Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-19 / 15. szám

2 DUNÄNTOU NAPLŐ 1948 JANUÄ» 18 Hiánytalanul niegvalásítjuk a költségvetést, annak termelési előirányzatával együtt <* oraaágqryülés elfogadta a minissieretnökaégi é* kereskedelemügyi tárcák költségvetését Az országgyűlés keddi ülésén Nagy Imre elnök bejelentette, hogy Bihari Nagy Lajos, Mátéffy Géza is Czövek Jenő kisgazdapárti képviselők lemondtak megbízatá sukról és a megüresedett képviselői neiyek- re Gyulai Andrást, Srandanú Já­nost és Tóth Ferenc pótképvise- iőket hívta be­Ezután a Ház megkezdte a mi­niszterelnökségi tárca költségveté­sének fárgvalását. Barcs Sándor előadó rámutatott arra. hogy a mostani költségvetés élénken példázza a hatalmas fe.; lödést, amelyen az ország az utol só esztendőben átment. Az elmúlt esztendőben nagyará­nyú átalakulás ment végbe a mi­niszterelnökség szervezetében. A költségvetésben több új hivatal szerepel a tárca keretében A miniszterelnökség politikai és gazdasági irányító szerepe ma már. a népi demokrácia minden jelentősebb területén érvényre jut. Szimbolikus jelentősége van an nak. hogy a kormány élén Dob­atván. az egykori mezőgazdaság' munkás áll. A miniszterelnökség költségveté­sében szereplő hivatalokkal kap­csolatban rámutat arra, hogy fe­lelősségteljes feladat vár az Or­szágos Filmhívatalra. A költségve­tésben 5 millió forin! szerepel filmgyártásunk továbbfejlesztésé­re. A Könyvbivatal költségvetése •t millió forintot irányoz elő köz érdekű könyvek kiadására. — A Magyar Tudományos Tanács költ ségvetésében közei 20 millió forin tol fordítanak tudományos egye siiielek és kutatások támogatására Hangsúlyozta ezután annak a fontos gazdasági irányító tové- kpnységnek a “jelentőségét, ame- Ivet a Gazdasági Főtanács és a Tervhivatal végez. Megemlékezett a küz'ársasági elnöki hivatalról, amely most már néphlvatal, amelyen keresztül a* ország bár­mely dolgozója akadály nélkül fordulhat a köztársasági elnökhöz. Jelentő* munkaerő- *xaporn!a1 ga és pártja nevében elfogadta. A felszólalásokra a miniszterel­nök képviseletében Loscnczy Géza államtitkár válaszolt. A sajtóval foglalkozva kijelentet1:«, hogy a magyar kormány a sí.-jtószabadság eJvének alapján áll. A sajtó jelentősége magyar és nemzetközi viszonylatban napról- napra fokozódik. Láthatjuk, hogyan élnek a sajtó pblíftkai lehetőségeivel az impetria- ks.ák és- a liáborús uszítok, de ugyanakkor nem c<ak tanúi, hanem cselekvő részesei vagyunk annak a másak, demoratikus rrányzatetuk, amely a sajtót a nép felemelésének és a nemzetek barati együttműkö­désének szolgálatába kívánja- állí­tani. Saj ószabűdság ott van, ahol a hírközlés és a haladó szellemű nevelés lehetősége a sajtó útján egyaránt biztosítva van. —A mozikból — folytatta La­Tőb!> mint 50 ni nemzeti Az országgyűlés a miniszterel­nöki tárca költségvetését ál alá- nosságba- ás részletesben elfogad1«, majd szűre' után a kereskedetem- és szövetkezetűgyi tárca kő? »ég­vetésinek' tárgyalására került a sor. Bifeza Sándor (MDP) előadó hangsúlyozta, hogy a legmesszebb­menő takaréko ság sízem előtt tar- *.aßával a kiadások a tavalyihoz képest csak 17 millió forinttal emelkedtek, annak ellenére, hogy a változott politikai és gr.zdasági viszonyok a minisztériumot jelen­tős feladatok elé állították. A mi­nisztérium több min'1 50 irtagykeres- kedelmi nemzeti vállalatot ozerve- zott. Ezok a múlt év ittnisó negyedében kö­rülbelül 900 millió forgalmat bo­nyolítottak le és igen tekintélyes nyereségrésze- sedési biztosítottak az államnak. A minisztérium ezövekezetpoli- tikai tevékenységét a? a cé.’ jel- le. azi, hogy a parasztságot rá kell vezetni a közös gazdálkodásból származó előnyök felismerésére A minisztérium mindent megtet., sorczy elvfárs — mindinkább ki­szorulnak íz amerikai imperializ­mus művészileg és er k öl ceil eg se­te] es filmjei, de nem zárkózunk é; a haladó szellemű, valóban művészt nyugati filmektől. Elsősorban azon­ban példátlan erkölcsi és művész- értékű szovjet filmeket' igyekszünk megfsmerle.ni a dolgozókkal. Eze­ket a filmeket már egyre inkább megszeretik. A nemrég megalakul1. Könyvhi- vatal feladata- gondolkodni a ma­gyar könyvkiadás tervszerű műkö­déséről- Fenn kel! tartanunk a ré­gi neme® hagyományokat és az egy­séges demakraúkus verseny lehe­tőségét. Olyan kiadványokat keli forga- lombahozni, amely a nép politi­kai tisztánlátását erősíti, kultu­rális színvonalát emeli és ki­szorítják a gazdasági és politikai álirodalmat. így k epeskedt" 5 m * ▼általat hogy az ipar részére nélkülözhetet­len külföldi nyersanyagokat bizlo- sátsa. Ligeti László (MDP) lung6Úlyoz- {&, hogy a nagykereskedelmi szek­tor államosított része bebizonyítot­ta hatalmas fölényét a tőkés ke­reskedelem tel szemben. A Magyar Dolgozók Pártja a legmesszebbmenöen támogatja a kiskereskedőket­Rórará Sándor elvfárs kereske­delem és szövetkezet ügyi miniszter válaszában elsősorban hangsúlyoz­ta, hogy a reakciós, suttogó pro­pagandájával ellentétben szó sincs t kiskereskedöem államosításról. Akik ilyeneket híresztelnek, tudatos ellenség« a népi demoráciának- A népi demokrácia megbecsüli azok­nak 0 kereskedelmi szakemberek­nek a mrajtáját, aikiik becsülete­sen dolgoznak, hűek a né-pi demo­kráciáihoz £s nekik mindig bizto­sítja a tisztes megélhetést. Az al- mulit esztendőben hatalmas fel­adatok hárultak a mirrisztóriumra. A nagy tapssal fogadott beszéd után a Ház a tárca költségvetését elfogadta. Mindszeniy a politikai katolicizmus jellegzetes képviselője Az evangélikus püspöki kar nyilatkozata A költségvetéshez elsőnek Kiss Károly (MDP) szólt hozzá. Rész­letesen ismertette a tárca költség vetésének főbb adatait és a beru házásokat. Mivel gyáripari terme­lésünk körülbelül 49 százalékkal meghaladja a múlt esztendő telje silését, a munkásléiözámot is mintegy 20 százalékkal emelni kell. Éréit nagyjelentőségű az orszá­gos munkaérégazdáikodás meg­s?*rvi*zés*». összesen mintegy 60.000 fő lesz a munkaerőszaporulat, amellyel a most folyó költségvetési év­ben Iparunknak számolnia kell. Ez a munkaerőszaporulat fel fogja szívni az iraift-amott még mutat­kozó munkanélküliséget. Hangoztatta, hogy a reakció is­mételt kísérletei az ország gazda- ,*ági rendje ellen kudarcot valla­nak, mert népünk a reakció akna­munkájára azzal felel, hogy ren­dezzük sorainkat, erősítjük «zövrt scgeseinkkel való barátságunkat. A most alakuló Függetlenségi Front erősebb pillére lesz az együttműködésnek, mint az ed­digi l nalicié volt Minflert-k az erőforrások biztosíté­kai ánnik, hogy a költségvetést annak termelési előirányzatával együtt hiánytalanul mcg\alőslfjuk. A költségvetést elfogadta Drótos Lajos (Kteg-azdapárt) a költségvetés* maga é? pártja ne* vében elfogadta­Kondor Imre (Parasztpír'.) íz Országos Filmhívó,tál jelen'5'égére mutatott rá. Fümpali'ikánk vezető iránya e művészeti színvonal eme­lése, az igazi reális-« művészei magteretn.é«e. A költség vetésé ma­A magyarországi evangélikus egyház püspökei nem óhajtanak más egyház bel ügyei be beleszólni, sem más egyháznak az állammal való megegyezése kérdésében el­foglalt álláspontját bírálni, még kevésbbé bíróság előtt lévó ügy­ben előzetes véleményt nyilvání­tani- Mégis úgy érezzük, hogy a Mindszenty József esztergomi ér­sek ügyében közzétett bizonyíté­kok olyan kérdéseket tártak fel, és olyan következményeket vonnak maguk után, amelyek reánk is vo­natkoznak, amelyekben szavunkat hallatni nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is-. Ezért örömmel értesültünk a magyar pro estanlíz- mus más vezető képviselőinek eb­ben a tárgyban tett legu'óbbi megnyilatkozásáról és ehhez csat- akozva az igazság érdekében ön ként kinyilalkozfa juk, hogy Magyarom »ágon az egyház éle­tében lolyó lelki szolgálat vég­zésében a ’clkészeket nem kor­látozzák. Cs?k tájékozat lanságnak, vagy he'.ő az fiz eljárás, amelynek a spanyo1 Vallásü dözésre nincs szava, Magyarországon pedig ok nélkül valásü'dözés emleget. A kormányzat minden egyházat egyformán és jelentősen támo­gat ói 4V avaqgólinm hirdetésé­re minden egyháznak egyformán lehetőséget biztosít. Csak a politikai katolicizmusnak van összeütközése az államinai. Mindszftnty József esztergomi ér­sek a politikai katolicizmus jetleg- z«:e* képviselői« volt. Azt bisz- szük, hogy az övéhez hasonló és az evan­gélium értéke szerint egyházi­nak nem nevezhető tevékeny­ségeket minden kormányzat mindenütt tilalmazott volna. Viszont nagy számmal vannak hí­ve; hazánkban a leltk] katoliciz­musnak is, püspököktől kezdve egyszerű egyháztagokig, ezek pe­dig az állammal való íisz esséqes megegyezést szorgalmazzák. Meg­győződésünk szerint Isten az egyházra n«m a királyi korona gondját hanem a lelkek üdvét bírt« és a mi hivatásunk nem g mindég magyarra szomorú emlékű Habs- burg-dinaszia restaurációja, ha­nem az evangélium szolgálata, en­nek pedig Magyarországon nincs akadálya, amiről minden tárgyila­gos külföldi szemlélő is meggyő­ződhet. A nyi'alkí zalo Szabó József, Turóczy Zoltán és Vető Lajos püspökök és Benkóczy Dániel püspökhelyett-cs Írták alá. j 'DfrtLkjtqxmjel \ Az amerikai .^boszorkány-per“ Newyorkl jelentés szerint az amerikai kommunistapárt 15 ve­zetőjének perét hatalmas érdeklő­déssel kísérik, nemcsak az ÜSA- ban, de világszerte. Az ügyészség még nem tudott semmiféle konkrét vádat felhozni, abban a vonatko­zásban, hogy a kormány ellen bármit Is elkövettek volna a perbe­fogott kommunisták. A vád tisztán azon alapul, hogy a marxizmus- leninizmus tanait terjesztették, ez pedig az ügyészség szerint „a kor­mány megdöntésére“ irányúid cse­lekedet. A per azonban nemcsupán a kommunista vezetők személyes ügye, hanem felveti a kommunista­párt törvényességének és általában az amerikai nép demokratikus jo­gainak kérdését, ezért érthet/' hogy országszerte feszült figyelem­mel kísérik. A reakciós körök elő szőr igyekeztek kommunistaeilcnes hisztérikus hangulatot teremteni. Ezt még fokozták azzal, hogy a törvényszék épületét -400 főnyi rendőrséggel vették körül és az épület belsejében hemzsegnek a titkos rendőrök. Foster, a Kommu­nista Párt elnöke beteg, és ezért nem jelenhetett meg a tárgyaláson A perrel kapcsolatban egyre na­gyobb mértékben mozdult meg a: amerikai haladó közvélemény. — Washingtonban több ezer ember részvételével nagygyűléseket és felvonulásokat rendeztek. Tiltakoz­tak a nemzet demokratikus jogai ellen irányuló támadás miatt. Newyorkban a haladó gondolko­zásnak szintén nagy tömegekben gyülekeztek a törvényszék elé. A pert a munkásság is élesen elitéli és tüntető sztrájkokkal lehet szá­molni. A világbéke őre Lenin, a szovjet állam lánglelkű megalapítója «zervezte meg a dol- eTcjét — írja Kovalevszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia lektora. — Lenjn nagy barátjával és harcos társéval, Sztálinnal együtt kidolgozta a munkások és parasztok hadserege építésének alapelveit és az új szocialista tár­sadalom hatalmas fegyveres táma­szává, a szocialista szovjet állam békéjének és biztonságának erős őrévé fejlesztette- A szovjet állam haderejének a Lenin és Sztálin áltál kidolgozott szervezési elve! kemény próbán mentek át a világ­háborúban- A nagy honvédő há­ború feltárta az egész világ elölt, hogy a szovjet hadsereg korunk legkiválóbb hadserege. Felszerelése teljesen korszerű, erkölcsi é* har­ci tulajdonságaival felülmúl hát- wely hadsereget és övé az élen­járó sztálini hadi tudomány. A szovjet hadsereg Lenin végakara­tához híven Sztálin, a nagy had­vezér vezetése alatt a jövőben ia megbízható támasza lesz a szocla- lisla haza biztonságának és a né­pek békéjének. A magánalkalmazottaknál is megszűnnek a kollektiven leiül/ lizeiések Az országos üzemibizottsági ér­tekezleten rósztvetf a déldunántúli magánalkalmazotlák képviseleté­ben Gcllér B. Miklós, a Magánal­kalmazottak Szakszervezetének ke­rületi titkára is. — Jelentős tárgya volt az ér­tekezletnek — mondotta —, bogy a teljesítményi bérezést a magánal­kalmazottaknál is bevezetik. A normák megállapítása kísérletkép­pen már folyik és megállapodtak abban is, hogy a teljesítménybé­rezés alopja az eddigi havifizeté­seknek S0 százaléka lesz. A nor­mák megállapítása elsősorban a sablonos és gépesíteft munkál végző szellemi munkakörökben történik meg A küjkereskedclem kérdésében különösen hatalmas feladatok várnak a magánalkalma­zottakra. Már decemberben 60 millió forintos aktivitást sikerült elérnünk a külkereskedelemben és nagy feladat vár a külkereskede lemben érdekelt magánalkalmazot­takra abban, hogy ezt az ered­ményt még magasabbra emeljék. A magánalkalmazotti vonalon egyébként teljes átalakulás várha­tó Igen jelentős lépés a szellemi munkáknál a 48 órás és a fizikai munkásokéval egyenlő beosztású munkaidő megállapítása és az, hogy a vállalatok ezután csak megállapított kereten belül fizet- hetne.k ki túliórabéreket. Az űj kol­lektív szerződés már minden nin- gánaikalmazotlat magábanfoglal, megszűnnek a kollektiven aluli és kollektiven felüli fizetések és min­den alkalmazott az 56 bérostlály valamelyikébe tartozik. A bérosz­tályokba való besorolások körül előreláthatóan viták lesznek és ilt tings- fontosságot kap a szakszer­vezet ébersége és tárgyilagossága Az értekezleten merült fel a szak­mai képzés kérdése is. A gazda­sági aktíva képzésére szemináriu­mokat rendezünk, amelyeken meg­ismerkednek a szocialista gazdál­kodás problémáival. Kfeszfatták az 1949 W Baumtiailen-dffafegt Kedden esc osztotta ki Schópfli.n Aladár az 194.9. évi Bgumgarteu-dijakat. A népi de­mokrácia fennállásának negyedik esztendejében azok kaptak Bauni- garten-dija*., akik nehéz időkben bátran kiálltak a nemzet gyilkos Horlhy-fasizmus ellen és azok a fiatalok, akik a felszabadulás után szellemi munkájukkal bebizonyí­tották, hogy megalkuvást nem is­merve szolgálták népünk érdekeit, az új Magyar szőrialir-'.a kultúrál- Igno'us Hugó és Szabó Pál 10-000 —10-000, Képes Géza és Trencss- nyi-Waldapfel Imre 8.000—8.000, bat fiatal író: Szigeti József, Ka­rinthy Ferenc, Nagysándor,Kuez- ka Péter, Benjamin László és La­katos Is'.ván 3.000—3.000 forintos jutalmat kapott. Kiszélesítik a Versesv-iTcát Az MDP bőrgyár! üzemi szer­vezed. eljár» az MDP nagypécsi szervezeténél és tolmácsolta azt a kérésüket, bogy a város vezetősé­ge szélesítse és megfelelően építse ki a sportpályára vezető Verseny­utcát. Az MDP nagypécsi szerve­zete továbbította a kérést n város vezelőségéhez, amely magáévá is tette a bőrgyári pártszervezet kí­vánságát. A Verseny-utca építési munkálatai kedden meg Is kezdőd lek. A kiszélesítésnél a szüksége- területei Juhász Ferenc építővál­lalkozó telkéből sajátították ki. Az utcát a mostani négy méte­res szélesség helyett 16 méterre szélesítik és makadám burkolattal látják el. Ezenkívül betonjárdái építenek. A tavaszi sportidényben már nem kell a szűk utcalorokban. bokáig érő sárban és porban pré selődni a sportpályáról kiözönlő tömegnek. Az útépítés n város háztartásának keretében történik Ezzel egyidőben magán a bőrgyár: pályán is jelentős átépítési mun kák kezdődtek. A pálya peremé': allélikni és motorversenyek cél jaira szolgáló mezői s lépcsőzetes állóhelyet építenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom