Dunántúli Napló, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-20 / 195. szám

m2 AUGUSZTUS 2» NAPLÓ 3 •• Ünnepélyes külsőségek között Egri Gyula elvtárs a Baranyamegyei Pártbizottság titkára nyitotta meg a komlói Ötéves Tervkiálítást Jelentés az alkotmány napjának tiszteletére indított gabonabegyiijtési verseny eredményéről Kedden este hét órakor ünnepélye« külsőségek között nyitotta meg Egri Gyula elvtár«, a Baranya,megyei Párt­bizottság titkára az ötéves Terv Ki­állítást Komlón, megyénk épülő szo­cialista bányavárosában. Egri Gyula elvtárs megnyitóbeszé­dében elsősorban i« vázolta az alkot­mány ünnepénevk jelen tőségét, azt, hogy a magyar népnek először a tör­ténelem során van olyan alkotmánya, moly nemcsak jogokat biztosít a dol- öjozók számára, hanem meg is adja a lehetőségét annak, hogy a dolgozó nép éljen is alkotmány biztosította jogaival. Egri elvtár« ezután megem­lékezett arról, hogy az alkotmányt is, mint minden más eredményünket a Szovjet Hadsereg hősies felszabadító harcának, a Szovjetunió állandó tá­mogatásának köszönhetünk. — Ered menyein kei mulatja ez a kiállítás — mondotta — és benne a mi me­gyénk eredményeit is... Ez a város legszebb bizonyítéka fejlődésünknek. Komlónak a múltban három és félezer lakosa volt. az új szocialista bányává, fosnak pedig 35 ezer lakosa lesz. Ed. dig már f!02 lakás épült, ebben az év­ben további 409 épül és több, mint kétezer lakás épül jövőre. .. Fejlődé­sünkkel együtt fejlődött, változott dől jsózó népünk. Olyan emberek szület­tek, mint Geresdi János, Laki Etel és a többiek, akik túlteljesítették válla­lásaikat, állandóan magasan száz szá­zalék fölött teljesítik tervüket... Egri elvtárs miután vázolta, hogy miért éppen Komlót érte az a meg­tiszteltetés, hogy a kiállítás ott nyí­lik meg, rátért megyénk eredményei­nek ismertetésére. Kiemelte a MESZ- HART bányaüzemek élenjáró dolgo­zón, mint Farka« Józsefet vagy Ruflí bajost, példaképként állította a vil­lányi járást, melv 103 százalékra tel­jesítette begyűjtési tervét alkotmá­ny unk ünnepéig. Az eredmények ismertetése titán Egri elvtárs rámutatott Baranya me­dve dolgozóinak nagy felelősségére, arra, hogy a fasiszta Tito közvetlen szomszédságában még inkább meg kei! feszítenünk erőnket, még szi­lárdabban kell küzdenünk az agresz- szorok, provokátorok, hazánk elszánt ellenségei ellen. — Az alkotmány további eredmé­nyekre kötelez bennünket — mon­dotta befejezésül Egri Gyula elvtárs — Tovább kell fejleszteni a versenyt, több szenet kell termelnünk, el kell érnünk s begyűjtésben a százszáza­lékot, meg kell mutatnunk dolgozó parasztságunknak a nagyüzemi, gaz­dálkodás előnyét és jelentőségét! A további eredményekre minden lehe. tőségünk megvan, hiszen új sikerek­re, új eredményekre vezet bentiünket pártunk és vezérünk: Rákosi Mátyás elvtársi A megnyitó után a nagyszámú közönség megtekintene a kiállítást. Az első teremben az alkotmány má­sodik paragrafusának idézete és Rá­kosi elvtárs képe fogadta a látogató­kat. A képek és grafikonok, térké­pek és rajzok megmutatták, hogyan lett az alkotmány szavaiból élő való­ság, hogyan lett nálunk „minden ha­talom a dolgozó népé“. Hatalmas' tér­kép ábrázolja hazánkat. Rajta raj­zok. apró ábrák kohóművekét, gyá­rakat, üzemieket, kombinátokat, erő­műveket ábrázolnak. A térkép azt mutatja, hogyan lesz hazánk á vaS- és acél országává, de képek, raj­zok, grafikonok azt is megmutatják, milyen nyomorban élt a nép, hogyan dőzsöltek az urak, mikor nálunk még a tőke volt az úr. Az első terein mutatja lm nehéziparunk fejlődését is. A Borsodi Vegyiművek, Sztálin- város, a November 7 Erőmű és a többi hatalmas békealkotásról ké­szült felvétel, ábra mind-mind meg­növekedőit erőnk, fejlődésünk tanú­bizonysága. A második teremben hazánk mező­gazdaságának fejlődését, a kultúra terjedését és fejlődését láthatják a kiállítás látogatói. A mezőgazdaság gépesítése, az állatállomány fejlesz­tése a műveltség elsajátítása hatal­mas léptekkel halad előre — von­hatjuk le a terem megtekintése után a tanulságot. A kíiwlííás másik része megyénk 'eredményeit mutatja be. A Szovjet unió hatalmas békeműveit ábrázoló térkép fölött Sztálin éivtáts böksesé, ge őrködik és a térkép előtt a földre helyezett makettek, Meszes, Komié, Kökönyös új épületeinek modelljei, szavak nélkül is azt mondják: a sztá­lini segítség, a sztálini ötéves tervek megtermékenyítő ereje hozták tótire megyénkben is a teremben bemuta­tott hatalmas változásokat. A felszabadulás után Baranyában is a dolgozó nép vette kezébe a haiía'lt- mat — hirdeti az egyik tábla fölött a felirat. A táblán píedig egymás mellett a múlt és jelen: hogyan bürokratizálták ei a műit urai, jegyzői, papjai a nagybicséndi cselédek pőrét amelyben emberi la­kást követeltek maguknak és fölötte: hogyan vezetik ma az országot a nép legjobb fiai, választott vezetőink. Másutt: a munkaalkalmakat hirdető tábla egyik felém ismét feltűnik a műit: újságcikkek, hírilapkivágások beszélnek á naunikanélkülis,égről, a Horthy rendszer nyomorúságáról, ar­ról, meütyröl ma máx-már meg is fe- tedfezihik; Másutt Komló múltja: roskatag, düíieiJesö házak .. . Ma jd a jelen: Kökömyös gyönyörű, min­den kényelemmel ellátott bányászhá­zai és azok a hősök akik jó mun­kájukkal táplálják az ipart, ontják a szemet, segítenek építeni a házakat, gyártani a gépeket, segítenek nap- közw-ttliomokat létesíteni, könyvtára, kát nyitni, segítenek az országot épí­teni. Ez a kiá,Métáé is segít bennünket az építésben. Megmutatja összegyűjtve a jelen eredményeit, összehasonlítja életünket a múltbeli élettel és ezzel, is újabb eredményekre sarkal bennün­ket. Jó munkát végzett a megyei ta­nács és ezen belül a népművelési osztály a kiállítás megrendezésével, a, anyag össze válogatása val. Egész megyénk dolgozói sokat tanulnak, erősödnek majd, ha az ötéves Terv- kiállítás végigjárja Komlóról kiin­dulva Pécset, majd valamennyi járási székhelyünket." _____ Do bi István, az Elnöki Tanács elnöke átadta a „kiváló művész" és „érdemes művész" kitüntetéseket Dobi István a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke kedden dél. ben a parlamentben ünnepélyes ke­retek között tüntette ki kiváló mű- vészeinket a „Magyar Népköztársaság kiváló művésze“ és a „Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze'' cím­mel. Dobi István, az Elnöki Tanács el­nöke beszédében elmondotta: Elsőíz. hrn 1950 augusztus 20 án adományoz tűk a kitüntető címeket, akkor szín­ház film és operai előadóművészek részére. Pártunk iránymutatását kö­vetve, ebben az esztendőben az Elnö­ki Tanács törvényerejű rendeletet ho­zott, amellyel kiterjesztette e címek adományozásának lehetőségét minden alkotó és előadóművészre, aki a szó cialista kultúra fejlesztése és terjesz­tése terén kimagasló érdemekét szer­zett. Most alkotmányunk születésének harmadik évfordulóján meleg szere­tettel köszöntőm önöket, akik ma átveszik itt Nópköztársaiságunk ki­tüntetéseit, melyek a dolgozó ma­gyar nép elismerését, jelentik művé szi munkájukért. Amikor én e köszönet látható je­léül a kitüntető címre jogosító ok­leveleket és a jelvényeket átadoiti. művészi munkájukhoz további gazdag eredményt és sok sikert kívánok. A kitüntettek nevében Pátzay Pál Kossuth dí jas szobrászművész vála szolt. Kedden délelőtt tariot'a alakuló ülését a sorsolási bizottság Az ötéves tervkölcsön ötödik sor­solására kinevezett bizottság kedden délelőtt tartotta alakuló illését az Országos Takarékpénztár budapesti központjában A sorsolási bizottság tagjait Romhányi István, az OTP ve­zérigazgatója üdvözölte, majd a pénzügyminisztérium nevében Mátyás Árpád osztályvezetőhelyettes, a sor­solási bizottság elnöke felolvasta a bizottság tagjainak a névsorát. A bizottság titkára: bárány Ferenc ismertette a húzások technikai lebo­nyolítását. valamint a bizottsági ta­gok feladatait. Ezután a bizottsági tagok megte­kintették az előkészített szám- és nyereménylevélkéket. Megállapítot­ták, hogy azok hiánytalanul megvan­nak, ellenőrizték a levélkék kerékbe, he!nézését és lepecsételték n szeren­csekerekeket. Az e»ész világon felháborodás-aI fogadták az amerikai légihaderő bejelentését, hogy bombázni akarnak 78 északkoreai váro*i Poking (Uj Kína): Ázsia népei és a világ többi része egyaránt felhá­borodással fogadta és élesen elítélte az amerikai légihaderőnek a közel­múltban elhangzott közleményét, amelyben bejelentette azt a szándé­kát hogy bonnbatámadást intéz 78 békés északkoroai város elken. A vi •Agrnéretű felháborodás eredménye­ként az amerikai katonai vezetők ma. gyarázkodásra é-> kertelésbe kezdtek, hogy „katonai célpontok“ bombázá­sának próbálják beállítani a békés lakosok legyük olását. Tekintetted arra, hogy a világ bé­keszerető népei egyöntetűen megbé h'Cgezlék a kilátásba helyezett bőm. h<jtámadásokat, az amerikai tábornok egymásután nyilatkozatokat bocsátót. I tak ki. Egyaránt az; állítják, hogy az | amerikai légihaderő által bombázandóI 78 északkoreai békés város „katonai célpont". Az AP augusztus 13-i egyik táv­irata szerint Weyland a távolkelietí amerikai légihaderő parancsnokló tá­bornoka kijelentette, hogy a „szövet séges légipaTamcsnokságtnak" a 78 északkoreai város bombázásával kap­csolatos döntésé* ..félremagyarázták". Weyland hozzáfűzte: a légihaderő szóbanforgó közleménye „nem jelenti azt. hogy olyan hadjáratba kezdünk amelynek az a célja, hogy megsemmi. -útsünk 78 katonailag fontos várost, vagy célpontot, a városok környé­kén.'1 Weyland ilyenformán mézes­mázos szavakkal csillapítani igveke_ sett azt a felháborodást, amelyet az amerikai bejelentés előidézett a né pék körében szerte a világon. Állami és erdőgazdaságok élüzem kitüntetései Az 1952 I. félévi tervtcljesités ered rnényoi alapján az alábbi gazdaságok kapták meg az I., üllőivé II. élüzem kitüntető címet. LlüzCm I.: Állami gazdaságok: Cso- boha-pusztoi állami gazdaság, 2, Ka- notapusztai á ’ami gazdaság, 3. Tisza, •ülyj állami gazdaság 4. Abapusztai állami gazdaság, 5. Darvasi állami gazdaság — Erdőgazdaságok: 1. Sár vári erdőgazdaság, 2. Bükki erdőgaz­daság, 3, Szolnok! erdőgazdaság. ßlüzem II. 1. garat állami gazdaság. 2. soproni állami gazdaság, 3 újfe- liértói állami gazdaság, Tolna szigeti állami gazdaság. Kiosztották az 0 száQos Ta'á’móny Hivatal irodaim' pályázatának dijai Az, Országos Találmányi Hivatal 1951 december 15-én pályázatot hir­detett az új(ióinozgulomnia) foglal­kozó irodalmi művekre. A pálvá/ut eredményeit kedden délben hirdették ki az Országos Találmányt Hivatal­ban rendezeti díjkiosztó .ünnepségen, amelyen sor került az ötszáz-kétezer forintos díjak és a dicsérő oklevél kiosztására. A pályázatra több mint 150 regény, novella, egyfelvonásos színmű és rö­vid jelenet érkezett Im\ A beérkezett pályaművek közül a leg­értékesebb a „Harc a fehér an inért“ című novella volt. Záilnr Ildikó IS éves szegedi diáklány írása, amely első fiijai nyert. Második díjat ka­pott a többi között Bodó Istvánná a budapesti.porcetánsrvár és favenee. gvár dolgozójának „Tüzek“ című re­gény e. ___________________ Fo to estét betöltő $7’nes dokumenlumiilm készül a liszamenti tárak tfe'é'ö! A Híradó- és Doknmen'um Film­gyár a szovjet tájfilmck példája nyomán színes dokiimentfibuet ké­szít a liszamenti városok, községek falvak új. megváltozott életéről, f ilmre veszik a hajdúnánási tízemé, kies gubonaruktárt, s a melléje épí­tett malmot is, ahová n körnvéklteli parasztok u felvétel idején szállítot­ták be ünnepi hangulatban az lii ter­mést. M;|!h>Jllil & Hm i ll.i, 1.íjy Dolgozó parasztságunk hazaszere­tete, a nép ál'lgana iránti megingatha­tatlan hűsége, elszánt békeakarata gvő /.elemre vitte a gabonáé salát. AOkot- iii á n varak ünnepére te rm elő szövetkeze- teink és dolgozó parasztjaink túlnyo­mó többsége becsülettel teljesítette és túlteljesítette a gabona beadási kötele­zettségé;. Augusztus 18-án este lezárt érté­kelés szerint a 19 megye 94.7 százalékra teljesítette a gabona- begyűjtési tervét. Hét megye túl­teljesítette a beadást, további hét felette van a 90 százaléknak és az utolsó öt js megközelítette a kö­zepeseket. A gabonahegyüjtés sikere felér egy újabb népszavazással: dolgozó paraszt­ságunk alkotmányunk mellett szava­zott. Tavaly a gabonabegyüjiés bele­nyúlt az őszi hónapokba, s most az dflcnség minden mesterkedése dacára minden eddiginél keményebb harc árán az augusztus húsz előtti mapok- han maradéktalanul raktárba került az államot illető gabona. Tavaly óla pártszervezeteink munkája eredménve- ként megnőtt a dolgozó parasztság öntudata, eHmélyü'lt a haza iránfi sze netele. Világosan látja, hogy egyéni érdeke szorosan Összeforrt az állam, a község érdekével, A gabonacsatában megerősödött tanácsaink nagy többsé­ge ezért tudta megvalósítani a jelszót: „Az állam érdeke mindenek előtt“. A példamutatóan teljesítő dolgozó pa­rasztok és a szövetkezeti tagok maguk léptek fel az ps-ztálycCtonségigel és a hanyagokkal szemben, akik az álla­mi fegyelem ? la ásásává! akadályozni akarták a beadást — vallójában a szocialista iparosítást, a mezőgazdaság további gépesítését,' a falu iparcikkek­kel való ellátását és a dolgozó parasz­tok, szövetkezeti lagok szabadpiaci értékesítését és szabad őrlését. A dol­gozó parasztok és szövetkezeti tagok keresztülhúztak az ellenség számítá­sát: teljesítették, sőt túlteljesítették a beadást, nem engedték, hogy a kulá- kok cs spekulánsok kezébe kerüljön a gabona. A begyűjtési tervek végrehajtásá­val elegendő kenyere lesz a vá­rosnak és falunak egyaránt. A gabonabegviijtés sikere a munkásé paraszt szövetség megerősödését is je- iepti, A falu újból tanúbizonyságát adta, hogy teljes erővel támogatja azokat a célokat, amelyeknek megva­lósításút Pártunk az ország népe elé tűzött. Az idei gabonabegyűjtés megmutat­ja, hogy faiun is kezd népmozgialom- má válni a verseny. Soha nem csapott még ilyen magasra a verseny a fal" vakban, mint most: a dolgozó parasz­tok egymással vetélkedve n gép alól %-itték az államnak járó gabonát a begyüjtőhelyre. Község,—községgel, já­rás—járással, megye—megyével ver­sengett a beadás határidő előtti telje­sítéséért. túlteljesítéséért. Különösen nagy ösztönző erői adott a versenyben az az ese­mény, hogy népünk szeretett ve­zérét Rákosi Mátyás elvtáésat a minisztertanács elnökévé válasz­totta a parlament. A megyék küzdelme egészen az utolsó napokig nyílt volt a sorrend szinte napröl-napra változott. A leghevesebb küzdelem Zala.. Vas, és Veszprém me­gye között aCaJfaR ki. míg végül Vas megye került -ki a versenyből győzte­sen Vem szakadlak le az élről a gyengébben teljesítő megyék som, több közülük a közepes. sőt a legjobbak közé tört pitire. IKcsérc'rcméltó az a nagyszerű küzdelem, amellyel Borsod megye az. utolsók közöl az elsők közé került, Lendületes munkával szerezte meg a harmadik helyet. Heves megye s a dojcozó töpiegekre támaszkodva túite jesí'.el'e tervét Pes! és Győr me gye is. , Annak »'.lenére, hogy el lehet- mon­dani: valamennyi megye megfelelő munkát végzett'**- van még teendő bőven. Az élenjáró mtevék nagy begyűj­tési lendületével nem tartottak lé­pést a közepesek, g különösen nem az elmaradó Békés. Baranya. Haj­dú, f.songrád és Bács megyék. Ezekben a megyékben meg kell gyor­sítani a munkát, még keményebben harcolni az a lazaság és az opportun,izmus ellen — s egé­szen rövid i<jö alatt adósság nélkül be kel] fejezni a 'begyűjtést. * A gabonabegviijtés versenyének á’- lása az augusztus 18-1 értékelés sze­rint: I. Vas 103.4 2. Zala KM.4. 3 Heves 104 2. 4. Veszi)rém 101.9. 5 Pest 1.01.4. 6. Borsod 100.1, 7. Győr 100.2. 8 Szol­nok 97.fi. -9. Komárom 95.0. 10 Sza­bolcs 91,8 ft. Nógrátl 93.4. 12. So­mogy 93. 18. Td'iia bt 7 11. Fejér 908. tő Békéi 89.0, Ifi. Barmivá 89.1, 17. llnidu #9.8 18. Csongrád 88. 19. Bács 87.2 «zúzalék. \ 'erjot'li ttz járás: I Keszthelyi 118.fi 2. Szerencsi 118,5. 3. Sárvár: 11(13, 4. (iödöiöi 1Jfi. 5. Gyöngyösi 113.9, 6. Tapolcai 113.4, 7, Hatvawi 113.3, 8. Eonyódi 1:10.0, 9. Zalaeger­szegi 112.5, 10. Szombathelyi 11,1.9 százalék. Az ország legjobb községe büszke címet a zalametgyei Gulorfölde nyerte el. A beadást 477 százalékra teljesítet­te. 2. Lovászi (Zala megye) 196 szá­zalék, 3. Póly (Heves megye) 169 azé zalék,, 4. Egerbakta (Heves megye) 106 százalék, 5. Kömlő (Heves megye) 1|58 százalék. A termelőszövetkezetek illetve cso­portok versenyében az első tíz helye­zést a következők szerezték nicg: 1. Tarnamérai ..Alkotmány“ (Heves megye) 474 százalék, 2. Egeraraesi .,Győzelem“ (Zala me­gye) 281 százalék, 3. Endrődi „Viharsarok“ (Békés me­gye) 252 százalék, 4. Kerecsendi „Kossuth“ (Heves me­gye) 230 százalék. 5. Bako-nypéterdi „összefogás“ (Veszprém megye) 223 százalék 0. Csengeri „Lenin“ (Szabolcs me­gye) 219.5 százalék, 7. Medgvesegyháza „Moravszki“ (Bé­kés megye) 218 százalék, 8. Nyirlugosi ..Sztálin“ (Szabóles megye) 203.0 százalék. 9. Ostoros! ..December 21.“ (Heves megye) 184 százalék, 10. Körmendi Vörös Csillag (Vas megye) 177 százalék. A beadás teljesüléséiben előtártak * termelőszövetkezeti városok és közsé­gek : Kisújszállás. Mezőtúr, Tuirkeve, valamint a községek közül Nagyke­reső, Vasegerszeg, Vámoscs-alád, Her- mánszeg. Tiszaigar, Örményes, Pexesz- leg. Tiszabálbolna. Mocska, Gyutaj. A városok versenyéi Zalaegerszeg nyerte 137.6 százalék. 2. Hatvan 126 százalék. 3, Kaposvár 121.3 százalék. 4. Gyön gvös 118 százalék. 5. Eger US szűz« lék. A begyűjtési verseny gvözteseíoék alkotmányunk napján ünnepélyesen adlják át a vándorzászlókat, a díszok­leveleket. és az ezzel járó pénzjutal­makat. valamin- a dolgozó parasztok közt legjobbak díszokleveleit. A mi ni-sztertanács vándorzászlaját és dísz­oklevelét, valamint a begyűjtési mj niszter vándorzászlaját és az ötvenezer forint pénzjutalmat Nagy Imre elv­társ begyűjtési minszter adja át * begyűjtési versenyben első Vas megvé- nek. Vá-adorzászlót és jutalmat kap­nak a versenyben élenjáró megyék, járások, községek, termelőszövetkeze­tek, a legjobb termény-forgalmi válla­latok és az első föidművesszövetkeze- tek. Ugyancsak alkotmáuyuak napján kapják meg a jutalmakat a csépié.«" verseny győztesei. Az állami gazdaságok enéplési ver­senyében a 6.000 forint első dijat a baranyamegyei bolyt állami gaz­daság nyerte. Tervét 315 százalék­ra teljesítette. A második díjat 4500 forintot a hajdú- megyei beretivóújfalusi állami gazda­ság nyerte 310 százalékos tervteljesrf- téssel. Harmadik a békésmegyei mező­be,gyesi állami gazdaság: cséplési ter­vét 212 százalékra teljesítette, három­ezer forint jutalmat kap. Az ország legjobb gépállomásai a szuboicsinegyei nagykállói hatezer fo­rintot, a vasmegyei celidömőlki gépál­lomás 4500 forintot, a csongrádmegyei mórahahni gépállomás 3000 forint ju­talmat kap. Az ország három legjobb csép’.őcsa- pata: 1. nándorpusztai állami gazda­ságban Csányi István csapnia S&00 forint 1239 százalék). 2. csabrenöeki gépállomáson Kálmán Miklós caéplö- csapata (217 százalékI. 6500 forint, 3. egveki gépállomáson Cinege Imre cséplőcsapata (203.2 százalék) 4500 forint jutalmat kap. Az ország legjobb csóplőgépvezetői 800—800 forint jutalomba«) részesül­nek. Jutalmat kap Tárcsái József nándorpusztai állami gazdaság, Hank« János mezőhegyes! állami gazdaság. Somogyi Lajos csabrpndeki gépállo­más, Meleg Béla barabási állami gaz­daság, Bokány József büki gépállomás Veres Lajos egveki gépállomás. Hun József k'skunmajsai gépállomás, Gás­pár Ignác mezőfalva; gépállomás. Nagy Ilona kiskunfélegyházi gépállo­más. Szívós Sebestyénné n’attyáni gépállomás. Jutalomban részesítették a fsat leg­jobb Bredjuk módszerre! dolgozó c.wplöcsapatot. A gépállomásokon: hajdúböszörményi gépállomáson Gor- zsás Antal felelős vezetővel dolgozó munkacsapat 12.000 forint, a kisúj­szállási gépállomáson Mándi Júlia fe­lelős vezetővel dolgozó munkacsapat 10.500 forint, a vácharlyán! pépáltómá- son Vitéz Vilmos felelős \ ezé*övei do ­gozó munkacsapat 9018» forint jutal­mat kap. Az. állami gazdaságok csép'iV gépci közül a vértesaljai iFf ink* Jó­zsi f: SIMM) forint. a bó'vi /Kreach Hen rik) 70(81 forint, a heréi I vóú jfalusi (Bozsányi Gyula) 6000 forint jutalmat' kap

Next

/
Oldalképek
Tartalom