Dunántúli Napló, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-11 / 108. szám

J NAPLÓ 1949 MÁTOK.H Kultúrával a Népfront győzelméért A választási felvilágosító munká­ban derekasan veszik ki a részüket az üzemek, töinegszervozetek kultúr- esoportjai és a hivatásos színészek. Soka annyi kultúrelőadás nem volt három-négy hét alatt, mint húsvét óta, A kultúrelőadásokon Baranya sok tízezer dolgozó parasztja szóra­kozott és tanult. A Függetlenségi Népfront választási ..hadjárata“ a kultúra nemes eszközével győzte meg a paraszti dolgozók és a vámosban élő tömegeit ar.ról, hogy megszűnt a művelőién ‘monopóliuma és a kultúra áldásai elsősorban a dolgozókat ille­ti. A szabadművelődési felügyelőség szervezésével Péesrő) 21 üzemi és • tömegszervezeti knltúrcsoport járja • Baranyát. Ezenkívül hat zenekar látogatja meg a községeket, ahol a főt,érékén munkaidő után térzenével szórakoztatják a lakosságot. A pécsi Nemzeti Színház faluszín- háza eddig 24 községben játszotta Moliere „Álszent“ című színdarabját. Valamennyi községben nagy tetszést aratott Tartuffe tragikomédiája. A kultuszminisztérium kultúrautói kö­zül kettő járja a megyét. A kultúr­autók művészt együttese színdarabok­kal. bábjátékkal, népi tánccal és énekszámokkal neveli a hallgatósá­got. Hasznos eszköz a tanítás szolgá­latában a képvetítőgúp is. Eddig 138 baranyai faluban tartottak oktató előadásokat. A színes képekkel kí­sért előadások eredményesek voltak. Hangos filmvetítés • kultuszminisztérium, a pedagógu­sok központi kultúresoportja és a szabadművelőd -s rendezett Baranyá­ban. Szovjet, magyar és cseh filme­ket pergettek le a falusi dolgozók előtt. Hét bábszínház is járja a megyét. A bábjátékot nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is megnézik nagv számban. A bábjáték kedélyes és szórakoztató történeteit szívesen ve­szik a községek lakói. Baranyába látogatott a múlt hé­ten a szegedi Nemzeti Színház opera és balett-tagozata. Komlón, a bánva Az üzemi és tömegszervezehek színjátszói, zenekara1 és a hivatásos művészek kiváló munkát végeznek Nagy Lajos gimnázium kultúrcso­portja, az ifjúsági színház Hésyezres közönség tapsol! Mstésssa a fővárosi és pécsi sportolóknak Számos kult úrelőadást rendeztek a gyűlésekkel egybekötve a pécsi és baranyai knltúrcsoportok. igv május elsején Villányban, Pécsett és a me-, gye számos községében eleven és színes műsorral kapcsolódtak a vá­lasztói gyűlésekbe. A választási időszak kulturális megnyilvánulásához tartozik a kom­munista írók pécsi szereplése is. A Munkás Kultúrháza-t izsúfoláeig töl- . tötte meg az érdeklődő közönség, ami azelőtt irodalmi előadáskor rit­kán fordult e>ő. Az ifjúsági knltúrcsoportok is nagy lelkesedéssel támogatják a Népfront választási felvilágosító munkáját. A az egyetemi .fiatalok, a NF.is.08z- ifjak mind-mind dicséretre, méltóan hozzájárulnak a nagyméretű kultu­rális tevékenységhez. A választás után sem csökken a kulturális munka. Az a törekvése a kultuszkormányzatnak. az üzemek és gyárak kultúrcsoportjainak, hogy azt a baráti kapcsolatot, (vsait az óimult. hetekben megteremtettek, még tovább mélyítik és mind gyakrabban látogat­ják meg »«baranyai községeket. Kétnapos országos dalosiinnepséget rendez pünkösdkor a Bartók Béla Szövetség A Bartók Béla Szövetség június á-én és 6-án, pünkösd ünnepén dalosán nép­ségekéi rendez több vidéki városban. Tizenegy városban összesen 242 mun­kás és paraszt férfi és vegyeskar lép lel. Pécsett 32 énekegyüttes vesz részt a magyar dalkultéira seregszemléjén. Pécsre a csepeli posztógyár, a Gam. ma és két kőbányai üzem énekkara, Miskolcra a Cilimén-gyár vegyeskara és a Nemzeti Bank énekkara uiazik. Kisharsánybcm avatták fel a körzeti köny vtár első fiókját Vasárnap avat.ék fel Kisharsány- ban a pécsi körzet; könyvtár első me­gyei fiókkönyvtárát, A felavató ün­nepségen megjelent a község lakos­sága. A könyvtár ass'alra rakott könyveit nagy kíváncsisággá nézték a megjelentek és kezükbe fogva ol­vasgatták, Sárai János a kultuszmi­niszter kép vise le. ében ad'a á;> a könyvtárat a községnek. Rövid be­szédében hangsúlyozta, hogy a kui- tuszkormányza-. célja, miné többet állandóul Iáinak e újonnan megje­lent könyvekké . A könyv:ér sikerét jellemzi, hogy az ünnepségek után számos kisbar- sáuyi dolgozó paraszt máris bein ko­zol: a könyvtárba és megával vilié a kikér.: olvasnivalókat. A körze ; könyvtáros egymás után szervezd meg Baranyában a fiók- könyv! árak a I. A koméi bányászok kérésére már . be -ís rendezték a könyv.árat, érni: vasárnap adnak át olvassanak a falusi olvasók. Ez: a cé.f ünnepélyesén a bányalelép dolgozói­szolgálja a fiókkönyvtár í*. amelyet nak. “ jlláí/iiru Miska kkőhiák ia To'n.án a helyi Szakmaközi B'zott- Mágnás Miska című operettet mutal- ság május 8-án este a Hajósszakszer- ía be. A közönség őszinte elragadta* szol; előtt"» „Falúéi bovbéiy“ című vezc- helyiségében kullúraset tarlóit lássál tapsolta végig a jó pergő c!ő­A VIDÉKI SPORTKULTURA fel emelésének jegyében rendezték meg vasárnap Mohácson a sportbemutatót olimpiai sportolók, élversenyzők rész vételével. A bemutató kitünően sikerült, a hatalmas, mintegy négy­ezrei nézősereg lelkesen tapsolt a szebbnél szebb müsorszámoknak. A mohácsi sportpályát a Párt és a -zak- c-zervezel sportvezetői ünnepi köntös­be öltöztetek. a jelmondatok tömege hív.a fel a közön-ég és a sportolók fígyé'mét a demokratikus népi sport jelentőségére, az ö-éves terv nagysze rű-égére és a Népfront melletti sza­vazás fontosságára. A népes sportgárda felvonulási után a Himnusz hangzott el. majd az üdvözlésekre é> az ünnepi beszédre került sor. Ezután megkezdődött a gyorsan pergő, élvezetesen összeállt lőtt tarka sportműsor. Igen !ó] sike­rült a mohácsi iskolák 300 főből álló csapatainak együtt«-: szabadgyakor­lata. A budape-ii és pécsi torná zok igen nagy sikert aratlt&k. Az élspor­tot itt áz olimpiai bajnok Pataki, va- tamint Várkői és Kemény képvisel­ték. de a pécsi fiatalok gyakorlata i is hálásan tapsolta végig a közönség. A torná. zok levon, nyújtón, korlá­ton mutatták be tudásukat. AZ ATLÉTIKAI VERSENY órán a pécsi atléták néhány figyelemre méltó eredményt értek el a főváro- siaíkikar szemben, különösen Söjiöt eredménye, figyelemreméltó, aki a szabályosnál nehezebb súllyal 13.26-ot dobot: és legyőzte a tavalyi bajnok Tothoif Solytnosi, Garai és a többiek is ízelítőt adtak ludasukból, a Vihe! séges ifjúsági atléíaleány Krisztiin, eredménye ismét közelebb kerüli országos csúcseredményhez. A női tornászok. Kovács, Perlm3isn, Csics- kár és Göndöcz gerenda és íalar gyakorlatai is .sok tapsol váltott!»* ki. Az omzágoshírű MTE gulicsapú bemutatkozását is nagy érdeklődéi kísérte. Hatalmas sikerük volt a W r.yatelepi útiörö fiúik és leányok, vr lamint a BTC csöpségci állal bernit talott tornaszámoknak. A KÖZÖNSÉG A KEDVEZŐTLEN időjárás ellenére is a műsort bezár» ki'.ztársaisági induló elhangzásáig a helyén marad', ami az: bizcrnyitja. hogy Mohácson is jó munkát végeitek a sportolók. A nagy érdeklődés, »z időnként megmutatkozó hatalmas lel­kesedés azt ígéri, hogy Mohácson >* nagy fejlődés élőit áll a sport é, adi nemcsak a labdarúgás iránt mutatkv z'k érdeklődés, hanem a ‘többi sporty ágakat is megkedvelték. Egy rendelői hibáról azonban meg kell emlékezni Amikor a Párt és a szakszerveze'.w sportvezetői mindent elkövettek, host a bemutatót felejthetetlenné tegyék. » város vezetősége is gondolhatott vol' na arra, hogy vasárnapra rendbeli»’ zassa a pályát, amely pálya poros fJ gondozatlan, egészségtelen voll. A mohácsi bemutatón kívül Sásán és Vémé.n-den tartottak igen -ól ike­rül* sporlnapokat. Sásdcn a MEFESz tornászai, Véménden pedig a Lokosi0- iiv tornaszakősz 1ály a in ?,k jutott ki 1 hálás közöni-ég ünnepléséből. fi legkissi kizségnek Is fesz spsrtpilyiji vígoperát játszották. A komiói kul- 1 úrházban összegyűlt bányászok lel­kesen fogadták a szegediek művészi játékát, A szegedi művészei» Pécsett, a Bőrgyárban ismételték meg az elő­adást, hasontó nagy sikerreh ANNABEJAF BUCAR A termel zsúfolásig meg'öPő közön- adás*. Minden szereplő dicsérete: er- ség élő t Vereczkci Ede megnyl ójá- demei nagyszerű yz-erep éséért, de kü- bnn rámutatott az előttünk álló május iönösen k; kell eme’.n; Ferencz Mag- 15-i vá.flsz.as jel&ntüüécóre. , , \r \ «T T^ * a o á . , .. . cla: Raks&nyi V:!mo3, Horváth Iroa, A megnyíló u.cin a Szakmaközi B - * \ zóttság és a Tolnai DSE ku fűrgáf- Rubold Ödön és Kósa Már.on pompás dája £ mai széfemben ú dolgozott játékát .és színészi :-c jeti menyéi. 30 Ez az igazság az amerikai diplomatákról Minthogy a diplomaták igen keményfejü emeberek. várható is volt, hogy minden elképzelhctőt meg fognak kísérelni spekulációs munkásságuk további folytatása céljából. Nekik módjuk van rá, hogy egész karrierjük folyamán vámmentes whiskyt igyanak, vátnmentés ci­garettát, szívjanak ős pompás lakásban éljenek. De ezenkívül szükségük van még úgy látszik arra K hogy — amerikaiak lévén — businesszel foglalkozza­nak. Spekulálnak tehát Nyugateurópára, Közúpkeletrc, Dólamerikára, Afrikára, egyszóval arra, hogy az :mfizi­kai áru mindezeken a helyeken nagy profit biztosí­tásával legyen elhelyezhető, és ezt a praxisukat a Szovjetunióban természetesen szintén alkalmazni akar- ják. Ezek az emberek nem tudnak lemondani üzleti terveikről még akkor sem, ha egy hatalmas szociális-a rendszer áll velük szemben. Ez mutatja, hogy- meny­nyire nem a népet képviselik, mikor a legmaga-abb diplomáciai rangban lévőket is elkapja a spekuláció Államok (képviselőinek láza. Imigyen fest az Egyc-íilt igazi arculata a Szovjetunió területén! VLL FEJEZET. Miért csörí«íik a kordot az USA halaiménak birtokosai? Ha az Egyesült Államokra gondolok vissza, a ne­héz és örömíelcn benyomás érzé-e, mim valam: k-5 ne­hezedik rá a szívemre: lelki szemeim elölt lebegn*.< az ordító, friss uj-ágciltíkek, amelyek c*gy új háborúról prédikálnak, egy új háborút ké'-zi enek elő; fülembe hallatszanilc a háború vcszc'*'. hírverőinek beszédei, akik a göbbelsí módszert majmolva úgy mu'a-ják be a háboirút, mint vala-ml pompás ó< igen alkalmas szerszá­mot. Példátlan háború- idege ség ejt ma rabul minden­kit az Egyesült Államok Területén. Bár hiva‘.á--omnál fogva nemzetgazdász cs szocioh)- fos vagyok, nem szeretnék „szakértő” nvidjára az USA lirsadzlmi berendezéséről vagy kere;kedc'-méről és - .zdrtsági életéről értekezni. Mint egyszerű ember be­béleli csupán e dolgokról, amelyek különben szélfé- n istnereüe-dk. Az egyszerű ember szempontjai sze- ,t próbálom értékelni és felmérni azt, ami ma az íyesiilt Államokban történik. Mindenki tudja, hogy Néme'ország és Japán leverc­tése ulán, amely több mint három éve ért véget, a had-ereg. a had:tengeré-zet és a légierő mindmáig a mozgósilás állapotában marad . Hadseregünk a szó igaz értelmében a v:]ág minden tájára szét van szórva. Min­denki íudja továbbá, hogy Amerika a háború óta sok ucai milliárd dollár. köl'öÚ a h adfe'rzerelés tökélete- -ité-ére. Az a ombomba-gyárló üzemek tovább termel­nek. Az USA íkongrcsszu n hatalma- összeget szavazóit meg a légierő erősí é• érc. A hadilengeréJZet sok ;©k:n- letben elérte már háborús nívóját. Népünk töríéne'mé- ben az első elet, hogy a kongresszus béke idején érvény­ben hagyta az általános védkö elezetísége:. A katona* kiadá-ok az USA háztartásának lényeges hányadát je­len iik. Az is közismert, hogy az USA-ban egy ú; háború propagandája soha cent hallott mértékben indult meg. A háborús gyújtogatok, neracaak. hegy a leg élje.*ebb büntetlenséget élvezik, hanem még bizlo--í ják is szá­mukra a lehető-éget, hogy ez: megtehessék. Nem azokról az íróloll-gengsz erekről be-zc'ek, mint Drew Pearson, Wal or Winchcll, vagy az Alsop te-tvérek, akik nap mint nap éneklik és propagálják a háború! a sajtóban és a rádióban egyaránt. Maguk az USA ; l'umappará usánck a vezető agjai. a haderő ve­zérei azok, akik nyíltál követelik, hogy ,,ára-< zu'k el atombombával az ellenséget" és ezt a lehetőségei úgy lek'ntik mári-. min: olyant, amely preventive (1-n ézi a iloVor. Hall-gf. ru'., mag tábornokaink besrédé!. önkén­telenül az az érzé-ünk. hogy Pearl Harbor és Per: Arthur japán tradíciói üMe.téik át amerikai földre. Az én oro z baxá.aim bizonyára megérik, h s:;y ez a tűzzel való játék nem az amerikai nép leikéből pattant ki, orosz barijaim meg fogják érteni, hogy könyörtele­nül é’ca ha árvánál húzódik az amerikai nép és esne klikk ikcpvi clöi közölt, akik olyan arcátlanok, hogy egé-z Amerika nevében mernek beszélni. Éppen ezért szeretném enuek az egész háború- pszihózisnik valódi gyökereit é- valódi okozóit bemutatni. A kardcsör.e'.ő propagandisták, az úi háború eme ■szervezői, mindeneke]ő;t azt a Ikép'eleo és esztelen ál­lítást kockáztatják., hogy a békét — a Szovjetunió ve­szélyez.éli világ ural raj törekvéseivel. De még az Egye- ■iül: Államok „orosz-szakértői”, a legreakciósabb újság­írók és az államtanács tagjai Í3 tudják, hogy a Szovjet­unió n«vn akar háborút. Akárhány magánbeszélgetésben, amelyet a követség -zovjetellenes tagjai folytattak egy- más»vl, bankot adialk ennek a meggyőződésüknetk. (Folytatása következik.) A falusi sport erősítése a magyar sport egyik legidőszerűbb és legfonto­sabb problémája. A népi demokrácia lehetővé tette a legkisebb község fia­taljainak is a sportolást. A parasztifjú­ság eddig nem sportolhat olt. Erre nem volt meg n lehetősége, ha valaki mégis sportolni kezdett, kinevették. A másik nagy akadály a sportpályahiány volt. Nem rendelkeztek megfelelő sportpá­lyákkal, ahol mindenki a maga ked­venc sportját űzhette volna. Ezen a téréit most jelentős válto­zások álltak be. A MINSz, az EPOSz ős a SzIT javaslatára újabb pályaépí­tési segélyt adnak 112 kisközségnek. A pályaépítési tervhitel szerint Bara­nyában hat kisközség kap sportpályát. Olyan községek is kapnak pályaépítési segélyt, melyek az elmúlt, rendszerben nem is gondolhattak ilyen támogatás­ra. A pályaépítési tervhitelek 2—50fl0 forintot jelentenek. A tervhivatal tel­jes összege országos viszonylatban el* éri a -100.000 forintot. A vidék sportjának ilyen nagvaránvá felkarolása az egész magyar sportban érezteti majd hatását. Az eddig a sport­tól húzódozó falusi fiatalok kedvet kapnak a versenyzéshez és az isrc»' Tétlenségből új nagy tehetségek tűnnek majd fel, akik a magyar népi demo­krácia sportjának sok sikert szerezhet- nck. A falusi sportpályákról kerülhet­nek ki az új Németh Imrék, Mitrók é* Pataki Ferencek. Az osztrák válogatott ellen Budapestén fiaink imponáló fö­lénnyel, megsemmisítő arányban győztek. Labdarúgóink megmutatták, hogy lehet lelkesedéssel és az utolsó percig is jeljes erőbedobússnl játsza­ni. Allítjuky hogy Prágában ez a lel­kesedés, ez n küzdeniakarás ha nem is hozod volna hasonló arányú győ­zelmet, de egészen más eredményt értünk volna el. A mérkőzés utáni nyilatkozatok igazoljiik a magyar közvélemény(, amely követelte, hogy ti válogatottat építsék a Ferencváros ni. amely nemesek a jelenlegi leg­jobb magyar csapat, de kevés lé győzőre találna közép Európában. Kitől függetlenül ismét n hagyomá­nyos magyar lelkesedést kell ki emelnünk, mint a győzelem legna gyobb részesét. Sem véle!len. hogy éppen égy héttel a nagy választás előtt bizonyították be a magyar lab­darúgás élnnmkúsai, lioytj - - szem­ben a reakció híresztelésével — a Kubaiak, Marikok és a többiek nél­kül is lene! eredményt, méghozzá a vasárnapihoz ha-onló megsemmisítő nagy eredményt elérni. A sportolók éppen most igazolták a népi derűn kratikus sportvezetőit, éppen most álltak ki a demokrácia vívmányai és a demokratikus sport eddigi nagy fejlődése mellett. * Bereracod Sellye 2:1 (0:0) II­osz.áiyú bajnoki. Sellye. A nagy -zel c-rő en zavar a a mérkőzést. Vé^ig ke meny, szép já ék folyt. Góllövők: Kc- tnéndi, Krcsz illetve- Angyal. * Röplabda. A MEFESz vasár-nap rendezte meg Budapesten az országos föinkolác röplabdabajnok «égőikért. A bajnokságban elindult j P. MEFESz c-aoata i# és végeredményben a ne- gyedik. helyen végzett. A mohácsi atlétikai verseny eredményei 100 méter női: 1. EjJri Poi"á- 12.9­2, Fülöp MEFESz 13.6. 3. Lórnczy Postás 14,6. 100 méter férfi: 1. Garú MEFESz 11.5. 2. Sereit Postás U 3. Adamik Postás 12 3. 800 méter náű 1. Ficsor Postás 2:56.2. 2. Dévai Pc’" tás 2:56.3, 400 méter férfi! 1. SolymO" s: Lokomotív 55.9. 2. Lombos M2" FESz 56.3. 3. Bérczy MEFESz 561- 50 méter r.öi gát; 1. Lfírinczy Podá’ 13.3. 2. Zelcy Portás 14.4. 1.500 mó­léi: 1. Gyergyói Poslás 4:15.4. 2. Bu­rányi Lokomotiv 4:17. 3. Poslás 4:17.5 Nőt súly: 1. Sskn-i Postás 10.50. 2. Vucsacs Postás 10.42. Iiíi 1. •Krbztiá’1. MEFESz 9.29. Fór;» súly: 1, Söjőr! MEFESz 13.26. 2. Tóth Posta« 1282- 3. Sík Poslás 12.63. Söj:ör nagyszer’! formában verte meg a tavalyi ma£yat bajnokot. ***** * Najjykmrz.‘án vasárnap ailéfik»'] vcrse'syi rendeztek, amelyen Dul^y0! vai 183 om-t ugrott, magasba és Ifi® rié.eren U.4-et futóit, A 2.000 méíe* ras ifi síkfutásban a pécsi Tóth Gy- 2.48 idővel győzött. A 100 métere» ifi női síkfutásban a kanizsai Boád*11 12.8-as idővel beállította az ország0* csúcseredményt. Az egész országban megkezdőd­tek a Köziársasági Kupa küzdelm*'- Legn-syobb meglepetésre Sopronban a szombathelyiekre épült Nyucfa d'.i- nániúl 2:1 (0:0) arányban legyőzte 1 nagy neveikből álló Nyugat csapatát* Pe-tvdék Dorogon 3.000 néző elét1 4:3 (1:2) arányban csak erőnléti fö­lénnyel győzött a Középdttnánlúl (SzF ke-fehérvár) ellen. * Asztali tenisz. Va'érnap rendet* ték meg Budapesten a főiskolás a»*- tali -tenisz bajnokságokat. A bapok- ságban a MEFESz férfi csapata 1 harmadik helyet szerezte meg. Ez a* eredmény az erős mezőnyt tekintetbe véve igen jó. Versciiy-aicnl rparttclrpen Szombaton d u, fél 6 órakor PBTC—KMTS2 ill. I lajRÉÍ •lófte 4 órakor Meszfeart Dinamó — Ssmów n b. iwíí ós 2 órai kozdettel pedig PBTC — SatPaacy SE ifi hajnaliniiirktuóse^l reeriftisirt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom