Új Dunántúl, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-21 / 239. szám
134» OKTÓBER 31 CTJ DUNANTOl 3 4t ÍJí Dunántúl akcióig nyomón Sorozatosan Jelentkeznek az áj jövedelemtöbblet-bevallók A bevallási elmulasztók, önkéntes jelentkezés esetén súlyos böntéléstől mentesü neh — Folytattak a bevallási lista hozlésrí Ha már a gazdát nem találta, legalább a kutyát lőtte agyon Boesánovics Mátyás Kökény községen kocsizott keresztül, mikor útjába keveredett, szemmel- lithatólag be csípve Paulovics Is;, via vadőr, aki virágos jókedvében először Bozsánovicsra lőtt rá. mivel nem találta el mérgében agyonlőtte a fázd a kutyáját.. A lövöldöző vadőr ©iáén megindult az eljárás. Miclőtf t jóvede'etntöbbletadó bevallóinak névsorát folytatólag közölnénk, örömmel kell megállapítanunk, hogy első cikkünknek ®áris megvan az eredménye: a. tegnapi nap folyamán bárom, egymástól teljesen független egyén £rtesitott bennünket arról, bogy a bevallást gondatlanságból elfelejtette benyújtani, de cikkünk nyomán pótlólag megteszik Mind a három (a füszernagykereskedő, az ügyvéd és a nagyiparos) köszöne. té" fejezte ki az Uj Dunántúlnak, Janiért a névsor leközléséveJ felhívta figyelmüket a mulasztásra. rn*rt így önkéntes jelentkezés esetén csak 10 százalék késedelmi ka ma,ot kell fizemiök, mis ha az adóhivatal jött volna rá a mulasztásra — ami pedig elkerülhetetlen — úgy minimálisan 50 szá- ^ékos büntetést rótok volna ki rájuk Nem kisebb örömmé! vettük ásrre, hogy máról-holnapra feltűnt ® ^solnay család i? a listán. — raéghozza százezer forinton felüli ^seggel Pontosan: Sikorszky dtolnáy Miklós gyángazyatönak •rá.797 F; özv. Mattyasovszky Zsol- J*y Lászlómé gyárosnak: 19.696 F, “attyasovszkv &so!nay Tibor syá- ötsnak: 16.478 F; Me.+tyasovszVry ysolnsv Margit magánzónak -6.600 p, özv Sikorszky Tádén«* hizbirtokoenak: 17.981 forint az-j **00246 alá eső félévi bevallott jö-| V6de-me, 4 Unta fotvtaiásn ®cnedek Károly textilkereskedő- t*«k: 22-505 F; Horváth István Vendéglősnek: 12.588 F; Beimül ífroly cipőkereskeviőnek: 8.762 F; ■ytócz János vendéglősnek 41.403 *'% Belesik János textilkereskedő«Ml* **zy*M!y a. « ir—ti Kedd-meraU. október Zl-Sa káUalefw b&nflgri tArtémwt laáfbatatlan bilincs *utu v ajti _ (UhlUu **<*»«140*1 tlaaHraok . hétkSr°»P » «• 7, mtrup f«l 11 (fait.lylr). 3. $ a« 7 Arakor KÍNA Loratts Youno lapouo — T*k: 20—46 TeL: 20~-*6 b'«dd_«»eria, ..MAbee 31- SS Moajcí zsicMomn r»"!»'0 „"•H, nini <im«g<>tá é Ira-bn- "*•* • neretetról, * IA»S*rAI... 16 mindhalálig i Darányi Lseliia ««•..kr, I, f ,nrlw. Mily Orr«, T«»*.y ÍUH. ComkawAfrl ED.. _ M.V’irr ________ Jfr*»dá >ek 5, 7 at 9 érakor jBS bffT SC nuKsziNHÁz «DlJixl Telelem 33-00 "vH« ma utoljára l^blrri órlám uralod •«nádi akv de eiválok * merik») .lgáatrk •Und-m, LITBITSCU M »««rarapIZk, * Qbe-en Melwvn Deua'o« ÜtTj. . ................ keadele kétk«*nnp 5-7, f#l fi. «.3.7 Arakor nek 46.424 P; Abrudbánya? Ödön] gyógyszerésznek: 9.387 F; ózv. ‘ Szieb Károlyné vendéglősnek: 23.177 F; Horváth Imre textiä- kercskedőmk: 9.480 F: Papp Sándor rum- és likőr »város: 16.278 F; özv. Csiuceák Bé’áné gyógy, szertár bérbeadónak: 13.930 Fj Hohna Mátyás textilkereskedőnek 14.904 F; Keresztény Béla gyógyszertárosnak: 16.530 F; Tóth Gyula Mateosz fuvarozónak: 9.000 F: Tíszás Béla textilt ereske.dflnrk 13.062 Ff Csikóé Zoltán bőrkeres- lcedőnek: 23.995 Fi Ernyes Pál rum és líkőrgyárosnak: 16.438 F; Dóczi Sándor fukrreskeclő és téglagyárosnak: 23.556 F; Vlgb Tános textilkereskedőnek: 8154 Fi Meggye« Lajos szerelési vállalkozónak 9.504 F; Ványi András üvegesnek: 19.008 F; Pecsnig Frigyes üveges- neje 6.444 F; Jankovits László sízappanpyárosnak: 36.089 F; Becker Lajos hen esmesternek 17.399 F: Krebsz Mihály textilkereskedő- nek: 19.947 forint a bevallott félévi jövedelem t öbbl ebax) ököteäe» jövedelme. Habár biztosak vagyunk abban, hogy a bevaJlók nagyrésize s valóságot megközelítő adatokat szolgáltatott — ismételten felkérünk mindenkit, hogy ha olyan körülményeket ismer, melyekből követ, keztetni lehet a bevallás valótlanságára — közö’je szerkesztőségünkkel. Az eddigi eredmények összesítése Már most meg Veti említenünk, hogy a névsorban feltűnően kevés ügyvéddel „találkoztunk". Ennek minden valós zinö'éc sze- rnt az adóközösségi rendszer sa oka, mely pár hónapos fennállása óta is teljesen elöregedett. Az adóközösség módot nvújt egyes nagy jövedelmű tagjainak arra, hoey fl magukra válláíit minimáló összeg lefizetésével kibújjanak minden további adófize ési kötelezettségük alól. Ugyanekkor pedig az adóVőzösség) távok levna- gyob résre méltánvtalmu' m> gas terhet kénytelen elviselni és nemritkán komoly gondo okoz ezeknek a megállapított összeg befizetése. Az ellenszenv az adóközös«6g. geá szemben különösen a kereskedők körében nyilvánul meg fokozott mértékben é« minden valószínűség szerint ez a már eddig is sok bajt okozot- adózási rendszer szétbomlásához fog vezetni, annál is inkább, mivel ez « rendszer a pénzügyi hatóságokat is a szó szoros értelmében megbénítja az annyira szükséges ellenőrzés lcbonyolitásáb.in. A bevallás! lista közlését holnapi számunkban folyatjuk. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az UJ Dunántúl akciója, amellyel a névsornak a legseéle- sebb nyilvánosságot biztosítja, már eddig is várakozáson felüli eredménnyel járt A listán szereplő becsületes vallomást tevők belátták hogy a nyilvá/nosságra- hozatal nem ellenük irányul, hanem azok ellen, kik szándékoson távol, tartva magukat a bejelentéstől, vagy hamis ada'ok bevallásával a hároméves tervet, az ország dolgozói! akarták megkásoróani' és éppen a terheket becsülettelj vállalókra akarták hárítani, a maguk kö'eles részét I«. De eredménnyel járt azért is, mert jószándékú de a határidőt elmulasztott embereket megkíméltük súlyos büntetésektől. Végül pedig — de nem utolsósorban — eredmény m is. hogy a bevallásoknak máris igen jelentős összegekkel való kibővítésére vezetett, ami a hároméves terv anyagi fedezetének biztosítását — cikksorozatunk egyetlen célját — hozza köze’cbb Sz. T. B. A harmincéves Szovjetunió ünnepségei Pécsett Harminc éve annak, hogy a, nagy októberi forradalom győ-1 zött ée ezzel megszületett a/ a Szovjetunió, amelyet ma már a ■nagy magyar nép, mint felszabadítóját é* szomszédját üdvözölhet. — November 7-én, a nagy évforduló napj.úi országz/erle, tehát Pécsett is a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság a Nemzeti Bizottsággal, a demokratilku» pártokkal és a Szakszervezetek- kel karöltve, nagv f1nneocége'i kel ad kifejezést a magyar nép a szovjet nép iránt érzett barátságának. A városunkban tervezett ünnepségek kiterjednek mindeD tizemre, hivatalra és munkahelyre, hogy valamennyi dolgozónak, módjában álljon a fentiekben való részvétel. Ünnepség lesz a szovjet hősi emlékműnél, este pedig a színházban díszelőadás keretében az alku lomnak megfelelő reprezentatív színmű kerül bemutatásra. A Magyar-Szovjet Társaság az üzemi ünnepségek lebonyolításához szükséges kultúranyagot minden igénylő számára díjmentesen bocsátja rendelkezésre. Kultúranva? igénylések heje- lentendok a Társaság hivatalos helyiségében: Péos, Szécbenyi-tér 16., T. fim. Telefon; 19-26. Diftéria oltások S A hatóság ezúton is értesíti azokat a szülőket, akiknek 2. életévükben lévő gyermekük van, hogy a hatósági diftéria oltás az alábbiak szerint fog megtörténni: Kertvárosi óvoda; október 26- áD. délután 3 órakor. Makár utcai elemi iskola-- október 26-án, délután 3 órakor. i Belvárosi elemi iskola: október 26-án .délután 5 órakor. Agoston-téri elemi iskola: október 26-án. délután 3 órakor. Gyárvárosi elemi i«Vr>la: október 2h-án, déhitán 3 órakor. Pécsbányatelepi alt-ó elemi iskola: október 20-áu, délután 3 órakor. Mecsek szabolcsi elemi iskola; október 26-án, délután 5 órakor. A hatóság felhívja azokat a szüléket, akiknek 2. életévükben lévő gyermekük van. hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső helyen gyermekükkel az esetben fi jelenjenek mg, ha névre erőié Idézést a fentebb jelzett idő- ,jonti<r nem »•«»iák. Julit*, men. Rojtvónypályásatank nyertesei Mara József, Vasas I, 55. sz, foltos nyerte az első díjai Szombaton. 18-án eete sorsoltuk ki 4 pályázónk részvételével a. (keresztrejtvény pályázatunk nyereményeit. A Pécsett példa- nélkül álló érdeklődéssel kisért pályázat sorsolásánál a kis, 3 éves Páldi Gyurika irányította a szerencsekereket. Ügyesen húzza ikí az urnából egymásután a neveket: 20-as nyeremény; egy drb. kerékpár iktilsogummi. Nyerte: Lendvai József Vasari II., 4-es nyeremény; egv üveg Cardinál likőr. Nyerte Ságody István né, Szőlő u. 2., li-es nyeremény: egy üveg Dominó kölnivíz. Nyerte: Sudár István, Szőlő u. 2., 1-es nyeremény: öt nap ingvpnes üdülés az Üdülő-szállobam. Nverte; Maza József, Vasas I. 55. sz. 22-ess nyeremény: egv lámpaernyő. Nyerte: dr. Pongrácz István, Váradi Antal u. 22., 2-es nyeremény: öt kiló füstöltsonka. Nyerte: Nagy O István, Rüoker te- ep 3. 10-es nyereménv: *gy üveg Molinárd kölnivíz. Nyerte: Szűcs Imre, Felső Puturiuk u. 16., 16-os nyeremény; hatszemélyes likőrkéazlet. Nyer e Germán István 'v/ócbenvi.tér 13.. ■4-a- uye- •• ménv egv pár női selyem- harisnya. Nverte Gáspár Gvula. Sánc u. I 1. b-os nyeremény egv Akron örökírótoll. Nyerte: Szabó Károly, Árpád u. 40., t2-Rj nyeremény: egy ezüsl oeruz» Nverte Geirő Etel, Széehetallér 7„ 21-ess nyeremény, egy por- cellán váza. Nyerte. Nyerges istváif Hunyadi u. 20., Id-as nyeremény: egy értékes könyv. Nyerte: Molnár György. Koller ii. 15-ös nyeremény: egv gyümölcstál fémbetétté.. Nver*' Regencsa János, Almos utca 18 7-es nyeremény: egy férfinadrág. Nyerte: Hajas Béla, Petrezselyem u. 8., 3-as nyeremény: egy villany vasaló. Nyerte: Gűtb Károly. Szinház-tér 2., 17-e* nyeremény; egy gyapjú nyakkendő. Nyerte: Walter József, Hird 116. sz, 13-as nyeremény: egy ezüst fésű. Nyerte: Reiter Ferenc. Széchenyi tér 8. 14-os nyeremény: egy kombiné. N; ert>- Nagy János, Mindszent u. 18. 15- ös nyeremény: egy ezüst bamu- •tárca. NyeTte: Rosenfeld Anikó, Arany János irtc-a 6 szám. 9. i-s nyeremény; egv drb. Zsolnay Hísztárry. Nverte ?»« Zsuzsa, Nagy L. u. 5.. 19-es nyeremény: eey pár téli keztyű. Nyerte: Dr Márton Zoltán, Felsőmalom u 1° A díjak szerdán délben vehe- (ők át az Uj Dunántúl kiadó hivatalában. Orláskeresztrejtvónyünk megfejtésének beküldési batárideje: szerda délután 3 óra. Bányászok a b nyrsTokf'rf! Még nem száradt fel a szerencsétlenül jár: andrásaknai hányásé hősök árván maradt hozzátartozói szemében a könny és érezzük mindannyian, hogy kötelesség vár reánk! Kötelességünk, hogy segítsünk. Ez a segíteni akarás készteti s somogybányatetepi SzIM ifjúság műkedvelő girdájá: és a szákezer- s’ezet fúvószenekarát arra, hogy a város polgármestere és a színház igazgatója megértő támogatásával szombaton délután fél 4 órai kéz. dettd előadják a Pécsi Nemzed Színházban Jánosi György váraljai református lelkész színmüvét: „Dávid Áron rózsáját“, Az előadás teljes jövedelme a bánvász- hősök hozzátartoeóié. Ha nem adod — vstem A Vővápófőttőfi: •űzoltó szertár, nak két ízben is hívatlan látogatói voltak. A látogatók: Tihanyi József és Gergios Mihály egy-egy vizeslajtot vittek magukkai kony- hakertük öntözésére. Védelmükre s rendőrségen azt adták elő, hogy előzőleg kérték a tűzoltóparancsnokot, hogy adja kölcsön ne kik. de <nc megtagadta, így hát elvitték erőszakkal. — A Magyar N5k Demokratikus Szövetségének Erzsébetbvle- ■>i csoporttá órtesíti tagt’it,hogy kedden l/i7 órakor taggyűlóe: tart fontosságára való tekintette! mindannvian jelenjenek meg. Tagsági könyvet mindenki hozza magával. Vezetőség. VASABNAF Jön az új keresZt- . tejtvónyvarsenyttnkl ÍIIQPF JkA hí Jmm JUS ra—ra——«!■—»»——w—ra IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható Időjárás kedd estig: Mérsékelt, keleten Időnként élénkebb északnyugati, nyugati, később északkeletix szél. Kisebb felhőátvonnlások. A Tiszántúl egykét helyen jelentéktelen íntóeső, éjszakai fagyok. A nappali hőmérséklet lassan emelkedik. — Ma kezdődik a Batsányi Társaság liceális előadás-sorozata. A Batsányi Társaság és a Népművelési hivatal f. hó 21-én, kedden este 6 órakor, a városháza közgyűlési termében kezdi meg liceális előadássorozatát. Az első lőadást Bárdosi Németh János író tartja, Krúdy Gyula: „A Vörös postakocsi“ című regényéről. Az előadáson Dr. Faluhelyi Veronka mutat be Krúdy könyvéből szemelvényeket. Az előadás iránt városszerte nagy bt. érdeklődés A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének heti előadássorozatában dr. Szabó Pá] Zoltán egy. magántanár tart előadást „Világ- gazdaság fejlődése" címmel. Az előadást a szövetség helységében. (Széchenyl-tér 8., II. am.) szerdán, október 22-án délután 6 órai kezdettel tartjuk, amelyre mindenkit szeretettel hív és vár a Vezetőség. VASÁRNAP JDN az új kereszr- rej tvény versen y Ónk I — Felhívási Felhívom az üzemi bizottságok, pártok, üzemek, intézmények, iskolákat .Bizalom“ könyvicskével rendelkező tagokat, hogy koszorúkat minél előbb megrendelni szíveskedjenek. Tisztelettel: Koszorú csarnok, Deák utca 4. szám. (x) — Eljegyzés. Kovács Margit, kmétlfj. Jámbor Károly Jegyesek. (Minden külön értes^Jl» helyett.) U>