Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-14 / 161. szám

ms joiros M

MAPLÓ

$

BIZALMAT ES TÁMOGATÁST

a munkásosztály soraiból élre került elvtársaknak!

Hogy népi demokráciánk a szocla- Hzmus felé fejlődjék, anak mn’rhatatlan feltétele a munkásosztály szilárd és döntő irálya * hatalomban és kormányzásban. Mi ennek az útja? Az. amit a kommunisták és a Magyar Dolgozók tPártja a fclszabaduias óta fo'ytat: az- új káderek százainak és ezreinek ki emelésével mondásokat hc'yczni a verető pozíciókba újjáépítésünk, fcj'ődé- •ünk. életünk minden szakaszán Munkásokat, akik tudják, honnan jöttek, kiért kell dolgozniuk, akik egyetlen pillanatra sem lesznek hűtlenek osztályukhoz.

A harc szívós ezen a fronton is és

sok nehézséggel

Veflett megbirkóznunk. Sokszor elvtársinkkal is, akik nem akarták vállalni a feladatokat, nem gyávaságból, hanem túlzott lelkiismeretességből. De egy. re inkább javult a helyzet és ma már a munkásosztály tudja, hogy ez az egyetlen biztosítéka hatalmának, biztosítéka annak, hogy kivívott eredményeinket megtartsuk, hogy azokat tovább is tudjuk fejleszteni, üzemekből, gyárakból, bányákból és földekről hoztuk az új kádereket és nem csalódtunk bennük. Nagyon kevés kivétellel -valamennyien megálltak helyüket.

Nézzünk körül a magunk portáján. Egyetlen hatalmas üzemünkből, a M-ESzH ART pécsi bányákból 105, a MASz-tól pedig huszonhat elvtársat emeltünk ki, hogy olyan posztjára állítsuk az életnek, ahol biztosítania és őriznie kell sokszáz és ezer dolgozótársa érdekét.

Érezzük át mindegyiknél: mit jelent számunkra, hogy ők vannak ott, munkatársaink, a munkásosztály legjobbjai.

Yér a mi vérünkből,

hús a mi húsúnkból, hogy munkájuk összefolyik a mi életünkkel, annak jobbá,' szebl>é, biztosabbá tételén dolgoznak v:i Iáim en n y ion.

Együk pécsbányatclepi bányász elvtárs Tejipari Nemzeti Vállalat élére került Részese annak, hogy a gyermekeink, asszonyok és a munkások megkapják azt a tejmennyiséget, ami kell, az egészséges élet megőrzéséhez és olyan minőségben kapják meg, hogy az használjon is. A másik bányász elvtárs Terményforgalmi Nemzeti Vállalat se zető.je. Bizonyítékául és biztosítékául annak, hogy a munkásosztály éber és erő&kezii segítsége a parasztságnak osztályharcában. És így sorolhatnánk régig. Kerültek az elvtársak államvédelmi osztályra, földművelésügyi osztályvezetőnek, városi tanácsnoknak, pénzügyigazgatónak. És eljutottak a fiatalokhoz is: Lettek belőlük MINSz és SrlT megyei titkárok, nagy a fiatalság nTCrjen indájukkal, kommunista öntudatukkal, képzettségükkel és osztály- hűségükkel. Uj néphadseregünkbe majdnem húsz csapattisztét, 19 törzstisztet és politikai nevelőtisztet adtak a pécsi hányák. Munkásasszony került üdülők vezetésélje is, hogy a munkával megérdemelt pihenés csak a dolgozóké legyen, fis mindenekelőtt ők kerültek munkások, munkásnők, a Párt vezető posztjaira, hogy onnan Irányítsák az élet minden vonalát.

De nemcsak Pécsett, így van ez a somogyi üzemekben is. Nézzük csak a kaposvári cukorgyárat. Tizenöt elvtárs került innét is fontos funkciókba. Pár lappi: rá tusba, miniszteri titkárnak, vállalatvezetőnek, pénzügyminiszteri titkárnak, személyzeti osztályvezetőnek.

Ez így is van rendjén. Mégis vérük szemben az üzemekben, volt munkahelyeiken sokszor rosszindulatú suttogás veti fel a fejét. Irigy- któés és acsarkodás. Míg egyszerű dbigozó emberek voltak senki nem f&rodött velük és nem tudott róluk semmit. Most akad valaki, aki turkál a múltjában,

kákán keresi a csomót,

tSlcibál alaptalan és lehetet'en ügyeket. „... Én tudom róla, hogv ez aí előtt... Meg tudod, hallottam ro a » Miért, elvtársak? Miért vannak köztelek, akik nem «ük: meg, hogy nem Kiss János, nem Horvath József, vagv Fekete István ül a pénzügyigazgatói, üzletigazgatói, vállalatvezetői munkában, hanem ti elvtársak, a dolgozó és a vezetést kezében tartó munkás- osztály.

Ez távolról sem jelenti azt, hogy

vei tik szemben megszűnt az éberség, hogy rájuk nem kell vigyáznunk, hogy munkájukat nem kell figyelemmel kísérnünk. De figyelemmel kísérni és gáncsolni, — az kottö. Ahol hiba van, arra rá kell mutatnunk és ha figyelmeztetéseink ellenére sem javítanak rajta, akkor irtanunk kell a gyomot De addig *®ucs helye suttogásnak, addig pocs helye rágalmazásnak, nincs

helye áskálódásnak.

Elmegy egy elvtárs az üzemből. Már a búcsúzásnál van valami a levegőben. Egy kicsit ő is érzi. De azzal nyugszik meg, hogy „majd az új munkahelyemen megmutatom, hogy értük dolgozom”. Néha visszamegy az üzembe, mert azt akarja, valóság maradjon, hogy nem szakad el tőlük. Többen dolgoznak abban a műhelyben. Nyolc-tíz elvtárssal beszélget kezet fog. Véletlenül kimarad

a tize negyedik.

Másnap szárnyra kap: .. Azt hiszi most már mindent elért felült a magas polcra, most már kezet sem fog a munkásokkal!” A másik eset. Kiemelnek valakit. Nem is nagyon magasra. Egy lépéssel feljebb, mint a többi van. Marják, nyomoznak utána, keresik a foltot, valahol, valamit, amivel bebizonyíthatnák, nem méltó arra, hogy ott legyen. Miért? Miért elvtársak?

Lehetne hozni számtalan példát. Szomorúan mondta el egy elvtárs, hogy amikor visszament az üzembe, régi munkatársai közül akadtak, akik, mintha idegen tette volna be közéjük a lábát, hallgattak, hidegen viselkedtek. De ez nem volt elég.

Amikor elment, egyik valamelyik sarokból utána kiáltott, úgy csípősen, szinte belevágva az arcába: „Köszönjük a látogatást!” Lehetne folytatni a sort. De álljt kell mondani! Az elvtársak vigyázzanak arra, aki kikerül, akit felelősségteljes posztokra állít a Párt. Figyeljék és bírálják munkáját De építő kritikával.

És azokat akik becsületes munkás vezetőket támadnak, rágalmaznak, nézzük meg közelebbről.

A frock isia bitangok

szemében Jól tudjuk nagy szálka volt mindenütt a becsületes proletár, Rajkék és társaik komoly helyre nem állítottak munkást Ez a munkás vezetők elleni hang, ami itt-ott felüti fejét, könnyen lehet, valami árulótól, a munkásosztály uralmának gyűlölőjétől származik és ezt fújja tovább egyik munkástársunk öntudatlanul, de lehet rá példa, hogy tudatosan.

A munkásosztály vezetése számunkra a legnagyobb biztosíték, hogy jó úton járunk. Ezért elvtársak, adjátok mindannyian bizalmatokat azoknak, akik a dolgozó népből, a munkásosztályból kerültek az élre. Lorenz Mária

,Utána néztem mindennek" Kovács elvtárs torija, hogy ai az ajánló kStetossip

A pécsi MnyAr párthelylsé- Cében találjuk Jagados elvtársat, amint vizsgálja a beérkezett felvételi kérelmeket

— Most osztjuk be: mikor melyik ajánlót hívjuk be.

A pártszervezet asztalán szép rendben fekszenek az önéletrajzok a felvételi kérelmekkel együtt Kézbe veszünk egyet a sok közül.

B. J. vasmunkás, mólom! lakos felvételét kéri. Alul az ajánló sorai. Két «éve együtt dolgozik vele és úgy találja, hogy munkájával mindig példát mutatott a többieknek. Lent az aláírás: Kovács Zoltán.

— Na, hívjuk fel Kovács elvtársat! — szól Jagados elvtárs.

Pár perc múlva jön Is Kovács elvtárs.

— Mondja csak, Kovács elvtárs, mióta ismeri maga B. J.-t? — kérdezi Jagados elvtárs.

Gondolkodni kezd.

— A napra pontosan ne emlékszem hirtelen, de több mint két éve együtt dolgozunk már.

— És milyen munkaerő? Hogy végzi a munkáját?

— Jó munkaerő, brigád-tag. A meszesben, mikor a gépjavítást végeztük, ő volt, aki a legjobb eredményt érte el.

— Ez mostanában volt. Hát azelőtt hogy végezte munkáját? — kérdez újra Jagados elvtárs.

ILYEN TIMOFEJ BARATOM HAZA AZ ILJICS-KOLHOZBAN

Csörgő Kálmán elmond egyet szovjetunióbeli tapasztalataiból-...Hatalmas táblák között

robogott velünk az autóbusz. A kocsi minden utasa vidáman, beszélgetve tölti az időt. Már mindenki ismeri egymást: a békésmegyei termelőszövetkezeti paraszt a baranyait, a szabolcsi gépállomás traktoristája a tolnai parasztot. Olyan mindenki, mintha Isten tudja mióta volnánk agyütt, mintha talán már hónapok óta száguldana velünk a hatalmas autóbusz a gyönyörű szovjetföldön.

— Az utasok legnagyobb része az elmaradó tájban gyönyörködik. Mint egy képeskönyv — méghozzá milyen gyönyörű képeskönyv! —, melyet egy óriás lapozgat, úgy tárja elénk a szebbnél-szebb képeket. Mindefelé hatalmas, szinte végeláthatatlan táblák. Úgy. hullámzanak a szélben, mint a tenger, melynek vizét megborzolja a keleti szél.

— Most messziről házak látszanak.

— Biztos ez lesz az — kiált valaki az autó utasai közül.

— A házak egyre közelebb jönnek, úgy néz ki a kolhoz, mint egy kisebb falu. A házak előtt, a kolhoz szélén integető, mosolygó emberek, egyikük a sóval és kenyérrel. A kocsi lefékez, telve kiván- csisággal leszállunk az autóbuszból. Megérkeztünk a kolhozba.

Csörgő Kálmán elvtárs | Arcán lát■----------------------------------szik, hogy

eg

y pillanatig ismét ott jár az II- jics kolhozban. Látszik, hogy szinte ismét végigéli a fogadtatás szépségeit, ismét érzi azt a melegséget, ami eltöltötte őket, mindig, ha ösz- szekerültek a szovjet emberekkel.

— Miről meséljek elvtárs? — kérdi csendesen. Annyi minden vnn, amit el szeretnék mondani, ha el kezdek beszélni úgy tornyosulnak bennem az emlékek. Úgy érzem napokon keresztül nem tudnék kifogyni a szóból. Hisz mindent, de mindent el szeretnék mesélni, mindazt a csodálatosat, amit láttunk, mindazt a szépet, amit végig éltünk. Miről beszéljeg elvtárs? — Egy kolhoz-paraszt házáról, egy szovjetparaszt házatájáról? Jó, elmondom, hogy nézett ki az én Timofej barátomnak a háza az II- jics kolhozban.

Egyikében lakik annak a tizenhat háznak, melyeket nemrég épített a kolhoz. Az építkezésekhez szükséges téglákat a kolhoz tégylagyárá- ban égették, ami kizárólag a kolhoz saját szükségletére dolgozik. Az építkezési munkálatokat a kolhoz építő brigádja végezte. A ház előtt szép virágos kert van és a házat élősövény kerítés veszi körül. Kétoldalt virágok között mentünk be az előszobába.

— Az előszobából nyílott hakZ!t-------------------------------------- szintén

nic

gmutalfák, sől azt is mcglkóstoUat. ták, ami a konyhában éppen készölt. a finom palacsintát» Ugyancsak az

előszobából nyílnak & többi szobák is. Abban a házban, amelyben én jártam, három szoba volt. Mind a három szoba egyszerűen, de szépen és gyakorlatiasan volt berendezve. Az ember érzése, rögtön az volt, amint egy szobába belépett, hogy nagyon jól, nagyon kényelmesen és amellett kellemesen és szépen lehet ezek között a falak között élni.

— Na és a falak! Minden lakás falán ott találtuk Lenin és Sztálin elvtársak képét a legszebb helyen. A szovjet ember — az volt a benyomásunk — nem erezné magát jól a lakásában, ha nem volnának ott ezek a képek, ha nem tekinthetne időnként rájuk. Emellett természetesen voltak más képek is: tájképek, csendéletek, sőt szentképek is.

— Az egyik szobában kis asztalkán állott a rádió. Ez különben olvan természetes a kolhozparasztok' nál, mint nálunk az, hogy ágy vagy asztal van a lakásban. Egyetlen olyan házban se jártunk, amelyikben □e lett volna rádió.

— A szobák világosak, tágasak, a padlójukat színes szőnyegek borítják, elővarázsolva a rétek minden színpompás virágát. Az egyik sarokban' barnárafényezett állvány, rajta nagy csomó könyv. Ez is olvan berendezési tárgy, amely egyetlen kol- hozparaJ»zt lakásából sem maradhat el. A könyvek legnagyobb része szakkönyv, mezőgazdasági dolgokról szólnak. De ott lehet látni a politikai, ideológiai könyveket is és természetesen szépirodalmat. .Ja, bizony nyolcórás munkaidő mellett, igen sokat lehet olvasni.

Aztán megnézlüli

még a fürdőszobáját - is, majd megmutatta aa állatokat, hogy ha már itt vagyunk, hát mindent lássunk a háza körül. Volt tehene, disznója, és nagycsomó baromfija...

Csörgő elvtárs itt ismét elgondolkozik. Most azonban nem a visszaemlékezés fénye színesíti arcát. Most már nem vissza, hanem előre gondol. A jövőre. A saját jövőjére, a magyar dolgozó parasztok jövőjére. Arra az útra, amely efelé a jövő felé vezet Mert senki előtt sem kétséges: a mi jövőnk sem lehet más, mint az az út, amit a szovjet parasztok megjártak és amelyen a jólétnek ilyen magas fokára jutottak.

— Arra sem lehet semmi ragja# mondani — hangzik a válasz —> mert a lakatos műhelyben az egyik legjobb munkaerő. Mindig leJkdismeretes volt

—Ács Ferenc eTvtárs is biztosíthatja ...

Kézben Bézecetfllka felvétek*

jelentkezett önéletrajzát, amiben leírja munkásszármazását, art, hogy iskoláit nem tudta tovább folytatni, mert szülei anyagi körülményei nem bírták. De tanulási vágya azóta sem csökkent: a dolgozók iskolájába jár, pótolja mindazt, amit hibáján kívül kénytelen volt elmulasztani.

— Milyen tömegszervezet tagja B. J.? — a pértvezetőség mindenre kiváncsi.

— SZIT-tag a szak társam — mondja az ajánló —, de egyéb szakszervezeti munkát 1« végzett.

— Családi körülményei milyenek? Ismeri' a családját is, Kovács elvtárs?

— Hogyne Ismerném! — válaszd.

— Becsületes munkásemberek. Anyja, apja párttag és példás családi életet élnek.

Kovács elvtárs itt nem él meg, hanem egyfolytában, minden kérdezés nélkül elmondja még a legfontosabbakat.

— Utánanéztem mindennek. Megnéztem baráti körét, milyen életet folytat, hova szokott járni.

És nem csak a dicséretet mondja el, hanem a hiányosságokat is.

— Ideológiailag nem egészen fejlett, de képezi magát ezen a téren is, — folytatja Kovács Zoltán. — És megígérte, hogy a jövőben még fokozottabban dolgozik a Pártért Azonkívül megkérdeztem a többi elvtársat é« szaktársakat, kikértem véleményüket róla. Mind azt mondják: B. J. érdemes arra, hogy bekerüljön a dolgozók élcsapatába. Tudom én, hogy milyen felelősség hárul rám, mint az ajánlóra. Énnek tudatában ki merem jelenteni, hogy tűzbe teszem érte a kezem!

Befejeződik a beszélgetés. Hivatják a többi felvételre Jelentke réti ajánlóit

így folyik a munka a bőrgyár!

pártszervezetben.

Gyári úton állítják elő az épü etszerkezeteket

Az ötéves terv során hatalmas fejlődésen megy keresztül építőiparunk. A terv nagy feladatainak megoldásához új építkezési módszerekre vaa szükség. A kézműiparról szervezett, gépesített építőnagyiparra kell áttérni. Az új módszerekre való áttérés a tervezés racionalizálása, az építés kivitelezésének átszervezése és az új munkaviszonyok megteremtés* útján történik. Az épületszerkezeteket készen, összerakható állapotban szállítják majd az építkezés helyér*. 1049 telén legalább 50.000 épitőmo»- kás foglalkoztatottságát biztosítják.

ÚTTÖRŐNEK KEDVE MINDIG TÓ”

szár kiállt, mert szegénykét lerúgták. A második főidőben Szántó sok földrengést okozott A második félidő közepén a Mecsekszabolcsiak félmázsa vegytiszta ruhakefét ettek meg, mert bekapták az egyenlítő gólt. Ezt a gólt Ciri lőtte, de ezen az estén hízott is vagy két kilót. Tehát az eredmény 1:1.

Becsei vezetöpajtás riadót rendel el tiszteletünkre. Pillanatok alatt kolompolás, lábdobogás, a csendes foglalkozásból még „csendesebb” sorakozó lesz.

Sárkány Ferenc — a napos — fejcsóválva né* utánunk Kezében tollszár, nagykomolyan néz a világba, felelőssége és kötelességei teljes tudatában.

— Én ellenőrzőm, ki mikor lép ki, mikor jön nwrsaw, ebédhez, riadóra én kolompolok — sorolja fel bokros teendőit, naplójára támaszkodva, a helyzet súlyához illően.

Kint a köztársasági zászlónál amit nagyon szépen körül díszítettek a pajtások, áll a három raj. Fegyelmezetten, szépen. Ragyog a nap, vidáman nézi őket. Ök is visszahunyorognak.

Hamar előkerülnek az élmények, megmásztik a környező hegyeket, ami külön csoda, mert legtöbbjük nem látott még hegyet. És mesélnek a nagy cseresnyésről, ahonnan megviselt gyomrokkal és fekete szájjal tértek haza.

Beszélnek a mecsekszabolcsi pajtásokról, akikkel esténként közös énektanulást rendeznek.

— Csuda kedvesek, megszerettük egymást, lesznek levelező pajtásaink is közülük. De nekik) is van kedvencük, a Gallon pajtás — mondják nevetve —, aki a lánypajtásoktól három kenyeret is kap.

_ V égigszalad a rajokon a nevetés, Gallon pajtás is kénytelen vele, bár a füle hegyéig piros az arca.

Esténként tábortüzet gyújtanak, körülötte a mecsekszabolcsi és szegedi jyajtások egyforma lelkesedéssel éneklik a szívnek, fülnek kedves indulót:

Úttörőnek kedve mindig jó...”

Igen, mindig jó a kedvük, mert büszke, egészséges, boldog ifjúsága ők egy szabad országnak!

Tuskés ágakból van kirakva, mégis kedves zöld

színe, hajlása a szemnek: „Előre Úttörőtábor”. A kapu fölött ágak, mellette kerítés. A lécek között benézünk, két pajtás fát fürészelget, közben nagy vita folyik a vasárnap lezajlott úttörő meccsről.

A szegedi általános iskolák úttörőcsapatainak pajtásai nyaralnak egy hete a mecsekszabolcsi iskolában. Az egész telep tud róluk, szereti őket. Az MNDSz asszonyok, a Párt, a szakszervezet, de még a Meszhart is sok figyelmet szentel a kis vendégeknek.

Most csendes foglalkozás volna, így kell írjuk: volna, mert a pajtások „csendes” foglalkozásként énekelnek, kergetőznek, fát fűrészelnek. Dekát nem is lenne igazi számukra a táborozás, ha mindent betartanának.

Olyan jó itt — mondja egy vidám, kék szemű pajti — hogy nem akarunk egy percet se aludni!

Három közös hálótermük van. Pokrócokkal, amúgy táborosan felszerelve és — valljuk be — nem éppen „egységes” rend fogad bennünket, ahogy belépünk. Ha nem félnénk a pajtások hadától, inkább úgy írnánk: egységes rendetlenség. Persze ez se lenne egészen igazamért a III. raj szobája úgy dekorációban, mint az ágyaknál is komoly fejlődést mutat.

Az ebédlőben Salzer György dolgozik a nagy ügyön: faliújság cikkben próbálja megörökíteni a mecsekszabolcsi úttörőkkel lezajlott futballmérkőzést.

„Vasárnap délután fél ötkor kezdődött volna Szeged és Mecsekszabolcs úttörői között a válogatott labdarugó mérkőzés, — áll a papíron. — A mérkőzést nem lehetett azonban pontosan megkezdeni. A két csapat felvonult a pályára — ami meglehetősen üde és felázott volt — és megkezdődött a mérkőzés. A; | első pillanatban mindenki használta a kézi és lábfőket, sőt volt olyan is, aki az orrára támaszkodott az esésekben. Szántó járt elől jó példával, mert a vezényszóra azonnal lecsücsiüt a földre. A mérkőzés egyforma hévvel és sárral folyt. Az első félidő közepén élet-halál harc volt a labdáért. A szünetben Csi-