Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-14 / 290. szám
<950 DECEMBER 14 HIPLO 3 Ä román komán?kiEd§tfség MfogoSáso es Mákost Műrehbsn Ksííi ez Iniperia’is'ák líiesterkeűásei, 'hanem a népek akarata a nemzetközi éle! iő tényezője Ä Magyar-Román Barátsági Héten résztvevő román küldöttség tagjai közül Eduard Mezincescu miniszter, Mihail Rosianu, Maria Barbu, Thcodor Vlad, Ion State, Paraschiva Mátéi és Gheorge Achim kedden délután látogatást tettele a Rákos; Műveknél. Velük volt Aurel Málnásán, a Román Népköztársaság magyarországi követe is. A román küldöttekéit Drahos Lajos, az országgyűlés elnöke, a Rákosi Művek üzemi bizottságának elnöke, Csergő János nehézipari államtitkár, Mekis József, a Rákosi Művek vezér- igazgatója, Koczina Gyula, a Rákos; Művek pártbizottságának titkára fogadták. A román vendégek többek között nagyon érdeklődtek, hogyan készültek fel a mágyar dolgozók a varsói Békevilágkongresszusra és hogyan folyik a harc az üzemen belül a béke megvédéséért. Mekis József elmondotta, hogy a varsói békekongresszusra és az azt megelőző magyar békekongresszusra a gyár dolgozói nagy számban tettek munkaíelajánlásokat, hogy többtermeléssel, Jobb minőségű munkával tegyenek hitet a béke védelme mellett. A meleg barát; beszélgetés folyamán a vendégek és vendéglátók forró szeretettel ünnepelték a világ dolgozóinak nagy tanítóját, népeink felszabadítóját és barátságának megteremtőjét, a nagy Sztálint és a magyar és román nép győzelmeinek szervezőit, Rákost Mátyást és Qheor- ghiu Dejt. A küldöttek megtekintették a szerszámgépgyárat, ahol Muszka Imre Kos^uth-díjas sztahánovista esztergályos, a gyakorlatban mutatta be a kiváló szovjet 6ztahánovista, Pavel Bikov útmutatásai alapján alkalmazott gyorsvágási munkamódszerét. A bemutató után a két baráti nép sztahánovistái — Ion State és Muszka Imre — kicserélték egymással tapasztalataikat. * Az Operaház kedd esti előadásán a Carmen címszerepét a MagyarRomán Barátsági Hét keretében Budapesten vendégszereplő Paly Zenaida, a Bukaresti Operaház művésznője alakította. Az előadáson megjelent a Magyar- Román Barátsági Hétre Budapestre érkezett román kormányküldöttség több tagja, Eduard Mezincescu miniszter vezetésével, valamint a román művészegyüttes számos tagja. Az előadáson jelen volt J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. (MTI) Hatalmas sikerrel mutatkozott be Ózdon a román knttárgárda A Magyar-Román Barátsági Hét keretében Özdon szerepelt a Román Szakszervezeti Tanács 186 tagú énekés táncegyüttese. A kultúrotthonban, amelyet az ünnepi találkozóra leidíszítettek, a román művészegyüttes két előadást tartott. Űzd dolgozói szűnni nem akaró tapsviharral köszönték meg a felejthetetlen élményt, amit a román művészegyüttes nyújtott számukra. A román művészep^üttes vezetőinek megbeszélése a szakszervezeii Isulírarosztály vezetőivel A Román Országos Szakszervezet; ^.Tanács központi tánc- és énekegyüttesének vezetői szakmai megbeszélést folytattak a magyar szakszerve. zetek kulturális osztályainak vehetőivel. A magyar szakszervezeti vezetők kérdéseire Sandu Eliad, a román szakszervezeti együttes igazgatója elmondotta, hogy az együttes valamennyi tagja üzemi vagy mezőgazda- sági munkás, akiket a kvltúrv er senyék legjobb szereplőiből válogattak ki. Az együttes tagjainak külön iskolájuk van, ahol a lehetséges munkáskáderek komoly elméleti és gyakorlati kiképzést kapnak. í; Dr. ArtuT Kreindler, a Román Tudományos Akadémia Ivan Pavlovról elnevezett ideggyógyászati intézetének vezetője, a Magyar-Román Barátsági Hét keretében előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Az állattenyésztési tudomány dolgozói munkaértekezleten beszélték meg a minisztertanácsi határozat végrehajtását Ä föMművolúsűgyi minisztérium * állattenyésztési főosztálya értekezletre hívta össze a mezőgazda/ságtu- domány munkásait, kutatókat éa ezakombereket, hogy megbeszéljék az állattenyésztés és takarmány termelés kétéves fejlesztésről szóló minisztertanácsi határozattal kapcsolatos fcadataikat. Érdéi Ferenc földművelésügyi miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy megteremtettük és a jövőben.. kmélyítjük a mezőgazdaság irányításának és a tudományos kutatómunkának közvetlen szoros kapcsolatát,- Az egyik, legdöntőbb segítség a kimeríthetetlen gazdagságú szovjet szakirodalom lefordítása és a kutatók rendelkezésére bocsátása. A miniszter beszéde után Rimler Károly az állattenyésztési kutatóintézet igazgatója, ma.jd az állattenyésztési kutatóintézet egyes osztályainak vezetői és dolgozói ismertették azokat a munkaterveket, amelyeket osztályai]; az állattenyésztés és takannánytermélés fejlesztésével kapcsolatban kidolgoztak. Ezután Csonton József egyetemi magántanár, az állategészségügyi kutatóintézet vezetője rámutatott, hogy a határozat végrehajtásának egyik legfontosabb feltétele a sikeres küzdelem a felnevelés! betegségek ellen, amelyeknek fő előidézői az állatok helytelen elhelyezése és takarmányozása. Manninger Rezső Koesnth-díjas tudós, egyetemi tanár elmondotta, hogy a betegségek leküzdésében a hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni. Klinger Pál egyetemi tanár örömmel üdvözölte a határozatnak a ta- kormányozási munkák gépesítéséről szóló rendelkezését, amely 10—15 százalékos takarmánytöbbletet eredményez. ti felszólalásokra Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár válaszolt. A határozat végrehajtásánál arra kell az irányt vennünk, hogy az állattenyésztés területén hozamokban elérjük mindazokat az eredményeket, amelyek adott viszonyaink között- osafc elérhetők. Ha például a mainál lényegesen lobbá tesszük a takarmányozást, jelentősen tudjuk emelni a tejhozamot, valamint zsír és tojás termelésünket. — Mi. hízunk tudósainkban és szakembereinkben — mondotta befejezőül — és megerősödésünk, hogy velük vállvetve dolgozó népünknek, dolgozó parasztságunknak segítségével a minisztertanácsi határozatot sikeresen végrehajtjuk. A helyes fejes növeli a lejhozamot Az állattenyésztés és takarmánytermelés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat előírja, hogy az évi tejhozamot 1931-ben átlagban, tehenenként 200 literrel, 1953-ban további 200 literre! kell emelni. A tejhozam emelésének egyik fontos feltétele a helyes takarmányozás mellett a helyes fejes is. Fordítsanak gondot a tökéletes kifejésre. A tökéletes kifejés a tej minőségére is előnyös hatással van, mert az utolsó tejsugarak és tejcseppek tartalmazzák a legtöbb zsírt. Gyakran jól beválik az a módszer, hogy a fejés elvégzése után szünetet tartanak és kis idő múlva elvégzik az úgynevezett utófejést, vagy csepeg- tetést A fejést mindig úgynevezett „marokfogással” kell végezni. Kedvezően befolyásolja a fejést a cse- pegtetés előtti masszálás. Ezt a Szovjetunió vezető tehenészeteiben jó eredménnyel alkalmazzák. Ausztráliai hékeharcosah érkeztek Budapestre A Béke Hívei II.’ Világkongresszusa alkalmából Varsóban tartózkodó magyar küldöttség meghívta az ausztráliai békeharcosok képviselőit a magyar békemozgalom tanulmányozására. Az ausztráliai békeharcosok három képviselője: Frederic 'James Wilfred, Knight ács, Annie Louise Macinnos újságíró és Elizabeth Boyle Coldicult egyetemi tanár kedden este érkezett Budapestre. A küldöttséget az Országos Béketanács képviselői fogadták. Romániában egyre fohosődih a béhemosgalom A Román Népköztársaságban a varsói békekongresszus után egyre fokozódik a békemozgalom. Szerte az orfeladataft a varsói békekosngresszus után és bckevédelmi törvény alkotását kérték. szá'gban ismertetik a lakossággal a varsói békekongresszus határozatait. A nagyváradi Dobrugeanu-Gherea cipó-gyár dolgozói olvasókörökben vitatták meg a békevilágkongresszus határozatait. Campia Turzii községben négy békegyűlést tartottak, amelyeken ismertették a bckemozgalom legr újabb feladatait. A béke gyűléseken felszólaló dolgozók kifejezték szolidaritásukat a hős koreai nép iránt és gyűlöletüket az angol ^amerikai imperialista háborús uszítókkal szemben. Prahova tartomány városainak béke- gyűlésein meghatározták a béjíeharc Meghalt Marx Károly unokája Edgar Longuet, dr. Marx Károly unokája, Jenny Marx és Charles Longuet fia, a páriskörnyéki Alfort- villebon kedden este 71 éves;korában elhunyt. Longuet dr. hosszú évekig a francia szocialista párt tagja volt, majd a spanyol polgárháború során a párt képmutató „be nem avatko- zási“ politikája miatt felháborodva kilépett és kevéssel utána a Kommunista Párthoz csatlakozott Biiloux képviselő erélyesen tiltakozott a francia nemzetgyülésken Itaat-Héiaolország felfegyverzése ellen A francia nemzetgyűlés kedd esti ülésén Francois Biiloux képviselő nagy beszédet mondott Nyugat-Né- metország felfegyverzése ellen. A francia kormánynak, mondotta Biiloux, a francia nép egy részét egészen a múlt hétig sikerült megtévesz- lenie, az újrafelfegyverzésekkel kapcsolatban. Amikor azonban elfogadta a Nyu- gnl-Némelország felfegyverzésére irányuló amerikai követelést, akkor sajútianga oszlatott cl minden félreértést és teljesen leleplezte önmagát. Biiloux képviselő hangsúlyozta az új Wermacht még csak „védelmi alakulatnak“ sein minősíthető, hiszen offenzív szellemű, ami bizonyítja, hogy támadó háborút készítenek elő. — Vájjon ki ellen szervezik meg Nyugat-Európa „védelmét“ — tetle fel a kérdési Biiloux. Fenyegette valaha is „Kelet-Európa“ — Franciaország biztonságát? Önök megszegik a .Francia-Szovjet szerződést és már előre is azon mesterkednek, hogy a négyhatalmi tárgyalást kudarcba fulía-sszák. Az Önök politikája, Laval politikájára emlékeztet. A francia nép minden erejével ellenszegül az új Wermacht felállításának. A franciák folytatják akciójukat Nyugat-Németország felfegyverzése e! len, kiharcolják egy olyan kormány megalakulását, amely nem Washing- lontól várja a teljesítendő parancsokat —, fejezte he beszédét Francois Biiloux képviselő. Az atlanti tömb katonai bizottsága megegyezett a nemet, harci egységek bekapcsolása kérdésében. A támadó északatlanti egyezményben részvevő hatalmak katonai b'Zott- sága — mint a Reuter jelenti —, kedden este hivatalosan közölte: „véglei ges megegyezés“ jött létre azokkal a katonai tervekkel kapcsolatban, melyek alapján „német harci egysegeket kapcsolnak be az atlanti hadseregbe.'' A bizottság szerdán teljes ülétst tart Londonban, az úgynevezett északatlanti tanácsban részvevő k ül ügy miniszterhelyettesekkel. Rasszagyin és Filápov, a Pravda tudósítói beszámolnak Washingtonból Truman és Attlee megbeszéléseinek eredményeiről. Szemmel látható — írják —, hogy Attlee és Truman mindenképpen mutatni igyekeznek a „szilárd egységet”, „közös célokat” és a „meg- bonthatatlanságot”, amelyéle — szerintük — az angol-amerikai tömböt összekapcsolják. El akarják rejteni a közvélemény elől a nézeteltéréseket. amelyek az USA minden egyes új katonai és diplomáciai veresébe után egyre inkább felszínre kerülnek. Attlee és Truman jó képet vágnak a rossz játékhoz. Az Európában működő amerikai tudósítók , számos közleménye bizonyítja, hogy Anglia és az USA között a koreai háború miatt viszályok vannak. Közismert, milyen vadul gyűlöli a Wall-Street a kínai népet és ismeretes az is, mennyire kétszínű játékot folytat az angol kormány a Kínai Népköztársasággal szemben. Az USA uralkodó körei továbbra is folytatni akarják ázsiai agresszív politikájukat, nem hajlandók az amerikai fegyveres erőket kivonni sem Koreából, sem Taivan szigetéről, gátolják a Kínai Népköz- társaság felvételét az Egyesült Nem- zetek Szervezetébe. Rasszagyin és Fllipov hangsúlyozza, hogy Truman és Attlee kommünikéjének az a része, amely európai politikájukkal foglalkozik, hisztérikus handábandázás leple alatt megnyergeli az északatlawtl szerződés aláíró országait., új. imperialista kalandok előkészítése érdekében. Az% amerikai-angol Imperialisták, mint mindig, most is a „védelem hangoztatásával próbálják takargatni katonai előkészületeik ag* ressziv jellegét. Az USA uralkodó körei bejelentik a fegyverkezési verseny újabb fokozását és a fegyveres erő hatalmas megnövelését. Ugyanakkor a józan ész ellenére a háború elhárítása eszközeinek akarják feltüntetni ezeket a lázas katonai készülődéseket. A reakciós amerikai sajtó leplezetlenül megírja, hogy az „Atlanti tömb” nyugateurópai résztvevőinek katonai kiadásai nem elégítik ki az USA uralkodó köreit. Nem nehéz megérteni, hogy Attlee a közös amerikai-angol közvélemény aláírásával elfogadta Washingtonnak azt a követelését, hogy az angol nép vállára hárítsa a fegyverkezési verseny újabb terheit. Az USA katonai vezetői igyekeznek parancsszavuk alá kényszeríteni az „Eszakatlanti Szövetség” országainak fegyveres erőit. Feltételezhető, hogy Truman és Attlee megállapodása szerint Eisenhower amerikai tábornokot kinevezik az „Eszakatlanti Tömb” úgynevezett „Egyesült Erőinek” főparancsnokává. Az amerikai tábornok parancsnoksága alá rendelendő „Egyesült Erők” soraiban ke'l tartoznia a szervezés alatt álló nyugatnémet hadseregnek is. Truman és Attlee tanácskozása megmutatja, hogy Truman megegyezett Attleevel,,— a Wall-Street és a londoni City megtalálhatják a közös a'apot — nem lehet azonban megszüntetni azt a Szakadékot, amely a békére szomjazó népeket a háborús uszítóktól elválasztja. A népek nem akarnak sakkbábuk lenni az imperialista kalandokban — fejeződik be Rasszagyin és Fllipav tudósítása. Áz amerikai és délkoreai csapatok . folytatják visszavonulásukat A Korea! Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága december 12.én kiadott hadíjelentcsében közli, hogy az amerikai és délköre»! csapatok a népi hadsereg és a kínai önkéntesek nyomása rilatt folytatták visszavonulásukat dél felé. Ab amerikai tengerísigyaloesá» I.hadosztálya személyi áliományánuli főbb, miül harmiuc százalékát vesztette cl Koreában Az amreika! teng,erészg!yal<»gság vezérkara Washingtonban közleményt adott ki, amely szerint az északkoreai legutóbbi harcok folyamán az amerikai tengerészgyalogság 1. hadosztálya személyi állományának több mint harminc százalékát veszítette el. * Az úgynevezett délkoreai nemzet- gyűlés képviselőinek túlnyomó többsége elmenekült Szöulból — jelentik a nyugati sajtóügynökségek, A vasárnapra összehívott parlamenti ülésen 206 képviselő közül mindössze 65 jelent meg, úgyhogy a bábparlament határozatképtelen volt. * A japán posta- és távfrdaögyl minisztérium építési irodájának több alkalmazottját Koreába küldték, hogy táviróvonalakat építsen az amerikai hadsereg számára. Az amerikai megszálló hatóságok most Japánban ugyanerre a célra különle/íjes „építő osztagokat" szándékoznak szervezni. Minthogy a japán munkások nem hajlandók önként jelentkezni az osztagokba, kényszereszközökkel osztják be őket oda. A 'vietnami népi demokratikus hadsereg folytatja támadásait A francia expcdiciós hadsereg vezérkarának jelentése szerint a vietnámi népi hadsereg csapatai kedden támadásokat intéztek a Hani környé. kén fekvő helyőrségek ellen — jelenti a Ce Soir. A leghevesebb csaták Haidcong környékén és a Vörös folyótól északra zajlottak le. Az expcdiciós hadsereg helyzete súlyosbodik. Az európai polgári lakosság kiürítése folyik. Országos újítási versenypályázatot hirdetett az Erdőközpont Az Erdőközpont országos újítási versenypályázatot hirdetett a legfontosabb feladatok megoldására. A legjobb újításokat az értük járó díjazáson kívül külön versenydijakkal is jutalmazzák. Az első díj 1500 forint, a második 1000 forint, a következő három pedig 500—500 forint. A versenypályázatok határideje 1951 január 31. A pályázatoknak a következő három főfeladat megoldását kell elősegíteniük újításaikkal: J. Vőrőslenyőtoboz-koptató berendezés konstruálása. 2. Csemete kiemelőgép készítése, amely lehetővé teszi, hogy a csemetét 40 cm mélyről a gyökerek megsértése nélkül emelhessék ki. 3. A laanyagok felrakodására szolgáló eszközök, szerszámok szerkesztése és módszerek kidolgozása, amelyekkel a munka könnyebbé, gyorsabbá és veszélytelenebbé válik. Francia-szovjet ünnepség Parisban A Mutuallté-palota zsúfolásig megtelt nagytermében lelkesen ünnepelte Páris népe a franciaszovjet barátsági hónap ■alkalmából Párisba érkezett szovjet küldötteket. Szűnni nem akaró tapsvihar fogadta Nyeszmejanov professzornak, a moszkvai egyetem rektorának azt a bejelentését, hogy a moszkvai egyetem szívesen fogad párisi diákokat és tudományos kutatókat, másrészről hajlandó moszkvai diákokat küldeni a Sorbonnera. A SZOT sporto«ztáIya labdarúgó tornát rendez karácsony napján A SZOT speertosztálya december 25-én és 26-án nagyszabású szak- szervezeti labdarúgó tornát rendez. A torna első napján a bányászszakszervezet válogatott csapata az élelmezési dolgozók szakszervezete válogatottjával, a vasas szakszervezet válogatottja pedig a textil szakszer, ve-et válogatottjával mérkőzik. Másnap a győztesek, illetve vesztesek játszanak egymással. A győztes csapat a Népszava serlegét nyeri el. ,