Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1942

1942. október

18 jelenik, mire a világi elnök, dr. Händel Béla, a közgyűlést újból meg­nyitja és az egyházkerületet képviselő közgyűlés nevében a választás eredményét az elnökséggel közli. Kérdi mindkettőjüket, hogy készek-e a megválasztást elfogadni? Mind a ketten kijelentik, hogy készek. A világi elnök felkéri a közgyűlés tagjait, hogy a püspök felava­tása és a hivatali eskük kivétele végett egyházközségünk templomába vonuljanak. Azt követőleg ide visszatérjenek. A felavatandó püspököt és az egyházkerületi felügyelőt a köz­gyűlés egész közönsége ünnepi menetben kísérte a templomba. Elől az egyházkerület lelkészei és leikészvendégei haladtak. Valamennyien Luther-köntöst öltöttek. Utánuk az új püspök és egyházkerületi fel­ügyelő. Őket követték az egyházkerület vendégei és világi tisztviselői, egyházi és világi hatóságok és intézmények kiküldöttei és képviselői. A menet útvonalát élénkké tette a nagyközönség érdeklődése és festőivé a színpompás magyar ruhában sorfalat álló s az, új egyházkerületi vezé­rek lábai elé virágot szóró iskolás gyermekek sokasága. A menet a templomba az „Erős vár a mi Istenünk" orgonálása mellett vonult. Elhelyezkedés után a „Jövel Szentlélek Úristen" kezdetű gyülekezeti ének csendült fel a templomot zsúfolásig megtöltő hívek ajkán. Dr. Csengődy Lajos esperes bensőségesen hitbuzgó oltári imája áhítattal töltötte meg a vele imádkozok lelkét. Az áhítatos érzést csak fokozta az imára következő bűnbánati ének: „Krisztus, ártatlan bárány!" Kuszy Emil tb. esperes az Űr szent vacsoráját szolgáltatta ki a felava­tandó püspöknek és az egyházkerületi felügyelőnek. Szent szolgálata hitet erősített, szíveket nemesített s lelkeket az Istenhez emelt. — A Pro­testáns Egyházi Énekkar Antal Zoltán református lelkipásztor vezetésé­vel Kreutzer-Thaly: „Az Úrnak napja ez" kezdetű ének eléneklésével emelte az áhítatot s nyújtott a híveknek műélvezetet. A püspökavatás szertartását D. Kapi Béla dunántúli püspök, m. kir. titkos tanácsos, az egyetemes közgyűlés lelkészi elnöke, dr. Csen­gődy Lajos, Fadgyas Aladár, Fúria Zoltán, Kuszy Emil és Schrődl Mátyás esperesek segédletével végezte. A felavató beszéd így hangzott: D. Kapi Béla püspök-avatóbeszéde Kardos Gyula püspökké avatásakor. „Mert ha az evangéliumot hirdetem nem dicse­kedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem., ha az evangéliomot nem hirdetem. Mert ha akaratom szerint mívelem ezt jutalmam van" ha pedig akaratom nélkül, só.fárs'ággal bízattam, meg." I. Kor. 9, 16—17. Dunáninneni evangélikus egyházkerület! íme, Isten szolgálatára elhívott püspököd templom-oltáránál áll s csendes remegéssel forgatja szívében elmondandó esküjének szavait. Féltő vigyázással takargasd szereteted palástjába és lelked buzgó imádságával könyörögj érette, hogy esküje ne ítéletté, hanem igazsággá váljék felette. Felavatásra váró szolgatársam! Ünneplő emberek hullámzó töme­gében lásd meg Isten feléd nyújtott kezét. Hízelgő szavak áradatában halld meg Isten ama parancsát, mellyel egykor Korinthusban szolgála­tába kényszerítette Pál apostolt: „Ne félj, hanem szólj, ne hallgass, mert én veled vagyok!" (Ap. csel. 18, 9—10.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom