Dunántúli Napló, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-19 / 66. szám

ff II p t. ó m? Máwctrs t* A í-zovjei jegyzék Németország egységéhez vezető egyenes ót j4 londoni rádió és a Reuter-iroda jelenti, hogy Eden brit ídilügyminisz tér hétfőn tárgyalt az amerikai és a francia nagykövettel a Németországgal kapcsolatos legutóbbi szovjet jegyzék re adandó válaszról. Eden hangoztatta, hogy a válasz jegyzik ügyében „Szoros összekötte• lésben van a bonni kormánnyal“ Míg a nyugati kormányok hosszas tárgyalásokkal akarják húzni az időt hogy ezalatt ellenérviftet találjanak ki a világos és észszerű szovjet javaslat ellen, add'g Kelet- és Nyugat Német ország dolgozói tovább harcolnak a ja vaslat alapján megvalósítható német egységért. Berlin. .ADN) A Németország remi- litarizálása eilen küzdő európai mun kásu zottság ix Szovjetunió jegyzékével kapcsolatban felhívást intézett a nyu gáti hatalmakhoz. Az európai munkásság nevében kül­dött felhívás követeli az USA Nagy bri.annia és Franciaország kormánya tál, tanulmányozza komolyan a Szov jetunió jegyzékét és olyan egyértelmű és világos választ adjon, amely meg­felel az európai munkásságnak a béke fenntartására irányuló követeléseinek. A bajorországi Sulzbach Rosenberg- ben a kohó és bányaüzemek dolgozói együttes nagygyűlést tartottak A. gyűlésen részvevő 1600 olvasztár és bányász határozatot fogadott el. amelyben leszögezik; a szovjet javas­lat elfogadása egyenes út a második világháború utáni problémák békés rendezéséhez. Berlin (MTI) Düsseldorfban vasár nap nagyszabású béketüntetési rendez­nie. A tüntetők határozatukban fel szólították a nyugati hatalmakat, hogy csatlakozzanak a Szovjetunió kormá nyának a német békeszerződés meg kötését célzó javaslataihoz. Münchenben a Német Kommunista Párt nagygyűlésén hatalmas tömeg vett részt. Az egyhangúlag elfogadott határozat felszólítja a bonni kormányt, tegye magáévá a szovjet kezdeménye­zést és a Német Demokratikus Köz­társaság kormányának javaslatát ossz német tanácskozás egybehívására. A hamburgi kikötő dolgozói vasár napi nagygyűlésükön szintén a szovjet javaslat elfogadására szólították fel a nyugati hatalmakat Nürnberg lakossága vasárnap nagy­gyűlésen követelte hogy a népellenes keretszerződés helyett kössenek béke- szerződést egész Németországgal. Achen legmagasabb tornyára vasár nap virradóra ifjú bckeharcosok ki tűzték a nemzetközi békemozgalom !o bogóját. A rendőröknek és a tűzoltóknak több sikertelen kísérlet után csak va sárnap este sikerült eltávolitaniok a toronyról a békemozgalom „veszedel­mes" je'képét. fl koreai nrphadsereg fípsrarcsnoksárának badijeltnlése Phenjan (TASZSZ) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadse­regének főparancsnoksága március 17- én közölte, ho;*y a néphadsereg ala­kulatai. a kínai népi önkéntes egy­ségekkel együttműködve, egyes front­szakaszon helyi jelentőségű harcokat vivtak. A néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadá­szó lövészosztagok március 17-én Nampho és Von-szan körzetében lelőt­ték az ellenség hárem vadászgépét. A nagy építkezések felett FJODOR PANFJOROV Sztálin díjas fró Jegyzetkönyvébffl A kínai bisoilHáqr vexvIőiéneU nyilai kosain Peking (TASZSZ): Li To.Csuan, a Kínai Vöröskereszt elnöke, az amerikai imperic'isták bak. tériumháborúját kivizsgáló kínai bi­zottság vezetője, a bizottság elutazása előtt kijelentéi te: azért utazunk a ko­reai arcvonolra és Északkelet-Kíná- ba, hogy a helyszínen gyüjtsünk bi zonyítékokat arra. hogy az amerikai imperialisták baktériumokat terjesz­tenek. Ugyanakkor meglátogatjuk a hős korai népet és bátor kínai népi önkénteseinket. Békeaagygyűlés Manie videóban Montevideo (TASZSZ! A békehar- Cosok március 15-én nagygyűlést tar­tottak Montevideoban. A gyűlésen mintegy tízezren vettek részt. A gyűlést az uruguayi béketanács szervezte azza! kapcsolatban, hogy az uruguayi hatóságok megtiltották az amerikai kontinentális békekongresz- ezur uruguayi megtartását. A gyűlésen vendégként resztvettek a kongresszusra Uruguayha érkezett bra ziliai, argentínai, chi ei, venezuelai, columbiai, bolíviai, paraguayi, guate inai a i és portoricoi küldöttek és az USA népének békeküldötlei. A nagygyűlést Jósé Lius Mass'era, a Béke Világtanács tagja, az uruguayi országos béketanács főtitkára nyitot­ta meg. Kijelentette, hogy amikor az uruguayi rendőrség engedélyezte a gyűlés megtartását, egyúttal megtiltott minden o yan beszédet, amely más orszá,gok( azaz az USA) ellen irá­nyul. Majd rámutatott, hogy az uruguayi nép a világ többi népével együtt elszántan tiltakozik a háború el. len és .síkra száll a béke, vala­mint a szabadság mellett. Erről tanúskodik az a háromszáztíz. ezer aláírás, amit a béke uruguayi hívei a Béke Világtanács felhívására gyűjtőitek. Riccardo Anaya bolíviai egyetemi tanár, volt parlamenti képviselő fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy Ro'i via elvesztette szabadságát és súlyos áldozatokra kényszerül egy olyan or szág „jóvoltából“, amelynek megne vezését megtiltották. A bolíviai nép azonban harcol, mert békét akar és az öt nagyhatalom közötti békeegyez­mény megkötését kívánja. Ezután Diego Montana, Colombia! egyetemi tanár, Bogota volt polgár mestere szólalt fel. A columbiai nép — mondotta — harcol a háború ellen és az ellem, hogy csapatokat küldjenek Korea, ha, a béke útja Columbia meg­mentésének útja. Az amerikai nép képviselője az USA békeharcosainak nevében, Paul Robeson és Dubois nevében beszélt, akik részt akartak venni a kengresz szuson, de az amerikai kormány meg. tagadta tőlük az útlevelet. Hangsúlyozta, hogy az amerikai nép tudja, mily nagy felelősség hárul rá a békeharc­ban. Az amerikai nép ellenzi a háborút, élesen elítéli a koreai háborút és küzd ellene. Több más felszólalás után az USA békeküldöttségének egyik tagja át adta Masserának, az uruguayi orszá. gos béketanács főtitkárának Paul Ro­beson hanglemezre rögzített özene tét. A nagygyűlésen megnyilvánult az amerikai kontinens népeinek az USA vezetői, a latinamerikai népeket le. igázó háborús gyujtogatók eilen táp­lált hatalmas gyűlölete, megnyijvá nuilt a béke erőinek a háború erői fő. iötti győze mébe vetett hite. ltmét kudarcba fulladtak az iráni-amerikai tárgyalások Szófia (TASZSZ) Sajegan iráni ügy­véd, \ parlamenti képviselő, az olaj ipar .