Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947–1952

1947. január, püspöki jelentés

testben a lélek biztosítja, Az a nemzettest, amelyben akár kizárólagosan a fejé, akár csupán az ökölé a hatalom, egyensúlyát veszti s hivatásának az összes tagok javát célzó es eredményező betöltésére kép­telen. A nemzettestben az egyház a lélek. Annak kikapcsolása a léleknélküli test színvonalára süly­lyeszti a nemzetet. Olyanná teszi, mint az az ember, akiből hiányzik a lélek, akinek nincs kapcsolata egy magasabb világgal, s akiben elnémult a lelkiismeret. Az egyház nem mond le arról a jogáról, hogy Isten rendelte s a történelem folyamán híven be­töltött hivatását a nemzet életében továbbra is meg­tartsa és nem vonja ki magát a kötelesség alól, hogy ezt a hivatását minden félreállítási törekvés s minden félreértés, kedvezőtlen megítélés és hamis vád el­lenére is teljesítse. Nagyban hozzájárulna a légkör tisztulásához és a kedélyek megnyugtatásához, ha az állam egy­házpolitikájáról határozott kormánynyilatkozat hang­zanék el és a kormány módot adna mindazoknak a kérdéseknek nyílt és őszinte letárgyalására, amelyek az egyház és állam közti viszonylatban tisztázatlanok és mindkét fél érdekében tisztázást sürgetnek. * * * Az egyház szolgálatának és súlyának a nemzet életében való biztosítására irányuló törekvésünk annál nagyobb jelentőségű és annál Ígéretesebb, mert abban nem állunk egyedül, hanem fegyver­társként üdvözölhetjük a református testvéregyhá­zat, sőt a római katholikus egyházat is. Ezeknek a nehéz időknek egyik legfőbb vív­mánya az az összhang, amely az egyházak között kialakult. Az összehangolódás a zsidótörvények tárgyalásával indult meg. Akkor a felsőházban a 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom