Dunántúli Napló, 1949. december (6. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-16 / 292. szám
DUNÁNTÚLI w NAPLÓ A MESZIIABT dü’ joiől bcfejeríílt ■ hároméves tervet „Bolsevik Párt útja** kiállítás Pécsett Újabb örömhír a pécsbaranyal dolgozóknak: Leszállították a sertéshús árát LÁZAS KÉSZÜLŐDÉS ' Ovaatelnkben napok óta folyik • l&nw készülődés a sztálini mft- azakra. Ez a lelkes és hatalmas tömegmozgalom egyenes folytatá- *a a Sztálin elv társ születésnapjára tett felajánlásoknak, amelyeket Mjeaiteni minden munkás számára becsület és ielkiUmeret kérdése. Alig Tan olyan munkás üzemeinkben, aki ae rábaiba volna lelkesen munkamódszerei megjavítását, termelése fokozását, amikor arról volt szó, hogy szocialista munkával ünnepelj de meg a világ dolgozói nagy vezérének. Sztálin elvtársnak 70. születésnapját A szocialista ünneplésnek ez a módja napok alatt ragadta magival az egész ország dolgozóit s az a lendület, amellyel a munkások a felajánlások teljesítéséhez fogtak, most még csak fokozódik, amikor december 21-én, az ünnepi műszakon a dolgozók százai és ezrei akarnak minden eddigit felülmúló teljesítményt elérni. Kevés lenne itt a példaképek felsorolása. Az ünneppé vált munka láza nem hagyott ki egyetlen üzemet, egyetlen műhelyt asm. Akár bányászaink felé tekintünk, akik hároméves tervüket teljesítve, most megfogadták, hogy a szénnek soha nem látott mennyiségét hozzá ki ezen az ünnepen az aknák száján, «kár éoitőmun- kásaink felé, akik a kedvezőtlen időjárásban is az építési norma többszörösét teljesítik, vagy az ipari üzemek dolgozói felé, — mindenütt azzal az eddig még nem látott ünnepi hangulattal találkozunk, amelyben a szociális*a alkotás büszke öröme, a dolgozók nagy vezére iránt érzett hálával és szeretettel együtt, tömegeket mozgató erővé válik. A nagy, lelkes készülődés terén azonban találkozunk kisebb- nagyobb hibákkal is. így fel kell vetnünk, hogy néhány üzemben a dolgozók gondolatát inkább az ünneplés külsóségei, mint belső lényege foglalja le. Lázas igyekezettel és szorgalommal dolgoznak azon, hogy üzemüket külsőleg széppé tegyék, dekorálnak mindenütt, ahol csak lehet, szinte az egész üzemet egyetlen hatalmas „Vörös Sarok"-ká szeretnék átalakítani. Persze nem hiányoznak a munkafelajánlások sem, azonban azok teljesítésének előkészítésére kevesebb gondot fordítanak, mint a díszítésekre. Úgy gondolják: „Eddig is megtettünk mindent, amit vállaltunk, most is teljesíteni fogjuk." Távolról sem hiba, hogy erre a nagy napra valóban széppé akarják tenni az üzemet, ünnepi külsőt akarnak adni az ünnepi munka színhelyének, hogy dekorálás! versenyeket indítanak. Sőt, ez így helyes. De a mi ünnepünk, a szoc’alista építés bölcs vezetőjének, Sztálin elvtársnak a születésnapja, olyan ünnep, amelynek lényege nem a külsőség, hanem a belső tartalom. A munkásság szeretetét, háláját és ragaszkodását minden díszítésnél jobban fejezi ki a munka, amelynek ezen a napon eddig nem látott termelékenységet ad az ünneplés lendülete. A 15 gondot az ünneplésnek erre a formájára kell fordítani! Akár hatalmas munkavállalásokról, akár díszítésekről van azonban azé, — minden megmozdulásból, minden vállalásból «into sugárzik a munkások forró szeretet«, törhetetlen hite, hűsége és ragaszkodása Sztálin elvtárs iránt. Ezt fejezik ki szavakban ia a levelek százai, «melyeket dolgozóink ezekben a napokban Rákosi elv társhoz, a magyar dolgozók bölcn vezetőjéhez, Sztálin élvtárs egyik legjobb tanítványához írnak. Ezek a egyszerűen, darabos betűkkel megírt levelek mind arról tanúskodnak, hogy munkásaink hatalmas tömege érzi: az ö termelőmunkája egy-egy kicsi, de fontos és erős láncszem a szocialista építőmunkában, az ö munkahelye egy-egy őrhely a békét védő fronton. Ez a munkásság, amely így ünnepel, már nem azonos az elnyomott és kizsákmányolt, tőkés uralom alatt élő régi munkásosztályunkkal. Ezek a munkások, akik most lelkűk mélyéről fakadt meggyőződésből Írják la Sztálin elvtárs születésnapjára tett felajánlásokat, akik hat-nyolc évvel ezelőtt még sztrájkkal harcoltak a ki zsákmányol 6 tőkések, a kakas- tollas, szuronyos gyilkosok ellen. — ezek a munkások a hároméves terv győzelmes teljesítése során megtanulták, hogy saját országában, saját gyáraiban, aknáiban, a munka, a boldogabb jövő építésének, a szocializmus megteremtésének eszköze. De megtanulták azt is, hogy a munka nemcsak az építés, hanem az ünneplés eszköze is, hogy a munka a dolgozók leg- rzebb ünnepi ajándéka, amellyel önmagukat U megajándékozzák, családjukat 63 épülő, szocialista hazájukat. Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplését joggal tekinthetjük fordulópontnak üzemeink munkájában. A hároméves terv szocialista versenyeiben megkezdődött és a sztálini felajánlásokban, műszakokban új lendületet nyert munkásság néhány nap múlva megkezdi első ötéves tervünk, a boldog jövő tervének megvalósítását. Ez a tömegmozgalom, amit Sztálin elvtárs nevével indítottak el, nem néhány napra szóló un- hep'és tesz, hanem megindítója a szocializmusért folyó harcnak, alapja az ötéves tervnek, olyan erős és Szilárd alap, amelyre biz. io»an építhetünk. A Sztálin elvtárs születésnapjára tett felajánlások teljesítése és túlteljesítése átnő az ötéves terv teljesítésébe. A sztálini műszak nem marad egyetlen nap messze kiugró teljesítménye, hanem a szocialista építömunka során általánossá válik, mint ahogy egyre általánosabbá válik sztaliánovistáinknak a normákat többszörösen túlteljesítő eredménye is. A hároméves terv győzelme« befejezésének és az ötéves terv kezdetének határán teljes bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy az a hatalmas mozgatóerő, amely SzMLin elvtárs születésnap |án harcba viszi a dolgozókat, amely felszabadítja a termelőmunka rejtett erőit, egymagában is bizonyítéka annak, hogy munkásságunk meg fogia valósítani, sőt előbb fogja teljesíteni az ötéves tervet, mert példaképe Sztálin, az ötéves tervnek lángeszű megvalósítója! Pénteken összeül a békevilág kongresszus párisi titkársága Az MTI párisi jolentéao szerint, Joliét Curie elnöklete alatt pénteken flssiolll a bókovilágkongrcwzus Páriában székelő titkársága. Az ülésen a többi között megszövegezik azt a hékeüzenetot. amelyet a békevi’ág- kongresszus bizottság • római ütésén hozott határozata értelmében intéz majd in mozgalom a világ minden parlamentjéhez. Az ütésen döntenek az ugyancsak Rómában megszavazott három, egyenként 5 millió frankos békedíj kiosztásának határideje felől ia. A szovjet és német nép barátságáról és közös békeharcáról nyilatkozott VISINSZKIJ ELVTÁRS BERLINBEN VhkMM) «IvtSra m ENSZ kőafyfl léséről jÖve december 14-én Bérűébe érkezett. A beillői ■chóníeLdl repülőtéren De tinker, a Német Demokratikus Kór ársaaác MMügytnkiiBrtere üdvözölte Vwinrafclj asovjet kúlflgy- miniszte.it. Többek között hangsúlyozta, hogy a német nép hálás Vteinsx- lcijnek az egységes, demokroikuo Né. meország megvalósf-teóért folytatott következetes harc misrt. A német nép Sztálin generáltansztmirsx tört éneim] Jelentőségű nyilatkozatából útmutató Irányítást kapott, erőt és bizakodást merített. A Német Demokratára* Vftrtft-sBság polülkájárnak legfontosabb ehr« ö-ükké 'tanúi barátság a Szovjetunió né peiveL Viskiszkfj dhrtárs válaszában Üdvözölte a Német Demokratikus Körtér; sasig elnökét, ideig!«*» kormányált «* as «gén némát népet. Hangeityett». bogy a Német Dcmufcrafflcu- KöxtArss- aág megalakítása nagy (történelmi esemény volt, amely nagyjelentőségű Németország és a német nép toviábbt soraira nétzve. A Német Demokratikus Köztársaság és kormánya megalokfrtteával megve- térték egységes és békesz-crerő Né- mecorsaág alapjait Ki jelente Ae, hogy a Szovjetunió én a szovjet kormány teljen támogatást nyuiott én fog nyújtani továbbra i* a német népnek, híven a «állni külpolitikához. Végül utol: arra, hegy Németország összes demokratikus erőire, amelyek a Szovjetunióval együtt: országuk egységéé« ' % békéért haroóndk, komoly és felelősségteljes feladatok várnak. Sikert kívánt ebbe* a négy te ftetöc- ségre'jes munkához. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása fordulópont Európa történelmében Vwímszkij eMárs a sajtó képviselői előtí a következő nyfelikosatoit teote: — A békeaiereto Német Demokre- oilkus Köztársaság megalakulása — minit Sztálin levelében írta — fordulópont: Eu ópa történetében. — A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása ezt jelenti, bogy új állam 'keletkezett Európában, amely a békéért és a népek barátságáért folyó harc útjára lépett. —- Az a körülmény, hogy Európa középpontjában létezik egy emökra•tíkus némté állam, amely békére és bará'ii kapcso’atokra törekszik a többi békeazereő állammal, a bélke én « nemzetlkőrt biztonság hatalmas tényezője. A békesizerető demokratikus Németország farm állása a békéért és a népek barátságáért, következetesen és elszán’Jan küzdő Szovjetunió mellett kizárja — mint erre Sztiáttn, a Szovjetunió mlnriszterttm'ácsának elnöke rámutatott —, „új európai háborúk lehetőségét, véget vet a vérontásnak Európában 4» lebeeHeoaé tract*, hogy a vEárg in perlatio:ál bilincsbe verjék az euró. pai országokat“ — A Német: Demokrat**!» Köztär- oraág megalakít teának történelmi aktusával . német: nép megerősítette ot- tó-aékaégét, hogy küzdeni akar az egy. súgva, független, demokratikus, béke- szerető Nőmé törsz ágért. Ennek a nemes lelrrta nők a teljesítés« hozzá fog járulni a tartóz béke létrehozásához Európában, Eimdk a feladatnak a megoldásában a némert nép tévé ke try támogatásra totál a Kovja nép részéről, amely köve1 kezer.vsen és elszántan megvalététv ja a béke politikáját. A baráti kapcsolatok megszttárdU fásának a német és a szovjet népek között nagy történeten! je- lentősége van. A szovjet és a német népnek megvan minden leho'ősége ahhoz, hogy sikeresen a’.idj>a meg es: a nagy szabású történelmi 'eladótól és biztosiéi a béke diadalét Európában. Visinszkij elv társ berOni tartózkodása első nopján meglátogatta a Nte met Demokrn ikus Köztársaság vezető áltemfécíiait és felkereste a beräni városi tanácsot. Otto Groiewohlt, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét a kórházban Iá lógatta meg. Grotewohl néhány nappal ezelőtt megbetegedett, de most már n gyógyulás útján van. Szerda este Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke fogadást rendezett Visinszkij szovjet külügyminiszter tisztelet éne. » Hz országgyűlés elfogadta a belügyi, külügyi, honvédelmi és könnyűipari tárca költségvetését ' Az országgyűlés csütörtöki ütésén folytatta az Í950. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Elsőnek a belügyi tárca költségvetése került sorra. Zöld Sándor elvtárs állam'itkár, előadó ismertette a tárca köl’ségveté- sél. Rámutatott arra, hogy a költség- vetés a szigorú takarékosság elvének me{J/alósftá*ával készült. Kiemelne, hogy a közigazgatás milyen fejlődésen ment keresztül ebben az évben. Ennek egyik legfőbb oka, hogy jelentős számú munkás és dolgozó paraszt került a közigazgatási apparátusba. A határőrség a honvédelmi miniszter irányítása alól rövidesen a belügyminiszter irányítása alá megy át — mondotta. A határőrség tevékenysége a jövőben még fokozottabban összhangba-kerül a belső biztonságot védelmező más szervek tevékenységével. Ily módon az Államvédelmi Hatóság határőrsége és a rendőrség együttműködése még jobban biztosítható. Rákosi Mátyás ébersége, a Magyar Dolgozók Pártjának munkája, a munkásosztály harca, dolgozó népünk elszántsága, hogy alkotásait megvédelmczi, szilárd és megdönthetetlen alapot nyújtanak biztonsági szerveinknek, így a dolgozó nép által életTeteívott és megbecsült Államvédelmi Hatóság munkájához is. (Lelkes taps) A hazánk függetlenségének megsemmisítésére és népünk életére törő Rajk-banditák összeesküvésének felszámolása megmutat'a, hogy az államvédelmi halóság milyen fáradhatatlanul és szívósan tud harcolni a nép ellenségei ellen. Kérte a belügyi tárca költségvetésének elfogadását. A demokratikus rendőrség kitűnő munkát végez Nezvát Ferenc szólt elsőnek a belügyi költségvetéshez. Allamigazga'á- 6tűik a két évvel ezelőtti állapotokat alapulvéve — mondotta — a nép ériekéinek megfelelően lényegesen megváltozott. A régiek közül azok, akik a nép ellenségei voltak, álltaiéban már kikerültek az államapparátusból. Demokratikus rendőrségünk jól végezte munkáját a bűncselekmények üldözése terén. Nezvál Ferenc elvtárs ezután kérte, hogy a vidéki városokat is lássák el községi vállalatokkal, majd rámutalo't az államvédelmi hatóság nagyszerű munkájára, amelyet az imperialista zsoldban élló kétnbanda leleplezésével végzett. A költségvetést a Magyar Dolgozók Pántja és a maga nevében elfogadta. Csala István a költségvetést a maga és a Független Kisgazdapárt nevében elfogadta. A dolgozó falusi nép köszönetét fejezte ki az államvédelmi hatóságainknak, hogy biztosították fejlődésünket, haladásunk nyugodt, zavartalan menetét. A dolgozó parasztfiatalság nevében Gosztonyi János .szólt hozzá a belügyi költségvetéshez. A Párt vezetésével és segítségével elértük — mondotta —, hogy a dolgozó parasztílatalok többsége cselekvőén a népi demokrácia mellé állt. Gosztonyi János a költségvetést a Nemzeti Parasztpárt, a dolgozó parasztfiatalság és a maga nevében él- fogasa. , Ezután az országgyűlés a belügyi tárca költségvetését általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta, majd megkezdte a külügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Jelentősen megerősödő11 a nemzetközt l>6keíron 1 Házi Árpád elvtárs előadó ismertette a külügyminisztérium feladatait, majd rámutatott arra. hogy tna már a minisztérium vezető posztjain és a követségek élén is legnagyobbrészt a munkásosztály és a dolgozó parasztság képviselői állanak. Bejelentette, hogy a jövő év folyamán föképvisclel! hálózatunkat jelentős mértékben kibővftjük és külképviseleteket létesítünk Pekíngben, Pjonanban (Korea), Berlinben és Cljdelhiben. Eztuán Molnár Erik elvtárs szólalt fel. Az elmúlt hónapok külpolitikai eseményeit elemezve megállapította, hogy a béke ügye igen komoly és jelentős győzelmeket aratott. A nemzet“ közt békefront, amelynek élén a béko Itatqlmas őre, a Szovjetunió áll, igen jelentősen megerősödött és jelentősen megerősödött a békefront nálunk, Magyarországon Is. A Szovjetunió az atomenergia ipari felhasználásával bebizonyította, hogy az atomkutatás terén is az élen halad és az atomenergia", békés célok szolgálatába állítják. (Nagy taps). De bebizonyosodott az is, hogy a Szovjetunió, ha erre kényszerítők, az. atomfegyverre atomfegyverrel fog válaszolni.