államosításáról szóló térvény é etbeléplelésére alakult vegyes bi­zottság tagja március 16 án 3 tehe. rán: rádióban beszédet mondott az iráni kormány és az amerikai úgy nevezett nemzetközi újjáépítési és fej lesztési bank képviselői közö't foly­tatott tárgyalások eredményeiről. Sn. jogán rádióbeszédéből k' 'erűi. hogv oz amerikai bank nyíltan és közvetle nü: tudomására adta az iráni kor­mánynak, hogy nem az iráni kor many képviselőjének szerepét, hanem az iráni olaj tulajdonosának és gaz­dájának szerepéi akarja betölteni és igényt tart az egykori ango .iráni olajtársaság jogaira. Sajegan kijelentette, hogy az iráni kormány elutasította az említet' kö vetéléseket. Az amerikai imperialisták azonban a teheráni tárgyalások ku darca után továbbra is nyomást gya korolnak Iránra és az amerikai nem- zelközi újjáépítési és fejlesztési bank képviselői — kijelentéseikből ítélve — még számítanak arra, hogy vissza térnek Teheránba. SS hóhérok, rablók 'Xdeuauer küh'igyminis/.'ériumáuak vezetőségiben MüTiigher CADN); A bajor rádió hétfőn este leleplező adatokat fecse­gett let, arróh hogy az Adenauer-kor- már.y külügyminisztériuma a volt hitleri náci párt gyűjtőhelye a rá­dió kommentátora elismerte, hogy a külügyminisztérium a harmadik biro­dalom volt kiszolgálóinak fellegvára tett. A külügyminisztérium vezető liszt rise'őrnek 85 százaléka — a náci párt lógja volt. Egy kivételével ugyanazok voltak Ribbentrop külügyminisztériu­ma szemé yzeti osztályának és ugyan, azok jelenleg Adenauer munkatársai is. Dillman, kövelségi tanácsos, sze. mélyzeli főnök azelőtt Ribbentrop küL ügy minisztériumában látta el ugyan­ezt a mtunkakört. Hasso von Eztdorf a tartományi osztály vezetőhelyettese aktív náci SA vezető volt. Nümbergben beval­lotta, hogy ré itvett az úgynevezett Künzberg rohamcsapat in cg szervezé­sében, ami Ribbentrop minisztériumá nak különleges szervezete vo t, rab­lásokat és betöréseket hajtort végre. A politikai osztály mind a tíz tele. rense 1045 előtt a külügyminisz­tériumban dolgozott és ugyancsak tagja volt a Nemzeti Szocialista Párt­nak, beleértve Adenauer egyik leg­közelebbi munkatársát, Herbert B an- kenhornl is, aki jelenleg Hallstein ál­lamtitkárt helyettesíti Hasonló a hely tét a tartományi, jogú, kereskedelem politikai és a kulturális osatá.yon is. Hangoztatta ezután, hogy minden békeszerető népnek gyorsan meg cél tennie <t szükséges intézkedése­ket. hogy végetérjeneb a koreai arc. vonalon és Északkelet-Kínában bak- tériumháborút lo’vtató agresszorok kegyetlen és arcátlan gaztettel Ha nem lépünk lel határozottan az ame­rikai agresszorok bestialitásal ellen, akkor holnap a világ többi békesze­rető népeire zúdulhat az a csapás, ameh/ most Korea és Eszakkelet-Kína lakosságát sújtja — mondotta. n epülőgépünk a Turkmén Főcsa- ■** torna nyomvonala mentén száll Aztán jobbra kanyarodik, átszeli a Káspi-tengert és kiér a Volga-vidék térségére. Olyan földek terülnek el alattunk, ame yeknek víz kell Es les7 is víz. A repülőgép élesen balra lor­dul, átszeli a Volgát és a Volga -Don csatorna nyomvonala fölé ereszkedik, Az előbb a Turkmén Főcsatorna vo­nalán még csak a munka kezdetét láttuk, itt a földmunkák már befeje­zésükhöz köze'ednek. A csatorna kél oldalán hatalmas földhányások lát hatók Mindenütt gének, exkavátorok, gigantikus lépkedő exkavátorok, ön kiürítő teherautók dolgoznak A repülő ismét balra tart. A dm’- janszkáfai gát fölött vagyunk, amely hamarosan felduzzasztia a Don vizét, új tengert alkot és akkor a Don vize a több, mint száz kilométeres csator nán át megindul a Volga leié Haló karavánok úsznak maid a csatornán és a Volgából nemzetközi viziút lesz, amelv az óceánokká' köti össze n szá- razíöldet. 4 Don vize pedig nemcsak a csatornába ömlik, hanem a földekre is. Erősödik a nemzetközi tiltakozás az amerikai imperialisták baktériumháborúja ellen VARSÓ Számos lengyel szervezet hozott tiltakozó határozatot a, amerikai bak Sériumháború ellen. A lengyel nép követeli a Koreában és Kínában el­követett bűntett végrehajtóinak meg. büntetését. A lengyel sajtó éteshangú cikkek. bem ítéld el az amerikai imperial Istók a'jasságát A lengyel Országos Békebizottság Varsóban nagygyűlést tartott, amely­ben a főváros dolgozói kifejezésre juttatták felháborodásukat és tiltako­zásukat az amerikai agresßzorok gaz­tettei miatt. Repülőgépünk egyre balra tart, alattunk hatalmas többmillió hektár­nyi víztelen töld terül el. Itt ha nd a csatorna, maid a Volgától a Terekig. A csatorna vize öntözi majd a Szár- pin-AUö1 det. a sztavropoli földeket. Repülőgépünk este Sztálingrádnál szál' le és kora reggel már az épülő sztálingrádi vizierőmű gátjai fölött repülünk Délben a kujbisevi építke­zés helyét látjuk. Itt szintén pezseg a munka, hiszen 'a vizierőműnek négy év múlva már villamosenergiát kell szolgáltatni, vizet kel adnia a földek nek. Estefelé a Káma, a Volga mel lékfolyója fölött, a molotovi gát épít kezéseinél repülünk és nemsokára már a gorkijí vizierőmű építkezését látjuk a magasból C erény munka folyik mindenütt. ^ Emberek százezrei építkeznek itt, emberek akik az ország kii nnbö tő vidékeiről érkeztek a, építkezé sekhez, A gyárak pedig küldik a gé­peket és az építkezésekhez szükséges anyagokat. Az emberiség történetében példa nélküli építkezések folynak A szovjet ember a nagy Sztálin kezde­ményezésére átalakítja a termés ze. tét PRÁGA' A csehek és szlovákok Nemzeti Arcvonala az egész csehszlovák nép nevében titlakozik az amerikai impe. ria'isták legújabb embertelen gonosz- tette, a baktériumlegyver használata ellen. Az embertelen gonosztevők nem menekülhetnek meg az igazságos bűn tetőstől — emeli ki a Nemzeti Arc­vonat tiltakozó határozata. BUKAREST A román rádióhoz és a lapok szer. kesztőségrihez ezrével érkeznek eve. ek. amelyekben a román dolgozók a '■egerélyesebben titlakoznak a bakté­riumfegyver alkalmazása ellen és kö vetelik a baktériumháború azonnali beszüntetését. TIRANA Az a'bán békebizottsághoz az or­szág minden részéből érkező számta­lan távirat tiltakozik az amerikai ag. resszorok újabb alávaló bűnténye el len. BOMBAY Az Orossroads című angolmyelvű bombayi hetilap „Kihívás az emberi ség eilen“ című vezércikkében többek között ezeket Írja Az amerikai agresszorok a béke és az emberiség legveszedelmesebb e'. lenségeivé váltak. Meg kell őket bé­lyegezni. mint háborús bűnösöket. Ami me Koreában történik, holnao megtörténhet Ázsia, vagy a világ más részein is. Most fékezzük meg a kan­nibálokat! Minden demokratikus szervezetnek tiltakoznia kell és moz gósitanla a2 embereket a koreai bé kéért. Japán tisztek és tábornokok mentek Koreába Páris (TASZSZ! Az Humanité hírt ad arról, hogy Ridgwav tábornok és a japán kormány parancsára IV japán tábornok és magasrangu tiszt utazott Koreába. A 8. amerikai hadsereg főhadiszál- 'ására irányított japán tiszteknek ja. vas atot kell tenniök az úgynevezett japán „önkéntesek“ nek Koreába szál­lításával kapcsolatos előkészületekre. Mi lesz a Szovjetunió e részén öt vagy tíz év múlva? 4 villamosener­gia az ivart és a mezőgazdasnaot fog ja táplálni. Újabb gyárak, villamos, kombájnok, villamostraktorok és vil. lamoscséplőgépek kezdik meg munka. jukat. Pár év múlva tíz és tízmillió hektárnyi területen az öntözés ered- menyeként hektáronként átlag nem 14—16 mázsás esz majd a termés, hanem kétszerese, háromszorosa. Az ivóvízzel ellátott területeken újabb állatfajtákat lógnak kitenyészteni és a sztyeppékén a legkiválóbb fajú ju­hok, a legkiválóbb lovak és szarvas, marhák legelnek majd. Nagyszerű gyapotot és rizst terme nek, mindé, nőtt gyümölcsösök és szőlők virágoz nak. Másszóval — bőség árasztja cl a szo'”'eí embert. vszázadok óta gondolkoztak azon a Volga vidék, Q, Ural, a Don, hogy lehetne lelhasználni a folyók vizét az aszályos íö dek öntözésére, hogyan lehetne végetvelni a szárító sze ek pusztításának. A legkiválóbb orosz elmék ki is dolgoztak terveket. E terveket azonban nem lehetett meg. valósítani, mert a kapitalista, földes­úri Oroszországban a cári kormány­zat egyenesen szembehelyezkedett e javaslatokká'. A földesurak országá­ban még a szárító szelekből is hasz­not húztak a nép elnyomói. A nép a íekete esztendőkben éhezett a legjob­ban, ők meg akkor nyerészkedtek a legkönnyebben. .. 1900-ben történt. Apám, aki ács volt. anyámmal és három testvé­remmel Bakuba ment dolgozni. Több hónapon át hiába keresett munkát; tehát elhatározta, hogy visszatér szü­lőfalujába, a szaratovi kormányzóság, hoz tartozó Pav'ovkába. Éhesen ér. kéz tünk C.áricinba. a mai Sztálingrád­ba. Apám figyelte az eget és elkese­redve mondotta: — ítéletidő jön. A ztán valami piszkos szürke fő- r' meg borította el az eget. Elta­karta a napot és semerre sem moz­dult Nem felhő, hanem por volt, melyet a forgószél a középázsiai si­vatagban kapott fel és idesodorta a Vo'yavidékre, Ez a por leülepedett a gabonára, a napralorgóra és a puszta. ság forró levegőjében felégett min­den Ilyenkor zátonyok képződtek a folyókban, kiszáradtak a tavak, a víz. tárolók, hullottak az állatok, az erdő­ket hernyók lepték el és néha úgy elszaporodtak, hogy óriáskígyó mód­jára csavarodtak rá minden fára Szörnyű volt ez. De ma már mind­ez a múlté. A szovjet álam hadat üzent az aszálynak, a terméketlen­ségnek. Es a szoniet ország embe­rei teljes erővel dolgoznak a termé­szetátalakító sztálini terv megvalósí­tásáért Dolgoznak az egész szovjet nép óhajának megvalósításáért, az egész világ békéjéért. Film kés/ült Rákosi Mátyás 60. szüle ét-impjának megüűoepléséről A Híradó és Fokumentum Filmgyár Rákosi Mátyás 60. szü-etésnapjának megünnepléséről 600 méteres riport filmet készített. A film első része is merteti a „Rákosi Mátyás harcos éle te’’ című kiá'Rfásf és a Szovjetunió­tól kapott eredeti felvételek alapján feleleveníti Rákosi Mátyásnaa 1940. ben történt Moszkvába érkezését. A film második része a közönség elé vetíti a Rákosi Mátyás születés­napja alkalmából rendezett operaházi ünnepséget. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet rendezésében bemutatott „Rákosi Má­tyás harcos élete“ című kiállítást egy hét alatt közel 60.000 ember tekin­tette meg. Amerikai katonák garázdálkodása Salzburgban hanna vendéglőben félholtra verte Becs (TASZSZ)- Haladó osztrák 'a pok beszámolnak amerikai katonák salzburgi garázdálkodásairól. Nemré­giben amerikai katonák éjszaka be hatottak egy vendéglőbe, kihurcohák iz utcára a kiszolgálónőt, másnap reggel eszméletlen ál a pótban talál, ták a járdán és kórházba szállítot­ták. Egy amerikai katona a Sankt Jo hetven éves Egddius K-t, majd elra­bolt tőle 1900 schil'linget. Az Österreichische Vo ksstimme a salzburgi eseményekkel kapcsolatban megjegyzi: ez a város a, amerikai gengszterek erőszakos cselekedetei­nek és túlkapásainak kedveit helyó vé vált. Amerikai ajándékok Jugoszláviának Január S án ünnepélyes esemenyek színtere volt Belgrád. E szép napon, 11 óra 30 perckor Amerika megaján­dékozta Jugoszláviát — egy fakala­páccsal Ez alkalomból pompás cere­móniát rendeztek. Az Egyesült Álla mok nevében George Allan nyujtottc át az ajándékot, Jugoszlávia nevéberi Joszii Krncsevics, a Legtelső Bírásáé elnöke vette át. Amint a belgrádi amerikai követség tájékoztatója közli, a Washingtonba küldött fakalapács másolata annak c kalapácsnak, melyet az Egyesült Ál­lamok Legíelsö Bíróságánál hasztíál nak. ,,A Jugo/zláv bíróság nagyra, becsű ésének jeléül*‘ küldte bizonyos William Douglas, a Legtelső Bíróság egyik tagja, aki 1951 júliusában meg­látogatta Belgrádot és megismerkedett a bíróság tevékenységével a tasisztc Jugoszláviában. Douglasnak természetesen észre kellett vennie, hogy a titóista bírák hala büntetésre ítéltek, vagy halálra kínoztak a börtönökben soktizezer jugoszláv hazaitt, gkik nem voltak hajlandók áruba bocsátani országú kát az amerikai imperialistáknak . Ugyanakkor szabadonbocsátottak olyan hétpróbás bűnösöket, akiket a jugoszláv nép ítélt el. 1951 végén például Rankovics parancsára kisza- baditották a börtönből Sztepinác püs­pököt, a hírhedt háborús bűnöst, aki a második világháború idején meg­szervezte Horvátországban a szerbek tömeges legyilkolását A Vatikán e lakájának parancsára soklízezet em­bert gyi holtak meg vadállati kegyet­lenséggel. A szerb nép hóhéra kiszabadításá­nak híre óriási ielháborodást váltott ki. Az amerikai bírákat azonban az ily estéié ..igazságszolgáltatás“ a leg. nagyobb megelégedéssel tölti el. A Washingtonból ajándékképpen Bel“ grádba küldött bírósági kalapács az amerikai és a titóista jogászok szoli­daritását hivatott je képezni. A dolognak egyébként a szimbólu­mokkal még nincs vége. Amin t a demokratikus sajtó mát közölte, az Egyesült Államok Tito Jugoszláviájának sokkal becsesebb ajándékot is küldött: amerikai rend­őrségi gumibotokat. Pompás gőzhajó szállította e drága rakományt az óceánon keresztül az adriai partok­hoz. Rankovics rende'etére az ameri­kai gumibotokat a jugoszláv rend­őrök nyomban „igény bevett ék.“ >

Next

/
Oldalképek
Tartalom