Dunántúli Napló, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-20 / 195. szám

N J* P f. 1952 AUGUSZTUS 2« Köszöntjük a „SZABAD NÉP“-et Párt nők központi lapját, amely a mai nappal, a magyar sajté történ«' tehén először jelenik meg nagyformát umban. Ünnepe ez a nap a magyar dolgozó népnek, a magyar újságíráson k, mert azt bizonyltja éppen alkot­mányunk ünnepén, hogy a dolgozó nép sajtójának minden lehetősége meg' ran arra, hogy fejlődjön, erősödjön. Baranya dolgozó népének nevébe n harcos, kommunista köszöntéssel üd* vöröljiik a „Szabad Népet“ és a nagy formátumra való áttérés alkalmával azt kívánjuk, hogy az eddiginél még jobban segítse dolgozó népünk harcát a szocializmus építésében. «■———a— ii ■«■ a Alkotmányunk ünnepére a villányi, a pécsváradi és a pécsi járások gabonabegyüjtésben elérték a 100 százalékot Jelentés az alkotmány ünnepének tiszteletére tett vállalások teljesítéséről raszt érezze hazafias kötelességének az. áiitaJTíunkkal szemben fennálló kö­telezettség teljesítését Dolgozó parasztok! Kövessétek pél. dónkat! Tegyetek eleget kötelezettsé geteknék! Hahó József VB-eJnök Magyarlukafa. Na fry pali Nagy pa'll község dolgozó paraszt­sága 15-én teljesítette hazafias kőié lezettségiét. A község begyűjtési tér. vélt 101 százalékra teljesítette. Ezt az eredményt úgv érték ed hogy a termelöszövetkez mutattak példát az egyénileg ijcg.azó parasztoknak. A példám* tartásnak eredménye: hogy a begyűjtés a községben közvetlen a géptől történt. Nagypaild község dől gozó parasztjai büszkén vallhatják magukénak az alkotmány ünnepét mert télj eskették begyűjtési tervü­ket Deli Aladár szöv, ügyvezető. A Kossuth-aknai pártbizottság és szakszervezeti bizottság nem hasznosította munkájában Horváth Márton elvtárs útmutatását, ezért nem teljesítette Komié vállalását, ezért marad el tervének ír, ciításévei ,,Mi, a Komlói Szénbányák. Kos- suthakna üzemének bányászai és műszaki vezetői alkotmányunk ünne­pe és a második bányásznap tisztele­tére a harmadik negyedévben 1000 tonna szenet termelünk terven felül“. — Ig-v kezdődött a levél, amelyet Kossuth-akna bányászai és műszaki vezetőt küldtek Rákosi elvtársinak. Nem volt olyan nap, hogy a bányá­szok ne keresték volna fel a verseny. Irodát, szánté egymásnak adták át a tólincset és tették meg szocialista fogadalmukat. A bányászok verseny lendülete megvolt, de hiányzott a szakszervezet szervező munkája. Kossuth-ahna üzemi szakszervezet vezetői nem Ismerték fel a szocialis­ta munkaversenv jelentőségét. Mun­kájukra igen ráillik Sztáíi* elvtárs raegállapitáaa: „Egyes, a bürokratái fajtájából való „elvtársak* azt gon­dolják, hogy a verseny afféle soron- lévő bolsevik divat és mint ilyennek, el kell csendesülnie a „szezon“ be­fejeztével“. Fóris elvtárs és a többi szakszervezeti vezető „szezonszerü én": kezelte az alkotmány és a máso­dik bányásznap tiszteletére indított munkaversenyt. A szakszervezeti ve­zetők között az a nézet uralkodott: „Majd ez is elmúlik “ Ezt bizonyítja a szocialista fogadalmak bürokratikus gyűjtögetése is, sokszor napokig nem mozdultak ki az íróasztal mögül. Ami. kor kevésnek találták a szocialista fogadalmak számát, altkor elkezdő dött a „hajrámunka“. Végigfutották a bányát s minden előzetes politikai feivílágositó munka nélkül megkezd, tők a fele ián Iá sok válogatásmélküH gyűjtését. Pedig a Központi Vezető ség ülése kihangsúlyozta: „Agitáci- ónic céljává a felajánlások válogatás- nélküli gyűjtése helyett a vállalások teljesítését kell termi." A rossz szervezési és gyenge po­litikai munka meKctt is születtek szép eredmények, ami a dolgozók lel- k sértését bizonyítja. A 4-es fejtési brigád tagjai komolyan vették Rákosii elvtársinak tett Ígéreteiket. Alkotmányunk ürme. pőre és a második bányásznap tisz­te’ötére vállalták, hogv 105 csiKe helyeit műszakonként 115 csille sze­net termelnek. Mindkét harmad dol­gozói versenyben álltak egymással a szebb eredmények eléréséért Bebi­zonyították hogy a vállalásuk reá­lfa és teljesíthető A 4-es csapat I. harmada jelenleg 109 százalékra, a TI. harmad dolgozói pedig 119.3 szá­zul okra teljesítik szocialista vállalá­sukat Ebben a harcba,, olyan élhar­cosok születtek, mint Balázs Sebes­tyén, Braun 'János. Schwarcz József és a brigád többi tagjai. A 4-es csapat dolgozóinak kiváló eredményei mellett meg kell emlite* hűnk azt, hogy a komlói bányászok többségében nem teljesítik Rákosi e v társunk adott szavukat. Sok sok csiílg szénnel adósai népgazdaságunk nak. A versenytábla azt mutatja, hóg,, Kosauth-akna 83 százalékra tel. fesiti a tervét. Tehát az eredmények melCétt még súlyosabb a lemaradás. Nem hányhatunk szemet afelett, hógv Kossuth-akna adósa népgazda, »águnknak és nem csali vállalásukat, hanem még a tervüket sem teljesí tol. Mi a lemaradás oka? A bürokratikus versenyszervezés mellett sokáig elhanyagolták a műszaki feltételek biztosítását. Horváth Mártó,, ehrtárs erről a kö­vetkezőket mondotta: „Agiláclónk si­kere és eredménye az is. ha a dol­gozók harcolnak a fogadalmuk tel­jesítéséhez szükséges műszaki telté­telekért és egyáltalán nsm elégsze nek meg a felajánlások megtételével“. Talán a komlói bányászok nem har­coltak következeteken a műszaki fel tételekért? Ezt egyáltalán nem mond­hatjuk róluk. Termelési értekezlete, ken, pártnapokon, sőt még a szak- Mervezel helyiségében is számos esetben elmondták: „Nem tudjuk a vállalásunkat teljesíteni, mert nin­csenek biztosítva a műszaki feltéte­lek“ Szavuknak azonban nem volt nyomaítóka. Az üzemvezetőségtől csak ígéreteket kaptak: „Majd meglesz munkatársak" — de maradt minden a régiben. Például a 4-ee fejtés! csa­pat tagjainak közel másfél hónapig kellett harcolni, míg végír* bizto­sították számukra a szükséges üres­csilléket. De nem volt különb a frontfejté­sek előkészítésénél sem a helyzet. Egy-egy meglévő frontfejtésben sok. kai több embert telepítettek, mint amennyire vallójában szükség lett volna. Ezt azért csinálták, mert aa elővájáai munkák elhanyagolás« mi­att nem volt elegendő munkahely, ahol a dolgozókat foglalkoztatíná tud­ták volna. Egyszóval a .--zakszerve zet nem töltötte be a munkaverseny gazdájának feladatit, nem harcolt kö vetkezertesen a dolgozók versenyéhez szükséges műszaki feltétetek biztosi, tásáért. A bányában megbújt ellenség kihasználta a munkaverseny gyenge pontjait és rákapcsolt agitáció jóra. Ezt megkön/nyitette a Kossuth aknai pártbizottság gyenge politikai munká­ja. Szinte szabad teret hagytak az ellenség aknamunkájának. Papp Já nos a pártbizottság volt titkára, már régebben tudott arról, hogy a bá­nyában kulákok és egyéb eüleneégcs, oszlályidegen emberek dolgoznak. De niaga'kuvóam szemeihúnyt efelett és sok becsüle'ee dolgozó az ellenséges elemek befolyása állá került. Komlóra nemcsak népi demokráci­ánk fektet nagy figyelmet, hanem az ellenség is aki a bányába is be­épül embereit. A Központi Vezetőség ülésén Horváth Márton elvtárs meg­állapította: „Általános jelenség a szo- ciáldemokralizmus veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézettnek vé­lik a kérdést azzal, hogy nyílt szo­ciáldemokrata szervekbe nem ütkö­zünk többé.“ Ez a megállapító« vo­natkozik Komlóra is, A politikai munka gyengülését kihasználta az el. lenség. Jákob Jakab a körülötte dol­gozó bányászoknak kijelentette: ..Nyu­gat Németországban jobb a dolgozók sorsa, mint nálunk Magyarországon, mert ott az amerikaiak vannak." — Vagy a másik példa. A bányászok között megbúvó Somfai János, a múlt rendszer volt rendőr törzsőrmestere kijelentette: Nem érdemes munka- versenveznd, mert lenyomják majd a kereső,Kinket." Kren Péter, volt SS- katona arról beszélt: ..Most a kuk­kokat nyírják, utána majd jövünk mi." És még számos példát lehetne fe'»oro'.n1. A Kossuth-aknai pártbi­zottságnak látni kell azt, hogy lég üres tér nincs Ahol nem mi agitá­lunk. ott agitál az, ellenség. Még pe. dig eredménnyel. A pártbizottság ve­zetőinek jobban meg kelleti volna nézni azt, hogy Niebl Antal vájár miéit elégedtlen a keresetére akikor a mile or állandóan 2000 forintnál töb bet keres havonta. Egészen biztos, megtalálják 'mögötte irt ellenség ke­zét, aki igyekszik leszerelni a dol­gozók versenvlendületéf. Tudja jól az ellenség, hogy^ a komlói szén a Sztá­lin Vasmű alapja. Éppen' ezért még dühöd többem támadnak. Népgazdaságunk számára nagy je­lentőségű nz állattenyésztés mellett a hízlalási szerződéskötési akció, melyet kormányunk most indított meg. A szerződés keretében minden segít­ségei megad a dolgozó parasztoknak. Szerződéskötéskor sertéseként azon­nal 400 forint előleget és 250 kiló- gramm nbraktnkarmányuak hivatalos áron való megvásárlására' kapnak utalványt azok, akik szerződést köt­nek. A sertés, melyre hízlalási szer­ződést kötnek lega'áhh 50 kilőgram mosnak kell lenui. A sertéseket a szer Kétségtelen, hogy az ntt/jFÓ hetek­ben javulás mutatkozik Kossuth-akna termelésében. A műszaki vezetés javított munká­ján.. Sikerült részben feJczásnoiaidck Kossuth-akna egy* legégetőbb prob témáját: az üreocsiHehián'jrt. A Bank szervezeti vezetők ma már nap, mint csap ellenőrzik a munka veraerryt Bá. taí elvtáirs mindössze néhány hete került az aknai pártbizottság élére, de máris vannak szép eredmények. Azonban az elmaradás behozásáig akad még munka böwm. A* üzem vezt őségnek — ahogy»* a 4-es ősapáinak biztosította az viree- csffiét, — biztosítani keíj minden bri­gádnak, elővájáfá cse partnak és dol­gozónak. Egy pillanatra «e tévesszék saemttől a Központi Vezetőség útenu Látását: „Amennyire helyesen és joggal követeli meg nrinden igazgató, műhelyfőnök, mester, hogy a műszak, kezdésnél, sőt a müszakkezdés előtt minden dolgozó munkára készen ott legyen a munkahelyén, ugyanilyen joggal követethetik meg ezek a dol­gozók, hogy álljon rendelkezésükre a nyersanyag, a szerszám, a rajz vagy egyéb munkamegbizatás. Azt kfttán. jak és követelik ezek a dolgozók, hogy a tegyelem kötelezettsége kétol­dalú legyen." A-, olmairadáe behozása, a wakszer vezetet is sokkal jobb munkára kő telezi. Nap, mint nap ellenőrizzék a vállalások teljesítését. Komlón a jö­vőbe* ne legyen olyan hányása:, aki ne tudná azt, hégyan á'U válfaásának teljesítésével. Számoltassák be az üzemek, műhelyek és körtetek veze tőit hogyan állnak a vállalások tel­jesítésével. Mozgósítsák a szakszer­vezett bizalmiakat arra, hogy magya­rázzák meg a dolgozóknak a máso dik bányásznap jelentőségét és győz. zenek meg minden egyes dolgozót ar­ról, hogy szavuk és tettük között ne jegyen különbség. A pártbizottságnak segítséget kell adni ahhoz, hogy min. den dolgozó világosan lássa felada­tát, Meggyőző politikai munkával le keit leplezni a különféle ellensége«, jobboldali sízoci á Memo krala meg­nyilvánulásokat, amelyek — rémhí­rek terjesztésével, sztahánovfsták be. feketitésével, rágalmazásokkal akar­ják akadályozni második bányászna, pi versenybe* vállalt feladatok tel je. ■ütését Rendszeres er mutassák meg a komlói bányászoknak a szociáldemo­krácia áruló magatartását napjainkban és a történelem különböző időszakai ban, hogy: az 1914—18-as háború ügynökei az 1919-es proletárforrada. lom orgyilkosai, Horthy fehérterror­jának segédcsapatai, 1945 után a re­akció álcázott szövetségese volt a szociáldemokrácia, amely különösen veszélyes azért, mert a munkásosztály soraiban vetette meg a lábát A Kossuth aknai pártbizottság, szakszervezet és űzemvezetőség n* csak a versenymurika eredmónyeát vocrye számba, hanem meg kelj vizs­gálni azokat a hibákat is, amelyek kijavításával, Kos-utti-akna tovább tudja emelni a termelésért de nem le. maradásukat behozva teljesíthetik a második bányásznap tiszteletére vál lalt 1000 tonna szén terven felüli ki­termelését. Csordás Géza zödés megkötésétől számított hat hó­napon belül kél átadni az Állat- é® ZsírbcgyU jtő Vállalatnak. Az átvétel alsó súlyhatára 12b ki- lógrunnn. A szerződött sertésekért ki- lógranunnnként 11 forintos árat fizet a Vállalat és ez az összeg kerül kifi­zetésre akkor is, ha esetleg a hízott- sertés ára időközben csökkenne. Ez a kedvezmény is bizonyítja, hogy népi demokráciánk a legihatha- tósahhan támogatja a dolgozó paraszt­jainkat. Dolgozó népünk kenyeréért folyta­tott harcban a járásaink között fo­lyó verseny az utóbbi napokban egy­re lendületesebbé vált. Eáyre inkább megértették járásaink és községeink, hogy az élenjáró dolgozó par,isztokra támaszkodva a beadások teljesítésé­vel a munkás-paraszt szövetséget erő­sítik- A Megyei Pártbizottság vándor, zászlaja, mint a legnagyobb meg­tiszteltetés a megye kommunistái ré­széről, lebegett a járások funkcioná­riust szeme előtt és adott erőt arra. Ebben a küzdelemben az utolsó napi begyűjtésével a villányi járás kerüli élre és megelőzte a pécsváradi járást, de az eddig elmaradt pécsi iá ráanak sikerűit ugyancsak az utolsó napi teljesítményeivel harmadiknak felzárkóznia. Járásaink túlnyomó része az élenjá. rókhoz hasonlóan alaposan kivette részét a begyűjtő munkából és így a sellyei járás a negyedik, a mohácsi járás az ötödik, a siklósi járás a ha­todik, a szigetvári járás hetedik he­lyen végzett. A sásdi járás aj. utóbbi napokban nem tudta megtartani azt az ütemet, amelyet az elmúlt héten felmutatott és így újból nyolcadik helyre került vissz». A mohácsi és siklósi járás igen szép munkát fej­tett ki az előrejutásért és így alig egy két tized százalék választja el őket egymástól. Most értékelték a megyében folyó csáp lesi versenyt ia A gabonabegyüjtési és cséplési ver. amy eredményei a következők: Gá­boriaké gyűjtés-. 1. villányi járás 105 3 százalék, 2. a pécsváradi járás 101.8 százalék, 5, a pécsi járás 100.1 szá­zalék, 4. a sellyei járás 94.9 száza­lék, 5. a mohácsi járás 93.3 száza­lék, 6. a siklósi járás 93.1 százalék, 7. a szigetvári járás 90.5 százalék, 8. a sásdi járás 89.5 százalék. A megye legjobb eredményt elért községei: Diósviszló.Felsőegerszeg, Za. dór, Versend, Görcsöny, Maráza, Nagypeterd, Nagyváty, Villány, Sós- vertike, Ivándárda Véménd, Szeder­kény, Sellye, amelyek a megyei ta­nács vb részéről 3.000—20,000 forin­tig terjedő Tendkívtili tervhitelben, illetve a begyűjtési minisztérium ré­széről 8 község vb 1.000—1.000 forin­tos pénzjutalomban részesült. A megye legjobb beadó tszcs-je a vókányi Törekvés tszcs, amely a be­gyűjtési minisztérium 3.000 forintos jutalmát nyerte cL Teljesítése 152 százalék. A begyűjtési minisztérium a villá­nyi járás dolgozóit 4.000 forint, a pécsváradi iárás dolgozóit 3.500 fo­rint, míg a begyűjtésben 100 százalé­kot elért községek nyilvántartóit 16.500 forint jutalomban részesítette. A megye legjobb föld miivesszövet- kezetei közül nyolc földmű vessző vet­kezet 450 forintos jutalomban része­sült. A cséplési versenyben a palotabo- zsoki Kerner József 186 százalék és Leopold Szilveszter, 182 százalék, az orménypusztai Szentkirályi Lajos 172 százalékos munkacsapatai 3.000— 5.000 forintra terjedő jutalmat, a bőlyí Kresz Henrik (ÁGI), a bari Moór János és a paJotabozsokí Mar. tini József (ÁMG) legjobb felelős cséplőgép vezetők 700—1.000 forintos jutalomban részesültek. A megye legjobb gépállomás« a vajszlói, a csépiéiben a begyűjtési minisztérium jlOOO forintos jutalmát kapta. A megye legjobb Rredjuk-módszer. re! dolgozó gépe (315 százalék) » bólyi (ÁGI) Gross János gépvezető és Kresz Henrik munkacsapatvezető gépe, akik 315 százalékra teljesítet­ték idén^normájukat és a begyűjtési minisztérium 7.000 forintos jutalmát érdemelték ki. Megyénk területén eddig 76 köz­ség, érte el a 100 százalékot. Ezek közül 49 község megkapta a szabad­piaci értékesítés jogát A termelőszö­vetkezeti csoportjaink közül 54 tszcs lett felszabadítva. A 100 száza­lékon felül teljesítő dolgozó pa­rasztok száma meghaladja az 5.600-at. A begyűjtés most lezáródó szaka­sza azonban nem jelenti azt, hogy megyénk területén a gabonabegyiij- tés befejeződött, mert községeink, járásaink tovább folytatják a harcol a gabonatervek 100 százalékon felüli teljesítéséért, dolgozó népünk kenye­réért. Ebben a harcban a villányi já rás dolgozó parasztjai azt vállalták, hogy november 7-re. a Nagy Októ­beri Forradalom tiszteletére 1Í0 száza­lékra teljesítik gabonabeadási tervü­ket és ugyanez időpontra burgonyá­ban, napraforgóban, kukoricában é* sertésben is a megye első járása akarnak lenni a 100 százalékon felüli tervteljesítéssel. Ezt a példát köves- sók járási és községi tanácsaink " szocializmus építéséért folytatóit harcukban. Geller B. Miklós a megyei tanács begyűjtési osztály vezetője. Újabb községek és termelöcsoportok kapták meg a szabadpiaci értékesítés jogát Számos községi tanácsunk begyűj­tési bizottságunk jó munkát végzett az elmúlt napok folyamán. Ennek nyomán és a községi pártszervezetek félvilágosító munkája segítségével újabb községek teljesítették vállalá­sukat; eleget tettek maradéktalanul gabonabeadási tervüknek. A jó begyűjtés jutalmaként 19én, kedden ismét számos község és ter- mielőcsoport illetőleg termelőszövet­kezet kapta meg a szabadpiaci érté­kesítés jogát. Himcsháza, Tiükkösd. Dinnyeberki, foánbattyán. Pócaa. Marok, Ózdfalu, Luzsok és Pánrád községek dolgozói a mai naptól korlátlan mennyiségben vihetik szabadpiacra gabonájukat és őrlethetik be akár saját maguk szá­mára, akér eladásra. A felsorolt falvakon kívül 11 tpr- melőcsoport, illetve termelőszövetke­zet is megkapta a szabadpiaci érté­kesítés jogát A kacsófai Jobbsors, a mohácsi Béke, az tvánbattyini Ság- vári Endre, a pócsai U] Alkotmány, a márokl Új Barázda, az ócsnrdi Béke Őre, a garél Felszabadulás, a romonyai Győzelem és Béke, a cfi- kósföttösi Tartós Béke és az ági Béke termelőszöoctkezeti csoportok tagsága ugyancsuk 10-élől, keddtől kezdve korlátozás nélkül vihetik szabadpiacra gabona félcségeiket­Közscgi tanácsaink, begyűjtési bi­zottságaink ügyeljenek azonban ar­ra. hogv azok a gazdák, akik niég nem teljesítették bedaási kötelezett ségiiket ne élhessenek azokkal a jo­gokkal, melyeket népköztársaságunk azoknak biztosit, akik jogaik mellett kötelességeikkel is tisztában vannak és teljesítik is azokat. A felsorolt községekkel együtt a keiddi napig bezárólag összesen 42 község és 59 lermelörsoport szabadult fel Baranya megyében. 100—120 mozilátogalő vasára apón U i n t Egy éwe’ ezelőtt Viíllánykövosden a moz előadásokat alig alig látogatták, aikik jártak moziba, azok is legna­gyobbrészt gyerekek voltak. Most a tanácselnök és a csoportelnök elv- társak támogatják a mozit és ennek nvomán «agy változás következett be. Nem ritka eset. hogy a vasárnapi előadásokon 90—100—120 dolgozó is megjelenik. A csoportelnök elvtárssa! megálla­podtunk. hogy havont« átvesz bizo­nyos mennyiségű mozijegyet és azt a legtöbb munkaegységet elérők jutái mazására fordítja. Ezt több termelő csoportnál bevezettük. lgv a csoport tagok kulturális szórakoztatásán tűi a mozi népszerűségét is növel iük és a versenyszellemet támogatjuk így a mozik közti versenyben is jobb eredménveket tudok elérni Wölfling krpád mozigépész Vllláiiykövesd IJj hízl alási szerzochetési akció indult

Next

/
Oldalképek
Tartalom