Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-12 / 186. szám

2 NAPLÓ 1*4® AUCtJßZTUS 17 bal a txrrwit érkezése előtt zsúfolásig megtelt a pályaudvar környéke. A küldöttség fogadására a pálya­udvaron megjelentek Gero Ernő, Farkas Mihály, Marosán György, Vas Zoltán miniszterek. Kovács István, az MDP nagybudapesti szer­vezetének titkára és a közélet sok vezető egyénisége. Az egész szovíet ifiúság torró, harcos üdvözletét küldi a magyar Hiúságnak A különvonat 19 óra 43 perckor méltóságteljesen gördült be a Keleti- pályaudvarra. Elsőnek a Sztálin- autógyár kórusa száll le a vonatról. Alig, hogy a perronra lépnek, tisz­tán felcsendül az ajkukon a magyar Himnusz, magyarul éneklik. A meg­lepetés, a csodálat, a szeretet és a meghatóöottság könnyei szöknek a szemekbe. Egetverő éljenzés és tapsvihar rázza meg utána a pálya­udvar csarnokát. Az éljenzés hul­lámszerűen terjed át a tömegen és kinn a téren, már orkánná válik. Százezer ajak kiáltja: Éljen a Kom- ssomol. Iparrá! A küldöttség tagjai egymásután szállnak le a vonatról és kivonulnak az érkezési csarnok előtti térre. A szovjet és magyar Himnusz hangjai csendülnek fel. a szovjet kórus tagjai együtt éneklik magya­rul himnuszunkat az ünneplő tö­meggel. Josef Grohman, a Nemzetközi Di­ákszövetség elnöke, a VIT állandó előkészítő bizottságának tagja üd­vözli a szovjet vendégeket a világ demokratikus ifjúsága nevében, majd Kovács István, gz MDP nagybuda- pcst.i pártbizottsága nevében üdvözli a Komszcmoi kiküldötteket. — Nagy őröm és megtiszteltetés számunkra — mondotta —. hogy fő­városunkban üdvözölhetjük a hős szovjet ifjúság, a lenini Komszomol leeiohb képviselőit. Üdvözöljük Önökön keresztül felszabadítónkat, az egész szovjet népet és a világ dolgozóinak nagv vezérét, Sztálin elvtársat. Győződjenek meg arról, hogy a magvar munkásosztály a ma­gyar dolgozó nép vezető pártjának, a Magyar Dolgozók Pártjának és vezérének, Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványának: Rákosi Má­tyásnak irányítása alatt élni tudott a szabadsággal. Azután Köböl József alpolgármes­ter a főváros nevében, majd Non György a MTNSZ elnöke a dolgozó és tannló magyar ifjúság nevében köszönti a Szovjetunió hős ifjúsága küldötteit. Azután Nikolaj Alesandrovios Mi­hailov, a Komszomol főtitkára emel­kedik szólásra. — A Szovjefünló komszomo'TkiJ és i&tförüj m egész szovjet ifjúság forró üdvözletüket küldik a nagy­szerű és lelkes maggot ifjúságnak és sok szerencsét kívánnak, építő, al- kotó mimikájához. A szovjet ifjúság küldöttsége az egész szovjet nép sze­retetni hozta magával ide, Kossuth és Petőfi hazájába. Hisszük, hogy ittlé­tünk szolgálni fogja a magyar—szov­jet barátság nagy közös ügyét. — A Világifjúsági Találkozó nagy­szerű seregszemléje lesz az. egész vi- ir*ff HprrtnVmtíki!s ifmsáffiáuaík. és az imperialisták elleni harc további meg­erősítését jelenti. A szovjet ifjúság kül (löttsége nevében köszönöm n szívé­lyes baráti fogadtatást. Éljen a de­mokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség. Éljen a szovjet és magyar ifjúság széttéphetet- lcn szoros barátsága, éljen Rákosi Má­tyás, éljen Sztálin! A nagyszerű fogadtatás bebizonyí­totta: Magyarország népe tudja kinek köszönheti szabadságát és négy párt­jának, a Magyar Dolgozók Pártjának és bölcs vezetőjének, Rákosi Mátyás­nak irányításával szilárdan és követ­kezetesen halad azon a nyílegyenes úton, amelyen a nagy Szovjotúnió ve­zetésével a világ haladó erői menetel­nek az egész emlxiriség szebb és bol­dogabb iövöie felé. Megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet a pécsi VIT-küidöiíek Az ifjúság’ indulójának hangjai futottak végig Pécs utcáin csütörtö­kön este. Piros-fchór-zöld zászlós serege a fiataloknak. Azok, akik szombaton este elindulnak a VIT-re, felkeresték a Magyar Dolgozók Párt­jának megyei és városi bizottságát, hogy elmondják: milyen hálás az if­júság a Párt segítségéért, irányit.! sáért. Hatalmas táblákon: Megvéd- jük a békét! Éljen a VIT! Példa- kápünk a lenini Komszomol! Ra­gyognak sugároznak a piros betűk, akárcsak a fiatalok, akiknek zengő énekére megállt az utca és ánjulva. ölömmel figyelte lelkes vonulásu­kat, A Megyei Bizottságon Beái: Livin elvtársnő fogadta a fiatalok küldött­ségét. — Köszönetét mondunk a Párt­nak, mely számunkra lehetővé tette, hogy résztvegyünk a VIT-en. ígér jük, hogy méltók leszünk & Párt bi­zalmára ós ígérjük, hogy a békéért vívott harc egyik legújabb állomá­sánál, a VIT-en megmutatjuk: a fiatalság munkával, de ha kell fegy­verrel is a békéért harcol — mon­dotta Béres Lajos elvtárs, a MTNSZ nevében. Egymásután köszöntötték a Pártot a Diákszövetség, Hamerli SZÍT, MEFESZ ós az úttörők kül­döttei. Deák elvtársnő válaszában felhív1.a figyelmét az ifjúságnak arra, hogy a VIT ismét új jelentős állomása a bé­kéért vívott harcnak. — Ti ott a VIT-en találkoztok a hős Komszomol ífjakkal, tanuljatok tőlük, hogy példájuk nyomán a mi ifjúságunk is erős, képzett segédcsapata legyen a Pártnak a szocializmusért vívott har­cában. Kint az erkély alatt a fiatalok szűn­ni nem akarva éltették a Pártot, Rá­kosi elvtársat, Sztálin tívtársat és a Komszomolt. A városi bizottság nevében Felczán Andor elvtárs beszélt a fiatalokhoz. Szavait sokszor szakítja félbe az ifjú­ság lelkes hangja, ahogy éltetik a VIT-et, Pártunkat, s nagy barátunkat, a Szovjetuniót. — Mi büszkék vagyunk erre az ifjú­ságra, mely a VIT-re való készülődés­sel, munkájával és lelkesedésével meg- mutatta, hogy méltó arra, hogy a Párt első segédcsapata legyen. S ezen az úton kell továbbhaladniok a magyar fiataloknak. Példa a lenini Komszomol, irányítótok, segítőtök a Párt! — mon­dotta Felczán elvtárs. Az ifjúság azután a temetőibe vo­nult, ahol az orosz hősi emlékművet koszorúztiák meg. A hatalmas piros szekfű-koszorú szalagján arany belük: A hős Komiszom o! is! áík emflékére. — Példaképünk ők — mondoíla Dió- fási Sándor MJNSZ városi titkár — és bebizonyítjuk, hegyi nem vagyurlk és nem leszünk érdemtelenek arra az áldozatra* amit 51c hazájukért és a vi­lág összes népeinek szabadságéért hoztak! Ezután egymálsulán hcTyealék el vi­rágaikat » szervezetek, majd az orosz Himnusz hangjai utáim visszatért a városba a fiatalok lelkes serege. Nepál* sálé a® ékszer vessetek Nyngalriirópa né párul 6 kormányai előszeretettel hiiuitkoznok arra, hogy „munkáspártiak." Angliától I’ randa or­szágig a tőke kiszolgálói, az imperia­lista uszítók képviselői „munkáspárt­ról“ és „szakszervezetről“ fecsegnek. Nemrég a jobboldali szakszervezetek kongresszust tartottak Genfben, ahol bebizonyosodott, hogy ezek az úgy­nevezett szakszcrirezcti képviselők már régen elszakadtak a tömegektől s csupán egy szűk osztályárutó klikknek tekinthe­tők. Jellemző a jobboldali szakszetvczeli mozgalomra, hogy az értekezleten a KoumintangKína képviselői is részt- vettek. Csang-Kei-Sek J9V8 tavaszán foltozta össze ezt a szervezetet, de ma már Kínában semmi befolyásuk nincs a tömegekre. Képviselve volt a kon­ferencián két indiai szakszervezet is. Az egyik ilyen ál-szakszcrvczetet Patel nagytőkés belügyminiszter alapította, míg a másik, amelyet a szocialista párt hozott létre, olyan nagy gép­szerűségnek“ örvend, hogy összesen 5—G000 tagot számlát. A két szervezet képviselői egyébként a genfi konfe­rencián még egymás ellen is áská- ‘ tódtak. Itésztvett az értekezleten Ar­gentina szakszervezete, amely Perron elnök személyes felügyelete alatt áll, valamint a japán szervezet, amelynek vczelőjéről az értekezleten kiderült, hogy a háború alatt a japán megszál­ló csapatok sajtószolgálatának főnökt volt. A genfi értekezleten maguk « jobboldali szakszervezeti vezetők rán­tották le mozgalmukról a leplet és be­bizonyították, hogy szervezetűk nem más, mint a töke házőrző kutyáiból, sztrájktörőkből, a munkásosztály el­lenségeiből álló gyüleoész népség. USA-kémek Ausztriában Ausztria amerikai zónájában egy** jobban kiterjesztik a megszállók * „sptclí"-rendszeirt. Állandó megfigye­lés alatt tartják Salzburg és Felső- Ausztria osztrák lakosságát, elbeszél­getnek velük a legkülönbözőbb alkal­makkor, utazás vagy vásárlás közben és hangulat]derítéseket adnak le az amerikai megszállóknak, vagy az un" nak szolgálatában álló salzburgi csendőrségnek. Ennek a tevékeny­ségnek célja, hogy kifürkésszék, kik azok az emberek, akik szimpatizálnak a Szovjetüulóva! és ekük világosan látják, hogy a szovjet zónában ma­gasabb az életszínvonal és máskép? él a nép. Tekintve» hogy az amerikai zónában az ott nyüzsgő fosztogató é* bizonytalanságot okozó fasiszta ka­landorok, háborús bűnösök és egyéb kétess elesnek nagy ellenszenvet vál­tanak ki a lakosság körében, egy** nagyobb azoknak az osztrákoknak * száma, akik jogos haraggal gondol­nak ez amerikaiakra és szimpátiává! a Szovjetúniór«, S gazd’Síi és műszaki akadémia kiz'ssiija az ötéves terv szakeabersziséglelét Az országgyűlés csütörtöki ülése Az országgyűlés csütörtöki {Lésén Hazai Jenő előadó ismertette a gazdasági és műszaki akadémia léte­sítéséről szóló törvényjavaslatot. Hangsúlyozta, bogy az ötéves gaz­dasági terv eredményes megvalósí­tásának előmozdítása érdekében a felsőfokú gazdasági és műszaki szak­képzés fokozására van szükség, sür­gősen gondoskodni kell megfelelő számú, az egyes szakmákban teljes jártassággal biró és a vezelőszerep ellátására fs ki­válóit szakemberképzésről. Ezen a téren is magunkévá kell fennünk a Szovjetunió és Sztálin ta nílásait, amely arra hívja fel figyel­műnket, hogy Oiyan vezetőembe­rekre, mérnökökre és technikusokra van szükségünk, akik meg fudják éríeni országunk munkásosztályának politikáját és készek azt lelkiismeretesen meg­valósítani. Kérte a javaslat elfogadá­sát A javas.afhoz elsőnek Nycmccz Lajos szólt hozzá. Hangoztaíti, hogy az új vezetőkkel nem akarjuk ki~zo- rítani a régi és kiképzett szakembe­reket, annál kevésbbé, mert kor­mányzatunknak éppen elég gondol okoz az ötéves (érv­hez szükséges műszaki és egyéb szakember biztosítása. R e ö k Iván hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat megvalósítása jelké­pezi a szoc:a.ista termelésnek a len­dületét és iramát, a közösségért ér­zett felelősséget. Ezután O r t u t r y Gyula 'kultusz- miniszter szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az akadémiára a dolgozó nép leg­jobb líaií küldje el, hogy a kereskedelmi, a pénzügyigaz- gatá-i, a bank és hiíe'élcíben is biztosítsa a vezeíószerepct. Aá ore-zággyűlés a törvényjavas­latot általánosságban és részleteiben is elfogadta, A Ház legközelebbi ülését pénteken délelőtt 10 órakor tartja, napirendjén az egyes bizott­ságok előadóinak jelentése szerepel. Fémeken ölési íerl az országgyűlés Politikai Bi oíísága Az országgyűlés Politikai Bizott­sága pénteken délelőtt ülés! fari. Az ülés befejezése után nyomban a po­litikai, valamint alkotmányjogi és közjogi bizottság tart együttes illési. Az együfteis bizottság megkezdi a Magyar Népköztársaság alkotmánya ról és a Magyar Népköztársaság alkotmányának hatálybalépésével kapcsolatos egyes átmeneti rendel- kezesekről szóló törvényjavaslatok tárgyalását. Magyarország ói angliai követe, dr. Bolgár Elek megérkezett Londonűs Dr. Bolgár Elek, az új londoni ma­gyar köve: megérkezett Londonba. A VEítária pályaudvaron a londoni ma­gyar kövérség, továbbá a magyar ke­reskedelmi küldöttség és a szociális szolgál®! tagjai, valamint az angol kül­ügyi liivaf.a.1 képviseletében az angol külügyminisztérium bejyef.es protókol- fönöke üdvözölte. Pénzügyi gazdasági eskü elült áSi II vsí atb Eriin Luise Schröder asszony, Nyugat- berlin helyettes polgármestere az an­gol—amerikai megszállók kiszolgálója,, szerdán kénytelein volt bejelenteni Howie y tábornoknak, a város amerikai katonai parancsnokának, hogy Nyugat berlin pénzügyi csőd előtt ál! és ; munikanéiiküüség möndiirikább .riő. Még a Reuter jelentés szerint is Nyugat- berlinben a munkané'küiiek száma meghaladja a kétszázezret. 9 Szüvjetüis [páni és Mezőgazdasága iiüsijesítl a !M siáai ötéves terve! Moszkvai jelentés szerint Userenk, a Szovjet Tájékoztató Iroda hír* magyarázója „Megjegyzések a Szovjetunió gazdasági életérőt” című cikké­ben a háború utáni ötéves terv teljesítésévé! foglalkozik. MetráilaoíUa, hoff? a Szovjetunió legkülönbözőbb köztársaságaiból és körzeteiből augusztus első felében beérkezett Jelentések arról számolnak be, hogy nagyon sok üzem mán az I95Q. évi előirányzatot teljesíti. A Szovjetunió nyersolajtcrmelése a* 1943. cv második negyedében 12 százalékkal múlja felül az előző évi máso­dik negyed termelését. A széntermelésben magas termelékenységű új bánya­gépekkel szerelték fel a Don-mcdence bányáit A legnagyobb mértékben al­kalmazzák a szénkomb-.jnokat, amelyek betetőzik a széntermelés gépesfté* sét. Egyes tárnákban már teljesen ki küszöbölték a kézi erővel végzett mun­kát a fejtésnél és lapátolásnál. Nem marad el a nyersolaj és szénipar mö­gött a fözegiíitermeiő ipar sem. Tervet dolgoztak H a tőzegkitermelés villa­mosítására k. A monarcho-fasiszták amerikai repülőkkel együtt harcolnak a görög nép ellen Van Fleet amerikai tábornok beje­lentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok újabb 49 katonai repülőgé­pet szállított a monarcho-fasiszta kormánynak. Közismert tény az is, hogy amerikai pilóták vezetik a sza­badságharcosok ellen bevetett gépe­ket. A görög monarcho-fasiszta kor­mány irtóhadjáratba kezdett Kepha- lonia-sziget 50.000 lakosa ellen, amiatt, hogy a béko ős szabadító' szerető lakossíig ellenszegül a m°' nareho-fasiszták garázdálkodásának. A sziget egész lakosságát elhurcol­ták és egy elhagyott helyen inter­nálták. A sziget katonai parancs­noksága kijelentette, hogy el ya® szánva az, egész lakosság kipusztítá­sára, ha nem sikerül rövidesen k®*" rekeríteni a szigeten működő PaT‘ . tizánokat Kovács íshria elvtár? ísnerietis sí új aiketraáfiii a csepeli dsiaazók slät! A csepeli gyárak és Csepel város MDP szervezeteinek összevont párt­napján Kovács István elvtárs, a nagy­budapesti pártbizottság titkára számolt be az új alkotmányról. — Az alkotmány létrejöltc erőnknek a jele,.— mondotta — annak a jele, hogy népi demokratikus rendszerünk ézitárd, erős rendszer és feltartóztathatatlanul halad a szocializmus felé. — A ml pártunk — mondotta — Rákosi Mátyátvezetése alatt a fel­szabadulás óta céltudatosan vitte győzelemre népünk, munkásosztá­lyunk ügyét és a sok kis részeredménybő' megvaló­sult az a hatalmas átalakulás, amely ehetővé tette az új alkotmány tör­vénybeiktatását. A hallgatóság percekig tartó éljen­zése mellett mondotta el azután, hogy Rákosi Mátyás hozta létre az új alkot­mányt, ő dolgozta ki az alkotmány főbb szempontjait és az ő kezdeménye­zésére és irányítása alatt dolgozta ki a Párt az alkotmányt. Kovács István ezután rész'etesen is- rneriette az alkotmány főbb pontjait, kiemelve az egyes cikkelyek jelentősé­gét a dolgozó magyar nép szempont­jából. Kovács István leírhatatlan lelkese­déssel fogadott beszámolója után a WM do'gozói egyhangúlag határozatot fogadtak el, melyben lelkesedéssel üdvüzlik az új alkot­mánytervezetet, amely a magyar dolgozó nép, a mun­kásosztály és a do'gozó parasztság szocialista jellegű alkotmánya. csak így mond Franciaország külön­böző vidékein a száraz­ság óriási károkat okoz az állatállományban és a terményben. Egyes megyékben két frankért árulnak egy Liter vizet. *3 Danison Koszton, a nagy bolgár biológus Szófiában meghalt. x Az albán hadügymi­nisztérium közleményt adott ki, amelyben be­jelenti, hogy augusztus 6—7-én, 8—9-én a gö­rög monarchófasiszták folytatták aljas támadá­saiba; és provokációi­kat Albánia ellen. * Az Országos Tervhiva­tal jutalomban részesíti a budapesti Őszi Vásár k áliilói közül azokat, akik a kiállítás során munkával, ötletekkel, lek »rációkkal mulatják be, mii jelent Magyar- ország számára a há­roméves terv megvalósí­tása. * A szovjet filmgyártó delegáció augusztus hó 10-én este közös megbe­szélésre ült össze a magyarokkal, s ezzel a Világi fjúsági Találkozó­ró! készülő színes szov­jet-magyar film munká­latai megkezdődlek. •k A MAVAG-ban je­lenleg 84 munkamód­szeré‘vevő van. A Hcí- lierr-gyárhan, ahonnan a _ mozgalom kiindult, minden héten 10 újabb tanuló-tanító pár csat­lakozik a munkamód­szer átadáei mozgalom­hoz. * A Szovjetunió Legfel, só 'lan ácsa elnökségé­nek elnöke Svcrnik, fo­gadta Terfie Sumiot, Ethiopia rendkívüli kö­veiéi és meghatalmazott niirrszterít nk> átnyúj­totta megbízólevelét. 'Az 1049~-50.es ta:\­évben megnyitó veszpre‘ mi vegyipari műegUe' lemnek az első évbih1 száztíz hallgatója lesz. * A napokban a Mu*r kva-környéki Gór*?1' Leninszkoje «úrink0*' hezban nagy sikerre kipróbálták az első v‘j' lamos-kombájnt, amott'' lyel 250 hektárt leb®* learatni. * Lengyelország idei S® hena termése jelentőse meghaladta a múlté''1 és így nz idei gazd'1? termésből megmarad feleslegekből kivitelre »* jut. * Szerdán este nu’ój'j, kéziek Budapestre o e iskolai Világbajnok* gon résztvevő csehS2‘ vők sportolók. Júniusban több 2000 újítást adtak b° nehézipari dolgozók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom