolisták uralma fokozza a dolgozók nyomorát Jugoszláviában A titoista banda a tömegek akii ruta ellenére összefűzte Jugoszlávia •»* népeinek sorsát az amerikai A* angol imperialist a háborús uszít ók bűnös terveivel. A jugoszláv nép árulói leértékelték a dinárt, megszüntetlek minden korlá tozilst a valutaforgalomban, megszüntették az állam külkereskedelmi monopóliumát, az Imperialisták rendel- kezésére bocsátják az ország minden természeti kincsét és egész vagyonát. A belgrádi fasiszta diktátorok lehetővé tették az imperial:«táknak, hogy háborús készü'ődéseikhez (lírából ják Jugoszlávia hadászati fonti»« ságú nyersanyagait, urai legyenek a jugoszláv piacnak és kezükbe kaparintsák a népgazdaságot Titoék szolgai alázatosságukban egvte kevesebb színesfémet használnak fel a belföldi iparban, hogy annál több jusson gazdáiknak. F.rröl tanúskodnak a kivitel adatai. Mig a háború előtti Jugoszlávia évente kö- rülhelül ötezer tonna ólmot exportált, addig 1951 re ez a mennyiség 5Ö..YK) tonnára szökött fel, ami az egész ország ólomtermelésének d-.’.;’, százaléka. Az 1951-ben előállított 453.361 tonna hsuxitbó! 449.305 tonna, vagyis az egész termelés 99 százalékú exportra ment. az 1951-ben c'ö- állitott 41.311 tonna krémből pedig 35 39? tonna hagyta el az ország térti'etet. A jé' megfizetett belgrádi lakájok semmibe vették az ország hol«ö szükségleteit Intézkedésükre minden ferrqkrémot kiszállítanak Jugoszlávia hél. Azzal sem törődnek, hogy így a jugoszláv vállalótok egész sorának kapuit kell becsukni és a munkások százezreit kell az utcára lenni. Köz tudomásé, hogy a negyedmillió jugo szláv munkanélküli azért áll kenyér nélkül, mert Titoék bűnös politikául felszámolja a nemzeti ipart és az országot a rosszminőeégü amerikai áruk értékesítési piacává alakítja át. Az Amerikába kiszállított jugo*z'-ív nyersanyag mennyisége 1950-ben öt- szőr annyi volt. mini 1948-ban 19.51 ben újabb 25 százalékos emelkedés mutatkozott az előző évi színvonalhoz képest. Hozzávevő'ege* számítás szerint az amerikai trösztök 1902 januárjában 'egalább négyszer annvi nyersanyagot vittek ki Jugoszlávia, hói, mint 1951. bármelyik hónapjában. A titoista 'akájok szol gale! kü-sége odáig megy. hogy a stratégiai nyers anyagokat nemcsak az Egyesült államokba szállítják, hanem minden o'van országba, amelyet gardáik megjelölnek számukra. Ilyenformán a titoista áru’ók példán' buzgón s< «.“tik a bonni bábállam hadiiparának hely. rpálUtását. A háborús hjtnö* Krupp üzemei ma jelentős részben a litoK táktól kapott ólom. réz és más nyersanyagok segítségéve! gyártják n fegyvereket. Xyugat-Néme'orsaág egyébként 11*51-l>en a második helyei foglalta el Jugoszlávia stratégiai nyers- anya gki vitelében. Jugoszláviában éhezik a nép, mert a Tito-fasiszták kegyeit élvező monopóliumok kiszivattyúznak az országból minden mezőgazda-sági terméket Is. A washingtoni ver.Ptő körök lapja, a „New-York Times" nemrégiben pzt irta; ^A nyugat, hatalmak a Titokormánv tudomására hozták, hogy Jugoszláviának fokoznia kell a mezőgazdaság termelését és az agrártermékek kivitelét.“ Titoék tengerentúli gyámjai tehát arra kárhoztatták Jugoszláviát, hogy agrárország maradjon és élelmezze az imperialista országokat. Ilyen szellemben fogalmazták meg Titoék az idén kötött külkereskedelmi szerződéseiket is. Az 1952. évi jugosz!áv-an go! szerződés érteimében Jugoszlávia fib*túlthúst, vágoltbaronifit, tojás', ten gerit. fr;s* és aszalt gyümölcsöt, kon zorvet slb. kőtele« exportálni. A június 16-án Franciaországgal kötött kereskedelmi egyezményben Titoék óriási gabonamennyiség leszállítását 'állal. Iák. Jel cinzC, hogy három nappal az egyezmény aláírása után Újvidéken egy szem gabonát sem lehetett a piacon látni. A belgrádi fasiszták Horvátországból roppant mennyiségű é'ömarhát és húst exportálnak, közben a lakosság számára ,i liiisoe étel a legritkább ünnepek közé számit. A rablójellegü exportszállítások következtében a jugoszláv piacon rolia. művin emelkednek az őlolixieaerlrak. Tuzla városában például a következő árakat jegyezték fel; bab ki (»granm ja (10 dinár, burgonya klloyramtrtj» 7-5 dinár, tej literje 40 dinár, zsír Isi’o- grammja GtiO dinár. Az imperialisták gyarmatává zlll- Irwztett Jugoszlávia ipari üzemeiben és hányáiban dolgozó munkások azon ban ismerik siralma* he'yzrtük (Jenit Tudják, hogy a belgrádi kormány *e WtcrC' /fa ódáéért/ BtKEMOfOUMUVK HIBCIJ Az Islváif-aknai Hárnmszéki-brigád 119 száialékról 1217-re emelte állaiieljesítményét Szeptember 12-én. a haranynme- gyei bökebizottság és a Pécs városi bíi'xebizottság ünnepi ülé.-én Három- szóki Vilmos eMztárs és az akkor mogi lakul t „Bcke-brigád” nevében ki hívta versenyre az Isívón-aknai DISZ brigádot. Most, két hónap után. a következő dísztávirat klissés lenyomatát .áthat juik a „Pécsi Bányász” ban: ..Dícsér-1,ben része.-itjük István- aknán Háromszéki Vilmos elvtárs „Béke brigádjé"-nak tagjait, a-kilk októberi tervüké’ 1217 százalékra teljesi ették, a III. Magyarországi Békekongressz.us tiszteletére tett felajánlásukat pedig 110 százalékra teljesítik. Békeharcos üdvözlettel: MESZHART-bókebizoU ság.” „ Vájjon hogyan jutott ide a „Béke brigád"? Szeptember 12 e körül, a csapat teljesítménye 110 százalék körű. mozgott. Hogyan sikerült olérniök a 121 7 százalékot? Esősorban is javítottak a műszaki feltétel jk, biztosításán. Azelőtt, még többször előfordult, hogy a csapatnak nem biztosítottak elég fát s emiatt munkakörben meg fcel’ett á-1 niolc. hogy fáért fussanak. Október hónapban ez egyszer sem történt meg, mert a csapat reggelemként min dig a munkahelyén találta a szükséges famennyiséget. A műszaki feltételek jó biztosítása elsősorban is Heitmann István aknász és Tátrai József körletvezető gondos irányító munkáját dicséri. De ez még nincs meg minden csapatnál. Van, ahol még mindig a csapat szaladgál fáért. Ezzel 2—3 órát ve szitenek el naponta. A ,.Béke-brigád" megalakulásának jelentőségét már a kezdetben megértették a csapat tagjai. Tudták, hogy méltónak kell lenniök a „Béke-brigád” névre. Még jobban megerősödött a brigádban a kollektiv szellem. A csapat tagijai felelősséget éreznek egy más munkája iránt. A csapat tagjai általában nőm bőbeszédű emberek,' de a tettet megkövetelik egymástól. Ha új ember kerül a csapatba, ha bumliziik vagy lóg: a csapat tagjai türelmesen nevelni kezdik. De ha az U Irtó következetesen nem akar hallgatni a jó szóra, altikor a brigád kiközösíti soraiból. Nem lehet akárki olyan brigádnak a tagja, mint az István-aknai „Béke-brigád". A brigád tagjai reggelenként, mindig megbeszélik aznapi feladataikat. Általában fél háromig dolgoznak. Az utolsónak jönnek fel a bányából. De amikor feljönnek, s ránéznek a táblára, látják, hogy elsők. A jó munka meglátszik a csapat keresetében is. Háromszék! elvtárs októberben 4051 orintot keresett Kelemen elvtárs háromezren felül keres, s a többi vájárok Is 2500—2800 forintot. A jó munka híre túlfut IetvAn^ak- nán is. Háromszékl glvtárs Meszesen jakik. A múlt héten minden nap köszöntötte őt a bányatelep haggóshriadója. Háromszéki elvtársiak,, amikor hazajött, azt mondta tréfásan • felesége: — Képzeld el. minden pap köszön lenek a hangoshíradón! i — Téged? — mondta Ilyenkor Háromszék! elvtár» és felhúzta a tzemö! dókét. , — Igen. Mivel te nem voltál itt, engem... Hanem mit csináltok ti ott a bányában, hogy mindig nótákat küldenek neked? — folytatta felesége, mintha nőm is tudná. „Harcolunk a békéért.” ínnepi Béke-est lesz november 21-én Pécsett Az ünnepi Réke-ext délután négy órakor kezdődik, a Nemzeti* Színházban, a békekongresszuei küldöttek tiszteletére. Varga Jenő rlvlim, megyei tanács ejnöke üdvözli az útnak Indu'ó bókekongresszusi küldötteket, majd a Magyar Néphadsereg Színháza előadja a „Közös út” című csehszlovák drámát. F.*te hét órakor a Nemzeti Színház előtt a pécsj DISZ fiatalok ünnepi felvonulásukkal köszöntik a bék «küldött eket, utána a November 7 kultúrotthrtnban megnyílik „A békéért harcolnak a népek“ című kiállítás. Megyei Rékclroda HÍREK JAPÁNRÓL Peking (Uj Kína) Az ázsiai és csendes- óceáni békeéstekczlelcn ré.xztvctl ja pán küldöttség nyilatkozatban tiltakozott amiatt* hogy a Joslda-knrmúnv elrendelte a pekingi békcértekez-lel japán küldötteinek leturtóztntását. *.A Josldu-knrniáuy — mondja a nyilatkozat — ezzel a legújabb terror» '■ " gitségét élvező amerikai trösztök ra bo'.ják el az ország természeti kincseit, tiporják «.árba a nemzetgazda súgót 6 elsősorban ez az oka a jugoszláv munkásosztály nyomorúságos helyzetének. A munkások titokban szervezkednek és komoly harej felada tokát hajtanak végre. A szerbiai fémmunkások az „egyetlen tonna stratégiai nyersanyagot se az amerikai háborús gyujtogatóknak” jelszó meg. valósításával a múlt évben több mint egvmilliiird dinár kárt okoztak a fasiszta államnak. A Varés-acélművek kohóinak kapacitását a fémmunkások küönböző formákban megnyilvánuló el'enállása miatt csak 30—<50 százalékban tmi ák kihasználni. A Varesés l.juba-hányák munkásainak 42 százaléka a múlt évben rendszeresen távolmaradt a munkától. A bojkott é» a szabotál* váltogatja egymást azok ban a jugoszláviai vállalatokban, ami- ilvektick termékeit amerikai exportra vagy — amerikai utasítás alánján — háború* elöktVzU'elekre szánták. A bányászok és s^Vlitómutikások határozott fellépése következtében a hndi- ioari rendeltetésű *zén kitermelés»1 1051 »ben 300 ezer tonnával e*ctt vissza. A jugosz áv h.izaf'dk. akik a Tito- Ranknvirs fasiszta klikk uralmának megdöntéséért, az Imperialista rabszolgaság megszüntetéséért harcolnak. kérdőre fogják vonni az áruló- ka'. akik az országot koldusbotra Juttatták. A jugoszláv hazafiak vissza fogjak állítani országukban a népi demokratikus rendet, megteremtik a jugoszláv nép boldogulásának és jó'é. t.'nek nélkü özhetetlen fcltéle'cit, (L. Martin cikke a Vlata Slndlrala 1802. X. 25*1 «sántában.) cselekményével elárulja, mennyire fél attól az erőtől, amelyet Aula és a t’.sende.s-óeeán térsége 1.600 millió lakosúnak békeakarata képvisel. Erélyesen tiltakozunk az Ilyen erőszaka* cselekedetek ellen. A végsőkig harcolónk a béke győzelméért.” Peking (TASZSZ) Az „Uj Kin«“ hírügynökség közli: Tokióból érkező jelentések szerint Josidn kormánya úgynevezett „álla á- iu>6 amnesztiát” hirdetett azzal a céllal, liogv minden japán háborús bűnöst szabadon bocsásson. Az amerikai kormány U folyt at j* a japán háborús bűnösök szabadon- bocsátásit. A háborús bűnösök megke- gye* mezésére és szahadnnbocsálásárS alakított tanács utasítást adott a japán igar-aágiigyminisrtériumnak, hos-t bttntelásAk letöltése előtt további öt japán háborús liűnöst bocsásson szabadon. Világszerte lo’ynak az előkészüleiek a népek bévekongresszusára London (TASZSZ): A Wori-d Ne'V* and Views című hetilap beszámol * népek bókekongrewusánAk e!ő*vó»*ű letelr&l. Mint írja, Angliában mórt országszerte vitákat, gyűléseket rendeznek. folyik a gyűjtés a kü dó tok u'iköltségére. Tevékenyen veszne» részt 02 «lökéről»tokben a munkáspárt. valamint a kü-őnféU? tőm*'g*rcr. vezetek tagjai. Folynak az clöké-riü letek a koiwtr' -s/tisra indított Ulúsádt »táléin fogadására ti. # Montevideo (TASZSZ); Chlléb«* eddig több, mint 700 ezor n'.árii* gyűlt össze A Béke VHúgtanácsP.tk •íz öt n«K>buluiom kötőttl békecq'^-' ménv nvegkö/ósét követető (».hívás'- ra. Az aIár.rlegyűjtés tovább folyU»; Teherán (TAS/SZ)- A jvUetfllahé; című lap közlése »zerlnt %z Iráni N'dt Demokratikus Szóve-ségemér' vezotő- »éige levs.et in'é'ítt Mo*jailik ét*1’ mkiUzterelnolctioz, amelyben ■*" mondja, hogy n Szövetség • nú(** t*ékekorvgrezszusavsl kápc»' e'ökénzitette sz irtai pta oreiágó* keértcfecz'-etőnek őesMhivtaét.