Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-17 / 41. szám
4 1950 FEBRUÁR 17 KF B F t, AZSAJEV: 'Tjcuw-L Jito-&z Kubaionkai faluban, 3 jholdon gazdálkodik anyjával és húgával ö 51.5 ' métert ugrott az új sáncról. Az .Egyesült Paj-asztpárt Végrehajtó Bizottságának lapja, a Mola Ludu, ifjúsági versenyt re.ndezett.. Ezt a versenyt Tadzio Jamkowski, 19 éves parasztfiú nyerte meg. Tad- ziot a Vola Ludu szerkesztőség’« meghívta Varsóba, mert a fiatal parasztfiú leghőbb kívánsága az volt, hogy láthassa a Kelet-Nyugat Útvonalat, a színházakat, mozikat, múzeumokat. A versenyeket Vislában tartották meg. A parasztifjúság sítalpakon jött a környező falvakból. A fiatalabb gyerekek minden ugrás után a pályát egyengették és így Vislában ehhez a'munkához nem kell fizetett személyzet. A gyerekek mindenáron segíteni akarnak, magukénak érzik a terepet, a felnőttek pedig tudják, hogy belőlük kerülnek ki a jövő bajnokai. A legrfiatalaííl» TersenyüffBt között van Boleslew Nogowczyk, 15 éves parasztfiú, akinek apja másfél holdon gazdálkodik. Boleslaw mérnök akar lenni A lesiklóverse- nyen második lett. A lengyel parasztok gyermekei boldogan vesznek rÓ3zt azokon a up őrt versenyken, amelyeken, mielőtt a Szovjot Hadsereg felszabadította őket, — még nézők sem lehettek. A felszabadult boldog lengyel ifjúság bálateli szívvel gondol a Szov- jetúnióra, amelynek segítségével megismerhette as élet szépségeit Bterátsá$®8 mérkőzésekkel készülnek csapataink Már csalt egy hét választ el bennünket a tavaszi bajnokság rajtjától, úgy hogy a mostani vasárnap tulajdonképpen már főpróbának számít. A pécsi NB Il-es csapatok játékosai mögött már két elég komoly mérkő. zés van, most mindhárman Könnyebb ellenfelek ellen próbálják véglegesnek látszó csapatukat A Pécsi Lokomotív ellenfele, a Barcsi MTE nem is Iáiszik olyan könnyű ellenfélnek. A barcsiak még mindig büszkék, hogy legutóbb a vasutas kapamérkőzések során súlyos vereséget mértek a pécsiek csapatára. A vasutasok meglepően jól mozog tak legutóbb és különösen jó erőnlétük voít szembetűnő. A csatársorba, a jelek szerint, a Isis Fónay már b©játszotta magát és remélhetőleg a védelemmel sem lesz baj a tavasszal. A Lokomotív határozott bizakodással készül n soronkővetkező bajnoki mérkőzésekre. A Dinamó újhegyi pHy'lfa égiszen jó állapotban van, úgy hogy a csapat azon játszik barátságos mérkőzést vasárnap délután 3 órakor az Erdőgazdaság NB III-as csapata ellen. Keszíer állapota lényegesen javult az operáció óta, Opata szerint három bét múlva már rendben lesz. A bőr-gyáriak Is fffiion játszanak vasárnap, előreláthatóan a Postás ellen. Eredetileg úgy volt, hogy a Postás és ax Erdőgazdaság is a Versenyutcában játsaik, egyik a PBTC efcő. másik a második csapatával, A vezetőség a Postás mellé most még egy csapatot keres vasárnapra.' Igen Jó kis mérkőzés lesz Komlón is, ahol a, bányászcsapat a Pécsi KASÉ jó- képességű csapatával játszik barátságos mérkőzést. A pécsi csapatnak ez lesz az- első tava?» mérkőzése, viszont a komlóiak már kiét komoly mérkőzést játszottak. j*1 Lehet, hogy az Nß í-be kerülnek az Erdőgazdaság teniszezői PILLANQÖKISASSZONY Puccininek az a jelentősége a zenetörténetben, hogy romantikusok isten-, félisten-, liindéralakfainak helyébe mindennapi embereket állított és ábrázolt. X Pillangókisasszony azonban, nem a legszerencsésebb művel közé tartozik. Meséje: a lelkiismeretlen, könnyelmű amerikai len- résztiszt és a kis japán leány szerelme, „házassága1', majd a Pillangó kisasszony tragikus harakirije, bár drámát feldolgozás, de teljes egészé■ ben mégiscsak giccs. Az opera népszerűségét elterjedt, édes, szívből jövő dallamainak köszönheti. Amikor a XV. század zenéje a formalizmusnak szinte dallamtalanságába került, az emberek szívesen menekültek Puccini dallamaihoz. A pécsi előadáson Do bay Uvia, a címszerepben drámai erejű, csengő hangjával, remek átérzeti alakításával és iátékával óriási sikert aratott Kf -gránban tökéletes volt, különösen az utolsó jelenet. Pinkerton szerepét Király Sándor lendületesen, csengő, szép színezetű tenorján clakitoiia Uher Zita jó Suzuki volt. Péter Antal a konzul szerepében erős indisz- pozicióvat küzdött. Kishegyi Árpád alakításában jó Gora volt, de hangi- tag nem neki való a szerep. Koliay Valéria. Sikolya István, Rissay Pál, Bakó József és Jony József kisebb szerepekben egészítették ki az együttest, Az énekesek azonban, különösen az /. felvonásban, alig tud ok kifejlődni, mert a vezénylő F fái er Gedeon túlságosan erősre engedte a zenekart. Színia versenyre keltek zenekar és énekesek, melyik bírja nagyobb hangerővel. Természetesen a zenekar győzött (elvégre kb. 35-en vannak, köztük sok rézfúvós). Az /.’ felvonás nagy duettjének köliőisége teljesen bent maradt a partitúrában és a nagy hangerői elás észrevehető fáradtságot ohiyrot a: énekeseknek. Hálásak lehetünk a népi demokráciánk illetékes szerveinek, hogy időnkint vidéken is hallgathatunk művészi opera prod akció kai. Ezek mellett azonban többször meg kellene szólalni a pécsi államosított színház színpadán helyi erőkből összeállított operaelőadásoknak ,í*. A „Gördülő opera" jön-megy, a jegyeket elkapkodják, ezer ember élvez, de a zenekultúra nem sokkal megy előre. Az operát a munkásság kultúrigényévi kell tenni, ezt pedig csak helyi megoldással, rendszeres, sorozatos előadásokkal lehet elérni. Hogy ezt meg lehet valósítani, példa rá a két éve rendezett Fausl előadás, melynek olyan sikere volt. amilyenre kevésre emlékezhet a pécsi színház. Természetesen nívós, művészi előadásokra kell törekedni, meri rossz előadásokkal nemhogy a célt nem érjük el, de a zenekultúrának még ártunk is. Reméljük,. hamarosan sikerül magvaló- silnnt a pécsi operaelőadásokat is. luu Sok más sportághoz hasonlóan, a íeaiszszövetiég is elhatározta, hogy megszervezik = kétfordulós egyesületi bajnokságokat, A vonatkozó tárgyalásokról Holota Jenövei, a kerület főtitkárával beszélgettünk. — Nemrég jöttem Budapestről — mondotta — és örömmel ho/.tam haza a teniszszövetség elhatározását. Ez azt jelenti nekünk, hogy nem kell az egyesületi bajnokságokat egy nap alatt hoítfáradtan végigküzdeni, hanem vasárnapról vasárnapra komoly sportolási lehetőségeket biztosítanak az egyesületek résziére. A Nemzeti Bajnokság I. osztályát 6—8 csapatból állítják Ö3sze, míg a kétcsoportos NB Il-ben 6—6 csapat játszik majd. Az idei bajnokság most pünkösdkor indul és « második fordulót ősszel bonyolítják te. X Seo*®= tások még nem készültek eí, de minden remény megvan arra, hogy a pécsi Erdő-igazgatóság *z NB L oaa- patai közé kerüljön. Minden csapatnak be kell adni s résztvevő játékos névéi és a ranglista _aíapján döntik el, kik kerülnek az NB I-be. A mi csapatunk kiegyensúlyozott, jó erőkből áll, reménykedünk a beosztásban A női élcsapat kérdése Pécseit még megoldandó feladat. Jelenleg az a helyzet, hogy mindhárom pcc-ú egyesületben, a KASE-ben, a Postásban és a Lökő motívban is vau egy-egy kiváló női játékos, az erők azonban nagyon megoszlanak. A hírek -szerint a női élcsapat kialakításával „ KASÉ vezetősége, foglalkozik é» a tavasszal a tét vek szerint nyélbe i, fogják ütni. Megalakul Pécseit a Vörös Meteor A kereskedelmi és pénzügyi dolgozók #zak szer veretének összlunkcioaá- riusai ér ekezle'.én Geliér B. Miklós megyei titkár bejelsntcíte, hogy az egyesült szakszervezet vezetősége fokozott figyelemmel fordul a jövőben a sport felé. A budapesti! közpon engedélye alapján már a legközelebbi napokban sor kerül budapesti min'ára n szakszervezetek élcsapatának, -a Vörös Me eornek megalakítására, —- Nagy gondot fordítunk tagjaink sportolási lene őségének biz osíláStra — mondotta Geliér B. Miklós — és elsősorban a Munkára Harcra Kész jportraozgalom keretében szeretnénk őket a sport terén mozgó'i'ani, Nagy- ktreikedeimi vállalataink dolgozói jó példával járnak az ölen, mert a FŰSZERT és a RÖVIKÜT villala ok dolgozói vállalták, hogy ICO százalékban jelentkeznek az MHK-ra. A kereskedelmi és pénzügyi dolgozók bizonyára nagy örömmel üdvoz- lik a leendő sporté gyesülelük meg- alakííárának hírét. A Pécsi Vörös Me'eor részére igen ióképességű spor- to'ók állnak rendelkezésre, hiszen legnagyobb részük már komoly eredményeket ért cl a Magasépítés, Népbolt, Erdőgazdaság és a többi vállalati sporíegyesületben. középiskoláé" tornász- verseny PÉCSETT A Tornaszövc ség délnyugati kerülete vasárnap délelőtt nagyszabású középiskolás tornászveTsenyt rendaz Pécsett. A versenyre eddig kilenc nevezés érkezett. Pécsről a Nagy Lajos, .a Janus Pannonius,Közgazdasági é* a Testnevelési gimnásium nevezett. Bejelen ette részvéteiét a bajai gimnázium két csapattal, valamint a szekszárdi közgazdáig! gimnázium. Valószínűleg neveznek á kaposváriak is. A. versenyen a csapatversenyben előírt gyakorlatokat mutatnak be a versenyzők, egyéniben pedig szabadön- válaszol: gyakorlatokkal versenye*- nek. A csapatverseny esélyese a Nagy Lajos gitnná-rimn, bár a Közgardasä# gimnázium meglepetés: okozhat. ÁT- egyéni bajnokság Mérő biztos zsákmánya lesz. A verseny vasárnap dél- előtt 10 órakor kezdődik az Egyetemi Sportcsarnokba.!!, Kiváló eredményeket érnek el a lenavel soorfolék A lengyel dolgozók még nem felejtették el azokat az időket, amikor a sísport csak a vagyonos embereknek jutott osztályrészül. Annakidején á dolgozók nőm is álmondhattak arról, hogy felkereshessék Lengyelország — világviszonylatban is legelső helyen álló — gyönyörű téli sportközpontjait. A nép fiai legfeljebb régi hordók dongáiból és kerítéslécekböl szerkeszthettek maguknak sítalpakat, így persze nem vehették fel a versenyt azokkal, akik drága sport- felszerelésekkel rendelkeztek, A felssabafln'á*; titán a népi sportegyesületek tagjai bebizonyították, hogy gyakorlatlanságuk ellenére is kitűnő sportemberek. Pedig a. megszállás idején a fasiszták minden sportot és főleg a sísportot betiltottók. A „rendészeti intézkedések“ alapja az volt, hogy a hitleristák minden eszközzel csökkenteni akarták a lengyel nép életerejét, védelmi felkészültségét A lengyel nép rövid Idő , alatt nagyszerű sporteredményeket ért el. Például He,la Raszkowna, aki negyedik helyen végzett a falusi sífutók országos versenyében, 8 km-es távon 53 perc és 3 másodperces eredményt ért el. Hola Raszkownának azelőtt semmi lehetősége nem volt a sportoláshoz. Ma már kitűnő felszerelése van. Amikor megtudta, milyen nagyszerű eredményt ért el, szerényen elhárítja a dicséretet. Kndolf Fros IjcngyelorszáK parasztversenyeinek BÍf utóbajnoka, küldenek Sztálin elvfársnak: „Sztálin elvtársi Az olajvezeték kész! Iíz a mi ökölcsapásunk Hitler fejére! Várjuk a következő: feladatott“ Erről szól Azsájév könyve. S ahogyan szól, az maga is monumentális, kristálytiszta tollal irt költészet. Ilyen egyszerű nyelven ilyen megragadó erővel csak kevesek tudnak ímv. Ez a könyv a sztahánovislák, a komszo- molok bronzszobrát faragja meg és mindenekfelett a szovjet embert. Ázsájev könyve a legérdemesebb szovjet regények egyike. A középiskolás diákoknak csaknem a fele munkás- és parasztszármazású 193S-ban 54.000 volt a középiskolai tanulók száma. A muuldsgyerme- kek közül minden 76-ik és szegenypara-sztok gyermekei közül minden 478-ik folytathatta csak tanulmányait. Az 19 19-50. tanévben ezzel szemben már 87 ezer középiskolai tanulót tartunk számon. A Magyar Népköztársaságban 33 ezerrel több_ if iú végez középiskolai tanulmányokat, mint a Horthy-fasr i Magyarországon. Döntően megváltozott a tanulók szociális összetétele. Ä középiskolások 45,8 százaléka ntupk-ás- és parasztszármazású, a 31.430 első- oszláiyos tanuló 32 száza’ékának üzemi dolgozók, 22.6 százalékának pedig szecrénvn.-irasztnk a sitiiéi. Az újkor állatvilága a hiányos pedig a fejlettség magasabb fokának bizonyítéka. Nézzünk most közelebbről az újkor ősémiéinek egyes képviselőit. Ilyen a /•antofamba, Egész megjelenése, hosz szú farka és csíkozott bundája tigris ősre utal. Az igazi húsevők ilyen ősi típusból származnak és a páros és páratlan ujju palások szintén az eh ez nagyon közelálló ősfajból erednek. Hogy már az újkor elején milyen nagy fejlődési múltja volt egyik- másik emlős típusnak, legvilágosabban az aklsori tengerek lc^élelmete- sebb rablóinak az ős-fogasceíeknck példáján ítélhető meg. Mint a legjellegzetesebb ősragadozók rokonságába tartozó alak, kétségtelenül fán lakó ősöktől származott. Ezekből először nyilván földönjáró ragadozók snajd vízi életmódot kedvelő vidra- szerű formák alakulhattak ki. A vízzel mindinkább megbarátkozó Leszármazottaik fóka, majd. delfin alakot öltőitek. Végül aztán a halak közt is szélsőségesnek minősí.heiő angolna- alakig jutott el ez a nemzetség: Megjegyzendő, hogy a rohamos életet élt kalardos múltú emlős csoport az újkor első harmadában kipusztult. Másfelől ugyanez* a jelenség csillapító hatású lehet azokra a türelmetlenekre, akik számára sohasem elég a napfényre került átmeneti fajok száma, mert csak vége3-végig minden átmeneti alak fölmutatása esetén hajlandók elismerni a fejlődés állalános ■törvényszerűségét. Be kell látnunk ugyanis, hogy az aránylag csekély egyed-számú átmeneti fajok feltűnően rövid idejű szereplése nagyon érthetővé teszi maradványaik ritkaságál. Magyarázatul pedig elég annyit mondanunk, hogy •az átmeneti, vagyis sem belső egységében. sem környezetéhez való viszonyában ki nem alakult, meg nem szi lárdult álak'saját mivoltánál fogva nem lehetett ki.ártó 'típus, mert hiszen az ellcn-halásokkaj szemben nem volt vértezve. Mi sra természetesebb tehát, minthogy rövid idő alatt át adta helyét a belőle kialakult, szilárdabb szervezetű, s így mindenkep fölíbe kerekedett sarjadékának. Dr. Tigyi András. Az újkor kezdetének képét úgy iesfcha:nök, hogy a középkorival szemben egészen más föld az, amelyet-az újkor hajnalának napja megvilágít. Mert ha csak az új vonásokat sünijük össze egyetlen képpé, csakugyan merőben már színt ölt bolygónk arculata. Letűntek a vizparti sűrűségek otromba óriásai, még az óceánokban sincsenek hírmondóik a hajdan rettegett halgyik-féíéknek. Az erdőségek fái sem ős-tülevelűek, hanem pálmák és kétszínű lombhullatók. Az erdők lombja között nem kisebb- nagyobb repülő sárkányok, sem pedig fogas ősmadarak s az óceánok fölött nem nyolcméteres szörnyű albatrosz-sárkányok, hanem a ntai madarak közvetlen ősei röpködtek, Sok zavar zümmög és ezek- közt már pillangó is csapong a tarka virággal hímes mezőkön. Csupa élénk friss szín váltja fel a középkor komor barna Színeit. A barnát és szürkét csak az eddijg alig-alig mutatkozott s elekor is csupa kis termetű fajjal képviselt űjdonszerű álla csoportnak, az emlősöknek szőrruhúja vette át. Amint előző közleményből tudjuk, az iljkort két részre szokás osztani: harmadkorra (tercier) és nagyedkor- ra) quarter, de jobb felosztás az amelyik kezdő, középső és végső szakaszt különböztet meg. Ha a ma élő emlősök során végigtekintünk, egyes csoportjaikat beható tanulmányozás nélkül, első pillanatra meg tudjuk különböztetni egymástól. Ám nem így állana a dolog akkor, ha az újkor kezdő szakaszában élt emlősök különválasztása lenne a feladat. Még pedig azért, mert az akkoriban testalkat és nézetek tekintetében sem nagyon elü ő fajok túlnyomó részének egyformán 44 tagból álló teljes fogsota volt. Egyetlen emlősfaj sem lépi túl ezt. c számot. Ezzel kapcsolatban általános tapasztalatunk, hogy az újabb fajok fogsora mind hiányosabbá válik, a mai macskafélék fogazata már csak 28 fogból áll- Megállapíthatok tehát, hogy a teljes fogsor ősi jelleg, Egy heroikus küzdelem hősi épe sra Ez tömören összefoglalva Ázsáje' könyve. Végig érdekfeszítő és ragyo Boán egyszerű stílus jellemzi írója: Meséjét érdemes végéig ismertetni, mer már az is példamutatóan nagyszerű a szovjet építés legnagyszerűbb sza kaszairól szól: Már hónapok óta dúl a háború. > nácj fasiszták a .szocialista ország szí vét, Moszkvát ostromolják. A vasúta kon hadianyagot és élelmiszert szál lftó szerelvények száguldanak a bál országból a front felé. Azonban men nek vonatok az ország belsejébe is Egyik ilyen szerelvényen két roérnöl utazik a Távolkeletro, Novinszk felé az Adun partjára. A fiatalabbik Ale sej K-ovsov, a frontra szeretne menni ahol felesége harcol, de a Párt és * kormány egy távolkeleti kőolajvezelét hatalmas építkezéséhez küldi, »hol ki tűnőén megállja a helyét. Az építkezés régi vezetői nagyon rosszul gazdálkodnak. Ezért kell őke: leváltani. A kőolajvezetékre sürgősen szükség van, az eredeti három év ha lyett egy év alatt kell megépíteni Batmanov, az építkezés új vezetője Beridze, az új főmérnök, Alexej Kov sov a helyettese és Zaldkind a pártszervező 1941 november elsején meg kezdi az átszervezést. Megindul a küzdelem az új terv elkésni léséért ás megvalósf.tásáérl. So kan hitetlenkednek és ez jelentős aka dálya az előrehaladásnak. Az építkezés új vezetői lassan minden dolgozóval megismerkednek, megismertetik Telük terveiket és a dolgozók egyre inkább bíznak bennük, közelednek fe. léjük'. Az új vezetők kommunista szívóssággal viszik a harcot az új terv győzelméért, amely több kőolajat jelent a hadseregnek és újabb segítséget a frontnak. Sok nehézséget kell leküzdeni az 'Adun partján, de a szovjet emberek megmutatják, hogy minden nehézséget le lehet gyűrni. A kommunista munkások példát mutatnak a többi dolgozónak, a munkások soraiból egymásután válnak ki a sztahánovislák és lesznek erős motorjai a termelésnek, az építésnek. Nagyszerű emberek hlakainak ki, szocialista emberek formálódnak a munka során, akik mindazért dolgoznak és harcolnak, hogy teljesítsék Sztálin elvfársnak tett ígéretüket. A régi főmérnök munkatársa, Topoljcv mérnök aki hosszú ideig paszívan áll az építkezéssel szem ben —• oldja, meg a legnehezebb fel- edatot: hogyan helyezzék el a csővezetéket a télen befagyott öböl medrébe Tajszin- szigete ós a szárazföld között. A legfiatalabb koroszomolistálc is csatasorba állanak. A hatalmas hófúvás fákat csas-ar ki a helyükből. Kemény idő van- A/ éles, hideg szói embereket csap földhöz. A komszomolisták? Bátran állanak szembe hófúvással és faggj-al éa megteremtik a legtávolabbi részlegek és a központ között *az összeköttetést. Az építkezés sok áldozatot követel és többen a front mögött sokszáz kiío- triéterre, a kőolajért folytatott harc hősi halottal lesznek- De nem voll hiábavaló az áldozat. A szovjet emberek akarata csodát művel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára elkészül a vezeték. A hosz- szú kilométereken át lefektetett cső- óriásból Novinszknál felállított tartályokba ömlik a fekete olaj. A dolgozók munkájuk befejeztével jelentést