Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-27 / 199. szám
TOO AUGUSZTUS 27 K PF t Q Az idei aratás ötéves tervünk első aratása volt. Az időjárás szeszélyeitől eltekintve mindenkinek egyéni szorgalma szerint fizetett a föld. Aki tavaly jól előkészítette a talajt és egész évben jól dolgozott, bő termést takaríthatott be, amelyből eladhatta a feleslegei és ezen keresztül valóra válthulla egyéni terveit. Magyarszéken ezek az egyéni tervek mindenkinél különbözőek voltak. Poácr Ferenc kilenchoklas bíró példán! az egész családot fel akarta ruházni, cipőt is akart vásárolni a gyermekeinek, Gállá György télikabátot akart venni magának és a feleségének is és mindkettőjük meg is vásárolta mindazt, amit előirányoztak. Fodor Ferenc szorgalmas ember hírében áll a községben. A kilenc hold l'öidet, amely olt fekszik az I.. H-> és a III. kerületekben, gondosan, lelkiismeretesen munkálja és példát mutat a község valamennyi dolgozó parasztjának. t/, aratással is az elsőn k.«- /.bn végzett, a csépléssel ugyancsak az elsők között lett készen. Alig várta már, hogy az utolsó szem is kihulljon a zsákokba és felrakhassa a kocsijára, hogy a szövetkezeti terményraktárba vigye. Elment vele a három gyereke is, hogy szemtanúi lehessene. nek a mérlegelésnek és ott legyenek akkor is, amikor édesapjuk a- sok ga. bonácri megapja a pénzt. Az asszonynak. aki otthon várta őket, kilencszázharminchét forintot adott kezébe az ura, amit a nyolc mázsa „C" je- gye* búzáért és a négy mázsa nyolc kiló beadott árpáért kapott. Még ugyanaznap átment az egész család a szövetkezeti boltba, hogy be. vásároljanak. Eljönnek ide naponta Jóért, paprikáért, háztartási cikkekért, cukorkáért a gyerekeknek, vagy egy- egy üveg sörért, de most komoly bevásárlásra került sor. Míg a nagy- leány a selymek és szövetek között válogatott, az asszony a zománcozott, lábasokat nézegette, az ura meg a bakancsot próbálgatta. Gyorsan vá. lasztottak, mert át akartak menni a szövetkezeti kocsmában rendezett árubemutatóra is, hogy ott is körülnézzenek. A nagylány rnh.it kapott hatvannyolc forintos szövetből, Fodor, né kartonruhát vásárólt magának, Fodor elvlársnalt megvették a bakancsot 116 forintért és zoknit is kapott hozzá. A legkisebb gyereknek jól mosható ruhácskákat vettek. Ar. árubemutatón miután mindent megnéztek, úgy határoztak, hogy mindkét fiúnak sző. ▼ctruliát vásárolnak és ingeket is vesznek. így kapott az egyik gyerek kétszáz, a másik pedig négyszáz forintért cgy-egy öltönyt, inget és sapkát Is a ruhához. A Fodor család tervei megvalósultak, sőt még több is került a pénzből, mint amennyire számítottak. A tervben nem volt benn sem a nagyleány, sem a kisgyerek cipője. Fodorék tér. veihez, hasonlóan valósultak meg Gallóéké is. Galló György tizennyolc holdas dolgozó paraszt, aki gyors és túlteljesített beadásáért az elsők közé került a begyűjtési versenyben. A fiatalasszony három hónapos’ kisleánya mellett ül a barátságos lakásban ás arról beszél mit vettek azou az összegen, amit a huszonhét mázsa „C"- re leadott gabonáért kaplak. — A tavasszal, amikor tervezgettünk, nem is gondoltunk komolyan arra hogy mindkettőnknek nagykabá. tot vásárolhatunk, de a jótermés, meg a gyors beadásért adott jutalom hozzásegített ehhez. Készéi! Közben kinyitja aszok, ré.uyajtót és kiemeli belőle új, barna kabátját, amit a szövetkezettől vettek á« az ura kabátjának való sötétszürke «zövetot. A keltő összesen 1300 forintba került. A két értékes ruhadarabon kívül sok más apróságot is vásároltak. Paplant, cipőcskct ruhákat a kicsinek és szülőknek is egyegy ruhára, cgy-egy ingre valót. Makó Ferencnek tíz hokija van a •ásodik kerületben. Feleségével, húszévcs leányával és tizennyolcéves fiával lakik együtt. Munkájukat igyekeznek mindig jól elvégezni. Makóéit f terménybcgyüjtésbcn is példát mutatlak az egész község dolgozó parasztsága leié. A iöldjükön termett összes gabonalelcsleget, és azt a gabonái is eladták „C '-re az államnak, amit Makó Ferenc cséplőgépnél, mint tészesmunliús keresett. Összesen hu- «onbúrom múzsa búzát és két mázsa árpát adtak_ el, és ezért 1952 forintot kaptak. Első dolguk az volt, hogy az adójukat rendezték és azután mentek vásárolni.’ 050 iorinlétl négy süldői vetlek, 500 torintos kosztümöt Makó shrtára leányának, a tia meg ööQ forinton Kcavelruhót kapott. A többi már „apróság", ahogy Makó Ferenc mondja. Ingek azok, zoknik, harisnyák kendők, szoknyára, kötényre való kartonok, fehémeműek és háztartási szükségletek. I*e nemesük Fodorék, «allé- ék. és iTSaUééli. akik a legtöbbet adták el „C"-re Magyarszéken az államnak, voltak azok, akik ilyen szépen bevásárolhattak munkájuk jövedelméből. Megmutatja ezt a szövetkezeti bolt áruforgalmi naplója is és a rendelések, amelyek szintén ott sorakoznak egy vastag füzetben. A bolt áruforgalmi naplójában havonként je. lentős ezresekkel emelkednek a számok. Áprilisban 58.000 forintos volt az áruforgalom, májusban 62.400, júniusban 71.600, júliusban pedig, az aratás után 87.000 forintra ugrott lel, ami a dolgozó parasztok emelkedő vásárlóképességét mutatja. Száz és száz fogyasztó dolgozó paraszt keresi fel naponta a szövetkezeti boltot és így naponta cserélődik az áru is. Meg. találnak a boltjukban mindent a dolgozó parasztok a fehérneműtől a por. cellánedényekig^ a szövetektől a- legfinomabb likőrig vagy csokoládéig és vásárolnak is mindenből. Kiss Feren. cék, Schaff Róbertok, Gvenis Mihályék, Hodür Jenöók és rajtuk kívül sok dolgozó paraszt, aki gyors termény- beadásukkal segítették a tervet és akiknek mindezt a sok fát az ötéves terv adja. Igazsággá vált Magyarországon Is az a mondás, amely piros betűkből van összeállítva a szövetkezeti bolt fa. Ián. „Gyors terménybeadás, több áru több ruha, magasabb életszínvonal." A mondás első részének valóraváltásá. ról gondoskodik a dolgozó parasztság, második részének megvalósulásé, ról pedig a Párt, az ötéves terv, mind. annyiunk, nagy terve. Magyarszéken tudják jól a dolgozó parasztok, hogy bőségesen jutalmazza az állam szorgalmas munkájukat. De azt is tudják valamennyien, hogy a termelőcsoportokban még az övékénél is szebb az élet és a csoporttagoknak még többre telik, mint nekik. Gondolkodtak men már só- kun, főleg Fodor Ferenc. Galló György, Makó Ferenc és Schaff Róbert, akik a terménybegyüjtésben a legelsők voltak a községben, legtöbbet adták el feleslegként az államnak. Ök és még nchányan a falu dolgozó parasztjai közül, akik sokat olvastak a kolhozok boldog életéről a társas- gazdálkodás mérhetetlen előnyeiről, valóban meg 's akarják alakítani a csoportot. Azért, hogy a mainál is szebb és könnyebb legyen az életük és jövőjük még biztosabb legyen. Bikov tanítványai között. A képen látható (jobbszélső) munkás,,at», kadij Lipkin esztergályos, az ötéves terv három éve alatt nyolc, év normáját teljesítette. Bikov részletesen megmagyarázza neki munka- módszerét, hogy Lipkin még kivál óbb eredményeket érhessen eL Megvédik a dolgozó parasztok földjeit az árvizektől Sok milliót fordítanak Baranyában árvízszabályozásra Baranya megy« a múltban a vízszabályozás terén igen rosszul állt. Egy-egy nagyobb eső után a Mecsekről lezúduló csapadék elöntötte a gondozatlan árkokat, amelyek számtalan esetben kiléptek a medrükből és hatalmas területeket árasztottak el vizzeL Ezenkívül a mélyebben fekvő részeken gyakori vadmzek elő- bufrkctndsa tette használhatatlanná a földeket. Mindezek megakadályozására a muH urai semmit sem tettek, mert az 6 földjeik a legjobb helyeken feküdték. A felszabadulásnak, a hároméves tervnek kellett jönnie, hogy ezen a t.óren is gyökeres változás történjék. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy nagyobb eső után vem kell a gazdáknak attól rettegniük, hogy elönti és tönlrrcicszi vetésüket . az árvíz. /Mindezeket az eredményeket lerögzíti a dolgozó nép Alkotmánya és megadja hozzá a lehetőséget, hogy tovább fokozzuk az eredményeket a vízszabályozás, a vízzel való gazdálkodás terén. Különösen most van ennek jelentősége, amikor megyénkben is kísérletezések folynak rizstermelésre. A 'megye területén lévő patakok és csatornák szabályozása már a hároméves terv olső óvében megkezdődött. Először a Smnony és Szent-, dienes községek közötti Ókor csatornavész szabályozása nyert befejezést. Ezzel megszűnt Okorag, Güvánfálva és Királyegyháza községek árvízzel való veszélyeztetése és ezzel 2.400 katasztcrí*hold szántóföld mentesül a gyakori árvízveszélytől. Ezzel a szabályozással ugyancsak biztosítva lesz a Smnony községben lévő 450 holdon elterülő halastó vízzel való ellátása. A munkálatok költsége félmillió forintot tesz ki. Elkészült a Gordisa és Harkány között folyó melegvíz csatorna javítása, valamint a komlói Kaszárnya pataié szabályozása 200.000 forint költséggel. A harmadik tervévben került sor a Mohács felett folyó Csc- lo-patak szabályozására, amellyel lehetővé vált 300 hold teljesen* clmo- csarosodott terület lecsapolása 63 termékennyé tétele. Ugyancsak ebben az évben került sor á Szentlőrinc község biztonságát veszélyeztető Vályogvető árok szabálvozására, amely munka egyben megoldja Szentlőrinc község belterületének viztelAiítéséf is. Elkészült, a Karasica felső szakaszának Kisjaknbfalva és Szederkény községek közötti szabályozása, továbbá a Maráza-lánycsóki patak alsó szakaszának l.áaycsók és Kis- nyárád községek közötti részének jó. Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az Anyag- és aslalszolpilatás rendszeres olvasása karba helyezése. Megtörtént Kapos- szekoső község határában folyó Sa- rádi csatorna medrének kijavítása is. A mind,'álatok 000.000 forintot tesznek ki. A hosszantartó száraz idő alatt a megye mélyen fekvő részein elég gyakori jelenség a kutak kiapadása. ami azt eredményezi, hogy sokszor kilométeres távolságról kell hordókban ős lajtokban vizet hordani az állatok itatásához. Ennek kiküszöbölése már hároméves tervünk alatt megkezdődött. A megyo területén egymásután készülnek el a mély fúrású ártézikutak. amelyek biztosítják a dolgozók vízzel való ellátását. A patakok szabályozása, a, mocsarak leosäpolAsia, további ártézikutak fúrása • ötéves tervünk alatt teljesen megszünteti a mutt hiányosságait. Népi demokráciánk erre az ötéves tcív alatt többmillió forintot fordít a múlttal ellentétben, amikor ilyen célra alig költöttek valamit. A mocsarak leesapolúsán, patakok szabályozásán, kutak fúrásán keresztül is biztosítja Alkotmányunk a dolgozó nép szebb, boldogabb életét. A tőkés társadalomban a bányamunka egyike a legnehezebb, légi egészsegrontóbb munkáknak. A Szovjetunióban, a szocializmus országában a szovjet technika legújabb vívmányai a bányászok munkáját iis megkönnyítették. A szén kombájn lényegesen megkönnyíti a vájár munkáját és hatalmas termelési eredményeket, tesz lehetővé. A szénkonibttjn által kifejtett szenet elektromos futószalagon továbbítják a szállítóvagonokhoz. Képünk Anatolij Fj odor ovo t, a Moszkva alatti szénmedence egyik legjobb szénkombájn-kezelöjét ábrázolja munka közben. A rosztovi terület ,,Sztálln"-kolhozában 420 kolhozparaszícsalád dolgozik. Az élenjár,ó «-zovjet mezőgazdasági technika.segítségével a kolhoz dolgozói egyre növelik gazdaságuk jövedelmét. A kolhoz megerősödésével emelkedik a kol hozparasztok életszínvonala is. Képünk a kolhoz egyik házaspárját mutatja be otthonukban. cím Drót Géza a gőzpolitikai osztály helyettes merfhe- szélője végül így szóit Gyáriás Istvánhoz, a szakszervezet új termelési felelőséhez. — Gyárfás chdárs — amikor most munkához látsz, mindig tartsd a szemed előtt azt, hogy velünk szorosan együtt dolgozz, munkádról számolj be és mi téged, ha nehézségek adódnak, mindig kisegítünk. Gyáriás elvtárs, mikor végigment a gőzpolitihai osztály szobaszerclvényén, jóiormán nem nézett se jobbra, se balra, annyira elmerült az új munkakörével kapcsolatos gondolataiban. Ha tudta volna, hogy hosszú időre utoljára jár itt., akkor biztos nagyobb ligyclemmcl nézett volna körül cs civillé volna magával az aktákba temetkezett, íróasztal fölé görnyedő emberek szomorú képét. Már másnap beszámolni- és tonácsolkérnivalója akadt. A gözpolilikai osztály bejárafthuil azonban egy zordképű Cerberus az útját állta. — Neve? — megmondta. — Foglalkozása? — megmondta. — Anyja neve? — Katona volt? — megmondta. Milyen ügyben akar bemenni? — megmondta. Minekutána a bejárai zord őre közölte vele, hogy menjen vissza oda, ahonnét jött, a szakszervezet helyiségébe, kérje meg a szakszervezeti titkárt, azon egyetlen íéríiút, aki a gőzigazgalón kívül megpillanthatja belül a gözpolilikai mennyeknek országát. — De a beszámolás... és a segítség ■.. — próbálkozott esdön Gyáriás elvtárs, azonban a mélyvizek kérelmekben megedzell őre hajthatatlan marad> és már egy. a műhelyből érkező munkásnak adta ki az útját. Közben azonban kilenc óra lelt és a szakszervezeti titkár, úgyis mint bejáratos személyiség, megkezdte me. nctrendszerű ingajáratát. A kilencórai menetben hét darab üzenetet, bárom kérelmet, és öt tűéit atlankodást vitt magával. Kilenc 15-kor menetrendszerűen békítőit a szakszer. vezeti helyiség előcsarnokába, aholis-átadott az olt várakozóknak hót darab viszontválasz/ és három elutasítást. A szakszervezeti titkár vizel vett és máris indult vissza újabb megbízásokkal, így ment ez egész dé'cICIl, hiába hívták tonlos ügyek elintézésére, hiábu csalogatták holmi értekezletek bűvkörével, ö minderűic.k ellenállt, mert érezte, hogy rá az az elhivatott szerep vár, hogy fenntartsa a kapcsolatot, a pécsi gi^,igazgatóság politikai osztálya és a külvilág között. Egyszer csak ‘betűtott egy újságíró a bejárati váltókhoz. A: szokásos kérdésekre válaszolt és bejelentette_ hogy miről .akar írni és azt is, hogy az információs ősz. túly vezetőjével akar beszélni. A bejárati váltóőr telefonon jelentette az információs osztály vezetőjének, hogy mit akar az újságíró- Az információs osztály vezetője közölte, hogy a helyettes megbeszélő tilahna következtében r. r óíl módjában inlórrnáéiöt adni, különben is ő’most áá aktákat jelöli. Az újságíró cselhez folyamodott ’ és"• hozzákapcsolta magái g bóléié'igyekvő szakszervezeti titkárhoz ér így jiilotl be a féltve őrzött ‘clelántcsonltotohvbg. ■ • Meri ez az osztály valójában eleiánicscrHi: anv volt az Éberség, halárain jóval túl,' a sötét fBütokráeiábttn. Odabent azt dán a vezető színe elé' körüli, aki igen barátságoson fogadta és megrökönyödve hal ottá, hogy milyen nehézségekbe kerül hozzájuk bejutni. Érről mii sem tudott, hiszen nemrég érkezett, vissza a párt iskoláról, ahol éppen a tömegekkel váló szoros kapcsolat ion. tosságáról is sokai lanult. — Én magam iá csodálkoztam — mondta r—s hogy milyen kevesen keresnek íel bennünket, pedig igy nehéz a munka. Nem Indiám róla, hogy helyettesem befalazta az osztályt. Így azután az elefántcsonlloró/fy a lelkűk közül remélhetőleg leszáll n földre és olyan bejáratot vágunk rajta, amit szükség esetén ki is lehel nyílni.