Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-21 / 17. szám
mi JANUÁR 21 NAPLÓ & A magyar vasutasok a féli forgalom zavartalan lebonyolításával, a széntakarékosság kiszélesítésével készülnek a Pártkongresszusra Megtartották as e'sö országos vasutas sstahánovista értehesletet Lenin, a Szovjetunió békepolitikájának megalapítója Szombaton a Vasas Szakszervezet székhazában tartották meg az első országos vasutas sztahanovista értekezletet, melyen a legjobb vasúti dolgozók vettek részt. Rózsavölgyi József, a Vasút politikai osztályának helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy az amerikai imperialista háborús uszítok mesterkedéseire a magyar vasutasok azzal adnak méltó, választ. hogy_ a szovjet tapasztalatot: továblejlesziésév'el. munkájúk megjavításával készülnek Pártunk kongresszusára. . Ezután Csanádi György, a MÁV vezérigazgatója mondott beszédet. . Ennek az értekezletnek az a föladata, — mondotta —, hogy a szocia- k'sta vcrsenvmozgalom és a sztaháno- vista-mozgalom ügvét a Vasút munkaterületén értékelje és a jövő fejlődésének még nagyobb lendületet adjon. Az ..őszi forgalom legjobb do.gozója“ címért folyó munkaverseny a Szíahánov-mozgalom kiszélesítéséhez is jelenlősen hozzájárult és ennek eredményeként az elmúlt évben már 732-re emelkedett a vasutas sztahanovisták száma. '— Rá kell mutatnom arra. — folytatta' tovább beszédét —, hogy a Szovjetuniótól átvett és a hazai viszonyainkra alkalmazott sztakánovista munkamódszerek nélkül íeladatainkat nem tudtuk volna teljesíteni. Csanády György ezután a sztahanovista mozgalom eredményeiről, majd hiányosságairól szólva rámutatott. hogy a minisztertanács takarékossági rendelete teljes mértékben vonatkozik a vasúti dolgozókra. A takarékosság terén a sztahánovisták- nak kell élenjárni. Befejezésül ezt mondta Csanády György: — Mi, magyar vasutasok, akik a Párt jóvoltából megbecsült dolgozói vagyunk népi demokráciánknak, Pártunk kongresszusát a téli torgalom sikeres lebonyolításának elősegítésével. az önköltség csökkentésével, a szénmegtakarítási mozgalom kiszélesítésével. a munka minőségi javításéival és a termelékenység tokozásával ünnepeljük meg. A következő felszólaló Bebrits Lajos közlekedés és posfaiiptyi miniszter a takarékossági fontosságát hangoztatva. elmondotta, hogy a vasat területén az eddiginél nagyobb 'mértékben kell érvényre juttatni a minisztertanácsnak á takarékossággal kapcsolatos határozatát. A miniszter a továbbiakban rámutatott az egyes fontosabb «szolgálati ágak sztahánovistáinak feladatatra. — Az új vasútvonalak építésénél a sztahanovistáknak élen kell járniok és mindent el kell követniük az építkezés határidejénél: lecsökkentéséért. A széntakarokosságról beszélve elmondotta. hogy a mozdonyok kazánjainál alkalmazzák a szovjet sztahá. novista mozdonyvezetők tűztisztítási, rúcskezelesi módszereit. Bebrits Lajos beszéde után kiosztotta ,.az őszi forgalom legjobb dolgozója” címért folytatott verseny 44 szolgálati ágának első helyezettjei között a jutalmakat, egyenként kétezer forintot. Jutalmat kapták többek között: Biharvári Sándor vonatvezető, Pécs állomás. Daczó Ernő főmoz- donyvezető, Pécs fűtőház, Lasclil Antal fűtő. Pécs fűtőház, Szutyor Béla kocsimester. Pécs állomás. Az értekezlet hatalmas lelkesedéi közben határozta el. hogy táviratban köszöntik a magyar nép szeretett vezérét. Rákosi ' ’ Mátyást. Üdvözlő táviratot küldtek Ivan Panyinhoz. s rajta keresztül az egész szovjet vasutassiignak, azért a nagy segítségért. amellyel a magyar -vasút a« dolgozókat munkájukban tapasztalataik átadásával támogatták. Az értekezletet Németh István, a vasutas szakszervezet 'helyettes főtitkára zárta be. Délután a fontosabb szolgálati ágak sztahanovistái szakmaközi értekezleteket tartottak, amelyeken részletesén megbeszélték az egyes szakágak soronlévő problémáinak megoldását. A inériksti csapatok Fi «an o i ao i»sása g»l»an Zsukov tudósítása a Pravdában Á Pravda közli Zsukov párisi tudó- íitasá; az amerikai imperialisták háborús készülődéseiről az általuk megszállt francia kikötőben. Az amerikai csapatok hatalmas mo toros oszlopa, átszelve a Saar-vidé két, bevonult Franciaországba — ir- ja Zsukov. — Követelték, hogy * francia parancsnokság ürítsen ki több kaszárnyát, kórházat, sportstadiont, gyárhelyiséget, többezer amerikai katona és Anders tábornok lengyel iasíszta zászlaja inak elszállásolására. A franciák hamarosan rádöbbentek — folytatja Zsukov — hogy az amerikai b eavatkozók ellenőrzésük alá festik egész Nyugat- és Délnyugat- Fmnciaországot, másodsorban, hogy ,.bx összeköttetés fenntartása" itrü- •tjével fontos stratégiai pozíciókat foglalnak'el az ország'középső és keleti vidékén. A beavatkozók hosszú időre rendezkednek be — hangsúlyozza a tudásit ó. A Le Poteauxi táborukhoz jsé’dául új stratégiai gépkocsi-utat »•rétnek. Ezenkívül Behézbombázógcpek befogadására alkalmas repülőteret építenek. A megszállók által elfoglalt épületeken amerikai lobogó van. Amerikai szakértők futkosnak szer- tw Franciaország délnyugati részében, bogy kiszemeljék a számukra szükséges támaszpontokat. Felülvizsgálnak winde« repülőteret, minden vasútvonalat. A warseillei kikötőn át 900.000 toon* hadianyagot készülnek Franciaországba szállítani. Az amerikaiak viselkedésére jcl- íamző, hogy amikor munkásküldött ség jár; Montlucon városvezetöségá- r.ek egyik főtisztvíselőjénél, hogy tiltakozzék az amerikaiak magatartása miatt, a fötisztviselő kijelentette: ,,Mit akarnak tőlem, ezek az emberek úgy viselkednek nálunk, mint meghódított országban. Mindenhonnan, ahol amerikai megszállók telepednek le, szüntelenül panaszok hangzanak el a hívatlan vendégek durvaságára és basáskodására. A hazafias erők összefognak —- írja befejezésül Zsukov — hogy fokozzák az ellenállást a megszállókká' szemben. Minél tovább tart a megszállás, annál élesebb a harc a francia hazafiak és az amerikai beavatkozók között. Beszámoló kisüyiüést farianak a öskebizo.lságok Az ■ Országos Béketanáos határozata értelmében január 22-c ós február 1-e között az ország össze« békebizottságai beszámoló kfegyűlést tartanak. A ktegyüléseken a békévé, dobni törvónvt és az ezzel kapcsolatos soronlevö feladatokat fogják ismertetni. A kk-yryülések megszervezését a békebizottsiigok a tömeg-szervezetek segítségével végzik. A beszédvázlatot az Országos Béketanács időben léjuttatja a békebizottságok, nak. Ä vietnámi néphadsereg újabb sikerei A francia sajtó United Press-sür- göúy alapján közli azt a hírt, hogy a vietnami néphadsereg Hanoitól 50 ki- g lométernyiré megsemmisített % a francia expcdiciós hadsereg húrom zászló. alját. I izénkét óra hosszat tartó kemény harcok ulán bevették Bao Phuc erőd. jót. A vietnami hadsereg Vinhjcntő! északnyugatra sok megerősített állást elfoglalt, sikeres harcok folynak Loucnam körzetében. Hai Duongtól délre és délkeletre, valamint Santay körzetében is. A jobboldali France Soir helyszíni tudósítója szerint az expcdiciós hadsereg ,.komoly veszteséget szenvedett“ a legutóbbi harcok során. A tudósító arról értesül, hogy Tassigny tábornok újabb megerősítéseket kér emberben és hadianyagban egyaránt. „Béke és szabadság" gyermekrajzkiállítás Szombaton délben nyílt, meg Budapesten a fővárosi képtárban az országos beketanárs ..béke és szabadság" gy érmékre jzkiállítása. ' Rengeteg rajz, fejezi ki a felszabadult. boldog életet élő magyar gyermekei: mindennapi szórakozását és számtalan kedves rajz tükrözi azt a forró szeretelet és hálál, amelyet gyermekeink Rákosi Mátyás iránt éreznek. A Szovjetunió békés külpolitikája, amelyet az emberiség legna gyobb lángelméje, a Bolsevik Párt és a szovjet állam megalkotója és vezére, Lenin, alapozott meg, a népek békéjének, barátságának és együttműködésének politikája. t enin már a szovjet hatalom ■*“* megteremtésének legelső napjaiban fontos, hatalmas jelentőséget tulajdonított a szovjet állam külpolitikája kidolgozásának, hogy e külpolitika a népek biztonságát és békéjét szolgálja. Lenin már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom második napján, november 8-án, a szovjetek második kongresszusa elé terjesztette ,,a béke ről szóló dekrétumot", amelyet saját maga irt. Ez volt a szovjet állam első dekrétuma, a békés szovjet kiilp°litika első megnyilvánuld. sa. Az emberiség történelmében ez a nagyjelentőségű okmány fogai mazta meg elsőízben az igazságos és demokratikus béke alapjait. E dekrétum kiindulópontja lett annak a következetes harcnak, ame lyet a szovjet állam a népek kő zöti békéért folytatott és folytat. A szovjet kormány egyszer és mindenkorra elvetette a titkos diplomácia régi, burzsoá módszereit és hatályon kívül helyezte a régi cári Oroszországnak más országokkal kötött megalázó szerződéseit. A szovjet kormány lerántotta a leplet az imperialisták aljas szerződéseiről és ez mély együttérzés, re talált a világ széles dolgozó tömegeinél. Az a 'lenini eszme, amely szerint minden nemzetnek jogában áll ön. állóan, szabadon meghatározni sorsát s más jogainak tiszteletbentartá. sával úgy rendezni be életét, ahogy éppen neki tetszik — a szovjet állam külpolitikájának az alapja — és ez lett a szovjet külpolitika egyik legfőbb irányító elve. Lenin és Sztálin a szovjet állam fennállásának kezdeti időszakában rendkívül bonyolult nemzetközi és politikai helyzetben alakították ki a szovjet külpolitikát. Lenin és Sztálin lángelméjére volt szükség ahhoz, hogy leküzdjék az összes akadályokat, közöttük a kapitaliz mus restaurálására törekvő trockis_ ta-bucharinisták gyalázatos összeesküvéseit, biztosítsák a bresti béke megkötését Németországgal és szövetségeseivel, hogy ilyenmódon megteremtsék a szovjet országnak azt az átmeneti szünetet, amelyre szükség volt a hadsereg megszerve zéséhez, Október vívmányainak megvédéséhez. A Szovjetunió külpolitikájának alapja Leninnek és Sztálinnak az az útmutatása, hogy feltétlenül lehetséges a Szovjetunió és a kapitalista országok békés és tartós együttélése és gazdasági együk működése. „A két rendszer együttműködésének gondolatát — mondotta Sztálin, — elsőnek Lenin fejtette ki. Lenin — a mi tanítónk, mi szovjet emberek, pedig Lenin tanítványai vagyunk. Soha nem távo. lodtunk és nem távolodunk el Lenin útmutatásaitól.“ A szocialista és kapitalista rend. szer békés és tartós együttélése és gazdasági együttműködése Lenin és Sztálin tanításaiból következik. A lenini sztálini elmélet szerint le. hetetlen a szocializmus győzelme egyszerre valamennyi országban, mivel az imperializmus korában a kapitalizmus fejlődése egyenlőtlen és a szocializmus győzelme először csak egy, vagy néhány kapitalista országban lehetséges. Lenin rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetek kö. zötti kölcsönös megbecsülésnek, a különböző nemzetek életérdekei és nemzeti szuverénításuk tisztelet, bentartásának. Megkövetelte, hogy a nemzetközi együttműködés a kölcsönösség és az egyenjogúság elvein épüljön fel. Az ilyen együttműködés szükségszerűségére több. ízben rámutatott Sztálin is, aki a ‘Szovjetunió külpolitikáját a lenini úton, a népek közötti tartós béke biztosításának, a békeszerető nemzetek baráti együttműködésének út. ján irányítja. Amint Sztálin kifejtette, a Szovjetunió kormánya azon a véleményen van. hogy n gazdasági rendszerek és az ideológia különbözősége ellenére a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti né. zeteltérések békés megoldása nem. csak lehetséges, hanem az általános béke érdekében feltétlenül szükséges. A z Egyesült Államok vezető körei azonban ellentétes politikához ragaszkodnak — az agresszió és a harmadik világhábo. rú kirobbantásának ' politikájához, A nép félreveztésével, a legkülön. bözőbb katonai szövetségeket tá- kolják össze :t Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. A világháborús előkészületek azonban általános és határozott ellenszegüléssel találkoznak a béke- szerető népek részéről. Az ameri. kai' imperializmus világuralmi céljainak megvalósítása elé leküzdhetetlen akadályt gördít a béke, a demokrácia és a szocializmus hatalmas, összeforrott és legyőzhetetlen tábora, amelynek élén a nagy Szovjetunió áll. A világ népei nem akarnak háborút. A béke hívei az egész világon hatalmas arcvonalat alkotva, a nagy Szovjetunió vezetésével, törhetetlen egységben harcolnak a békés együttműködés elveinek lenini-sztálini megvalósításáért, a világ béke- 1 jének megszilárdításáért. Budapesten díszelőadással kezdődött meg a Szovjet Filmhét CSAK EGY MONDAT A moszkvai építőipari munkások már ötödik hónapja békemü- szakban dolgoznak és nincs olyan nap, hogy a fővárosban ket-három új lakóházat át ne adnának rendeltetésének. * A lengyel-német vegyes bizottság, ninety tíz 11)50 július ti-i egyezmény értelmében a Lengyelország és Németország közötti halármeg- ullapítást végezte, befejezte munkájút és január 10-én írtál: alá <1 vegyes bizottság végleges jegyzőkönyvét. A Brazíliában lefolyt v á l a 5 7. tű sokon V -a r ga s t választották meg Brazília elnökévé. A Kornmu. nista Párt felhívására a szavazóoédul ák közű1 208.050-et kitöltetlenül adtak le. * Stcian Reymann rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti diplomáciai misz- sziójának új vezetője, szombaton bemutatkozó látogatást tett Kállai Gyula külügyminiszternél. Henderson angol légügyi miniszter Svédországba érkezett, ahol saját kijelentése szerint mindenekelőtt a „svéd légierőt és a svéd repülőgépipart" fogja tanulmányozni. * Január 10-én, négynapos munka után bezárult a Szovjetunió központi szakszervezeti tanácsának V. teljes ütése, amelynek részvevői nagy lelkesedéssél üdvözlőt úviratot intézlek I. V.,SztálinhozSzombaton, január 20-án este ünnepi díszelőadást rendezett a Magyar. Szovjet Társaság a Városi Színházban a Szovjet Filmhét megnyitásaképpen. A díszelőadáson megjelent Révai József, népművelési miniszter, az MDP főtitkárhelyettese. Rónai Sándor, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Szabó Piroska, az Elnöki Tanács titkára. Dénes István és Hegedűs András, az MDP Központi Vezetőségének titkárai, Zöld Sándor belügyminiszter, Olt Károly pénzügyminiszter. Zsoíinyecz Mihály kohó. és gépipari miniszter, Kiss Árpád könnyűipari miniszter, Nagy Imre élelmezési miniszter, valamint politikai, gazdasági és kulturális életünk számos képviselője. • Megjelent a díszelőadáson S^mir. nov. a Szovjetunió budapesti nagy- követségének ügyvivője és a nagy- követség több tagja, Huan Con, a Kínai Népköztársaság nagykövete, Kvon O Dick, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság követe, Aurél Malnasanu, a Román Népköztársaság követe, Ljuben Geraszimov, a Bolgár Népköztársaság követe, Pietro Papi, az Albán Népköztársaság követe. va_ lamint a többi baráti állam budapesti követségének képviselői. A díszelőadás a magyar és a szovjet Himnusz hangjaival kezdődött, majd Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház művésze, előadta Konstantin Szimonov egyik költeményét. Ezután Illés Béla, Kossuth-dijas iró mondott ünnepi beszédet A díszelőadás közönsége előtt ezután levetítették a ,,Pa- tyomkin páncélos“ és a „Titkos meg• bizatás'* című szovjet filmeket. A díszelőadással egyidöben Lenin életét bemutató fényképkiállitás nyílt meg a Városi Színház előcsarnokában. - • ' Országos felsőoktatási tanács alakul A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa rendeletét hozott az országos felsőoktatási tanács létesítéséről. A rendelet szerint a tanács állást foglal a felsőoktatás, alapvető elvi intézmények felügyeletét gyakorló miniszterek között és ezgitai előmozdítja a felsőoktatás egész területén egységes elvi szempontok érvényesilléséi. Az érdekelt állami szervek bevonásával biztosítja a felsőoktatásnak a gyakorlati élettel, különösen pedig a termeléssel való szoros kapcsolatát: vizsgálja az ötéves tervek szakkáder-szük- séglcténck biztosításával összefüggő kérdéseket. Összhangba hozza az egyetemeken folyó oktatási és tudományos munka , foglalkozik az egyetemek tudományos utánpótlásának és aspiráns képzésének a kérdéseivel. Ün népi Lenin -gyászéi lések a Ssov ie tűni óban A Szovjetunióban országszerte folynak az ünnepi gyászülósek, előadások. felolvasások Lenin halálának 27. évfordulója alkalmából. Ulja- novszkban igen sók látogató keresi fél azt a házat, ahol a dolgozók nagy vezére gyermekkorát töllötle. A Pravda pénteki száma lerjedel- ' nies cikket közölt „a központi Lenin, múzeum" címmel. ..Lenin ragyogó, feledhetetlen emlékét — írja a cikk , e';szövjet 'emberek-, az egész ha.adó emberiség mélységesén tiszteli. Lenin ott, él a világ dolgozóinak szívében és' agyában. Lenin halhatatlan eszméi élnek és diadalmaskodna!;.' -A tömegek közé- eljutva, élete! teremtő, világot átalakító erővé váltak. A nagy Lenin hataimas tudományos-és irodalmi hagyatékot hagyott számunkra. Müvei a nagy Sztálin lángeszű munkáival együtt a marxiz- mus-leninizmus kimeríthetetlen kincsesházai. A központi Lenin-múzeum rendkívül népszerű a nép körében. A világ valamennyi országából jártak már látogatók ebben a maga nemében egyedülálló tudományos intézményben, a leninizmus fontos propaganda központjában. A látogatók a vendégkönyvbe írt bejegyzéseikben mélységes hálájukat fejezik ki a Bolsevik Párt és Sztálin elvtárs iránt a Lenin, múzeum létrehozataláért. A Len in-múzeumot sok külföldi küldöttség ,is meglátogatja. Csupán a legutóbbj három évben több, mint 20.000 külföldi tekintette meg a Lenin.múzeumot — írja befejezésül a Pravda.