Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-14 / 161. szám

TP K IIP L 6 1349 JÚNIUS 14 a MY1KOLÁJ TYIHONOV PETŐFI SÁNDORRÓL Petőfi Sándor nevét fiatalkorom óta ismerem. A világtörténelem mindenkor érdekelt és ezért mohón faltam a XIX. századbeli európai írók minden elérhető könyvét. Éa ott, 1848 • forradalmi-némzeti harcának bősei közt bukkantam néhány, Petőfi Sándorra, á költőre és katonára, vo­natkozó adatra. Már akkor megraga­dott üstökösszerű élete és romantikus körillmónyű halála a csatamezön. De bármennyire is ezerettem volna, nem tii'Ifnm hozzájutni olyan könyvekhez, amelyekből közelebbről is megismer­kedhettem volna Petőfivel. ' Teltek múltak az évek. Mire 198!>- ben, Petőfi halálának 90. évforduló­jára egy', verseiből összeállított an­tológiát kezdtem fordítani, már jól ismertem ennek a jeles költőnek éle­tét és művészetét. Néhány versét és dalát magyarul olvastattam fel ma­gamnak és lenyűgözött gazdagskálájú hangja, forradalmi heve, a verseiben réjlp . igazság és ipélyértelműség, amely annyira sajátja Petőfi költe­ményeinek. Csodálattal láttam azt is, mily so­kat'alkotott aránylag rövid életében. Ebben a mi Lermoutovurikra emlé­keztek Petőfi és Lermontov verselési formában és a zsarnokság elleni harcra hívó verseik erőtoljeseégcben if rokonok. Magyar földön még nem jártam, Petőfi verseiből mégis ismerem. Is­merem a puszta mélabúját, az erdők zúgását, a magyar paripák szélvé­szes száguldását, ismerem parasztjai egyszerű életét-sorsát, fiainak forra: dalmi hevét, amikor elnyomóik el­len' indultak harcba, de isemerem szerelmes dalait és szabadságról zen­gett, méltósággal büszke himnu­szait — és minderről Petőfi mesélt oekem. Vefsei nemcsak egy kornak szól­nak. Annyi bennük a hév, amennyi elég lenne tíz más költőnek- Versei ma is élnek és éltetnek, amikor a va­júdva megszületőt új Magyarország szabadon akar élni Petőfi a világirodalom nagyjainak élgárdájához tartozik és egy sorban áll Heinével, Viktor Hugóval, Byron­nal, Miszkicviez-csel. Valami elpusz­títhatatlan fiatalosság lüktet As pe- zsdg •verseiben és "dalaiban. Költemé­nyei ma már közkézen forognak szerte a szovjetunióban, amelynek ki­terjedéséhez képest a nagy Magyar- Alföld parányi oázisnak tűnik, A szovjetemberek szeretetteljes fi­gyelemmel kísérnek minden igazi kntltúrmegnyilvánulást, amely nagy hatással lehet az emheriség fejlődé­sére. Ilyennek tartják a világirodal­mat is, amelynek harcos forradalmár költőit különöskép tisztelik. Petőfi Sándor halálának 100. év­fordulóját együtt iíli meg a szovjet és magyar nép. „Nem gyerek már a rflág. de férfi!“ — (rta annakidején Petőfi — és ma is érzik a kapitalis­ták, imperialisták és elnyomók, hogy ez így van. Azt írta, hogy mog akarja érni a győzelem napját. „S mi annyi átokteljes év után Sírunk, mosolygunk az öröm mián Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz, Egy szabad nemzet imádsága lesz! Meg kell, hogy érjem ezt a nagy , napot, Amelyért lantom s kardom f áradott!“ '•-•■•rirvúvNv Petőfi nem érte meg ezt a hőn vá­gyott nagy napot, de megérték ver­sei és dalai. Akkor a saját népével is basáskodó orosz cár csapatokat küldött a magyar nép ellenségeinek megsegítésére. Ma pedig a Szovjet Hadsereg és a rabság alól felszaba­dult népek csapatai hozták meg a felszabadulást Magyarországnak a bel- és külföldi fasiszták jármából. De Petőfi ma más nemes vonásai miatt is közel áll szivünkhöz. Lelki­világának gazdagsága nem merül ki abban, hogy megvesztegethetetlen ha­zafi, vitéz, bátor és a szabadság láng- szavú hirdetője. Petőfi, — a jövő igaz polgára. Bátran élhetne mai is, annyi fiatalos lendület és frissesség van benne. Es annyi távlat és mély­BiTS Ím Jims : ség, amit alkalmasint nem tudtak tel­jességgel megérteni akkortájt, ma pe­dig tökéletesen értjük, és becsüljük: Petőfi nemes lélek és csupa szó­kimondó őszinteség.. Magasröptű lelke fényes értelemmel párosul, életfelfo­gásában nagyvonalú. Ha elgondoljuk, hogy ez,a hátorszavú költő a rossz­emlékű Metternicli-korszakban élt. amikor emberek tűntek el nyomtala­nul a tömlöcök mélyén, amikor be­súgók settenkedtek minden sarkon, minden kapumélyedésben és Win- dischgrätz zsandárainak és hóhérai­nak árnya nehezedett mindenre és mindenkire, azé a Windischgratzé, akitől ez a bárgyúságában elképesztő mondás származik: „Az ember a bá­rónál kezdődik“ — akkor még vakí­tóbban tündöklik fel Petőfi alakja. Nem hiába szerepelt a neve Európa legveszedelmesebb egyéneinek feke­telistáján, a harmadik helyen Marx és Benyukin után. A reakció nagyon jól tudta, hol keresse legkomónyebb cllenfolét. Petőfit ma az a nemzedék olvassa, amely elődeiket messze felülmúló hó­hérok rémtetteinek volt tanúja és gyötrődő alanya. Araikor a hitleri Németország újra rabláncra fűzte a magyarokat, Petőfi versei öntötték a reményt a csüggedőkbe. R jött a nap. amikor Petőfivel elmondhatták: „Szabad a magyar nép, lejárt napod német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette Isten gonoszságod bérét.“ A német hóhérok uralmának Vége, vége magyar kiszolgálóik uralmának is. Az igazi népi demokrácia jegyé­ben fejlődő új Magyarországon ma Petőfi neve záloga a múlt kisérte- teitől megszabadult, igazi népi demo­kráciát építő Magyarországnak. ' FRANCIAORSZÁGI VÁLTOZÁSOKRA Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságn ak, kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti ig, , kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt héhéri, •férték! s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Parisra vessétek! Batsányi János versét a nagy fran- a Szovjetunió ereje biztosíték a néni cia forradalom idejében írta. Akkor d,mokráciák gzáraára a torábbj fej. Paris jelentette a. szabadsagot az eb ..., ; nyomott európai népek szárfiára. Ma lődésre’ imperialista elnyomás a világ népei „vigyázó szemüket“ alatt levő népeknek pedig felszaba- Moszkvára vetik,' mert tudják, hogy dulásra. MINS; tánccsoport, ének-, és zenekar alakult Pécsett A pécsi fiatalok is nagy lelkese­déssel készülnek az augusztus húsza­dikán kezdődő világifjúsági találko­zóra. Most alakult meg a baranyame- gyei MINSz központi fuvószenckara a Nagy Lajos gimnázium és a tanono- otthon zenekarából. A zenekar szor­galmasan készül a VIT-Unnepségekre. Megalakult a központi táncesoport is amelyben ezideig mintegy hatvanan jelentkeztek. A próbákat már meg­kezdi ék. Előreláthatólag a héten megszervezik a 150 tagú központi énekkart is, A baranyai fiatalok a világifjúSági találkozást nagyarányú kulturális tevékenységgel kötik össze 15!) évv®l foglalta el a párisi forradalmi tömeg Bastille börtöné*. Azóta a francia dolgozók műiden eszfendőhen megiinneplik jú­lius 14-ét. Ez a nap a fórra, dalom szimbóluma leitt. Ba­stille bové'eléről így ír Al­berti Soboul a „Francia For­radalom’' dmft könyvében: * Júlia» 13-án a lázadás fo­nd hh harnpódzik. A nép min- denrfron „fegyverekhez akar jutni és a: arisztokraták pa­lotáinak átkutatására készül- A munkások hajnal áta szu­ronyokat kovácsolnak. A pof. gárság a mozgalom élére áll és annak irányítására törek­szik. Az elektorok gyűlése - n polgármester elnökletével . állandó bizottsággá alakult, amelynek többségét - négy városi tanársnn és néhány képviselőtestületi logon kívül - a.- elektorok alkotják-' köz- lset Hétül'kai az elektorok gyűlése, nagyis maya a pol­gárság lesz. p város urává A bizottság elhatározza, hogy minden városnegyed, vagy kerület 800 emberi borsát a polgárőrség rendelkezésére: a polgárság azon van. hogy tlymódon megszervezett knr. cllbrré Snheutf.­JOLIUS 14 hatalmi alakulatától a népi tömegeket távoltartsa. Július 11-cn a tömeg álta­lános felfegyverzését követeli és az Invalidusok jegyvertá- , rából 32.000 puskát szerez; innen azután a Bastille elé vonul. A börtön-erőd, amely­nek falai 30 méter magasak és vízzel telt védőárkai 2ö mcler szélesek, és amelyet 30 svájci testőrrel megerősí­tett invalidus őrség véd, el­lenáll „ nép rohamának. De a Salnt-Antolne negyed mun­kásaihoz két szakasz francia gárdista és a polgárőrség több tagja is csatlakozik; ezek őt ágyúval vonulnak f'd. anielyel; közéd lxgrw'O rögtön az erőd kapu jönni; szegeznek. E döntő fellépés az erőd parancsnokát: de I.gunny kormányzót mo­ndásra készteti; parancsot ad a fölvonihid leeresztésére, a nép mindent elsöprő, roha­mánál beveszi az erődöt. így esik el g Bastille, gr önkény, uralomnak és n zsarnokság- nnk ez a jelképe. Július tő-én g párisi For- rcidalnni kifejezésre juttatja győzelmét: az elektorok Bai!ly-t választják meg pol­gármesterré és La Fayeitc-et nevezik ki a polgárőrség pa­rancsnokává. A; új parancs­nok hdfomszínű kokárdával ékesíti jöl a polgárőr-katoná­kat: a piros és a kék Paris színei, a fehér a királyé. A piros-fehér-kék lobogó n Forradalom jelvényévé vá­lik. A Bastille bevételének je­lentősége felmérhetetlen. Első következménye a ki­rályság behódolása. Július ló én XIV. Lajos ri Nemzet- gyűlés színe előtt jószándé­kait bizonygatja és bejelenti u csapatok visszavonását, tn-nn visszahívja Neekert. 17-én Párisiig jön, hogy je­lenlétével szentesítse a nép Forradalom vívmányait; a városházán átveszi a polgár­mesternek. Batlley-nnk kezei­ből a háromszinű kokárdát, a „fejedelem és n nép fensé­ges és örökös szövetségé­nek" jelképet. A király meg­illriödéséhen alig tudja el- rrbegni a következő -szava­kat: „Népem mindig számít­hat s-eretetemre.“ Megkezdődik a hercegek kisznkdösése n külföldre. Az arisztokrácia tisztában nan a királyi tekintély lehanyatlá­sával és miután érdekeit ve­szélyeztetne látja, elhagyja az országot. Artois grófja július 17-énck hajnalán llnl- landia felé szökik: nemsoká­ra Condé hercege is követi: Polignnc herceg és felesége Svájcba megy. Az emigráció folyamaiban van. A polgárőrség győzelme vi­tathatatlanná vált. Kihasz­nálva a július l i-i népi győ­zelmet, a polgárság britül iná­ba keríti a fővárosi és kény­szeríti n: uralkodót hatalma, vak elismerésére. Ennek meg­történtét oz egész polgárság a saját győzelmének tekinti. Július 1 i-e ualában n pol­gárságnak, de egyben a sza. hódság eszméjének is Qjlö. zehne. Meri ez a nap egy áj társadalmi osztály líraiamra- jutását jelenti, de jelenti egy­szersmind az ancien régime összeomlását és ezzel botol- mos reményeket kelt a nép' ben. Mi újság a szovjet labdarúgóbajnokságban? A szovjet labda rugóba jnokság első osztályában a tavaszi forduló küzdel­mei befejezésükhöz közelednek. A négyszeres bajnok moszkvai Dinamó csapata 16 lejátszott mérkőzés után 28 pöntal és 43:8-as nagyszerű gól- aránnyal vezet. Az eddigi 14 forduló során legyőzte már minden komolyabb ellenfelét: a tavalyi bajnok GDKA-t 3:l-re, a tavalyi harmadik helyezett Spártákot 4:l-re, a Torpedót l:0-ra, a kievi Dinamót 4:l-re, az idény elején nagyszerűen szerepelt leningrádi Zeni­tet 8:0-ra. A második helyért négy csapat kö­zött folyik hatalmas küzdelem. A tava­lyi bajnok CDKA igen szeszélyesnek mutatkozott eddig. Egész sor ragyogó győzelem mellett már három vereséget is szenvedett, még hozzá valamennyit a saját pályáján. 16 lejátszott mérkő­zésen szerzett 25 pontjával jelenleg a második helyen áll. Mögötte az. idei bajnokság két legnagyobb meglepetése, a kievi Dinamo és a Zenit helyezkedik el. Különösen a Zenit szereplése volt egészen ragyogó az első fordulókban, hiszen a leningrádi csapat 11 mérkő­zést játszott végig veretlenül és ezeken a mérkőzéseken összesen 1 gólt kapott. A moszkvai Dinamótól szenvedett 8:0- ás vereség óta azonban erősen vissza­esett a fiatal leningrádi gárda és leg­utóbb már saját pályáján is vereséget szenvedett a középcsapatok közé tar­tozó moszkvai Lokomótívtól. A kiéri Dinamo idei szereplése ép­pen ellenkező irányzatot mutat. A kié- viek elég gyengén rajtoltak: az első öt fordulóban kikaptak moszkvai test­vércsapatuktól és az újonc rigai D311- gavalói Is, Azóta azonban egyre job­ban nyomult fel a csapat a táblázaton és eddigi legnagyobb sikerét akkor aratta, amikor június végén a CDKA-t Moszkvában győzte le 3:2-re. Az ötö­dik helyen 22 ponttal (J6 mérkőzés után) a Spáriák áll. A szövetkezetek központi csapatának idén nem nagyon megy a játék a többi nagycsapat el­len: 5:0-ra kapott ka a Zenittől, 4:t-re. a moszkvai Dins mólói, l:0-fa a tbili­szi Dinamótól. Motorosaink a vasárnapi versenyre készülnek A Szabadságharcos Szövetség moto­rosai vasárnap Nagykanizsán szere­peltek egy megbízhatósági túraverse­nyen, ahonnan két első és két máso­dik helyezéssel tértek haza. Kustyán a 125-ös, Adamite pedig a 350-es kate­góriában végzett az első helyen, míg Marton a 100-asoknál, Krampfardt pe­dig a 250 kom-es kategóriában lett második. Ez a verseny jó edzésnek számítolt a vasárnapi pécsi háztömb­körüli versenyre. A szabadságharco­soknál egyébként nagy előkészületek folynak, hogy a vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő nagy versenyt rend­ben lebonyolíthassák. A rajt és a cél a felsősétatéri feljáró lesz. Útirány: Szent Istváu-tér nyugati oldala, Apá­ca-utca, Ciszlerköz, Széclienyi-tér, Ja­nus Pannonius utca. Csütörtökön dönt az országos szövetség, hogy a fővárosi versenyzők közül kik vegyenek részt a pécsi versenyen. Jóslataink a vasárnapi Toto-ra Diósgyőr—ózd: Észak örökrangadó­ja, teljesen nyílt a mérkőzés. 1, 2. — NySzDSE—Postás: Bár jobb a Postás, a hazai pálya előnyét is fjgyelmbe kell venni, 2, I. — ,M. Textil—Polgári Sör: Sokkal jobb a hazai csapat, különösen otthonában, 1, 1. — EMTK—Orosháza: Az otthon játszó csapatnak több esélyt kell adnunk. 1, 1. — Békéscsaba— Kecskeméti NTE: Árnyalattal jobb a vendégcsapat, de ez nem elég Békés­csabán. 1, l. — Dani—Szolnoki MTE: Itt is hazai győzelmet várhatunk, a döntetlen már meglepetés lenne, t, x. — Péccl—Hatvan: Hazai győzelem várható, bár a vendégcsapat sokkal jobb erőt képvisel. 1, 2. —- Vasas tart, —Misk. MNVTE: Ha nem változtat csapatán a Vasas, nem sok jót jóso­lunk részükre, még hazai pályán sem. 2, x. — házgyár—Pereces: Jól kezdett a gázgyári csapat, valószínű, hogy ezt a mérkőzést is megnyeri. !, 2. — Kecskeméti AC—Kaposvár: A hazai csapatban Pécseit jó kis együttest is­mertünk meg, a sokkal jobb KMTE-t legyőzik. 1, x. — Csepel II.—Magyar Acél: A hazai csapat javára mulat va- | lamit a mérleg, de n vendégek sem in. dúlnak esély nélkül, t, 2. — Törekvés —Dinamó: A hírek szerint gyenge a Törekvés, de a Dinamóról sem mond­hatunk jelenleg mást, döntet'Ienköriili eredmény várható, x, 1. — PÓTMÉtt- KŐZÉSEK: FTC—DTE vízilabda: Igcn érdekes mérkőzés, minden eredmény lehetséges. 2, 1. — MTE—Eger vízi­labda: Ez a mérkőzés törölve (Az MTK-ról van szól). Postás—CSMTK női atlétika: A csepeliek jobbak. 2, 2. — Vnsaj—TF. MEFESz női atlétika; A vasasok győzelme várható. * Dombóvári VSE—KMTE 5:2 (0:2), Baráságoa. Kaposvár, veaet:e: Dob­jai. Az. első félidőben a kaposváriak vollak fölényben, szünet ulán, nagyon visszaesik és a kitűnő dombóvári csapat megérdemelten győzőit. * A Pécsi BTC csü őrlőkön, pén <*■ ken és jövő kedden jfjusági és kö­lyök toborzól Űrt minden nap fél 5 órai kezdet ei. Opala Zoltán vezeté­sével. BTLÉTIKfil KIRÁGD A vasárnapi férfi másodosztályú egyesületi bajnoki versenyen a Pécsi MEFESz kitűnő gárdája nyert,e a pontversenyt (52 pon >al) a KÁOE elöl. További sorrend 3. Postás 49, 4. MAORT 43, 5. Műegyetem 23, 6. Pécsi Lokomotív 12 ponttal. A pécsi Lokomotiv ifjúsági gárdája résztve d vasárnap Csepelen ’ az’fi II. osz'á’y oszlályozóján. amelyet megérdemel en nyert meg a győri ETO csapata 66 ponttal. A pécsiek * hatodik helyen végezlek é* csak 28,5 pop.ot szerezlek. Balogh 100 méteren negyedik le:t 12.1-el, Tó.h Gy. 1500 méteres síkfutásban harmadik 4:19-éL, Tó.h J. érte el a legjóbb eredményt: második helyen végzett 110 gáton 19,5-el, 400 mé eren ugyancsak máso­dik le t 55.9 mp idővel. Stock! rúd­ugrásban 3—4, helyet érte el 220-as ugrásával. Vasárnap Diósgyőrött rendezik a magyar—Tornán atlétikai viadalt, mely­re mar össze állító rák a magyar csa­pató . Délnyugatról Dulqyovai (ma­gasugrás), Sólymos; (4x400 váltó). Dörnyei (4x100 váltó) és tartaléknak L'jxpai (110 és 400 m gát) jöttek szá­mi ásifca, A Lisszabonban versenyző tengeren­túli a lélák közül az amerikai Gondien a drsztkosfcvetésbcn 56,46-os dobásával új világcsúcsot ért el. A főiskolai világbajnoki edzőtábor­ba Lillafüredre^ 24-án Söj .ör, Bérezi, Soiymosi és Lipipai vonu nak be Pécs­ről. Morváy jövő kedden még váló-. ga:ó versenyen vesz részt, ennak eredményé ól függ: vájjon reá is szá­mítanak-e a világibajnokságon. Kaposvárra mennek a PaC úszók és poiózók A PÁC Közüzem úszó és vizipoló gárdája a nagy riváíjshgz, a Kapos­vári Rákóczihoz megy bajnoki mér­kőzését lejátszani. A bajnokság végső szempontjából igen fontos a mérkő­zés kimenetele, mert a kaposvári gárda a múlt heti győzelmével szin­tén a bajnokság esélyesévé lépett elő. A PAC-nak soha ennyire nem állt a bajnokság, mint most. Jelenleg a Tolnai DSE mögött a második he­lyen áll, de csak azért, mert egy mérkőzéssel kevesebbett játszott, te-^ hát a vasárnapi mérkőzésnek döntő jelentősége van a PÁC szempontjá­ból. A PÁC polózói igen erős edzé­sekkel készülnek bajnoki mérkőzé­sükre. * A Pécsj Lokomotív vasárnap a Sokol Svi: Gottwaldov kitűnő egyfi‘- tesét látja vendégül. A cseh csapat kedden csak 1 '0 arányú veresége: szenvedett a Ferencváros egyűt’esé- től. Értesülésünk szerin', a vasutasok vasárnapra egy-két játékossal (Kövér. Leipám II., Solymár, atb.) megerösi ifc csapa ukat. » A Dinamó vasámep Budapesten já'smk Nyárj, Kupa mérkőzést a Tö­rekvés csapata ellen. Az csszeáiiítá»- fól csak a csütörtöki edzés után dön­tenek. Dán Vi'reos edzővel közös megegyezéssel szerződést honoltak. * Vendéglátók—Zenészek 4:0 (0:0), Verseny-utca, vezet>. dr. Duna. A vendéglátók lelkes játékukkal megér­ni elten szerezték meg a győzelme'. Gó lövök: Kéíyi (2), Balizs és Nagy^

Next

/
Oldalképek
Tartalom