Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-14 / 188. szám

mg augusztus 14 NAPLÓ Pécs dolgozói büszke örömmel köszöntik a nép alkotmányát I liráiflilisíii bizottság beiktatta fiispini tisztié Mohdnomts le eivtúr^at Szombaton délelőtt tartotta év- ccgyedes közgyűlését Pécs törvény- hatósága, amelyen ünnepélyesen be­iktatta Bobánovits Jenő elvtársat főispánt székébe. A közgyűlési ter­met szépen ’ feldíszítenék erre az alkalomra. Az elnöki emelvény felett Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád és Kádár János elvtársak képei dísz- lettek vörös és nemzetiszínü zászlók mezejében, alatta a felírás: „Éljen az új alkotmány.1’ Kratlcz Pál polgármester nyitotta jjneg a közgyűlést, üdvözölte a meg­jelent vendégeket, a bizottság tag­jait. Külön üdvözölte az MDP megyei titkárát, a Népfront elnökét, Szikra Sándor elvtársat, akit a törvényhatóság a Párt vezetőségének javaslatára a bizottság tagjául hívott be. , Ezután a polgármester javasla­tara ós elnöklete mellett négytagú bizottság hívta meg a közgyűlésre Bobánovits Jenő főispánt, akit a te­rembe lépésekor nagy taps fogadott. A fogadalomtétel után elsőnek Krancz Pál polgármester üdvözölte a város és a megye új főispánját Bhból az alkalomból, hogy elfoglalja a. főispánt és a város törvényható­ságának elnöki székét. Hangoztatta, hogy * munkásosztály regi harcosát kö­szönti az új főispánban, a Szociáldemokrata Párt bal­oldalán harcolt, hogy megvalósuljon a munkásosztály egypártja. A Szovjetunió sötétségével és Párián!; irányításává! oySzstsnet araSall dolgozó népünk Ezután Bobánovits elvtárs mon­dotta el nagyhatású bemutatkozó beszédét. Visszapillantást vetett Azokra az időkre, amikor a főispá­noknak az volt a hivatásuk, hogy a “fcppel szemben érvényre juttassák a kormányzat elnyomó hatalmát. Ez a rendszer véglegesen eltűnt, a magyar nép több évszázados nyomás után visszanyerte szabad­ágát, amit nem tudott elérni mind­edig, amíg * Szovjetunió dicső Vörös Hadse- re£fe a nagy hadvezér, Sztálin elv­ers Vezetése mellett azt nekünk meg nem hozta. ?*^t soha el nem múló szeretettel hűséggel gondolunk a nagy Szov­jetunióra. (A jelenvoltak felállva Percekig éltették Sztálint és a Szov­jetuniót.) j Alig pár éve, hogy a magyar miTi nép szabadságát megkapta, v.^is hatalmas eredményekre te- JJttnet vissza, — folytatta Bobáno- ts elvtárs. — hősies eröfcszftéssel Indították el a magyar dolgozók a munkát u5 folytatták, közben harcoltak a első reakciós erők felszámolásáért, thdez fényes sikerrel járt, mert lén tájukat és harcukat, a Magyar tutnunista Párt, később pedig * Magyar Dolgozók Pártja cs láng- e,kű nagy vezére, Rákosi Mátyás elvtárs vezette. ^dflgatóság kitörő . lelkesedéssel Rákosi elvtársat és a Pártot.) ß sztálini nemzetiségi poütifca alapján állunk hafe hangoztatta, hogy minden ítél Sasot> minden szervet aszerint népálu2, .mik6nt veszi ki részét a ‘'''Urnában a nép érdekében vég- Iciji diunltából. Pártkülönbség női­ket- ^fSbecsüli a jó munkát végző- h^difT1 rosszu' dolgozókkal szemben hgto2..? legszigorúbb eljárást foga­dj h. 'ya- Minden erejével előmoz- hogy * dolgozók a közigazgatásba és . n lri(len más állami szektorba minél ^ gyobb számban kerüljenek be. téléül hivatalnokolcnak nincs okuk Szerinjlr5’. rnert mindenkit érdeme krati,1 síréinak el. Beszélt a blircr- e3yénlIriUS megszüntetéséről és az Poko,1 felelősség érvényesítéséről, meg ■°R munkafegyelmet követet ze^BeSzéinünk kell a megye nem- sú!yc?Y Problémájáról is — hang- déISzi4 Bobánovits elvtárs —, a ,^s n syáb kérdésről is. Ml, Poljjji unisták a sztálini nemzetiségi tj. 9 n,aPj0n állunk. Éppen ezért gátjuk a délszláv munkásokat ll? ° 3°zó parasztságot szocialista Rctiségj kultúrájuk kibontako­zásában. A délszláv dolgozók szívünkhöz kö­zel állnak, velük együtt harcolunk a titoistálí ellen, akik nemcsak a jugo­szláv népnek, hanem a magyar- országi délszláv dolgozóknak is ha­lálos ellenségei. Addig is, amíg a ju­goszláv nép le nem számol halálos ellenségével, a troeldsta Titoékkal, felhívom Baranya megye délszláv dolgozóit, legyenek hűségesek a magyar nép államához, mert a magyar nép állama minden­kor megvédi a délszláv dolgozó nép érdekeit. — Kommunista módra Ítéljük meg a németajkú lakosságot is, a becsü­letesen do,gozó sváb parasztságot nem vonjuk egy kalap alá .1 párt- germán. voiksbundisía és kizsákmá­nyoló németajkú lakossággal, velük szemben is teljesen érvényre juttatlak népi köztársaságunk nemzetiségi poli­tikájának alapelvcif. Mekényes felMvása Harang ilislpií pariszlsáiáta a begyűjtés ^teljesítésére Fokozni iiell a begyűjtési és a szénterineisst A termelő munkával foglalkozva megemlítette a főispán, hogy me­gyénkben két szektor maradt le. Fel­hívta a dolgozó parasztságot, amely eddig csak 53 százalékban teljesí­tette a legfontosabb feladatát, a be­gyűjtést és a vas;i3Í. valamint a pécs- bányatelepi bányászokat, hogy a lemaradást sürgősen hozzák be. A hibák mellett elismeréssel 6zólt arról az épitőmunkáról, amit a me­gyében és Pécsett tapasztalt. Végű, hangoztatta, hogy a dolgozó nép főispánja kíván lenni. — Tudom, hogy egyes helyeken talán keményen mondottam el mon­danivalómat. Tettem ezt azért, mert nem szerelem a köntörfalazást, Csak a nyílt beszédet, és tettem azért, mert csak nyíltan, őszintén, becsületesen, a jó munká­ban összefogva tudjuk hazánkat, a Magyar Népköztársaságot a szocia­lizmushoz elvezetni — fejezte be be­szédét Bobánovits főispán. Szikra Sándor elvtárs: ti közsíjszoatásijan sem isiiét helyük a nép eíleaságsineii A törvényhatóság pártjai részére! először Szikra Sándor elvtárs üdvö­zölte az Új főispánt. — Engedjék meg, hogy szeretette, üdvözöljem a Manyii- Függetlenségi Népfront és a magyar nép vezető pártja, a Magyar Dolgozók Pártja nevében a közgyűlést és a főispán elvtársit — kezdte felszólalását. — Bemutatkozó beszédében o-yan irányelveket ismertetett előttünk Bobánovits elvtárs, amelyekkel mind a Magyar Függetlenségi Népfront, mind pedig a Magyar Dolgozók J’ártja «gyeiért, s ezelf megvalósításában támogatni fogja á főispán c,vtársat. valamint az egész közigazgatási, állami és gaz­dasági apparátust. Ezután arról beszélt Szikra elv- társ, hogy a felszabadulás után meg­tett útuak bizonysága szerint ná­lunk a szavak és a tettek egységét ke.l megteremtenünk. Ezen az úton nagy lépé-sel haladtunk előre. A Magyar Kommunista Párt, később a Magyar Dolgozók Pártja célkitűzé­seit dolgozó népünk lcpésrői-lépésre megvalósította. Nem egészen azonos a helyzet a közigazgatás terén. Ma még az önkormányzati területe­ken is találkozunk olyanokká/, akik ha nem is nyíltan, de tevékenysé­gükben nem a nép érdekeit, hanem a nép ellenségeinek a célkitűzéseit támogatják. Mindenek előtt azt vár­juk főispán Civtár6iól —• hangsú­lyozta —, hogy ebben a tekintetben :s változást hozzon létre munkatársai segítségével. Hűség és szeretet a Szovjetunió iránt, izzó gyűlölet a Ihíboríís uszíísfc alléi? — A másik, amit kívánunk tőle az, kövessen el mindent annak ér­dekében, hogy Baranya megyében a Szovjet­unió iránti hűségre, megbecsü­lésre és szereíefse nevelje a dol­gozó népet és a közigazgatás­ban dolgozókat — folytatta. — Ez a szellem elvóíaszt- bafat.an a népek szabadságára, füg­getlenségére törő külföldi tőkés ha­talmak iránti gyűlölettől, Izzó gyűlöletté kell velük szem­ben nevelni népünket, amely alkalmassá teszi arra, hogy megbecsülje szabadságát és függet­lenségét. Nem vagyunk magunkra hagyva, mert me-Lettünk áll a le­győzhetetlen Szovjetunió, mellettünk állanak a népi demokráciák, a sike­res küzdelmet vívó gyarmati népek és mellettünk állanak a nyugati or­szágok öntudatos dolgozói is. — Hogy ez az erő elég legyen békés építő munkánk megvédéséhez, hogy tovább tudjuk fejleszteni nem­zetgazdaságunkat, a Szovjetunió sze- rctetóre, népünk támogatására és izzó gyűlöletre van szükség a háborús nyitókkal, valamint azok megfizetett áruló ügynökei- vei szemben. Ez az izzó gyűlölet elválaszthatatlan az igazi hazafiságtóV, népünk őszinte szeretetétől. Elválaszthatatlan a jó munka, a népünk érdekében kiíe* tett tevékenység eredményeink és 'si­kereink k&ovácsolójáió!, a mi nagy Pártunktól és annak nagy vezérétől. Rákosi Mátyás­tól. Mekényes nagyközség oépi bizott­sága és DEFOSZ szervezete augusztus I3-án fiépgyGfést hívott összfr. Ezen a gyűlésen Mekényes község dolgozó parasztjai a köveikező határozató: hozíák: „Ml, tnekényesi dolgozó parasztok, átérezve azt a felelősséget, mellyel a Magyar Népköztársaságnak, a mun­kások és dolgozó parasztok adatnának tartozunk, augusztus 9-én, este 9 óráig 100 százalékban eleget tettünk begyűjtési kötelez?, Ősegünknek. — Ugyaneddig az idó'pontig begyűjtési kötelezeittségürak ’180 százalékát ad­tuk be C. vételi jegyre fúlteljesítés- k'ppcn. Tettjik ezt ezért, mert mindnyájan átérezzük azt, hogy gabonánkkal a dolgozók államának , hatalmát, és a Szovjetunió vezette hatalmas béketábor erejét! növeljük. Ebben a szellemben fokosuk tovább begyűj­tést versenyünket és a mai napig, mi­után A jegyre 300, B jegyre 195 má­zsa beadásával teljes kötelezettsé­günknek eleget tettünk, a túlteljesí­tést 192 százalékra emeltük. Ezek az eredmények nálunk sem maguktól születtek, mint ahogy sehol sem maguktól szüleinek az eredmé­nyek, Komoly, szfyós harcot folytat­tunk értük. Harcunkban főfegyverünk a népnevelők munkája voít. A Ma­gyar Dolgozók Pártjának népnévétől olt voltak minden gépnél, felvilágo­sították a dolgozó parasztokat, szer­vezték, irányították a begyűjtést, hogy minden csspeHeíő gazda kez- veMenüi a gép mellől szállítsa gabo­náját a szövetkezetbe. Felvilágosítot­tak minden gazdát, hogy a dolgozó parasztoknak érdeke elsősorban a be­gyűjtés sikere, mert ezzel a saját- magúk [állatnál) lerösílik, hogy ez an­nál több segítséget tud nekik nyúj­tani, a három- és ötéves tervben, men­nél inkább szilárdítják gazdasági ha­talmit. A cséplőgépeknél kisgyűlésekct tar­tottunk. fezeken 'szintén a begyűjtés jelentőségét magyaráztuk és közös ujsíágolvaísás alapján rámutattunk az Imperialisták támadó, háborús szán­dékaira és arra, hogy aki nem Igyek­szik begyűjtési kötelezettségének a legteljesebb mértékben eleget ftenni, az az imperialisták, a háborús gyúj­togatok, a fiaink élete ellen gyilkos terveket szövők malmára hajtja a vizet. A községházánál két. falitáblát rend­szeresítettünk melyeken egyrészt az egész község, másrészt pedig S DEFOSZ tagjainak eredményeit tün­tettük fel. Ezeken a táblákon az egész község lakossága 'állandóan olvashatta, hogy kik járnak élen a begyűjtésben de azt ts, hogy kik azok, akik rtéíti tekintik szívügyüknek a begyűjtést és nem akarják erejükhöz mérten tá­mogatni a dolgozók államát, vagy egy­szerűen hanyagságból nem teljesítik időben kötelezettségüket. A minden vasárnap délelőtt felolvasott, közérde­kű közleményekben minden alkalom­mal ismertettük a begyűjtés iátlását. és itt is névszoritil kiemeltük azo­kat, akik é!en járnak a begyűjtésben és a község teljes nyilvánossága előtt ugyancsak névszerlnt figyelmeztettük a késedelmeskedőkct. A Magyar Dolgozók Pártja, a Népi bizottság, a DEFOSZ és Az elöl­járóság vezetői állandóan ellenőrizték a begyiijlés menetén, és felvilágosí­tással, egyéni "meggyőzéssel hatottak oda, hogy minden gazda tehetségéhez mérten túl is teljesítse kötelezettsé­géi. Ennek a felvilágosító munkának eredménye lett az, hogy mindnyájan átéreztiik azt a köielesscget, mellyel a bennünket mindenben támogató mun­kásosztálynak és államnak tartozunk. Ezért adiuk be önként és lelkesedés­sel feleslegeinket túlteljesítésképpen. Meggyőződésünk az, a Jcgjobb mun­kál akkor végezzük, midőn felszólít­juk a megye többi összes községét, kövesse példánkat, hogy megyénk is felsorakozzon az elsői: közé. Felhívás­sal fordulunk tehát Baranya megye minden községének dolgozó parasztsá­gához, .községünkhöz hasonlóan szer­vezzék meg a begyűjtést, vállalják önként a dolgozók állama iránti for­ró szeretettől lelkesítve a begyűjtés túlteljesítését és határozzák el, hogy aki már elcsépelt: egy héten belül, aki pedig ezután csépel, az azonnal * gép mellől viszi gabonáját a szövet­kezeibe. Felhívjuk a- megye összes községiéinek népi bízoí'ságait, DEFOSZ szervezeteit és elöljáróságait, hogy községünkhöz hasonlóan támogassák községük pamszfságát a begyűjtés sikeréért vívott harcukban. Előre a begyűjtés sikeres túltelje­sítéséért. a dolgozók cleiszlnvon.j'á- r.ak emeléséért és a szocializmus dia­dalmas felépítéséért.“ Mekényes, 1919. évi augusztus 13, ZSIGA SÁNDOR MDP titkár, DÖMÖTÖR JÓZSEF a Népbizedtság elnöke, ID. SIMON JENŐ DEFOSZ litkíra, RÁCZ BELA vezető Jegyző. /Alkotmányunk szelleméin építsük a szocializmus! Hangoztatta a továbbiakban, hogy Pártunk nagy szerepe a2 eddigi si­kerekben és eredményéül!: kivitele- zé-ében nem tudatosodott még elég­gé a közigazgatási vonalon dolgo­zókban. Sok esetben általános a vo­nás, hogy a Kommunista Pártban uralkodó pártot látnak, mint ilyen­hez igazodnak, kiszolgálják, de nem meggyőződés, lelkesedés fűzi össze őket a munkásosztály vezető pártjával. Fé'. szívvel pedig nem lehet ered­ményes munkát végezni. Ezután arról beszélt, hogy különös jelentőséget tulajdonít a bemutatkozó beszéd azon részének, amelyben a termelés le­maradt ágazatait, n do'.gozó paraszt­ságot és az egyes helyeken éWay radt bányászokat a hiányosságok" kiküszöbölésére innen a magas tes­tület helyéről hívta fel. Végül az új magyar alkotmányról emlékezett meg és hangoztatta, hogy a főispánnak feladata többek között az is, hogy az új alkotmány az ország- gyűlés által való elfogadásáig, meg­szervezéséig kövessen el mindent az előfeltételek megteremtése és előkészí­tése érdekében és ezzel is segílse elő, hogy mielőbb sikerrel tudjuk megvaló­sítani városunkban és megyénkben is a szocializmus felépítését. Sc-k sikert kívánt munkájához Bobű- novics főispánnak. Baranya vármegye , közönsége és tisztviselői, valamint a Független Kis- gazdapárt nevében dr. Hídvégi Tivadar alispán, a Nemzeti Parasztpárt nevében pedig Győri Antal megyei titkár szöntörték Bobánovits Jenőt. kö­Ödvjl7lű távira! Rákosi elviársnak Cso’osz Jenő főjegyző ismertette a polgármester javaslatát és egyhangú határozattal, a kővetkező láviratot küld- ‘ék a főispán-beikiató közgyíí'ésről Rá­kosi Mátyás elvtársnak: Pécs város törvényhatósági bizottsá­ga a mai napon tartott rendes közgyű­léséről boldog '"'s büszke örömmel üd­vözli az új magyar alkotmányt, a nép alkotmányát. A magyar népköztársaság alkotmá­nyának létrejötte a munkásosztály, az egész dolgozó ncp diadala, szabadságá­nak őre és biztosítéka. Azért, hogy mindez megvalósulha­tott, a törvényhatósági bizottság hálás köszönetét fejezi ki a nagy Szovjet­uniónak, amely hősi harcaival és cso­dálatos győzelmével, Sztálin genera­lisszimusz bölcs vezetése alatt felsza­badította országunkat és ezzel biztosí­totta szabadságunkat. Köszönetét és hűséges ragaszkodását nyilvánítja ki Rákosi Mátyás, a magyar nép győzelmének szervezője iránt, aki­nek bölcs vezetésével és irányításával népünk most már valóban reátalált ar­ra az egyetlen helyes útra, amelyen biztosan haladhat a szocializmus felé. Éljen az MDP! Éljen Rákosi Mátyás! Elismerés a városvezetésnek Rövid szünet után a törvényható­ság letárgyalta a közgyűlés tárgy- sorozatát. A polgármester jelentésé­hez dr. Simor Pál szóit hozzá és nagy elismeréssé,1 szólt, az eredmé­nyes városvezetésről, amely gazda­sági. kultúrába, szociális, általában minden téren megnyilvánul. A köz­gyűlés hozzájárult az Ingatlankeze­lési. a, Diszkért és Temetkezési Köz­ségi Vállalat alapító leveleinek ki­hirdetéséhez, hozzájárult, hogy a Deák-utca folytatásában nyitandó ut­cában telket biztosítsanak a honvéd- kincstár részére. 90 lakásból álló több bérház építésére, ami 5,400.000 forintos építkezést jelent. Ugyancsak hozzájárult <1 lakásos MÁV bérház céljára 290.000, a város Jcőbánya- ri-utcában. négyszögölenként 20 fo­rintos egységáron. Az új piac Alsó­malom-utcai részén veudéglönyitár* céljára 200.000. a városi kőbánya- üzemének biztosítására 110.000, a tettyei Sportszálló ágynemű!«-szerzé­séhez pedig 12.000 forint póthitclt szavazott meg a közgyűlés. A közgyűlés a főispán zárószavai­val ért, véget. JEGYGYŰRŰK Krinsher és Sántít cicj* és ékszerészeknél, Jtíkai-láf ?. szóm '20il Javítási »állatunk. fi rnczft ma? fa Mifdi ÄPÖLIrO 14-éig Lotrís 9‘evenson világhírű regénye után AZ APOLLO HÉTFŐI MŰSORA izgalmasan lebilincselő filmalkofás 6z á'et nevében Előadások vasárnap é>$ hétfőn 3—5—7—9 órakor 14-éig A hit, remény és szeretet csodálatos filmje Eg? életen át URÁNIA HÉTFŐI MŰSORA: Mulatságos jelenetek soreznta * Ketléives társbérlel Előadások vasárnap hétfőn 4— 6—8 órakor P & B ~K t?-éig Egy talpraesett kisliú kedves : őrí éne te ¥i®$5s«stérés Előadások vasárnap és hétfőn 5— 7—9 órakor MOZIBÉRI,ET minden moziban bármely filmhez, minden meg­kötöttség nélkül érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom