Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-08 / 56. szám
DUNÄMT8L! HAPIÓ aooBEsees» Ä nőmozgalom hős asszonyai A aejnzetlií’zi nőmozgal ómnak rfmn? nagy asszonyalaija van, d' tetteik kel beírták nevüket a -rt-i. '\m lapjaira. A múlt század smzelr.ó» muukásipozgslmának («nagyobb nőalakja KLARA JCET* ifv volt — leánynevén Eisner iára — 1807-brn egy kis szász- •szag] faiuban srületett. Munkásága túlterjedt hazája halárain. A unkésosztály tanítómesterének, eninnék volt a tanítványa, aki igyra értékelte Zetkin Klára kétségeit. Ift33-ban tízezrek kísér- k utolsó útjára. A harcot, a meet megkezdett ina millió é.s mii- ó asszony folytatja szerte a világ- in. RÓZA LUXEMBURG 1870-ben <v lengyelországi kisvárosban szüleit A lengyel munkásmozgalom nígránsoként került előbb Svájc- a, majd Németországba. Egyik ■ 1 ».oltója a német kommunista árinak. Harminc évvel ezelőtt > yiíkoUák meg a muiikásmozga- ':>m és a nőmozgalom nagy har- osát akinek nevét és forradalmi nmkásságát ar egész világ ismeri. •AGYEZSDA KRUPRZKAJA. Lern felesége 1868-be.ri Uétervirotl djletett. Leninnel a forradalmi von kában ismerkedett meg. A* • dilóberi Forradalomban a nevelésügyi népbiztosság tagja lelt és itt. dolgozott 13>30-ig, élele végéig. Életét a nép szolgálatában töltötte. DOLÖRE5 IBÁRRURI 1835-ben született Gsllartában. bányászcsaládból. Pasaion aria néven is ismerik a spanyol kommunista párt egyik veztőjét, a fasizmus elten küzdő spanyol tömegek lelkét, aki a száműzetésből is vezeti népe harcát. Rendkívüli asszony, aki életét fájd ltomban és harcban töltötte és valóban kiérdemelte a népek szeretetéi. A világ haladó fér fiai és női benne láiják a Franco- ellens Spanyolország igazi jelképét. GAJ-CSANG 3 80 millió tagot számláló szabad kínai uőszövet- ség elnöke, a Nemzetközi Demokratikus Nöszö vétség alelnöke, húsz éve vezeti a kínai nők felszabadító harcát. Budapesten is járt, ré.iztvelt elmúlt évben a Nemzetközi Nőkongresszuson. JEANETTE VERMEER 5CH 1310-ben született Liileben. A francia ifjúsági leány-szövetség megalapítója-, a francia nőszövetség főtitkára, a francia kommunista párt központi bizottságának tagja. Férjével, Tliorez-va! együtt a béke egyik legnagyobb harcosa. Ezeken az asszonyokon kívül még soksok szahdságharcos nő éli é.s küzdő«, él és küzd még ma is, akiknek élete követésre méltó. Köztük a magyar szabadság hős asszonyharcosai — Teleki Blanka, Madcrspajchné, Varga Katalin, Kossuth Zsuzsa és Lebstück Mária, 1848 hősnőinek utódai •— a magyar munkásmozgalom és nö- mozgalom halhatatlan alakjai. HAMÁN KATÓ, aki szegény pars sztszülők gyermekeként született és a munkásosztály, a nők felszabadításáért folytatott szakadatlan küzdelemben része volt börtönökben és a Horthy pribékek kínzásaiban. MARTOS FLÓRA u magyar munkásmozgalom egyik legnagyobb nőalakja, akiből az első világháború nevelt harcos, gondolkodó embert. Odaadása, embersége, a belőle áradó melegség, törhetetlen erős akarata még ellenségeiből is tiszteletet, elismerést váltott ki. TURJANTCA ANNA — akinek férje Kárpát-Ukrajna jelenlegi elnöke — aki a német fasiszták elleni harcban veszítene el életét. Mártírok, hősi halottak jelzik a magyar nőmozgalom útját is. Ma hatalmas tábora vsn már a küzdő, harcos, békeszere.tö asszonyoknak Magyarországon. DIÁKOK KÖZÖTT — akik az új kultúráért lelkesednek A SZEKSZXtCM GíMNáttSUM «jvik ■.-rmÁboc- nlvgsóprób«** tartanai* Srimo- . rrr „Orofii kÁrd^'-Áoei: h^replói. 'i frízben lázasan próbdj a lelke* diák- efy parcre elcsípjük Káván ancait, aki az érettségi «tellett seb** ■ *«7ep*t vállalt a da rubinra is«. — A tavalyi ▼emenyekoek kettő« hi- bája volt — mondja. — Az utóigatá* ’’kadályoeU a tömeges ne*ezó*t és a /ereplő csoportokiói caak egyettou mű előadását követelték meg. Az idei egyéves kulttirecrreuy n*gyncrn célja: tUtndó komoly munkára feyni a különböző szervezeteket. Aztán a darabra terelődik a» fáé. 'íacpb^rarnj atojrffópt. 5atvtf6ritt£i CUb.M vról. — ttröwniel \á<!a!tam a mrepat, tűdé»* hogy kfsaé hálátlan. Ai njaágtrftsrt vezér alakja az első pi Ha náthán ellen- Menret kelt a közönaégbeD é* nekem fji az elienízanrat mép növelnem is kell a kapitalisták. Hank árok ét tröszt- rátérek ellen. A ,.ha*u*sóffyAr#' reá»k »laki* in raegtzó lal. Hardy, * rés *»f cake dó riporter. Efyébkáat Laposa La«. VU-es. — IJyen komoly előadásra nem volt még példa gimnáznmmik éfetébcní Vem zavarjuk tovább a próbát. A ?>zDuázinm biMreMpartíi neon marad le a verienyben. AMÍG MEGKEZDŐDIK a uep; «dacosok próbája, meg kérdezünk uéhány ver. **nyrőt; heiryan ké&zül az intójet 28 nevezettjének egyike ar egyéni kui'ür« versenyre. Gaesányi Pisi a az áldozat"*. Sugárzó arteal beszél a? idei kultúr- rcraenyróli — Az egyéni verseny i» komoly fel- készültséget kíván. Verstanaié«, kön>v. tttnerfetés, színdarab vagy filmUmerta- tés, mind-mind komoly wonkái igényel. De májén! A kötelező könyvek közti* éppen most olvasom o „Négyszáz év kü*deln»é"-t, Mód Aladár könyvét- Moziba fr tníadíg szívesen jártam Meg néztem a ».Yiborgj városrész'* í is é* remélem, nem vallók szégyent, ha a szovjet filmalkotások hármai) ikéről is kell előadnom. A szovjet filmekből lauultain meg. hogy még nagyobb elazánfeéggal. Szilárd njeggyőződésso! kell küzdenem a szóolaUnmnoért. A TORN ÉTEREMBŐL a . áS-at Va- ton a ver bong** ütemes labdobbanása. « „kivágó»“. ..magashokáző*', „kar*di*dol>- bantó“ éx 4 ..legénye*’* nUmei hallatszanak ki. Az éppen pihenő Szigeti Ram«!»«*><*-' beszélgetünk: A tánrknltúra tesren in példa előliünk a Szovjetunió, amelynek táncosai — éppen • népi motívumokra támaer- kodva — meghóclfiofták már az egész világot. körösi Miki arról beszel hogy a ..diw&égo» mait*4 — pécsi é* gyulai or- azúgoe döntő ntitj — a pimisták idei fuerepléte még nanyobb sikert, éj el . . . —i—sy Megalakult u MSsMT pedagógiai főiskolai csoportja Megalakul!: a pécsi Pedagógiai Főiskola MSrMT csoportja. Dr. WiUmann Tibor tanár javaslatára a közönség lelkes tapsa közepeit választódtak meg a liszlikart. Dr. Szabó Pál Zoltán igazgató beszédében hangsúlyozta a szovjet —magyar barátság jelentőségéi cs kiemelte, mit jelent nekünk a nagy szomszéd barátsága— Tulajdonképpen, mikor elvesztettük a háborút — mondotta — akkor nyertük n*g az életei és mikor a Szovjetunió hadserege a határunkra ért, akkor nyertük meg a jövőt. A szovjet nép azonban nemcsak baráti kezet nyújt, hanem segíti eltüntetni a nyomor fekélyét és segíti építeni a szocializmust A főiskoüa énekkara Hegyi .József tanár vezetésével elénekelte a magyar és szovjet Himnuszt, majd Zsobrák Piroska szavalt A tanítóképzők és a leánykereskedclmi népi fánccsoportja Mocsári Józseiné tanár vezetésével magyar és orosz táncokat mutatott be. Buday Lajos tanár tartolt velítettképes előadást a szovjet művészetről. Pintér Árpád szavalatával ért véget az ünnepi közgyűlés, _______ — A 6l.J 0 A PEST—MOSZK V A satk- wxw.v ma/ívjü forónlójiu négy be- {♦ieint, .iíPnmábó] bimm Jóotetíccü] véjzödött,, A BBsyeóik jKi«xmAbs,u a icograr Típíry jrőzött erimucio »oviét meet« ellen. Az Októberi Forradalom gyökereiben puszii '■>tla el a jogegyenlöi ■ cnsigei. 4 iiő a férfivel 'gyeitjogúvá lett pofüi- kai, gazdasági és kúttá alis téren. volt a ■ egek5 és egyik iegfov* tosabb feladatunk“' — •’londta Lenin ISIS step- 'emberében tartott egyik "sszédében. A nők teljes félszoba ■■fásához és a férfival rgyenlővé tételéhez szűk séges — mondotta Lenin — hogy megvalósuljon a •özös gazdálkodás és a nők résztvegyenek a kő- eös Urmelömunftdban. Kkkor toglcdhatnak el majd ugyanolyan helyet. od)>t a férfiak. Tehát ez égéi.* nemzetgazdaság at- pítése új, szocialista d. vek ?rennt, a nehézipar és c kollektiv mezSgai- dóság megteremtése: er volt a szükséges dap <3 ’■•W tényleges felMobadi fásához és bekapcsoló fámhoz a társadalmi A FELSZABADULT NÓ A SZOVJETUNIÓBAN irmunkéban Lenn és Sztálin mindig úgy te Hntstto. mini a szocialista építés sikerének egyik legfontosabb fettételéi. Lenin <irjy vélte, hogy a nő nem élhet c.supgn csalódja és háztartása sxűkkérű érdekeinek. Igazi munkásává és aktiv részesévé kell válnia és válhat is az új társa- dalmi rendnek, amelynek már egye.vlöiogú tagja. A Szovjetúnióban <1 szocializmus építésének gyakorlata fényesen igazolta crt a jövendölést. Sztálin már yélddflar. uuzptrs szintre emétlc a nők szereped a szovjet ország dóiéban. Teljes mértékben megvalósult- Lenin A gondol éta erről, hogy a nők — megszabadom büincufkiől — y^y. kenységbeu. .4 nó aktív alkotó fényező lett a ssociafisia. építésben, a gazdasági élet. a tudomány és művészet minden. területén, Egyre növekvő arányban vesznek részt az dliamépitésbrp. Az ország élenjárd, hires emberei közt, akinek nevét az egész nép tisztelete övezi, méltán szerepel a kiváló szovjet nők neve. is — olyanoké, akik kezdeményezői voltak a munka termeié kr.nysége fokozásáét* folytatott népmotgalon» nak. Ilyen-ek Maria Volkova ős Klaváija lottóra ismert szövőnők. Jín na Kuinyecom autógyári birgódvszstő, Klaváija Zénóra a ,.Vörös Óriás'' nevű gyár brigád vezetője, Ljubov Ananjova fonodái m*mle6stiő, Valen Um Hriazuva Umgm még sokan másol:. A mezőgazdaságban kollektiv gatdasdqok élén állnak, gépállomások igazgatóiként. áHattc■ nyőiztfi telepek vezetőiként dolgoznak. A nép- nevelés munka területén f-öbb mint- kétmillió nő tevékenykodik, A Ssov- jefúnió Legfelsőbb Szór- kdjébe 277 nőt vdtosztof- fak be.. A helyi szovjetek képviselői között közel félmillió a nő. A nők fetezabaddásá- nak sikerét Lenin elem laszihafatltrMd egybekapcsolta a nőről, az anyáról és gyermekéről való állandó gondolkodás in- tézményesitásé vei. A szovjet útiam minden évben, íöbbmitiiárd rubelt áldoz az anyák és gyermekek cg uszseg védelmére. gyermekintézmények fenntartására. .4 nők évszázados álma — rabságuk meg- fTüzdctéséről — a Lóriin és Sétálie nagy eszméi vtseOe Szovjatiutiól-m vmhfmM meg-etőtmUr. A 8TC nyerte a pécsi wngadóf 4 Lokomotiv CHLtársara miatt s&envedetl vereséget Vasárnap a páe*i sportkorönséff fi- fjeim« a V#ra«ny-iitc*i kettő» mérkőző. fele fordult és 4^00 főnyi néző szurkolt a p«e*i ««Apátoknak. Az első tnér- kőié«en a vas utalok ez aUó régiókban tanyázó, de lelkes szombathelyiektől Tereséjct szenvedtek. A rangadó nagy küzdelmet hozott és abból a gőtraiörőbb bőrgyári csapat került ki győztesként. Nagy meglepetésre o MA OUT legyőzte otfbon.ib.io az esélyes Lokomotírot és a Koroárorn pontot rabolt Tápén. Részletes eredmények: BTC- Dinamó 2:0 (1;0) Verseny-utca, 4.500 néscő, vcweftc: Kovács D. (VáfsscfL Csermely) BTC: Sarbek — Kincsei. Kisgá: — Nt»gy, Lei páni L, Horváth — Szopka, Kövér, Katica, Lei pára II., Ke ráesőn yi. DINAMÓ: Kráüss? — Dcrgmaun, Reacze 11J. — Bertrxe. Csirke, Kresz — Horváth L, Réfi, Hnr-yátb II.. Reqczc 11., Bc- zerédi. Nagy iramban indul a mérkőzés én az el»d reaxélyea támadásokat a Dinamó telette. Később feléledt a BTC é* néhányszor vowsélyeBfotte Kraus« kapuját. A percben Csirke gáncsnlé#« miüit a hzabadrúgá-st Horváth hatalmas erővel lőtte kapura, a Ubdfl a felső kapufa belső éléről vissjapattant és Leipáru 1L a hálóba fejelt, 1:0. A gól után kiepyan»illyojött lett a mérköz.ée. A ezüuctben mindkét csapat cf endogen piheut aj cUlö/őbco. a Dinamóhoj bors Antal főiapán és Lakatos József srak- stersezeíi titkár is b«látogattak. Szúnei után — bár már »ere olyan bojt irninban — de folyintórlott a küzdelem. Ekkor inkább a BTC támadott többet.'de eredményt «lenül, míg » bányátfCMpat támadésfii — ha ritkábban is, de veszélyesek voltak- A 36. percbe Szopka. szerezte a második gólt, 2:0. BÍRÁLAT: rtagy küzdelmet hozott a két csapot találkozója. A* első félidő nagy részében a Dinamó játszott jobban, szünet után a BTC harcolt ki fölényt. A Dinamó csatársorából hiányzott az átütőerő, így a jó bőrgyávi vedelem t»ein- legcMÍe.ni tudta a veszélye« támadásokat. A mérkőzés» eleje tő! végig díeséref- remeltó aportsveru keretek között zajlott le. Egyénileg Leipám I., HorsáfhA Leip&in II., Kincsei. Kfegál. Szókká, illetve k/sa«t. Csirke, Eresz. Horváth II. és Bererédi játszott jól. SzAK—P. Lokomotiv U0 (0^H Veraeny.utea 5500 néző, vezette bdirrftttr. SZAK: Meatorbiíri — Németh F«*tas lí. — Farzang L, Molnár. Kovács — Szabó. Varga. Horváth, Nafry, Szandi. P. LOKOMOTIV: Szontagh — Kniwek. L»ranyi — Meggye*. Calambos, Szsbó — Zomboii. H«vn5nr. Tlirczi, Najy, Vérér. A pécsi késeién után a lokomotív támadólag lépett fel és mintegy f0 percig patron alatt tartotta a vendégek kapuját. Később wngéra+nlált a vendégcsapat. de csatársora nagyon izére»*» játszott. Szünet után sc*n nagyon változik a játék képe. « pécsi csatársor, tárnadéiai teljeaen erottenek, a jól xétíó Mesterházi mindent védett. A 2t). pete- ben Szabó a 16-os előtt felvágja Vargát. A büntetőnek az összekötő áll-neki c* élen lapos löré*r a vetődő Sronta/h mdlfcít jutott a badarokba. 1:0. A gól után keményebb lett a játék, mindkét oldalon több h zabái ytaJannég fordult elő. A 50. percben a jáfcékvezetó Sr*- bót. illetve Némethit sportszerűtVn r]’ zelUedcsicrt kiállította. BÍRÁLAT: Gyenge mérkőzést hozott a két cvi^t ialáikor/ója. A pécsi csapa! m első ftl-j ídeji fölényét um tudta gotokra váltani, csatáxzoia crőÜeit ycAL A venáég- rnapat lelkezcö küzdött, jó védelniévd megérdemelten nxrrerte meg « grízeimet. Egyénileg Mezterházi« Faraang L és II., Varga, ßietva Barnafé, Mefgy4^ és Zoobori játszóItark éMagmt fHfrL Ejfyéb N3 n-«» «r*dmé»y*k: KPSE-RJCrE 2:2 il&. A pesti csapat már két, szeren ezé# gófta] veretett, majd a kaposváriak kcTÜftnk nagy fölénybe és ezzk balsxerereaéj&k mi»te vesztettek pontot MAORT—LOKOMOTÍV 5:1, a kainznai csapat hatalma* meglepetésre fölényes győzelmet aratott a bajnokjelött vasutasok «Ben. KOMÁ-; ROM-PERUTZ 5:3 (2:1). Meglepetés •) koraár^nviak pápai pontazerzesc. SV5E j —GyTSE DAC 1:1 (*:g). ltagv kiizdc- l^m, igazságos eredmény. NVSE—ELXK- TROMOS 1:0 (0:0). Art Ans pontokat szerzett a kanizsai KeHilefi bajnokság Na^ymenyek—P- Lokomotív II. 2sl (1:1). Verteil y.nice. Gyengeiramú mérkőze?. GóHövnk: Koccz, Rá Ifi, illetve Tnrbéki. Deadra —Dinamó IL C:i. A Dinamó r«i- tárok sok helyzetet kihagytak, regül a helyi csapat kerekedett felül. Siklós — BTC II. 4:2. A Harkányban játszott raérkőzóseo a lelkes siklósiak megérdemelten győztek. Somogy—Mohácsi TE 5:1. A listavezető mohácsiak nagy meglepetésre kikaptak a hatalmas lelkesedéssé.! játszó bányászcsapattól. Mohácsi MSE —Meesekazabo!cs 5:1. A vendége?.» p*‘ es*-k n*gr kíi&delem után maradt alul. A'fí Hl mérkőzések PMSC—PAC-Küníúeii é:i (2A®1TBzér-B. 500 néző, vezette Bíró. Változatna, nezyiram'á, igen jő mér- közösen a minden részébon jobb bánya - telepi cápát megérde nőit rrőre.lmrt aratott. A mérkőzés csak a második Félidő közepe ntán vált tálkewénnyé, akkor a játékvezető Tarait, illetve Gtjevft ntánrúüáióit és Kalnazt tálait főni an aa idő hálásért kiállította. A célokat Kri- vannk (2), Tetelka, Sípos- illetne Németh «erezték. A fMSE-ből Métáik«. .Krivanek és Sipos, a PAC-Köziizeroből < két ifjiíaági, határi és Schmidt játszottak fAl. PÉCSI MEFESz—PAKSI DSE 3:3 (2r2) Paks, 700 néző. Verette: Hornit* Fíak« táirtrKÜiwttl indul & márkázó* éi a 13. percben Tóth nrabad rágásából megezületik az edeő gól. Xéhány pont múlva Sora h:t®aarláftbti ..ogyaolrt", Eiutó-n íelion a páon csapai, te Bor. vétít térén varét#«-« U wert low, A SO. percben Sara*» w.iwdotwéből Vid«v ajtjanllt MaxőnyiáíAfcnl inda) * jnft- «odik íéüdö. A 30. percben Bariéi TI reagj, mögött h**y1-v Tóthot e> meg. ejor«-1* a vezetést. Xtliiny pen-, rani, vn Vkltik *UFia bo a vógerediz ínyt. Jökt MaTton, Berks Ij, Ha*v*í ,■« dr. Reolió, iil'twe Vidék. Td*. Péri ér Ozru/W. Konríah in*Nrr«a»ió kifosín- VntM roÍA. POSTÁS—SZEKAXARO <UO Í3d» lüzér-ntea 500 néző, vezette Mcíyer. tl«6 percekben a veod«*e*npa' vesr«- Iyoztetott. ozntén az egyébként tartaJé- kos Postás vette át az irányítást. A' <• percben Ilubcr magasan előrevágott labdáját tarai beejtette. Egészen ellapo*0- dott a játék és Nédasi. majd Némáik szereznek gólt. Mindkét csapat megcsoa- kult, a Postásból Csabai, a vendég«** patból pedig Zsoldos már az első féiyk>-' ben levonultak a pályázói. A második félidőben is folytatódott ajs inmliss** i csapkodás c* Németliaek sikeitilt a JP®“ l lók számát szaporítani. Jók vohak: | Solymár, Nádast. Czakó. illetve licbt- cer ó$ helyenként Gazai. K.BAC-NAGTATAD 9sí (íai. Kaposvár. A cnközgyén csapni végig n»*f fiijényben játszott é* tetszés szerint érte el góljait. GőlTBvők: Avar (51, Hlavác* (2, egyet lí-esből). KOMLÓ—DVSE <:?. Hatalmas kftzda- lesn. a komlói csapat jobban kihascaab* a helyzeteket, A dombós-ém«k a bajnokság szempontjából igen értékes pontokat vesztettek. SZÁSZVÁR—BÁTAh&fck itt- .Izgalma'kemény njérkőzés. a helyi csapat »«£-' küzdelem nfán szerezte meg a gvőrct- met. SBTC—SZIG«TVÁ« Á.-«. Nem voH Vétsége* « havai easpet irróceizw. s getráriak egy ideig jól tartn+tiV m»" gnkat BARCSI VSE-KAPOSVÁRI VSF. »•• A barcsi csopet végig nagy tóién »tv- játszott, meg ebben az erényben * megérdemelte a győzelmet. Sporttal a „Szabad Nép"-éd * FAeei Lokomotiv óhNnimot » ,.8ra.bad Népé*V“-ake,iió ‘éd< e U éssrs z rpó ri-ifis 16.00 sorrnkaríüő Szo.no- ki l.fkoincfúv—Píjcaí bokomoAív oW1- vífiímértrörte bavételét ónifcéot td- ■fdmdSÄ. A nemes akció rizosmsr--' •mgz ntmtoanH-r» d ltln»wi