Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-12 / 186. szám
1949 AUGUSZTUS « Na PL o s IMESZHART bányászainak a bároiéves terv veiére he hell hozni lemaradásukat h féléves mérleg szerint Mecsekszabolcson folyik a legtervszerűbb termelés. Vasas és Pécsbányatelep teljesítménye ingadozik Szintén hóna,polcon kérészül élüzemjel- vényt .nyertek, majd hónapokon keresztül lemaradlak, aztán váratlanul újból az élre törlek és megnyerték a ván- dorzásffllói. Ez azt bizonyítja, hogy Vasason a legtervszcrüíJencbb a vezetés, amelyen feltétlenül változtatni kell! Azt is el kell ismerni, hogy itt vannak a legnagyobb termesze tadta nehézségek. A pala- és haműs,zúzalék szempontjából a középen állanak. Javi'ani még ebben az irányban is lehet, sőt kell. A munkafegyelem terén itt sok a tennivaló. N°gyor elszaporodnak a notórius műszakmulasztók. Fizetés után sokszor tucatjával Mányoznak az emberek, főleg azok, akiknek földjük van és azt mííveíiik. Ez azt j lenti, hogy az üzemvezetőség és a csapatokhoz beosztott politika: felelősök netn állanak feladatuk magaslatán. * Nagyobb súlyt kellene fektetni a dolgozók politikai nevelésére. Komoly hiba a MESZHART-nál az is, hogy az újítási szervek bürokratikusán dolgoznak. Például júniusban Bányaiparunk a Tervhivatal je- ^ntésa szerint 1949. első felében W2.6 százalékra teljesítette az elő- irányzatot. Ha azonban körülnézünk 8 saját portánkon, a pécsi MESZHART-nál, sajnos azt látjuk, hogy a dolgozók az előirányzatot csak "P-2 százalékig teljesítették. Nézzük meg kerületenként az eredmény alakulását. Kétségtelenül 8 legjobb és legegyenletesebb eredményt. a mecsekszabolcsiak 100.1 százalékkal érték el. Nem ugrottak ® egyik hónapban sem, viszont majdnem mindig elérték az előirányzott mennyiséget. Termelés szempontjából a legrosszabb és a legjobb hónap között is alig mutatkozik lényeges különbség. Hr azt bizonyítja, hogy Mecsek- szabolcson tervszerű munka folyik az üzemvezetőség részéről. Gondosan vigyáznak arra, hogy az előkészítő munka rendes ütemben ha- wdjon és ha egy fejtés kimerül, rögtön megindulhat a termelés az uí fejtésben. Hiba Mecsekszabol- cson az, hogy még mindig náluk a legmagas:abb a pala- és a hamu- százalék. Ha ezen a téren jobb eredményt érnek el, akkor a kerüli vándorzászló náluk marad. Me- esekszabolcson a munkafegyelem J^rén is jelentős a javulás, ami azt bizonyítja, hogy a csapatokhoz beosztott politikai felelősök jó munkát végeztek. Pécsbányatelepről közel sem Mondhatunk ennyi jót. Az elmúlt ^vben még as élen jártak, sorozatosan nyerték ei az élüzem kitüntetést. Mindent beleadtak a fűtésbe is, de ugyanakkor az előkészítő munkáknál nenj érvényesítek az előrelátó tervszerűsítést. pedig súlyos hiba. volt, aminek bőst jelentkezik az eredménye, mikor nem tudják elérni az elő- Janyz.atot. Pedig tervszerű munká- könnyűszerrel állandóan megnyerhetnék a kerületi vándorzász- ot> mert náluk a természeti adott- “gok a pala és a hamu szempontjából solckal jobbak, mint a másik .Őrületeknél. A végeredmény kiértékelésénél pedig a pala- és a bfbuszázalék döntően befolyásolja Lí eredményt. A munkafegyelemte- -n Péosbányatelepen is némi ja- látható. k legnapszótfilkusaM) eredményt a Vasasiak mutatják. A féléves dőitámy- 04.2 száziaíéki.g teljesítették. — A mozik mai műsora 14-éig Rpollo I-ótfe Stevenson világhírű regénye után Halázok kincse Előadások* 5, 7, 0 érakor. Urania. A hit, remény és szeretet csodálatos filmje Esv élőién át ^őadások kezdete: 6 és 8 órakor ® A R ~K 17-éig %7 talpra esett kisfiú kedves története Visszatérés Előadások 7 és 9 órakor MOZIBÉRLET minden moziban ártueiy filmhez, minden meg- IBfcj^^j^teég^nélkfil érvényes. Népgyűtés lesz vasárnap Komlón ^v*sárnap délelőtt 10 órakor Mckls ^ zsef elvtárs, a yasas szakszervezet **kára, és Hr. Posta László ál- Kar nép gyűlés kérőiében ismer- ^ 0 népköztársaság a’l/otmiányát a iP- gőzök előtt. A nagygyűlés tpe^ ^a*ahnas érdeklődés; nyilvánul egyetlen javaslatról sem tesznek jelentést, holott tudomásunk van róla, hogy a MESZHART-nál is szép számban vannak újítások. Hiba az is, hogy a tapasztalatcsere jelentőségét nem veszik komolyan, mert még mindig stem indul; meg ez a nagyjelentőségű mozgalom. Pedig más üzemekben lényeges eredményeket értek el a tapasztal a lesere alkalmazásával. Összesítve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy még igen sok (ennivaló van a MESZHART-nál, ha az c.ö- irányzalot el akarjuk érni, sőt túl is szárnyalni. A feladaiok nem lehetetlenek és nem elérhetetlenek. Csak tervszerűbb munka, nagyobb felelősség és áldozatvállalás kell és az eredmény nem marad el. Rá kell térniök a szovjet bányászok módszereinek elsajátítására, a szovjet sztahanovista bánjászok nyomdokain kel! haladniok, tú1- szárnyalják az előirányzatot és győze- mesen fejezzék be a hároméves tervet, amelynek 2 év és öthónap alatti beV jezésére éppen a pécsvidéki bányászok indították el az országos mozgalmat. bírált fOgsöeggeneSt és csak a tíOTánvgfgk varok átvetve“ A bíró és ux ugyésx ux alkotmányról Alkotaiényűnk két fejezetet szentel a bírói és ügyészi szervezeteknek. A szodaliista erkölcsi felfogás szellemében, az ág’aizs.ágszoligáiltaiás is gyö«e- resen átalakult és erről] szóíal-tafuk meg a legide'éikesebbe.keti, az ítélőtábla és az államügyészség eänökeit. A válaszok így hangzanak: »r. K«csis mmíhT Ítélőtábla! elntíK. — Bennünket jogászokat az általános érdeklődésen felül az alkotmány egésze érdekelt, mint jogászi alkotás, közjogi Kény. Várakozásunkat mind politikai, mind gazdasági és társadalmi vonalon, mind jogászi vonalon a legteljesebb mértékben nemcsak kielégítette az alkotmány, hanem azt felül is múlta. — ■ Az alkotmány két egész fejezetet, összesen 9 §-t szentel a bírói és ügyészi szervezeteknek. Ez egymagában mutatja, hogy népi köztársaságunk mily fontosságot tulajdonít az igazságszolgáltatásnak. — A bírót szervezetre vonatkozó rész is összefoglalja az e bérem eddig elért eredményeket és kitűnően mutatja a további fejlődés útját a bírói választás új intézményének alkotmányi kimondáslávat. Ezentúl a socakbírákal is választani fogják. Ez fokozottabban biztosítja azt, hogy a szakbíró is benne éljen, belenevelődjék az egész dolgozó nép társadalmába és egyben szüntelen figyelmeztető lesz arra, hogy a bírói ítélkezés eredeti rendeltetése az, hogy szervesen szolgálja a nép érdekeit. — Külön is rlá keli mutatnom a 41. §-ra, mely példaadó tömörséggel foglalja egybe a bírói munka célját: a dolgozó nép érdekeinek mikénti védelmei és egyben élesen kiemeli e célok között az eddig nem eléggé tudatosult azt a célt, hogy a bíróságok „nevelik a dolgozókat a szocialista társadalmi együStélés szabályainak betartására.'* Az alkotmány a bírói függetlenség elve alapján ál!, a bírák csak a törvénynek vannak alávetve. — Roméljük, hogy egész dolgozó népünk és a szakbírók odaadásával valóra válnak alkotmányunknak az igazságszolgáltatáshoz fűzött várakozásai és a szocialista fejlődés az igazságügyi vonalon is szoros lépést tart a fejlődés egyéb irányú területeivel. nr. húsz ín ssTviiv iíllamisffyúsaiségl elnök Az országgyűlés elé került alkotmány javaslat minden rendelkezését a közérdeknek és az egyéni érdeknek összhanqbahozalalát. követelő szocialista erkölcsi felfogás hatja át. .1 szocialista erkölcsi felfogásnak az '•un zsdgsiolg ál tatásban való érrénup- sütését (K új alkotmány egyfelől azzal biztosítja, hogy a bírói, tisztségeket választás .útján töltik be, a megválasztott bírák visszahívhatók és működésükről választóik elölt beszámolni kötelesek, másfelől pedig azzal, hogy a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze yrködik a törvényesség betartása felett, s as ügyészek az államigazgatási és a helyi államhatalmi szervektől függetlenül járnak el. Ehhez képest az ügyészt eljárásában kizárólag a-törvényesség szempontja, irányítja, viszont a bírónak a nép érdekében hozott törvény alkalmazásában az eset összes körülményeitől függően, — a helyi viszonyok figyelembevétele. mellett, — kell a nép érdekét érvényre juttatnia, (Lenin: Válogatott művek 11. 969—1)73 _ old.) Az alkotmány javaslatot ezért minden bíró és ügyész örömmel üdvözli, aki esküjéhez híven a. népérdek szolgálatát tekinti hivatásának. Szombaton Iktatják be Bobánovits Jenő elvtársai . főispán! il&zfségébe Pécs város .törvényhatósága szombaton délelőtt tartja rendes közgyűlését, amelyen ünnepélyesen beiktatják Bobánovits Jenő elvtársat fö- ispáni tisztségébe. A beiktatás után az üdvözlések hangzanak el, majd ismertetik a polgármester jelentését és kihirdetik a községi vállalatok alapító leveleit Tárgyalja a közgyűlés a honvédkincstár bérházépítkezéseire a telek- biztosítás ügyét és a MÁV építkezésével kapcsolatban ugyancsak terület átengedésének kérdését« Végül, foglalkozik a közgyűlés az új piactéren létesítendő vendéglő építési költségeire, a városi kőbánya üzemének biztosítására és a tettyei sportszátló belső berendezési munkálataira vonatkozó póthitel biztosításával. A délelőtt 10 órakor kezdődő közgyűlést 9 érakor kisgyűlés előzi meg. Valamennyi népi szerv felelős ® begyűjtés sikeréért Amint már beszámoltunk, a ter- ménybegyüjtés biztató ütemben folyik és a lculákok rémhírei, befolyása nem tudta megtörni a dolgozó parasztság lelkes versenyét, amellyel sikerre viszi a begyűjtést. Még csak két nap van hátra, amíg érvényben van az 5 forintos prémium és akik eddig elspékulál- ták az időt és otthon tartogatták a gabonát, azok most már haladéktalanul adják be gabonájukat. A jegyzők készítsenek kimutatást a gazdák beadási kötelezettségéről, hogy állandóan, tájékozva legyen a falu is és a felsőbb szervek a begyűjtés napi állásáról és így rugalmasan lehessen a begyűjtés ütemét fokozni. A beadásnál nagyobb gonddal keli vigyázni arra, hogy a gazdák a terméshez viszonyítva arányosan, mégpedig elsősorban búzával teljesítsék beadási kötelezettségüket. A begyűjtés felelőse valamennyi népi szerv és ezért a népi szervek, a község gazdájával, a pártszervezettel együtt világosítsák fel a dolgozó parasztságot, hogy elsősorban az „A"- és „B”-jegyre kell a beadást teljesíteni. Állítsanak fel a falu közepén egy eredmény-táblát, ahová felírják a község legjobban teljesítő gazdáinak a nevét. Az. egyéni versenykihívások eredményeként nap-nap után a legpél- dásabb túlteljesítésekről számolhatunk be. így Nagy Dezső meké- nyesi újgazda 560 kiló helyett 2246 kiló gabonát adott le. Csermák István Nagyharsányban 162 kiló helyett 712 kilgramot vitt a termény- gyűjtő magtárba. 158 mázsa gabonát csépeltek feketén Püspökbogádoh Felháborító és egyben nagyobbsaabá- sú foketececp’ést leplezett le Püspök- bogádon a közellátási hatóság. Bódis János géptúlwjdonos kutak cséplőgépének keresetét a szövetkezetnél fáról tálk.' Az egyék etető Pécsi Béla keresete: éppen akkor mérték ki, amikor a közellátási tisztviselők odaérkeztek. Kérdésükre Pécsi Béla etelő nem tudta megunondaiíM mennyi a része, helyesebben nett! akar:a megmondani. A kimért etető részéből megállapították, hogy az több volt, mim amennyi a könyvbe (vezetett cséplőgép-kereset ufón járt volna az etetőnek. A kőzelíálás emberei rövid idő alatt kiderítették, hogy Püspökbogádon a Bódis-féle gépnél felháborító fekete. cséplés törtem!. A gép eltenörc Bágyi Imre és a felelős vezetője Bódis Béla, a gépíu'ajdonos fia volt. Amíg a könyvekben 446.32 mázsa' volt bejegyezve, a kimért ete’.örész alapján 692.5 mázsának kellett volna lenni a cséplési naplóban. A könyvek és a bűnös cséplési ellenőr és. felelős vezető, valamint a fe. ketecsép’.ésbem résztvevő gazdák már az ügyészségen vámnak, kihaliga’ásuk folyik. A vizsgálat eddigi eredménye alapján 156 mázsa búzát vontak cl a dolgozó néptől. „Tudjuk, hogy a kitüntetés mire kötelez66 Leik es jutalmazási ünnepségek a Bőrgyárban és a Dohánygyárban A Bőrgyár gyönyörűen feldíszített kultúrtermében gyűltek össze a gyár munkásai, hogy megünnepeljék azokat, akik a termelésben a lendítőkerék szeretőét viszik, az üzem legjobbjait, akiket a Szakszervezeti Tanács jó munkájukért jutalmazásra talált érdemesnek. Bevezetőképpen a gyár műkedvelői Petőfi Sándornak, a szabadság lánglelkü költőjének emlékére rövid műsort rendeztek. A termet zsúfolásig megtöltő - munkások nagy lelkesedéssel ünnepelték Petőfit és meleg tapssal jutalmazták a kitűnő munkás-műkedvelőket. Szenígyörgyvári János elvtárs ezután rövid beszédben mutatott rá arra, hogy a nép állama a becsületes és odaadó munkáért nemcsak erkölcsi, hanem, anyagi elismerését, is biztosítja. fl Szev;eí!iniá M kövsiéssve! Bakonyi elvtárs, a Bőripari Munkások Szakszervezetének. kiküldötte arra mutatott, rá, hogy egyedül a Szovjetunió segítségével és támogatásával, egyedül a Szovjetunió példájának hű követésével juthattunk idáig Pártunk és bölcs vezérünk, Rákosi Mátyás elvtárs vezetésével. Nagy lelkesedéssel, ütemes tapssal ünnepelték a munkások nagy és baráti szomszédunkat, a Szovjetuniót, éljenezték a Pártot és Rákosi Mátyás elvtársat. Ezután sorra léptek a meghatott és elfőyóJött iut.almazfottak az asztalhoz, Trogy átvegyék jó munkájuk Jutalmát. Elsőnek a boxosmühely női brigádjának nyújtotta át Bakonyi elvtárs a jutalmakat. Kajtor Lászlóné gyönyörű konyhabútort, Királyné és Szabóné női irhabundát, Kerpel Mátyásáé paplanokat, Vargáné takaréktűzhelyet, Kovács Lajosné női kerékpárt, Keresztes Mária edénykészletet és száz forintot, Hirth Györgyné evőeszközkészletet és háromszáz forintot kapott. A dolgozók nagy tapssal ünnepelték a brigádtagokat. Az egyéni jutalmazotlak közül Kiss József II ezer, Sáfrány György ezer, Hammer József ezer, Pelőcz György 800, Vadon János 800, ifj. Garzó György 500,. Békés Antal 500, Hófeckcr Ferenc kerékpárt, Hetesi György kerékpárt kapott jutalmul Valamennyi jutalmazottnál hatalmas tapssal fejezték ki a gyár dolgozói azt, hogy megérdemlik jutalmukat. Szentgyörgyt elvtárs arra kérte a jutalmazottakat és minden munkást, hogy ezután még jobb, szocialista szellemű munkát végezzenek. Majd Kajtorné, Hammer József és ifj. Garzó György mondtak köszönetét a jutalmazottak nevében. „KöKöniiik Rákosi e'vlársnaf Péterfia István elvtárs vállalatvezető arról beszélt, hogy a jutalmazás nem csak egyesek jrrtaima- zását jelenti, hanem azt. hogy ma már minden munkás részesedik a termelés eredményeiből. ban üdvözlik Rákosi Mátyás elvtársat és megköszönik azt a kemény munkát, amellyel a dolgozókat elvezette eddig, megköszönik, hogy a munkások közvetlenül részesednek a termelésből és hogy megalkotta a Népköztársaság alkotmányát. Fokozzuk a szocialista munkaszel iems A pécsi Dohánygyárban ugyancsak jutalmazási ünnepséget tartottak. A gyári kultúrteremben összegyűlt munkások előtt a Dohányjövedéki Alkalmazottak Szakszervezetének kiküldötte adta át a munkásoknak a jutalmakat miután beszédében rámutatott a szocialista munkaszeltem ápolásának jelentőségére és arra, hogy államunk a jutalmak kiosztásával is a szocializmus építésének ügyét kívánja előbb- ■ remozdítani, követve ezzel is a szocialista Szovjetunió példáját. Küld Györgynének konyhaberendezést, Schneider Lajosnénak ta- karéktűzhelyet, Lassányi Gézánénak 1000 .és Tamás Jenőnének 800 forintot nyújtott át. A jutalmazottak a Dohánygyár legjobb brigádjának, a csomagolóbrigádnak tagjai. Az egyéni jó munka díjazása során Ga- ramvári Gyula 1000 forintot és Mész Konrádné női irhabundát kapott. jutalmul. A jutalmazottak nevében Küld Györgyné, Schneider Lajosné és Gararnvári Gyula mondott köszönetét és. mindhárman ígéretet tettek arra, hogy munkájukat ezentúl még Végül a gyár dolgozói határoz«- i nagyobb lelkiismeretességgel es szótőt hoztak, amely szerint távirat- cialista öntudattal végzik el.