Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-12 / 186. szám
1949 AUGUSZTUS 12 érdeklődés előzi meg a MÜTEQSZ és a Magyar lleél pécsi szerep ősét A pécsi labdarúgó köröket a budapesti MATEOS/ éa Magyar Acél pécsi szereplése foglalkoztatja, A MATEOSZ legjobb összeállításban látogat el Pécsre, o-upán a főiskola; válogatott köreiben játszó játékosuk, Bagoly nem jön cl. A bőrgyáriak heti három edzéssel készültek lel NiB Les ellenfelük ellen. Azonban ennek ellenére is a MATEOSZ 2— 3 góiOs győzelme várható. Lehetséges-, hogy a BTC ben már játszik néhány új szerzemény. A valószínű összeállítás ez le-z: Sarbak — Kincsei, Kovarik — Leipám L, Kisgáj, Horváth — Katies, Rákóczi, Szopka, Leipám IL, Karácsonyi. A mérkőzés délután 6 órakor kezdődik a Verseny utcai pályán. Elölte 4 órakor az Erdőgazdasági NV csapata játszik barátságos mérkőzést a Budapesti Nemzeti Vállalat -közponjának válogatott csapatával. Ez előtt pedig á BTC két kölyökcsapaia mutatja b» tudásút. Péci-újhegyen is nagy érdeklődéssel várják a Dinamó—Magyar Acél Nyári Kupa mérkőzést. A Dinamó ugyancsak heti három edzéssel kéj szült és lcgcrri-ebb csapattal áil ki a Magyar Acél ellen. Szeretnék megnyerni a mérkőzést, mivel ez aZ ötödik helyről való elkerülést jelentené. A Magyar Acél nein szerepel jól a vidéki mérkőzéseken es így minden remény megvan arra, hogy Dinamo győzelemmel végződik ** újhegyi Nyári Kupi mérkőzés. Számszerűleg a Dinamó kétgólos győzelmét jósoljak. A. mérkőzés vasárnap délután fél 6 órakor kezdődik ÚjJje" gyen, a nagy mérkőzés előtt a öv*' .namó ifi játszik az erzsébetié!e.pí ifikkel. Á HEFESZ-otiéfóSc az NB I-bers A rekkenő nyári hőség ellenére MEFESZ atlétái komolyan dolgoz nak az egyetemi sportcsarnok edzőpályáján. Itt látjuk majdnem a teljes élgárdát. A futók, élükön Garai- val és Morváival, szorgalmasan róják a köröket, a homoknál távol- és magasugrók dolgoznak, míg a dobók stílusgyakorlatokat végeznek. Vájjon mi az oka ennek a nagy készülődésnek? Erről beszél Garai Elemér, az ismert 100 méteres futó. — Az NB 11. nyugati csoport bajnokságának megnyerésével felcsillant előttünk az NB t bc jutás reménye. Az osztályozok során nekünk a Test- nevelési Főiskola atléta csapatával kellett volna a bejutásért versenyeznünk. A TF azonban kijelentette, hogy nem érzik magukat olyan erősnek, hogy az NB 1-ben versenyezhessenek, felesleges tehát az osztályozó versenyt megtartani. így tehát minden valószínűség szerint minket osztanak be az 1. osztályba. — Ennek megfelelően természetesen igen nagy a készülődés. Az 1. osztályban csak ügy tudjuk megállni a helyünket, ha szorgalmasan dolgozunk. Anyagi téren a ME FESZ központtól jelentős támogatást, kaptunk, igy anyagi helyzetünk megjavult. Felszereléseket tudunk vásárolni és az utazások szempontjából is igen nagy jelentősége van. ennek, mert legjobb atlétáinknak lehetővé tudjuk tenni, hogy a nagyobb versenyekre felutazzanak a fővárosba- Közben az edzés folyik megáik’* nélkül. Feltűnik, hogy a kiváló 8Ö0 méteres futó, Bérezi nincs itt. Erről így nyilatkozik Garai. — Hosszútávfutóink ezen a. ki* pályán nem. fu-dnak edzést tartani. Ük a. Tüzér-utcai sporttelepen végzik edzéseiket. Hála a város támogató- sánafe, az ottani pálya kezd valamennyire jó állapotban lenni A város nagyon sokat költött a pályára. A futópálya még mindig nem. teljesen tökéletes, de most már lehet rajta 'versenyezni. Erősen foglalkoztatja as egyetemista atlétákat a szeptember 3—4-é9 Debrecenben megrendezésre kerülő vidékbajnokság. Ezen a legjobb versenyzők indulnak eb Nemcsak a sportban, hanem ideológiailag is képezik magukat * MEFESZ atléták Hetenként, három alkalommal van szeminárium. A VIT tanfolyamot -valamennyien elvégez- ték, a jövő héten többen mennek tói a Világifjúsági Találkozóra. (G) Hfllelnias küzdelem várható a szombat- vasárnapi úszóverseir/en A debreceni ú-szó és vízilabda válogatott vendégszereplése után a szegedi MTE látogat el Pécsre, hogy irint Szeged válogatottja összemérje erejét Pécs város váiogatottaivul. A verseny, tekintettel a nagy érdeklődésre, kétnapos lesz. A mindkét napon 6orrakerülő úszóverseny után. vizilabdamérkőzés is le--?.. Szombat délután 6 órakor kezdődik i műsor a városi fürdőben. A szombati napon kerül sorra a nagy érdeklődéssel várt 400 méteres felnőtt gyorsulás, melyen nagy küzdelem várható a p c-í Kcsz.ericze cs a tavalyi vidéki bajnok, a szegedi Lavner között. Ke- szericzétöl győzelmet várnak. 100 méteres felnőtt gyor-úszá-ban sz'ntén Keszericzét várják az első helyre a szegedi Perlési előtt, A 100 méteres mellúszásban a pécri Gyenge hatalmas akarása, mely a legutóbbi ver scnynél győzelmet szerzett j pécsi színeknek, 'isméi győzelmet hozhat. Szombaton kerül még sorra a háromszor százas vegyes váltó is. Az úszószámok után két vizilnGdamérkő zés lesz. Az első mérkőzés a szegedi és péc-ri ifjúsági válogatottak játsszák, ezután kerül sorra a Szeged—Pécs városok közötti válogatott felnőtt vizilabdamérkőzés. A pác 1 o-apat az alábbi felállításban játszik: Csapó J. — dr. Telfel, Csapó F. — Kővári — Karsai, Keszericze, Füzesi. A pécsi majorosok jól szerepeltél! ílagykaeizsán A Nagykanizsai Szabadságharcos Szövetség motoros szakosztálya nagyszabású háztömbkörüli motoros gyorsasági pontszerző versenyt rendezeti, melyen a pécsi motorosok nagyszerűen szerepeltek. Eredményok: 2ö0 keni. kategóriában: 1. Kraiiipfard 10.17, 2. Farkas. (Mirid- keltö pécsi) 350 kém kategóriában: 1. Bottlik, Pécs, 16.19. 50U kém. meghívásos versenyben: 1. Knunpfanl lő.39. A versenyzők minden kategóriában 12 kört futottak. A verseny abszolút győztese Kr.-unpl'ard telt. aki a nap legjobb idejét futotta. Az »00-as lersenylien KrarupfaiVl az utolsó kört gumidefekt miall abroncson és törött vázzal futotta végig, de mégis megtartotta első helyét. Kerületi női atlétikai bajnokságok A Magyar Atlétikai Szövetség nyugati Kerülete szombaton 6s vaí sárnap rendezi meg Pécsett az ezévl kerületi női felnőtt és ifjúsági baj' nokságokat. A versenyen a PAC-on> a Lokomotiven és a P. MEFESZ eo kívül elindulnak: Szekszárd, Nagy kanizsa, Baja, Barcs és Komló leg' jobbjai is. Á versenyszámok: IDD' 200 és 800 méteres síkfutás, súly' lökés, di=zkosz- és gerelyvetés,, ®‘r gas- é-s távoiugrás és 80 méteres gátfutás. A pécsi atlétahölgyek ko' mo!v edzésekkel készültek fel j* versenyre. A nő: felnőtt 100 és 20° méteren a MEFESZ . versenyzőiéi Fülöp az esélyes. A súlylőkésbeo és di^zkoszvetcsbcn Várbogyai és * formába lendült Horváth S. közön lesz nagy küzdelem. Magasugrásba^ a PAC-iista Zorityiól remélnek j® eredményt. A távolugrő bajnokságot mi-nden bizonnyal a nagykanizsa’ Kosztelnik nyeri. A 80 méteres gM futás Dukinszky S. távollctében nyi-j** 800 méteren az országos válogat»™ Sasvári az esélyes, Az ifjú5“ giaknál 100 és 200 méteren valósrf nűleg Benkovics ér c! jó eredményt' míg a súlylökésben, di-zkoszvetésbea Krisztián az esélyes. A távolu-gra* a szekszárdi Szüle Ágnes betegség® miatt nyílt. A női bajnoki szamoso” kívül néhány meghívásos férfi mot js rendeznek. Kalapácsvetésbe* Bender szeretne jó eredményt. c érni. A kalapácson kívül gerely- 5 diszkoszvetést rendeznek még. A vef' seny szombaton délután 5 órako kezdődik a Tüzér utcai sporttelepe*- míg vasárnap délelőtt 9 órakor ke* denek ugyanott. * A BTC kosárlabda szakosztály felhívja játékosai figyelmét, hogy Aá edzések a .szokott helyen, a -szók» időben megkezdődnek. * Pécsi Népből} váloipitotl—Nlfli harsányt EPOSz 4:4 (1:3). Bar Ails á9°,i, A pécsi Népbolt válogatott mái?0“' lélicteji nagyszerű jálékával sz-etez meg a döntetlen1. ~ Kadiót HORGAS' tói. Gyári késiülé1' Kék 6—9—12 havi "ésaletre. Használ* k ‘ szüléket beos©' re 1ek. A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS Ül KIADÁSBAN ledik. Tuchácsevszkij elvetemedett ban-j dája 1037 májusában akar támadni, de j a szovjet hatalom villámgyorsan cs mindent esöptő bolsevik- keménységgel le- csap rájuk. 1933 márciusában érnek véget a perek a Irockisták és bucharinis- ták utolsó csoportja ellen. A léiekzctel- óllílóan izgalmas pereknek tárgyalási jegyzőkönyvében ott kavarog előttünk a fasiszta propaganda, kémkedés és terror förtelmes szennye. így roppan- totia össze a proletariátus az imperialisták ötödik hadoszlopát a Szovjetunióban. De Trockij még .ezután sem nyugszik. Mexikóban akarja továbbfolytatni a bérgyilkosok „Intemacio- naleját”, míg 1940-ben utoléri az árulók méltó sorsa: saját ügynöke veri szét egy baltával a lejét. Feltárulnak előttünk az angolszász imperialisták mesterkedései, ahogy a fasizmus rothadt lavináját a Szovjetunióra akarják zúdítani. De a történelmi igazságot fejlődése útján nem lehet megállítani: a Szovjetunió díadalniassn gázai át az árulókon és a Nagy Honvédő Háborúban megmenti az emberiséget a fasiszta rémtől. Ez a „Nagy összeesküvés” története. De az imperialisták számta'an vereségük ellenére még dühödtebben és még aljasabb eszközökkel dolgoznak ma i Szovjetunió, a népi demokráciák, a béke és haladás tábora ellen. Ma Tito vette át Trockij szerepét és ahogy Viltem Novy elvtárs, a Rude Pravo iii- szerkesztője mondta: a titoizmus a ir;a trockizmusa. Rajk és bandája felett könyörtelen ítéletet mond a nép. Nekünk kötelességünk, hogy olyan szilárdak, éberek és megalkuvás néikü'ieK legyünk a reakció elleni harcban, a fasiszta banditák cltiprásában. mint a Szovjetunió Kommunista (bosevik) Pártja. Ebben a harcunkban hasznos fegyver a „Nagy :összeesküvés” törté- nete. 3 fasizmus Fölét erői szervezik meg. Ezek az erők háborút készítenek elő, felkészülnek arra, hogy szétrombolják a béke épületét és ezzel az egész haladószeremű emberiség ügyét veszélyeztetik!” A dráma utolsó felvonása felé közenultam belőle és ti is tanulhattok!” Meghitt kapcsolat alakul ki a Irockis- íák és Hitler hordája között. Trockij banditái szoros együttműködést építenek ki Rosenberggel, Himlerrel cs a többi fasiszta „vezérrel”. Az imperializmus cs fasizmus rohamcsapa'.a közben a Szovjetunióban sem marad tétlen. Megszervezik a Trockists-Zinovjevisfa Terrorközpontot, a Jobboldaliak és Trockisták Blokkját. Sikertelen merényletekkel próbálkoznak Sztálin elv- társ és Moiotov elvtárs • ellen, majd 1934-ben gáládul meggyilkolják Kirov e'vlársat. A trockízmus undok férgei ezután „finomabb” eszközökhöz folyamodnak, Lassanölő méreggel gyilkolják meg Menzsinszkij, Kujbisev és Gorkij elvtársat! Pjatakov vezetésével szabolázshadjárat indul a szociális^ ta tervgazdálkodás ellen, az Ura! ú) nehézipari telepén. De szorosra fonódik a hurok az árulók nyakán. A szovjet kormány 1936 tavaszán hatalmas és kíméletlen ellentámadásba megy át a náci kémek, trockisták cs terroristák ellen. Lesújt a pro'etariatus vasökle az árulókra, de Tuchácsevszkij, Buehárin és mégnéhá- nyan szabadok. Veszett dühükben és félelmükben fegyveres forradalomra készülnek; meg akarják gyilkolni Sztálin elvtársat és a Párt vezetőit. A szovjet nép közben kimondja az ítéletet a trockista banda első csoportja felett. Visinszkij elv társ lángoló vádbeszéde is figyelmeztet: „Mindezt a béke ellenségei, Az imperializmus aljas ügynökei elleni kíméletlen harcunkban hatalmas segítséget jelent Sayers-Kahn haladó amerikai iró könyve, amely negyedik kiadasbdri jelent meg a napokban. „A nagy összeesküvés”, cáfolhatatlan tények, okmányok és iratok alapján a lörténclmi igazság lenyűgöző izgal- rcusságával írja le a Szovjetunió gigászi Harcát az imperializmus ügynökei, kémei cs bérgyilkosai ellen. Az imperialista hatalmak az októberi ■forradalom ulán azonnal riadót fújták és ellentámadást szerveztek. Vakságukban cs elbizakodottságukban elein- tc még odáig men lek, hogy Anglia és Franciaország 1917 december 23-án titokban megegyezést kötöttek Szovjeísroszország feSdaraboiására. 7 Imperialista kémek egész légiója árasztja el az országot. Reily, a brit kémszolgálat vezetője, az Olirana, a szociálforradalmárok és az ellenforradalom többi ügynökével szövetkezve 1918 augusztusában aljas merényletet hajt végre Lenin elvtárs ellen. Amikor első kísérleteik kudarcba fulladnak, nyílt beavatkozással akarják inegdön- teni a szovjetek liatalmáí. Az intervenció főtervezője és irányítója, Churchill, bérgyilkosok és banditák kegyeit . bajhászya, állati dühhel világméretű uszi tóhad járatba kezd a fiatal szocia■ lista állam ellen. ■ Churchill és társai nem tudnak belenyugodni a sorozalos vereségbe ér, a válság után, mely megrázza az egész kapitalista rendszeri, egyre inkább az aknamunka. a Pár! bamlaszíása tesz fő célkitűzésük. Churchill beszervezi Szavonkovot, az egyik legsötétebb e'Ilenfcrradalmárt, a szovjet állam megbuktatására. De a Párt és a szovjet halalom résen áll 1924-ben lecsapnak Szavonkovra, 1928-ban Ramzin ■és Lavicsev titkos kém és szabotázs- szervézetét zúzzák szét. 1933-ban pedig megtisztítják az országot az Intelligence Service „mérnökeitől”. A könyv gerincét a trockizmus. a Szovjetunión belül pusztító ötödik hadoszlop számunkra ma különösen tanulságos története adja. Trockij, az orosz forradalom jndása, már a bresztlitovsz- kí szerződésben a németek kezére ját- Rzik. Hallatlanul ravasz módon, néha nyűt kiállással, még gyakrabban a megtérő bűnöst játszva, minden esz- közztí igyekszik gyengíteni, aláaknázni a proletariátus hatalmát. 1921- ben már felajánlja szolgálatát a német titkosrendőrségnek és rongyos már»' kékért házal a Szovjetunió hadílitkai- eal. 1929-ben száműzik Trodrijt, aki ezentúl a Szovjetunió ellen acsarkodó, kémkedő, gyilkos ellenforradalmának vezére lesz. A könyv számtalan hiteles levél és okmány alapján mutatja meg, hogy válik Trockij az imperialista monopoltőke dédelgetett kedvencévé. Hitler 1930-ban élvezettel olvassa egyik, a szovjetunióra mérget okádó könyvét te így kiált fel: „Ragyogói Sokat taElőkészületek a Pavlov-cenienáriumra megjelennek Pavlov összes művei. Elsőízben kerülnek nyilvánosságra azok a jegyzőkönyvek, amelyek a híres „Pavlov-iszerdákon" e.hangzott tudományos megbeszéléseket tártál mázzák. Pavlov ugyanis szerdánként ült össze tanítványaival, hogy megbeszélje velük a fiziológia kérdéseit. A centenárium alkalmából a lenin- grádi Vasziljevszkij Oszírovon emlékmúzeumot rendeznek be abban a házban, amelyben Pavlov élt. Szeptemberben lesz Ivan Pavlov, a világhírű orosz életíantudós születésének 100. évfordulója. A centenárium megünneplésére az egész Szovjetunióban széleskörű előkészületek folynak. Ezek során az egész országban 800 tudományos előadást tartanak, Rjazanban, Pavlov szülővárosában pedig a Szovjetunió legkiválóbb tudósai ismertetik a nagy tudós életét éis tudományos munkássá' gát. Szeptemberben több kötetben Készülnek az új magyar filmek terra szó Az Úttörő film felvételei is folvnak a Csillebércen. A filmbeli eddig Major Tamás, Lehotay Árpád. Horváth Ferenc, Tamás Benő, Rozsos István, ilos- vav Katalin és Völcsei Rózsi vállallak szerepet. A Valahol Európában híres Kuksi ja, Horváth Laci is játszik a filmben. A gyarmat-utcai Szinkron műteremben befejeződtek a Döntő fordulat c. szovjet filmalkotás szinkronumnikai is. Teljes az üzem a budapesti Hunniában. A magyar filmgyártás Móricz Zsigánond Úri muri című színművének megfilmesítését készíti elő. A film művészeti vezetője Major Tamás, játékmestere Gellert F,ndre, rendezője Bán Frigyes s bizonyos, hogy Mészáros Ági cs Tompa Pufi játsszák nemzeti- színbázbeli szerepeiket a Möricz-da- rabból készült filmben. A darab nagy tivornyája harminc éjszakán tart majd a filmgyár udvarán felépített kastély Egyetemi város Moszkvában Xobeaen halad a trolley- hast a széle* jaroszláoi tre pánit on. Két gyár magas világos lőmear bukón fel Megpillantjuk a tudományát kutatóintézet épületeit, s már messze, elhagytuk a rigai pályaudvart. A város még mindig nem ért véget. A kalauz bemondja:-* Egyetem-várost Frissen ugrunk le n trotleybuszról és megindulunk az üde, zöld, fiatal hársfasor s a közülük ki- kaiidlkáló világosra festett háttik között. Első pillantásra olyan itt minden, mint minden más városban, legfeljebb az utcák különös neve kelt figyelmet. „1. Keresztutca, „11. Keresztutca“ és így tovább. Amerre nézünk: fiák, leányok, 90-2.5 évesek, csupa- csupa fiaiul! ök járnak az utcákon, öl: laknak a csinos házakban, számukra épült ez a város! ,72 házban ,72(10 főiskolás él itt. Évről évre frissül és öt- énenkint lettesen megújul „ városka lakossága. Nagyrészt innen népesülnek be a pzovjetúnió hatalmas gyárai, tzemci, falvai, hivatalai. Könnyed vidámsággal ér. kéznek az új [akók évente. A síd szoros értelmében „könnyedén“, — minden poggyászuk egyetlen táska és egy csomag könyv. Bútor, ágynemű, — ilyesmire itt nincs szükség, — a házak teljesen felszerelve várják őket. Tizenhat évvel ezelőtt keletkezett ez a város a járó szlávi sugárút mentén. Huszonkét moszkvai egyelem és technikai főiskola hallgatói laknak itt s otthonra találtak 0 képzőművészeti főiskola hallgatói is az egyetemi városban. <4 városkának külön alaptörvénye van: ,,Billenj és szórakozz úgy, hogy ne zavarj senkit a tanulásban!" így aztán mindent megtalál itt a lüiHttására készülő ‘iá. vagy leány: a szórakozást éppen úgy. mint a komoly tanulás lehet őségét. .1 tanulni, vágyók félrehúzod hot mik a mindig csendes tunuiöszo. hókba, vagy könyvtárakba II pihenést keresők pedig n kissé távolabb fekvő sportpályán lelik kedvüket. A város minden lakója a szovjet állam vendége itt. Anyagi gondok nem zavarják ezeket a fiat Tokát a tanulásban: a város minden ..polgárié' rendszeres ösztön, díjban részenni havonta.. Nézzünk csak meg belülről egy ilyen házat. !Aidául a III. Keresztutca 10/'i-l, A kis előcsarnokból hosszú fulószónycggel borítóit folyosóra nyílik az ajtó. Tisztaság, viráyillut, napfény, friss levegő, - - er fogad minden szobácskábán, a folyosókon és a közös termékben egyaránt.. Ili élnek a II. számú orvost Intézet hallgatói. Napközben — főleg délelőttönkint — csendes a város. . A fiatalok az egyele. tneken, főiskolákon, szemi- náriumokoil tanulnak. Bél- ntáimnkint a tanulószobát; leltiel: meg. Estére azonban ismét kiürül a város, Bakóit ilyenkor a moszkvai színházakban. operákon, hang ver. senyéken találhatjuk meg. A Szovjetunió sokféle, soknyelvű népének fiai, élnél: itt együtt. Az ország legtávolabbi részéből is idehúzza a fiatalokat a szívük. Mert öröm és boldogság a moszkvai egyetemi város lakájánál: lenni, olyan élmény, melyet halála napján) emleget minden szovjet ember. Emlékezetesek maradiad: a közös szórakozások boldog percei, a tanulás hol dogitá órái s ki tadna vájjon megfeledkezni azoizrói a pillanatokról, mikor kényelmes ággán végigfekve orról álmodozott, milyen jövő tűnd elébe, hol, a csodálatos Díszéig iveiij pontján, melyik •nienyesili majd nz ill szerzetl tudását1!! Nem. erről oz öl évről mini nem lehet megfeledkezni! S tíz álmodozó lángol: és 'iák előtt széles, nagy távútól; bontakoznak ki. A izanjrtilnlábnn nincsenek u’leljesüllietetlrn ólmok, iiiu- ■srnei: reménytelen vágyik:^ n'ndenk:. aki szeret és akar lalgozni, lészlvelicl a szór. \ e) szocialista haza nlrágZ'i I >ol(log életében.