Dunántúli Napló, 1948. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1948-10-03 / 227. szám
184« OKTÖBEB 3 DUNANTÜÜ NAPLÖ At újhegyi ár am fejlettel 6 dolgosói már megtanulták: Minden megtakarított forint a népi demokráciát erősíti Az újhegyi áramfejlesztő mun- iásai a műszaki értelmiséggel kar öltve azon fáradoznak, hogy mi »él jobban lecsö'kkntsék az áramfejlesztő költségét. Szontagh Ferenc üzemvezető, J o z i p o ’ics István technikus, Sümegi István élmunkás, S z m e t á n á ™oláj mérnök irányításával már ,(Wig is sok újítást vezettek be. saiive! hatalmas összegeket taka slltuiak meg. . A múltban kihasználaíjanul J'w léét darab 90 köbméteres vas- i«tál_yt leszereltük — mondja Jo- npovics István technikus — és az [Mig itt tárolt vizet, a szintén “eezná'atlanul álló 260 kőbméte- 'es betontartályba vezetjük. Ezzel 'fertők, hogy ** erőmű nyersvíz tartalmát há romszorosára tudjuk felfokozni. ^ vasfartály anyagát, amire már f*® volt szükség, az üzem rendel t'Pásére bocsájtottuk. 10.000 foltos megtakarítást jelentett az ■rrnn&k, A dolgozók nem elégedtek meg ? kezdeti sikerrel, elhatározták, az erőmű fegfon'osabb beren- fezésének, a vízlágyítónak az állításához is hozzáfognak. A kiérti terveiket Szontagh Ferenc II MOZIN MA I műsora APOLLO Síin«*, zené* orosz rajzfilm Mese a tüzmadárról Uránia C*ah |Q éven felülieknek! Színésznő szerelme ^“«ereblék: Micheliné Prést« és Claude Dauphin !* A H K rucla filmgyártte legnagyobb remeke Három a nő Fi«»repben: REU.YS BtaíásoK: lV£fgSS‘ A MOZIK hótíői műsora Apollo ' Chralíor főszereplésével Hallgatni arany <*hania Három sárkány Mária, Gőzön, Kabos, Raínay * A H K Láthatatlan ember visszatér é* Múmia bosszúja r/ irJöuImÁÁ film műsorban air Cedric H rdweko Át V ncent Price Ovalem 1 21!: őrás olőadós: 5« ’ .3 á ^adások: 4P0LL0—URÄHlfl 5 és 7 órakor Orosz Intézete a egyetemi tanévben ti** egyetem / kezdődő nyelvi, társalgási és irodalmi W^yamokat hirdet. E taníolya- fljjv'1.® egyetemen kívülálló érdeklőig ls beiraitkoshatnak. A beiraíko. Vondéghatígató minőségben az íf‘®m rektort hivatalában történ. “•k. m A beiratkozás és a tanfolyaSojj" j®íoga!ása díjtalan. Az előadó- %,,.'948 október 4-én cső port he. Továb^..l948 t ^.'•'jókkal megkezdődnek. Tóvá 'Adóztatást a.z érdeklődőknél nyújt az : 'S'átosóiga, Pécs, Rákóczi ul 80. Orosz Irvéze1 üzemvezető és Józipovics István technikus megkezdték és várható eredményeit 120grafiko. non ábrázolták. A hibákat kiértékelve első lépésként az egyik 10,000 literes víztartályt 15.000 literesre emsjték fel. Ennek eredménye az lett, hogy 40 százalékos mész megtakarítást értek el. Mivel a tartály nagyobb lett, az oldási idő megdup’ázódott, így a vízlágySíáshoz szükséges mész 100 kilóról 60 kilóra csokiként. \api tíz tonna szén megtakarítás — Két éve dolgozunk, azon. hogy a pótvíz veszteséget, ami naponta 19-20 % volt és jelentős tétel az üzem költségében, leszorítsuk — mondja Palotai Jenő. a MDP szőlőhegyi titkára. Eddig na ponta 40 kilógram amoniák szóda felhasználása volt szükséges. A fogyasztást sikerült 15 ki’o- gramra leszállítani. A pótvízveszteség csökkentése eddig napi 10 tonna szénmegtakarítást jelent. Az ö hónapos terv végére még két tonnával akarjuk "eszállítani a napi szénfogyaszíást. Tudjuk, hogy minden megtakarított forint a népi demokráciát erősíti. Újításokkal a munka in cokiin n vitáséért — Az üzemvezetőség figyelme kiterjed nemcsak az anyagmegta- karftásra — kapcsolódik a beszélgetésbe Sümegi István é'munkás tervmegbízott, — mindent elkövetünk, hogy a dolgozók a munkájukat minél könnyebben végezzék el. Az újítások bevezetése óta nem kell a munkásoknak két emelet magasságban naponta minden órában háromszor-négyszer a vízlágyító tartályhoz felmenni és vödörszám a vizet felhordani. Jozi- povics elvtárs olyan kér.zü éket szerkesztett, amely pontosan jelzi a víz magasságii és hiány van, akkor önműködően feltölti a szükséges vízmennyiséggel. Az tizemben a felszabadulás előtt egy kilowatt áram előáÜítá sához 2.6 kilogram szén volt szűk séges ma az újítások következtében és a munkafolyamatok racionális megtervezéséve' ez‘ a meny- nyiséget 1.3 kilóra csökkentették és a munkaverseny során egy kilóra akarják lenyomni. Ebben az üzemben mindenki tud ja. miért dolgozik. Az üzemi négyszög már a múlt hónapban elhatározta, hogy minden munkapad fölött kis grafikonokkal mutatják be az egyes munkások napi termelésé nek eredményét. És a munkások a grafikon magas- baszökéséröl nemcsak saját emelkedő keresetükről, javuló életükről szereznek tudomást, hanem arról is, hogy a magúik kis apró munkájával is hozzájárulnak az egész üzem sikeréhez, a munkaversenyben maguk is hozzájárulnak á magyar dolgozó szebb holnapjának a ’^kovácsolásához. Vadon Antal. Vidovics Ferenc és társai a népbíróság előtt Vidovics Ferenc és 28 társa bűnügyében, atkák ellen a népügyészség a demokratákus áíamrend ellen elkövetett bűntett és hűtlenség büntette ■ miatt emelt vádat, a szombaton uépbiróságí tárgyaláson csupán a terjedelmes vádiratot ismertették. Az egyik vádlott Unger Ernő, elmegyogyintézetben van és a nép- hiróság úgy határozott, hogy törvényszéki orvos szakértőkkel vizsgáltatja meg elmeállapotát. A tárgyalást héttőn regged folytatják, amikor megkezdik a vádlottak kihallgatását. IVőgyűlés Pécsett A szakszervezeti Szakmaközi Nőbizottság értesíti a dolgozó nőket, hogy október 4-én, hétfőn délután fél 6 órakor ,a szakszervezeti székház nagytermében az összes szak- szervezeti dolgozó nők részvételével nagygyűlést tart. A gyűlésen a politikai és a titkári beszámoló után behatóan megvitatják a dolgozó nők problémáit. A termelésben mutatkozó hibákat és az azok javitására tett felajánlásokat. A dolgozó nőik népes küldöttséggel vesznek részt a Szakszervezeti Kongresszuson A tervszerű termelés útján C Zscfnay-gyár dolgozóinak válasza a Dunántúli Napló bírálatára A Dunántúli Napló szeptember 28-i száma „Egy millió forint porosodik a polcokon " címmel cikket közöl, amelyhez mi Zsolnay- gyári dolgozók szeretnénk néhány észrevételt tenni. Nem sovinizmus és nem érzékenykedés vezet bennünket, mert mi kommunisták szívesen látjuk mindig az építő kritikát, hiszen nagy- tanítómesterünk, Sztálin szavaiból jól tudjuk, hogy ha egy kritika IO°/’o-a helytálló, akkor már az egész kritikának megvan a létjogosultsága. Ha tehát indokolt kritika ér bennünket, szembe nézünk a tényekkel és önkritikát gyakorolva a jövőre nézve levonjuk a tanidságokat. A cikk a Zsolnay-gyári termelés tervszerűtlenségéről, illetve főként a gyártási keresztmetszetek tervszerűtlenségéről beszél. Ez a tervszerűtlenség még a tőkés gazdálkodás eredménye, amelynek leküzdésére az államosítás óta komoly lépések történtek. Annak ugyanis, hogy a nyers szigetelők kiégetetlenül „porosodnak a polcokon“, az alapoka az, hogy a tőkések idejében a beruházások lervszerűtlenül történtek. Amikor már nyilvánvaló volt, hogy a fejlődés a nagyfeszültségű szigetelők égetésére alkalmas kemence léte sitését teszi indokolttá, a tőkések nagy befektetéssel olyan alacsony nyílású alagút gázkemencét építettek, amelyben nagyfeszültségű szí getelőt nem lehet égetni. így állt elő az a helyzet, hogy míg a gyárnak kisfeszültségű szigetelő és alacsony edényáru égetéséhez 2 alagútgázkemencéje van, addig a legfontosabb nagyfeszültségű szigetelők égetéséhez egy sincs, s azok égetése csak a régi széntüzelésű kemencékben történhet. Az államosított gyár vezetősége már megtette a lépéseket, hogy ez a helyzet megváltozzék. Az Országos Tervhivatalhoz fordult és megokolt, komoly előterjesztést tett egy új, nagyfeszültségű szigetelők égetésére alkalmas, modern magasnyilású alagút kemence építésére, amelyhez az alkatrészek nagyrészben készen megvannak —felhasználatlanul — egy pesti gyárban. A Tervhivatal egyik kiküldöttje a napokban a helyszínen íanulmányozta a kérdést, és komoly reményünk van rá, hogy ennek a nagy beruházásnak a megvalósítása már a jövő évben megkezdődik. Ez a beruházás biztosítani fogja az ország villamosításához ’ szükséges szigetelő mennyiség termelését. A gyár egyéb részeinek kapacitása elegendő a tervezett bővítéshez, s a korongosműhely kapacitása is felfokozható, fgy a tervezett tunel- kemence építéssel az ország villamosításának egyik alapfeltételét, egyben a Zsolnay-gyár tervszerű termelését egy csapásra megoldja, így küszöböli ki fokozatosan a tervgazdálkodás a tőkés gazdálkodás tervszerűllenségét és hiányait. Természetesen ez máról holnapra nem mehet, de mi kommunista Zsolnay-gyári dolgozók biztosítjuk, hogy a tervsz.erűség a Zsolnav gyárban is minden vonalon rövidesen megvalósul. Matalcovics János tervmegbízott h. Gyermek yáf&xólér arainft Meesekszatboteson szép ünnepség gd avatták fej Pécs város álfái adományozóit és felszerelt gyermekjátszóteret. A város képviseletében Molnár László, a közigazgatási kirendeltség vezetője adta á a játszódét az MNDSz helyi szer vezetének. A nívós műsor keretében ügye sen szerepeltek az apró bányász- gyerekek, akiket Bencze János, Hegedűs Gyula, Fi ed! Erzsébet és Pefár Ferenc tanította be. — Az MDP részéről Hadas Jánosod, a bányászszakszervezet képviseletében Id. Berkes Mihály aiefaök meleg, bensőséges hangon köszönte meg a bányászság nevében a város adományát. Az ünnepség végén a gyermekeket uzsonnával vendégelték meg. A szép ünnepség meg rendezése az MNDSz érdeme. Agyon nyomta a napraforgó IIgye le nt! A füm/zinSáza!' ok tó bér 4 tői hétköznap 5 ©s 7-k,or vasárnap 3, 5, 7-kor — A görög többért-, kemery unre múltak Barisszába. szabadságharcosok Imre berryoLapunk hasábjain beszámoltunk Horvárh József 22 éves pécsj lakos, Mau hner-olajqyári munkás raqikus haláláról- A szerencséden sorsú munkás a gyár rak árbelyi" bégében a föiéje zuduló több va- qónnyi napraforgómag ól megfulladt. A halálos balese- napján a késő delelő! i órákban a fia alom bér egy levele: kapó :. A levél é - olvasasa után. anélkül, hogy szól volna valakinek ethagya munkahelyét. Ezután köve keze: be a •rémesé'leniég. "A nyomozás so rán munkavezetője eiinondo a, hogy Horváth már napokkal az- alő't szomorú hangulatban volt és raja a búskomorság jelei mu‘at- koztak. Röviddel ez*i án, hogy élűn:, á tól ‘ártották, ta'An öngyilkos lett. Horváth József hol tes'éf felbonco! ák és meaátlcipííot'ák, hogy a légutaka a magvak teljesen elzár ák, halálát fulladás okoz a. Halálra ítélte a népbiróság Kálló esperes gyilkosait A budapesti népbíróság szombaton délelőtt kezdte tárgyalni Réti János, a nyilas számonkérőszék országos vezetője és társai bűnügyét, akik 1944 október végén meggyilkolták Kálló Ferenc esperest. A tárgyaláson Réti János először tagadni próbált. Nem akart tudni arról sem, hogy Kálló meggyilkolásáért 5000 pengő jutalmat kaptak a gyilkosok. Később annyit elismert, hogy tudott a gyilkosságról, de személy szerint nem vett részt abban. Dukovics Hugó, Réti helyettese, a számonkérőszék nagybudapesti vezetője már több mindent tud és bizonyos mértékig bűnösnek érzi magát. Beismerte, hogy ő adott utas!- fást Réti parancsára Kálló esperes meggyilkolására. A bizonyítási eljárás befejezése után a népbiróság Réti Jánost és Dukovics Hugót halálra, Horváth Gedeont és Fehér Andrást életfogytiglani fegvházra ítélte. 82 szazaishos beszoioiaiás Pécséit Naponta 11 mázsa szabsoKenyér fogy e! s v rosban •kőletezettség 24 vagont tesz ki. — Tényleges»:; 22 vagon mennyiséget szagai-ettek be, az eredmény tená1 A város vezetősége mérleget ké szítét t a szabadkenyér és fezt e'.so fé'hómapos forgalmáról. Eszerint 217 mázsa szabadlisztet használtak fel kenyér és liszt formájában. Megállapítható, hogy a szabadke- nyér népszerűbb lett. minit a szabadliszt ,mert az e'őbbi lisztmeny- nyéségnek 79 százalékát, 171.43 mázsát sütötték fe! kenyérnek, tehát a napi átlag 10.71 mázsa szabadkenyér volt, mig lisztben 45.57 mázsát vásárolta!; fel a fogyasztók, tehát naponta 2.84 mázsát. A cséplési munkálatok Pécsett is befejeződlek. A pécsi mezőgazdát-, kodás eredményeként kicsépeltek 71 vagon búzák 4 vagon rozsot és 53 vagon árpát. A hőszolgáltatási r‘f n4 nvek * Liverpool—Deerby-Couny 0:0 X Bolton Wanders—Arsenal 1:0 1 Charlton A.—■Birmigham 1:1 X Aston Villa-Sheffield 4:3, 2 Porsmouth—Newcastle 1:0 1 Pótmérkőzések: Stoke City—Chelsea 5:3 2 Brest on—Blackpool 1:3 1 Sunderland—Manchester 2:12 82.2 százalék. Búzában 18 vagon volt a beszolgáltatás, mig a négy mázsa különbözetet más alkalmas terménnyel pótolták. A beszolgáltatással hatraevSk jelentős része azokból áJ5, akiknek nem termett elegendő búzája, ök is más tér menyben szolgáltatják be a kötelező mennyiséget. Két kiállítás nyílik meg vasárnap Vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Újvári Pál tankerületi főigazgató Klug K- György pécsi festőművész képkiállitását a Városi Mtíaeumbam. (Rákóczi ut 15. a Zsolnay szobornál). A kiállítás 13 ig ész nyitva. Táníaifvezetést tart a kiállító a megnyitáskor, azonkívül október 6-án, szerdán 6 órakor. — Belépődíj 50 fillér. Négy budapesti' vendég festőművész kiállítását nyitja meg a polgármester nevében dr. Bánd! Lajos tb. főjegyző vasárnap, október 3-án déli 12 órakor. A 'kiállt ás helye: a Városi Szabadművelődési Felügyelő hivatalának előadóterme, (Káp’alan utca 2., I. e.) Belépődíj nincs. I