Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941

1941. október

13 mindenki dicsőségnek tartsa, ha evangélikus lehet. Annyi dicső hőst adtunk a nemzeti történelemnek, hogy ez a törekvésünk nem lehet hiú tetszelgés hullámjátéka. Protestáns testvéreinkkel nem csupán a jogi rendezettség, hanem a megértő szeretet állapotában, a római katolikus egyházzal a komoly idők kívánta fegyvernyugvás állapotában vagyunk. Bizton reméljük, hogy a vihar elülte után az állam orvosolja sérelmeinket s a hazai egyházakat az egyenlőség és viszonosság bölcs elvének érvényesülése a nemzeti törekvések vassövényévé avatja, amin megtörik minden ellenséges támadás. A keleti vész özönvize ellen, amit most a szövetséges német hatalom s dicsőségesen küzdő honvédeink vitézsége, harcedzettsége megállított, csak akkor válhatunk megvívhatatlan gáttá és erősséggé, ha belső viszályaink üszke végkép kialszik és krisztusi szellemmel fegyverkezünk fel; ha jogosan elmondhatjuk Dáviddal: Te jössz én ellenem dárdával és pajzzsal, én pedig megyek ellened a seregek Urának, Istenének nevével. Ezt a fölfegyverkezést a hitmélyítő előadások egész sorozata végzi egyházunkban hivatott, Isten-küldötte munkások szolgálatával. Egyházi életünk legégetőbb kérdése a szórványgondozás kérdése, amelynek megoldása az anyagi erő elégtelensége miatt egyre több nehézségbe ütközik s egyre több veszteséggel jár. Szinte olyformán omladoznak egyházunk falai, mint Helgoland parja az Északi-tenger hullámösztökéjétől. Mivel a lelkipásztori gondviselés minden zugba, puszták mélyébe nem juthat el, hívemk vagy a hitetlenség úttalan rengetegébe tévednek, vagy más egyházak tagjaivá válnak, mert az élet vergődései közt ösztönszerűleg keresik a lelki védelmet, mint a fáradt utas az útszéli kunyhót. Oda tér be, ahol az óvó födelet előbb megtalálja. Vannak erőtlen anyaegyházaink, vannak járásokra terjedő szórvány területeink, amelyekben most ébredezik lassan az egyházi öntudat és a Krisztus után való vágyódás. Jóval a zsinat előtt, a fejér-komáromi egyházmegyében született meg a szórványadó gondolata, amelyet a zsinat magáévá tett és most már végrehajtásra vár. Egyházkerületünkben vagy tíz év óta megindult a szórványhívek tömörülése, új missziógyülekezetek alakulása. Fejér-Komáromban, mely tipikus szórvány-egyházmegye, a legnevezetesebb missziói gyülekezet Esztergom, mely 1924. június 1., az első evangélikus istentisztelet napja óta csodás módon fejlődött s pár hét múlva temploma fölszentelésére hívja egyházkerületünket és az egész közegvházat. Örvendetes jelenség, hogy a templomot a hívek önkéntes áldozata a közegyház adakozó készségével szövetkezve építette meg és csak kevés adósság maradt a jövendő évek terheképen. A templommal együtt megépült az anyaegyházközség is, mely Farnadon kívül egész Esztergomvármegye evangélikus lakosságát gondozza. Nagy reményekre jogosít Érd, mely jelenleg Tordas kötelékében és igazgatása alatt készül jövendő hivatására, hogy a középső Dunamellék gyűjtőmedencéje legyen. Tata Bánhidával és esetleg Füzitővel szinte kész anyaegyházul, legalább is missziói központul kínálkozik. Érdhez hasonló szolgálat jut Nógrádnak a Vác—drégelypalánki vasút mentén, a vonal derekán templomával és jóhírű iskolájával; Ipolyságnak az Ipoly és a teszéri völgy területén. A mátyusföldi missziót, amely Magyar-Gurab és Pusztafödémes hazatért részeiből, továbbá a Felső-Szelitől elcsatolt Galánta, Taksonyfalva és Nemeskajal községekből alakult, állandó segédlelkész gondozza; formájára nézve gyülekezetek szövetsége, amelynek tagjai egyenlőjogú kiküldöttek útján gyakorolják kormányzati jogukat.