Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)

1948-12-01 / 276. szám

MIS DECEMBER t DUNANTÜU NÁPLŐ nr Nyolcszáz pedagógus és a szülői munkaközösségek erélyes tiltakozása a% ifjúságot megmételyező mindszenty sta uszítás ellen A Pedagógiu Szakszervezet, az MNDSz, a Sz.IT és a szülői munka- közösség: a Nőegylletben közős an- kéto* tartott,, amelyen megtárgyal­ták a nevelés problémáit. Megjelen­tek a demokratáin» pártok és a ár- «adalmi szervezetek képviselői Is. Kovács Margit ,az MNDSz ki­küldőbe nyitotta meg az ülést, majd Újvári Pál tankerületi főigazgató hangoztatta, hogy ma a nevelésben már nem csupán a pedagógusok vesznek részt, hanem négy tényező gondoskodik arról közős munkával, hogy a mai Ifjúság nevelése helyes irányba haladjon. Ezek a ‘ényezők: a szülői munkaközösség, a neve­lők, az ifjúsági szervezetek és a demokratikus társadalmi szervek Beszédében eli élte a diákságot fél­renéző mindszentista tanár oka1 és kérte a szülői munkaközösségek küldötteit és a társadalmi szervek veze'őib hogy a nevelés helyes Irányításában ak­tívan vegyenek részt. Dr. Ernst Jenő egyetemi tanár ü<T vözöke a szülői munkaközösséget, a* MNDSz lelkes asszonyai1 és ar­ra buzd otta őket, hogy a peda­gógusokkal még nagyobb mérték­ben működjenek együtt az ifjúság nevelésén. A lelkiismeretlen hittanárok működése Az MNDSz központi nevelésügyi . osztálya képviseletében Kovács Margit a szülők, az MNQSz asszo­nyok és a pedagógusok közös mun­kájának erősítésére kérte a hallga­tóságot, mert csak ezúton lehetsé­ges az ifjúság eredményes poli'ikai nevelése. Simo Gyuláné a pedagó­gus szakszervezet országos szer­vezési osztályának vezetője felhívta * szülői munkaközösségeket a reakciós mesterkedések elleni harcra. A szülői munkaközösségek szer­vezéséről és a munkaközösségek értékes munkájáról dr. Ortay József tanfelügyelő számol!* be. Kiemelte az MNDSz vezető szerepét az is­kolai • állandó patronázs munka, a szülők és. nevelők közti kapcsolat elmélyítése terén. Dr. Szabó Pál Zoltán pedagógiai főiskola igazga­tója a nevelők kérdéseivel, á neve- lökre háruló ielada okról beszélt, majd több felszólaló után Kiss Ist­ván né MNDSz városi* titkár arra mutatott rá, hogy ké . pécsi közép­iskolában lelkiismeretlen hittanárok demokráciaeüenes uszításba tud­ták berántani az Ifjúságot, nagy­részben a szülők hibájából is ered, Az ifjúság képviseletében Hefd Je­j nö MINSi városi titkár főként a pedagógusokhoz szólott, kérve őket, ! álljanak az ifjúság mellé és velük ; együ‘t nrnnkakodjanak fl népi de- ' mokrácta épfésén. A szülők nevében felszólaló Acs Károlyné, mint katolikus anya tiltakozott Mindszenty és ügynö­kei demokricfaeUenes uszításai ellen. A szülőd munkaközösség, a pedagó­gus társadalom és az ifjúság kon­ferenciája elé ha ározati javaslatot terjesztett, melyet a jelenlevők egy­A iPQTÍk mai műsora APOLLO A «ZÍT legszebb filmregénye Vo't egyszer egy kis'ány SzerenoszÜ* : Nasztyenka,9ér«# kislány, Nina IvanoT« ; u anya : Ada Yoflsik ; az «oa; N. Kora. Eí^a^nnolr j 5—7—9 órahor 0 fi Ä U I A A nemzetközi film verseny győztese A legnagyobb S*alin-diíss színes, zenés lílmkőlteméay Szibériai rapszódia Föszereojfík : Vladimír OrtuanyikoT, Marina Ladl yína E’őadvsoh t 5 iél 8 ótnhor í a R K Marseillaise A^ttajiy francia forradalom fllole. A Dérii nép harca a/ e nyo-nék allén. t.eaiier'e Lepajfe, lősrcr nlok : Sierra Renoir és JLoiris Jowvel Előadóitok i 6 — 8 ómkor hangúlag elfogadtak. A határozati javaslat így hangzik: „Mi demokríku* édesanyák és pedagógusok a legerélyesebben tß- takozumk Mindszenty érsek népei- lenes tevékenysége ellen. Kérjük a kohnányt, gátolja meg, hogy Mindszenty a demokratikus magyar nép val­lásos érzületét sértve a templo­mokat használhassa fel demokri- claellenes uszításra és az iskolákban gyermekeink ta­nulását tovább ne zavarhassák lei- klismere'len hik»kta:ók”. Pécs várost és pécsi járási pe­dagógus szakszervezet kedden dél­előtt a városháza közgyűlési ter­mében közel 800 tanító és "anár jelenléében tartotta tisztújító köi- gyfllésé:. Az IntézőbiZotság részé­ről dr. SjMtbó Pál Zolán főiskolai S ató megnyitója után ArosI iné a szakszervezeti kőzpon' képviselője bel. és külpolitikai rész­letes referátumot '.ártott. Részletesen tárgyalta a kleriká­lis reakció demokrlciaeflenes uszításait. A nagyhatású beszéd után Bertái István nagykozár! tanító javasla­tára e közgyűlés 41 tekozó távirat- •a| fordult a kormányhoz, hogy ves­sen véget Mindszenty és mögéje csoportosult reakciónak. A közgyű­lés nagy lelkesedéssel tette magáé­vá a javaslatot. Az ideiglenes in- ■ ézőbizottság lemondása után a (orelnök dr. Hang Ferenc felve­rte a kérdést, liogy a közgyűlés kivétve titkos választást tar,arai. Farkas Mihály elvtárs beszél a kibővített megyei válás* f mányi ülésen A Magyar Dolgozók Pártja Baranyamegyel Bizottsága szombaton, december 4-én délelőtt 10 órakor a Széchenyi téri pártházhan nagyjelen­tőségű, kibővített megyei választmányi ülést tart. A napirenden Farkas Mihály elvtárs honvédelmi miniszter, ez MDP főtitkárhelyettesének po­litikai beszámolója szerepel. A Meszhart dolgozói kerültek az élre az országos széntermelés! versenyben A közgyűlés .közfeHaátással fogadta el az új tisztikart. Elnöknek választották dr. Szabó Zoltánt, alelnökők: Wittmenn Ti­bor és Kun Béla, titkár: Lakatos József, re szórt felelősek: Dénes Bé­la, Barrels Béla, Balogh Lajos, Ná* dasy László, Erdős István, dr. Sí- mony! Gusztávné és Ahácz Itoréné. Vezetőségi tagok lettek: Ahácz Im­re, Barrels Beláné, Bernics Ferenc, Dobra János, An*al György, dr. Farásdi Lászlóné, dr. Harag Ferenc, Merkte József, Meskó Gyula, Ortay Jolán. Rónaszéki Nándor, dr. Ortay József, PatarFs Ferenc, Somogy- vári János, dr. Tenk Béla és Végh István. Az uj titkár prograiríbeszé- dében hangsúlyozta, hogy a pedagógus szakszervezet együtt akar haladni a munkásság szer­vezeteivel, nagy súly. helyez a klerikális re­akció elleni liarcra és benső kap­csolatot kíván tartani a szülői mun­kaközösséggel. Az országos szén termelési ver­seny állása kerületenként a kővet­kező: !. Mesztuar b 104.2, 2. Borsod 10!.1, 3. Tata 100.6, 4. Salgó 100.3, 5 Középdunántúl 95, 6 Dorog 93.4, 7 Mecsek 93.2 százalék- A Mesz- hart dolgozói megmutatták, hogy az országos versenyben az elaő heelye kiharcolják. A vállalat dolgozói megértették, — mondotta Kusnyér Zoltán igaz­gató, — hogy a Kocieüzmus építé­sét a ’több Is jobb tenme'éwel lehet elősegíteni. A vállalat vezetősége mindent elkövet, hogy a dolgozók munkáját újítások bevezetésével és a helyes műnk* megszervezéssel megkönnyítse. Az elövajási munkák meggyorsítása és megkönnyf é*e érdekében újtlpusú fúrógépeket ál­dottunk bee, ami nemcsak könnyeb­ben kezelhető, hanem a bányamun­kások egészségére sem káros. A fűtőkészülék vizöblrtéses ét Így tel­jesen pormentes. A teljesítményt Is megsokszorpzz». A Meszhart igazgatósága arra törekszik, hogy a dolgozók aegbaé- gére siessen, hogy könnyebben tud­ják a munkatermelékenységét fo­kozni. De elősegít a többtermeié*1 a nagyobb kereset és az óséazinvonal emelkedése Is. Például 1938-as vájár keresetek a következők voltak. An­tal Pál .szabolcsi vájár egy műszak­ra 4.93 pengői kapott, ez egy hó­napban kitel 123.25 pengőt, ebből a keresetből levonták a nyugtért, a betegbtztösfást, a- különböző adókat, papipár bért. Szabó György vájár na$á keresete volt 5.15 P ugyan­„A taUaUkassé^ Mén tow&HkÓHpsá Jelennél« felen »*elt felező ájíf’iixokliai peogpie«ridő< éd pénzt lakarítanaU mci» ••• az üggyé* dolsozók A gazdasági élet minden, terén mindinkább kidomborodik a taka­rékosság fontossága. Különösen ott van igen nagy jelentősége, ahol az áruk előállítási költségé­nek nagysága attól függ- hogy a termelő munkát végző dolgozók miként spórolnak az anyaggal és energiával, de nem "utolsó sorban a termelésre fordított idővel. A hároméves terv kezdete óta üzemeink dolgozói is egyre jobban belátták azt, hogy a hároméves terv sikere milyen nagy mérték­ben függ ettől. At apró észszerüsí- tések tömegével tették gyorsabbá, eredményesebbé és olcsóbbá a ter­melést. Igen gyakran egészen'je­lentéktelennek tetsző újítással ér­tek el komoly megtakarítást- Ma­guk az ésiszerfisité munkásak ér­demesnek sem tartották, hogy öt­letüket nyilvánosságra hozzák. Ahol az időveszteség — nem veszteség Á MesfníJ-gépkoc.sijavító garázs munkásai már a tervgazdálkodás kezdete óta bevezették azt a rend­szert, hogy minden javításra ke­rülő járműt alaposan megvizsgál­nak, a művezető és a munkások megbeszélést tartanak, eldöntik a munka elvégzésének legcélraveze­tőbb módját. Ez a rendszer egy­magában is — bár látszatra a megbeszélésre fordított idő a munkaidőt növeli —, az össze­vetett ötletek felhasználásával min­den esetben értékes munkaórákat takarítanak met). Egy ilyen megbeszélés ered­ményi' volt, hogy uéhánv héttel ezelőtt a hengerfúró géphez fel­fogó szerkezetei készítettek, amely nek segítségével n hengerfdrás munkaidejét felére csökkentették. Komoly anyagmegiakarítást ér­tek cl azzal, hogy a gépkocsik kiégeti feszültségszabályozó beren­dezését nem dobják el, mint ed­dig tették, hanem újratekercselik. Ezzel egy-egg darabnál kitel 800 forintos megtakarítást crnek el, ami azért is jelentős, mert leg­inkább kőzületek és üzemek gép­kocsijainak javításával foglalkoz­nak. Többet ésszel, mint erővel? A Sopiana Gépgyár munkásai az árok belső szállításának racionali­zálásával é#ek*el lényeges meg­takarítást. Míg azelőtt a szükséges anyagot a géphez és a megmunkált darabokai a raktárba egyenként, kézierővet szállították, most a másnapi anyagszükségletet össze­írják, kocsival néhány perc alatt a géphez szálliljújt, ugyanakkor a kocsi elviszi az aznap elkészült munkadarabokat a raktárba. Ezzel az egyszerű munkabeosz­tás-módosítással hetenként 50 óra időmegtakarítást értek el, heten­ként egy ember munkáját szaba­dították fel értékesebb termelő­munka céljára. RENDELETEK ftlappac Ä borsa jt ó-tányéroknál dara­bonként 200 méternyi tzállll&st ta­karítottak meg azzal, hogy ném a többmázsás tányérokat viszik a festőműhelybe, hanem a festők mennek ,a tányérokhoz. Ka i* ha talrnas idő- és cnergiamegtakarí fást jelent. Ilyen egyszerű és jelentéktelen nek látszó megtakarításokból adó dik össze iparunknak az a hatal­mas megtakarítása, ami Gerö Ernő elvtárs szerint a jövő fervévben szükséges 5 milliárd forintnyi többletkiadás egy részét fedezi. És ezek a példák bizonyítják Rákosi elvtárs szavait is: „a takarékosság nem boszorkányság." M. F. ezekkel a felvonásokkal. 1948-ban viizont Antal Pál vájár kereeete egy műszakra 31.30 forin* ez egy hónapra kitesz 782.50 forintot, ugyanakkor a be eMegélyzőt, nyug­bért a vjüalat tizem A múltban nem volt fizetett ünnep, étkezési és éjjeli póíék és nem fizették meg a dol­gozók részére az első három napot, na beteg volt. Pécs és Kaposvár városok közigazgatása közöt1* megindult munkaverseny „félideje­ként” héttőn Pécsre érkezett a verseny időszaki állásának megál­lapítására a versenybizottság. En­nek elnöke dr. Fábián László bajai és bácsmegyei főispán, dr. Dániel Róbert Kaposvár város tanácsnoka főszámvevőség! főtanácsosa dr. Tóka János, ez MDP kaposvári szervezete tikárának Vatt Is*ván kíséretben, a pécsi versenybizott­ság vezetőjével dr. Csolosz Jenő főjegyzővel együtt, egész napot fordf ertt a pécsi közigazgatás mun­kájának tanulmányozására. — A szeírile kiértékelése a január hó végén befejeződő munkaverseny eredményeiben muta'kozBc majd meg. Mená!I»Df’o'ták enyes szerződésre termeli yetömemrah érát A Gazdasági Főtanács rendele­tileg megál'.apí'otta egyes szerző­désre termelt vetőmagvak 'árát. Az árak mázsánként a követke­zők: cukorrépa 580.— Ft, édes- cirokmag 250.— F:„ spenótmag 400.— Ft, sárgarépamag V. 700.— Ft, -okos rícinussnag 220.— F‘. Fenti árak a jóváhagyott szer­ződéses lérmelésae! termelt vető­magvakra vonatkomak. A 'jenne- Ifik részére csak a megállapító: árat szabad kifizetni. Hadi fórról7 híradó Az MDP hadifogolyszo’g álé: a jelenti, hogy Máramárosszigetre a következő pécsj é* _ pécskörnyéki hadifoglyok érkéz'ek: Ko'.cg Károly Pécsíbányate.ep, Anekker István Rókus alja 8: Wesitl László Dam­janich u. 36| Mág József Zöldfa utca 20) Dórái János 1913, Kossuth u 60; Topái(T) József Halász u. 18: Hegyi József Amónia-n. 18i Lenfa Ad ám (?)i THmana László Makai n. 54; Varga István Pécsbánya- telep; Frldrich Gyula Oraolya u. 18: Ke’ler Adóim (szül. 1919); Fekete Sándor (1922); mindkettő pécsi közelebbi lakcím nélkül. Prémiumot kopnak a gazdák a napraforgóért Az eDótatten lakosság zsfreüífásá" nak -eklntétében elsőrendű országos közellátási érdek e napraforgómag intenzív begyűjtése .A beszolgálta­tást kötelesség, a földadó és mező- gazdasági fejlesztési járulék ‘elle­si tésén feífll fennmaradó készlete „C” vételi jegy ellenben eladott napraforgómag után 20 forint juta­lom fizetendő a termelőnek. Er: «* jutalmat csak december 31-ig bezá­rólag beszolgáltatott „C” veteti je- g\/9s napraforgómag mennyiségek u án fizetik ki. Az értékesítés csak gyűjtőloeireskedő útján lehetséges. A Kőzei.átási Felügyelőség feiihivjs te" Uát a gazdáéi gyeimét, hogy.napr; ■ forgómag keszíetükef nfinél előbb valamely gyűj ofteneskedtinek rtr.dás céljából ajánlják Lel, Új tisztikart választolt a pécsi városi és járási pedagógus szakszervezet kozó engedélyek ujebb szabályozá­sáról, egyes vámtételek módosítá­sáról, az alapítványok bejeden léséről. A Gazdasági Főtanács rendeletét a társadalombiztosítási egyenérékek megállapításáról és a , nyersbőr árak I n te gállapí t ásának módosí Fásáról. Végül közli az tgazságügyminisz- íer rendeletét a bírósági szakírók megbízatásának felülvizsgálásáról és- a pénzűgyrriimszter rendeletét a ta- ! noncotiionokba való felvételi kér- í vények iWeté km entess égéről. k A Magyar Közlöny november 30-i száma közli a kormány rendeletét az árkiegyenlitéjs rendszerének egysze­rűsítéséről. és cazd kapcsolatban a bevételeknek a forgalmiadók rend­szerébe való beillesztéséről. A ren­delet kthirde'ése napján lép éle'bo. Közli a kormány rendeletét a hi. vafeos lap a műszaki újítások díja­zásáról, űz államnak felajánlott ta­lálmányok szerzői jogvédelméről, az ipari kőzpon-ok jogi képviseletnek szabályozás:,ró-, továbbá az ipari és mezőgazdasági kiállításokra vonat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom