Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-13 / 289. szám

2 NAPLÓ 1950 DECEMBER Ö ló felvilágosító munkával vigyük győzelemre a kukorica-héten a begyűjtést Megyénk legtöbb községében most értékelik tó az txtdigi eredményeket fa mo^ szabják meg az újabb fel­adatokat, hogy a kukorica-héten eredményes mumkiát végezhessenek a tanácsok. Különösen nagy súlyt kell helyezni a felvilágosító mun­kára. A villányi járásban kukorfeabe- gyüjtésben Peterden 83 százalékig jutottak el, Villány pedig elérte már már a 87 százalékot. Ezek eiég jó eredmények, de még nem 100 szá­zalékosak és éppen ezért kell jó népnevelő munkával felvilágosítani a dolgozó parasztokat, teljesítsék kötelezettségüket, mert minden be­adott mázsa, minden összegyűjtött kiló népünk államának erejét nö­veli. Marok község ’ összeredménye gyönge, csak 22 százalékot értek el. Itt is és a többi erős lemaradást mutató községekben az a hiba, hogy oem fektettek kellő súlyt a népne­velő, a felvilágosító munkára. így van Póasán is, mert csak 37 száza­lékos az eredményük, de nem jobb Ivánbattyún sem a 25 százalékos eredményével a kukoricabagyüjtés- ben. Kideáinál! «em értek el még eddig jó eredményt. 20 százaléknál tartanak, de ugyanígy gyönge Pat­kánya 213, Ujpetre 25, Nagybudmér 22, Lapáncsa 22 és ViHányfcövesd községek dolgozó parasztságának eredményei is. A komlói járásban Szárász község­ben volt kukoricából erősebb lemara dús, 30 százalékig jutottak, mert so­kat elfeketéztelc, most igyekeztek ki­javítani;!. hibát azzal, hogy takar­mánygabonát és kenyérgabonát adlak be a kukorica vonalon. Ezzel szem­ben jól teljesítették a komlóiak kö­telezettségüket,, már 111 százalékot értek el kukorica-begyűjtésben. Me* kényes 100 százalékos. Bikái Oi. h-a- ház'askozár 100, Mecsckíalu 91, Má- gocs község dolgozó parasztjai 60 százaléknál állanak, A siklósi járásban 11-én 180 mázsa terményt gyűjtöttek be. Drávapalko- nyán jó népnevelő munkát végeztek Krancz Vilmos és Varga Margit nép­nevelők. Gy oval Lajos nincstelen 6 mázsa búzát adott le C vonalon, ku­koricát is adott 150 kilót, és még ezen felül beadott 30 kilót morzsolva. Má- riagyűdöfl a népnevelők munkája na­gyon gyenge. Jól teljesítették köte­lezettségüket idős Kiss Ferenc 8 hol­das dolgozó paraszt, aki már 100 szá­zalékos teljesítése után is adott még be 150 kiló szemes kukoricái. Meg jobb eredményt mutat fel ezen a vo­nalon Sándor Ferenc 12 holdas kö­zépparaszt, ak^ százalékos telje­sítése mellett még szintén 150 kiló szemes kukoricát adott le, Bissén Ornacht János végrehajtó bizottsági el­nök 2-10 százalékos . teljesítés után 100 kiló kukoricát ajánlott íel. A szombati értekezleten 460 kiló kuko­ricát ajánlottak fel a népnevelők. Lő­rinc István 3 holdas kisparaszt 202 százalékos teljesítése mellett még 50 kiló kukoricát adott le, ezek a szá­mok azt bizonyítják, hogy a dolgoz* parasztok ma már tisztában vannak kötelességeikkel és a helyes felvilá­gosító munka utár, versenyben telje­sítik ünnepélyesen az állammal szem­beni kötelezettségeiket. Nagv érdeklődé' melleit folynak a muzeológusok vándorgyűlésének előadásai A Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar .Régészeti és Művészettörténeti Társulat közösen rendezett vándor­gyűlésének második napján délelőtt a Nagy Lajos gimnázium biológiai előadótermében bercsényi Dezső „A pécsi kőfaragó iskola az Arpád kor­ban“ címmel tartott vetitetlképes előadást. Délután a járási tanács ta­nácstermében László Gyula ,,A szov­jet régészet péhhíja és magyar fel­adataink" címmel tartotta meg a nap második előadását, melyet vetített képekkel kisért. Ma, a, harmadik nap utolsó két el<>- a-dfea következik délelőtt 10 és dél­után C órai kezdettel. Délelőtt i/j. Kodolényi János a baranyai népraj­zi kutatásokról, eete pedig Pogány ti. Gábor, a Múzeumok és Műemlékek ni Országos Központjának helyettes- elnöke az Első Magyar Képzőművé­szeti Kiállítás tanulságairól számol be vetített képekkel kísért előadásá­ban. A vándorgyűlés előadásainak látó­gatotteága azt mutatja, hogy dolgo­zóink, kyfönösen ifjúságunk igen nagy érdeklődéssel fordid a régésze­ti, néprajzi és művészettörténeti tu­dományok felé, s figyelemmel kíséri élenjáró tudósaink, muzeológusaink ■munkáját, örömmel veszi tudomásul, hogy tudósaink, muzeolőgiai szakem­bereink is komoly lépéseket tettek az igazi, népért való tudományos munka terén és a burzsoá áltudo­mány fokozatos felszámolásával az élenjáró szovjet tudomány példáját kezdi követni. György tSJ elvtárs, a Békevilágtanács Lukács tagja vasárnap beszámolót tart Pécsett a varsói kongresszusról Egyre erősödő békemozgalmunk c seményei közé tartoznak « varsói Békevilágkongresszus magyar küldőit cinek beszámolói. Az elmúlt vasárnap Fáy Boris és Dögéi Imre számoltak be megyénk károm városában a nem­zetközi békeharc e nagy eseményéről . December 17-én, vasárnap Pécsett lesz nagy békegyűlés, melyen Lukács György elvtárs, a világbéketanács egyik magyar tagja számol be a beké ért vívott küzdelem újabb feladatai­ról, eredményeiről. A tudományegyetem orvosi és jogi kardunk határoznia a béke fokozott védelmére Mind több és több az a gyár, tizem, iskola és szervezet, mely egyhangúlag csatlakozik a varsói határozatokhoz. .Legutóbb a Bécsi Tudományegyetem két karának professzorai és a tudo­mányos dolgozói fogadlak el határoza­tot a béke védelmére. „Tiltakozunk az orvostudomány ne­vében — szól az orvoskar professzo­rainak és tansegédeinck határozata — az atom, a kémiai és bakteriológiai fegyverek használata ellen, mert e fegyverek használata legdrágább kin­csünk, az embertömegek mészárlásá­nak eszközei.“ Az állam- és jogtudományi kar ta­nárai és tansegédei így írnak: „Köve­teljük a varsói határozatok szellemé­ben az agresszió fogalmának, a le­szerelés kérdésének, a háborús propa­ganda megbüntetésének nemzetközi szabályozását.“ 'A bőrgyári DISZ vezetőségválaszt* ülésén a titkári beszámoló alatt még nyomott volt a fiatalok hangulata. Szinte a levgőben úszott az ellensé­ges suttogás: — Nem volt érdemes eljönni! . Ezt suttogták a hétfői vezetőség- választás előtt is, a munkahelyek mel­lett, a ping-pong teremben, a cseres­ben, talpasban. Minden műhelybe el­jutott az ellenséges agitáció, hiszen látta a Bőrgyárban meghúzódó ellen­ség, látták a jobboldali szoedemek, hogy itt a legfonlosabbról, a jövőről, az ifjúság sorsáról lesz szó. Keményen dolgoztak n Párt és a DISZ népnevelői, míg sikerült az ili. két meggyőzni, hogy az ellenséget segíti az. aki távolmaiad, saját éle­iét irányítja, aki eljön. Kemény munkát végeztek a népnevelők, de nem volt a meggyőzés százszáza­lékos. Sok ifi ül ugyan a gyönyörűen kidekorált kultúrteremben, de sok fia fal fejében csatázik még mindig a gondolat: — Érdemes volt eljönnöm, vagy •cm? Molnár István, titkári referátumá­hoz nincs hozzászóló. A beszámoló eléggé általános síkon mozgott, a kritika, önkritika sem volt konkrét. A párttitkár elvfárs kér szót. Először a tanulás fontosságát mél­tatja. Arról, hogy milyen szeretettel várja a Párt. a Magyar Dolgozók Pártja a fiatalokat. Aztán az ellenség aknamunkájáról beszél. Arról, hogy az ellenség le akarta beszélni az iii­két arról, hogy saját kezükbe vegyék ' sorsukat, azt hírcszielve, hogy nem érdemes eljönni a taggyűlésre. — Tito barátai adták ne!'tej; eze- i két a tanácsokat — mond ja. — A DISZ tagjai előbbre látnak, szélesebb; a látókörük, mint azoknak, akik nin- j csenek benn a szervezetben. Mész-; szebbre néznek az ifjúsági szövetség: tagjai, mert tanulnak, képezik inagu-1 kát, fejlődnek Pártunk irányvonala szerint. Es Tito jobboldali szociálde-■ mokrala ügynökei ezt a fejlődést1 akarták megakadályozni, ezt a széle- j sedő perspektívát akarták megnyir­bálni, mikor lebeszéltek benneteket arról, hogy eljöjjetek közénk. A párttitkár elvtárs szavai úgy ha­tottak, mintha sötét szobában fényt. gyújtotta!; volna. A népnevelők ál­tat féli" meggyőzőnek, a «tablóm*; titkári referátum miatt e!fásultak mind nagyobb figyelemmel, élénkülő ,ér-, deklődéssel hallgatják a hozzászólást! Es amikor Milkovícs elvtárs befejezi tanulságos felszólalását, egymásután emelkednek a kezek; szót kérnek a fiatalok. j Zombori Mária a pártszervezet felé mond kritikát: — A pártszervezet nem adott támo-j gatást, nem adott feladatokat. Mi nem ismertük teendőinket, j szól közbe Keffer Róbert. — Meg kell vizsgálni ez ügyet és' ha. a vád igaz, vissza kell hívni! A befurakodni akaró ellenséget visszaverték a fiatalok. A jelölőbizottság lij javaslatot, tesz: Pápp Emmát választja meg helyette a tagság. Molnár Erzsébet jelölésénél ismét felfigyelnek az ifik. Az életrajzból kiderült, hogy Molnár Erzsébet apja hivatásos tagja volt a Horthy hadse­reg altiszt; karának. A hozzászólók kérdéseket tesznek fe:: mikor volt katona, mikor nyug­díjazták? Akkor választják csak merj Molnár Erzsébetet a vezetőségbe, mi­kor látják, hogy becsületes dolgozó. Megszövegezik a fiatalok a Párt megyei Bizottságának szól,-, táviratot, elhangzik az Internncionálé... . Vége a taggyűlésnek. Sodródnak, kifelé az ifik a gyárkapun, belevesznek a sö­tétbe. Csak a hangjukat hallani még: — Mégis csak érdemes volt eljönni! Mindkét kar tauárai ígéretef tesz­nek: „Felvesszük a harcot a kozmopolita áltudományos nézetek, a barzsoá tu­domány, a reakciós ideológia ellen és az élenjáró szovjet tudomány tanítá­sával elősegítjük a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátságának elmélyítését és a szocialista építés meggyorsítását. Vállaljuk a harcot, melyet a Szov­jetunió élén a világ legnagyobb tu­dósa, Sztálin elviára vezet, * har­cunkban felsorakozunk a Magyar Dolgozók Pártja és vezére, a tudo­mány nagy barátja, Rákosi Mátyás elvtárs mögött." Az orvoskar ét az állam és jogtudományi 'kar pro­fesszorai és tansegédjei nevében DR IJSSJK KÁLMÁN és DR KAUSER IJPÚT dékánok. Minden percei kihasználva fejezzük be a mélyszántást É rátört a szigetvári járás Az címűit hét folyamán főleg az esős időjárás következtében allig 'i«jr- tént valami elörehä adás a mélyszán­tásban. Azonban nem mindenütt «gye­dig az esőzés az. ól a a vontatottság- nak. Vannak olyan községek, is, ahol úgy gondot'.óznak, hogy egy napért, vagy félnapérc nem érdemes nekifog­ni. hisz holnap már úgyis esik ismét. Ez ellen a hangulat elten pártszerv tg- zeteinknek fcJ zeli venniük a harcot és a begyűjtés sikeréért folyó fél vi­lágosító munkával egybekötve meg kell magyarázná ok a dolgozó parasz­toknak, hogy minden mélyszántás vég­zésére alkalmas napot, vagy akár fél­napot is ví kell most már használ­nunk ahhoz, hogy be tudjuk fejezni jövő évi termés­eredményeink szempontjából any- nyira fontos munkát. Leginkább a szigetvári járás dolgo­zó parasztsága értette ezt meg. A szí. geévári járás legtöbb községében ki­használnak minden órát c így a járás­nak sikerű t az első helyre kerülnie. Újabb jelentős eredménye ez a szi­getvári járásnál;., mely pár hónappal ezelőtt még mindenben hátul kuilo. flott. de az őszi vetésnél már bebizo­nyította. hogy fordulat következett be a járásban és az utolsó h N-ről mar akkor i$ az ,«'ső helyre k-Gilt. A szigetvári járás 92 százalékos teljesítése mögött második helyen a siklósi járás ál 91 százalékos ered., ménnyel. A siklósi járá.-ban a kezdeti íKrdüiet után. az elmúlt Letekben bi­zonyos fokú visszaesés mis talk ozofct. A járási tanáéinak fokoznia keli ezért a begyűjtés sikeréért folytatott harca mellett a m:éy szántás érdekében vég­zett munkáját js. A járások, közül 3. helyen a sásdi járás áll 90 ízicalékkaJ. A járásiban az elmúlt hetekben jelen­tős e! őr ehe1 adás törtépt, cnook ered­ménye a. harmadik hely. A járások további f-orrendje: 4. « pécsi 98 százalékos, 5. * sellyei 88 százalékos, 6. a villányi járás 76 szá­zalékos eredménnyöL Utok-ók a pécsváradí és a komlói járás. Különösein a komiói járásban nagy * lemaradás.' A járási bizottság irányí­tásával a járási tanácsnak mindent ei kell követnie, hogy lkába-.ználva min. den időt, behozzák a lemaradást Ez annál i,s jnlkább sikerülni fog * komlói járásban ás, mivel a dolgozó parasztok egyre jobban megértik a mélyszántás jle'.entőí ágéit, Ezt bizo­nyítja Hegyi József cuni dolgozó pa­nasz!!: levele is.-Tudjuk már, hogy mit jelent a jő' elvégzett mélyszántás a jövő évi ter­més szempontjából — hja 'levélében Hegyi Jözcef. •— Éppen ezért nemrég ami. ,or végigutaztam a megyét, min­denfelé megfigyeltem hogy is állnak ezzel a fontos munkával. Ha az ember Kémesről Harkány felé megy, nem Mr Ktántatlatt föl­det. i * iW csak Torony fele y.crü! olyan föld, amin nem végezték még el1 a munkát. Szaláwta fölé is lőhet még Sütni szán. tetlan csutaföldefc. Annál nagyobb az ember öröme, amikor a Rémcnv-púsz­ta i tecraelőcíoport szép nagy felszán­tott tábláját látja.“ Turony, SzaJánta, Nagycsány dolgo­zó parasztjainak meg kell. «rivlelraiö'k Hegy-} József bírálatát, minden percet kihasználva harcolniok kell a mély- szátttás befejezéséért. A béri u-rjoctőcsopopl kezdő csoport, az ősszel alakult. Egy Ilyen tszcs hu szorgalmas, becsületes a tagsága, akkor megragad minden al­kuimul, hogy erősítse a csoportot. így vannak ezzel a háziak is. Erősíteni akarják csoport]okul, most azzal is, hogy :i csoport íngutalvul elmennek fuvnrlm. Helyesebben elmennének, mert ahol munkaalkalom volna; a mohácsi Magasépítést Vállalat nera hajlandó munkát adni a lermelőesu- port fogatának. A esoport tagjai tübh- izhen teltek már oanaszt kiiliinbö/ö helyeken, de eredménytelenül. Kodár János munkavezető következetesen el­küldi a csoport fogatát és csak Holms Pállal hajlandó fuvaroztatni, aki az egész faluban közismert, hogy csak mindent összeszedett magúnak. d* semmiféle kötelességét nem teljesíti a nép álla mával szemben. Mivel a bori csoport tagjai tudják, hogy a Magas­építési Vállalat vezetői nem eleinségéi a termelőszövetkezeti mozgalomnak s «'ft is tudjuk, hogy nem járnak Ka­darhoz hasonlóan Holms pincéjébe, méltán várnak sürgős és erélyes In­tézkedést. nem tudtuk, hogyan nyúljunk- a dol­gokhoz — mondja, majd kéri a párt­szervezetet, hogy a továbbiakban nyujisnn több segítséget a szervezet­nek. Majd a jelölőbizottsáy elnöke meg­teszi első javaslatát. Keffer Róbert titkárrá való jelölését örömmel, zúgó tapssal fogadják. Komoly, néphadse­regünkben képzett ifit nyer vele a DlSZ-szervezet. • Molnár István jelölését !s gúlag elfogadják. Iványi Verona nevét olvassa ez­után a jelölőbizottság elnöke. El­mondja róla távoliétében, hogy a ré­gi vezetőségitek is tagja volt. A levegő mintha megsürűsödne a teremben. Halk beszélgetés, moraj jel­zi a fiatalok nyugtalanságát. Jelent­kezik az első hozzászóló: — Hogyan dolgozott eddig, mint vezetőségi tag Ivánvi Verona'? kérdi. Az elnök. Nagvli István válaszol. — Nem jól — mondja ki. őszintén. Martonka Károly keze emelkedik a magasba: — Nem javaslom a vezetőségbe Iványi Veronát — mondja, majd kis szünetet tart, mielőtt kimondja a sú­lyos szót, —■ mert cllensp-s« « dolgozó népnek. ellensége a Pártnak. Nincs még há­rom hate sem, hogy kimondta: Rozsér János bányász-tanácstag első fogadó órája lölöin a ko’mmunisíákat!“ Nem lehet helye köztünk! — Póttag n városi tanácsban is — 4 mecsekszabolcsi közigazgatási ki­rendeltség ablakai még világosak. Pe­dig már öl ára múlt, lejért a hivata­los idő. Kómji Dávid elvlárs, DÉFOSZ titkár mégis sarkig tárja a kaput és megindul a kirendeltség folyosóján a kiömlő félig iránijába. Tudja, ott tartja hetenként a városi tanács egy-egy tagja égyhan- } fogadóóráját. 31a liozxér János bányász-tanács­tag a soros- Nemcsak a javaslatokkal, kérésekkel jövő szabolcsinkkal törődik, hanem megbeszéli a közigazgatási ki­rendeltség napi eseményeit Is Havas Béla Nőtárssal, a kirendeltség vezetőié­vel. ■— Sertésvágási engedély kiadása kö­rül r-in a legnagyobb forgalmunk — neséfl Havas elvtárs. Naponta 15—20 engedélyt is kiadtunk­A beszélgetést megszakítja léónyi Dá­vid kopogtatása. Örömmel fogadjál; a kirendeltségen a régi ismerőst. — Csak látogatóba, vagy a fogadó­napra — hivatalosan? — kérdi Ilozsér elvlárs, miközben kezetráznak. —- Hol szorít a zsizma? —Hát bizony egy kicsit szőrit- mondja Kómji elvlárs. —■ Vannak olyan bányászó!: ' ..Gyú­rtam tadnak villamosvasáton menni munkahelyükre. Ezek a falu végén a boknigérő sárban kapaszkodhatnak', majd egy kilométer hosszan dagasztva a latyakon István- és Ferenc-aknáig Ilozsér elvlárs nem is hagyja tovább beszélni, közbevág.­— Mát elkészült az útnak a terve, a tanács el is fogadta. Most még szakim- nahm felülvizsgálják, biztosítják az anyagi fedezetet ésr elkészül az új út. .1 tavaszi sár nem ragad már ezen az úton a talpunkra­— Hűt altkor ez rendben is lenne. — mondja Kányi Dávid —. De van ám még valami. ,4 volt vágóhíd!ól a Vörös Hadsereg útjáig bárom őreik keresztezi az utal. .4 bárom közül azonban csat; egyben folyik viz. Keltő szárazárak. finnek a két ároknak a hídja olyan rossz állapotban van. bogy a nyáron már több kocsi is beledül! a mederbe, miközben keresztül próbált hajlani egyiken, vagy másikon­Kény- elvtárs azonban nemcsak pa­naszkodik, rögtön javaslatot is tesz. Elmondja, hogy az utat átszelő két szá­razárkot fel kell tölteni, a két hidal nteg kell semmisíteni. — Már a munkálatok elvégzésére is akadnának vállalkozók teszi hozzá- — t gazdái; hajlandók betemetni a terű- ’-•lükön átmenő örökrészeket, vsuk ad- 'át: meg rá az engedélyt és a szükséges ' ''(?i tséffft. < b-mvt'Mpd! már ismét rfö'y fűzel meg a ceruza. Feljegyzi a javas­latot. ami így hallásra jónak és kivi­hetőnek látszik­Megtárgyalja majd a népi tanács az indítványt Kányi elvtárs— mondja —. na kivihető, amilyen hamar. lehet, megcsináljuk. —■ Nem szabadulnak meg tőlem ilyen könnyen! — hárítja el a búcsúzkodást Kán yi Dávid . Németh József né zsép- lőgépcllcnör panaszkodott, hogy még a mai napig sem kapta meg járandósá­got. 557 forintból mindössze 50 forin­tot atallak ki neki előlegképpen. Jár­jon utána a tanács, hol bujkál az elv- társnő pénze. ■— Ennek már én nézek utána — mondja Havas elvtárs- — Ha előbb jött volti-i a kireüdeilsegre az elvtársnő pa­naszával, már régen kézhezkapta vol­na járandóságát. — No. de jobb .későn, mint soha. De most már az utolsó kérésem­mel rukkolok ki — szólal meg ismét Kinyi elvtárs. — Nem is kérés ez. mint inkább javaslat. — JÉ* Unsitte a végrehajtó bizottság a kirendeltséget, hogy a felvetett indít­ványok, javaslatok vagy kérések mi­iyen elintézést nyernek. Értesítsen bennünket a tanács, megvalósulnak-e javaslataink és mikor- Ha pedig eluta­sítják azokat, tudjuk meg. hogy miért Feláll, elbúcsúzik. — Dolgozik a tanács — gondolja magában, inaid fé'hanuosuii hozzáteszi: ■- Jó] dolgozik! Leleplezték az ellenséget a bőrgyár! DISZ vezetőség-választásán

Next

/
Oldalképek
Tartalom