Dunántúli Napló, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-02 / 178. szám
4 NAPLÓ TWH XÜSUS2TDS f KULTÚRCSOPORTJAINK HARCOLJANAK AZ ALKOTMÁNYI VERSENY GYŐZELMÉÉRT! Augusztus 20-rta, az alkotmány ön. nepére készül minden becsületes dolgozó. Munkások és parasztok ezrei páros verseny-szerződések megkötésével, magasabb telj esi tményváll akis okkal, fokozüítabb fegyelemmel és szorgalommal veszik ki részüket alkotmányunk tiszteletére a munkáiból. ■ Az augusztus 20-i munkaverseny- ▼állaMsok teljesítésének agitációjá- ban nagy feladatok várnak kul'túr- brigádjain/kra- Kultúrfelelöseink egy része látja is ezeket a feladatokat és jó munkájával alátámasztja a párt- szervezeteink és üzemi bizottságaink munkáját. ' A MESZHART bányaüzemek kultúrnevelési felelősei már június végén felkészültek az alkotmány ünnepéire siervezett munka verseny- szakanz kultúragdtációs munkájára. Közös munkatervet (készítettek el, amelynek alapján július első hetében megkezdték a munkavállalások, ver- senyfelajánlások népszerűsítését. _ A munkásszállásokon hetenként tartanak egy-egy órás kultúrműsort és a műsorba igen ügyesen bedolgozzák csasztuska formájában azoknak a tnuakáslakásbe- liéknek neveit, akik élen járnak vállalásaik teljesítésében. De nem feledkeznek meg azokról a hanyag, műszakmulasztó, vagy álbeteg dolgozóikról sem, akik hátráltatják üzemük tervteljesítését. - Műszak- váltásnál az aknalejáratokhoz mennek el rendszeres időközökben, ahol azoknak a dolgozóknak adnak juta- lommüsort, akik a munkaidő becsüle. , tes kihasználása és a munkához való jó viszonyuk révén teljesítették vállalásaikat. A kultúrpropaganda szervezeti központja azonban a kultúrotthon. Egy-cgy versenykiértékelésen, vagy termelési értckezlsten a kul- tdresoport is kiveszi részét a szakszervezeti munkából azáltal, hogy a zenekarok, énekkarok mozgalmi dalokat adnak elő, a csasrtuskabrigádok pedig népszerűsítik a vállalásukat teljesítőket és megbírálják a lemaradókat. Ugyancsak jó példát mutat a Sorgyár kultúrbrigádja. rJó csasztuslcáík már szerves részévé íettek az üzemben folyó politikai felvilágosító munkának. Az utóbbi időben azonban a kultúrcsoport csak családi esteken szerepel és nem használja ki kultúragitáció céljára az ebédszüneteket — amikor az üzemrészekben alkalom nyílna szereplésre —, mint ahogy ezt a kongresszusi verseny időszakában tette. A mezőgazdasági munkákat elősegítik és a békéért folytatott harcot támogatják a kereskedelmi és pénzügyi vállalataink, a pécsi postások és n .Kesztyűgyár művészi együttesei. Ok különösen a falu patronázs munkából veszik ki részüket. Augusztus kutodíkára hat kereskedelmi vállalat kultúrcsoport ja készül arra, hogy kultúrműsor adásán kívül gyakorlati munkával is segítséget ad a cséplés és betakarítás igen fontos munkájához. Igen érdekes verseny alakult ki a kereskedelmi vállalatok kultúraktivái és aktív sportolói között. Ennek a versenynek az eredménye az, hogy a Vörös Meteor 131 sportolója július hónapban 1440 munkaórával segítette elő megyénk mezőgazdasági munkáját Sajnos nem minden üzemben segíti Ilyen eredményesem a termelési problémák megoldását a kultúrcsoport A Pécsi Bőrgyár kultárfelelősei Szele elvtáTS írásban jelentette be: „A szabadságolásokra és a nagy melegre való tekintettel a kultúr csoport -augusztus végéig nyári szünetet tart. Ez természetesen helytelen. A kultúragitáció« munka egyik legfőbb feladata, hogy előkészítse a dolgozókat a termlelés terén előttük álló feladatok végrehajtására, hogy elősegítse a munkaverseny nyilvánosságát, hogy biztosítsa a munkaverseny Lendületét — a nyári melegben isi Van olyan üzem is, ahol nem jelentették be a kultúrmunka „uborka- szezonját", ilyen a Magasépítő Vállalat. A kultúrmunka azonban itt sem megy. Készülődnek, próbákat tartanak és állítólag az augusztus 20-i ünnepélyekre, vagyis a „finisre" tartogatják az erőt. Persze ez is igen helytelen. Mert hiszen, ha a vállalat dolgozói az alkotmány tiszteletére tett vállalásaikban és a terv teljesítésében lemaradnának, nem lenne meg az erkölcsi alap sem ahhoz, hogy azokat a derűs, vidám, optimista mű- sorszámokat adják elő, amelyeket most tanulnak. A kultúlmunkának most megállni, vagy lelassulni nem szabad. Még a „meleg és e «zabadságolás" miatt sem! Most kell fokozni a harcot, a len- dületetl Amelyik üzemben han- goshiradó berendezés van, való- cítsák meg azt a gyakorlatot, amelyet a városi tanács oktatási osztálya a SZOT népi zenekarával karöltve már hetek óta folytat: jutalomdalokat küldenek a városi hangoshiradón kérésziül üzemeink legjobb dolgozóinak. A kultúrbrigádok, faliújságok, röpcédulák, jelmondatok és az ízlésesen elkészített dekorációk mind azt hirdessék, hogy alkotmányunk tiszteletére üzemeink, állami gazdaságaink és tszcs-ink közösen — a Párt, Rákosi elvtárs vezetésével —, újabb győzelmes csatára indultak ötéves tervünk első évének sikere érdekében. Terjedjen ki a kultúraktlvlk agitációja alkotmányunk ismertetésére! Az alkotmány legyen az a vezérfonal, amelyből a kultúrbrigádok agitá- ciója kiindul. Színjátszócsoportjaínk olyan egyfetvonásos színdarabokat adjanak elő, amelyek mondanivaló^ jukban azt domborítják ki, hogy mi. lyen jogokat és kötelességeket adott SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG CÉLLÖVŐ VERSENYE A Miagyár Szabadságharcos Szövetség Baranya megyei Bizottsága felhívja a város dolgozóinak figyel-, mét, hogy folyó hó 1-től 20 íg alkotmányunk tiszteletére kispuska céllö- vö-versenyt rendez. A versenyen indulhat korra és nemre való tekintet nélkül minden dolgozó, kivéve a fegyveres alakulatok tagjai. Jelentkezni lehet az MSZHSZ üzemi alap- szerveknél, valamint az MSZHSZ Pécs, városi csoportjánál (Megye-u. 20.). A legjobb köregységet elért versenyzők arany, ezüst, illetve bronzéremmel lesznek díjazva. A benevezés díjtalan. A verseny hétköznaponként 3 órától, vasárnap reggel 8 órától este a sötétedés beálltáig lesz lebonyolítva a Pécs-külvárosi szabad ságharcos lőtéren. (Kisállomás alatt.) Felhívjuk a dolgozókat, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek. MIMIIM CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 2 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenvi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8 íz. („őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Tel: 23-94. 10/12. sz. („Isteni jondviselés") gyógyszertár Doktor S.u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Gusztáv. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: — Csütörtökön az ország északnyugati részén felhősebb idő, néhány helyen záporesővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt délkeleti, déli szél. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: -csütörtökön reggel: 14—17, délben 28—31 fok között — Az t!TK keretében dr. Knrncz Sándor elvtárs augusztus 3-án délután 6 árakor a Jannus Pannonius-utca H, szára #alatt előadást tart a „A munkaverseny szervezése, helyi tapasztalatai** címmel. Érdeklődőket szívesen iát az Egyesület. Nyeremény takarékbetét-kSnyyek sorsolása 1951. augusztus ll-'6n, szombaton délután 3 órakor az Országos Takarékpénztár főpénztártermében (Budapest V., József Attila-u. 2.) Kisorsolásra kerülnek az 1951. február 1-től kezdődően 1951. június 30-ig bezárólag váltott és a sorsolás napján is betétet tartalmazó betétkönyvek. v K 1 A sorsolás nyilvános! az üzem dolgozói részére is az alkotmány. Mutassanak rá az elmúlt rendszer bűnös mulasztásaira, a munkásvédelem, az egészségügyi berendezések, az üdültetés, a gyermeknevelés, a kultúráiét, a sportolási lehetőségek Horthy-korszakbeli teljes hiányára. A kultúrotthonokban filmvetítéseken, tömegelőadásokon keresztül különösen a nőik és az ifjúság felé jó agitá. ciós munkát lehet végezni. Igen alkalmasak erre a célra a könyvanké- tok is. Igen sok magyar író dolgozta már fel szépirodalmi vonalon a múlt rendszer bűneit: Móricz Zsigmond és mások. De vannak bőségesen olyan szépirodalmi művek is — úgy a magyar, mint a szovjet irodalomban —, amelyek elénk! árják a szocializmus építésének eredményeit és szépségeit. A Pedagógus Szakszervezet tagjai vonják be az úttörőket és segítsék őket abban, hogy gyermekműsorok, fetkószöntők előadása révén részesei lehessenek szüleik, dolgozó népünk 'új, hatalmas győzelmének. Mint ahogy ezt a siklósi járásban néhány pedagógus már meg is tette. A művészeti dolgozók az üzemekben jutalomhangverscnyekkel fokozzák eddigi eredményes jó munkájukat, mint ahogy ezt az Épületszerelő Vállalatnál a múlt héten elkezdték. Az alkotmány ünnepe a kultúrott- honmozgalomnak is évfordulója. Az elmúlt évben augusztus 20-án először volt « tömeges kultúrotthon-avatás. Az azóta eltelt egy év alatt több, mint ízer kultúrotthon létesült hazánkban. Megyénkben is 14 üzemi kultúrotthon és számos falusi kultúrotthon létesült. Most, augusztus 20-án a Szakszervezetek Baranyamegyeí Központi kultúrotthona avatására készülünk. Ennek a kultúrotthonaak is a többivel együtt az a feladata, hogy biztosítsa Baranya megye dolgozóinak művelődéshez való jogát és segítse őket, hogy éljenek is ezzel a joggal. Musch Ede SZOT megyei ktiltúrnev. felelős. Párthírek Értesítjük az üzemi és területi pártszervezeteket, tömegszervezeteket, hogy július 27-én elmaradt előadást: Címe: ötéves tervünk a mezőgazdaság termelésének gyors növelése szolgálatában, augusztus 2-án, csütörtökön este 6 órakor a Pártoktatók Házában tartjuk meg. Melyre kérjük az üzemi és területi pártszervezeteket, tömegszervezeteket, hogy az előadásra a pártonkívüliek több ségét vonják be. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. IScfőzési cukor-akció A Megyei Tanács Kereskedelmi Osztálya közli, hogy a BeJkereskedel- mi Minisztérium augusztus hónapra befőzési cukor-akciót rendelt él. Ezzel kapcsolatban közöljük, hogy az alább megjelölt közellátási jegyek szelvényeire liesz kiszolgáltatva a befőzési cukor, folyó hó 2-tól kezdődően. 311. sz. jegy 52. sz. szelvénye 1.5 kg, 312. sz. jegy 52. sz. szelvénye 1.5 kg, 313. sz. jegy 52. sz. szelvénye 1.5 kg, 314. sz. jegy 52. sz. szelvénye 1.— kg,' 315. sz. jegy 52. sz. szelvénye 1.— kg, 319. sz. jegy 71. szelvénye 0.5 kg. 0. területen (Pécs és Komló kivételével) 1. sz. jegy 101. sz. szelvénye * 0.5 kg, 21. sz. jegy 107. szelvénye 1.— kg, 23. sz. jegy 111. sz. szelvénye 1.5 kilogramm. A megjelölt szelvényeket a Pécsi Kiskereskedelmi KV élelmiszer boltjai, népbollok, földművesszöveéke- zeti boltok cs a magánkereskedelem vakja be. A befőzési cukor-akció alkalmával forgalombakcriilő cukor árusítása szabad áron történik. Az utalványokat egész augusztus hónapban be lehet váltani. — Tanácstagok fogadóórái. Pécsbá- nya'.elepen csütörtök délután 4—6 óráig Bocz József és Tárnái Józscfnf, Geisler Eta-utca 8. szám I. emeletén csütörtök esi'.e 7—8 óráig Szűcs Károly és Kovács Lajos tanácstagok fogadóórát tartanak. Kovács János tenorista búcsúfelléptét szombaton este 8 órakor tartja az Ifjúsági Színházban. Jegyek az Állami Áruház 2, sz. csomagolójá. ban kaphatók. nélkülözhetetlen az agitáció* munkában ___ A magyar sportküldöttség elutazott a beriini Főiskolás Világbajnokságra A berlini főiskolai Világbajnokság nemcsak jelentőségében, hanem méfeteiben is felülmúlja az eddigi FVB-ket. Kétszeiannyi résztvevője lesz a versenyeknek, mint volt legutóbb Budapesten. 51 nemzet legjobb főiskolás sportolói lesznek ott, élükön a világ lcghaladottabb ifjúsága, & bzovjetunió versenyzői. * A Finnországból indult Békeváltó a svéd határra érkezett. Itt a svéd fiatalok vették át a zászlót, Stockholmba viszik, majd hajón viszik át a Német Demokratikus Köztársaságba. * Eddig már őtvenen jelentették be Izland- ból részvételüket a ViT-rc. Az ifjak és leányok között különböző politikai és vallási megjryőződésűek vannak Izland sportolói közül atléták, úszók és sakkozók vesznek részt a VIT sportversenyeim Bemutatta az izlandi fiatalság nemzeti sportjukat az izlandi birkózást. * A csehszlovák ifjúság ajándékokat készít, amelyeket a Világifjúsági találkozón barátság jeléül a többi nemzet ifjúsága közt fognak szétosztani. * A XL nyári Főiskolai Világbajnokságra és a VIT-re 2000 olasz fiatal utazik Berlinbe. Nápolyban, Palcrmóban, Firenzében és Rómában sportcsapatokat állítottak fel, amelyeknek keretében készülnek fel az olasz főiskolás sportolók a ^nagy versenyre. A magyar sportolók szerdán indultak el Berlinbe, köztük három pécsi sportoló; Horváth Leona tornásznő, Solymossi Egon és Lippai Antal atléták, összesen 23Ö tagú sportküldöttség indult el Berlinbe. A főiskolás sportolókkal utazik több kiváló “a* yar versenyző, Asboth, Várszegi, Németh mrc, Farkas Gizi, akik a VI T-versenyem indulnak majd el. Résztvcsz az FVB-eu mint ismeretes a magyar főiskolás labdarúgó- válogatott is. * Elkészült ax FVB-végleges műsora i&. At ünnepélyes megnyitás augusztus 6-án, hétfőn lesz, délelőtt fél 10 órakor a Walter Ulbrich-stadionban. A felvonulás után barátságos labdarúgómérkőzést játszik két nemzet válogatott együttese. A következő naptól kezdve délelőtt fél 10 órától, délután fél 4 órától és este fél 9 órától bonyolítják le az egyes sporteseményeket. * Az egyes sportlétesítmények építkezései mind befejeződtek Berlinben. A tizenhárom sportág versenyeinek lebonyolítására összesen tizenkét sportlétesítmény áll rendelkezésre. A világbajnokság ünnepélyes^ befejezése augusztus 15-én, szerdán délelőtt lesz. Ekkor játszák le a férfi és női röplabda döntőt és a labdarúgás döntő mérkőzése is ekkor kerül sorra. Í9 A Főiskolai Világbajnokságon összesen 153 Világbajnoki cím vár gazdára, a bajnokok és helyezettek között 319 arany, 319 ezüst és 544 bronz érmet osztanak kii ^ A legtöbb versenyszám győztese üszteletdíjat is nyer. GULYÁS HÁROM SZÁMBAN GYŐZÖTT GYŐRBEN A pécsi teniszezők résztvettek a Győri Vasas Országos teniszversenyén. A pécsiek közül a legjobban Gulyás szerepelt, aki tartva jó formáját három számban is győzelmet szerzett. Gulyásra egyébként o pesti szakkörökben is felfigyeltek cs ennek eredményeként hívták meg a tizek páros bajnokságára. A győri verseny részletes eredménye; 1. o. férfi egyes: 1. Gulyás (Pécsi “Vörös Meteor). >• 0. női egyes: 2. Ernőháziné (Pécsi Dózsa). Ernőháziné veresége Katona Gizitől meglepetés. J. o. férfi páros: 1. Gulyás—-Ugrósdy (Pécsi Vörös Meteor). 1. o. vegyespáros: 1. Gulyás—Ernőháziné. Ifjúsági egyes: 1. Si- kor.szky (Pécsi Lokomotiv). A PÉCSI ÉS A SELLYÉT JÁRÁS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGAI A járási atlétikai bajnokságokat vasárnap tartották meg. • A sellyei járás versenyén Sllyén 40 versenyző indult el, a korszerű atlétikai pályán különösen a sokoldalú Pintér ért el jó eredményeket. Részletei eredmények: 100 méteres síkfutás: í. Wunderlich (Sellye) 12.6, 2. Nagy (Sellye) Í2.7, 3. Puskarics (Drávakeresztúr) 13. Súlydobásban: 1. Pintér (Drávakeresztúr) 9.67, 2. Wunderlich (Sellye), 9.45, 3; Szabó (Drávakeresztúr) 9. 20. Magasugrás: 1. Pintér (Drávakeresztúr) 155, 2. Wunderlich (Sellye), 145, 3. Hegedűs (Sellye) 140. Távolugrás: 1. Pintér (Drávakeresztúr) 579. 2. Wunderlich (Sellye) 570, 3. Nagy (Sellye) 525. A pécsi járás versenyét Pellérden bonyolították le, a versenyen Pellérd, Aranyos- gndány, Görcsöny, Mecsekalja fiataljai vettek részt, mintegy 60-an. Győztesek: (férfiak) magasugrás: Hegedűs (Pellérd) 145. távol: Hegedűs (Pellérd) 570, diszkosz: Tavi (Aranyosgadány) 29, 100 méteres síkfutás: Hegedűs (Pellérd) 12, 4x100: 1. Pellérd, 2. Aranyosgadány, 3. Mécsekül ja. Nők: 100 méteres síkfutás: 1. Őri (Mc- csekalja) 16. ASZTALITENISZ EDZŐT TANFOLYAM INDUL PÉCSETT A Városi TSB asztalitenisz szakszövetsége az asztalitenisz^ sport további fellendülése érdekében edzői tanfolyamot indít Pécseit. A tanfolyamra a lejgobb pécsi asztaliteniszezők, Antal, Gyulai, Cser, Novák, stb. jelentkeztek. A tanfolyam előreláthatólag 6 hétig tart, a hallgatók hetenként két alkalommal 3—3 órás politikai és szakmai oícta- tásban részesülnek. A VTSB tervbe vette, hogy a Szakmai és politikai előadókon kívül előadónak meghívják a pécsi sportorvosi rendelő vezetőjét is. Az erőnlétről és a sokoldalú edzésről a tervek szerint Vcr- bőczi József fog előadást tartani. _A tanfolyam elvégzése után a hallgatók vizsgát tesznek és a jövőben csak annak sikeres letevőinek ad a VTSB edzői működési engedélyt. * Orvosok—Jogászok Inhdnriígótnérkőzcs lesz^ csütörtökön délután fél 6 órakor az Erdőgazdasági pályán. A kőt csapat összeállítása. Orvosok: Nőgrádv, Somfalvk Dános, Kiss, Horváth. Gáti, Tigyi A., Kádas, Tigyi, -Gyöngééi, Korányi, Baczur, Kollár !)., Vönöczky. — Jogászok: Palotás, G., Ifjú, Parii, Keresztv, Vikor, Kóródv, Bonc, Soós, Lázár, Hótuory L., Tihanyi, Rátkai, Bodor L, Balogh, Marton I. öltöző, felszerelés és fürdő: az Egyetemi sportcsar- txikban, játékosok (részére gyülekezés 5 órakor. MOZI Kossníh: TENGERI KARVALY. Előadások: 5, 7, 9 órakor. Kert. BAJAZZÓK. Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 órakor, Petőfi: ÖRS AT CSOMÓPONT. Előadások, fél 5. fél 7, fél 9. — Ismételten felhívjuk a. kereskedők, népboltok, árudavezetők figyelmét arra, hogy a kenyér alap és pótjegyok az ország egész területén érvényesek, azokat lebélyegezni nem kell, azokat bélyegzés nélkül elfogadni kötelesek. A dolgozók pót* jegvein rendszeresített összes élelmiszer- cikket ki kell ftdnb mert a pót jegyek a? ország egész területén érvényesek ott, aliol szervezett ellátás van. OKJ. Városi Alki- rcndeltség. Használt fényképezőgépeket készpénzért vásárol az Pécs JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTÓ RA Csallaghegyi Kupa. 1—2. Rp. Postás—Vasas Ganzvagou végeredmény és az első félidő eredménye. A Bp. Postás az NB l*. keleti csoportjában a bajnokjelölt, a Ganzvagtm a/ NB II. Közép csoportjában 9.0 h'dy/'ü áll. A Postásnak biztosan kell győznie. L t. Csillaghegyi Kupa. 3—4. Bp. Gyárépítok—- K. Tűzálló végeredmény és az első félidő eredménye. Közel egyenrangú ellett félnek ígérkezik a két csapat, a Gyárépítők afcónban valamivel esélyesebbek. Meglepetés nin,os kizárva. 1. x. Csillaghegyi Kupa. 5. Csillaghegyi Vörös Lobogó—rAutótaxi. Mindhárom eredmény lé hetséges, a bajnokságban a Csillaghegy szerepelt jobban. 1, 2. Somogymegyei bajnokság. 6- Kapósvári Építők—Kaposvári Vasas. Tavasszal 4:2-ró győzött a K. Vasas, a csapatnak étidéig csak egy veresége van. Meglepetés lenne az Építők pontszerzése. 2, 2. Csongrádmegyei bajnokság. 7. Szőreg-Mnkóí Lokomotiv. A Lokomotivnak van nagyobb győzelmi esélye, bár a hazai csapat igen •ok meglepetést csinált már hazai pályán. 2. . x. Csongrádmegyei bajnokság. 8. Szegedi Postás—Szegedi Kinizsi. Tavasszal a^ Póstás 6:0^ra győzött. Möst is esélyese a mérkőzésnek, nem szabad elfelejteni, hogy a Szegedi Postás már többször meglepetést okozott a tatóban. 1, 1. Hevesmegyei bajnokság. 9. Lőrinci—Gyöngyösi Építők. A legutóbbi fordulóban mind; két csapat győzött, a hazai pálya a lőrinci csapatnak biztosít némi előnyt, i, x* Zulamegyeí bajnokság. 10. Zalaegerszegi Vörös Meteor—Lovászi Szikra. A tavaszi fordulóban Lovásziban 2:2 volt az eredmény. A mérkőzés teljelen bizonytalan kimenetelűnek ígérkezik, mind á három eredmény lehetséges, x. 2. Baranyamegyeí bajnokság. H. Mohácsi Petőfi—Mecsekszabolcsi Tárna. A mécseksza- bolesiak a bajnokságra mennek, nem szabad pontot veszíteniük. A mérkőzés esélyese a bányászcsapat. 1, 1. Szovjet bajnokság. 12. Moszkvai Szpárták — Sztálinéi Sahtyor. Nyílt mérkőzés, talán valamire! á Szpárták az esélyesebbek. Legutóbb 1:1 volt a két csapat találkozóján az íred meny. 1. x. Pó 1 mérkőzések: Csillaghegyi Kupa. 13. Csillaghegyi Vörös Lobogó—Antófaxi T. félidő eredménye. í, *• Szabolcs—Szatmnrmegyoi ^ bajnokság. U- Kisvárddi Vasas—Nyíregyházi Dózsa. A mérkőzés esélyese a K. Vasas. 1,1. Somogymegyei bajnokság. 15. Csurgói KJ- OSz—Barcsi Lokotnótn\ A barcsi csapat győzelmét ígéri a mérkőzés. 1, t. Szabolcs—Szatmármcgyci bajnokság. \b- Nyirrnádái AGSK—Balkánt! ÁGSK. A nyír- mád iák jobbnak látszattak mint ellenfelük, t, 1. FELHÍVJUK a vásárló közönség figyelmét arra, hogy, aki paradicsomot akar télire befőzni, azonnal jelentse be igényét mennyiség megjelölésével a lakásához legközelebb lévő Népbolt, Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalata, valamint a Hús- és Tej Kiskereskedelmi Vállalat fiókárudáiban. ahol a szükséges mennvisé.get előiegv/ik és meg fotriák kapni. MEZÖKER Vállalat. 5237. TISZTI lakótársat azonnali beköltözésre keresek fürdőszobás- utcai szobába. Janus Paniioniűs-utca 15. Kapualntt jobbra. 954. HARKÁNYI Vendéglátó Vállalat augusztus 5-én, vasárnap tartja Béke-aratás nagybői* ját, melyre szeretettel várja kedves vendégeit. Tóth Ferenc vállalatvezető. 3230. BÚTOROZOTT szoba férfi »fszére kiadó. Cím: 955. szám alatt a kiadóban. 3 KEREKŰ tricikli bérbeadó. Cím: 950. szám alatt a kiadóban. SZOBÁT bútorozva, vagy bútomélkiil keresek. Áthelyezett főkönyvelő. Címeket: 949 számra a kiadóba. KERESEK azonnali belépésre két péksegédet. Pnvlik Ödön, Komló. 962. A MEGYEFAI FÖldm. Szöv. használt boltberendezést keres megvételre sürgősen. El adók fenti címet értesítsék. 960 EGY gyakorlott ápolónő egy súlvos beteghez felvétetik. Cím: Illatszertár, Széchenvi- tét. 6. 27958 SZÉP rézáry. gáztűzhely, állótükör, falióra, stb. olcsón eladó. Kulich-utca 19. 27950. HÉTFAN, 30-án Pécp-közéndeindol útvonalakon elveszett Marx Rezső névre kiállított élelmiszer alapjegyck .szappan, petróleum nőt tegyek. Becsületes megtaláló juttassa f^nt lévő címre. 961. DUNÁNTÚLI NAPLÓ n Magyar Doleozók Pártja Baranvnmeg.vei Pari bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: GÁL PÁL Felelős kiadó: SZIKRA FANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal* Péc*. PerctoL» utca 2. *— Telefon: 15-32 és 15-42. M V. B. egvczámlqszáro 936.585 Előfizetési dl»: hnv\ ff.— forint Pécsi Szikra nvorada. Telefon: 20-2? Pécs. Munkácsy Mihálv-ntrs fO sj. A nyomdáért föleit GÁBDOSJ JóiSEP«