Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947–1952

1947. január, püspöki jelentés

keresztyén egyházak képviselői részéről minden elő zetes megállapodás nélkül teljesen azonos szellemű felszólalások hangzottak el. Majd később a zsidó­tragédia végkifejlésével kapcsolatban a kormány és a karhatalom intézkedéseit ostromló tiltakozások sem csak a két protestáns egyház részéről voltak azono­sak, de tökéletes összhangban álltak a római katho­likus egyházéival is, ami az egymás kölcsönös tá­jékoztatását célzó megbeszélés keretében nyilván­valóvá lett. Keresztyén egyházak részéről az ember­telenséggel szembeni állásfoglalás azonossága ter­mészetszerű és magától értetődő is volt. Összhang nyilvánul meg a ma időszerű állás­foglalások jórészében is. Az ideiglenes nemzeti kor­mányhoz intézett első memorandumot, amely az egy­háznak a helyzetváltozással kapcsolatos nyilatkoza­tát és kívánalmait tartalmazta, egyházunk és a re­formátus egyház elnöksége együtt irta alá, és annak jelentőségét emelte, hogy a római katholikus egyház azzal együtt nyújtotta be a maga hasonló tartalmú memorandumát. A református egyházzal s a többi az Egyházak Világtanácsában képviselt egyházakkal és denomi­nációkkal szoros együttműködésben állunk az Egy­házak Világtanácsa hazai szervezetének keretében. Velük együtt kapjuk és osztjuk el testvériesen egy­más között a Világtanács útján érkező, gazdag kül­földi szeretetadományokat. Alkalmanként lélekemelő kooperáció létesül a szeretetadományok terén a ró­mai katholikus egyháznak ezzel a kérdéssel foglal­kozó szerveivel is. Adná Isten, hogy az eg\ házak közötti összhang, amely ma nemcsak megyar jelenség, de világviszony­latban is megnyilvánul, fennmaradna, elmélyülne, s ezáltal hatékonyabbá válnék az egyház hivatástel­21

Next

/
Oldalképek
Tartalom