Dunántúli Napló, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-19 / 269. szám

rws m?v*M»Esr » n n pi. & 3 Olyasa szakembereket neveljimk, akik népünkkel együtt küldenek a békéért, a szocialista Magyarországért ■— mondotta Gerő Ernő elvtárs a Gazdasági és Műszaki Akadémia évzáró ünnepélyén Scorn haton délelőtt tartották a Gaz­dasági és Műszaki Akadémia pénz­ügyi és belkereskedelmi tagozatának évzáró ünnepélyét -az akadémia fel- ifezített nagytermében. Az ünnepé­lyen megjelent Gerő Ernő elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkár­helyettese, a Népgazdasági Tanács elnöke, Kiss Károly, a Népköztárea- ság Elnöki Tanácsának elnökhelyet­tese, Drah os Lajos, az országgyűlés elnöke, Tausz János belkereskedelmi államtitkár és Orbán László, a val­lás- és közoktatásügyi minisztérium csoportfőnöke. Poros Tamás elvtárs, az akadémia igazgatója elmondotta, hogy a mun­kásosztály képes kitermelni saját ve­zetőit. Ezután Gerő Ernő elvtárs emelke­dett szólásra. — Az éj feladatok megoldásához — mondotta többek között — egy­magában nem elegendő munkáskáde- reknek vezető funkcióba való behe­lyezése. A soron lévő feladat, amelyet né­hány év leforgása alatt meg kell oldanánk, abban áll, hogy a ki- sebb-nagyobb vezető funkciókban gyakorlatilag bevált, valóban ve­zetőképes munkáskádercinket igazi szakemberekké képezzük ki. Olyan emberekké, akikben az élet- tapasztalat, a mozgalmi tapasztalat, a népi demokráciához való törhetetlen hűség é® a nehézségeket legyőzni képe« forradalmi lendület magas- ■zínvonalú szaktudással párosul. Ezt * célt szolgálja mindenekelőtt a gaz­dasági én műszaki akadémia. — Az akadémia létrehozásánál példaképünk és tanítómesterünk, a nagy Sztálin volt •— folytatta Gerő Ernő, — akinek kezdeményezésére a Szovjetunióban V fejlődés hasonló időszakában meg­teremtették az ipari akadémiát, mint az új gazdasági, főként ipari vezető­káderek egyik legfontosabb kováce- mübelyét. llúsz-huszonöt évvel ezelőtt » Szovjetunióban az ipari ée gazda­sági káderek kérdésében a helyzet •ok tekintetben hasonló volt a mi je­lenlegi helyzetünkhöz. — Sztálin elvtárs arra figyelmeztet bennünket, hogy- ne szakítsuk el a technikát a politikától, ne szakítsuk »1 a társadalompolitikai vezetést a termelési-gazdasági vezetéstől. Ne Egyszerűen szakemberek nevelésére megyünk irányt, hanem olyan szak­emberek nevelésére, akik helyesen képesek tájékozódni a politika^ az osztályharc bonyolult viszonyai kö­zepette. Olyan szakembereket nevel­jünk, akik nem szédülnek meg, akik •ram válnak kótyagosokká a szakta­náétól, hanem a szaktudást párosítani képesek a helyes politikai tájékozó­dással, akik képesek a szakkérdések­ben ée a politikában egyaránt az élen fealadnL Olyas rralcpmberekct, akik aeo- o*ek szakemberek, hanem népi demokráciánk rendíthetetlen hívei és ügyének következetes harcosai, «kik népünkkel együtt küzdenek • békéért, ötéves tervünk Baji Valósításáért, a szocialista Ma­gyarországért. A továbbiakban az egyéni foteRte- kérdését vetette feL — A mezőgazdasági és müteaki Akadémiának különös gondot kell for­dítania arra is, hogy kifejlessze a hallgatókban « fe­gyelmet és a rájuk bízott munká­ért való egyéni felelősség tudatát. A* akadémiának olyan kádereket kell jdkovácsolnia, akik teljes felelősséggel •Elázik a rájukbfzott feladatot. „Nem jdrhetjuk tovább — mondotta Sztá­rt* elvtárs 1930-ban — hogy üzemeink •"vtnelőzzervezetekből parlamentek­be alakuljanak át. Párt- és szakszer- eseteinknek meg kell végre érteniök, ”*gyha nem biztosítják az egyszemé- *n vezetést és a vezetőket nem teszik •mgorúaa felelőssé a munka meneté­ig' akkor nem tudjuk megoldani az "®r újjáalakításának feladatát." Ima, így veti fel Sztálin elvtárs egyszemélyi vezetés, a felelősség IJrdéRét a vezetésben, mint az ipar ^ttáalakftásának döntő feltételét. Természetesen ez a sztálini köve­telmény is reánk teljes mérték­ben érvényes. Gerő Ernő beszédét' percekig tartó viharos taps fogadta s a jelenlevők lelkesen éltették a Pártot, Rákosi Má­tyást és Sztálin gencraiisszimuszt. Ezután Poros Tamás elvtárs átnyúj­totta az oklevelet és könyvjutalmat azoknak’ a hallgatóknak!» akik a Seg- jobb tanulmányi eredményt érték el A belga ipar számos ágában egy hó­nappal ezelőtt kezdődött sztrájkmoz­galmak változatlanul tovább tartanak. A sztrájmozgalom csütörtökön átter­jedt a Vervters-környéki ipartelepek­re, amelyekben kétezer gépipari dol­gozó szüntette be a munkát. Sztrájkol- naknak az antwerpeni közművek dol­gozód is. A nordhorni textilgyárak kétezer- nyolcszáz dolgozója sztrájkba lépett, A Francia Kommunista Párt Politi­kai Bizottságának pénteki ülése után kiadóit közlemény töfhlid között hang­súlyozza, a franci« tömegek mind szé­lesebb rétegei követelik, hogy n fran­cia kormány adjon „igenlő, világos és azonnali" választ a Szovjetunió javas latára, amely négyhatalmi tárgyaláso­A dolgozók felhívták az A Pa ml Ellenőrző Központ figyelmét arra, hogy a Papír-, Bútor- és Irodaszer- kereskedelmi Központ volt vezér- igazgatója, Kubitsch Albert a nép­gazdaság érdekeit sértő magatartá­sával kárt okoz. Az AEK a vizsgálat során olyan tényeket is feltárt, amelyekről a dolgozóknak nem volt tudomásuk. A budapesti büntetőtörvényszék uzsorabírósági különtanácsa tár­gyalta Kubitsch Albert bűnügyét. Bebizonyosodott, hogy Kubitsch Albert az illetékes kormányzati szerv utasításait szándékosan kifor­gatta és meghamisította, a vállala­tok munkáját helytelen intézkedé­sekkel^ zavarta... A vállalat fölei ős vezetőinek meghallgatása nélkül ki­cseréltette a vállalatokban felelős pozíciókban jól dolgozó alkalmazot­takat.^ A vállalat dolgozóinak fel­szólalásait nem vette figyelembe, az építő kritikát durva eszközökkel elfojtotta. A népi demokráciával szemben ellenséges magatartást ta­núsító elemeket támogatta. A válla­latoknál politikailag megbízhatatlan, volt szociáldemokrata tagokat és volt tőkés elemeket helyezett el. Ez­zel szemben a jó munkáskádereket elszigetelte, a jól dolgozó szakembe­reket pedig eltávolította. Káros működését diktatórikusán, munkatársainak bevonása nélkül s emellett nagy segítséget nyújtottak tanulótársainknak is. A hallgatók nevében Tóth Vilmosné köszönetét mondott a Magyar Dolgo­zók Pártjának, hogy tehetővé tette részükre az akadémia elvégzését. He­gyi Béla elvtárs ,az akadémia párttit- kára, az akadémia pártszervezete ne­vében köszöntötte a tanfolyam hallga­tóit, majd az évzáró ünnepély az In- ternacionálé eléneklésével ért véget. miután a vállalkozók megtagadták jo­gos bérköveteléseik teljesítését. A vá­ros valamennyi textilüzemében szüne­tel a munka. Belgium legnagyobb fegyvergyárá­nak a Liege mellett lévő Here.stal fegyvergyárnak 2000 munkása pénte­ken sztrájkba lépett. A sztrájkolok csatlakoztak a belga gépipar 20.000 már sztrájkoló dolgozójának béreme­lést követelő mozgalmához. kát ajánl Németország ügyében, hogy megakadályozzák egy új Wehrmacht felállítását. A politikai bizottság felhív minden franciái: követelje hogy a francia kor­mány adjoin igenlő páhasit a Szovjet­unió javaslatára. fejtette 3d. Cselekményét szándéko­san követte el. Mindezen tények alapján a buda­pesti büntetőtörvényszék uzsora- bírósági leülöntanácsa Kubitsch Al­bert bűnösségét megállapította, az ellene felhozott vádpontokban és a vádlottat 12 évi fegyházbüntetésre, tíz évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanennyi időtartamra való felfüggesztésére, valamint in­gatlanvagyonának elkobzására ítélte. * Kubitsch Albert leleplezése is bi­zonyítja, milyen Jelentőséggel bír, ha a dolgozók az általuk észlelt rendellenességeket, hiányosságokat az Állami Ellenőrző Központ köz­érdekű bejelentések hivatalánál közük. A dolgozók ébersége hiúsí­totta meg most Is, hogy ez a kár­tevő akadályozhassa ötéves tervünk sikeres végrehajtását. Megindulnak a rátfiószeminárinmok A rádió november 23-án, illetve 24-én kezdi meg az új oktatási év szemináriumi sorozatát. Az „alap­fokú politikai iskola” anyagával kétféle adás foglalkozik: minden csütörtökön 15.40-tői 16.20-ig az üzemekben, minden pénteken 18.00—18.40-ig pedig a területen, il­letve falun szervezett hallgatók ré­szére ad közvetítést a rádió. Mind­két adás a Kossuth-rádió hullám­hosszán hangzik el. ‘Az első üzemi adás időpontja tehát: november 23-a, csütörök 15.40—16.20-ig, tár­gya: Az ember származása. I. rész. Az első területi, illetve falusi adás időpontja pedig: november 24. pén­tek 18.00—18.40. Tárgya: Harc a ba­bonák e:len. A szemináriumokra az illetékes MDP pártszervezetben le­het jelentkezni. y v , '< A Pécei Magasépítési V. kőműveseket, ácsokat, I és segéflimmkásokat * ózonnal felvesz. Jelentkezni lehet a Pécsi Magasépítési V. Munkaerőéi 5 ’^sztó hivatalban, Pécs, Rákóczi-út 62—64. szám alatt, vagy a vidéki munkahelyeinken. Sztálin elvtárs elfogadta a jelöltséget a Ieníngrádi területi szovjet küldött-listáján /. V. Sztálin, a dolgozók nagy vezére, hozzájárult ahhoz, hogy küldött­ként jelöljék a Ieníngrádi területi szovjetbe. Ez a hír viliámgyárvaság­gal terjedi el a Ieníngrádi üzemekben és tanintézetekben. Az egész város­ban a dolgozók gyűlésekei tartottak a nagyszerű eseménnyel kapcsolat­ban. A leningrddiak nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy Sztálin elv- társ legközelebbi munkatársai, Vjacseszláv Molotov, Georgij Malenkov, Lmrrentyij Berija és Nyikoláj Bulganyin is szerepelnek a Ieníngrádi területi szovjet küldött jelöltjeinek jegyzékében. Belgium legnagyobb fegyvergyárának dolgozói is sztrájkolnak A francia tömegek követelik, hogy a francia kormány beleegyező választ adjon a Szovjetunió javaslatára Tízenkétévi í egy házra ítélték a Papír-, Bútor- és Irodaszerkereskedelmi Központ kártevő igazgatóját Számos felentfis várost visszafogott a koreai oéphadsereg A néphadsereg főparancsnokságának jelen lése tizenöt nap harcainak eredményeiről. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság népi hadserege főparancs­nokságának jelentése az elmúlt tizen­öt nap harcainak eredményeiről: A Korea: Népi Demokratikus Köz­társaság népi hadseregének főparancs­noksága jelentette az eredményekről szóló közleményben, hogy a népi had­sereg egységei szétvertek az ellenség 24 zászlóalját, köztük őt amerikai zászlóaljat. Az ellenség veszteségei tizenöt nap alatt — október 25-től november 8-ig — 30.150 katonát'és tisztet tesznek ki. Ebből foglyai ejtettek 4348 ellenséges katonát és tisztet, köztük 497 ameri­kait, ezek között két őrnagyot és há­rom amerikai egyenruhába beőltözte- tett japánt. A hadizsákmányok között szerepel hetven százőtjnilliméteres tarack és négyszázötvennyolc más tüzérségi fegyver, kétszázhatvankilenc golyó- szóró, négy repülőgép és tizenkét tank, A népi hadsereg egységei megsem­misítették vagy megrongálták az el­lenség kilenc repülőgépét és 21 tank­ját. A falvakon kívül visszafoglaltak számos várost, köztük Schoszan (Szod­zan) és Hicshoa (Kiszen) városokat« Tiagard tartományban, Unszin (Un- szan) Jonben (Neihen), Pokcshon (Ha- kuszen) Húszon (Kidze), Cshuncsju és Szoncshon (Szeiszen) városokat Észak- Phenjan tartományban és Tokcshon (Tokuszen) várost Dél-Phenjan tarto­mányban, A koreai népi hadsereg kínai ön­kéntesek támogatásával meghiúsított« az ameriakaknak azt a tervét, hogy november 1-ig az egész frontvonalat a kínai-koreai határig viszik előre és a „Haladás-napjáig", november 30-ig egész Koreát elfoglalják. Az ellenség­nek vissza kellett vonulnia de! leié. A november I7-i hadijelentés A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság népi hadserege főparancs­nokságának november 17-i hadijelen­tése közli, hogy a népi hadsereg csa­patai a Szeiszon-ko folyó mentén és Tokuszen körzetében a korábbi vona­lakon aktív hadműveleteket folytattak az amerikai és délkoreai csapatok el­len. Az amerikai csapatok vonalai m3« ott fokozódik a partizánok tevékenysége A koreai amerikai agressziós csapa­tok főhadiszállásán napről-napra fo­kozódik az aggodalom a növekvő partizántevékenység miatt, amely nagymértékben „zavarja“ az ame­rikai csapatok arc vonal miigötll közlekedési vonalait — jelentik a nyugati hírügynökségek tudósítói. E jelentésekből kitűnik, hogy a partizánok az elmúlt napok­ban iokozták tevékenységüket az ame­rikai utánpótlási vonalak ellen, külö­nösen a Szöultól északkeletre fekvő térségben. Ebbena térségben állítólag 40-00« főnyi partizán működik, egysége« parancsnokság alatt. A partizánok már elfoglalták Ka- pyang városát, amely hatvan kilomé­terre fekszik Szöultól északkeletre — és menekülésre kényszerítették a vá­rost megszállva tartó Li Szin-Man csapatokat. A partizánok más pontokon I« többízben sikeresen támadták az amerikai csapatok arcvonal mögőt. ti összeköttetéseit. Mac Arthur „különleges jelentése64 az amerikai agresszió kiszélesítésére irányul — állapította meg Malik elvtárs a Biztonsági Tanácsban A Biztonsági Tanács november lű-i ülésón megnyitotta a koreai kérdés vitáját. A vita MacArthur úgynevezett „különleges jelentése" körül forgott, amely szerint a kínai népi kormány állítólag ,/agressziót" hajtott volna végre Koreában. Az elsőnek felszólaló Kuomintang-küldőtt beszéde telve volt rosszakaratú rágalmakkal a Szov­jetunió és a Kínai Népköztársaság ellen. Equador, Kuba és Norvégia képviselői védelmezni igyekeztek áz amerikaiak koreai agresszióját. Malik elvtárs, a Szovjetunió képvi­selője rámutatott arra: — Az Egyesült Államok kormánya — mondotta — szakadatlan agresz- sziv cselekedeteket követett el a Kí­nai Népköztársasággal szemben. amelyek kifejezésre jutottak Kína szárazföldi, légi és tengeri hatórainak megsértésében. ■ — Ami MacArthnr hírhedt jelenté­sét illeti, mondotta Malik elvtáns — nem ismerjük el az Egyesült Nem­zetek Szervezetének koreai, úgyneve­zett „egyesült parancsnokságát“ és MaeArihvrnak, az amerikaiak koreai intervenciós csapatai parancsnokának egyoldalú, célzatos jelentése sem érdemel bizalmat. — A kínai nép és kormánya — folytatta a Szovjtunió képviselője — jogos vádat emelhet az Egyesült Államok kormányával szemben el­lenséges magatartása és a kínai agresszió miatt Malik elvtárs hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaság külügy­minisztériumának nyilatkozata meg­győzően bizonyítja, hogy MacArthur .különleges jelentése és Austin amerikai képviselőnek a jelentéssel kapcsolatban a Biztonsági tanácsban tett nyilatkozata a tények elferdí­tését jelenti és ellentmond a való­ságnak”. Malik leszögezte, hogy <t benytij- tott határozat-tervezet az alap­okmány megsértésére irányul és jogtalan. Nem nehéz észrevenni, hogy az az Egyesült Államoknak a Korea és a Kínai Népköztársaság elleni agressziójának igazo’ására és további álcázására, valamint az amerikaiak távolkeleti agressziójá­nak kiszélesítésére irányul A Kínai Népköztársaság központi népi kormányának váfaszjegyzéko az Indiai Köztársasághoz Az Uj Kína hírügynökség közölte a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának az Indiai Köztársaság kormányához Tibet kérdésében inté­zett válasz jegyzéket. A Kínai Népköztársaság központi népi kormánya — mondja a válasz, — többízben rámutatott, hogy Tibet a kínai terület elidegeníthetetlen ré­sze és hogy a tibeti kérdés egészében és teljességgel Kína belső problémá­ja. A kínai népi felszabadító hadse­regnek be kell vonulnia Tibetbe, fel kell szabadítania a tibeti népet és meg kell védelmeznie Kína határait. Ez a kínai kormány szilárd politi­kája. Ä Kínai Népköztársaság központi népi kormánya már régen javasolta a tibeti helyi hatóságok Indiában tar­tózkodó küldöttségének, utazzék Pe- kingbe, hogy megkezdhessék a béke,, tárgyalásokat. Ez említett küldöttség azonban — nyilvánvalóan a kívülről állandóan támasztott akadályok kö­vetkeztében — halogatja pekingi út­ját. A tibeti helyi hatóságok Csamdo városánál felvonultatták csapataikat, hogy a kínai népi felszabadító had­sereget akadályozni próbálják Tibet felszabadításéban. Bár a kínai kormány nem mondott le kívánságáról, hogy a tibeti kérdést békés úton rendezze, nem halaszt- hatia tovább a kínai népi felszabadító hadsereg által kidolgozott tibeti be­vonulási terv megvalósítását. A Kí­nai Népköztársaság központi népi kormánya, hogy megmutassa barátsá­gát az indiai köztársaság kormánya iránt, továbbá azt, hogy megértette, hogy at indiai kormány a tibeti kér­dés békés megoldását kívánja, állan­dóan tájékoztatta az indiai kormányt ©arányban tett erőfeszítéseiről. .4. kínai népi leiszabadító hadsereg tibeti bevonulása Kína függetlenségé­nek megőrzését szolgáló íontos intéz­kedés, amely akadályozza az imperia­lista agrcsszotokal, hogy a világot áj háborúba döntsék. Ez az intézkedés a béke megvédését szolgálja az egész világon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom