Új Dunántúl, 1948. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1948-03-05 / 53. szám

906f fwMMH t HNTÚL Kémkedésért letartóztatták Makay Ferenc alezredes feleségé A pécsi KereskedőlcTestülete belépett a KISOSz-ba Fegyházra ítélték a feketéző cséplőgépbérlőket A MAGYAR KOMMUNISTA PART D É L 0 U N AN TÚLI LA P 3 A v. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM Ara 60 tiller PÉCS, 1948 MÁRCIUS 5 PÉNTEK A Szociáldemokrata Párt kongresszusa elé A sxod ál demokrata jobboldal elleni bare eredményei új fejeze­tet nyitnak a magyar munkás­amig dióm történetében. Végre el­távolítják az útból azokat a jobb­oldalt szociáldemokrata vezetőket, akik ellentéteket szítottak a dol­gozok között, megmérgezték # munkásság öntudatát, sorozatos '■rudasokkal kiszolgáltat tát a mulf- ban « dolgozókat a tőkésosztály és a Hortby-rends/er önkényének, * íelszabadulás után pedig a* ame­rikai imperializmus ügynökeként nemzetközi cselszövések közép­pontjába szerették volna állítani sokat szenvedett hazánkat. A szo­ciáldemokrata jobboldal tevékeny- súge azonban nem merült ki a po­litikai intrikákkal, a munkásosz­tály ellen elméleti és gyakorlati síkon folytatott mesterkedések­kel. A szociáldemokrata jobboldal vezetői sorában csaknem minden esetben gazdasági kártevőket, a hároméves terv s/abotálóit, meg- rögzött munkakerülőket, a dolgo­zók életszínvonala felemelésének ellenségeit találjuk. Nem véletlen. Hogy ennek a jobboldalnak a soraiból került ki d milliókat elpanamázó Kelemen Gyula államtitkár, a külföldi nagy- fSkés közökkel pakláló Pán An tát ■Parügyj miniszter, az árvf/.védel- mct elszabotáló Takács Ferenc 'Öldmüvetésögvi államtitkár, a Nltrokémia gyár szabotáló és pa Panilsta vezérigazgatói és a löbbi hírhedt jobboldali igazgató és DB c,nök. Nem véletlen, hogy ezek- ttck helyi viszonylatban is akad­ok követői. így a vasasi bánya­gépé® az azóta már eltávolított íobboldalt szociáldemokraták pro- I'ágnndát Indítottak a mu.ukavcr- ■^ny, a hároméves terv két és fél *v alatt való végrehajtása ellen, Provokációs rémhíreket terjeszlet- rck a dolgozók között. A bőrgyár jobboldali szoclálde- mokrata vezetői megfélemlítették * Munkásságot, elsősorban a kom­munistákat. Nem maradtak el mö­göttük a Dohánygyár és a Zsol- J^Y-gyár jobboldali szociáldemo­kratát sem, akik egyaránt szabo­tálták « termelés növelését és for- önifak szembe az üzemi dolgozók ,0flos kívánságaival. Vagy itt volt Schuller Zoltán, aki a Termelési Bizottságban és a Nemzeti Bizott­ságban viselt pozícióját az új_- gazdák és az UFOSz szervezetek támadására és a svábok védel­mére használta feL És kár volt utoljára hagyni Tolnai József pol gázmestert, mert ö szinte mestere, volt mindazoknak a politikai in­trikáknak, amelyek súlyos kárt okoztak a munkásmozgalomnak és magának a Szociáldemokrata Párt­nak is. A jobboldal elleni harc már mutat fel eredményeket pécsi és baranyai viszonylatban. A mun­kásáruló jobboldali Tolnai Józsei lemondását további változások kí­sérték, azonban a sor még koránt­sem ért véget A munkásmozga­lom előtt álló nagy feladatokat csak akkor tudjuk végrehajtani, ha a Szociáldemokrata Párt vég- lierviszl a tisztogatást, amelynek áldásos eredményeit már eddig is tapasztalhattuk, íriszen úgy a bá­nyatelepeken, mint az egyes üze' mekben a jobboldal eltávolítása után helyreállt a nyugalom, meg­szilárdult a dolgozók közötti meg­értés, növekedett a termelés és a dolgozók közös erővel foghattak hozzá problémáik megoldásához. A Szociáldemokrata Párt ma este ünnepélyesen megnyíló 36. pártkongresszusa egy új Szociál­demokrata Pártot talál az ország ban. Ez a párt már nem a mun kásárutó Peyerek, Kéthly Annák és Bán Antalok pártja, hanem az egységes munkáspárt felé vezető útra lépett Szociáldemokrata Párt, amely annál erősebb teszi minél hatékonyabban végrehajtja sorai­nak megtisztítását. A történelem a magvar munkásosztály számára azt a nagy feladatot tűzte napi­rendre, hogy végre az áldatlan testvérüarc és a numkásárulók so­rozatos merényletei, után megvaló­sítsa a dolgozók egységes nagy pártját. Ezen az úton tisztelettel’, megbecsüléssel és szeretettel te­kintenek ránk a világ összes sza badságszerető dolgozói és ennek az útnak a szellemében kívánunk eredményes munkát a Szociálde­mokrata Párt 36. pártkongresszu sának. Halálraítélték a Nitrokémia igazgatóját Kelemen államtitkár életfogytiglani fegyházat kapott A Nitrokémia volt vezetőinek ismeretes bűnügyében tegnap es­te; hirdettek ítéletet. A különta- nácfi a vádlottakat bűnösnek mondott« ki hűtlenség, illetve hűtlenség elősegítése bűntettében és ezért Szabó Kornél volt ve­zérigazgatót halálra. Sárkány Jó­zsef volt honvédelmi államtitkárt életfogytiglani, Kelemen Gyula volt iparügyi állami tikáré élet­fogytiglani, Steiler la jós nyűg- üzemvezető főmérnököt életfogy­tiglani, Gyöngyösi István h. igaz­gatót 15 évi és Weissmahr Béla szabadalmi ügyvivőt 8 évi fegy­házra ítélte. Egyben kimondták a vagyonelkobzást valamennyi vádlottra vonatkozó«». Megalakult Romániában a népi demokratikus front Csütörtökön reggel közzétettek a román nép; dem okra'ikus front programját tartalmazó kiáltványt A kiáltvány megállapítja. hogy a nép akaratát és érdekeit képvi­selő román munkáspárt, az ekés- front, a nemzeti néppárt és a »agyar népi szöv-fiég e’ha'ároz- ta. hogy megalakítja a nép; de- mokratkus frontot és közös lajstrommal indul a választáso­kon, jelvénye pedig a napkorong, A répi demokratikus front olyan párokból és szervezetekből ala­kult, amelyek 1944 augusztus 23. után tömegeket mozgattak meg a reakciónak az ország kormá­nyából való e-távolítására és 1945 március 6-a után demokratikus kormányzatot kényszerítettek a volt királyra és a köréje csopor­tosuló reakciós». A kiáltvány ez­után részletesen ismerteti az új román demokrácia eredményeit A népi demokratikus front' munkára, é$ harcira szólít a ro­mán népköztársaság megerősíté­sére és fejlesztésére, boldog és anyagilag kedvező élet, valamint a tartós béke megteremtésére. Az országgyűlés törvényerőre emelte a szovjet-magyar szerződést 58 milliót szavazott meg a G. F. a tavaszi gazdasági munkákra Felemellek a bányászok cukoradagjáf terv A GF március 4-én a hároméves imárcius havi beruházási elő- ‘l’JYZtttá-t 148 millió forintban „fHa meg. Ebből az Összegből az jjj <uui vonalra 34 millió forint, a ^«gazdaságra ugyancsak 34 mil- d forint, a bányászatra és iparra iái forint, a közlekedés cél­6j.r.d 1« millió forint jut. A többi 'fányzat az önkormányzatok be­adásaiból származik. v«z J*** ^orint hitelkeretet sza- meg a Főtanács a tavaszi qZr?9dz<iasági munkálatokra a Vas • r®sz®re- A folyósítás a ta- ^ hóuapokra elosztva az Or­Szövetkezeti Hitelintézet ^^Mözata útján történik. Az. lási - <>fi adórendszer raegvalósi-1 töly -[«ékében a Főtanács csüför- '“esén kimondotta az illetek- az alkalmazottak szol­ig : szerződéséről készült ok- valamirKt a/, alkalmazotti il­letékekről kiállított nyugták és lakás, illetőleg iizletbérnyugták tárgyában. A közhivatalok munkaidejét a Főtanács hétköznap reggel 8 órá­tól délután 4 óráig állapította meg. Szombaton a hivatalos mun­kaidő 1 óráig tart. A Főtanács a bányászok cukorfejadagját külön 20 dekagrammal emelte fel. Hoz­zájárult ahhoz hogy a munAAsok rokkant gyermekeik után életkor­ra való tekintet nélkül tnegkap- hasák a családi pótlékot, amíg a rokkám munkaképessé nem vilik. ROMA; Az <«la*r nyomdász szakszervezetben a kommunista lósrta a szavazatok 48, .t szocia. listák a szavazatok 30 százalékát kapfák a Snrafiaf követőire eaetf 15 százalékkal szemben. Az országgyűlés csütörtöki ülé­sén Rajk László belügyminiszter benyújto-ta a külföldön tartóz­kodó egyes személyeik magyar állampolgárságuktól való meg­fosztását és vagyonuk elkobzása tárgyában készített törvényja­vas'aíot. Ezután Molnár Erik kül iigyminiszter szólalt fel. Jó] tud­juk, hogyan sodorta bele ez a politika Magyarországot a máso­dik világháborúba Németország oldalán cs a Szovjetunió ellen — mondotta- — Valóban nem left volna csoda ha a győztest Szov­jetunió ugyanabban az elbánás ban részesitevtc volna Magyar- országot, mint ami Német ország osztályrésze lett- A Szovjetunió és a szovjet hadsereg azonban mint felszabadító hatalom léperi fel. A magyar kormányküldött­ség most a tárgyalások során a szovjet kormány megbízót faival mindvégig tninf teljesen egyen­rangú par-ner tárgyalt. A Szov­jetunió, amelynek belpolitikája a népek egyenjogúságának elisme­résén «lapul, a mag« külpolitiká­ját is csak a népek szabadságá­nak és függetlenségének elisme­résére alapított*. Magyarország tovább szándé­kozik haladni a külpolitikának ezen az útján. Barátsági, együri- működési és kölcsönös segély- nyújtási szerződést kívánunk köt­ni mindazokkal a népi demokrá­ciákkal, ame.vekhez hasonló szer­ződések még nem fűznek bennün­ket- — A miniszter nagy tetszés, selfogadott beszéd« után az or­szággyűlés a törvényjavaslatot általánosságban majd részltei­ben is elfogadta. Szünet után a Ház átfért ama- gyor—lengyel kuftúráfi® egyez­mény becikkelyezéséről szóló tör . vényjavBsla tárgyalására- Bognár József (FKGP) előadó hangoz­tat La, hogy a lengyel-magyar nép barátságának egészen a honfog­lalás koráig visszanyúló mély gyökerei vannak.. — Kálla; Gyű-' a (MKPJ rámutatott arra. hogy n centenáriumi év szellemében kell vizsgálni ezt a kultúráiig egyez ményt. Mindké: országot a Szov­jetunió mentette meg a teljes megsemmisüléstől és mindkét or­szág romhalmazokból indult el a nemzeti felemelkedés útján. Otutay Gyű*« **£á* és kor­okra tanügyi rmanízter megállapí­totta. foogy a kultúráit* egyez menyeknek az • sorozata, ame­lyet « keHeteutópai népekkel kö­töttünk. új utat nYii a magyar művelődés történetébe®. A. ma- gyár demokrácia az utóbbi év­tizedek hagyományalaPságáve.i szentben visszatér « tiszta tna- gyar történelmi hagyományokból Kihirdették a szovjet táborokban a magyar foglyok hazaszállítását A Szovjetunióban az t»íóbb: időben annyira megjavult a ma gyár hadifoglyok élelmezése és ruházati ellátása, hogy most már mindenből bőségesen jut min­denkinek. A jogyrendsztr meg­szüntetésével a dolgozó hadifog­lyok fizetésükből kétszer-három- szor többet rúdnak vásárolni, mint a múltban. Valamennyi tá­borban hivatalosan kihirdették, hogy április 1-étőj megindulnak a szállítások és őturig nvmdco ma gyár hadifogoly itlhon lesz. Ez a hír lelkesedés; váltott kj és most már a hadifoglyok megnyu­godva várják hazatérésük pilla­natát. Elfogták a házasságszédelgo Barankovícs-párti képviselőt Az osztrák-magyar határon a határvadálszok elfogták' Köbért János volt Banankovics-párt; kép­viselőt. akit néhány héttel eze­lőtt megfosztottak mandátuma, tói. — Kihallgassa során beis­merte. hogy Ausztria amerikai övezetébe akart átszökni. Néhány héttd eszelőtt derült ki, hogy Kolberf János vöt- Ba- nanikovics-párti képviselő közön­séges szélhámos, aki a bűncse­lekmények tömegét követte el. A Kúria í°44 február 2-én zsarolás kísérletének bűntette miatt egy­évi börtönre és ötévi hívata-vesz. teste ítélte. A hátralékos 8 hó­napi börtönt Kolbert n*® .töl­tötte ki. Ezért a bűn otőtörvény- szék nyomozólevelet bocsátott ki kézrekeritésére. Kolbertet közoLdiathámisí ■ ásérf három hónapi fogházra ítélték, de kisebb szélhámosságok tömegével is vádolták, többek' között házas ságszédclgéssel, mert egy 72 éves asszonynak, akivel hosszú idő® kérésitől viszonyt folytatott, há. zasságot ígért. I Reménytelenek Truman esélyei A Newyorki Poet sjsermi a CIO Truman enályert. WaUaoe támo politikai vezertöi fej akarják kér- «»fását ugyanakkor newyorlri vá ni Truman elnököt, ne lépjen fed,uú^h . . ... J ^>akiiz«rvezcte,k es u »abb älUimok novemberben az cinok választó- demokrafik^ szervezetei hát­són. mert reménytelennek látják' rosták ci.

Next

/
Oldalképek
Tartalom