Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941

1941. október

12 ég lelkünkben. Megtévedhettek egyesek, leszakadhattak a nemzet élő törzséről, hogy idegen földben eresszenek gyökeret, a nemzet maga ma is őrt áll a rábízott feladat mellett és szilárdan állja a sors csapásait. Nemzetünknek ez a lelkisége magyarázza meg hódító erejét. Nem leigázni akarta országa egyéb lakosságát, hanem meghódítani azon eszmény számára, amelynek maga is szolgált. A beköltözöttek örömest váltak magyarokká, mert lefegyverezte, elbűvölte őket az emberség, (e fogalom és szó más nyelvekben ismeretlen) mely kormányzatát jellemezte s amivel őket a föld göröngyei közül magasabb lelkiszintre emelte. A bevándoroltak ivadékai néha határozottabban fejezték ki a magyarság lelki törekvéseit, egész lelkiségét, mint az őstörzs hajtásai. A magyarság megosztotta velük minden jogát, szabadságát, földje termését; ha rászolgáltak, odaállította teljes bizalommal országa kormányrúdja mellé, nádorok, érsekek, hadvezérek váltak belőlük, közéletének oszlopos férfiai, akiket tisztelet és becsülés borostyánzott körül. Négyszáz éven át királyunkat is német nemzetbeli uralkodócsalád adta és a királyi trónra magyar ember fel nem juthatott. Éppen ezért érthetetlen a hazai németség egy részének magatartása nemzetünkkel szemben, mely a mostoha sors elől menekülők előtt nemcsak határait nyitotta meg, hanem egyszersmind a testvéri szív megértésével ágyazta meg jövendőjüket. Egyeseket megszédíthetett az idők mámora és elragadhatott pillanatra a hálátlanság árja, de az idegláz lassan elmúlik, a gyógyulás feltartóztathatatlanul bekövetkezik s a konkolyhintők szégyenkezve tűnnek el a színtérről. A békés munka hősei ismét elfoglalják helyüket. A kártevők kicsinyes mesterkedéseit nézzük a korhoz és a magyar nemzethez illő nyugodt méltósággal s azzal a biztos tudattal, hogy ily jelenségek a szabad magyar és szabad német nemzet történelmi szükségben gyökerező viszonyának tiszta vizét nem zavarhatják meg. Azokkal szemben, akik e régi szellemi köteléket meg nem értik, vagy másképen értelmezik, egész határozottsággal kijelentjük, hogy sem nemzetünk, sem hazánk, sem egyházunk egysége semmi áron sem eladó, semmi jogunkról senki kedvéért le nem mondunk, mert Deák Ferenc szerint: „amit a hatalom, vagy erőszak elrabolt tőlünk, azt idő és kedvező jószerencse visszahozhatja, de amiről a nemzeh félve a reá váró szenvedésektől, önmaga lemondott, azt elveszítette örökre". Mi eleget szenvedtünk ahhoz, hogy ne féljünk semmi szenvedéstől. Minden fájdalom, amit viselnünk kell, szúrósabbá teheti a tövist homlokunkon, de ugyanakkor gazdagabbá leszünk lélekben, mert ezzel Krisztus keresztjét vettük fel, aki szenvedésében emelkedett messiási hivatásának zenitjére. Egyházi életünk a múlt esztendőn a csendes munka medrében folyt tovább. A háborús élet azonban a győzelmes csaták és területgyarapodás ellenére is, bénítólag hatott építőmunkánkra. Ha egy helyen megszűnt a gyulladás, újra kitört más helyen. Az emberi gyarlóság, mivel az idegek ellenállását a bizonytalanság és az erőfeszítés lassankint megőrli, időnkint megbotlik s a botlás példájának mintha nagyobb vonzó hatása lenne, mint a tántoríthatatlanságnak. A lelki térveszteségben e jelenségnek épp annyi oka van, mint az ellenfél vadászó kedvének. Szükség van állami intézkedésekre, hogy a nemzet egységét e válságos, vihartermő században a lélekhalászat szomorú sportja meg ne bontsa. De a legerősebb fegyver az elhárítására egyházunk erkölesi öntudatának emelése és megszilárdítása, a vész elhárítására egyházunk erkölcsi Öntudatának emelése és megszilárdítása, hogy ne csak magunk higyjünk, hanem mások, idegenek is higyjenek történelmi küldetésünkben. Vessünk ki magunkból minden tulajdonságot, mely egyházunk tisztes jó hírét, erkölcsi öntudatát gyengíti, hogy