Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-14 / 290. szám
% häpiö 1950 DECEMBER 14 MacArifaur, az amerikai gaaleifer arcáflaaal háborút provokál a kínai néppel — állapította meg Kiszeíev elvtárs az ENSZ politikai bizottságának ülésén Az ENSZ politikai bizottságának I2i délelőtti ülésén folytatták a Kínai Népköztársaság úgynevezett koreai „intervenciója" kérdésének tárgyalását Az illésen felszólalt Rau. India képviselője és két, új határozati javaslatot nyújtott be. As első határozati javaslat, melyet tizenhárom ország — Afganisztán, Burma, Egyiptom, India, Indonézia, írán, Irak, Libanon, Pakisztán, Fülöp- szigetek, Szaudi-Arábia, Sziria és Jemen — nyújtott be, indítványozza, mondják ki: „Haladéktalan lépéseket kell tenni, hogy a koreai konfliktus ne terjedhessen át más körzetekre és hogy magában Koreában megszűnjenek a,.hadműveletek, továbbá lépéseket kell tenni a fennálló nézeteltérések békés megoldására, az ENSZ elveinek és céljainak megfelelően.“ A második határozati javaslat ta- . állványozza, hogy a közgyűlés ajánlja több ország kormánya képviselőinek, hogy minél előbb találkozzanak és terjesszenek elő javaslatot a távolkeleten fennálló nézeteltérések bé- , -kés, az ENSZ céljainak és elveinek méglelelö megoldása érdekében. India képviselője beszámolt a politikai bizottságnak. Vu Siu-Csunnal, a Irinái központi népi kormány New- yorkban tartózkodó képviselőjével folytatott megbeszélései eredményeiről. Rau elmondotta, a kinai megbízott biztosította őt, hogy Kína központi népi kormánya nem akar háborút, a koreai konlliktus megoldását kívánja, de nagy nyugtalansággal ti. gycE, az. amerikai fegyveres erőknek 1« Ícíhal hátár közelében folyó hadműveleteit. Az indiai kormány vélemé- , nye szerint Tnivan kérdését a kairói • és a potsdami egyezmény alapján kell megoldani. Ezek az egyezmények megállapítják, hogy Taivant vissza kelt adni Kínának. Kiszeíev elvtárs, Bjelorusszia képviselője felszólalásában rámutatott arra, hogy azoknak a kísérleteknek, melyek ä Kínai Népköztársaságot az úgynevezett koreai „intervencióval" próbálják vádolni, semmiféle alapjuk sincs, A valóságban az USA nyomult be Kína területére, nap, mint nap. megsérti annak szuverénitását és fenyegeti Kína biztonságát. MacAfthur, az amerikai gauleiter, arcátlanul háborút provokál a kínai néppel. A koreai" amerikai agresszió főcélja — mint a japán imperialista. Kó is -volt a múltban —, nem Korea, hanem Kína és egész Ázsia. Az USA- nak Kínával szemben folytatott politikája j-esze annak az ' egyetemes agressziós politikának, amely beavatkozik Ázsia népeinek belügyeibo. A Bjeíorussz Szovjet Szocialista Köztársaság küldöttsége úgy véli, hogy Koreában a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya részéről semmiféle intervenció sem áll fenn és ezért Bjelorusszia küldöttsége a szovjet határozati javaslat mellett fog . szavazni. Ez a javaslat indítványozza, hogy haladéktalanul vonjanak ki Koreából minden külföldi csapatot és bízzák a koreai kérdés megoldását magára a koreai népre. Kiszeíev elvtárs felszólalása után Jugoszlávia, Ausztrália és Sziria képviselője India küldöttségének javaslata mellett szólaltak, fel. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője a kérdések megtárgyalása rendjének megváltoztatása ellen szólott, minthogy a Szovjetunió küldöttsége úgy véli, hogy a 13 ország javaslatának semmiféle elsőbbsége sincs. Malik 'elvtárs indítványozza, hogy valamennyi határozati javaslatot egyidejűleg tárgyaljanak meg. Ezután megkezdődött a vita. Számos felszólalás után Sziria képviselője javaslatot terjesztett elő, hogy haladéktalanul tegyék fel szavazásra a tárgyalt határozati javaslatot. J. A. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője ellenezte, hogy az Igen íonlos kérdés eldöntésénél ily szokatlan módon siessenek. Lengyelország képviselője támogatta a Szovjetunió küldöttségének javaslatát. A következő ülésre december 13-án délelőtt került sor. Az amerikai Time folyóirat nyíltan feltárja az USA taivani imperialista agresszióját Az ‘ Amerikában megjelenő Time folyóirat szeptember 11-i számában térképet közölt ezzel a címmel: „A Csendesóceán kulcsa” Ez a térkép újabb bizonyságot szolgáltat arra, hogy az amerikai imperialisták a Kínához tartozó Taivant, mint Csendes óceáni „kulcs támaszpontot“ akarják felhasználni, ahonnan kiindulva egy új világhábo. rúban Kínát, Szovjetuniót és Indo- ldnát bombáznák. A folyóirat a kővetkezőkben írja: „Mac Arthur, Radford (a Csendes- óceáni hajóhad parancsnoka) és a legtöbb tengerész úgy véli, hogy Taivant nem lehet és nem szabad átengedni az ellenségnek. Ha nem tartjuk Taivant, akkor átkarolják az USA hadállásait Japánban és a Fiilöp- szigetek és a Csendes-óceán felét elveszitjűk. Á Truman-kormány irányítja a finn jobboldali szociáldemokratákat „Tiuman kormánya Irányítja a finn Jobboldali anoesáldemokralákat” címen közäi a Ny Dag című lap helsinki tudósítójának jelentését a Hcl- ámkiben Cabot finnországi amerikai követ és a szociáldemokraták jobboldalt vezetősége között nemrég lezajlott tárgyalásokról. Cabot, az Egyesült Államok finnországi követe nemrég találkozóit Tannerrel és Leskinen-nel, a finn szociáldemokraták két vezetőjével. A találkozáson Cabot kijelentette: Washingtonban elégedetlenkednek, •műért Finnország még nem oldotta meg a kormány-kérdést, . égy, ahogyan az amerikaink kívánják. Cabot megígérte Tanne mák és Lcskinermek, olyan irányban fogja befolyásolni a koalíciós pártot, hogy az tevékenyebben támogassa a finn szociáldemokrata vezetőket a Kckkonen- Kórmány ellenj harcukban. Tanner és Leskinen megígérték az amerikai követnek, hogy teljesítik utasításait.' A CIO jobboldali amerikai szakszer vezeti szövetség külügyi bizottságának elnöke bejelentette, hogy a CIO a közeljövőben három „bolygó nagykövetet“ küld ki a nyugalenrópai jobboldali szakszervezetek mellé — jelenti a Newyonk Times. A három CIO-megbfzott segítségükne lesz abban, hogy „pozitív módon“ szembehelyezkedhessenek a kommunizmussá L A kínai néphadsereg isméi felszabadított egy tibeti várost A kínai felszabadító néphadsereg, tövemhez .28-án Szíkang tartomány északnyugati részén felszabadította Tingcsing városát. Az itt foglyul, éjiéit 119 ellenséges katonát a felszabadító néphadsereg már haza is küldte otthonába és még útiköltséggel is ellátta, A zsákmányolt hadianyag között 93 angol puska van. Fokozódik az ellentét Irak és Irán között Márt a Kelbán című lap jelenti, napról-napra fokozódik az ellentét Irak éc Irán között. A közlések sze- 'rmt a* elmúlt héten Irakban körülbelül' száz iránit tartóztattak le, akiinek útlevele nem volt rendben". , Több iraki lap olyan cikkeket közölt, amelyek Irán területi épsége ellen irányult. A bagdadi rádió adásai hasonló kijelentéseket tartalmaznak. Feltételezik, hogy az iráni kormány tiltakozó jegyzéket fog Intézni Irakhoz. A nyugatnémet szénválság következtében egyre több gyárban és üzemben kerül sor a munkások elbocsátására JE nyutfatnémetországt »zén válság, **md szélesebb körökre terjed ki. (Watenstedt-Salzgitter ben a szénhiány miatt a nyers vas gyártást 35 százával ékkai kellett csökkenteni, a két kohóban az öntések száma szintén jelentős mértékben csökkent. A Dél-Württembergben lévő Ravensburg területben a munkanélküliek tzáma novemberben 1.900-ra növekedett, sok gyár és üzem a szénhiány -miatt munkásai egyrészének felmondott, vagy pedig a rövidebb munkahetet léptette életbe. A Lehr közelében lévő Polack a Hzénhiány miatt termelését beszüntette tor 300 főnyi munkásának felmondott. Dortmundban, Valamint az Északra j na-West fái ia-i területen a szénhiány miatt szénbiztosokat neveztek ki, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a szénhiány legsúlyosabb következményeit enyhítsék. Dortmundban a decemberi szén- kiutalásra csupán december 3. hetében kerül sor. A kiutalandó szénmennyi- ség a múlt évi havi átlagnak csupán 74 százaléka. A kiutalásra kerülő szénmennyiség fegnagvóbbr&szt gyenge minőségű szénből áll. A dortmundi kohók szénkiutalását 20 százalékkal csökkentették, az ipar többi ága a normális szénkíutalásnak pedig csak 50 százalékát kapja. Elutazott 9 Szovjetunióba a magyar írók küldöttsége Kedden este utazott el Budapestről Darvas József miniszter vezetésével a magyar íróküldöttség, amely a Szovjet írók Szövetsége meghívására tanulmányutat tesz a Szovjetunióban. Az íróküldöttség búcsúztatására a nyugati pályaudvaron megjelent a kormány képviseletében Jóboru Magda közoktatásügyi államtitkár és ott volt az írószövetség számos tagja. 4 zsák megtalálta foltját WincheU amerikai r&diókom- mentátor bejelentette, hogy Fran- • co • Schachtot, Hitler volt pénzügyminiszterét jelölte ki pénzügyi tanácsadójának, Schacht fogja kezelni az USÁ-tói kapott kölcsönöket. Azt mondják, hogy a szó elrepül, az írás megmarad, de ennek az amerikai rádiókommen- tátornak nem repült el a szava, mert világszerte szeget ütött még a különben ,,nem politizáló” emberek fejében is, hogy valami bűzlik Spanyolországban, az a valami pedig a Franco-rcndszer természetes rothadási folyamatának a szaga, amit még a Marshall-terv szagosvize sem enyhíthet. Ami Francot illeti, 5 jól jelölt, mert szinte elképzelni sem lehetne hozzá illőbb embert, mint a nagytőkés Schachtot, aki annakidején pénzelte a nácimozgalmat, majd pénzügyminisztersége idején elköltötte az egész német nép pénzét. Most majd a Marshall-kölcsönt kezeli hasonlóképpen, mert amint nem volt annyi márka, amennyivel megmenthette volna Hitlert, úgy nincs a. világon annyi dollár, amennyivel megmenheti Franco uralmát. Karácsonyi szőne! az ipari iskolában Ä munkaerőtartalékok hivatala közli, hogy az MTH felügyelete alá tartozó ipart tanulóiskolákban a karácsonyi szünet december 23-án déltől 26-ig tart. 27-én már rendes taní- tásj, nap lesz. Sokkol rosszabb lesz finglia karácsonyi húsellátása, min! bármikor Az angol húskereskedők szövetsége nyilatkozatot adott ki és ebben kijelenti, hogy Anglia idei karácsonyi húsellátása az átlagos minőség szempontjából sokkal rosszabb, a mennyiség szempontjából pedig kevesebb lesz, mint bármikor. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezúttal a fo-1 gyasztók a hxísadagna.k majdnem" negyedrészét besózott húskonzervekben kapják. Átadták kitüntetéseiket a nehézipar élenjáró dolgozóinak Zsoönyecz Mihály elvára, nehézipari miniszer a minisztérium kultúrtermében szerdán délután ünnepélyes keretek között kiosztotta az Elnöki Tanács kitüntetéseit a nehézipar 126 élenjáró értelmiségj, műszaki és fizikai dolgozójának.' A kitüntetések kiosztása előtt Csergő János elvtárs, nehézipari államtitkár mondott ünnepi beszédet — Rákosi elvtárs, Pártunk nagy vezére, gyakran mutatott rá a műszaki értelmiség megbecsülésének fontosságára: a haladószellemű, a szocializmus célkitűzéseit megértő és magáévá tevő, becsületes gondolkodású műszaki értelmiség olyan segítőtársunk a szocializmus építésében, amiről nem mondhatunk le és nem is kívánunk lemondani. — Biztosítjuk az üzemekben a műszaki értelmiség számára a szükséges tekintélyt s megadjuk az ehhez megkívánt támogatást — folytatta Csergő elvárs — ezen a területen azonban komoly feladatok várnak a műszaki értelmiségre is: fel keU még jobban ismernie, hogy a neki jutó megbecsülésért, a számára juttatott erkölcsi és anyagi előnyökre rá is kell szolgálnia. Meg kell még1 jobban találnia az utat a munkásság felé, meg kell találnia a módját, hogy még jobban felzárkózzék az ipari munkássághoz, niég tudatosabban állást keli foglalnia a .béke megvédése és á szocializmus építése mellett. Meg kell tanulnia a bolsevik vezetés módszereit, fel kel! ismernie az egyéni felelősségvállalás, a személyes fel el ősségvá 11 alás jelentőségét, át kell vennie a munkásosztálytól az építő munka lendületét Az államtitkár beszéde után Zso- finyecz Mihály nehézipari miniszter átnyújtotta a kitüntetéseket jfogmiúK meú a mró.jtoör Tg Az atomkuíaíás eredményeinek felhasználása az orvostudományban Az atom szerkezetének megismerése, az atombomlás jelensége a haladó tudomány kezében nem a rombolás eszköze, hanem az emberiség javát szolgálja. Eg y új, igen hasznos segédeszköze a szocialista embernek a természet meghódításáért vívott harcábanAz „Ismerjük meg a valóságot“ rovatában az atom szerkezetéről és az atommngrcakciókban felszabaduló hatalmas energiákról már olvastunk, most nézzük incg, hogy az orvostudományt hogyan segítik az atomkutatás legújabb eredményei EZELŐTT KÉT ÉVTIZEDDEL is használta már a gyógyító orvos az addig ismeretes természetes rádióaktív elemeket A leggyakrabban használt ilyen sugárzó elem a rádium volt. A daganatok elleni küzdelemben jelentett ennek az igen drága anyagnak az alkalmazása segítséget. Használata azon a tényen alapult, hogy- a rádium igen nagy energiájú sugárzása a fiatal, gyorsan szaporodó, rosszindulatú daganat- sejteket sokkal jobban roncsolja, mint az egészséges szervezet sejtjeit- A rá- diumlubust megfelelő ideig benthagyva a daganatban (vagy a daganat közív télien), az eredmény rz lett, hogy a daganatsejtek nagy része elpusztult, s a beteg állapota nagymértékben javult A rádium ilyen irányú alkalmazása is nagyon sok segítséget jelentett, de az utóbbi ,évek új eredményei lényegesen jobb eszközt adlak az orvostudomány kezébe. Az új eredmények legfontosahhja a mesterséges rádióaktivítás felfedezése. A mindannyiunk Altai ismert haladó tudós, Jotiot Curie és felesége kutatáséinak eredménye szerint mindenegyes elem rádióaktiwá, sugárzóvá tehető megfelelő eljárással- A szervezetünkben szereplő elemeket, fgy a szenet, nátriumot, foszfort stb. mind r&dióaktfvvá tehetjük megfelelő eljárássalENNEK A FELFEDEZÉSNEK nagy jelentősége abban van, hogy a sugárzó atomok aránylag egyszerű mérési módszerrel kimutathatók, bárhol vannak a szervezetünkben, azaz a sugárzóvá telt elemek útja a szervezetünkben nyomon követhető. Az. ilyen „nyomozó kísérleteit“ segítségével pontos bepillantást nyerhetünk Igen sok, eddig ismeretlen életfolyamatba. Meg kell említenünk azt is, hogy éppen ezen ,,nyo- mozókísérletelc“ világhírű előharcosa hazánk fia, Hevest/ György aki Iáidban kapott ezen a téren kifejtett munkásságáért Nobcl-dijat. Hogy megértsük az ilyen vizsgálatokat és lássuk mennyire egyszerűek, vegyünk egy példát: Kgy betegnek a bal karján levő ví- vöerébe sugárzó sóoldatot fecskendezünk, ugyanekkor a Jobbkar jár» helyezzük az érzékeny mérőberendezést. Az. injekció beadásától számítva megmérjük, hogy hány másodperc mulv*. jelez a jobb karon elhelyezett készülék sugárzást, azaz a vérpályában mennyi idő alatt jut el a balkor vlvőeréből * jobbkar verőerébe a beadott sngáirzé anyag- Ezzel a fogással aaervon egyszerű módon megmértük a vér körülfordulási idejét, ami sok. szívbetegségben hasznos adat a gyógyító orvos számára. Hasonló eljárással sikerült kikutatni hogy az egyes tápanyagok mennyi idS alatt szívódnak fel a bélrendszerből, mi a további sorsuk, mennyi ideig tartózkodnak a szervezetben, mikor é* hof ürülnek ki. Számtalan gyógyszer felhasználásánál tett már nagy szolgáltatott ez a ,nyomozó“ módszer. De nemcsak az. egészséges és beteg szervezet megismerése terén alkalmazzák a mesterségesen sugárzóvá tett anyagokat, az ú. n. izotópokat, hanem a gvógyításban is- A LEGFONTOSABB ITT IS a daganatok elleni küzdelemben való alkalmazás. A rádiumnak az a hátránya, hogy nagyon drága és a mélyen fék-! vő, vagy nagykiterjedésű daganatok esetén elhelyezése nehézségekbe ütközik. A mesterséges rádióaktivítás eredményei révén lényegesen olcsóbban juthatunk olyan sugárzó sókhoz, amelyek a szervezetnek alkotórészek fgy bevitelük is könnyebb. Pl. a rádióaktív jód éppúgy, mint a táplálékunkkal fel. vett jód majdnem teljes mennyiségben a pajzsmirigyben halmozódik foL A stronchun a csontokban, rakódik le, stb- Igv magától adódik a gyógyeljá- rás. A rádióaktív jódsót befecskendezve a betegnek, «z a pajzsmirigyben felhalmozódva közvetlenül a daganatsejtekben fejtheti ki roncsoló hatását. Az izotópok alkalmazásának megvan az. az előnye, hogy eltávolításukkal sem kell törődni, hanem mindig a megfelelő rövid „élettartamú1 ‘sót választják ki a gyakorlatban. Pl- az említett jódizolop sugárzása 8 nap alatt felér« csökken, tehát hatása eltávolítás nélkül is megszűnik. (A rádium csak 1580 év alatt csökkenti felére a sugárzását.) Csak igen. rövid pár példával volt alkalmunk megvilágítani as atorokut* tás újabb eredményeinek nagy jelentőségét az orvostudományban, de ebből is láthatjuk, hogy a* atomkutatás nemcsak az atombombát és rombolást jelenti, hanem haladó társadalmi rendben, de csakis ott, —mint a Davidov- terv js mutatja — az emberiség javai és felemelkedését szolgálja. Dr, Tijjyi József pécsi Tudományegyetem fizikai intézet,"" «C&4Ä EGYMO A mnnkamód szerétadási mozgalom kiterjesztésével egy hónap alatt 06-ról 113-rtx emelték tervteljcsitésük százalékát a Óamert bánya- gépgyár dolgozói. V; A termelés növelése érdekében a szuhnvölgyi szénbányák minden üzemében rendszeresítik a melegcsákánymozgalraat * A Szeged-Kiskundo- rozsma közötti 5 és fél kilométer hosszú villamosvonal építése befejezéshez közeledik; * ’A Román-Szovjet Társaság Szovjetunióban tartózkodó küldöttsége tovább tanulmányozza a szovjet nép életét, a szó. cialista építés területén elért eredményeket. At. elmúlt héten ismét több ifjúmunkás kapcsolódott be a várpalotai szénbányászok hősies munkájába, meleg szeretettel fogadták az újonnan érkezett Ifjúimul kasokat, akik a Párt hívó szavára segítik megvívni a széncsatéi, • Koca községben a dolgozók ébersége leleplezte Körmendi Miklós ku- Iákot, aki két hold földjén cukorrépatermés* (lágyrészét beszántotta a földbe. * Az őszi forgalom idején több, mint 11.000 kg vasat takarítottak meg az északi járműjavítóban-