Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-08 / 259. szám
NAPLÓ ms NOVEMBER 9 FILM LENINRŐL Egy lángelme életét, műveinek, munkásságának hatását a korra, úgy filmre vinni, hogy az teljes pompájában tündökölhessen, a legnagyobb feladatok egyike. Különösen akkor, amikor az illető zseni hatása egy és ugyanazon pillanatban a főid különböző pontjain jelentkezik, mint ez Vlagyimir Iljics Lenin esetében is történt. Az első kommunista ember a nyúzó és nyúzott világban olyan rendkívüli eseményeket váltott ki, hogy megreszketett belé a föld. A film készítői úgy látták jónak, ha eredeti dokumentumok sorozatát helyezik egymás mellé s a korbeli képek bemutatásává! adják vissza Lenin igazi nagyságát és jelentőségét IgaznK Tolt, Ab eredeti felvételeit a forradalomról, melyet ö készített elő és melynek kanócát maga gyuj tóttá meg, s a háborúról, melyet Ö formált át szabadságteremtő forradalommá, megrázó tükrévé váltak egy hatalmas zseni h a talmas művének. így történhetett hogy teljes, valóságos képet tudtak adni a XX. század legragyogóbb lángelméjéről, aki a hősök élén, a bolsevikok párt- iának első embereként elnyomók bandáit gyűrte le és munkások, parasztok millióit szabadította fel, megteremtve végül a dolgozók első államát. Egy rendkívüli ember gyermekkora nyílik ki a film elején, mint egy csodálatos virág, melynek porzóin ismeretlen illatok kelnek, melynek szirmai ismeretlen színekben ragyognak fel. Már ifjúkorában élesen elválasztja magában a narod- nyik lázadást és a szocialista forradalom útját, habozás nélkül választja az utóbbit, miután megismeri a marxizmust A kazáni egyetemtől már egyenes, határozott út vezeti a teljes győzelemig. tígry indult a harcba. hogy minden kis részletet alaposan kidolgozott és teljes fegyverzetben lépett a küzdők élére a barbár cá- rizmus és a nagytőke ellen. Rengeteget ír, rengeteg előadást tart, állandó összeköttetést a földalatti szervezettel, ahol aztán egy másik lángelme kapcsolódik munkájába, aki hű, nagy fegyvertársává válik s terveinek teljes megvalósítójává: Sztálin. Páris, Prága, Krakkó, mind, mind fontos, küzdelmes állomásai, életén át, az emberi szabadság megteremtésének, míg 1917 október 25-én a pétervári szovjet rendkívüli ülésének szószékéről elhangzottak Lenin történelmi jelentőségű szavai: „Elvtársok! A munkás és paraszt- forradalom, amelynek szükségességét a bolsevikok állandóan hangoztatták, megvalósult?’ Aztán Lenin emberi magatartásának felejthetetlen részleteit mu tatja a film. Végtelen szeretete a nép iránt s nagy gyűlölete a nép ellenségeivel szemben, minden szavából kicsillan. „Egyszerű volt, mint az igazság” — mondták róla a munkások. A film megrázó, döbbenetes részlete Lenin halála. Nagy kortársai és munkatársai állanak komoran, fénylő szemkkel ravatala körül. A teste körül. A szelleme meg sem torpant az életben! Uj és új győzelmekkel örgebíti úgyis hatalmas érdemeit. Az utolsó néhány kocka a lenini szellemben újjáépült Szovjetuniót mutatja be. Az óriási gyárak, kolhozok, a lenini ifjúság, a hatalmas Vörös Hadsereg vonul el a nézők szemei előtt. Egy nagy életmű, amely a lángelme halála után teljesedik ki valóságában. A fasizmus letörése után az új, békés élet élvezőivé vált szovjet népeket látni, színes, vidám jelenetekben. Lenin népeit! Lenin és életművének továbbfejlesztője, a ma Leninje, Sztálin, olyan életformát képviselnek, amelynek teljes győzelme a természetes haladás, a történelmi szükségszerűség diadala lesz. ISMERJÜK MEG A VALÓSÁGOT Igy született az élet te magától adódott. Amint mondottuk az ásványi anyagok szerves anyagokká, fehérjékké változtak. A szerves anyagokból, fehérjékből összeteftebb élő fehérjék vagyis legegyszerűbb élőlények lettek: Ezekből a legegyszerűbb élőlényekből összeteftebb de még sejt előtti baktériumfélék lettek. Az összetettebb sejtelőtti szervezetekből egysejtű növények és állatok fejlődtek. Ezekből az egysejtű lényekből a legbonyolultabb többsejtű növények és állatok fejtödtek. A magasabb fejlődési fokon álló állatokból, a majmokból lett az ember. Az éle(, k tönböző felsorolt fejlő dési fokozatai ól napjainkig megmaradtak, élőlények, a régi idők maradványai. Vannak baktériumok, egysejtű növények és állatok, többsejtű állatok. A Földön jelenleg kb. ötszázezer féle növényfajtát és egymillió állatfajtát ismerünk. Kerületi eredmények A vasárnapi íondiáófcan nagyjából«! esélyes csapa’ok győztek, bár akadt néfíáeiy rneg!epeté6ezerű eredmény. — Feltűnő, bogy sok nagy góL-rrányú eredmény szüléiéit. Kik vő sporaze- rütlemégiek nem forduttek elő a for dülöbam. Eredmények: 1. OSZTÁLY: BTC II—Vasas 7:2 (2:1). Verseny- utca 3.000 néző.. Veszel:te: Pz&r. Az I. osztályú rangadón- a jobban felkészül’/ BTC ilyen arányban ia megér- demelten szerezte meg a győzelmet. Góilövő: Máté 3, Horváth IV, 2, Nagy, Rajnai (öngól), illetve Fájtig 2. Jók: Nagy. Horváth IV-, Mezei, illetve Fai; ég e's Varga. Zsolnay—Mohácsi SZDSE 2:2 (1:0) Vezette: Dallos. A mohácsiak nagy hajráival szerezték meg az egyik pontot. Góllövő: Pozsgás Demhérn II. (öngól), illetve Burján és Ruff, Jó: Pozs- g>ai, -illetve Merte. Mecsekszabolcs—Paks 9:0, (5:0). Vezette: Kovács. A kitűnő íormáfcon lé. vő bányiálsrcsapat valósággal Jeehenge- nel-te elten Jelét. Góllövők: Raizig 6 Lajos II. 2, Ferenc. Dinamó IL—Siklós 3:1. (2:0). Siklós, Vezette: Mecseki. A Dinamó II még idegenben Jb biztos«» győzött. Gól-lövők: Bencze II, Nőme-tb, Csirke, ífeít- vo Knesz. Jő: Bencze II., Csirke illetve VfiiaS és Z£aL Tobfc—Bonyh'ád 6:0 (3:0). Tolna, vezette: Szarka. Bonyhéd végig kedvetlenül játszóid. Atz eredmény egy ál- 'aián nem fedi az erőviszonyokat. II. OSZTÁLY: Mecsekszabolcs II,—Erzsébeti elep 3:2 (2:1). Mecsekszabolcs, vezette: Bánki F. Sáros, csúszós találjon a szerencsésebb csapad g-yözött, KokszmG— Tarcsapuszta 7:1 (3:1). Pécsüjltegy, vezette: Tárnád. Az újonc vendégosa. pah csak húsz percig volt komoly elleniéi, azután visszaesett. Dombóvári Postás—Hőgyész 0:0, Dombóvár vesete: Lőcsei. Az idegenben játszó Szederkény még ebben az arányban is megérdemelten győzött. Magasépítés—Sopíana 1:1 (1:0). Vezette: Páldi A Soptaoa a második EéSdobea fetjBsf és megérdemelten, szerez z meg ez egyik porr.ot. Sellye— Harkány 3:1 (2:0). Sellye, vezette: Légár. Etéakúvs mű, változatos játék. Seílye megérte, mellen szerezte meg a győzelmet. — Góüövő: Bonc 2, Polgár, illetve Nagy. Jó: Bari, Kisfalvi, Tőipnetí Sietve Boda és Bognár II. A játékvezetőitek ez vök az első mérkőzése, feladatát tó tűnőén lá’ita ek Bér emend—Kémes 7S2 Be-remen-d. vezette: Jelensz1 by, Egyoldalú m érközé*, Bér emend hatalmas fölényben játszott. A közönség dicséretesen sportszerűen viselkedett. Góí- lövő: Tocuaji 3, Bodzái L. Sörfőzó, Rnbinszky, Marosi (ll-esből), illetve Hiíoekj és Kovács. Jó: Bodzái, Marosi, Knesz DL, illetve Szabó, iBonyár. Bála—Vasas IL 8:4 (4:1). Vasas, vezette: Marosvöígyi. Gólképes ésatáz- horók, gyenge védelmek küzdelme. Bála in cgérdemolte® szerezte meg a két pontot még idegenben &» IFJÚSÁGI: Dinamó—Postás 13á) (5:0). Pécsújhetfy, vezette: Szabó. Ügylátazüo a Postásnak az ifi csapata is igen gyenge. Komló—Dombóvár 3:2 (3:0). Dombóvár, v-ezetteí Bizse. Az első félidőben Komló, n másodikban pedig Dombóvár játszott jobban. Pccsbányafelep—Mohács 7:3 (6:0). Moháos, vezette: Bánki M. A pécsbányatelepi dfik Mohácson i* nagyszerűen játszottak és megérdemelten győztek. Vasas—P. KASÉ 2:1 (0:0). Vasas, vezette: Lőcsei A Vasas csa-k nagy küzdelem után győzött Mecse&sxahota—Sopiana Sri) r ). Mecsekszabolcs, vezette: Bors. mecsekszabolcs! csatázva- remekelt. Hosszdhefény—Siklós 2:3 (1:2) Hosszúhetény, vezette: PappF.Egyenlő erők küzdelme. Alapiokú eredmények: Pénzügy— Vármegyeháza 5si (3dJ). A pénzügyiek győzelme hatalmas meglepetés. Közgazdasági jjunpázfnm—Húsos 4:2 (2:0). A Közgazdasági ginmázÉam megérdemelten győzött. Az Egyetem Me cse kai ja és a Dohánygyár—Tejért mérkőzés elmaradt, mert Mectekaíjs, illetve * Tejért csapata nem jelont meg. , ÍGY KELL DOLGOZNI A SZÍNHÁZÉRT % pécsi városháza el- sSemcleti folyosóján nem nehéz megtalálni ttz anyakönyvi hivatalt, de a hivatalban már nehezebb megközelíteni n sok asztal és ira/dllvány útvesztőjében Sáfrány láént, aki a városházi dolgozók iközúl a legtöbb szinházbcrletei ad. ta el. A feketehaji mosolygós arcú Sáfáiig Irén kedves egyszerűséggel válaszol kérdésünkre. — A bérletek árusításánál az a eél lebegett előttem, hogy munkám, amit végzek, minél eredményesebb legyen. Ennék érdekében minden tehetségemet latba vetettem, hogy azokat, akikhez bérlctelűdás céljából mentem, meggyőzzem arról, hogy a szocialista kultúra terjesztésében milyen jelentősége van a színháznak. — Az államosított színház célja az, hogy minden dolgozó ember járjon színházba. Ezért rendszeresítették a részletfizetéses bérleteket, amit az üzemi munkás éppen olyan könnyen tud megvásárolni mint u polgári színházlátogató. — Aztán a műsora is más az államosított színháznak, mint volt n tavalyinak. Jobb, színvonalasabb, valóban szocialista darabokat válogatott össze a színház vezetősége — mondotta Sáfrány Irén elvlársnő. Időközben megtudtuk azt is, hogy a városháza népnevelői összesen 9S színházi bérletet adlak cl. Ennek pontosan 50 százalékért, azaz 3.9 bérletet Sáfrány elvtársnő, aki kommunistához illő mádon végezte el feladatát. De még nem tekinti befejezettnek a bérlctterjesztö kampányt, tovább dolgozik, ezzel is példát mutatva azoknak, akik távolról sem értet) el ilyen kimagasló eredményt. Jól szerepelteti a pécsi tornászok Budapesten Szombaton é« vasárnap rendezték Budapesten a Testnevelőid Főiskolán az országos felnőtt I., H. és ÜL osztályú toniászcsapatbajnokságokat. A versenyen Pécsről a BTC és a MEFESZ csapata indult. Az I. osztályú versenyt az MTE nyerte meg az UTE előbb. A II. osztályban a Debreceni Postás és a Pécsi BTC vivott hatalmas küzdelmet. A BTC-nck nem sikerült bejutni az I. osztályba, de a második helyet így is sikertilt biztosítani. Várkői kitünően szerepelt. Lólengésben és lóugrásban 10 pontos gyakorlatot csinált, de a többi szeren is 9.9-et kapott. A III. osztályban 10 csapat közül a Pécsi MEFESZ az ötödik helye®, végzett, az egyetemistáknak sikerült megszerezniük a II. osztályba jutáshoz szükséges pontátlagot. Tatabánya már egy ponttal vezet A vasárnapi forduló után a Tatabánya győzelmével az első helyre került, egy ponttal megelőzve a BTC-t. A Dinamó veresége ellenére az ötödik helyen áll. Jelenleg ez a bolyáét: Jövő évben n népművelési minisztérium irányítása alatt az állami könyv, kiadó vállalatok fokozott mértékben adnak ki t érmé szét tndomá nyos és szakirodalmi munkákat. Az Athenaeum szakirodalmi tervéi főképpen a dolgozó parasztság felé dolgoztak ki. -Rövidesen kiadásra kerül Liszenko nagy szovjet biológus „Agrobiologiá ja és Williams „Talajtana“. Ezenkívül népszerű sorozatban nagy példányszámban gazdag témaöslzieáiH. tAsíí, újszcllenui mezőgazdasági szak- irodalmat adnak ki a falu dolgozói számára. ■ A magyar múlt haladó értekei közül kiadja az Athenaeum Berzeviczy Gergely, Fényes Klek, Bcksils Gusztáv és Táncsics Mihály könyveit, lagányt Károlynál;. a földközösségről szóló könyve külön érdekessége lesz ennek n sorozatnak. A M'.igyí'r Munkásmozgalmi Intézet s/i.rkc:ztéséjren 10 kötetből áno sorozat jelenik majd meg, amely a magyar munkásmozgalom I őrien elének fontos állomévá Írói ad összefoglalást. A lermés/ettudoniányok népszerűsítéséi és terjesztését is fontos leiada* luknak tekintik az. állami könyvkiadók. Olcsó természet tudóméi nyes fuzet- sorozatizk löld. mint tízezres példány- számban kerülnek kiadásra. U ' Tatabánya 9 9 — — 31: 6 18 o PBTC 10 8 1 i 29:14 17 o *>. Porutz 8 7 1 i 24:10 15 4. KDSK 9 4 3 D 20:17-= 11 5. M. Dinamó 10 5 — 5 32:20 10 <1. Köb. SDSE 10 4 o 4 22:23 10 7. SZ. SFAC 9 4 o 3 24:27 10 8. Szf. Lokorn. 10 3 3 4 19:10 9 ít. Dohánygyár 10 4 1 5 18:26 9 10. Győri VSE !) 3 2 4 18:16 8 11. P&osi Lók. 10 4 — 6 23:30 8 12. rostás 0 3 1 5 11:18 7 18. M. Pamut 10 3 — 7 21:28 6 14. Nk. VSE 10 3 — 7 15:35 6 15. Várpalota 10 1 3 6 15:23 5 16. Sopr. VSE 10 1 3 6 15:25 5 ^Elleti osslályzala in k BTC 33, Lokomüv 33, Dinamó 35. BTC: Sarbak 4 már 1, Kisgál 4 Horváth 3, Soly- Lichner 3, Rákóczi 2 — Katies 4, Kövér 2. Berki 3, Leipám II. 3, Karácsonyi 4, összesen: 33. Lokomotív: Nagy II. 3 — Köves.; 2. Szurovka 3, Keleofi 4 — Meggyes 2, Nagy 1. 4 — Szölíősi 4, Xombori 4. ííiiezi 2, Túra 2, Vezér 3. Összeesn: 23. _ Dinamó: Krausz 2 — Bárdos- 2. Gróf 5: Bencze III. 4 — Rcíi 3. Krc‘z 3 -v, Németh 3, Horválh !. 3. Futó 3, 1\észter 3, Bezerédi 4. Ö /sz.esen: 35. A hét legjobbjai: Krausz — Kő- vési, Solymár, Benc/e 111. — Mt-gy- £ves Rákóczit. — Németh, Kövér. Hirczi, Túra, Vezér. * Teke: Pápán .1 Pem-lz NB 11 csapata 123 fával legyőzte a pécsi Ma- g.isépilés lórii csapatát. Kosárlabda Műegyetemi MEFESZ—Pécsi Lob* moliv 49:42 (29:21). NB. L fám. A Lovriosof nélkülöző pécef*k iös szerencsével megnyerhették volna ft mérkőzést A picitek legjobb dobóin Kapusi 14, Fonyó 10, Garaira. 9. —> P. MEFESZ—BSE 30:25 (8i5). Pécs, NB. I. férfi A-második d5éüd5ben fc- lűRrerekedett o. pécsi csapat és megérdemelten győzte Io nagynevű ellen- feíét. Pécsic-kj íegj-ohh dobói: Rács 8, Kovács 7, — Szolnoki Lokomotív— Pécei Lokomotív 39:23 (13:10), NB. L Női A szolnokiak simán győztek. Lejjjohb dobók: Pintér 7, Bencze é* Kovarikné 5—5. — BSE—Pécsi Postás 36:34 (12:19). NB. L NőL Csík Futár kiponfozása után tudta megnyerni a BSE a mérkőzést. Legjobb dobók: Werner 16, VarjJa 14. — Bp. Lokomotív—Pécsi MEFESZ 75:27 (43:18). NB. II. Férfi. Legjobb dobóik: Egyed és Szittya 5—5. — Ganz TE—Pécsi Lokomotív 69:19 (30:11). NB. 11 férfi. Legjobb dobók: Kérófyi ás Gáfcict 6—6. * P. MEFESZ—Tokra 13:8. 'JfeárfftenSs* Magyar Kupa márkazés. Győr esők; Toldi 5, V«mies 4, lakatos 2. Szaklály, Hegyi, Sütetve Gsék ép Isgutu 3—3 VÜigi és V.itter, * Röplabdacredményelrc Lokomötír I. —BTC 3:0, Lokomotív L—Határmv dásroCí I. 3:1, Maigasépítő&—Lokomotív II. 3:2, MEFESZ II.—Lokomotív II. 3:1, Reitdőreö«?—Janns Pannonht* 3:1, RenwlÖTség—Zsoinay 3:0. Meglő, po'ós a RendjŐTsé'^ fölényes győzelme. Pécei Rendőrség—Szegedi RancSürség 3:0. Rcrdör Kupa, A pécsiek biz. (osan győztek. * A Szegedi MTE—Budapesti Lokomotív NB II. mérkőzési a H. félidőben 31. percében félbeszakadt, mert egv néző a pályára fűlött és duückodte kezde -t B. íNeg-gyaL JIorvÄh fcaptr> teltteg bántaljnazía a ihm»:, mire a pestiek levcnultak és a jS’.cktczcQ W- szólt áts'ára ?cm tértek vissza. * Aszíalifenisz! Pécsi KASÉ—MEFESZ II. 13:2. Kerületi bajnoki. A KASÉ győzelmeit Papp, Sz-iitezaJ. PozSgai, Rcmhányi 3—3, Kneif 1 szerezték A Budapesten megrendezett országos kötöttfogású birkózöbaujoksá- gon elindult Sándor, a P- ]>Acinotlv versenyzője is és a harmadik helyen végzett. * Az Építő- e's Bányaipari Mamid Körépiskola asztaütenisz házi ver- .••enyénsk eredményei: I. frcndl Gulyás, 3. Gettó. A helyezettek ércm- dí•:izásb an részesülte k, * Széli Béla, az MLSZ volt elnöke, uz. OSH megbízásából ma este 7 órakor az MLSZ székhazában (Színháztér 1.) a sportbrztosltásokkal kapcsolatban sportelöndás* tart, melyro meghívják nx összes sporifclclö őket, sportvezetőket és edzőket. tói a legfejlettebbig fehérje anyagok vannak. Fehérje nélkül nincsen élet. Mielőtt fovább mennénk és az évmilliárdok távlatából közelednénk Földünk mai életéhez, mégegyszer összefoglaljak az elmondottakat. A Föld a Napból szakadt ki és sokáig a felületén is izzó gömb volf. Majd fokozatosan kihűlt. Ez a kihűlési folyamat még ma is tart, hiszen a Föld belseje izzó lávatömeg. A Föld felszínének kihűlésekor sokkal melegebb volt, mint most és ez a meleg időjárás és éghajlat különösen a vízpartoknál lehetővé tetfe a fehérjék képződését a különféle ásványokból. A SZERVETLEN ANYAGOK SZERVEZETTE VÁLÁSA VOLT A DÖNTŐ JELENTŐSÉGŰ ES AZ AZÓTA IS LEGNAGYOBB SZABÁSÚ FEJLŐDÉSI FOKOZAT, mert tulajdonképpen ez tefte lehetővé az élet kifejlődését, hiszen, minden életnek és élőlénynek végső fokon a fehérjék az összetevőt. A további fejlődés az év. miíltárdok és évmilliók folyamán színMost milliárd évekkel ezelőttre utalunk vissza, abba az időbe, amikor az élet a Földön éppen csak megszületett, Ma már tudjuk, hogy az életnek ez a születése fehérje-anyagok képződésével történt, azt is tudjak, milyen vegyi elemek szükségesek ahhoz, hogy belőle lekérjék képződjenek. Azok az elemek, amelyekből a /*- j kérjék állanak, rendkívül gyakran fordulnak elő a bennünket körülvevő ás- >, ványvilágban. Ha azonban mindezeket t az elemeket és vegyületeket egyszerűen egy pohárba gyűjtjük össze, abból még nem Isik fehérje. Milliárd évekkel ezelőtt, amikor a > Földön az élet megszületett a Föld feliileto sokkal melegebb volt, a levegőnek más volt az összetétele, nagyon i, sok meleg vízgőzt tartalmazott. Szarni bad nitrogén és oxigén a levegőben 1 nem volt, de gazdag volt a levegő más gázokban, mint például szénhidrogénben és ammóniákban. Tudomá- nyes kísérletek igazolják, hogy szén- hidrogénből és ammóniákból kelethez- I hefnek olyan kémfal ve gyűl etek, ame- I lyek később fehérje anyagokká váltat. Í nak átOparin szovjet tudós alaposan megvilágította azt az átaf, ahogyan aránylag egyszerű ásványt anycgokból nagyon bonyolult szerve* anyagok, tehér- | fék keletkeznek. Ezek képezik minden | élő szervezet alapját. *i ÍGY KELETKEZTEK A TÁVOLI K MÚLTBAN, MILLIÁRD ÉVEKKEL .1» EZELŐTT A FÖLD FELSZÍNEN AZ dl ELSŐ FEHÉRJE ANYAGOK. Lehet. ’’, véges, hogy először meleg lápokban je. onfek meg, ezekben a lápokban kü- lönbözö ásványt anyagok feloldódtak. A lápokban az első fehérjék, parányi, v,| szemmel nem látható részecskék atak- A fában úszkáltak. ■I’ Ezek a fehérje részecskék állandó anyagcserében állottak a környező tőzeggel. Létrejöttek, megnőttek, szét- , _ Izzítottak és megint életre keltek. ,r Eközben az említett fehérjerészecskék pr f őzött természetes kiválasztódás zaj- frjkh le. Azok maradtak meg közülük, \f, «melyek anyagcseréjükben és nöocke- b< 'lésükben állandóbbak voltak és ame- 7P heh még apróbb részekre hullva is "l-megőrizték növekedési képességüket I? te szaporodni tudtak. Tehát már ak- tér Is érvényesült a minőségi fejlődés. Ir- JtzehkCl a minőségi fehérjerészekből rei,tandó rendszerek keletkeztek. fii/l Az egyszerű tehérjeanyagok adták /• v#j átmenetet az összetettebb fehérje- ’észscsftékhez. így született meg a földön az első élet, végbement a szerves anyagoknak szervezetié, az anyag- ['ah élőlénnyé válása, természetesen (, .lem máról holnapra, hanem az idők iatalmas méretében történt. .■el Ezekből az első csirákból a Földön /ér élőlények roppant változatossága < !h 'ethezelf, Az élet a fejlődés magas ff' ■ e> o emelkedett. ■''Om fiadén élőlényben, a fegegytterűbbTermészettudományi és szakirodalmi munkák a dolaozó parasztság számára