Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-17 / 217. szám

mo SZEPTEMBER 11 V1PLŐ A tanácsválasztások tiszteletére október 3-ra befejezzük a búza vetését A llpfódi állami gazdaság dolgozóinak felhívása * r BpSMl STfami gazdaság eddig is kitűnt mankójával » baranyai állami gazdaságok közül. A gazdaság jó terv­teljesítése a brigádok, munkacsapatok, egyének kimagasló eredményei mellett kiemelkedett azzal is, hogy egy igen 'jelentős újítás, a négyzetes kukoriea- vetőgóp is ebben a gazdaságban szü­leteti meg. Ä Bptódi áTtauni gazdaság dolgozói péntek este gyűlést tartottak, hogy meg beszéljék: hogyan készüljön a gazdaság íz tanácsválasztások nagy ünnepére. rÁ gyűlésen a gazdaság dolgozói a ’következő határozatot hozták: „Mi, a liptódi állami gazdaság dol­gozói a békebizottság javaslatára a ta­nácsválasztások közeledtével üzemi ér­tekezletre jöttünk össze, annak meg­tárgyalására, hogy hogyan tudnánk meghálálni Pártunknak és Népköztár­saságunknak, amiért erős harc után tovább erősíthetjük „ dolgozó nép ha. talmát, Tudjuk, hogy a tanácsok meg választásával Pártunk megteremti an­nak biztosítékát, hogy az ötéves tér vet megvalósíthassuk és a szocializmus építését ne gátolhassák olyan ellensé­gek, akik a régi közigazgatási rend* szerben mindent elkövettek a nép ügyé­nek elgáncsolására. Értekezletünk elhatározta, hogy a tanácsok megválasztását legméltóbban: munkával, szocialista munkaversennyel ünnepeljük meg. \ A tanácsválasztás megünneplésére, a békeharc megerősítésére vállaljuk, hogy a tanácsválasztás napjára mindent be. takarítunk, az őszi gabonát az utolsó szemig elvetjük és az ősziszántást 90 százalékban befejezzük! Vállaliuk, hogy: 1. A kukorica törését és bebordá- sát, valamint a szár levágását, amely­nek befejezését a gazdaság szeptem­ber 28-ra ütemezte be, a normák át­lagos 115 százalékos teljesítésével szeptember 26-ra befejezzük. 2. A búza elvetését október 6-ra ütemezte a gazdaság. Vállaljuk, hoév a vetést október 3-ra, a kitűzött idő előtt 3 nappal befejezzük és egyúttal kapcsolt munkával a vetett terület magtakarózását is elvégezzük. Azokon a területeken, ahol traktorosvetés nem végezhető a domborzati nehézségek miatt a vetés állandó, átlagos 120 százalékos teljesítésével szintén októ­ber 3-ra, a vetés magtakarózását pedig 160 százalékos átlagteljesítménnyel, október 6 helyett október 4-re befe­jezzük . Felajánlásunk teljesítése azt jelenti, hogy a gazdaság a minisztertanácsi határozatban megjelölt határidő előtt 12 nappal befejezi a búza vetését. 3. Az őszi mélyszántást úgy végez­zük el, hogy a gazdaság által beállí­tott november 6-i határidő előtt már november 2-re, Rákosi elvtárs kisza­badulásának 10. évfordulójára befejez­zük, átlagos 140 százalékos teljesít­ménnyel. 4. Munkaterületünkön a munka pontos kezdésével, anyagtakarékos­sággal és észszerűsítések alkalmazásá­val harcolunk az önköltség fíllérről- fillérre való csökkentéséért és a gaz­daság 21.000 forintos önköltségcsök­kentési tervét maradéktalanul végre- hajtuk. Értekezletünk egyhangú határozata alapján az őszi vetési betakarítási és szántási munkák elvégzésére páros- versenyre hfvjuk a bólyi állami gaz­daságot, mind a dolgozók által vál­lalt teljesítmények, mind pedig a vál­lalt határidők alapján." Vasinak már eredmények a Dohánygyárban a verseny második napján, de a dolgozók egy része még nem ismeri a verseny pontjait A Dohánygyár dolgozói csütörtökön délben röpgyülést tartottak és verseny­re hívták Baranya megye összes üze­meit: _ „Közeleg október 22, a tanácsválasx- tások napja. Újabb határkő ez hazánk és népünk fejlődésében. Október 22-én a munkás, parasztok, értelmiségiek leg- fobbjaiból megválasszuk a népi taná­csokat és Pártunk vezetésével, a Szov­jetunió tapasztalatainak felhasználásá­val ismét nagy lépést teszünk a szo­cializmus megvalósítása felé. Mi, a pécsi Dohánygyár dolgozói, akik az üzemek közötti versenyben első he­lyen állunk, elhatároztuk, hogy a népi tanácsolj választására és szeretett ve­zérünk, Rákosi elvtárs kiszabadulásá­nak 10, évfordulójára versenyre hívjuk az összes baranyamegyei üzemek dol­gozóit” — így írták többek között versenykihívásukban a gyár dolgozói. Két újítási javaslatot nyújtottak be A versenykihívás óta elmúlott 48 <5ra. Negyvennyolc óra alatt sok “> munkát lehet elvégezni egy üzemben. Különösen akkor, ha a pártszervezet, szakszervezet és a válla* at vezetőség egységesen hozzáfog a vállalt feladatok teljesítéséhez, a teljesítéshez szükséges előfeltételek megterheléséhez. A Dohánygyárban ez nem történt meg teljes egészében. Nem készült fel kellően a pártszervezet és a szakszer­vezet. Néhány kérdésben tettek ugyan előrehaladási, de a legfontosabbat; a verseny nyilvánosságának szem előtt tartását elhanyagolták. Csorbíts elvtárs, a párt titkár felso­rol néhány igen jelentős tényezőt, me­lyet már eredményként könyvelhetnek el. A dolgozok benyújtottak két újí­tási javaslatot, ami rövidesen meg is valósul. Egyik a kocsányozás géppel való elvégzése, a másik a készáru-rak­tárba motoroskocsi beállítása. Mind­kettőnek nagy jelentősége van az ön­költség csökkentése és a termelékeny­ség emelése terén, A munkamódszer- átadás megjavítására pénteken tartot­tak az ^izemben másodszor szjaháno- uista iskolát, ahol a legjobb teljesít­ményt elérő dolgozók elméleti és gya­korlati oktatással átadják munkamód­szereiket az elmaradottabbaknak. Eze­ket az előadásokat most rendszeresí­tették és hetenként egy előadás kere­tében ismertetik a legjobb dolgozók munkamódszereiket Ezek az eredmé­nyek. Csorbíts elvtára állitja, hogy megja­vították a népnevelőmuckát is. De, hogy mjkor, hogyan, arra már megfe­lelően válaszolni nem tud és az üzem­ben derült ki, hogy ezen a téren még komoly hiányosságok vannak. A pártszervezet egyik vezetőségi fagja nem ismeri a verseny pontjait § Elsőnek Szabella Ferencné elvtárs- növel, a pártszervezet vezetőségi tag­jával beszélgettünk a versenykihívás­ról és kiderült, hogy egyáltalán nem ismert a versenypontokat és csak any- nyit tud, hogy volt versenykihívás, hi­szen ö is lelkesen vállalta a röpgyűlé- sen. ő a pártszervezet szervezője és ha valakinek illő lenne tudni, akkor az ö. Majczán Károlyné a kocsányo­sban szintén nem ismerte a verseny- kihívás pontjait, nem ismerte saját feladatát, a népnevelők nagy része sem ismeri. Czett Jánosné szintén kocsá- pyozó. ö sem ismeri a verseny pont­jait. Bár lelkesen mondja: „Minden érőnkkel törekszünk, hogy elsők te- ' gyünk.” A szivarkagyártásnál dolgozó Kokály Ferencné csak akkor tudta el­mondani, hogy mit tesz a vállalások végrehajtására, amikor elmondtuk neki a verseny pontjait. jj Részleteiben is ismertetni kell a verseny feltételeit Ilyen és hasonló állapotot lehet t&" félni a verseny tudatosítása terén a Dohánygyárban a kihívás második nap­ján. Egyszóval: a dolgozók többsége nem ismeri a verseny pontjait részle­teiben. Mikor felolvasták, hallották, de jzóta már elfelejtették. Nem tudhat­ják észben tartani valamennyit. A termelési felelős ugyan bemondta több­ször a hangos híradóba, de ez — mint ?• példák mutatják — nem elég. A Pártszervezet és a szakszervezet admi- n>sztraliv intézkedésekkel próbálja megoldani a kérdést, holott az ered­ményesebb és helyes út a politikai tu­datosító munka megjavítása lenne, A jrtrmelési felelős. Poszek elvtárs, ahe- I*?ett, hogy az üzemben szervezné a Versenyt, tudatosítaná az eddig elért eredményeket, a személyzeti felelős munkáját végzi, aki viszont úgyszólván semmit sem csinál. A pártszervezet irányítá­sával ki kell javítani a hiányosságokat így nem lehet a versenyt megnyerni A pártszervezetnek és a szakszervezet­nek az első feladatként azt kell meg­oldani, hogy ismertesse valamennyi dolgozóval a verseny pontjait részle­teiben is. Enélkül egyik sem tudja, hogy saját munkáján hol javítson, ho­gyan csökkentse az önköltséget, mi is tulajdonképpen a reá háruló feladat. Ez a legelemibb követelménye a ver­senynek. Gépeljék le és adják oda a dolgozóknak sokszorosítva a vállalások pontjait s a népnevelőkön keresztül politikailag támasszák alá a verseny jelentőségét. Tudatosítsák a dolgozók- kal: mit jelent ha mindenki saját mun­katerületén végrehajtja a verseny pont­jait.^ Nem szabad a pártszervezetnek várni sem szerdáig, sem pedig csütör­tökig, „hogy majd a szakszervezeti napon, a népnevelő-értekezleten letár­gyaljuk , hanem meg kell keresni azonnal a lehetőséget, hogy megfele­lően mozgósítani tudják a dolgozókat a feladatok végrehajtására. A dolgozók lelkesen vesznek részt a versenyben és lelkesen végre is hajt­ják a vallatásokat De a pártszervezet­nek és a szakszervezetnek támogatni kell minden erővel ebben a dolgozókat. A két nap eredményei azt mutatják, hogy a pártszervezet és a szakszerve­zet íróasztal mellől akarja „megnyer­ni" a versenyt. Kétségtelenül vannak eredmények, de a hiányosságok mellett izok eltörpülnek. Sürgősen javítani kell a pártszervezet irányításával a hiányosságokon, cl kell érni azt. hogy valamennyi dolgozó résztvegyen tuda­tosan a versenyben, mert enélkül a Dohánygyár nem tudja végrehajtani azt, amit vállalt. Pedig a dolgozók valamennyien ennek ellenkezőjét akar­ják. Bányászaink, a Mohácsi Selyemgyár és a Oélsajt dolgozói is csatlakozlak Két napja, hogy a Dohánygyár dol­gozói versenyre hívták megyénk üze­meinek dolgozóit. Az első napon 7 üzem csatlakozott a versenykihíváshoz. A kihívás második napján csatlakoz­tak az összes MESZHART-aknák és a MÁSZ-bányák közül Komló, vala­mint Szászvár és még több üzem. A Szabotcs-kerület két aknáján a dolgozók vállalták, hogy októben 22-ig nem lesz 100 százalékon alul teljesítő dolgozó. Magukévá tették az önköltség­csökkentésre indított versenypontot is és hasznos javaslatot teltek a fameg­takarításra. Elhatározták, hogy havon­ként egy fa-takarékossági napot ren­deznek és ezen a napon összegyűjtik a vágatokon heverő fájtat- A továbbiak­ban vállalták, hogy a munkafegyelem megszilárdítása érdekében az igazolat­lan műszakmulasztásokat teljesen fel­számolják és a palaszázalékot fél szá­zalékkal csökkentik. Vállalták ezévi tervelőirányzatuk december 15-re való befejezését. Pécsbányatelep két aknája a Do­hánygyári dolgozók versenypontjain kívül vállalták, hogy december 22-re teljesítik ezévi tervelőirányzatukat és behozzák 7 napi lemaradásukat is. A vasasi Petőfi-akna dolgozói csat­lakozásukban vállalták, hogy az elő­irányzatukat 102 százalékban teljesítik és az önköltséget 5 százalékkal csök­kentik. i Az Újhegyi Erőmű dolgozói is lel­kesen csatlakozlak a dohánygyáriak kihívásához és vállalták, hogy az ön­költséget 2 százalékkal csökkentik. A többi versenypontok ugyanazok, mint a felhívásban, természetesen a bányára meghatározva. A Komlói Kos- sulívakna és a nagymányoki bánya­üzem is ilyen formában csatlakozott a felhíváshoz. Ezenkívül csatlakozásukat jelentet­ték be a Mohácsi Selyemgyár, a Dél­sajt vállalat, a baranyamegyei Népbolt vállalat, a Fehérnemű Kisipari Termelő Szövetkezet, a zombai „Avar” tégla­gyár dolgozói, akik a kihívásban te­repi ö versenypontokat alkalmazva üze­mükre, csatlakoztak- az október 22-re és Rákosi elvtárs kiszabadulásának évfordulójára indított versenyhez. Országos öntödei ériéként Szombaton délután az orezág leg­jobb öntői, öntödei szakemberei a Vasas Szakszervezet székhazában or­szágos értekezletet tartottak, hogy megbeszéljék az öntödei dolgozok munkaversenyének kiszélesítését. Tö­rök Istvánnak, a Vasas Szakszerve­zet h. főtitkárának megnyitó szavai után Zsofinyec Mihály elvtárs, ne­hézipari miniszter mondott beszédet. Megbélyegezte a jobboldali »szociál­demokraták és bércsalók kártékony tevékenységét, amellyel öntödéink munkáját akadályozzák. Végül be­jelentette, hogy a jövőben havonta értékelik ki az öntödei versenyeket. 3 Hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a villányi, siklósi, mohácsi járás dolgozó parasztjai a villányi nagygyűlésen Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor Dögéi Imre elvtárs országgyűlési képviselő, a SZÖVOSZ elnöke, Vil­lány községben nagygyűlésen számol be szovjetunióbeli tanulmányút ján szerzett tapasztalatairól. A gyűlés iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg megy (szerte, ,-í községek dolgo­zó parasztjainak lelkes készülődése azt bizonyítja, hogy örömmel várják ezt a napot, amikor hallhatnak a világ legfejlettebb mezőgazdaságáról, an­nak hatalmas eredményeiről. Ez a nagygyűlés hatalmas jelentőséggel bír és nagymértékben hozzájárul majd termelőcsoportjaink további fejlesz­téséhez. Már napok óta készültek erre a napra a villányi járás valamennyi községében, de több faluban a siklósi és mohácsi járásból is. A lippói csoportból mintegy 200-an mennek, fiatalok, öregek egyaránt. De a községben is kitesznek magu­kért és minden dolgozó paraszt ko­csija csatlakozik majd a csoportéhoz, hogy együttesen vonuljanak fel. Az újpetrei gépállomás dolgozói között sem kisebb a lelkesedés, mint a töb­bi községben. A vontatókat erre az alkalom: u tisztára súrolják, fényesre olajozzák, .a pótkocsikat virágokkal díszítik fel. A járás szocialista falu­ja, Ivánbattyán dolgozó parasztjai pénteken este értekezletet tartottak, ahol megbeszélték a tennivalókat. — A szocialista falunak ki kell tenni magáért, — mondta akkor a csoport elnöke. De a többi községben, így B*­zedeken is nagyszabású készülődés folyik. Úgy tervezik, hogy a csoport tagjai., az egyéni dolgozó parasztok­ból közösen vonulnak fel. A szekereket és kocsikat már díszí­tik virággal és zászlókkal. Hatalmas az érdeklődés, a csoportban is, de a falubeliek között is. Egész héten ar­ról beszéllek a falusiak: ott leszünk ám mi is a gyűlésen, mert hallani akarjuk, hogy miről lesz öli szó. A legnagyobb készülődés Villány­ban volt, ahol méltón alcarjálc ünne­pelni ezi. a napot s azoknak a köz­ségeknek dolgozóit, akik eljönnek n gyűlésre. De Németmárok, IllocS- ka, Virágos. Sárok, Ivándárda, Pc- terd, Pécsdevecser, Nagy harsány, Sátorhely és még jónéhány község­ben lázas igyekezettel, — a kocsik, szekerek előkészítésével — azon dol­goznak, hogy minél szebben vonult­jának fel és minél többen legyenek a nagygyűlésen. A villányi nagygyűlésen kívül ool sárnap megyénk parasztküldöttei is folytatják beszámolói sorozatukat s ezek során a következő községekbe látogatnak el. Sdsd, délelőtt 10 óra­kor: Mártái Magda. Dencsháza, dél­előtt 10 órakor: Kiss Ferenc és Me­der fíyörgyné, Görcsöny, délelőtt 10 órakor: Béres Sándor és Varga Kál­mán, Mágocs, délelőtt W órakor: Sor- bak Béla. Gödre község dolgozó parasztjai megköszönik Pártunknak a részleges tagosítást Gödre község még egyénileg dolgozó parasztjai az alábbi táviratban mon­dottak köszönetét Pártunk Megyei Bizottságának a községünkben lefolyt részleges tagosításért. Mint táviratuk­ban leszögezik: a részleges tagosítás mindenben szem előtt tartotta az egyénien dolgozó parasztok érdekeit: Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottsága Pécs. Kedves Szikra Elvtársi Mi, Gödre község dolgozó paraszt­jai, akik ezideig egynéileg dolgozunk, köszönjük a Megyei Pártbizottságnak a községünkben lefolyt tagosítást. A föld juttatás óta voltak olyan gazdák, akik 7—8 katasztrális hold föld jutta­táson kívül még 5—6 katasztrális hold földet használtak, mely után adót nem fizettek. Nagyon sok egyéni gazdálko­dó volt olyan ,aki juttatóit földjé­nek csak egy részét használhatta. Most a tagosítás során mindenegyes dolgozó paraszt megkapja a részere jutatott földet. Ezt a tagosítást javas­latot köszönjük a Pártnak és bölcs vezetőjének, Rákosi elvtársnak, vala­mint a Megyei Pártbizottságnak is. Mi, gödrei egyénileg dolgozó parasztok ígérjük, hogy az őszi mezőgazdasági munkálatokat legkésőbb a választás napjáig, október 22-éig befejezzük és rövidesen mi is csatlakozunk az egyet­len helyes úthoz, mely a szocializmus felé vezet, a termelőszövetkezeti cso­porthoz, mely községünkben is szép eredményt ért el. Gödre, 1950 szeptember 8. Szabadsági Csáki József, fika Miklós, Ko­vács András, Horváth .József, 4 Vasvári Péter, Darabos József, Simon János, Sziki József, Mé­száros Péter, Takács Károly. Krémer János vasasi bányász jó munkájával, példcimutatásával kiérdemli, hogy tanácstagnak jelöljék Ahogy közeledik a helyi tanácsok választásának napja, úgy fokozódik dolgozó népünk, körében a bizalom a helyi tanácsok iránt. Sokat várnak dolgozóink a helyi tanácsok munká­jától, mert tudatában vannak annak, hogy ez a szerv, közvetlenül bekap­csolja a dolgozók széles tömegeit a hatalom gyakorlásába, saját sorsuk irányításába. Ezért tekintenek dolgozóink nagy érdeklődéssel a választások elé, de ezen belül különleges nagy várako­zással a jelöltek felé. így van ez Va­sason is. Itt is a közeledő választás­ról beszélnek a bányászok, arról, hogy kik lesznek a jelöltek, kik lesz­nek, akik helyet kapnak a tanácsok­ban és képviselni fogják a dolgozók érdekeit. Milyen dolgozók valók a tanács tagjainak sorai közé? Elsősorban olyanoK, akik az élvonalban harcolnak a többterme­lésért, akik hűen teljesítik a kötele­zettségeiket népi demokratikus ál­lamunk iránt, akik fáradságot nemis­merve keményen fe-lveszk a harcot minden ellenséges aknamunka ellen. Vannak kiváló, öntudatos dolgozó- a vasasi Petőfi-aknán, akik jó munká­jukon keresztül kiérdemelték, hogy a helyi tanácsnak tagjai lehessenek. Kréincr János sztahánovista vájárt jól ismerik a vasasi dolgozók. Isme­rik, mert nevét gyakran lehet hal­ott. ahol a termelés élenjáróiról be­szélnek. Csendes, józanéletű fiatal ember. A munkában elért eredménye­ivel sohasem dicsekszik, pedig busz ke lehetne rá. A felszabadulás óta, állandóan fo­kozza teljesítményét Kiváló munkát végzett a 3 éves terv idején is. Ezt az bizonyítja, hogy Krémer János a három év alatt háromszor részesült pénzjutalomban. De a imtnka''endüle- tét tovább fokozta. Az ötéves tér vünk indulásakor megfogadta. azt, hogy addig nem nyugszik, még nem lesz sztahánovista. Vágya már az első negyedév kiértékelésekor teljesült. Megkapta a büszke sztahánovhta ok­levelet. — Mikor megkaptam a sztahánovista oklevelemet — meséli boldogan visz. szaem’lékezve arra a napra — úgy éreztem, hogy én vagyok a legbol­dogabb ember a világon. Ez mégjobban serkentette Krémer elvtúrsat a munkájában. Annak el'e- nére, hogy a Petőfi akna egyik leg­nehezebb é; legrosszabb munkahelyén dolgozik, mégis kiváló teljesítmények hirdetik jó munkájának eredményeit. Krémer ,ános a kilencedik mély- szinten dolgozik 40 fokos hőségben, feltárás; munkahelyen. A nehézsége, két leküzdve május hónapban mégis 158 száza'ékra teljesítette előirány­zatát, júniusban 147 százalékra, és az u darabbér rendszer első hónap pedig már 160.7 százaiéra tcljcrihette tervelőirányzatát. Ennek eredménye­ként már a jövő évi tervét teljesíti. De ez niésr nem minden Krémer elvtárs, mint jó kommunista népnevelő a társadalmi munkából is gerincesen kiveszi a részét. A Párt útmutatás nyomán állandó felvilágosító munkát ré géz a munkaidő teljes kill aszná a termelékenység fokozatos emelke­dése érdekében. O.torozza az igazo­latlan műszakmulasztókat, mert tuda. tában van annak, milyen mérhetetlen Várokt okoznak a műszakmu'asztók. hogyan gátolják ötéves tervünk sike­rét, életszínvonalunk emelkedéíét. Nagy faladat vár a helyi tanácsok­ra. Mozgósitaniok kell a dolgozó né pet az ötéves tervünk, a szocializmus építésére, a béke megvédésére. Szép ■i *. zöségtcljes feladat. De mindez könnyen megoldható lesz. ha olvan dolgozók kerülnek be a tanácsokba- mint Krémer János sztahánovista vá jár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom