Új Dunántúl, 1948. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1948-03-04 / 52. szám

4 Crj DUNANTOL 1948 MÁRCIUS 4 Egész családját rettegésben tartotta ■ rr «■ | I *■ h I | ■* rr I . . f a rendőrökre lovoldozo szokott fegyenc Bizalmas bejelentés alapján a i endörsóg házkutatást tartott Kraul János vasasbánya telepi bányász lakásán éis ott egy faládában elrejtve két pisz­tolyt, nagymennyiségű töltényt, egy ezüst kanalat és egy ezüst villát, valamint egy barna haj­ból készült parókát talált­Mivel Kraul nem volt otthon, a rendőrök a Petőfi aknához mentek é> felhivattájfc, Kraul a fürdőben megtudta. hogy az irodáiban rend­elők vaunak, bajt sejtett és haza- síőkőtt. Nemsokára a rendőrök is­mét megjelentek a lakásán és többször felszólították, hogy a , törvény nevében” nyissa ki az ajtót. A fegyverrejtegető azon­ban ehelyett a magánál hordott harmadik pisztolyával négy lövést adott le, mclvck szerencsére nem ta­láltak. tikkor kb. 20 centire ki­nyitotta az ajtót és a közelben álló Vajnai Lajos próbarendörre lőtt, a tölténv azonban valami csodá­latos véletlen folytán bennszo­rult 3 pisztolyban. Kraui ekkor eldobta a pisztolyt és kilépett a szobából: ..Most már megadom magam nekem már úgyis mind­egy, mert szíven lőttem magam" — szavakkal. Lövöldözés közben bent a szó bábán saját magát is meglőtte. A mentők beszállították a sebé­szeti klinikára, ahol azonnal mű­tétet hajtottak végre rajta és ma délelőtt már kihallgatására is sor kerül. Kraul János nem ok nélkül félt annyira a rendőröktől. Kiderült, hogy 1943-ban a pécsi törvényszék 10 évi légy- házra ítélte, mert 12 éves mos­tohalányán erőszakot követelt cl. A büntetés kitöltésé* is megkezd­te a szegedi Csillag-börtönben azonban a felszabadulás előtti zűr­zavaros napokban megszökött. Egy ideig Mohácson bujkált, majd Vasasra költözött és állandó ret­tegésben tartotta családját. Fele­ségének megígérte: hä feljelenti, végez vele. Időközben felserdsült mostohalányáva) ismét erőszakos­kodni próbált, aki emiatt el is költözött hazulról. Kraui ügyeinek felderítése még rém ért véget. Feltehető, hogy ő volt az, aki 1947 szeptembe­rében pisztollyal lőtt a Petőfi akna melletti erdőben szolgála - J főt teljesítő rendőrjárőrre. A nála talált ezüst evőeszközök-I röl feleségének nem volt tudomá­sa, valószínűleg valahol lopta azo kát. A barna parókával kapcsolat­ban az a gyanú merült fel hogy ebben járt bűnös útjaira. SPORT SZÍNHÁZ Ráfi után, a második forduló előli A Dinamóban mar napirendre tértek a vasár­napi vereség felett, habár: ,,Ha 2:t-es állásnál nem ér bennünket az a szerencsétlen 11 -es. akkor * tél tétlenül mi győzünk" — mond­ják. Egyébként a bőrgyár) győ­zelmet Opata számlájára köny­velik el. Más újság: Schmelrr « második félidőt tö­rött hiiveJykuj|al játszotta vé­Tiff. Most ez aggasztja a piros-fehérek vezetőségét, vájjon a kiváló kó- zépcsatár Székesfehérváron val- 1 alja-e a játékát. Más változás nem várható az összeállításban. A székesfehérvári MÁV ellen ter­mészetesen javítani szeretne a asapat. Az edző most az erőnlét feljavitásán fáradozik. Hogy mi­lyen sikerrel? Majd Székesfehér­váron eldől. A BTC a remekszabAsú Dinamó két- r állta fektetése után már a va­sárnapi Postás elleni mérkőzésre készül. A pesti postások vasár­nap bizonyították be. hogy a csa­patban komoly képességek van­nak éppen az egyik legkomolyabb bajnok jelölt, a Dorog csapata él­én. Opata edző komoly munká­ké fogta ..fiaiit”. A mérkőzésnek külön ízt ad az, hogy a két csapat találkozóját felvették a To-To-ba. ban rejlő — néha szinte csoda­számba menő küzdeniakarást — bízunk abban hogy tisztes ered­ményt érnek el. (Nem akarunk túlságosan vérmesek lenni!) Vasárnap délután 2 órakor a Hnn-nteai pálján POSTÁS—BTC (BUDAPESTI) NB II* bajnoki Előtt# 12 órakor: KÖZÜZEM BTC II. Városi Kupa mérkőzés * A PVSK motorkerékpáros szakosztálya ma este 8 órakor a Vasutas Otthonban fontos ügyek­ben választmányi gyűlés: tart. melyre tagjai megjelenését kéri. *" A PVSK ökölvívói vasárnap szoritóba lépnek. Vasutas bajnoki mérkőzést vívnak a Szekszárdi VSE jóképességű csapatával. A találkozót a PBTC—Postás labda­rugómérkőzés után bonyolítják le. A Vasút összeállítása: Nemes Vágner. Erdösi. Márton, Acél Ba- latinc. Wrancsics és Farkas. A gárda győzelmi esélyekkel indul küzdelembe. Győzelem esetén a Miskolci VSE—Debreceni VSC győztesével kerülnek össze. A csa­pat egyébként a közeljövőben ju­goszláviai portyára megy. A ju­goszláv portya műsora: Varasé, Zágráb (két mérkőzés: égyet a Lphomotiwal, egyet pedig a Me- talac-cal) és Fiume. Műsor: Március 4-én, Csütörtök este K8 órakor: DANOIN GYÖRGY és V KÉNYESKEDOK. Március 5-én, péntek este '-8 órakor: DANDIN GYÖRGY és A KÉNYESKEDÖK. RádiÓRlIÍÍMH» CSÜTÖRTÖK: 7.30: Katolikus vallásos félóra 8.00: Hangleme­zek. 8,45: Előadás. 0,00: Hang­lemezek 12 15: Dalok és hang­szerszólók. 12,45: A hároméves terv szolgál* ában 13.00: A ház! együttes- 14 10: Korunk zeni/ 16,00: F-fangleroe'zck. 16.30: Gyer­mekrádió. 17 10: Hadifogoly Hír­adó 17,15: Yörösk reszt közle­mények. 17 30: ,.Ma száz éve.“ 18 00: DunaVöigyj híradó. .18.30: Reményi Zsuzsa hárfázik. 18,45: A MSz.MT műsora. 10.00: Köz­vetítés az Operaházból. Verdi: Rigolet o. 20,05: Tlírek magyarul, oroszul 30,55: Falurádió. 21.50: Mit hallunk holnap? 22,25: A Léhner vonósnégyes játsz:k. — 23.00: Szív küldi szívnek szívesen. Budapest H: 17.00: ötóra-; tea- 18.05: Az epe megh tegedések- ről. 18.30: Jazzkedvelők iskolája. 18.50: Hanglemez lé 00: Falu­rádió. 19.15: Hanglemezek. 19.40: Magyar nóták. 20.00: Hangleme­zek 20 15: Heti Spor szemle. — 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21.15: Vizek zenéje. 22,15: Zene­kari muzsik*.. Vasárnap délután 6 órakor Hosszúin- tényben pártnapot tar tunk. Előadó': dr. Gye vaj János A szakértők véleménye szerint a Postás 90 százalékos győzelmi esé- ;vekkel indul a harcba. A szur- 'v'Jók nagy tömegei kísérik figve- errnne! a BTC-t és kíváncsian várják, hogy a zöld-fehérek be- bironvilják-e. vájjon nemcsak a MOGDRT az. egyetlen ,,toto- gyilkos" csapat. A vasutasok állanak a 'egnehezebb feladat előtt. A MÁV DAC külön fölpap­rikázva indul a küzdelembe hi­szen ismeretes a két egyesület /ö’d asztal melletti vetélkedése. A csapat különben sem árult el valami biztató formát a soproniak ellen. Különösen a csapat rossz erőn­léte volt szembetűnő. Ezen ba vasárnap komoly ered­ményt akar a csapat elérni ~ ürgősen valtoz'atni kell. A pa-, pirforma szerint a Vasútnak! .-emui keresnivalója sincs Győr-1 ben. mi azonban ismerve a csapa f­Böripari Munkások Szakszerve­zete 7-én vasárnap 9 órakor a bu­dai katolikus kör helyiségében IKossuth Lajos-út) közgyűlést tart központi kiküldöttekké». Közigazgatási tanfolyam alkal­massági vizsgája pénteken délelőtt 12 órakor lesz megtartva szombat helyet* a Mária-u'cai lánykereske- őe Imiben. A Földmunkások es Kisbirtoko sok Szakszervezete 7-én. vasár­nap délelőtt 9 órakoj rendkívüli tisztújító közgyűlést tart. A Szaksznrvez.etl Tanács Iskolá­ját Végzettek Szövetsége Pécsi Csoportja folyó hó 4-én csütörtö­kön délután H6 órakor a Magyar —Szovjet Művelődési Társaság helyiségében (Széchenyi-tér) tag­gyűlést téri Előtte egynegyed 6 órára ugyanő az a abb: eivfár- sak jelenjenek mér iktatási ügy­ben: Erdős: Ákos Király bajos. Lovász László. Szabó Erik dr. Bá- tori. Molnár Mária, Lübeck né E-kam Sára. Tiszler és Jakab elv’társak. j A pedagógus szakszervezet ér-1 tesíti tagjai* hogy március t6-ár, j szabó-varró tanfolyamot t rendez aj nőpedagógusok és családtagjaik) részére. A mintegy két hónapig! tartó tanfolyam részvételi díja ’ 25 forin* amely két részletben is fizethető- Jelentkezés a szakszer-. vezet titkári hivatalában (Szepessy j utca t. sz.l Húsipari munkások pénteken' 18 óraVoi vezetőségi ülést ‘aria- ' nak. , j Élelmezési munkások csütörtö­kön 17 órakor vezetőségi ülést tartanak.. Házfelügyelők ó-én 17 órakor rendes évi közgyűlést tartanak. Fodrász il|úmunkásnők csütör­tökön este 18 órakor igen fontos ügyben értekezlev tartanak. NINCS MESE! Le az árakkal! Munka-nadrág — — — — 21 88 Frt Szövet-nadrag — — — — 75 — „ ■ Kamgarn-nadrág minden színben 95­M Kabát, nadrág minden színben 288 — Kábái, nadrág jobb minőség 31250, 325-—, Szép sport kabát, nadrág — 337-50 375"— 14 Itt az alkalom, vásárolhat! Várja: Frankfurter, Hal-tér 5. ASTORIA 150 szobával HOTEL ptinionii 1 egy vezetés alatt 60 szobával BUDAPEST Központi fűt**, hideg-m«l*g folyóvíz, lift. Mérsékelt árak! ? A «TÉLÉT !narl»«1&Uli hírek Szigeti külvárosi pártszervezet csutorákon 5 órakor vezetőségi ülést tart Pontos megjelenés' kérünk. Pénteken fél 7 órakor a Rákó czi úti székházban előadóaktivá' tartunk. Pénteken 5 órakor a Rákóczi út 68 szám alatti székhazában propaganda, szervező cs kádercs értekezlete tartunk. Megjelenés kötelező. Családi est. A Magyar Kom­munista Párt nagy pécsj szerve­zete folyó hó 6-án szombaton délután 7 órakor a Rákóczi út' székházban család- estet rendez, melyre az e!v:ársak-at és vendé­geit szeretettel meghívja cs vár­ja a rendezőség. T O -T O OPATA ZOLTÁN ÉS KOLLER JÓZSEF ELVTARS JÓSOLNAK A VASÁRNAPI TOTO- FORDULÓRA. A TOTO 21. fordulója követ­kezik. „A 21-es-nyerő «zára. ma­gam is 2l-én születtem — írja az egyik olvasónk —, tehát fel­tétlenül nyerni :s fogok.“ Nem akarjuk megtépázni nyerő szán­dékait. E hé'en Opata Zoltán, ko'.ler József elvtárs. az NSB kerületi megbízottja és a _ névte­len, babonás sportszurkoló véle­ményét közöljük útmutatóul. I.: Opata, II: KoÚer József, ITT: Név. felen Szurkoló. (A Vasas— MOGÜRT mérkőzés nem -zárni: bele a 2L fordulóba!) F MT K—F ere ne V, 2 2 2 MATEOSz—Szac. Bar. 1 x 1 Flcktrmnos - V. ETO X 2 X SalBTC —Kispest 1 1 2 Vasas-MOGÜRT — Csepel—H al ad ás X 1 1 Dorog—Tat«>bánva t X 1 Gázgyár—Erso Madisz X 2 t B. Előre—Goldberger 1 1 1 PBTC- Posfás t t t Újpest—Slavia l 1 X Magyarorsz.—Olaszorsz. r*" l'l 1 PÓTMÉRKŐZÉSEK: Misk. VSC—Wélfner xl »1 1 Szegedi MTE—KM TE 2 I * 1 NyMAV—Perecesi TK 2 1 2 2 Portsmouth Blackpool 1 1 X } X Férfiszabó iparosok figyelmébe­Pamutáru utalvány kapható 6-atl szombaton délig. Lakatos iparosok szokásos t*9 gyűlése folyó hó 4-töl este 6 ára­kor kezdődik. Az összes anyagig gyek a taggyűlésen kerülnek 3Z® ’ osztásra. A iparostanonciskolábaB l6-an féríiszabó-ipari szabásztaníoly«*1® kezdődik A tanfolyamon résztv®' hetnak férfiszabó segédek is. lentkezni lehet még március "° 8-án déli 12 óráig az iparostanoo®' iskolában. ■ Mestervizsgára előkészítő közigazgatási és gazdasági is®®! réti tanfolyam kezdődik folyó 4-én, csütörtökön délután 4 ót*' kor a Pécsi Ipartestűlefen. STemtivege* csak az ÉDEN 4 rogériában OTP A receptre i* ELCSERÉLNÉM, vagy eiadn^' biharmegyei, 23 és fél katasz'^ lás hold rizs termelésre kivál°a alkalmas földemet pécsi bá*™ vagy ingatlanná. Címeket: •s“.„ 115. jepgére a kiadóba * í| gos rek'. pécsi. 2 9*? ELCSERÉLNÉM bás 'akásomat budapesti h--s°n ért. Zólyom uitca 13. Dani^^ eladá \o. SPORT GYERMEKKOCSI Buzássy Ábel-út 4. szám. tO<3v BARANYA VAGY SOMf fl: megyében, kizárólag közvett®® , bővizű patak mellett fekvő hi* melléképületekkel keresünk vételre, pénzért, életjáradék® . vagy hosszú időre bérbe. Kő2'*., fi tőt díjazunk. Ajánlatokat -I'ao. ‘ I M-----aaaiai «rtiki*® báz 1 599’ jelige hivatalba kérünk. alatt a PÁLYÁZATI hirdetmény Polgármest®^, Pécs hj. város •at uláhhi üzlethelyiségekre det pályázatot: Bolfivköz 5. (Minker Adél -féle), Garfli- IP. m. (Trapp Jáóos-íéle). Határidő: március hó l7-'*f HIRDETÉS ÜGYBEN^., SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZ* A 29-50 TELEFONSZAMO' ^ Szabadság Nyomda ICP.T-. Telefon: 29-49 ífr Szerkesztőség: Munkácsy M--u (q Kiadóhivatal: Munkácsy M-'0, Telefon: 29-30 Felelős szerkesztő: Pajzs 1^^ fi­Felelős -kiadó és nyomdává* Ars József

Next

/
Oldalképek
Tartalom